Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)
1988-08-29 / 240. szám
Halálozás Fájó szívvel tudatjuk, hogy LESNYIK GYULA életének 77. évében türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése augusztus 31-én 1 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és Szerették, hogy édesanyám, anyósom és dé- dikénk, KIRÁLY SANDORNÉ Végh Mária hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus 31-én 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, SISKA JANOSNÉ Kovács Ilona életének 6S. évében váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 30-án 14 órakor lesz a komlói temetőben. Gyászoló Kovács, Szalai és Siska család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen férjem, édesapánk, apósom, nagyapánk, testvérünk, sógorunk és kedves rokonunk, GERBER SÁNDOR nyugdíjas bányász 62 éves korában rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 1-jén fél 2 órakor lesz a somogyi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik DR. NAGY LASZLÓNE elhunyta alkalmával temetésén megjelentek, illetve azoknak, okik távirati úton biztosították együttérzésüket. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága, felejthetetlen édesapámat és nagypapánkat, FERENCZ JÁNOST utolsó útjára elkísérték, koszorúkkal, virágokkal és táviratokkal fáj. dalműnket enyhíteni igyekeztek. Gyászoló leánya és unokái. Hálás szívvel mondunk köszönetét minden rokonnak, ismerősnek, szomszédnak, akik drága halottunk, TÖLGYESI JÖZSEFNÉ temetésén részt vettek és virágokkal, koszorúkkal részvétüket kifejezték. Gyászoló férje, fivére, mostohafia, menye, unokája. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, OZV. GLOCK IMRÉNÉ temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik drága halottunk, HERR ANDRAS nyugdíjas kozármislenyi lakos temetésén jelenlétükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, akik drága, felejthetetlen szerettünk, TÓTH ISTVANNÉ Gölöncsér Mária temetésén részt vettek, koszorúk, virágok küldésével mélyséqes fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk a Zsolnay Porcelángyár vezetőségének és dolgozóinak és a Pécsi Szikra Nyomda termelési osztályának. A gyászoló család. Pécsi, kertes. családi házra cserélnénk 2 db 2 szobás. összkomfortos, első, illetve második emeleti lakásunkat. ..Tanácsi és OTP" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Mohácson, a vízkiemelő melletti üdülőtelepen közművesített, 117 négyszögöl telek, 25 nr.-’-es faházzal eladó. Érdeklődni: Dominó, lomlo, Kossuth L. u. °3. Telefon: 81-261. Eladó 2 szobás, fürdőszobás családi ház. gazdálkodósra alkalmas, nagy területtel. Érdeklődni: Bicsérd, Ságvári u. 37. Eladó 2 szobás, panorámás öröklakás a nyugati Mecseken, tégla teraszhózban. Megtekinthető: hétköznap 17—20 óráig. szombat- vosárnap: 8—12 óráiq. Krausz, Herman O. u. 8. Szigetvár, Lenin Itp. 15.. II. em. 17. 68 m-- es OTP-öröklakás tehermentesen eladó. Érdeklődni a helyszínen vagy este a 396-os telefonon. 39 m-’-es, 1,5 szobás OTP-lakás eladó. 15 500 Ft/rn2, OTP-ót- vállalás vagy 800 000 Ft kp. Cím: Pécs, llku P. u. 27.. II/8. Városközpontban bútorozott garzonlakós kiadó hosszú távra. Te- lefon: 30-959, este. Romonyán 400 négyszögöl zártkert eladó. ,,Buszközeiben" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Mecsek-oldalban, téglaépületben 60 négyzetméteres, 2 szoba, étkezős, tehermentes OTP-öröklakás, zöldövezetben, csendes helyen, a Széchenyi tértől 600 méterre, beköltözhetően eladó. Pécs. Bessenyei u. 8., I. 4.. Halasi. Telefon: 32-612, ________________ Előn yös befektetés. Turbókban, az Otthonnál 250 négyszögöles r.yaralótelkek eladók. Köves út, villany, víz. Szigetvár, Tinódi u. 27. 200,— Ft/négyszögöl, Kozáryék._____________ E ladnám vagy elcserélném 2.5 szobás, új, OTP-lakásom hasonló, 2 szobásra. Hajos I. u. 7.. I. emelet 3.. Mecsekiék. Érdek- lődní oz esti órákbon. Építkezésre alkalmas terület a központban eladó. Busz, víz, villany van. Érdeklődni: Kövógótöttös, Dózsa 14.___________________ E ladó összkomfortos hétvégi ház (lakóépületté átminősíthető) lu- gasszőlóvel, gyümöltís- fckkal. Irányár; 1 millió 200 ezer. „Doná- tus, 275 -öl" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe Szőlő, 780 négyszögöl, a helesfai hegyen, té- len-nyáron járható úttal, pince, présház, 900 l-eS hordóval, f. terméssel vagy termés nélkül eladó. Irányár: 70 ezer, ill. 90 ezer Ft. Érdeklődni: Pécs, Rigóder u. 15.__________ 52 m'-es (ke rtvárosi) Telket 300 számítok. 31-759. OTP-lakást eladnék, ezerig be- Telefon: Elodó sürgősen Gör- csöny. Dózsa Gy. út 46. sz. családi ház: két szoba. konyha, nazdasági épület. Érdeklődni; naponta 16 éra után. ___________ B elvárosi, 54 m’-es, komfortos. téglaépület- oen lévő, kétszobás, földszinti, tanácsi lakásomat elcserélném magántulajdonban le-, vő garzonra vagy 1. illetve 1,5 szobás lakásra, értékegyeztetéssel. Érdeklődés az esti órákban, 33-618-as telefonszómon.___________ Pécs.. GvöngySs utcai, III. emeleti. 54 m-'-es, szövetkezeti lakás eladó. Cím: Kodály Z. u. 16., I. em. 5. Telefon : 72/22-576.______ B onyhádon összkomfortos, kertes, 4 szobás családi ház elodó. Érdeklődni: Bonyhád. Perczel Mór u. 103. Telefon: 74-51-380. Eladó Pécsett. Zsinkó István u. 16. sz. házrész 1 szoba, konyha, fürdőszoba, alagsorban 1 szoba-konyha megoldható. Schönék.__________________ P ellérdi hegyen 290 négyszögöl szőlő, gyümölcsös kert, tatarozásra szoruló gyümölcsös -f- kert, buszhoz 5 percre, eladó. Érdeklődni: Pellérd, Dózsa út 95.________________ G arázs eladó a Till József utcában. Érdeklődni: Till József u. 2., I. em. 4., Bállá, . este 7 óra után.__________ S zeptemberi költözéssel eladó Pécsett, a belvárosban, az Ady Endre u. 47-ben 32 m-’- es, komfortos, 1,5 szobás. főzőfülkés, fürdőszobás, utcai házrész vagy megfelelő bajai lakásra cserélném. A lakás bővíthető, földgáz a lakásban. Irányár; 400 000 Ft 4kevés OTP. Ajánlótokat a fenti címre Tar Lászlónak. Eladó Komló, Ifjúság út 20. sz. alatt lévő, kertes. családi ház nagy garázzsal, melléképületekkel. Érdeklődni hétköznapokon: du. 5—8-ig a 782-816-09ys telefonszámon. Eladó sombereki leágazással szemben, Du- na-part legszebb részén 723 m2 üdülőtelek. „Ár: 150 000" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _____________ E ladó Kozármislenyben 260 négyszögöl zártkert, melyből 100 négyszögöl koros művelésű szőlő. Érdeklődni: 18 óra után a 21-500-as telefonszámon.________ S aját tulajdonú garázst vásárolnék. Kertvárosban, kp-ért. „Krisztina tér környéke" jeligére o Hunyadi úti hirdetőbe. Ház eladó. Szentlőrinc, Rákóczi u. 20. ________ V árosközpontban 3 szobás, távfűtéses lakás tehermentesen, azonr nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 18-312-es telefonon, 17 óra után.__________ E lcserélném 40 nv-es, 112 szobás, tanácsi, összkomfortos lakásomat hasonlóra. „Vénasszonyok nyara" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._____________ E gy családi ház, 3 szoba, összkomfortos. Siklós. Pozsony u. 8. sz. alatt eladó. Eladó a Sólyom-dűlőben 250 négyszögöl szőlő, félkész épülettel. 450 ezerért. Érdeklődni: Budapest, 760-343-os telefonon. Lakáscserei 2,5 szobás, kertvárosi lakásomat családi házra cserélném. Pesti csere is érdekel. „Garzon" jeligére a Hunyadi vtü hirdetőbe._________________ P écshez 13 km-re, nagy. falusi. családi házam elodó vagy pécsi, összkomfortosra cserélem. ,.13 km” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Vennék l'j szobás, összkomfortos lakást. ..Belvárosban" jeligére a Hunyadi úti hirdetóbe.___________________ E ladó Muromörhegy legszebb részén 2 szobás, .pincés, hétvégi ház parkosítva. kert, qyümölcsös, szőlő. Lakás. telek, gépkocsi csere - is érdekel. Cím: 'Pécs. Hajnal u. 12. Elodó 3 szobás lakás OTP-átvállalással. a Pedfónél. Telefon: 30-842.___________________________ 2 ,5 szobás, első emeleti, tehermentes, OTP- lakás garázzsal eladó. Pécs. Eszék u. 21., l/6_ ________________ E ladnánk 1816 m- szőlő-gyümölcsöst, téglaépülettel, a vasasi elágazónál. Érdeklődni: Júlia u. 11., fszt. 3. Andreli. Családi ház . eladó Hosszúhetényben (4 szobás. összkomfortos, kertes). Érdeklődni: Pécs. Egri Gy. u. 114., !V. 14. Telefon: 22-820. esti órákbon._________ E ladó belvárosi. 55 m’- es, utcai házrész 4- szuterén, udvarrész vagy keszthelyi ingatlanra cserélném. Pécs, István u. 16, Biró. 2 családnok megfelelő, nagy kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Pécs, Bródy S. * 60. Történelmi városközpontban eladó nagyméretű, 4 szobás, igényes házrész (külön helyrajzi számon), két emelet (4 lakás) ráépítési lehetőséggel. Osszeköltözőknek, építőközösségnek igen alkalmas. Telefon: 19-316. 260 négyszögöl hobbikért, szőlő, lakószobás épülettel, új boltíves pincével olcsón eladó. Út, villany van. Telefon; este 6 utón: 21-023._______________ H árom szoba, összkomfortos, kertes, családi ház eladó. Érdeklődni: Szentlőrinc. Attila u. 25. szám alatt.______ 4 szobás családi ház nyárikonyhával, melléképületekkel Mohácson, Árpád u. 20. szám alatt sürgősen eladó. Ugyanott eladó Árpád u. 25. szám alatt építési telek garázzsal. Érdeklődni: Mohács, Bem u. 6. szám alatt vagy 8—16- ig Pécs. 33-683-as telefonszámon. Elcserélném 59 m-’-es, 2' ? szobás, erkélyes, összkomfortos, tanácsi lakásomat l'-j-es, erkélyes, összkomfortos, tanácsira. Értékkülönbözetet kérek. Érdeklődni 17 óra után: Till József u. 9., 11/9ben, Barta. Kacsótán, Kossuth u. 39. családi ház eladó. Érdeklődni; Szentlőrinc, Rákóczi u. 11. 17 óra után. A Szentmiklösi-dűlőben 250 []-öl szőlő, épülettel. teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni: Kovácstelep, Monostor u. 11. 17 óra után. _________________ Ke rtes, családi ház, 3 szobás, összkomfortos, eladó, lakatosműhely- lyel. Sásd, Rákóczi u. 3A ADAS-VÉTEl Elodó szüretelókád, 14 hektós; tetőléc, nyárfa. Hosszúhetény, Or- mándi út 100. sz. 1 db 8 és fél hónapos vemhes Holstein üsző és 1i db 4 éves, 1500-as Lada eladó. Kelemen Gyula, Szigetvár, Hóból, Asztalos Z. 46. Eladó Peugeot Dízel motor, 2304-es, és 1 T db Noválada 1300- os motor, új. Pécs. Ne gypostaiölgy 75/A. CB eladó. Tel.: 84-243. Csepel gyorsvarrógép eladó. Pécs. Vöröske reszt u. 25. IF-es Trabant, friss műszakival eladó. Érdeklődni; Pataki I. u. 4.. II. em. 8. Terepes Csepel D 344- es. 1988. október 18-ig rrűszakizott, sürgősen eladó. Érdeklődni: Iz- mény, Fő út 1. Kelemen. Lada 1500-as eladó vagy ekssrélhetö kisebbre. Érdeklődni: Szederkény, Táncsics u 7., mindennap délután. Jó állapotban lévő VW 1300-ast vennék. Ajánlatokat 20 óra után a 16-067-es telefonon kérek. Pianínó eladó. Érdeklődni: Kázmér, Frankel Leó u. 27.. vasárnap 13—15-i'g.______________ 126-os P. Fiat, garázsban tartott, 20 ezer km-rel elodó. Telefon: 41-569, este. 5 db 1000—1200 literes. új állapotban fehérboros hordó, 1000 db hasított, faragott. 180 cm-es. új koró eladó. Érdeklődni. Pécs, Hóvirág u. 13. Esküdt. Eladó 8 db KA—HYB kocasüldő és orfűi, zártkerti ingatlan. Telefon: 27-714. _________ E ladó 1200-as Ladához hátsó futómű és sebességváltó, gardán- tengely, jobbos-balos első agy olcsón, S 100-as Skodához sebességváltó és elsőhátsó futómű 2500-ért. Gerenda, 360 cm hosz- szú, 160 mm, 6 db, eladó. Érdeklődni lehet: Öreg-Kertváros, Kertész u. 9,_________ É pítők, figyelem! Mindenféle bontási anyagok eladók. 1 m—8 m- iq kifűrészelt gerenda és szarufa, tetóléc, cserép és tégla. Azonna'i sz állítást is vállalünk. Érdeklődni mindennap lehet • Pécs. Pipacs u. 9. Darus IFA előde >. Érdeklődn ií : Boross J. u. 1. 17 óra után. Nyárvégi kiárusítás! Osztrák reluxa k edvezménvp$ áron! Te lefon : 25-014 Piros eozin Török I - fiaurákot 5C0—1500 Ft- érí vásáro'nék. Réqi- ?éaker**sk*»dés Pé-s. Kossuth I ti. 35. Te- lefon: 33-969 _________ F ilmn«'*»,*'ó keretekkel. fóliahegesztő oéo eladó. ..Komoly érdeklődő" jeliqére a Hunyqdi úti hirdetőbe Új S ina?r Professziónál Overleck összeállítógép eladó. Cseh- né, Pécs. Varsány u. 2.. VI. em 22. Eladó bontási területen lévő házrész udvarral, Vincze u. 10. szám alatt. Érdeklődni: Pécs, Fülemüle u. 44., este 6 óra utón vagy 8—16 óráig Pécs, 33-683-as telefonszómon,_________________ E ladó 2 szobás, 54 m-’- es, szövetkezeti lakás Uránvárosban. Lengyel Gyula u. 6/B., III. 11. 17 óra után._________ E ladó az Egyenlőség utcában fiatal szőlő, gyümölcsös és konyhákért. Érdeklődni: Bró- dy S. u. 25. Cserdi faluban lévő 600 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, pince, két kis szobával, áron alul eladó. Cím: Vajda Géza. Pogány, Pécsi út 7. Siklós belterületén 1 hold, kertészkedésre alkalmas szántóföld, sertésólakkal, gáréval, garázzsal eladó. Víz,* villany, építési engedély van. Irányár: 120 ezer Ft. Gépkocsit beszámítok. Siklós. Berzsenyi u. 6. Pécs. 10-420. Eladó vagy elcserélhető 1 szoba, konyhás. komfort nélküli, saját tulajdonú lakás. OTP-t átvállalok. „Uránváros vagy belváros előnyben" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Belvárosi, gázfűtéses, 2 szobás, teljesen különálló, kertes családi házrész azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni 17 óra után a helyszínen. Pécs. Vas Gerebe u. 57. sz. alott l?het. Siklós, Csumo-dűlőben lévő 400 négyszögöl, kordonművelésű szőlő, présház. pihenőszoba, pince. teljes felszereléssel eladó. Villany van. Érdeklődni: Siklós, Dózsa j. 15. Sugár. ________ K omlói, 2 szobás lakásom pécsi, tanácsi vagy komlói, tanácsi lakájra cserélném. „Ér- . tékeqyeztetés" jeligére a Hunyadi úti hirdetóbe. _____ K ertváros legszebb részén lévő, 3 és fél szobás, tanácsi laká- 'omat elcserélném családi házra. „Kertes ház" jeligére a Hu- nyodi úti hirdetőbe. Üröqi templomnál 700 négyszögöl szőlő eladó. Társasház épithetó. 28-615.__________ N yugodt, szép kilátású környezetben 283 négyszögöl szőlő eladó, 65 ezer Ft-ért. Érdeklődni: Pécs, Olga u. 7., IV. em. 12. .________ Elodó szoba, konyha, fürdős, utcai házrész. Érdeklődni: Ady u. 71. külön bejáratú, búto- rozott szobo 2 személy részére. fürdőszoba- és telefonhasználattal, központi fűtéssel ki- cdó. Cím: Losonc u. 19^________ E ladó szőlő-gyümölcsös, présház, felszereléssel. Kút, villany van. Érdeklődni; 16-006-os telefonon, 19 óra után. Kertvárosban 3 szobás lakás eladó: Sarohin t. út 39., V. em. Érdeklődni: telefonon: Pécs. 15-178, 18 óra után. Eladó 21 nobás, kovácstelepi, . összkomfortos családi ház. Telefon: 26-749,__________ C saládi ház garázzsal, 600 négyszögöl területtel eladó vagy 1,5 szobás. szövetkezeti vagy OTP-lakásra. I. emeletig elcserélhető. Értékkülönbözettel. Érdeklődni: Pécs. Kakukk u. 28. Újhegy. Eladó két család részére elegendő, ke*-, tes, családi ház, központi fűtéssel, gázvezeték az udvarban. Délibáb út 3. sz. Érdeklődni; péntek, szombat. vasárnap. Kis-Daindol, Hegyhát u. 28-ban beépíthető gyümölcsös eladó. Ingatlancsere is érdekel. Telefon: 28-004. _______ B elvárosi, 2 szintes, udvari ház, 130 000 Ft/ m2, elodó. Megosztva is. Cím: Pécs, Vak Bottyán u. 22._______ P écs belvárosában (József u.) családi ház építésére foghíjtelek, összközművel, eladó. Érdeklődni: telefonon: 72/22-570,______________ Makárdomb déli oldalán 256 négyszögöl, panorámás telek, ga- rázsos épülettel, ipari árammal eladó. Telefon: 18-816.___________ Ga rázs eladó Apa.'i utcába^ Érdeklődni: Pécs, Szabó István u. 26., délután._________ E ladnám vagy székes- fehérvárira cserélném pécsi. 47 m-’-es, magasföldszinti. felújított lakásomat. Telefon: 23-010, 19 óra után. 2,5 szobás, összkomfortos, kertvárosi, tanácsi lakást cserélnék családi házra, esetleg vétel is érdekel. Telefon : 25-327,__________ 3 00 négyszögöl lugas- szőlő. présház. pince, gyümölcsössel, felszereléssel eladó a zóki szőlőhegyen. „Szüret után" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kétszobás. kertes. állattartásra alkalmas, garázsos családi ház, naqy mellékhelyiségekkel. ipari -'•mmal, panorámás helyin eladó vagy tanácsi lakáson cserélhető, értékkülönbözettel. Érdeklődni; 16 óra után a 28-538-as telefonon. Pécs. Nagymeszes-dűlő 3. Bittner útból nyílik. Vállalat részére* kiadnám. egész évre iszólóan hajdúszobosz- lói, 4 szobás lakásomat. üdülés céljára, a strand és termálfürdő közelében. Érdeklődni: Debrecen, Veresegyházi Tamás u. 9. Ko- ránnénál. Tel. • 12-572. Pécs. malomvölgyi csó- nakkölcSönzó eladó. Ér- deklődni a helyszínen. Albérletközvetités. Pécs, Teréz u. 5. Telefon: 22-845, munkanapokon 9— 17-ig. _______ M ohács belvárosában, Zalka M. u. 6. 712 négyzetméteres területen családi ház, beépíthető kerttel eladó. .Érdeklődni szom- bat délelőttönként. Eladó belvárosi, utcai, kétszobás házrész, 500 000 Ft. Megtekinthető: szombaton 14 órától, vasárnap egész nap. Szebenyiné, Timár Íj. 14.__________ Péc si, 3 szobás, gázfűtéses családi ház, nagy alagsorral, kis kerttel eladó. Érdeklődni: Felsővámház u. 65., este 5 óra után._____ Pé cstől 12 km-re 2 családi ház 700 -öl területtel, szép helyen eladó vagy 21 szobás, tonácsira cserélhető. Megegyezünk. Megtekinthető: bármikor. Telefon; 74-669. Kossuth Lajos utcai, 130 m-’-es. komfortos tanácsi lakásomat elcserélném 2x2 szobás. <ülön álló belvárosi 'okosra. ..88" 243507 jeliqére a Salloi utcai hirdetőbe.____________ M ágocson, nagy területen lévő, gazdálkodásra alkalmas családi ház összeköltözés miatt eladó. Érdeklődni: Egyházaskozár, Tinódi u. 1. Kétszobás, erkélyes, I. emeleti, szövetkezeti lakás eladó vagy kisebbre cserélhető. Tmócsi is lehet. Telefon: 10- 836, 17 óra után vaqy „Virág. 243533” jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó vaqy hízókra elcserélhető 1 db középnehéz gumiskocsi. Érdeklődni: Sülé György. Pécs, Szabadságharc u. 24. Franciaágy újszerű állapotban elodó. Telefon; 31-784,__________ Ép ítkezésből maradt homok, kavics. mész- hidrót, cement eladó. Ugyanott gáztűzhely, nyomáscsökkentővel olcsón eladó. Érdeklődni: Rákóczi út 14. C 16 olcsón eladó. 35-531. ________________ B ontásból öntöttvas radiátorok, fürdőkád és két bukóabíak eladó. Érdeklődni: Pécs. Hai- nóczv u. 31/B.. I. cm. 1.________________ J apán motoros, telepíthető permetezőgép újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Pécs, Móricz Zs. tér 1. Szopka._______________ L egmagasabb áron vásárolok! Teljes hagyatékot. antik bútorokat, csillárokat, szőnyegeket, festményeket, órákat, porcelán tárgyakat. Azonnal fizetek! Pécs. Tel.: 26-963. Úi videómaqnó eladó. Irónvár. 35 000 Ft. Érdeklődni : Kovács Ferenc. Pécs, Rezgő u. 19. (43-as busz, Újheqv.)_____________________ F oanvaqok, furnérok, ablakok. ajtólapok, furnérozott loDok olcsón eladók. Cím: Mártírok útja 37. Zastava újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: telefonon: 15-178.________________ C ommodore 128 és 1571-es meghajtó eladó vagy C 64-re cserélhető. Pataki I. u. 6. Mikes. ZUK kisteher. ponyvával, friss műszakival, sok tartozékkal eladó. Érdeklődni: Pécs. Jegenyés u. 22. 17 óra után. Száraztészta-készitö gépek eladók! Hathengeres nyújtógép, do- qasztóqép, metélőgép háromféle váqófejjel. Irányár: 150 000 Ft. 93-13-894. Foltos és fekete doq- kölykök győztes szülőktől eladók. Veszprém, Kiskőrösi út 54. Bakos Attila. De. telefon : 80-38-943. Biohumusz-termeléshez trágyagiliszta kedvező áron eladó. Pécs, Szabó István 38. Száraztészta-készitö gépek olcsón eladók. So- mogyvári János, 7900 Szigetvár, Gábor A. u. 6. Gépjármű vétel-eladás közvetítése! Pécs. Teréz u. 5. Telefon: 22-845. ________________ H orniéit láncfűrész eladó. Pécs, Bittner A. 43. Kovács.___________ F i* platós, terepes IFA, friss műszakival, betegség miatt, sürgősen eladó. Érdeklődni mindennap: Czehmann István, Mecseknádasd, Rákóczi u. 17.________ Eladó új, vámkezelt, nagy teljesítményű videomagnó, távirányítós, színes, japán, beépített magyar hanggal. Ar. 46 000 Ft. Ugyanott eladó olcsón egy dotolyapálma. Érdeklődni : 29-592-es telefonon, este. Friss műszakival UF-es. 1500-as P. Fiat eladó. Érdeklődni: Pécs. Testvériség u. 11. (Budai vám.) Esti órákban. Eladó 10 20 40 cm-es válaszfallap és törzskönyvezett anqolszetter szuka. Pécs, Hajnalka u. 32. VEGYES Gépésztechnikus, 5 éves szakmai gyakorlattal, széles körű ismeretekkel, hivatásos jogosítvánnyal elhelyezkedne. „Állást keresek" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Fiatal. érettségizett dísznövénykertész virág- ír»i-»tben elhelyezkedne. Mi-den meqoldás érdekel „Megbízható" ieliaére a Hunyadi úti hirdetőbe. Gondozást és házimunkát vállalok. „Megbízható nyugdíjas" jeliqére o Hunyadi úti hirdetőbe. Intenzív géoírótanfo- lyam szeptember 5-én kezdődő felvételekkel. Telefon: 19-962. Kertvárosban iqozol- ványképek készítése rövid határidővel a Tóth Fotóban. Laki István u. 3. Garázs, melléképületek építését, lakásfelújítást, -bővítést, hideg- burkolást vállalok. Telefon: 17-212.________ V arrógépjavitás . 25-569. Modellképzés, közvetités. Grácia Divotstúdió. Pécs. Engels út 217. Telefon; 30-040. Eltartási szerződést kötne Pécsett, illetve környékén diplomás, józan életű fiatalember vagy szerényebb térítés mellett mindenben segítene, ottla- kásért. „Segítőkész" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _____________ E ltartási szerződést kötnék egyedülálló, idős nénivel vagy bácsival családi házért. „Nyugodt öregség" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ C ommodore-ja vitás. 35-531, Fáj Tibor. 7629 Pécs, Apafi u. 16.____ Ism ét indul a Grácia Divatstúdió fotómodell- tanfolyama. Jelentkezni 9—19 óráiq: Pécs, Engels út 217. Fregoli fából, műanyagból. szögbelövés, panelfúrás, előszobafal megrendelhető. Tel. : 11-166. Várhelyi. Vízvezeték-szerelést, •iavitást váMalunk Budai Nagy A u 18.. 1*5. Kovács. Telefon: 30-843, 18 óra után Fregoli. panelTurós. szönbelövés. megrendelésre. Lakberendezési tárnyok felszerelése. Tel.: 28-094 Roczkó Festés, mázolás, tapétázás, árkedvezmény nyel. Telefon: 25-706. Gvors vízumintézés. Pécs, Teréz u. 5. Telefon. 22-845. munkanapokon. 9—17-iq. Festés utáni, valamint oineretakaritást rövid határidővel vállalok. 25-585, Bonkné. _______ V arrógép és háztartási aép helyszíni javítása. Telefonügyelet: 14.30— 15.30-ig : 17-760______ F ordítás több nyelven! Ingatlanközvetítés. Pécs, Teréz u. 5. Telefon: 22-845 ________________ V iz- és központifűtésszerelést vállalok. Kö- zületeknek is. Telefon: 71-010. Dolgozókat felvesznek A PÉCSI Autójavító Kisszövetkezet felvesz 2 műszakos műhely- odminisztrátort, gyakorlott könyvelőt, valamint esztergályost. Jelentkezni lehet: Pécs, Diósi út 49., főkönyvelőnél. (3381) A BARANYA Megyei Tanács Kórház-Rendelőintézet felvesz: szakképzett ápolónőket, gyógyszertári asszisztenst, betegszállítót, takarítónőket, műszerészt. Jelentkezés: munkaügyi osztályon, (Pécs, Rákóczi út 2. sz.). (3308) A TEJIPARI Szállítási Üzem jó kereseti lehetőséggel felvesz: autószerelő, karosszérialakatost, autóvillamossági szerelőt, szerviz segédmunkást. Jelentkezés: Pécs, Ifjúmunkás u. 2. (3229) A MECSEKVIDÉKI Vendéglátó Vállalat munkatársat keres szervezői munkakörbe feltétel: szakirányú felsőfokú végzettség, 3 éves vállalati gyakorlat, számítástechnikai ismeretekkel rendelkező előnyben. Jelentkezni lehet: a vállalat központjában. Pécs, Bajcsy-Zs. u. 14— 16., közgazdasági osztályvezetőnél. (3434) A BARANYA Megyei Baromfifeldolgozó és Forgalmazó Közös Vállalat felvesz; egy viliamosműkeze- lö, l-es végzettségű, középfokú alapképzettségű munkatársat két műszakos munkakörbe, egy autóvillamossági szerelőt, 2 férfi öltözőőrt, egy mosodai női dolgozót. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi csoportjánál, Pécs, Edison u. 13. Telefon: 33-377. (3328) RELUXA üzletkötőt felveszek. „88- as év" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (30161) A PÉCSI Ingatlankezelő Vállalat számviteli osztóivá értékkönyvelőt felvesz közgazdasági technikumi, vaav közgazdasáqi szakközépiskolai végzettséggel. Jelentkezni lehet: a személyzeti és oktatási osztályon, Pécs. Rákóczi út 55., I. em. 22. (3257) A MECSEK Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat központin felvételre keres érettségizett bérelszámolót. Jelentkezni lehet: Pécs, Kossuth L. u. 21., munkoüqy. (3360) AZ YBL M. utcai Dália II. háztartási és vegyiáru boltunkba férfi- etedét felveszünk. Jelentkezni lehet: Mecsek Füszért, munkaügyi osztály, Pécs, Kossuth L. u. 21. (3460) A PLASTEX Ipari Szövetkezet műanyagüzemébe azonnali belépéssel felvesz gyengeáramú vezérléstechnikában jártas« műszerészt, és szövő- üzemébe ált. lakatosokat hegesztő- vizsgával. Jelentkezés; Málom-Péter- puszta, ill. Bajcsy-Zs. u. 9., a szövőüzemben. (3417) A POSTA Pécsi Hálózatépítő Üzem középiskolai végzettséggel anyag- könyvelőt vesz fel. Jelentkezés személyesen: Pécs, Rákóczi út 60., I. emelet. (3247) AZ MHSZ Gépjárművezető-képző Iskola, Pécs, Somogyi B. u. 4. 1 raktárost 3—4 órás, délelőtti foglalkoztatással felvesz. (3437) MAI MŰSOR FILM Petőfi: Arany a tó fenekén (5). Titania. Titánia . . . (7). Kossuth: Titánia, Titánia . . (10, 6). RiKi-Tiki-Tévi (2. 4). Kossuth videó: A nagyfónök (f4, fő). Park: Amerikai feleség (f4. f6. f8). Park Kert: Erotikus képregény (f9). Ságvári; A rózsa neve (4. 6). Nevelési Központ: Szökevényvonat (4. 6. 8). Ifjúsági Ház: Feltámad a Vadnyugat (6). Vilógoutó (8). Jószerencsét: A három Amigó (f6). Komló- Híd a Kwai folyón (4). Brodway, Danny Rose (7). Komló videó: Ha-Ki-Do (5). Mohács: Az ördög jobb és bal keze (6, 8). Mohács Kert: A Birodalom visszavág (f9). Szigetvár: Gonosztevők társasága (6. 8). Siklós: Az ünnepség (6. 8). Beremend: Asterix és Cézár ajándéka (f8). Dunaszekcső: A kicsi kocsi Monte Carlóba megy (f8). Harkány: Nagy zűr Kis-Kínában (7) . Mágocs; A kígyóvadász (f8). Pécsvárad: Tiltott szerelem (f8). Sásd: Fantasztikus labirintus (f7). Sellye: A Nindzsa színre lép (7). Szentlőrinc: Asterix Britanniában (8) . Villány; Aladdin (8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. 9.41 : A Gyermekrádió műsora. 10.05; Kisiskolások műsora. 10.35: Szimfonikus zene. 11.00: Szitakészítőből lett gépgyáros. 11.20: Juhász Frigyes dolaiból. 11.35: Út a láthatatlan házhoz. Epizódok. 13.00; Klasszikusok dél- időben. 14.10: Utazás apámmal. Novella. 14.30: Népdalok. 15.00: Videóüzlet. 15.30: Kóruspódium. 16.05: Hangoló. 17.00: Eco-mix. 17.30: Operarészletek. 19.15: Nyílt szín. 19.45; Nóták. 20.05: Hozott anyagból ... I. rész. 21.30: Dokumentumműsor Eötvös József életéről. 22.00: Hírvilág. 22.33: Halló, itt vagyok! 23.30: Prokofjev: Rómeó és Júlia — I. szvit. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalok. 9.05: Napközben. 12.10: Avsenik-művek. 12.30; Népzene. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Tip-top parádé. 19.05: Táncházi muzsika. 19.30: Sportvilág. 20.03: Afro-lotin zenés turmix. 21.05: A pirossopkás lány. Vígjáték. 22.05: Egy órában — eqy élet. I. rész. 23.10: Mike Oldfield összes felvétele. 23.51 : Virógénekek. 3ARTÓK RÁDIÓ 9.05: Zenekari muzsika. 10.25: A Rádió Dalszínháza. 11.00: Luigi Alva énekel. 11.40; Új lemezeinkből. 12.04: Operarészletek. 13.05: Kilátó. 13.50- Komaramuzsika. 14.13: Pozsonyi Fesztivál — 1987. .16.05: Kamaramuzsika. 16.57: Magyar zeneszerzők. i7.30: Dzsessz. 18.18: Gitármuzsika. 19.05; Nagy siker volt! 20.35: Verdi: Ernant. Négy- felvonásos opera. 22.50: A hét zeneműve. 23.20. Bach-művek. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Információk Dél-Dunántúlról. 17.30: Dél-dunántúli magazin. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00; Nemzetiségeink zenéiéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 20.00: Körzeti tévéstúc! iók műsora. Budapest, Pécs, Szeged. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Műsorismertetés 9.00: Adás gyerekeknek. 9.30: Művelődési adás. 10.00: Nyári délelőtt. 12.C0; Hírek. 12.05: Nyári délután. 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Plusz műsor. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-Kalen- dárium. 19.10; Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Dráma. 21.19: Tudományos műsor. 21.55: Tv-napló. 22.15: Plusz műsor. 23.55: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 16.30; Magyar nyelvű tv-napló. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A világ ma. 20.45; Hírek. 20.55: Alternatíva — filmsorozat. 21.55: Dokumentumfilm a forradalomról. 22.25: Tv-goléria. 22.55: Kis koncert.