Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)

1988-08-22 / 233. szám

Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, fiúnk, test­vérem, sógorom és nagybátyánk, SZLAVIKOVICS ZOLTÁN 30 éves karában, tragikus hir­telenséggel elhunyt. Temetése 24-én 15 érakor a pécsi központi temetőben lesz. A gyászaié csa­lád. Fájó szívvel tudatjuk, hogy sze­retett testvérünk, sógornőm, Man­ci nénénk, OZV. FRANK IAJOSNÉ Virág Mária gyógyíthatatlan betegségben, 75 éves korában 11-én csendesen elhunyt. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérem, nagybá­csim, bácsikánk, FEKETE JÓZSEF Vasas II., Szövetkezet u. 44. sz. alatti lakos, augusztus 12-én 83 éves korában csendesen elhunyt. Temetése augusztus 25-én fél 1 órakor lesz o Vasas ll-i teme­tőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, mind­azokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy szerető édesanyánk, testvérünk, rokonunk, OZV. ZANKL OTTOKARNÉ volt dr. Szígriszt Tibomé életének 80. évében, csendesen elhunyt. Temetése augusztus 23- án du. 3 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy feleségem, édesanyám, ne­velőanyám, nagymamánk, SZEDELI GYORGYNÉ 68 éves korában elhunyt. Ham­vosztás utáni búcsúztatása au­gusztus 24-én fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Értesítjük mindazokat, akik tisztelték és szerették, hogy DR. BACZUR KALMAN ny. körzeti főorvos 76 éves korában elhunyt. Temeté­se augusztus 26-án 12 órakor lesz a pécsi központi temető kápolná­jából. A gyászoló család. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszöne­tét a kedves testvéreknek, roko­noknak, szomszédoknak, barátok­nak, ismerősöknek, a volt mun­katársaknak, akik felejthetetlen halottunkat, ID. KOMLAI GYŐZŐMÉT Halasi Teréziát utolsó útjára elkísérték, koszo­rúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szeretett halottunk, BALAZS KALMANNÉ Tankovics Gizella temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Hálás szívvel mondok köszöne­tét mindazoknak az ismerősök­nek, barátoknak, akik felejthetet­len férjem, GYURKŰ JANOS temetésén részt vettek. Külön kö­szönöm az István-aknai csőszerelő brigád, valamint szállitógépész brigád tagjainak a temetésen való részvételüket és koszorút. Gyászoló özvegye. Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen halottunk, OZV. OTTÓ JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, virágok, koszorúk táviratok küldésével fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen halot­tunk VARGA ISTVÁN temetésén megjelentek és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Kü­lön köszönjük a Pannónia Sör­gyár vezetőségének, a szállítási osztálynak, a kirendeltségen dol­gozóknak, a Zsolt u. 3. sz. ház lakóinak, a szomszédoknak a BAZIS bérelszámolási csoportjá­nak, a Baranya Megyei Rendőr- kapitányságon volt régi munka­társaknak, a Jurisics Miklós Úti Általános Iskola l/A. osztályának, az urológiai labor dolgozóinak, a rokonoknak, barátoknak, ismerő­söknek, valamint köszönjük a részvéttáviratot. A gyászoló csa­lád. LAKASINGATLAN Eladnám vagy elcse­rélném 2 szoba, kony ha -4- több mellék- Helyiségből álló ház­részemet 2 szoba összkomfortos lakásra. Szí ivén 'környéke előnyben. Érdeklődni: Horváth, Pécs, Dítzma- lom u. 2. Eladó kétszoba-kony- hás családi ház, nagy, gazdálkodásra alkal­mas területtel, és nogy gazdasági épülettel. Érdeklődni lehet szom­bat-vasárnap 14—161 ára 'között a helyszí­nen. Gerde, Béke u. 14. A Cserkút! csárda fel­lett 400 O-öl szőlő­gyümölcsös, épülettel, teljes felszereléssel, eladó. Érdeklődni: Kemmer, György u. 1. Víz, villany von. Harkány, Terehegyi u. 26. sz. alatti 3 szoba, komfortos családi ház, hőtárolós fűtéssel, új­szerű gazdasági épü­letekkel. 900 [>öl kert fóliás kertészettel fel­szerelve, elodó. Érdek­lődni a helyszínen 18 óra utón. Szentlőrinc, Erzsébet u. 53. komfortos családi ház eladó. Totya 4-es új kazán eladó. Eladó 2 szobás szö­vetkezeti lokós kp. + OTP-vel. Érdeklődni bármikor Pécs, Faze­kas M. u. 26. II. em. 7. Eladó Szobolcsfolu, Csertetó 300 ~-öl sző­lő, téglaépülettel, vil­lany, ciszterna van. Érdeklődni a helyszí­nen, Sípos bánosáé­nál, vagy tel.: 26-555. Éladó Szabolcsíalu, Csertető 300 "-öl sző­lő. Érdeklődni a hely­színen, Sipos János- nénál. vagy telefon: 26-555. Hétvégi ház 170 □­öl területtel, minden elfogadható árért sür­gősen eladó. Víz, villany von. Érdek­lődni Közép-Daindol 11. sz. Újpetrén, Szabadság tér 18. sz. ház, más­fél szobás, kertes, melléképületekkel el­adó, sürgősen. Siklós központjában 3 szobás, tehermentes családi ház eladó. Érdeklődni: Siklós, Jó­zsef A. u. 17. Két és fél szobás, er­kélyei. összkomfortos szövetkezeti lakás, je­lentős fizetési könnyí­téssel, kertmegoldás­sal, áron alul, sürgő­sen eladó. Sarohin t. u. 3. 11/7. Eladnám vagy 1 szobás szövetkezeti la­kásra cserélném 58 négyzetméteres, teher­mentes, szövetkezeti lakásom. Sarohin t. u. 38. 3/10. ______ E ladó G-orabonc, Kos­suth u. 71. sz., 2,5 szobás, fürdőszobás 4 mel léképülettel, csalá­di ház. 1035 m2 telek kel. Zalokarostól 5 km. Érdeklődni o helyszí­nen bármikor. Szigetvár, Bajcsy-Zs. u. 9. alatti 2 szobás, komfortos családi ház, gazdálkodásra alkal­mas melléképületek­kel, 400 négyszögöl zártkerti telken eladó, vagy kertvárosi 2 szo­bás, tehermentes örök­lakásra cserélhető. Ér­deklődni a helyszínen, vagy Pécs, Etelka u. 10. II/7. 18 óra után. Albérletközvetités. Pécs, Teréz u. 5. Telefon: 22-845, munkanapokon 9—17-ig. Eladó 2 szoba, össz­komfortos, szövetkezeti lakás, a Madách I. utcában. Telefon: 29-757, a esti órák­ban. Eladó mohácsi 2,5 szobás, szövetkezeti lakás, 600 ezer Ft -f OTP. Érdeklődni: Mo­hács. Felszabadulás Itp. 28/B. II. em.' 7. 17 óra utón. Kisebb családi ház, nagy telekkel eladó. Egerág, Kassa u. 28. sz. 2,5 szobás, 59 m-’-es. OTP-lokás eladó. Port János u. 8., IV. 13., 16 500 Ft/m- 4 OTP- átvállalás, vagy teher­mentesen 20 000 Ft/ m-. Érdeklődni: 18 óra utón a helyszí­nen. Elodó, a Vadász u. 85/12. sz. 3 szintes, garázsos ház. o 27-es buszvégállomásnál lé­vő sorházban. Csere is érdekel. Érdeklődni a helyszínen, 4 óra után. Eladó Pécsváradon, 300 négyszögöl szán­tó. villany, víz von. a pécsi országút felett. Érdeklődni: Honvéd u. 3. Romonyán 400 négy szögöl zártkert elodó. „Buszközeiben" jelige re a Hunyadi úti hirdetőbe. Keresünk modern k odó. telefonos, össz­komfortos lakást hosz- szabb időre, erkély- lyel. .,Igényesnek" ielip-ére o Hunyadi úti hirdetőbe. Kozármislenyben 2 szó bás, gázfűtéses lakás eladó. Melléképüle­tekkel, vagy pécsi lakásra cserélhető. Minden megoldás ér­dekel. Pécs, Derkovits u. 3., Szekeres. Építkezésre alkalmas terület a központban eladó. Busz, víz, vil­lany van. Érdeklődni: Kővágótöttös, Dózsa 14. Bajcsy-Zs. úti 3 szo­bás, tanácsi lakást cserélnénk értékkülön­bözettel 2 szobás bel­városi, vagy kertváro­si tanácsi lakásra. Telefon: 22-932. Kertvárosi, 3 szobás, kásomat, 1,5 szobás, fortosra Uránváros, környéke Érdeklődni: u. 45.. II. 64 m--es, tanácsi la- nagyméretű össrkom- cserélném. Szliven előnyben. Ilku Pál 8. Eladó 2 szoba, OTP- öröklakás. Pintér Já­nos, Pécs, Hajdú Gy. u. 10/30. Érdeklődni: 16 óra után. Elodó 52 m--es, ma­gasföldszinten lévő, szövetkezeti lakás, be- költörhetöen. 15 ezer/ m2 -f 110 ezer OTP. Cím. Melinda u. 25., fszt. 3. Érdeklődni: hétköznap 17—18 óra között. Harkányi garzon üdü­lő eladó. Érdeklődni: 06-76-26-516-os telefo­non, az esti órákban. A Holló-dűlőben 230 négyszögöl szőlő, gyü­mölcsös eladó. 19-998. Előnyös befektetés. Turbékban, az Otthon­nál, 250 négyszögöles nyaralótelkek eladók. Köves út, villony, víz. Szigetvár, Tinódy u. 27. 200 Ft/négyszögöl. Kozáryék. Elcserélnénk 2 szoba, komfortos, meszesi. ta­nácsi, és uránvárosi 2 szoba, összkomfortos főállású, házfelügyelői lakásunkat, 3 szobás tanácsira, vagy vidéki házra. Érdeklődni: Pécs. Magyor L. u. 7 A. 1. 2. Kaposvári 3 szobás, erkélyes öröklakáso­mat pécsire vogy Pécs környékére (max. 20 km) cserélném. Min­den megoldás érde­kel. Ajánlatokat ,,70 négyzetméter" jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbe. Eladó a Rózsadom­bon 2 szobás, 50 m2- es, erkélyes lakás, azonnali költözéssel, esetleg 2,5 szabás csere is érdekel. Irányár: 820 ezer Ft -r kevés OTP. Érdek­lődni: Pécs, Illyés Gy. u. 28. II. 8.. vagy a 34-029-es te­lefonon. 2 szobás, összkomfor­tos tanácsi lokásomot elcserélném 1,5 szo­bás hasonlóra. „Ta­más" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. 330 negyszogä*! építési telek Patacson eladó. „Ikerház is" jeligére o Hunyadi úti hirde­tőbe. Pécs legszebb részén. 2 szobás családi ház, lakható ngel léképület­tel, garázzsal, kerttel, csatornázva. gőzfűtési fehetöséonel. kp-ért elodó. Pécs. Monos­tor u. 24. (Páfrány u. sorok). Szőlő, 780 négyszögöl o hefesfai hegyen, té­len—nyáron járható úttal. Pince. présház, 900 l-es hordóval. Ter­méssel, vagy termés nélkül eladó. Irányár: 70 ezer. ill. 90 000 Ft. Érdeklődni: Pécs. Ri- g ód er u. 15. 400 négyszögöl szőlő, gyümölcsös. présház­zal eladó. Pécs, 6-os út Dellérdi elágazásá­hoz 300 m. Érdeklőd­Elcserélném 3 szobás, OTP-lakásomat. 1,5 vagy 2 szobás OTP. vagy tanácsi lakásra. Értékegyeztetéssel. Éi deklódni: Pécs. Ilku P. u. 59. X. 32., este 6 óra után. Albérlet, 3 szobás, kertvárosi lakás, 1,5 szoba, szeptember 1- jé tői bútorozatlonul kiodó. Érdeklődni; Fü­zesiné. Szólói Á. u. 10/A., IX. 33. Telefon: 22-876. 2 kertvárosi másfél­szobás OTP öröklakást belvárosi lokásro cse­rélünk. ,,Minden érde­kel." jeligére o Hu- nyodi úti hirdetőbe. Cserdiben, 600 négy­szögöl szőlő, foházzol családi okok miot ol­csón eladó Érdeklőd­ni; Pécs, Siklósi u. 4. III. 11.. esti órák­ban. 19-042 telefonon. Tettve felől. Heqyalja utcában, felújításra szoruló családi ház eladó. Érdeklődni: Siklósi u. 4., III. 11., esti órákban. 19-012- es telefonon. Cserdi szőlőhegyen, 78. sz. épülettel, 500 négyszögöl, fele szőlő, fele kert. teljes fel­szereléssel elodó. Ér­deklődni a helyszínen, vagy Acsády út 6. sz. IV. 2., szombat, va­sárnap. ___ Kerte s családi ház, mellékhelyiségekkel el­odó. Pécs, Palahegy u. 20. Érdeklődni: Bu­dai-vám, gázcserete- teoe. Dorozsmai József­nél. 12—14 óra kö­zött. Elcserélném, a Haidu Gy. utcábon lévő 60 m2-es, 2.5 szobás, tonácsi lakásomat. Szliven környéki, 1,5 szobás, 47 mJ-es ta­nácsira. Kedvező ér­tékkülönbözettel. Ér­deklődni lehet: min­den nap, Mezőszél u. 8., VII. 26. 17—19 őrá iq. Pellérden 300 négy­szögöl szőlő. épület­tel. villannyal, termés­sel. sürgősen eladó. ,,M«riegy«zür>k 28*14" ieli-ér* o Hunyadi úti hirdetőbe. Családi ház e'adó. S^qetvár, Turbék-szőlő 4/2. sz.. főútvonal mellett. Víz, villany van. Elcserélném 2 szobás, kertvárosi központifű- téses lakásunkat 4 3C0 néayszögöl gyü­mölcsösünket. Gazdál­kodásra alkalmas ki­sebb ingatlanért. ..Pécs közelében" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elodó 1,5 szobás, bel­városi. I. emeleti öröklakás kp-ért. „Szliven környéke" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ni: 22-649 telefonon. Eladó megkezdett családi ház építkezés. Gazdálkodósra alkal­mas ..Horgász-tóhoz közel" jeligére o Hu­nyadi úti Hirdetőbe. Pálosoknál 2 szobás (60 m2) gázfűtéses öröklakás 4 garázs eladó. Nagyobbra el­cserélném. Telefon: 21-966, este. irr.ix^áiió 'nk-* s diáknak kiadó, fon: 30-934. két Tele­Afbérletkörvetrtés (ki­adónak ielenleg díj­talan) Pécs, Bartók B. u. 21. Telefon: 23-104. 10—18 óráig. Ingatlan csere-eladás közvetítési Gyors for­dítást Pécs. Teréz u. 5. Telefon: 22-845. Mohács. BégDOtak u. 21. számú családi ház eladó. Mohács. Cselepotak ii. 3. számú családi ház. Dunához közeli, eladó. Érdeklődni: mo­hácsi szőlőhegy, Eló- hegy u. 28. Kölked, Halász u. 1. számú kis családi ház -1- tanya elodó. Eladó 260 n-öl. fiatal avümöilcsös, Muromi- dűlőben, a temető­nél. Érdeklődni: Pécs, Csillog út 28. _______ E ladó Baranyahidvé- gen, gazdálkodásra alkalmas, T400 n-öl területtel, 3 szobás csoládi ház. Érdeklőd­ni : Bologh János. Siklás. Iskola u. 20/ B-, II. em. 14. 2 szobás OTP-lakást, garázs és 2,5 szobás OTP-lakást cserélnénk ikerházra, voqy pécsi, két csalódnak megfe­lelő házra. ,,Lehet befeiezés előtt álló is, 243487" jeligére o Solloi utcai hirdető­be. Elcserélném kertes. családi hármat, kert­városi, OTP teher­mentes 2 <’obás«a. kD-t kérek. Érdeklőd ni egész nap, Pécs, I. kér. Szabó István u. 53. Sollai utcai 100 m2-es 2 és félszobás. hal­los. első emeleti, aázfűtéses tanácsi la­kásomat, családi ház­ra vagy kertes taná­csi lakára cserélném. Telefon: 22-541. Mecsekoldalban, tégla­épületben, 60 négyzet- méteres, 2 szoba, ét­kezős, tehermentes OTP-öröklakás, zöld­övezetben, csendes helyen, a Széchenyi tértől 600 méterre, beköltözhetően eladó. Pécs, Besennyei u. 8. I. 4. Halasi. Tel.: 32-612. 2 szobás OTP-lokás. kevés OTP-átvállalás- sal eladó. Kertváros, Till József út 2., fsz. 3. Elodó 2 szobás OTP- lofcás, azonnali beköl­tözései, Kertváros. Etelka út 12. sz.. IV. em. 13. Pécsudvordon 2 szoba, konyhás ház, gazdasági épülettel és kerttel eladó, Széchenyi u. 67. Érdeklődni: Felsza­badulás u. 57., Bos- nyókné. 400 n-ölön, 3 szoba, 'hallos, összkomfortos, új ház, pincével, ga- rázssal eladó. Megte­kinthető: hétköznapo­kon 16 óra után, szombat. vasárnap egész nap. Hosszúhe- tény, Bence u. 8. Legmagasabb áron vásárolok teljes ha­gyatékot. antik búto- rofcot. csillárokat, sző nyegeket, festménye két, órákat, potrelón- táigyokot. Azonnal fi­zetek! Pécs. Telefon: 26-963. JVC Jcivképernyős szí­nes televízió eladó. 'Érdeklődni: Pécs, Etelka u. 12. 1/5. GLOB-ÉP készbeton­eladás 24-838 mindennap 16 hetes perzsacicák eladók. Pécs, Lég­szeszgyár u. 5. 4. em.. Szólói (3 óra utón). Presszó-fogyloltozó. 2 •db 20—20 m--es he­lyiség. felszereléssel együtt eladó. Érdek­lődni: Kissrkókó 14/A. SUZUKI 750-es Kata no motorkerékpár jó óllapotoan igényesnek eladó. Pécs. Úttörő út 30/1. Tel : 14-184. Atrium kész BETON ELADÁS V,8tói4-ig uiMnPN8záHítá8sal nap 32-392 íróasztal — piros, fe­hér — Soci eladó. Telefon: 31-001. ~C Elektromos utcai toló­kocsi elodó. Telefon: 28-701. Skoda Felíciát vásá­rolnék. Sárosi István, Pécs, Botond u. 2/1. Vennék üzemképes 412-es Moszkvicsot le­járt, vagy rövid ideig még érvényes műsza­kival. Steiner János. Kistótfalu, Kossuth u. 56. Jó állapotban lévő Cherny pianinó olcsón eladó. Érdeklődni le­het: Komló. Damja­nich u. 6. Tatai. Kárfílizitt . , I llIIII kesziiesct rallalm VMM IlMIS fesjéneill Eladó betonkeverőgép, keveróláda 2 db vas- oblok 4 és 3 m-es óllvónypadlók mászó­létrával, 10 q mész- bidrd#!. vasvágógép. Béla u. 1211. Eladó 3 db hidrogén­palack nyomáscsökken­tővel. kis kocsival. Béla u. 12/1. Villonytüzhelf, fali­mosdó csappal, fürdő­kád, valamint 1200- as Ladához lengés­csillapítók, trapéz gömbcsapok, disztór- csók, vezérműtengely olcsón elodó. Mayer István. Villány. Szo- bodsóg út 2. ____ GO-s Lodo 1300 S eladó. Telefon: 34-451. Elodó 2 db jól teje­lő, harmadik borjos tehén. Szigetvár—Hó­ból, Szomuely u. 54. éne urna Ign IllHIIIÍH!°»~ llLII~n/7HH \árnyika! szezon végi kedvezmény! TEL 0072/20003 Eladó rózsaszínű für­dőszoba-berendezés, 880 db rózsaszín pád- tó burkolólap. kb. 1000 fm fenyőléc. 2 <*b 75x210. 2 db 90x210 román ajtó, 180x210 és 90x120 er- kélyojtó. 9 db 60x60 és j db 90x120 ablak, 3.5—6 fm-es szarufa. Érdeklődni 16 órától a 15-131-es telefonszá­mon. Eladó egy UC-s Sko­da S 100-os személy- gépkocsi 105-ös motor­ral. ..Jó ólloDOtban" jeligére o Hunyadi úti hirdetőbe. Elodó 1 db 6 kW-os hótárolóskályho. 1 db Siesta palockkol és 1 db keverőtárcsás mo­sógép. ..Virág" jeli­gére a Hunyadi úti hirdetőbe. Hí-fi-tornyok 20. illetve 30 ezer Ft-ért eladók, megeayezéssel videó- magnóra cserélhető, vagy személygépkocsi­ra, Bán, Illyés Gy. u. 37. Vámkezelt Hitachi •VT—63 E VHS videó­magnó eladó. Érdek­lődni: 15 órától. Pécs. Ilku Pál u. 3. Előre gyártott, nemes vakolatú elemekből összeszerelhető. 60 m2 nagyságú, vendéglátó egység, vagy más ke­reskedelmi célnok megfelelő tervrajzzal elodó. ..Minél előbb” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Hegedűsök, figyelem! Mesterhegedű eladó! Használaton kívüli öreg hegedűt veszek, esetleg cserébe átszá­mítom. Cím: Pécs, Semmelweis u. lő. I. 1. Telefon; 72/33-863. Eladó 120 db tojó, 40 db jerke bárány. Érdeklődni: 'Kisasz­szonyfo. Petőfi u. 16. ll^l 17-3491 » arkepvezmeny 1 Törzskönyvezett ber­náthegyi és jaqd terri­er kanok eladók. Hi­das, Blum. Tolifelvásárlás. Pécs, Fürst S. u. 31. Tele­fon: 26-813. Sanvó mini hi-fi-torony, 2 éves. alig használt. 22 000 Ft-ért eladó. Tel.: 30-810. 200 db ongóra nyúl. tenyész anyák is el­adók. Szajk. Kossuth L. u. 98. NSZK vérvonalú, törzs­könyvezett. drótszórű foxterrier kölykök el­adók. Mohács. Tömöri u. 5. 17 órától. Elodó nagy mennyiségű marhatrágya. fiaborc- szólós. Táncsics u. 13. Szölöprés rendelhető többféle méretben, hidraulikus, könnyen kezelhető. Darmi Imre lokatos, 7847 Ipacs- fa, Kossuth u. 17. Eladó 10x20x40 cm-es válaszfallap és törzs­könyvezett Angolszet­ter szuka. Pécs. Haj- nafko u. 32. 1200-os Lada. jobb első ajtó gyári, új eladó. Érdeklődni: Szűcs Károly. Pécs. Felső vámház u. 70. Elodó 1 db 200-as dízel Mercedes-motor. Érdeklődni: 30-557 te­lefonon 2C órától 21 óráig. VEGYES Rendezetten élő. kö­zépkorú házaspár, biztos anyogi háttér­rel eltartási, vagy életjáradéki szerződést kötne egyedül álló bácsival, Harkányban, esetleg ottlakóssal. választ ..Annyi megbe­csülést másnak, mint •amennyit mogodnok megkívánsz” jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbe. TV-JA VITÁS HELYSZÍNEN. Tel.: 17-757. NÉMETH. Elvesztettem augusztus 11-én este névvel jelölt női orany karkötőmet a Kossuth tér és Park mozi közti területen. Kérem a megtalálóját, magas jutalom ellené­ben jelentkezzen a 13-264-es telefonon. Fregoli főből. mű­anyagból, szög belő vés. panelfúrás, e lószoba­fal megrendelhető. Tel.: 11-166 telefonon. Várhelyi. POCLAlfJ OSTRCWEK WEIMAR együtt **26-555 Gépjármű vétel-eladás közvetítése! Pécs. Te­réz u. 5. Telefon: 22 845. Fregoli, panelfúr ás. szögbe lövés, megren­delésre. tökbe rende­zési tárgyak felszere­lése. Tel.: 28-094. Roczkó. Új szolgáltatási Masz- százsszalon nyílt a Katalin u. 1*2. sz. Telefon: 33-097. Nyit­va; 8—18 óráig. Vá­rom kedves vendégei­met. főid. sóder. 41-333. Újságírói végzettség­gel, 15 éves szokmai gyakorlattal á'lást ke­resek. Ajánlatokat ..Sok oldalú pályael­hagyó” jeligére a Hunyadi úti hirdető­be. Logopédust keresek. ..Gabi" jeligére a Hunyadi Iti hirdetőbe. Kertes családi házban kisgyermek gondozá­sát vállalom. Telefon: 17-757. XLflNk TEHERTAXI Kúttisztitást vállalok. Sárosi István, Pécs. Botond u. 2 1. Tele­fon; 28-941. Televízió antenna sze­relést vállalok 2 év garonciávol. Esetleg meglévő onyogot be­számítok. Tel.: 29-886. KÖLTÖZTETÉS 22-837, zongora- és páncél- szekrény-szállítás. m Vízumok gyors intézé­se. Pécs. Bartók B. u. 21. Tel.; 23-104, 10—18-ig. 1 - 101 ITEHERTAXI O B I I 19 - 392 FIX BILLENŐS DARUS Angol, orvosi latin, német nyelven is vál­lalja szövegek gépelé­sét igényes kisiparos. Cím: Várnagy Judit. Pécs. Pintér u. 24. KISTEHER, 39-788, építőanyag-, árufuvarozás, kőitől- totós, vosómop Is. Lokálomon telefon­ágyeletet • vállalok. Telefon: 17-757. Festés, mázolás. ta­pétázás. Tel.: 25-706. Gáz, központifűtés-ter- vezés. szerelés anyog- beszerzéssel. Telefon: 41-265. 26-550. Sóder, homok, fold, törmelék szállítás. Temetői vésést. betű­festést. sírem léletisztí­tást vállalok. Bátor László kófarogó. Pol­lock M. u. 12 B. Te­lefon: 18-716. Veszélyes fák, ágok szokszerű ELTÁVOLÍTÁSA kozületeknek is. Garantált vogyonvédelem. 32-392. Eltartási szerződést kötnénk nénivel vagy bácsival. házaspárral is. Anyagiak rende­zettek. Pécskörnyéki ház is érdekel. „Jól járnak" 243481 jeligé­re a Sollai utcai hir­detőbe. 'KfcreRö *hkertaji Ü0-a5Lgj| Varrógép és háztortási gép helyszíni javítá­sa. Telefonügyelet: 14.30—15.30-ig 17-760. PANNÓNIA TQHERSZÁLLfTÁS HX .BILLENOPIATÚS és darus GÉPKOCSIKKAL 38» 14-184 — Festés utáni, valamint piDer“ takarítást rö­vid határidővel válla­lok. 25-585. Bankné. Gvors vízumintézés, Pécs. Teréz u. 5. Tel.; 22-845, munka­napokon 9—17 óráig. plató Teher i-io t Szőnyegek, bútorkár­pit speciális gépi tisztítása nyugati veavszerekkel. Ga-'on­cia! Telefon: 34-821. Háztartási gápek ja­vítása. bojlerek cseré­je. vízkőtelenítése. hótárolcskályhók kar­bantartása. Mokay 31-443. film Hannah nővérei (4, 6, Petőfi: 8). Kossuth: Gonosztevők társasága (10, 12. 6, 8). Az aranylánc (2. 4). Kossuth, videó: Kettős gázlók (f4, f6). Pork: Canon, a barbár (4, 6. 8). Videofilm. Park, kert: A pokol katonái (f9). Ságvári: Szárnyas fejvadász (4, 6). Nevelési Központ: A rózsa neve (4, 6, 8). Ifjúsági Ház: Úgy érezte, szabadon él (6). A kíméletlen (8). Jószerencsét: Tiltott szerelem (f6). Komló: Asterix Britanniában (4). Nyitott ablak (6. 8). Komló, videó: Kegyetlen utca (5). mindörökké (6). (8). Mohács, kert: (f9). Szigetvár: Az bal keze (6. 8). Siklós: Vong asz- szony kincsei (6). Híd a h’wai folyón (8). Beremend: Gyilkosság a sö­tétben (f8). Dunaszekcső: Ragtime (f8). Harkány: K. u. K. szökevé­nyek (7). Mágocs: Tea Arkhimédész háremében (f8). Pécsvárad: Szorí­tásban (f8). Sásd: Röviazárlat (f7). Sellye: Nagy zűr Kis-Kínóban (7). Szentlőrinc: Távol Afrikától (8). Villány: A kicsi kocsi Monte Cár­iéba megy (f8). MAI MŰSOR RÁDIÓ Mohács: Most Doktor Zsivago Rock Rióban ördög jobb és KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: A hét zeneműve. 9.00: Nap­közben. 11.00: Schubert: IV. szim­fónia. 11.35: Út a láthatatlan ház­hoz. 12.45: Parlag. Trebitsch Péter műsora. 13.00: Klasszikusok délidé­ben. 14.10: Nincs vége Lucának. Mészöly Dezső hangjótéka. 14.25: Hagyományápolók. 14.50: Huszon­hat éve az avangord szellemében. 15.20: Kóruspódium. 16.05: Hangoló. 17.00: Eco-mix. 17.30: Operettfelvé­telekből. 19.05: Változó világ, vál­tozó szövetkezetpolitika. 20.05: Az ifjúsági rádió bemutatója. 21.01 : Erkel operáiból. 21.30: Magyarok itt és ott. 22.00: Hírvilág. 22.30: Rádió lemezalbuma. 23.38: Brahms felvé­teleiből. ’ETOFI RADIO 8.05: Gyermekeknek. — Ki ko pog? 9.25: Nyitnikék. 9.05: János vitéz, h'acsoh Pongrác daljó­téka. 9.35: Rivaldafényben. 11.13: Térkéo és útravaló. 12.10: Nóták. 15.05: Tenkes kapitárya. ör si re­renc regénye. 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Táborrock. 17.30: ötödik se­besség. 18.30: Garázs. 19.05: Tánc­házi muzsika. 19.30: Sportvilág. 20.03: Aranylemezek. 21.05: Kö­szönt jük a 80 éves Feleki Kamillt. 21.59: Poptarisznya dalaiból. 23.10: Francia sanzon történetéből. 23.51: Dzsesszmuzsika. BARTÓK RÁDIÓ 9.06: Zenekari muzsika. 10.00: Nagy siker volt. 11.10: Zengjen a muzsika. 11.30: Híres előadóművé­szek felvételeiből. 12.12: Századunk zenéjéből. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Purcell: A tündérkirálynó. 15.39: Francia muzsika. 16.15: Ki­látó. 17.00: Operafelvételek. 17.30: Asconai ünnepi játékok. 19.05: A hét zeneműve. 19.35: Holst: A mo­csári szél. 19.50: Zenekari muzsika. 21.10: Pusztuló kultúrtörténeti érté­kek a Bükkben. 21.30: Otelló. Ver­di operája. 22.39: A Ródiószínhóz bemutatója. i PÉCSI RÁDIÓ 6.20—4.30 és 7.20-7.30: Informá- ciók Dél-Dunóntúlról. 17.30: Dél- dunór.túli magazin. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nem­zetiségi műsor. 19.00: Nemzetisé­geink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzá­rás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 20.00—21.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. Budapest, Pécs. Szeged. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Műsorismertetés. 9.00: Adás gyermekeknek. 9.30: Művelődési adás. 10.00: Nyári délelőtt. 12.00: Hírek. 12.05: Nyári délután. 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Plusz műsor — ismétlés. 18.20: Jtajzfilin. 18.30: Számok és béták — vetélkedő. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Dráma. 21.10: Ze­nés műsor. 21.55: Tv-napló. 22.15: Picsz műsor. 23.55: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 16.30: Magyar nyelvű tv-napló. 19.27: Mo este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Érvek — külpolitikai adás. 20.45: Hírek. 20.50: Kis koncert. 21.10: Alternatíva — filmsorozat. 22.05: Dokumentumaoás a forrada­lomról. 22.25: Tv-galério.

Next

/
Oldalképek
Tartalom