Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)

1988-08-24 / 235. szám

1988. augusztus 24., szerda Dunántúli napló 3 Fiatal történelemtanárok műhelyében Négy megye kezdeményezése Harmadik éve gyűlik ösz- sze a fiatal történelemta­nárok nyári tábora a négy dél-dunántúli megye, So­mogy, Tolna, Baranya és Za­la szervezésében. A múlt hé­ten zárult, egy hetet Ba'la- tonfenyvesen töltöttek a so­mogyiak KISZ-táborában, lé­vén ez évben Somogy a há­zigazda. Az első tábort mintegy félszáz résztvevővel szervezték három éve - most 120 volt a tagok száma. Igen jó az esemény szóbeli propagandája a fiatal taná­rok között. Ezért jönnek el önként saját költségen a szabadság idején erre az egy hétre.- A szervezők nagy érde­me, hogy igen vonzó néve­ket hívnak meg, egyes tu­dományterületek országos hírű kutatóit, akik maguk is örülnek, hogy nem jószón- dékú laikusok számára tar­tanak előadást, nem tőlük kapnak kérdéseket, hanem szakmabeliektől. Ez a titka a tábor sikerének: Hanák Pétert. Fügedy Eriket, Dió­szegi Istvánt hallgathattuk - meséli az egyik fiatal tanár. — Olyan témák kerültek te­rítékre, mint például Szent István korában a keresz­ténység és a pogányság konfliktusa, a középkori vá­rosiasodás, a legújabb ered­mények Nagy Lajos koráról, Zsigmondról. Persze, sok szó esett a magyar reformgondolkodás hagyományairól is: Miért vállalta a magyar nemes­ség a reformokat? - így szólt az ELTE egyik oktató­jának előadása. Fontos az is, ami az esti kiegészítő programokon mű­sorra kerül: az olyan műal­kotás, mint Schiller Pál A Dunánál című filmje, majd a rendezővel való találko­zás, aztán az utóbbi idők egyik figyelemre méltó me­moárjának szerzőjével, Schilterné Szakosíts Klárá­val való beszélgetés. Min­denki szép emlékként őrzi a Somogyvár ásatásán tett ki­rándulást, majd Mesztegnyő honismereti szakkörével való beszélgetést. A tábor bú­csúestjét Bród y János da­lolta végig . . . — Ha az ember kikerül a diplomájával egy tantestület­be — mondja egy tanárnő —, falun általában ő az egyedüli történelem szakos. A könyveken kívül, amiket ma­ga szerez te, tulajdonkép­pen nincs módja a tovább­képzésre, a szakmai fejlő­désre. — A kolléqákkal, egykori évfolyamtársakkal való be­szélgetések, a szakma leg­jobbjainak előadásai jelen­tik a fő vonzóerőt — hall­juk Vonyó Józseftől, a JPTE egyetemi adjunktusától, aki a tábor egyik elindítója, s vezetője. - A Történettudo­mányi Társulat Dél-dunán­túli Csoportja kezdemé­nyezte ezt a továbbképzési formát, majd társult a JPTE, a PAB, a KISZ, és fantáziát látott benne a minisztérium is. Idén kiváló házigazdánk volt a KISZ Somogy Megyei Bizottsága, amely nemcsak helyet adott, hanem költ­ségvetésébe is beépítette, magáénak érezte ezt a szak­mai programot. — Egy társoság, egyesü­let csíráit érzem én bonta­kozni — összegezi az egyik pécsi résztvevő. — Olyanok társaságát, akiket szakmai érdeklődés fűz egybe. Oda­haza,. a továbbképzéseken inkább pedagógiai szem­pont érvényesül. Ebben a táborban első kézből kap­hatunk információkat a tör­ténettudomány legjelesebb hazai kutatóitól. Kutatásra is- ösztönöznek ezek az együtt- létek, és aki kezdő e téren, könnyebben mutatkozik be hasonszőrű kollégái között. Sok szempontból kedvez az első lépéseknek ez a fó­rum. Gállos Orsolya Lehet-e a kultúra helyi érdekű? Hoxi ’88 <|J Nyáron az emberek útra kelnek, mint más évszakban a vándormadarak. A vándorem- berék elutaznak valamerre sza­badságukat eltölteni, pihen­ni, erőt gyűjteni a nagyvilág­ba, vagy hazai tájakra. Aki­nek nyaralója van, azt keresi föl. Akár ezért, akár azért, közeire vagy távolra induljon is az ember, egymaga vagy a családja is, alkalma adódik arra, hogy művelődjék, talál­kozzék kultúrával, régi idők emlékeikéi, zenét hallgasson, képeket, szobrokat, drámai előadásokat tekintsen meg. Valóban? Nem lett-e a kul­túra helyi érdekű? A kultúra természetesen, bárhol legyen is, mindig he­lyi érdekű a szónak abban az értelmében, hogy tájhoz és emberekhez kötődik. Első­sorban az ottaniaknak illendő ismerniük, hogy a lakóhelyükön vagy a környéken milyen lát­nivalók vannak, az épületek közül melyik miről nevezetes, akár külsejét tekintve, akár valamilyen történelmi emlék kötődésében. Újságok es könyvek, színházak és hang­versenyek mindenütt elsősor­ban az ottaniakra számítanak, és elengedhetetlen, hogy a helybeliek számítsanak a kul­túra minden kínálkozó alkal­mára, éljenek is vele. Ennyi­ben tehát a kultúra helyi ér­dekű, Magyarországon és bárhol a nagyvilágban, váro­son, falun, kies és kietlen tájakon. Nem szeretem a történelem­ből örökölt irányjelzőnek azt a használatát, amely a fővá­rost vagy a nagyvárost föl- utazással közelíti meg, a ki­sebb településekre viszont le­menetelt mond. Bizonyára közigazgatási szempontok sze­rint, vagy a fölé, és aláren­deltség rendje szerint alakult így ez a mondás, kulturális értelme azonban egyáltalában nincs, (a társadalmi megalá­zásról vagy megalázkodásról, a fennhéjázásról és hasonlók­ról ezúttal ne essék szó). De a ínyári vándorlás több irányú: elindulhatnak a pestiek hazai tájakra, (persze, világvándor­lásra éppen így), az ország bármely tájáról pediq közeire, távolra, így Budapestre is. Miért? Mit látni indulnak el hazulról az emberek, vagy ha csak pihenni, kikapcsolód­ni mennek is, élnek-e az al­kalommal, hogy megismerje­nek más embereket, életeket, ismerkedjenek a múlttal, mű­vészeti értékekkel? Attól tar­tok, hogy ebben a kérdésben nincs minden rendben. Két okból is nyugtalankod­hat az, akinek a számára az érték nemcsak pénzben feje­ződhet ki, hanem tudásban, közösségben, erkölcsben és hasonló szellemiekben is. Az első ok: bizonytalankod­ni lehet és kell, hogy ezt az érdeklődést iskola és szülői ház, közvetlen környezet, könyv, újság, folyóirat, min­denféle más, alkalmas vagy kevésbé alkalmatos alkalom beleplántálta-e csakugyan az emberek sokaságába. Félő, hogy a mérleg nagyon is fer­de, kevesebbel lehet dicseked­ni, mint amennyi a tartozás, más szóval: a feladat, a kö­telesség. És a korábbiakhoz bizonyos értelemben odajárul a televízió is, amely ugyan ér­deklődés fölkeltésére is min­den eddiginél jobb alkalom, de azt, aki amúgy is hajlamos a lustaságra vagy közönyre, megerősítheti ebben. Szokás mondani: a televízió ablakot nyit a világra. Ez igaz: any- nyi mindent láthatni a képer­nyőn a földkerekség minden tájáról, minden művészet meg­annyi alkotását, hogy ezt még az utazni nagyon szerető, s az utazás kínálta lehetősége­ket nagyon fölhasználó ember sem kaphatná meg, láthatná, hallhatná személyesen. De ép­pen ez a hatalmas lehetőség tompíthat is az érdeklődésen. Abban a tévhitben ringathat­ja magát az ember, hogy a képernyő révén úqyis mindent megkap, nem kell törnie ma­gát a személyes élményekért. Tetézi ezt az első aggodal­mat egy második. Az utazás költségei nem csökkennek, hanek növekszenek. Akár ha­zai turizmus, akár határokon átlépő, számvetésre készteti az embert. Ettől is helyi érdekűvé lehet a kultúra. Gyakran kér­dezem: nem törte-e meg, nem töri-e meg a kulturális érdek­lődésnek korábban oly ígére­tes ívét, hogy a vándorútok megdrágultak? A közelmúlt éveiben mintha versengni kezdtek volna falvak, városok, tájak, hogy olyan kulturális él­ményt kínáljanak föl, amely közelről, távolról odacsalogat­ja az embereket. A vasúti je­gyek ára, az autózásé, a ma­gas szállásköltségek lassíthat­ják, talán meq is béníthatják ezt a kezdeményt. A lehetséges kár fölmérhe- tetlen. A provincializmus ká­tyújában reked meg, aki nem él a kulturális érdeklődés ad­ta lehetőségekkel, s a helyi érdéken, a helyi érdekességen túl nem merészkedik. Jól tu­dom, hogy az -emberek többsé­gét -manapság más gondok foglalkoztatják: beosztással kell élniük. De ha a beosz­tásból kimarad a vándorlás, a vándorlásból a világlátás, a világlátásból a művelődés, annak kárát látja az ember, a család, a jövő nemzedék, a falu, a város, a táj, az or­szág, a -nemzet. Felelős ezért mindenki: természetesen or­szágunk gondját viselők is. De ha ki-ki azt teszi meg, amit megtehet, -nemcsak ablak nyílhat előttünk a világra, ha­nem ajtó is. Z. L. „Több szórakoztató filmet adunk” Üzleti érdek és kultúr­politika - A videó népszerűsége Végre egy ágazat a -műve­lődésben, amely úgy érzi, nincs oka panaszra, ha működésé­nek anyagi feltételeiről kér­dezzük: a filmforgalmazás. Pontosabban: a Baranya Me­gyei Moziüzemi Vállalat. Pozs- gai Miklós igazgató arról szá­molt be kérdéseinkre, hogy az elmúlt időszakban nem csök­kent a látogatók száma, jobb lett a filmek választéka és nőtt a bevétel, mert több tö­megszórakoztató filmet vetítet­tek. Mielőtt azonban a jelen­legi helyzetről beszélnénk, Pozsgai Miklós áttekinti a filmforgalmazás két évtizedét, és kifejti véleményét: mi a mozi feladata napjainkban.- A hatvanas években a mozi egyaránt jelentette az embereknek a szórakozás és az informálódás lehetőségét. A nyolcvanas évek elejéig az informatív szerepet fokozato­san a televízió vette át, és a tévé segítségével a mozifilm, a nagyjátékfilm megjelent a lakásban: a művészfilm iránti igényeket a televízió elégítet­te ki. Mivel a mozilátogatók száma akkoriban a felére csökkent, a mozi fökozottan a szórakoztatást tartja feladatá­nak, növeli a műsorválaszté­kot. A nyolcvanas évtized ele­jén újabb váltásra van szük­ség: megjelenik a videó, a házimori, kollégiumokban, la­kótelepeken a zártláncú tele­vízió.- A moziüzemi vállalatok lépést váltanak: kialakul a többcsatornás forgalmazás. Az állami mozihálózatnak ma el­sősorban a tömegszórakozta­tást kell ellátnia, a művész­filmek adása a televízió fel­adata.- Hogyan működik ez a többcsatotnás rendszer Bara­nyában?- Ven először is az állami forgalmazás hagyományos mo- zitedhnikával és videótechniká­val.• egyre több filmszínhá­zunkban fogadja a nézőt vi­deómozi is. ötvenkét úgyneve­zett társadalmi mozit tartunk nyilván, ezeket oktatási intéz­mények, ifjúsági klubok tart­ják fönn. A harmadik csator­na a videókölcsönzés.- A vállalat statisztikájából, amely az 1987-88-ban legna­gyobb látogatottságot elért Hírnek adatait rögzíti, kiderül, hogy a magyar filmek között a Banánhéjkeringő vonzotta a Szerelem a második vérig legtöbb nézőt (30 ezer), ezt holtversenyben a Csók, Anyu! és a Szépleányok követi (286, ill. 285 ezer). Ezek előadás­száma 210 és 249 között van, míg a Vezeklés című szovjet film 90 előadáson mindhárom magyar Hímnél magasabb lá­togatottságot hozott egy elő­adásra vetitve. ?> mig az En a vízilovakkal vagyok cimü olasz és a Nindzsa színre lép ci­mü amerikai kalandfilm, ame­lyek 271-es előadásszámokkal és 54, illetve 52 ezres látoga­tottsággal abszolút listaveze­tők, addig a Szerelem máso­dik vérig cimü magyar film előadásonkint 250 nézővel mindegyik magyar Hímet meg­előzte. S bár a Napló szerel­meimnek a magyar filmek so­rában az utolsó helyen áll (105 látogató/előadás), mégis megelőzi a Legyőzhetetlen Vu Tang-ot és a Saolin templom szent köntösét (89, ill. 92). Számomra ez egyformán bizo­nyítja a tömegszórakoztató fil­mek iránti igény és a mai té­májú vagy a közelmúlt törté­nelmét művészi igényességgel ábrázoló' filmek iránti érdek­lődést. — Az állami mozikban nem csökkent a mozibajárási kedv, mert több szórakoztató filmet adtunk: a látogatók száma egymillió volt az idei első fél­évben. Ugrásszerűen megnőtt a videókazetták kölcsönzése magánszemélyek, vendéglátó- ipari egységek és a zártláncú tévék számára. A tavalyi 3500 kazettával szemben az idén az első félévben hatezret ad­tunk kölcsön. A tömegszóra­koztató filmek vetítésére ser­kent bennünket egyrészt a kö­zönségigény, másrészt az új állami pénzügyi támogatási rendszer, amely támogatás ma még megvan, de fokozatosan csökken és majd megszűnik. Az állam egyrészt támogatást ad egyes esztétikai, politikai­lag fontosnak tartott filmek­hez előadásonkint, a mozi nagyságától függően, más­részt a szórakoztató filmek be­vételéből járulékot von el. Kultúrpolitikai feladataink és anyagi érdekeink csapnak itt össze, és úgy kell egyensúlyoz­nunk, hogy mindkét követel­ménynek megfeleljünk. Ez ed­dig' feletteseink megelégedésé­re sikerült. Az évi húszezer előadás felének támogatottnak kell lennie, hogy a szórakoz­tató filmekkel kijöjjünk a pén­zünkből.- A tartalmasabb, társadal­mi problémák iránt érdeklődő nézőnek gyakran az az érzé­se, mintha mindenütt kaland­filmeket játszanának: egy-egy új szórakoztató filmet egyszer­re adnak például a három pé­csi nagymoziban, mig egy-egy keveseket érdeklő, de értékes művet kevés előadásban, előnytelen időpontban. — A kijelentést sértőnek tar­tom. Mi mindent megteszünk a filmművészet értékeinek tá­mogatására. Igaz, nem a leg­nagyobb kapacitású mozikban vetítjük a kevés nézőt vonzó filmeket. Vegyük a Tüske a köröm alatt című magyar fil­met. Két napra két előadás­ban Tettük be: kevés volt a nézője, a bevétel még a tá­mogatással együtt sem fedez­te a rezsit. A moziplakátot pe­dig és az újság műsorközlését alaposabban kell megnézni, és akkor látható, hogy mennyi ér­tékes filmet vetítünk. A Kos­suth klubmoziban nem zártkö­rűen több egyedi előadásban és sorozatban művészfilmeket adunk, nyilvános a filmakadé­mia, az Ifjúsági Házban kéf klubsorozat fut, a Petőfi mo­ziban kéthetenkint filmmúzeum, a Ságváriban, a Jószerencsét- ben, a Nevelési Központban rendre megtekinthetők az érté­kes filmek, csak figyelni kell a műsort. Olyan a jövőben is előfordul majd, hogy a kiste­rembe hirdetett művészfilmet ótvisszük a nagyterembe, mert sikere van vagy fordítva. Ezért a plakátokon hirdetett helyszí­nek változhatnak. Egyébként az állam támogatja a filmklub­mozgalmat, és pályázatok ré­vén dotálja az iskolai, óvodai mozikat.- Milyen választékból gaz­dálkodhat a vállalat? — A MOKÉP (meglévő 3000 filmje mellé) évente 180, új filmet vásárol, ebből kb. 30 tömegszórakoztató, 50 átlagos, a többi érdektelen forgalma­zási szempontból. Egyébként a forgalmazásnak nincs beleszó­lása a vásárlásokba. De vehe­tünk a Magyar Filmintézettől, a Buda pestfilmtől és a Heli­konfilmtől műveket. Nyolcszáz videofilmből választhatunk.- Lesz magánmozi Baranyá­ban? — Nem, nem tudnánk ellátni filmmel. G. T. Ké£értf|*ő| I" II István király, új kenyér, új alkotmány Még fülünkben zúgnak a szentistvánnapi dallamok: a Bozóky-kódexben fennmaradt ősi himnusz a 18. századból, a mélységből kiáltó „Hol vagy, István király?" És a Boldog- asszonyhoz szóló: Ne feled­kezzél el szegény magyarok­ról! Berzsenyi szava: Forr a világ bús tengere, ó, magyar! A magyar néphez* szóló: Áld­jon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod keli! És a him. nuszok himnusza: Isten áldd meg a magyart! - Szavak, testet öltött gondolatok, ame­lyek ezen a földön, ebből a sorsból fakadtak, és egy olyan nagy ünnepen, mint a szent király halálánok 950. évfor­dulója, felcsendültek ezrek aj­kán, és bezúgták az ünnep napját — hogy aztán magunk­kal vigyük üzenetüket a hét­köznapokra is. Könyvek, hanglemezek je­lentek meg a Szent István-év- fordulóra, szakemberek, kuta­tók fordították a hétköznap nyelvére tudományukat. Akár­csak szerte a világon, a ma­gyarok közt is óriási az ér­deklődés a kezdetek, a közép­kor, az Árpád-kor iránt. Au­gusztus 20-án mindezt megte­tézte a Magyar Televízió, amely páratlan adottságaival elvitte minden otthonba a nagy nap eseményeit: reggel fél tízkor az ünnepélyes tiszt­avatással kezdte maratoni élő adását, amely a Bazilika előtt tartott nagymisével, a pápa látogatásának, valamint, a Regnum Marianum megújítá­sának hírével zárta le ezt az örömnapot. Azazhogy még­sem, hisz este nyolc órakor maga Szent István szava szólt késő maradékaihoz: fiához, Imre herceghez írott intelmeit, azok modernségét, örök érvé­nyét, emberségét és magyar- sáqát 1988-ban is megcso­dálhattuk (augusztus 25-én ezt a műsort megismétli a televí­zió). Nemeskürty, a műsorok egyik szereplőié azt írta ezek­ben' a napokban, hogv Szent llstván király, a bölcs és eré­lyes, a népét úi útra vezető és ezer éven át megtartó uralkodó története, a magyar és a hazában élő nem ma­gyar ajkú népnek a hozzá és a szent koronához való ra­gaszkodása olyan, akár egy népmese. Hozzáteszem, bol- tíog lehet a nép, bármilyen lett légyen is a sorsa, amely­nek vannak szentjei, vannak hősei, ereklyéi, van megszen­vedett múltja, és azt nem kell odahazudnia hazája egére. Mindez felidéződött az ösz- szes színhelyet, ereklyét meg­mutató televíziós adást néz­vén. Régi ismerősöket üdvö­zölhettünk az egyenes adás­ban: Györffy György törté­nészt, az idei Herder-díjast, Andrásfalv y Bertalan pécsi néprajzkutatót. Gergely Jenő egyháztörténészt, akik Pálfy Ist­ván meg Kondor Katalin kér­déseire mai nyelvre fordították a szentistváni kor üzenetét. Az egyenes adások, az ide-oda­kapcsolások alig pár másod­percet adtak, e kutatók sza­gába vágtak, vették tőlük a szót — vagyis észlelhettük a tv győzedelmes műfajának gyengeségeit is. A három tu­dós, meg Szent István persze erősebb volt. Előbbiek végig­mondták mondandójukat, mi pedig a képernyő, a színes élő kép bűvölete után jobb, ha elővesszük a polcon sora­kozó könyveket, ha tudni aka. runk Szent Istvánról és ma­gyarjairól. G. O.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom