Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)

1988-09-14 / 256. szám

1988. szeptember 14., szerda Dunántúlt napló 3 A filmklubok jövője ügyében Fehér foltok, tabu témák,mm Klubvezetők továbbképzése történelmünk agyonhallgatott kérdéseiről Film és történelem téma­körökben rendezett tovább­képzést nemrég jobbára klubvezetők részére Pécsett a Magyor Filmklubok Szö­vetsége. Egyetemisták, főis­kolások és moziüzemi vál­lalatok propagandával fog­lalkozó munkatársai vettek részt benne az ország kü­lönböző városaiból. Hasonló ismeretbővítési alkalmak színhelye volt az idei év­ben Sárospatak, Nyíregyhá­za, Veszprém, Budapest és {középiskolások részére) Ta­ta is, ahol különböző esz­tétikai, illetve filmművészeti és filmtörténeti témákkal foglalkoztak. Mielőtt érdemben is szól­nánk e továbbképzések cél­járól, hasznáról, úgy gon­dolom, érdemes rápillanta­nunk filmklubhálózatunk helyzetére, várható jövőjére. Annál is inkább, mivel egy évforduló kapcsán ez a té­ma akár bővebb elemzést is megérdemelne: 25 éve, 1962 tavaszán—nyarán ala­kultak meg az első szer­vezett filmklubok. S hosszú idő után akkor láthatott a magyar közönség egy sző­kébb mozinéző rétege — filmesztéták előadásaival, közreműködésével — ismét a világ filmtermésének nagy alkotásaiból archív műveket (pl. J. Renoir: A nagy áb­ránd); filmművész-sorozato­kat (Greta Garbo, E. von Strocheim, Orson Welles és mások); vagy éppen új hul­lámos rendezők jelentős mű­veiből (pl. A. Resnais: Sze­relmem Hiroshima, Tavaly Marienbadban stb.). A pécsi továbbképzés egyik irányítója, lakab György, a filmklub szövet­ség titkára segítségével te­kintettük át e negyedszá­zad főbb jellemzőit. Tíz év alatt az országban a kü­lönböző (intézményi) szer­vezésű filmklubok száma a 600-800 között ingadozott. Ezután a nyolcvanas évek közepéig e klubok száma kb. a felére csökkent — ahogyan a vetíthető kópiák száma fokozatosan meg­csappant, eltűnt, azaz tönk­rement. Magyarán: egy filmnek 400 pergetési lehe­tősége van. Ezen túl a kó­pia már élvezhetetlen. Meg­felelő archiválásuk és tá­rolásuk nem történt meg idejében. Ilyen okökból pl. a hatvanas évek kimagasló értékű magyar filmjeiről Zöldár, Tizezer nap, Hogyan szaladnak a fák . . . ; így jöttem, Szegénylegények, Csend és kiáltás stb.) na- gyobbára már csak olvasni lehet... A helyzet ma sem sokkal jobb ebből a szempontból. A Magyar Filmintézet, amely filmeket archivál és forgalmaz is egyben a klu­bok részére, megoldhatatlan gondokkal küzd. Vannak kópiák, amelyek változatla­nul tönkremennek; raktáro­zásuk szinesfilm tárolására például teljesen alkalmat­lan . .. Ugyanakkor, a nehézsé­gek ellenére is, természete­sen van miből kölcsönözniük a filmkluboknak. A Filmin­tézet megfelelő választékot kínál a legkülönbözőbb te­matikákhoz. Csak legyen ki­nek és legyen kivel bemu­tatni, megvitatni ezeket a jobbára különböző rétegkö­zönségnek szánt filmeket. A filmforgalmazás köztu­dottan nem kevés állami dotációt kap, pl. művészfil­mek támogatására. (Évente mintegy 560 millió forintot.) Ebben azonban az általá­nos kultúrpolitikai elvekből indulnak ki, s nem túl ér­zékenyen a iközönségigény, a rétegigények változásaira. Jóllehet ebben a néző kel­lene hogy irányadó legyen. Más a közönsége nyilván Sára Sándor: Keresztúton, vagy a Gulyós-testvérék díj­nyertes Törvénysértés nélkül című filmjének, mint a szó­rakoztató, vagy a kaland- filmeknek. Ám jó lenne, ha az előbbi, a dokumentum­műfaj hívei is találkozhat­nának az őket érdeklő fil­mekkel! Ezt a célt is szolgálja az, hogy újabban már a Szö­vetség évi egymillió forint­tal támogathatja a nem moziüzemi vállalatokhoz tar­tozó önálló klubokat. Az or­szágban jelenleg a számuk 200—300 között lehet: ebből a Szövetségnek mintegy 100 tag-filmklubja van. (Á szö­vetségbe nem kötelező .be­lépni.) Jelenleg folyik a működő kluboknak, továb­bá a meglévő és használ­ható kópiaállománynak, va­lamint — nem utolsósorban — az aktívan működő, vagy dolgozni szándékozó poten­ciális klubvezetőknek a szer­vezése, összegyűjtése. Magyarán: pontos képet szeretnének kapni a film­klubokról. S azokról a klub­vezetőkről is, akikkel válsá­gos mozgalommá válhat a filmklubok tevékenysége. Er­re hivatottak a Szövetség anyagi támogatásával a to­vábbképzések is, amelyeket a jövőben félévenként rend­szeressé kívánnak tenni. A pécsi ötnapos sorozat­tal - mint dr. Szeklü And­rás szociológus, filmtörténész elmondta -, két fontos cél­ra törekedtek. A közeli múlt történetéből orra a föltevés­re alapozva választották ki a témaköröket, hogy szű- kebb világunk dolgaira ér­zékeny, nyitott emberek ter­mészetes módon érdeklőd­nek a fehér foltok, a tabu­témák, az agyonhallgatott kérdések iránt. Ezt a hall­gatást a filmesek és a tör­ténészek már jóval koráb­ban megtörték. Az ő sza­vukat szeretnék e filmek le- vetítésével és megvitatásá­val fölerősíteni az aktív, il­letve leendő klubvezetők számára. A másik cél: kialakítani, vagy elmélyíteni a filmvita­vezetés kultúráját. Ezt nem lehet könyvből megtanulni. Ám ha valaki itt korrektül és nyitottan végzett vitave­zetést ótél, bizakodnak, sa­ját gyakorlatában is vissza­nyúl majd ezekért az itt ta­pasztalt pedagógiai és de­mokratikus normákért. Ezekre pedig számos pél­da és alkalom nyílt Gyar­mati György, Boreczky Beat­rix, Szabó Miklós történé­szek; Andrnslalvy Bertalan néprajzkutató, Ember ludit rendező, valamint a Gulyás­fivérek jelenetében. Egyebek közt (témakörök zárójelben) Simó Sándor: Apám néhány boldog éve, Ember Judit: Államosítás, Jancsó M.: Fényes szelek („Koalíciós idők 1945—48"); továbbá Elek Judit: Vizsgá­lat Martinovics Ignác szász­vári apát és társai ügyé­ben, Ember Judit: Pócspetri („A koncepciós perek me­chanizmusa"); Sára S.: Ke­resztúton, Gyarmathy Lívia: Együttélés („Nemzetiségi kérdés a háború alatt és után"); Bacsó Péter: Te ron­gyos élet! ... Böszörményi— Gyarmathy: Történelmi port­rék: Faludy György költő, Gulyás-testvérek: Törvény­sértés nélkül („Kitelepítése'k- téma'kör") - végül: Részle­tek a témát érintő filmek­ből: 56-os híradók, vala­mint Rajk László-filmdoku- mentumok és Magyar De­zső: Büntetőexpedició című filmek megtekintése, megvi­tatása utón. W. E. Darabont Tamás festőművész kiállítása látható ezen a héten a Képcsarnok pécsi Ferenczy termében. Népk&ztársasúgi ösztöndíjas «'iViiYiViYiiYiTYiYiYüjViYiViYiYi'ii'iYiYi'i'iYi'üiiY^^ „Azt tanulom, amit szeretek...”- Addig tanulok minden anyagrészt, amíg meg nem értem, amíg el nem sajátítom minden mozzanatát. Ez álta­lában napi négy óra, vizsga- időszakban a duplája — mond­ja Király Ágnes bevezetőként. - A negyedéves hallgató egyi­ke annak a tizennyolcnak, akik erre a tanévre kiemelkedő ta­nulmányi és közéleti munkájuk alapján Népköztársasági ösz­töndíjat kaptak a Pécsi Or­vostudományi Egyetemen. Közösen kezdünk morfondí­rozni, sok-e ez a tanulási idő vagy kevés? Megéri-e gyakor­latilag egész nap tankönyvek mellett ülni, ezenkívül tudo­mányos diákkörökbe, járni, felelős funkciót vállalni a KISZ- szervezetben? — Csak közhelyekkel tudok válaszolni - folytatja Király Ági. — Mindenesetre a legfon­tosabbnak azt tartom, hogy még középiskolában rászoktat­tam magam a folyamatos ta­nulásra, A pécsi Janus Panno­nius Gimnáziumba jártam, ak­kori biológia tanáromnak, dr. Horváth Lajosnénak sokat kö­szönhetek ebben is. Nem ma­golok. Az új ismereteket min­dig megpróbálom belehelyez­ni abba a rendszerbe, amely­nek elemeit már ismerem ... Visszahallottam már, hogy va­laki strébernek nevezett, „pe­dál-medált" akart nekem Ítél­ni. Szerintem nem adtam erre okot, én csak tanulok, azt ta­nulom, amit szeretek . . . Külö­nösen a belgyógyászat érdekel újabban. A kórélettanon vég­zek tudományos diákköri mun­kát Schmidt Péter docens irá­nyításával ... Király Ágnes kiegyensúlyo­zott ifjú hölgy. Évek óta isme­rem, nagyon gyakran látom mosolyogni. Tolón akkor gör­bülne sírásra a szója, ha nem sikerülne egy-egy vizsga. Erre nem nagyon volt alkalma az elmúlt időszakban. Bár a leg­első két félévben egy-egy né­gyes becsúszott, azóta kitűnő tanuló. — 117 ponttal vettek fel, mi­kor bekerültem, fogalmam sem volt, mit is várhatok egyálta­lán az egyetemtől. Úgy ér­zem, az elméleti tárgyakból megkaptam, amit kellett, az alapokat. A legjobban az ana­tómiát szerettem, mert nehéz volt, igazi feladat. Aztán má­sodik év után az ember elő­ször találkozik közvetlenül a halállal, más ember halálával. Döbbenetes élmény. Nagy fe­lelősséget ad. Még nagyobbat. Felelevenítjük a korábbi éve­ket. A középiskolás KISZ-es- ként is örökké szervező, tenni, akaró Király Ágit, aki egyip­tológus akart lenni, és lám .. . — Milyen vágyaim vannak? Szeretnék ugyanígy tanulni tovább, Pécsett állást kapni. Szeretnék családot, gyereke­ket ... Ja, és a három macs­kámhoz egy kutyát. Bozsik L. Jutalomért?... A Napközben tegnapi mű­sorában esett néhány szó a közterületfelügyelőkröl. A ri­porter rákérdezett egy felet­tébb kényes kérdésre: igaz-e, hogy „Ok" — hogyis-mond- jam-hát? —, szóval, hogy a közterületfelügyelők kapnak va­lamilyen jutalékot a tilosban parkoló gépkocsik följelentése után? Beszélik ... A válaszoló úr egyértelműen közölte, hogy nem. Ez után nem. Jutalmat azt kapnak. Aszerint, „kinek a körzetében van leginkább rend és tiszta- ség”. És hogy olyan felügyelő is részesülhet jutalomban, aki senkit nem jelentett föl. „Van­nak más szempontok" . . . (Is)? A műsort hallgatva óhatat­lanul eszünkbe juthatott saját esetünk, vagy valamelyik köz­szájon forgó történet. Nekem a sajátom. Akkor­tájt, amikor a vadonatúj egyenruhák, szigorúan párosá­val, megjelentek Pécsett is. Amikor a munkahelyem köze­lében leparkoltam az Aranyos­kát mellé, hátratolatva, aho­gyan szoktam. Ám nem elég­gé figyelmesen, mert jobb hát­só kerekem valóban érintette a sárga klinkertéglával kira­kott szegélyt. Elgondolkodtam ugyan: vajh' hogyan „szúrhat­ták ki" épp ezt az apróságot — amikor az Aranyoskát szé­lét (is) 20-25 cm-es hó födte? . .. Pillantásom a szélvédőn el­helyezett kis cédulára esett: 300 Ft... Természetesen fizettem, mint egy katonatiszt. (Nem mai.) Ami fásult beletörődésemből okkal billentett ki, az a bírság indokolása volt: „ZÖLDTERÜLETEN PARKOL. TÁVOZZÉK!" Lelki szemeim előtt megje­lent a kút szépen karbantar­tott zöld pázsitja ... A gon­dozott virágágyás; az állan­dóan túlcsorgó víz (nyilván locsolás helyett); a gondosan ápolt cserjék a kút körül ... Szemben itt és most a beha­vazott, bedeszkázott kút, a hó­takaró alatti klinkerszegély és a „zöldterületes" cédula zord téli valóságával. A parancsot teljesítettem. Abban a boldog tudatban, hogy itt bizonyára már az el­ső napon az áldozatos ügy- buzgalorrv és kötelességtudat szép példájával találkozhat­tam. Tegnaptól azonban valahogy megrendült bennem ez a hit. W. E. Ki mit tud? A tévéstúdióban fölállított kasírozott vonatszerelvény ab­lakaiban ülnek a továbbjutott versenyzők, és boldogan inte­getnek az ugyancsak boldog közönségnek. Erre emlékszem az első Ki mit tud?-ból. A mostaniban integetést elvétve láttam, és boldogságot is csak keveset. De nemcsak a külső­ségek változtak ezalatt a ne­gyedszázad alatt, változott a műsor is. Ami egykor országos ese­mény volt, s o nemzeti nyil­vánosságot úgy kínálta a je­lentkezőknek, mint napóleoni marsallbotot, az ma egyike a jól szerkesztett tévéműsorok­nak, ami nem elsősorban a tehetségek felfedezésére, ha­nem inkább a néző szórakoz­tatására vállalkozik. Mindösz- sze abban különbözik más szórakoztató műsoroktól, hogy itt a közvélemény számára is­meretlen szereplők lépnek fel, és a produkciókat egy zsűri azonnal értékeli. Ma már nem országos ese­mény, nem nemzeti ügy a Ki mit tud? Mutatja ezt a közön­ségszavazatok alacsony száma, valamint az élő adások nézői­nek magatartása is. A közvetí­tések színhelyéül szolgáló Thá. lia Színházban a műsorszámok után mindig más-más nézőtéri szigetek lelkesednek a legjob­ban, és más-más sorokból szaladnak a színpadhoz, föl­nyújtani a virágcsokrokat, sőt az utóbbi időben már virág- kcsarakat. Bizonyára nem járok mesz- sze az igazságtól, ha feltéte­lezem, hogy a virág és a lel­kesebb taps a hozzátartozók­tól származik. Ez azt jelzi, hogy a Ki mit tud?-ot is utolérte a privatizálódás: a nézőtéren minden család el­sősorban csak a saját üdvös­kéjére kiváncsi, és a vetélke­dés a produkciók mellett mái a virágcsokrok méretére és mennyiségére is kiterjed. Noha a Ki mit tud? látszó­lag a tehetségek nyilvános­ság előtti kiválasztására és versenyeztetésére vállalkozik, az idei műsorsorozat is azt bi­zonyítja, hogy a nyilvánosság és az érték nem azonos egy­mással, és nem feltétlenül jár. nők együtt. Láthattunk példá­ul tóncdalénekesnőket, akik­nek teljesítményéről a bíráló csak annyit tudott mondani, hogy jól mozognak, csinosak, és fiatalok. Az éneklésről - mivel éneklés nem volt — nem lehetett mit mondani. lermészetesen bosszantó, ha egy országos előválogatás után még ilyen produkcióval is a tévénézők többmilliós nyilvánossága elé léphet va­laki. Tehetségkutató verseny­ről lévén szó, mégsem kell aggódnunk. Lehet, hogy a zsűri és a közönség is téved, amikor továbbjuttat, s az előbbi, amikor elbuktat vala­kit. A Ki mit tud? azonban, noha döntővel fejeződik be, nem á vége egy-egy pályá­nak, hanem általában a kez­dete. A Ki mit tud? azért volt egykor országos esemény, mert olyasmire adott példát, amit az élet ki mit tudjából ezalatt mindvégig hiányoltunk: a nyilvánosság előtt születtek döntések arról, hogy ki alkal­mas a továbbjutásra, és a jelöltek szemtől szembe kap­tak értékelést a teljesítmé­nyükről. Mindezt persze, játé­kos formában: integetés a vcnctból, miegymás, mert kü­lönben a Ki mit tud? politikai műsorrá vált volna. Ma a Ki mit tud? már egyértelműen szórakoztató műsor, az élet ki mit tudja pedig egyre ke­vésbé az. M. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom