Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)
1988-08-27 / 238. szám
Dunántúli napló 1988. augusztus 27., szombat Anatoli! Ribakov Sztálin és rokonsága (Részletek az író A 35-ös és az azt követő évek című regényéből) I. Az Oszlopcsarnokban1 befejeződött ülés irtán Sztálin már nem ment vissza a Kremlbe, hanem az új nyaralójába, Kuncevóba2 távozott. Merzsa- nov építette tavaly ezt az egyszerű, földszintes épületet egy erdő és egy 'kert közé. Az egész tetőzet szolárium gyanánt szolgált. Sztálin nem használta a szoláriumot, de úgy gondolta, hadd legyen itt ilyen is. Ha nem tetszik, hát majd emelet lesz a helyén. Az épületet zárt folyosó kötötte össze a kiszolgáló személyzetével. Sztálin most jött ide először; abba a házba, amely felépült és reá várt. Végre otthagyhatta Zubalo- vót1, azt a viperafészket, ahol az úgynevezett rokonsága rendezkedett be. Az öreg Allilu- jevék, akik nem bocsátották meg neki Nágya' halálát. Ott volt Pável is, Allilujevék- nek az a fia, aki azt a pisztolyt ajándékozta Nágyának, amivel az aztán végzett magával. De ott szokott lenni Ná- gya testvére, Anya is, aki elhízott, ápolatlan külsejűnek tűnt és butának. Fülig szerelmes volt a férjébe, Redensz- be, abba a durva, gőgös és pökhendi lengyel szépfiúba, aki hol ezzel, hol azzal hált. Sztálin nem szívelte, első felesége, Jekatyerina’ családját, Szvanidzééket sem. Jekatyeri- nát se szerette, aki egyébként hallgatag volt, alázatos és korlátolt, istenfélő személy. Mindert vonatkozásban idegen maradt Sztálin számára Ez az asszony arra számított, hogy a férje felhagy a forradalommal és pap lesz. De Jekatyerina semmit se értett meg az egészből. A testvére aztán ilyen szellemben nevelte Sztálin fiát, Jását is; hallgatagnak és egy Sztálintól elidegenített kamasznak. És Jósát, akit Sztálin lényegében nem is látott és nem is ismert, most felhozta Moszkvába a sógor, Aljosa Szvanidze. De mi a fenének? Tanulni?! Hát Tifliszben nincs felsőoktatási intézmény? Nem, nerp ezért hozta fel. Azért, hogy kifejezésre juttassa: Sztálint nem érdekli a fia sorsa és nem törődik a taníttatásával. Pont ezért a nagybácsi, Aljosa Szvanidze kénytelen gondoskodni Jósáról. De Sztálinnak új csalódja van. Miért is kellene egy ,,mostohafiút’' bevinni ebbe a családba? Egy idegent, akit nem szeretnek és aki rosszul beszél oroszul . . . Hót mi ez, ha nem egy olyan tett, hogy '■ viszály keletkezzék a család? ban, mely szét is züllesztheti azt? No meg az, hogy Sztálin új családjában ott legyen Szvanidzéék emberei... Hát ilyen meglepetéssel szolgált Sztálinnak a kedves sógor, Aljosa Szvanidze. És ez nem az egyetlen meglepetése volt. A saját fiát ,,Jchn Reed"- nek nevezte el. Nohát! Hogy micsoda nevet eszelt ki I 1929- ben! Grúz vagy orosz név? Nem. Se ez, se az nem felelt meg. Még a ,,John” érthető. Legalább van ilyen angol keresztnév. De a ,,Reed”? Hát ilyen is biztos, hogy létezik. De a „John Reed” keresztnév és vezetéknév együtt. Ama bizonyos John Reednek a vezetékneve a ,,Reed'\ aki azt a hazüg könyvet írta, amely elferdíti az októberi forradalom történetét. Felmagasztosul benne Trockij neve, ugyanakkor egyszer se kerül megemlítésre az ÖVÉ, Sztáliné. Ezt a könyvet likvidálták a könyvtárakból, és akik őrizgették, öt évig terjedő lágerrel számolhattak. És Sztálin sógora, Aljosa Szvanidze egy ilyen emberről nevezte el a fiát! Hót nem tudhatta, ki az a John Reed? De nagyon jól tudta. Képzett, intelligens ember volt Aljosa. Nem a tifliszi szemináriumban tanult, hanem Németországban, Jénában. Európai és keleti nyelveket is ismert; olyan poliglott volt, mint Menzsinszkij6. Aljosa mindenről tudott és csak azért nevezte így a fiát, hogy bosszantsa Sztálint. II. Korábban, amikor Nágya élt, Sztálin még elviselte ezt a rokonságot, de Nágya halála után Zubólovóban minden Nágyára emlékeztette. És Nó- gya szülei tekintetében állandóan ott érezte a szemrehányást.. De miért is tette ezt Nágya? Azt mondják, hogy Sztálir* nehéz ember. De ki az a nagyok között, aki nem nehéz ember? Könnyű jellemmel nem lehet valaki nagy ember. Az igazi jellem mindig nehéz jellem. Nágya látta, hogy a férje milyen gigászi harcot vív. Látta, hogyan támadják, hogyan rágalmazzák, hogyan szőnek ellene intrikákat. De hát nem értette volna meg, hogy micsoda államot kapott örökbe és hogy milyen országot kell a férjének megalkotnia?! Nem akarta megérteni. Pétervári gimnazista volt valamikor, meg is maradt egy kispolgári csalódból jött gimnazistának. Egy igazi arisztokrata nő ilyet nem engedhetett volna meg magának. Nem véletlen, hogy az államfők a királyi családokból' származó nőket vettek feleségül, mert azok a nők mór az anyatejjel magukba szívják azt, hogy a dinasztia érdekei mindenek fölött állnak. De 'még az elszegényedett német bárók lányai is megértették ezt. Mindent megbocsátottak az uralkodó férjüknek —, a hűtlenséget és a kegyetlenséget is, mert megértették, mi az, hogy uralkodni. I. Katalin szolgáló volt — nem cárnő. Mensikov’ úgy irányította, ahogy akarta. II. Katalin viszont - jóllehet, kis hercegi család sarja volt - maga irányított mindenkit. öngyilkosnak lenni! Melyik cár felesége engedhette volna meg ezt magának? Soha sehol ilyen nem történt meg. Megértették, mit jelent az uralkodás! Nem merték beárnyékolni a férjüket, az uralkodót. Még a börtönben vagy a kolostorban se lehetett öngyilkos valaki . . . . . . 1918-ban vette feleségül Nágyát Sztálin. Rögtön Cári- cinbe vitte.8 Sztálin visszajött Moszkvába, de a feleségét semmiféle útjára se vitte magával. Hogy mikor kezdődtek köztük a civakodások? . .. Sztálin pontosan nem tudta megmondani. Valószínű, rögtön Szvetlána megszületése utón. Nágya akkor Vászjával és a csecsemő Szvetlánával hazautazott Le- ningrádba a szüleihez. Kijelentette, hogy többet nem megy vissza a férjéhez, akit durva, sőt faragatlan alaknak is nevezett. Sztálin ezt senkinek se bocsátotta volna meg, de Nágyának igen; mivel, azt mondják, a szülés után a nők idegesek, s az a hisztérikus odottság, ami minden nőben eleve megvan, ilyenkor elemi erővel tör a felszínre. Sztálin megbocsátott neki. Telefonált Leningrádba és kérte, hogy jöjjön vissza. Sztálin maga akart elmenni Ná- gyáért ... . . . Nágya igyekezett mindent megtenni Sztálin ellen. Tudta, hogy Sztálin utálja a parfümöt, mert az volt a nézete, hogy egy nő csak frissességet és tisztaságot árasszon. Nágya szándékosan parfümöt használt; ráadásul a külföldi parfümöket, melyeket a fivére, Pável szokott meghozni neki. Nágya külföldi ruhákat hordott, hogy Sztálint bosszantsa. Ezeket is Pável szerezte be neki, meg a kedves és drága Szvanidzéék. Nó- gya az Akadémián ott ült az egyszerű szovjet emberek között és külföldi parfümök illatát árasztotta. Az Ö felesége.. . Hát illett ez? De miért is ajándékozott neki Pável egy pisztolyt? Minek egy nőnek a pisztoly? Kinek jut eszébe, hogy pisztolyt vegyen egy nőnek? Vajon nem arra készítette fel Pável Nágyát, hogy Öt ölje meg, Sztálint? A történtek utón Sztálin megparancsolta, hogy vegyék el Páveltői a Kreml területére szóló belépőt. Sztálin később mór gyűlölettel gondolt mindig Pávelre. Meg kell szigorúan büntetni! Hadd tudja meg I. .. Sztálin most már nem nősül meg. A nép megérti őt. Elvesztette szeretett feleségét, nem okar már másikat - ezt a nép megérti. Jó apa. Nem akar mostohaanyát a gyerekeinek . . . III. . . . Jekatyerina Szemjonova Szvanidze, Sztálin első felesége fivérét, Alekszandr Szem- jonovics Szvamidzét (Aljosót), a régi bolsevikot 1937-ben letartóztatták, majd öt év múlva - 1942-ben — agyonlőtték. A kivégzés előtt közölték vele, hogv ha bocsánatot kér Sztálintól, az megbocsát neki.- Miért kellene bocsánatot kérnem tőle? Semmiféle bűnt sem követtem el ellene - válaszolta Szvanidze. Az ítéletet végrehajtották. Amikor Sztálinnak jelentették, ő csupán ennyit jegyzett meg : — No nézze meg az ember! Micsoda büszkeség! Meghalt és nem is kért tőlem bocsánatot. Ugyanebben az évben, 1942- ben egy kazahsztáni lágerben meghalt Aljosa Szvanidze felesége, Marija Anyiszimovna. A fiu'K, Dzsonik (Ivan Alek- szandrovics) bűnözőkkel együtt volt bebörtönözve és csak 1956-ban szabadult. Sztálin első feleségének, Je- katyerinónak a testvérét, Marikót 1037-ben tartóztatták le. Hamarosan meghalt a börtönben. Anna Szergejevna Alliluje- vát, Sztálin második felesége (Nagyezsda Szergejevna Alli- lujeva) testvérét 1948-ban tartóztatták le, s íté’ték 10 évi börtönbüntetésre. A viagyimiri magánzárka lakója volt, és csak Sztálin halála utón szabadult a viagyimiri börtönből. A férjét, Sztanyiszláv France- vics Redenszt lőSÖ-iban agyonlőtték. Sztálin felesége (Nagyezsda) fivére, Pável AllUujev a páncélosok katonai főnökségénél szolgált, amikor a védelmébe vette az ártatlanul megvádolt munkatársait. Ezek után Sztálin többé szóba se állt vele. 1938-ban - 44 éves korában -, Pável „váratlanul” eHTunyt. A feleségét, Jevgenyija Alek- szandrovna Alii I újévá t 1947. december 10-én tartóztatták le. 10 évi börtönbüntetésre ítélték. Amikor 1954. április 2-án kiengedték, útban hazafelé így szólt a fiához — Moszkvában: — „Hát mégis csak kiengedett bennünket a Rokon.” Nem tudta, hogy Sztálin már egy éve halott volt. Pável és Jevgenyija lányát, Kira Pavlovna Aliilujevát 1948- ban tartóztatták le. Csak Sztálin halála után szabadult. Sztálin első házasságából- származó fia, Jakov 1941-ben a németek fogságába került. Hős módjára viselkedett. 1943-ban halt meg - máig is tisztázatlan körülmények között. . A feleségét 1941 őszén tartóztatták le Moszkvában, és Jakov halála után engedték szabadon. (Hajzer Lajos fordítása) 1 A Szakszervezetek Háza impo- záns terme. 2 Település a régi Moszkva nyu* gáti részén, a Moszkva folyó jobb partján. I Sztálin korábbi nyaralója. ' Sztálin második felesége: Nagyezsda Szergejevna Allilujeva. •*’ Sztálin első felesége: Jekatyerina Szemjonovna Szvanidze. II V. R. Menzsinszkij (1874-1934) - szovjet államférfi. 7 A. D. Mensikov (1673-1729) hadvezér és lényegében államfő, I. Katalin idején. * Ma: Volgográd. Deák Mór Aratás után Sirályok röptét lélegző tenger, só eszi bőröm könnyeidtől. Mint napszámos az aratásra, Rád gondolok egyre többször. Amit vesztettem — mit vesztettem? —, nem is volt az enyém soha. Aranyról visszaverődő napfény voltam: boldog és ostoba. Isten pénzére vert piciny pont: mozog, s hiába, hisz nem látszik. Ki tudja, hányszor kell meghalni az utolsó feltámadásig — mire adtak ki, tenger, Téged? Semmit sem kaptam helyetted-érted. Ezüstről visszaverődő holdfény vált fel ragyogást, von be évet, éveket, amiket sirattam, bár nem voltak csak az enyémek. Ring a tenger a búzaföldön. Mibe álmodlak bele Téged? Kenyérbe? Sóba? Szemeimbe? Mit veszt, akinek nincs semmije? Akinek hullámzik a csend? S beköltözik emlékeibe? Learatták a búzát. Jelkép. Talán éppen a feltámadásé. Tudd: ami nem volt a tiéd, az nem lehet már senki másé. Takáf-s Gyula E kettős élű hallgatáson át Nem könnyű látni e szótlanokat, s ahogy időm száll, egyre némább az ajkuk, de karjuk izmosabb, s telt kosarukból gyümölcs néz rám élő mosollyal ... Akár fügefám márványt tetéző déli kedve, s e kettős élű hallgatáson át kasza suhan és füst a kertbe ... Mihalik ZsoltFüst Milán szól Mivégre - hajigólod felém, Uram — súlyos csillagaid? Mivé lesznek akkor tüzes ékei néma koronádnak? Habár ama régi oroszlánnak szembogarában újra kigyúl tán a rémület, hogy indul a nagy görög ... S bőre bőven ontja verítékét! Még a sarki fóka is jég alá búvik ... remélve végső menedéket... De bizony a kanadai fürj is dermedten gubbaszt vézna tojásain. . . És a bűnös városok csak mindegyre forognak a megbánás szürke porában ... Mert rémülettel fordulnak mindenek Tőled el. Az egész zajló egyetem ... Ám velem már hiába fáradsz, Uram. — Magányom páncélját immáron semmi föl nem törheti. Nekem nem adatik kegyelem! Makay Ida Kárhozottak csöndje A Dies Irae végszava, rekviemje a hült világnak. Halott csillagok havazása. A tenger, amely végleg véget ért Az özvegy part. S az olthatatlan alkony. A föloldhatatlan hallgatás: A kárhozottak izzó csöndjét hallom. Erős Zsuzsa Amúgy itthon... bár tudtad az alkalom nem neked való mulattatni akartál ezért a részletekre sem ügyeltél csak kibeszélted és ím maradt a felismerés még inkább magadra maradtál — most szobában ülök már egyre közelebb a falak a lét összekötöz minden nappal kevesebb az elrugaszkodás elnehezültek a szavak mára csak befelé folyik a beszéd mert hogy a remény mi társra talál oly tanácstalan erdő szélén lakom csak néha téved erre barát rokon amúgy itthon vagyok hol mocsarakból növő házfalak albérleti szobák a zrínyi-várat péccsel összekötő zsúfolt útvonal hol föl-le dagadt bokám mozdulataiban országom kicsiny térképe hol még torz grimaszom is magzatos jövőért esengek
