Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)
1988-08-11 / 222. szám
A DÉL-DUNANTÚLI TUZÉP VÁLLALAT HETI AJÁNLATÁBÓL 2. sí. telep, Mohács, ♦ lemezradiátorok KEDVEZMÉNYES ARONI továbbá ♦ mezőgazdasági kisgépek, ♦ PVC-csövek, ♦ NSZK tapéta, ♦ szerszámok, barkácsgépek nagy választékban kaphatók! önt is várják a Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat telepei és Fészek á uházai. Dunflntűli napló Eltemették dr. Grastyán Endrét Családtagok, barátok, munkatársak és tisztelők százai kísérték tegnap utolsó átjáró a pécsi központi temetőben dr. Grastyán Endre állami-díjas akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanárt. A POTE Élettani Intézetének igazgatója, az MTA Ideg-, Élettani Tanszék kutatócsoportjának vezetője, a TIT Baranya Megyei Szervezetének elnöke július 17-én ■hunyt el. Halálával - mint az a ravatalnál is elhangzott - tudományos életünk, egyetemi oktatásunk, közéletünk igen nagy veszteséget szenvedett. Szerteágazó tudományos kutatómunkájára az MTA és az Egészségügyi Minisztérium nevében dr. Tigyi lólset egyetemi tanár, a TIT Baranya Megyei Társulatában végzett munkájára és közéleti tevékenységére Gergely János, a JPTE főtitkára emlékezett. A Pécsi Orvostudományi Egyetem egykori oktatójától és kutatójától az egyetem dolgozói és hallgatói nevében dr. Bauer Miklós, az egyetem rektora vett végső búcsút. A díszsírhelyhez, amelyet a Pécsi Városi Tanács adományozott, tegnap délután fél egykor megyénk, városunk állami és pártvezetőségének tagjai is elkísérték dr. Grastyán Endrét. A díszsirhely előtt közvetlen barátai és a POTE Élettani Intézetének nevében dr. Vértes Marietta egyetemi docens köszönt el. A temetésen többek mellett dr. Kökény Mihály, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium miniszterhelyettese és dr. Szentágothai János akadémikus is lerótta kegyeletét. A gyászszertartáson a Magyar Élettani Társaság, a Magyar Tudományos Akadémiai o Tudományos Ismeretterjesztő Társaság és a társegyetemek képviselői is részt vettek. — Készül a szezoríra a TUZÉP. A téli csúcsforgalom előtt kilencféle szén van a pécsi Tüzép-telepeken. A legnagyobb mennyiség mecseki brikettből áll rendelkezésre, nincs vis-ont jó minőségű, import fekete szenük, amit sokan keresnek. A magas fűtőértékű, viszonylag olcsó szénfajta őszre érkezik a telepekre. Akik nem várnak erre, hanem a jelenlegi kínálatból választanak, azoknak egy hét alatt házhoz is szállítják a rendelt mennyiséget. AUGUSZTUS 11—12-ÉN 10-TŐL 18 ÓRÁIG a Vasutas Clubban (Pécs, Dr. Vóradi A. u. 7/2.) gyermektornacipőr r vásár (27—34-es méretig) CSAK 80,— FT, CSAK 2 NAPIG! Óriási paradicsomot hozott be szerkesztőségünkbe Hepp Mihály pécsi olvasónk. A hatvannyolc dekagrammos termést a Bagoly dűlői kiskertjében szüretelte le tulajdonosa AUGUSZTUS 11 ., CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ZSUZSANNA. TIBORC nevű kedves olvasóinkat nyugszik 20.04 órakor, nyugszik 19.54 órakor. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-16 óráig a 15-000 telefonszámon Hírszerkesztő: HÁMORI ANDREA ^ Ma délelőtt 9—12 óráig panaszügyekben fogad, telefonon hívható a 10-046-os telefonszámon: HETÉNYI JANOSNÉ Szerkesztőségi hirügyeletes 16—19 óráig a 10-053-as telefonszámon HÁMORI ANDREA Megalakult a Kodály Zoltán kórusiskola A magyarországi zeneoktatás megújítására kísérleti tantervű, 12 évfolyamos képzés indul ez év szeptemberében az újpalotai Kontyfa utcai iskola keretében. A Kodály Zoltán kórusiskolában az énekzene órák száma ugyanannyi, mint a hagyományos általános iskolákban, ám itt valamennyi gyerek tanul hangszeres zenét. Az egész napos oktatás során a szabadidős tevékenységbe integrálódik a zenei képzés. Emellett harmadik osztálytól kezdve angolt, hatodik osztálytól pedig intenzív módszerrel orosz nyelvet tanulnak a gyerekek. A negyedik osztályban egy éven át a latin nyelv alapjaival is megismerkednek. A Kodály Zoltán kórusiskola első, második és harmadik osztályaiba jó hangú és zenei képességű gyerekek jelentkezését várják, mindazokét, akik az új tantervű képzés szerint szeretnék tanulmányaikat foly. tatni. Jelentkezési lapok a XV. kerületi Kontyfa .utcai iskolában szerezhetők be. A jelentkezőket az iskola augusztus végén hívja be felvételire. — Kórustábor Ausztriában. Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg kórustáborukat a Pécsi ÁFÉSZ, a Janus Pannonius és a Nagy Lajos Gimnázium énekkarosai, Ivasivka Mátyás karnagy-tanár vezetésével. Éppen 25 esztendeje, 1963-ban volt az első ilyen jellegű „edző"-tóbor a bakonyi Gézaházán. Az idei ötnapos megmozdulás színhelye az ausztriai Admont bencés kolostora. — Két nap alatt minden jegy elfogyott a MÁVTOURS- VDN vonat hétvéai útjára. A kétszáz jegyvósárló Keszthelyre, illetve onnan Hévízre utazhat majd. Akik eddig nem álltak sorba, már ne is próbálkozzanak, mert. a • létszám előre lekötött volt. Az érdeklődők jövő héten .Budapestre utazhatnak, ahol az augusztus 20-i vízi- és légiparádéban, s a szinpompás tűzijátékban gyönyörködhetnek. Várható időjárás az ország területén csütörtök estig: országszerte napos, száraz idő várható. A szél többnyire gyenge lesz, csupán zivatar idején erősödhet meg átmenetileg. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14—19, a legmagasabb nappli hőmérséklet csütörtökön 29—34 fok közöttt alakul. "k Szerda reggeli vízállások: örtilos 80 cm, áradó, vizhő 19,4 fok; Barcs 0 cm, változatlan, vizhő 20,0 fok; Drávaízabolcs 83 cm, áradó, vizhő 20,9 fok; Mohács 360 cm, változatlan, 20,8 fok. 1988. augusztus 11., csütörtök e e KOZELET Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke szerdán fogadta Manuel Quarta Punzát, az Angolai Népi Köztársaság Magyarországra akkreditált nagykövetét. A találkozót a diplomata kérte. * Hans Daniels, Bonn főpolgármestere, aki Iványi Pálnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Fővárosi Tanács elnökének meghívására — feleségével együtt — három napot töltött hazánkban, szerdán délelőtt elutazott Budapestről. Esküvő MAKAI EDINA és GÁL ZOLTÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1988. augusztus 13-án 17.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Váradi A. u. 11. sz.). ISTOKOVICS ÉVA és DEÁK LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1988. augusztus 13-án 18.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi há- zosságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz ). LANG AGNES és NAGY SÁNDOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1988. augusztus 13-án 14.30 órokor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Váradi A. u. 11. sz.). Névadó SOMOGYVARI SÁNDOR és neje, VILZL LÍVIA, valamint SZÍJÁRTÓ TIBOR és neje, VILZL ÉVA szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, hogy gyermekeink, SÁNDOR ÉS RÓBERT névadóünnepsége augusztus 13- án délután 4 órakor lesz a Szigetvár Városi Tanács dísztermében. Közérdekű Áramszünet lesz 15-én 7—15 óráig a Matusán Béla utcában és a Mátyás Flórián téren. * Áramszünet lesz augusztus 11., 12., 15—26-áig 7—16 óráig munkanapokon István-akna, Rücker-akna által határait területen. * Madonna f adrászszalonomat megnyitottam Rácvárosi út 21. sz. alatt. Közlemények Díjtalan jogsegélyszolgálatát vehetnek az érdeklődők igénybe a DOZSÓ-ban pénteken 3/4 1—2 órák közt, a komlói városi tanácsnál hétfői napokon 1/2 8—9 órák közt, a Komlói Kőbányánál ugyanezen a napon 10—15 órák közt. Vidékiek részére levélben is ad jogi tanácsot dr. Berényi István. •k 1988. augusztus 10-én hatályba lép Pécs Megyei Várasa 1988. évi 6. sz. rendelete az állatok tartásáról, illetőleg 7. sz. rendelete az ebek tartásáról szóló 1986. évi 10. sz. T. rendelet módosításáról. A tanácsrendeletek megtekinthetők az ügyfélszolgálati irodákban (Széchenyi tér 1., Szigeti út 33., Nevelési Központ, Vasas, Hird). A Pannon Volán értesíti a t. utazóközönséget, hogy a bajai Duna- hid szélesítésével kapcsolatban szükséges időszakos hidlezárás miatt 1988. augusztus 15-töl (hétfőtől) kezdődően a Pécsről 5.25 órakor induló. Szegedre közlekedő autóbuszjáratot 35 perccel később közlekedteti. Ennek megfelelően a járat Pécsről 6 00 órakor indul, Szegedre 10.40 órakor érkezik és a járat a közbeeső megállóhelyeket is 35 perccel később érinti. Szünetel a melegvíz-szolgáltatás. Komló város egész területén nem lesz. meleg viz péntek délelőtt 10 órától szombat reggel 9 óráig az erőmű felújításának munkálotai miatt. — Világhírű filmek a Park moziban. Korszerű videofilm-kivetítőt vásárolt o Baranya Megyei Moziüzemi Vállalat. Ennek segítségével a világhírű, csak videóra felvett filmeket is megtekintheti a pécsi közönség. A két és fél millió forintért vásárolt berendezés az országban az elsők között vetít négyméteres vászonra videofilmeket. A Park mozi látogatói ma délután elsőként az Egymillió évvel időszámításunk előtt című amerikai filmet láthatják — változatlan helyáron. — Utcaaszfaltozás. Fazekas- boda és Maráza községek utcáit aszfaltozzák a napokban a Pécsi Közúti Építő Vállalat útépítői. Tízezer négyzetméterre terítenek aszfaltot, s így az utak teljés szélességükben új burkolatot kapnak. Az aszfaltozás ötmillió forintos költségét a Baranya Megyei Tanács építési és közlekedési osztálya vállalta. A kivitelezők ígérik: egy hét múlva elkészülnek a munkákkal. A Dunántúli Napló szerkesztősége archivumrendezés céljából egy fő fiatal munkaerőt alkalmazna meghatározott időre. Jelentkezni lehet a szerkesztőségben, 8-tól 12 óráig, a Hunyadi út 11., Seres Éva orchivumvezetőnél.-05-07 Avartüzek okoztok ismét kisebb-rta- gyobb kórokat Baranyában. Tegnap az éjszaka folyamán Ag községben riasztották o dombóvári, komlói és a pécsi tűzoltóegységeket. Itt két 6z4z3 méteres lucernakazal, 15 mázsa ömlesztett olomszalma és 32 körbála szalma égett le, eddig még ismeretlen okok miatt. A kár több mint 100 ezer forint. Nagyobb kárral ugyan nem járt, de ismét emberi figyelmetlenség miott gyulladt tűz a molvónyhidi szociális otthon, a siklósi Váralja utca, a szalatnoki vasúti töltés és a pécsi PIÉRT szomszédságában, pár hektárnyi területeken. Nagyharsány, Siklós és Harkány egyes részein is hasonló esetek történtek. Mind a hét tűzesetet eldobott csikkek vagy illegális szemétégetések okozták. A délután folyamán Hegyhátma- rocon egy traktor égett le, s 26 ezer forintos kórt okozott. — Ahány aranyérem, annyiszor ezer forint. . . Olimpiai tippversenyre invitálja olvasóit a Képes Hét: augusztus 13- tól szeptember 10-ig öt héten át lehet tippelni a képes magazinban arra, hogy összesen hány érmet nyernek a magyar soptrolók a szöuli nyári olimpiai játékokon. Aki eltalálja, annyiszor ezer forintot nyerhet. A tippszelvények számát nem korlátozza a szerkesztőség, de tippelni csak a lapban található szelvénnyel lehet. A telitalálotos szelvények közül — október 13-án — nyilvános sorsoláson húzzák ki a tíz szerencsés nyertest, s további tíz telitalálotos gazdáját a Képes Hét egyéves előfizetésének a vigaszdíjóval jutalmazzák. — Több ezer látogató a vidámparkban. Három hónap alatt közel háromszázezren keresték fel a pécsi vidámparkot. A legkedveltebb játék továbbra is dodzsem, amelyen az sem ritkaság, hogy 5—6 menetet fizet be valaki. Sokan kíváncsiak az elvarázsolt kastélyra is. Nem ülhetnek fel viszont a gyerekek a hidraulikus körrepülőre, mert azt jelenleg javítják. — Régiségek boltja a Boltív közben. Magyarországon harmadikként Pécsett nyílt meg ma reggel a magyarországi múzeumok műtárgyainak másolatait árusító üzlet. Az Iparművészeti Múzeum alkotócsoportja által készített zsűrizett másolatok közül a legérdekesebbek az afrikai törzsi maszkok, az avar ékszerek és a habán kerámiák. — Kevesebben utaznak vonattal. Másfél százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest a vonaton utazók száma a MÁV Pécsi Igazgatóságának területén. Igaz ugyan, hogy kevesebben, de távolabbi úticélokat választanak, ezért két százalékkal nőtt. a személyszállításból származó bevétel. Kilökte gyermekét az emeleti ablakon A Baronya Megyei Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztálya eljárást indított emberölés kísérlete bűntettének alapos gyanúja miatt Kosaras Mihály- né, Mohács, Újváros 4. épület, II. em., 7. szám alatti lakos ellen, aki a rendelkezésre álló adatok szerint eddig ismeretlen okok miatt 1988. augusztus 9-én, a késő délutáni órákban második emeleti lakásuk ablakán kilökte o 9 éves Ilona Magdolna utónevű gyermekét. A gyermek súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, jelenleg a mohácsi kórház intenzív osztályán kezelik. — Csúcsforgalom az orfüi kempingben. Öt héttel ezelőtt kitették az orfűi kemping bejáratára a „megtelt" táblát. Jelenleg az 1200 férőhelyen mintegy 1800-an verték fel sátraikat, álltak be lakókocsijaikkal. ©rfűt egyre több külföldi is felfedezi, hisz az elmúlt évekhez viszonyítva egyre többen érkeznek Hollandiából, az NS2K-ból, Finnországból, Belgiumból és a szomszédos Ausztriából. Rekordnak számit a nemrég hazautazott, 33 kocsiból álló olasz csoport. — Üj földrajz tankönyv. A magyar agrárgazdaság alapvető kérdései címmel jelent meg a közelmúltban dr. Vuics Tibornak, a JPTE docensének új földrajz tankönyve. A jegyzet kiválóan alkalmas a másod- és harmadéves hallgatók szigorlati felkészüléséhez, illetve a végzős hallgatók szak- dolgozatainak elkészítéséhez. Ilyen egységes, a magyar agrárgazdaság több száz évét is átfogó ^tankönyv először jelent meg hazánkban.