Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-16 / 258. szám
Dunántúli napló 1988. szeptember 16., péntek Pályázat a baranyai amatőr mozgalom támogatására Negyvenéves jubileum Az idén ünnepli a felszabadulás utáni amatőr művészeti mozgalom a negyvenéves évfordulóját. Az amatőr művészeti mozgalom ma is vonTÓ, bár a hatvanas évek csúcs- időszakához ’képest csökkent az együttesek, az alkotó közösségek száma. — Az amatőr művészeti mozgalomban nemcsak a számszerű csökkenés, hanem az egyes szakágak változó aránya is megfigyelhető. Előtérbe kerültek például a modern táncok, a táncszínházak, háttérbe szorult a korábban igen nagy népszerűségnek örvendett színjátszás és bábjátszás. Úgy látom, hogy a kórusok és a néptánccsoportok száma a legstabilabb — mondja Szerecz Márta, a Baranya Megyei Tanács művelődési osztályának főelőadója. — Az amatőr mozgalom is anyagi gondokkal küzd. A nehézségeket most úgy próbáljuk meg egyensúlyozni, hogy pályázati felhívást adunk közire, - folytatja Szerecz Már- fta — amelyet a megyei tanács vb művelődési osztálya, a Pécsi Városi Tanács V. B. művelődési osztálya, valamint a megyei városok közül Komló, Mohács, Szigetvár városok tanácsainak művelődési osztályaival közösen hirdet meg. Pályázhat minden, valóban működő baranyai együttes, szakkör, művészeti klub, nemzetiségi csoport, alkotóközösség. A pályázat beküldési határideje ez év október 31-e. öt példányban kell eljuttatni a Baranya Meayei Tanács V. B. művelődési osztályára ifPécs, Rákóczi út 34. sz.). Az ünnepélyes eredményhirdetést november 25-én, a mozgalom 40. évfordulója tiszteletére rendezendő gálaesten tartjuk a komlói Színház, és Hang- versenyteremben.- Kik nyerhetik el a pályázatot?- A pályázat célja, hogy segítséget nyújtson a művészeti műhelymunkához, k\j formák és módszerek népszerűsítéséhez, új kezdeményezések támogatásához. Ezeken túlmenően a támogatást elnyerhetik még azok az 1988-ban jubiláló együttesek, csoportok, amelyek további szakmai célok elérésére pályáznak. Támogatjuk a szakmai továbbfejlődés lehetőségét biztosító országos fesztiválokra, szemlékre való felkészülést, a szakmai táborokat és továbbképzéseket, az együttes tartalmi munkáját és a közösséget fejlesztő tevékenységeket, kezdeményezése, két, formákat, műhelytevékenységeket.- Mit tartalmazzon a pályázat?- A pályázatban részletesen meg kell fogalmazni a vállalt konkrét feladatokat, terveket. Fel kell tüntetni az együttes és vezetője nevét, címét, fenntartóját és számlaszá- Imát, a próbák idejét. A pályázatot elnyert csoportok tízezer forinttól harmincezer forintig terjedő, egyszeri támogatásban részesülnek. A pályázatokat a meghirdető szervek képviselői, a Baranya Megyei Művelődési Központ és a szakfelügyelők bírálják el. Rádiósból, rádiósnap Baján A Magyar Rádió Pécsi Körzeti Stúdiója „Gördülő rádió'1 elnevezésű új kezdeményezése első állomásaként Bajára látogat. Ma, pénteken este fél 8-tól rádiósbál kezdődik a Duna Szálló éttermében, divatbemutatóval, szépségkirálynő választással és táncversennyel. Szombaton délelőtt a szokásos pécsi rádióműsort élőben Bajáról sugározzák, s a megszokottnál egy órával hosszabb időtartamban: 8 és 11 óra között. Szerkesztő: Kovács Zoltán és Somogyvári Valéria. Boeing-gepeket bérel a Malév A Malév három Boeing 737- 200 típusú repülőgépet bérel a Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat közvetítésével az írországi GPA Group Ltd.-tői, amely a világ egyik legnagyobb lizingelő vállalata. Az erről szóló szerződést aláírták, a részletekről csütörtökön tartott a Malév és a Technoimpex közös sajtótájékoztatót. Mátyás István, a Technoimpex vezérigazgatója arról szólt, hogy több mint másfél évi kemény munkai végére tett pontot a most megkötött szerződés, amely első lépcsője a magyar repülés új alapokra helyezésének. A bérelt repülőgépek hat-, hét- és nyolcévesek, valamennyit a legszigorúbb angol légügyi előírások szerint használták és ápolták. Hajtóművei, futóművei és más fontos berendezései teljesen újak, kicserélték az üléseket, a kárpitot és más belső berendezéseket is; a gépek előírt élettartamának egyharmada használódott el. A BETON- ÉS VASBETONIPARI MŰVEK KOMLÓI GYÁRTELEPE felvételt hirdet lakatos, villanyszerelő, betonelemgyártó munkakörökbe. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Érdeklődni lehet a gyártelepvezetőnél. Komló, Ipari u. 4. sz. s Szőlőoltványra 30 fajtából, gyümölcsoltványra 70 fajtából előjegyzést felveszünk FAVORIT OLTVÁNYTERMELÖ SZAKCSOPORT, Pécs, Nagyárpádi u. 11. TELEFON: 28-548. fCvrik ÓRA A NAGYVILÁGBAN Grósz Károly interjúja a Daily Newsban Grósz Károly az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke interjút adott a Magyar Távirati Iroda kétnyelvű napilapjának, a Daily News Neueste Nachrichtennek. Az interjúban összegezte júliusi amerikai látogatásának tapasztalatait, kiemelve a magyarországi reformfolyamat iránt megnyilvánuló érdeklődést. Hangsúlyozta a készülő ' társasági törvény jelentőségét; azt, hogy e jogszabály lehetőséget teremt egy rugalmasabb gazdasági szerkezet létrehozására, elősegítve egy korszerű, hatékonyan működő szocialista gazdaság kialakító, sát. Az aradi magyar-román csúcstalálkozóról szólva igen fontosnak ítélte a tárgyalások tényét, s azok folytatását a közeljövő reálisan lehetséges fejleményének nevezte. Az interjút a lap pénteki száma közli.-f- VARSÓ: Varsóban csütörtökön ismét találkozott Czeslaw Kiszczak belügyminiszter Lech Walesával, az 1982-ben törvényen kívül helyezett Szolidaritás szakszervezet egykori elnökével. Egyetértettek abban, hogy minél előbb sort kell keríteni a Lengyelország sorskérdéseiről az ellenzék bevonásával tartandó, úgynevezett nemzeti kereszkasztal-beszélgetésre, s ennek előkészítése céljából pénteken újabb találkozót tartanak.-f BERLIN: Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke csütörtökön Berlinben találkozott Jasszer Arafattal, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vb-elrtökével. Arafat a franciaországi Strasbourgban tett látogatásának befejeztével utazott az NDK-ba. Pilleként fújta el ezt a kétmotoros repülőgépet a Gilbert nevű hurrikán szeptember 14-én. A szigetország eddigi legnagyobb természeti katasztrófájában legkevesebb 37 ember életét vesztette. A lakosság felének összedőlt az otthona.-<?- BECS: Georgi Atanaszov bolgár miniszterelnök csütörtökön délután háromnapos hivatalos látogatásra Becsbe érkezett. Nem sokkal repülőtéri fogadtatása után megbeszélésre ült össze vendéglátójával, Franz Vranitzky osztrák kancellárral. Ausztriai tartózkodásának további programja szerint taláfkozik Kurt Waldheim köztársasági elnökkel, az osztrák parlament vezetőivel, Robert Graf gazdasági miniszterrel, valamint az osztrák qazdasági élet képviselőivel is.-ó- PÁRIZS: Roland Dumas francia külügyi államminiszter csütörtökön népes kiséret élén háromnapos hivatalos látogatásra Prágába utazott. Dumas Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter tavaly januári látogatását viszonozza és a Irancia diplomácia irányításának visszavétele óta ez az első útia egy szocialista országba. Dumas-t a tervek szerint fogadja Gustáv Husák államlő, Lubomir Strougal miniszterelnök, Milos lakes, a CSKP KB főtitkára, tárgyal Chnoupekkel és több más miniszterrel. Felkeresi a brnói nemzetközi vásárt és találkozni szándékozik több nem állami személyiséggel, köztük Frantisek Tomasek prágai érsekkel is. Iszlámábád: Rendőrök tartóztatják le a politikai foglyok ki- szabaditási tanácsa által szervezett tüntetés egyik résztvevőjét szeptember 14-én. A tüntetők a mintegy 200, még mindig börtönben levő politikai fogoly kiszabadítását követelik. MTI-telefotó-f MOSZKVA: Abakani programjának részeként Mihail Gorbacsov, az autonóm terület székhelyétől mintegy 80 kilométerre fekvő Susen- szkoje faluba is ellátogatott. A településen, ahol annak idején Lenin száműzetését töltötte, a lőtitkár leikereste a bolsevik párt megalapítójának emlékhelyeit. Ezután útja a szajano-susenszkojei vi- zierőműhöz vezetett, majd csütörtökön délután ia főtitkár visszatért Krasznojarszk városába.-®- SZÓFIA: Nincs magyar állampolgár a szerdai bolgár vasúti katasztrófának sem a halálos áldozatai, sem a sérültjei között. Mint a csütörtöki közlésekből világossá vált, a szerencsétlenség alig 8—10 perccel a szófiai pályaudvarról való 'kiindulás után történt. Egy megállóban, amely még a főváros külterületéhez tartozik, egy tolató szerelvény levágta a Górna Orja’hovicába közlekedő expressz utolsó 6 kocsiját. A katasztrófa körülményeinek felderítésére indított hivatalos vizsgálat még nem fejeződött be. Ismét tábornokok Kínában Huszonhárom év után ismét vannak tábornokok a kínai hadseregben. A Zsenmin Zsipao című kínai pártlap csütörtöki beszámolója szerint 17 magas beosztású katonatiszt tábornoxi kinevezést kapott, miután a hatóságok úgy döntöttek, hogy visszatérnek a korábban használt hagyományos katonai rangokhoz. Kínában 1965-ben, Mao Ce-tung idejében törölték a tábornoki és egyéb katonai rangokat, sőt megtiltották a tiszti egyenruhák használatát is. Az elgondolás az volt, hogy így hozzák létre az új, „egyenlőségen” alapuló népi hadsereget. A parancsnoki feladatokat ellátó katonák semmiféle megkülönböztető jelzést nem viseltek. Pályázati felhívás a Killián György Repülő Hűszaki Főiskolára Osztrák Würth eljárással Festék* bemutató Mohácson Autófestési eljárást és festékéket bemutató rendezvény színhelye volt tegnap délelőtt a Mohácsi Autójavító Kisvállalat szervize. A jóhírű osztrák Würth cég termékeivel ismerkedhettek meg a meghívott szakemberek. Mint Sztanics Györgytől, a kisvállalat igazgatójától megtudtuk, májusban kezdték Mohácson a Würth technológiát, berendezéseket és festékanyagókat használni, melyekről bebizonyosodott, hogy a legmagasabb igényeknek is megfelelnek. Az előnyök közé sorolható, hogy az alapozó és festékanyagok rendkívül nagy szilárdságot biztosítanak a felületen, így például kizárt, hogy gépi mosásnál a fényezés megsérüljön, a festés után 2—3 órával már tökéletes a száradás, s a speciális szóróberendezéseknek köszönhetően csak a szükséges festékmeny- nyiíég kerül a karosszériára. A Würth technológia része a mikrofilmes festékszíntároló, melynek segítségével 30 000 színárnyalatot képesek kikeverni. Ez többek között azért is jó, mert például ha egy személygépkocsinak csak néhány deciméteres területen sérül 'meg az ajtaja, akkor a karosszéria munkálatok után csak a javított részt kell lefújni, s ez a szín garantáltan megegyezik az autó eredeti színével, azaz nem lesz foltos. A mohácsi kisvállalatnál jelenleg Lada, Volga, Polski Fiat 125-ös típusú személygépkocsik valamennyi eredeti szín- árnyalatát képesek kikeverni, de tervezik, hogy rövid időn belül a Trabant, Wartburg és Skoda gépkocsik színskálájával is rendelkeznek. A technológiát és a festékeket a Rozmaring Termelő- szövetkezet közreműködésével szerzi be a kisvállalat, a tsz mezőgazdasági termékekkel fizet az osztrák cégnek. A mohácsi autójavító a közelmúltban vásárolt egy NSZK-beli karosszériajavító padot, melyen elsősorban összetört nyugati autók felújítását végzik. Ezekhez a munkálatokhoz jól illeszkedik a Würth technológia, mely a fényezést is magas színvonalon biztosítja. Mohácson eddig húsz autót fújtak le az osztrák módszerrel, a megrendelők legnagyobb megelégedésére. R. N. A Magyar Néphadsereg várja katonai főiskoláira azokat a fiatal férfiakat, akik kedvet, tehetséget éreznek a katonai pálya iránt és élethivatásul választják — a fegyveres erők tisztjeként — a haza szolgálatát. A pályázók felvételüket kérhetik: A Killián György Repülő Műszaki Főiskolára (Szolnok), ahol a repülőgép-vezető és helikoptervezető, a repülő-műszaki (repülőgép- és helikopterszerelő, valamint fedélzeti műszerész), a repülésirányító szakokon folyik a repülő, továbbá a repülést biztosító szaktisztek képzése. A helikoptervezetők egy részét Szolnokon, másik részét és a repülőgép-vezetőket külföldi katonai tanintézetekben képezik. A képzés rendje; A tanulmányi idő a főiskolán három év (a repülőgép-vezetők külföldi képzése esetén egy év nyelvi előkészítővel együtt négy év). A tanév kezdete: szeptember 1. A második tanulmányi évet eredményesen befejező hallgatók zászlós — a kiválóok törzszászlós — rendfokozattal hivatásos állományba kerülnek. A harmadik év végén a sikeres állomvizsga és a tisztté avatás után hadnagyi — a kiváló eredménnyel végzettek főhadnagyi — rendfokozatban kezdik meg hivatásos tiszti szolgálatukat. A sikeres államvizsgát tett hallgatók katonai üzemeltető vagy üzemben tartó üzemmérnöki, illetve üzemgazdászi diplomát kapnak, amely egyenértékű a polgári főiskolákon megszerezhető képesítéssel. A főiskolai hallgatók ellátása és jogosultságai. — Teljes és ingyenes ellátás: színvonalas és korszerű kollégiumi elhelyezés, étkezés, ruházat-, tanszer és sportfelszerelés, valamint kulturális és egészségügyi gondoskodás. — Az I. és II. évfolyomon főiskolai hallgatói, a IN. évfolyamon hivatásos zászlósi illetmény. — Tanulmányi pótlék (a tanulmányi eredménytől függően). — Külön elismerések, juttatások és kedvezmények a szocialista versenymozgalomban elért eredmények alapján. — További pótlékok az alpa- rancsnoki feladatokkal megbízott hallgatóknak. — .Gépjárművezetői engedély megszerzésének lehetősége, térítésmentesen. — Ingyenes, illetve kedvezményes utazási lehetőségek. — A diákigazolvánnyal járó általános kedvezmények. — Külön pótlékok, vámkedvezmények és deviza-átutalási folyószámla a külföldön tanulók részére. A jelentkezés feltételei: — magyar állampolgárság, — feddhetetlen előélet, erkölcsipolitikai megbízhatóság, — repülésre való egészségi alkalmasság, — középiskolai érettségi, — 23 évnél nem magasabb életkor. További részletesebb információkért és jelenkezési okmányokért minden pályázó közvetlenül felkeresheti a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságot (Pécs, Perczel u. 20.). A pályázók egyidejűleg más felsőoktatási intézményekbe is jelentkezhetnek. Pályázati határidő: 19M. november 15. Baranya Megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság