Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)
1988-08-02 / 213. szám
2 Dunántúli napló 1988. augusztus 2., kedd Aratás után Baranyában ÓRA A NAGYVILÁGBAN (Folytatás az 1. oldalról) A rekord termésátlagok, a jó minőség (kedvező hektolitersúly és sikértartalom, magas sütőipari érték) ünneplésre adhatnak okot. De természetesen ez az ünneplés most csak jelképes lehet. Ha ugyanis kint járunk a határban, megfigyelhetjük, hogy ott semmivel sem dolgozik kevesebb gép és ember, mint az aratás idején. Hiszen az aratást követő - s azzal már párhuzamosan megkezdődött - szalmabeta'karítási és talajmunkálatok még megyeszerte javában folynak. Szórják már a szervestrágyát és a műtrágyát is, megkezdődött a talajok meszezése. A szalmabetakarításnak alig vagyunk túl a felén, bár a munkálatok a csapadékmentes időjárás miatt ütemesen folynak. A szobadszentkirályi Béke Termelőszövetkezetben július 24-én végeztek az aratással. A 6,4 tonnás átlaggal itt érthetően elégedetlenek. Mint Mezőgazdasági és élelmi- szeripari gépek behozataláról állapodott meg a TSZKER Agrárszövetkezetek Kereskedő Háza az NSZK-beli Repco gépkereskedelmi vállalattal. Ennék alapján még az idén 2 millió márkáért szállít az NSZK-beli cég Magyarország ra gépeket, berendezéseket, amelyekért a magyar fél a termelőszövetkezetek temékei- vel - friss zöldséggel, gyümölccsel és takarmánynövények vetőmagjával — fizet. Az üzletet az Unicbank Rt. közreműködésével hozták létre. Már a közeli hetekben hazánkba érkezik a csemege- és hibridkukorica betakarítására egyaránt alkalmas francia gyártású öt csőtörő-fosztó kombájn. Ezeket a TSZKER olyan taggazdaságai vásárolják meg, amelyek a nádudvari KITE és a bábolnai IKR termelési endszerekben exportra szánt értékes kukoricafajtákat termelik. A Repco-val és az ugyancsak NSZK-beli Clemens céggel talajművelő gépek közös gyártásáról szintén megállapodást kötött a temelőszövetke- zetek kereskedelmi szervezete. Olyan, úgynevezett bakhátVadál Béla elnök elmondta, gombabetegségek hiúsították meg a várt magasabb hozamot. Árpából 6,3, borsóból 3,9 tonnát könyvelhettek el hektáronként. Most azonban náluk sem az elmúlt hetek értékelése a legfontosabb feladat. A falu határában tegnap is valóságos munkacsúcs volt. Három Zetor Crystal trágyát hordott a földekre a gerdei tehenészeti telepről, míg nem messze tőlük bálázók dolgoztak. A szalmabetakoritással várhatóan még ezen a héten végeznek, szerdán pedig már megkezdik a folyékony műtrágya kijuttatását. Mint megyénkben általában, Szabadszentkirőlyon is nagy az aggodalom az őszi betakarításé növényekért. Kilencvenhat tonnás átlagot terveztek kukoricából, de ha napokon belül nem lesz ki- adósabb csapadék, akkor az aszály megtépázza reményei, két. bontó berendezés magyarországi összeszereléséről van szó, amely alkalmas a nagyüzemi gyümölcs- és szőlőültetvények sorainak ápolására. A gép azt a kiemelkedő f öld - sávot távolítja el a fák vonalából, sorából, amely a sorközök művelésekor kerül oda viszonylag nagy mennyiségben. A gép a földsávval együtt a gyomokat is kiirtja, anélkül, hogy a fatörzseket károsítaná, megsértené. Az új berendezésből, amely a hasonló rendeltetésű francia gép korszerűsített változata, már elkészült az első példány a Szabadszentkirályi Fémipari Kisszövetkezetben, ahol az előzetes piacfelmérés eredményeként nemsokára hozzálátnak egy 200 darabos széria legyártásához. A kooperációs gyártáshoz a gép vázszerkezetét és futóművét készíti a kisszövetkezet, míg a talajegyengető szerkezetet a külföldi gyártó partner szállítja. A gépújdonságért cserébe az NSZK- beli kereskedelmi cég négy- ötféle kis- és nagyüzemi szőlőfeldolgozó-gépet, például darálót, prést vásárol, és ezeket a nagy hagyományokkal rendelkező francia szőlőtermelő vidékeken értékesíti. MSZMP- küldöttség a tuniszi párt- kongresszuson Szabó Miklósnak, az MSZMP Békés Megyei Bizottsága első titkárának vezetésével július 27. és augusztus 1. között pártküldöttség vett részt a Szocialista Desztur Párt jogutódja, az Alkotmányos Demokratikus Egyesülés Tuniszban tartott rendkívüli kongresszusán. A delegáció tagja volt Bessenyei Zoltán, az MSZMP KB külügyi osztályának munkatársa. Szabó Miklós átadta a kongresszusnak az MSZMP üdvözletét. A küldöttség hétfőn hazaérkezett Tu- ' niszból. ♦-ó- SZÖUL: A dél-koreai nemzetgyűlés hétfőn azzal a javaslattal fordult a KNDK parlamentjéhez, hogy a két ország törvényhozó testületének 15—15 tagja a hónap első felében tartson előkészítő tárgyalásokat, amelyek célja egy közös parlamenti ülésszak napirendi pontjainak meghatározása lenne. A közös ülésszak gondolatát Phenjan vetette fel július 21-én.-ó- PERTH: Hatnapos ausztráliai kőrútjának első állomáshelyére, Perth városába érkezett hétfőn az angol légierő különgépén Margaret Thatcher brit miniszterelnök, akit lérje, Denis Thatcher is elkísért erre az utazásra. A repülőtéren Kim Beazley védelmi miniszter és Peter Dow- ding, Nyugat-Ausztrália miniszterelnöke fogadta. A brit kormánylő kedden utazik Can- berrába, ahol Bob Hawke miniszterelnökkel főleg a dél- afrikai helyzetről, az ország ellen hozandó gazdasági szankciókról, a leszerelés ügyeiről és kereskedelmi kérdésekről tárgyal. Programja később Melbourne-be, Sydneybe és Brisbane-be szólitja.-ó- LONDON: Nagy-Britan- nra legidősebb állampolgára ‘hétfőn ünnepelte 111. születésnapját. Charlotte Hughes 1877-‘ben született, abban az évben, amikor India császárnőjévé koronázták Viktória királynőt, amikor Edison felfedezte a fonográfot, és amikor először szólaltak meg telefonok a világon.-f ISZLÁMÁBÁD: Állítólag két szovjet hadifoglyot szabadon engedtek az afgán felkelők. A hirt hétfőn az afgán ellenzékieket tömöritő, pakisztáni székhelyű, az afgán mod- zsahedek iszlám szövetsége nevű szervezet közleménye jelentette be. A bejelentés szerint a két szovjet állampolgárt a Nemzetközi Vöröskereszt szervezetén keresztül átadták a szovjet hatóságoknak.-ó- PEKING: A kambodzsai felek múlt heti indonéziai találkozója csak kevés eredménnyel járt - vélekedett vasárnap Norodom Szihanuk, a kambodzsai ellenállás nemrég lemondott vezetője. Szihanuk Pekingben tartózkodik, ahol Vu Hszüe-csien helyettes miniszterelnökkel és a kínai kormány más képviselőivel mindenekelőtt a kambodzsai rendezés kilátásairól tárgyalt. Genscher csütörtökön Jugoszláviába utazik Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter csütörtökön háromnapos munkalátogatásra Jugoszláviába utazik, Budimit Loncsar jugoszláv külügyminiszter meghívására — közölte hétfőn a bonni külügyminisztérium. A megbeszéléseken a kétől, dalú kérdések mellett a kelet-nyugati viszonyról is szó lesz, különös tekintettel az európai hagyományos haderők leszerelésére, valamint az európai biztonsági és együttműködési értekezlet bécsi utó- találkozójára - olvasható a bejelentésben. ♦-ó- MASZKÁT: öböl menti kőrútjának harmadik állomására, az Qmáni Szultánságba érkezett vasárnap az iráni külügyimi ni sz ter-helyettes. Mohammed Ali Besarati az iráni államfő levelét adj'a át Kó- busz bin Szóid ománi szultánnak. Mint Besarati elmondta, az üzenet a Biztonsági Tanács túzszüneti határozatáról vallott iráni álláspontot torta Imaizza.-ó- WASHINGTON: Reagan elnökkel találkozott hétfőn Georgiosz Vasziliu ciprusi elnök. A kettészakított sziget államfője elsősorban az ENSZ által elfogadott határozatok megvalósításához kért segítséget az amerikai elnöktől, de a megbeszélésen szó volt a földközi-tengeri térség és a Közel-Kelet egyéb kérdéseiről is, így a libanoni helyzetről, valamint az Irak és Irán közötti fegyverszünet lehetőségéről is.-®- LONDON: Küszöbönáll a brit kormány döntésének bejelentése az Iránnal tavaly befagyasztott diplomáciai kapcsolatainak felélesztésére, ami a továbbiakban - jól tájékozott londoni források szerint - a két ország évek óta ellenségeskedő viszonyának teljes normalizálására vezethet.-4- VARSÓ: A 44 évvel ezelőtti augusztus elsejére, a hitleri ‘megszállás ellen kirobbant varsói felkelés első napjára emlékezett hétfőn a lengyel főváros. A hős város számtalan emlékhelyén helyezték el a kegyelet virágait Varsó politikai, társadalmi életének képviselői, a háborús veteránok, a fiatalok, az egész lakosság. A véres harcokban eltelt 63 napra, az elesett 180 ezer, a kényszermunkára Németországba hurcolt 550 ezer, és a koncentrációs táborokba vitt 60 ezer varsóira emlékeztettek a sírokon és emléktáblák tövében meggyújtott gyertyák ezrei.-4- GENF: Szovjet-amerikai megbeszélés kezdődött hétfőn Genfben a közel- és középkeleti térség problémáiról. A megbeszélésen áttekintik a közel-keleti rendezés távlatait, az iraki—iráni konfliktus és a Perzsa (Arab)-öbölben kialakult helyzetet. Ortega a közép- amerikai helyzetről Daniel Ortega nicaraguai elnök felszólította a közép- amerikai orságok kormányait, hogy ne engedjenek az Egyesült Államok nyomásának, és ne váljanak a nicaraguai fegyveres lázadók támogatóivá. Az elnök hétfőn Managuá- bon Omar Torrijos egykori panamai vezető szobrának leleplezése alkalmából nyilatkozott a közép-amerikai helyzetről. Ortega hangsúlyozta: a közép-amerikai országok elnökeinek Shultz amerikai külügyminiszterrel folytatandó tárgyalásaikon „méltóságteljes és szilárd magatartást" kell tanúsítaniok és nem szabad megengedniük, hogy az Egyesült Államok militarista politikájának kiszolgálóivá váljanak. George Shultz amerikai külügyminiszter hétfőn kezdi meg tíznapos közép-amerikai és latin-amerikai körútját. Arra szeretné rábírni a térség országait, hogy nyújtsanak támogatást a sandinista kormány ellen küzdő nicaraguai fegyveres ellenzéknek. ♦ Fekete hétvége Spanyolországban Ismét szomorú baleseti statisztikával ért véget a spanyol országutakon az ez évi utolsó „kirajzási hadművelet", a spanyol polgárok szokásos autós ámokfutása a tengerpart, vagy a külföldi nyaralóhelyek irányába. Péntek déltől hétfő délig a spanyol autóutakon 151 súlyos baleset történt. A szomorú következmény: 64 halott, 130 súlyos sérült. A nyaralásra igyekvők áradata magyar léptékkel mérve elképesztő: az elmúlt hetvenkét órában a spanyol utakon mintegy hárommillió hazai gépkocsin összesen több mint tizenkétmillió ember utazott. A statisztikák ezúttal a külföldieket nem számolják, pedig számuk éves viszonylatban meghaladja az ötvenmilliót, s zömük nyáron keresi fel az országot, gyakorta gépkocsival. Balog N. Magyar-NSZK együttműködés • Szerelőcsarnok a számítógépek mágneses leolvasóinak gyártására létesített Shekou Ltd. közös kínai—japán vegyesvállalat sencseni üzemében. Az elsőként különleges gazdasági övezetté nyilvánított dél-kínai városnak 22 országgal mintegy 5000 érvényes kereskedelmi szerződése van és területén összesen 1200 külföldi tőke bevonásával létrehozott vegyesvállalat működik. Rettegés A DPA nyugatnémet hír- ügynökség írást szentelt a romániai falurombolási akciónak, így vélekedik: Szemtanúk szerint rettegés kerítette hatalmába Románia falusi lakosságát. A tárgyilagosan hangzó „településrendszerezési" tervek több ezer romániai falu lerombolását jelentik. A Kárpátok ívén belül és attól keletre mintegy 8000 falut akarnak a föld színével egyenlővé tenni. A falvak lakói rettegnek a buldózerektől — mondotta egy szakértő, aki három hetet töltött a balkáni országban. Senki nem tudja pontosan, mikor hajtják majd végre a betonkockákba való átköltözetést. A becslésekben 3—4 millió ember „áthelyezése" szerepel. Hans Bergel, a Münchenben megjelenő Siebenbürgische Zeitung (Erdélyi újság) című lap főszerkesztője arról ír, hogy már 1974-ben hallott a a buldózerektől tervről. A nyilvánosság előtt Ceausescu elnök első ízben 1988 februárjában szólt szándékairól Bukarestben, városi tanácselnökök egy tanácskozásán. A Neuer Weg című romániai német nyelvű lap közölte „Jelenleg minden járási tanácsnál szakemberekből álló munkacsoportok vizsgálják a községek szerkezetét, nagyságát, gazdasági teljesítőképességét. A falurombolás különösen sújtja az erdélyi szász településeket: a Nagyszeben melletti Neppendorfot, Gros- saut (Kereszténysziget — Cris- tian), Brassó megyében Sei- dent (Feketehalom —Codlea), Weidenbachot (Vidombók — Ghimbav), Marienburgot (Földvár — Feldioara), Tart- laut (Prázsmór — Preimer), Brenndorfot (Botfalu — Bőd), Neustadtot (Keresztényfalva — Cristian), Heldsdorfot (Höltö- vény — Halchiu), Schirka- nyent és Honigberget (Szászhermány — Harman) XIII. századi dómszerű templomával. Elérték a buldózerek Voi- la, Apata és Racos (Apáca és Alsórákos — mindkettő magyarlakta falu — a szerk.) és Parau valamint Bran (Törcs- vár) román falvakat is. Csak a Bran feletti híres Dracula- vár marad meg a tervek szerint idegenforgalmi látványosságnak. Az egyetlen remény most az UNESCO. A szervezet azt fontolgatja, hogy az évszázados falvakat ENSZ-műemlék- védelem alá helyezi — írja a DPA. A romániai falurombolási tervet ismerteti szombati számában a Corriere della Sera című olasz napilap is. A cikk szerzője, Ettore Petta ezt írja: a nemzetközi tiltakozásokat figyelmen kívül hagyva, Romániában olyan vállalkozásba fogtak, amelyek gyökeresen ót fogják alakítani az ország arculatát. — A falvakkal együtt eltűnnek majd a föld színéről azok templomai, temetői, kis emlékművei, vagyis azok a jelképek, amelyek a romántól — nemzetiségtől függően — eltérő életstílusoknak voltak a szemtanúi. Magyarokról, németekről, ukránokról, szerbekről, törökökről, görögökről van szó, nyelvükkel és vallási felekezeteikkel együtt — írja a lap, hozzátéve: ezek a különbözőségek a falvakkal együtt megsemmisülnek, a lakosság a totális proletarizáló- dás ismeretlenségébe süllyed majd új lakhelyén, a betonlaktanyákban. — A világ közvéleménye úgy figyeli a románok tragédiáját — írja a továbbiakban a tudósító —, hogy nincsenek meg számára a megfelelő eszközök a hatékony beavatkozáshoz. — A cikkíró ezután Dieter Schlesak németajkú román írót idézi, aki azt mondja: Romániában hihetetlen dolog történik, annyira, hogy már-már rémálomnak tűnik. A földgyalúk azonban valóságosak. Óriási választék a „PANORÁMA” elemes bútorból a „MODUL” BÚTORHÁZBAN, Pécs, Szalai A. u. 19. Tel.: 15-970 25 elemből áll, cseresznye kivitelű, áthidalás változatban isi Kereskedelmi gyakorlatot szerzett, középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező, agilis MARKETING ELŐADÓT keres a Dunántúli Cipőkereskedelmi VállalaL (Idegen nyelvtudás előny.) Pécs, Közraktár u. 1—5. Telefon: 13-543 KŐMOVES- ÉS ÁCSMUNKÁKRA SZABAD KAPACITÁST AJÁNLUNK. Telefon: 35-835