Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)

1988-08-17 / 228. szám

1988. augusztus 17., szerda Dunántúlt napló 3 Több előadás, kevesebb néző Nyári színházi mérleg A nyitó koncertet jövőre nem rendezik meg Változatlan pénzből több előadást tartott az idén a Pécsi Nyári Színház. Az idei program specialitása volt, hogy az Europa Cantat tiszte­letére bemutatták a Vonzódá­sok című táncjátékot, nagy szériában vetítették a diaporá- ma összeállításokat és felújí­tották a Székelyfonót. A nyitó koncert — bár nép­szerű műsorral ment a POTE aulájában —, olyan kevés né­zőt vonzott, hogy jövőre nem rendezik meg. A Hegedűs a háztetőn c. musical telt ház­zal ment, a Minden egér sze­reti a sajtot című gyenmékda- rab 90 százalékos érdeklődés­sel. (A Hegedűs . . .-bői szep­temberben még négy előadás lesz Pécsett és 11 tájelőadás a megyében és Eszéken). Az időjárás miatt elmaradt egy Szeszélyes évszakok, egyébként a többi előadás fél ház előtt ment. Telt ház fogadta a Leőwey táncegyüttesének mű­sorát, zsúfolt ház a Pannó­nia Táncegyüttesét. Szomorú érdektelenség kísérte az eszé­ki színház Zrínyi operájának előadását, a kaposvári színé­szek Medeiája közül egyet el­mosott az eső, a többi fél há­zat vonzott. Jordán Tamás Jó­zsef Attila műsorára általában megtelt a terem. Fél házzal ment a Vonzódások, a Szé­kelyfonó nézőtere hol zsúfolt, hol foghíjas volt: ezt a pro­dukciót egyébként felvette a televízió. A diaparáma estek családias körben zajlottak. Mindent egybevetve: a be­vétel tavaly 462 ezer forint, az idén 455 ezer forint volt, a nézők száma tavaly 8300, az idén 7500. Tankönyv-körkép Az új iskolai év tanköny­veinek túlnyomó részét ide­jében kézbe vehetik a diákok, s többségüket már az iskolák­ba szállították a terjesztő vál­lalatok. Schröder Gézának, a Tan- könyvkiadó Vállalat műszaki igazgatóhelyettesének tájékoz­tatása szerint az 1988 89-es tanévre 1250-féle kiadványt kellett gondozniuk, közülük 80 az új, s mintegy félezer az új- ranyamtatott kötet. Az idén meg­jelenő csaknem 26 millió pél­dány nyomtatásában elsősor­ban a papirhiány — amely már áprilistól éreztette hatá­sát —, valamint egyes esetek­ben a kéziratleadásck csúszá­sa okozott gondot. Emiatt az általános iskolákban négy, a gimnáziumokban nyolc, a szak- középiskolákban kilenc, a mű­szaki szakközépiskolákban hét­féle tankönyvre kell várni szeptember közepéig. Egy-két hetes csúszással ér­kezik csak az általános isko­lákba az új első osztályos ének-zene, az ugyancsak új tagozatos, ötödikes orosz tan­könyv, és a kiegészítő iskolák Természeti ismeretek című új tankönyve, továbbá késéssel jelenik meg az ötödikes orosz tankönyvek egy része is. A gimnáziumi kötetek közül szep­tember 10-ig húzódik például az 1—3. évfolyamos Műalkotá­sok elemzése című tankönyv, a 4. osztályos spanyol tankönyv, és a 4. osztályos irodalmi szöveggyűjteménynek a megje­lenése, illetve kiszállítása. To­vábbi csúszás várható a két- tannyelvű gimnáziumi tanköny­vek egy részénél is: a fordí­tások, lektorálások és a kü­lönböző műszaki nehézségek miatt mintegy 30 új ilyen tankönyv kiadása csak szep­tember végétől várható. A terjesztőikkel a napokban tartott megbeszélések szerint egyébként az új tanévre már megjelent kötetek kiszállítása rendben lezajlott. Egy félbeszakadt karrier Keresztúri Erika egy éve újra Pécsett Visszatért egy ,,prófétanő’’ a hazájába, külhoni sikerek, tap­sok után újra itt ül a pécsi Nádor kávéház asztalánál és mesél. Újságcikkek, külföldiek és magyarok egyaránt, elka­pott színházi pillanatok, mint­ha hangosfényképek lennének, szinte hallatszik a taps, az öröm. Keresztúri Erika hazajött Ru- dolstadtból, ahol az ottani színház magánénekese volt ke­reken hat évig. Tözsgyökeres pécsi, a Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola Pécsi Tago­zatán végzett, karmesteri és magánénektanári képesítése van, de ezen kívül végig von­zotta az irodalom, a költé­szet. És a színház?- Úgy gondolom, operát énekelni a legmagasabb szin­tű tevékenység. Ennek ellené­re nem törtem magom, hogy színházban énekeljek, nem tet­szett a színházi létforma, a bizonytalan élet és az ezzel járó „színházetika”... Mint előadóművész, vállalt fellépéseket hangversenyeken, oratorikus előadásokon. A ko­rabeli sajtó elismerően ír meg­rázó erejű szopránjáról, ének­lési stílusáról. Nagy szeretet­tel emlékszik televíziós felvé­teleire, a pécsi tévéstúdióban énekelt szerepeire. Aztán mint a mesében; egy pécsi koncerten megismerte egy keletnémet színházi em­ber Rudolstadtból: beugrás Flotow Marthajának címsze­repében, úgy, hogy németül sem tudott még. Erika tehát csomagolt, és mindent vállal­va leszerződött a rudolstadti színház operatagozatához. Szinte csak az ott eltöltött hat évről szeretne beszélni, min­den más kérdésem elmegy a füle mellett. Látszik, az életét jelentette ez, és jelenti ma is. A Marthanak óriási sikere volt. Ezt számos újságcikk, kri­tika bizonyítja. „Ériká" belé­pője jól sikerült. Nagyon félt, mert színészmesterséget nem tanult, de gátlásossága hamar feloldódott.- Sokkal könnyebben ment, mint hittem. Táncolni ugyan már tudtam, szükség is volt rá, hiszen a színházban nem­csak operaszerepeket kaptam, az operettekben is kellett éne­kelnem. A legnagyobb öröm­mel tettem, itt színésznek és énekesnek egyszerre kellett lennem. De csak addig fél­tem, amíg ki nem mentem a színpadra. Szerényen elmosolyodik.- Persze, lehet, hogy ez csak nekem volt nagy élmény. Nem úgy tűnik az elismerő kritikákból. Premierjeire egyéb­ként a Dunántúli Napló is hírt adott. A hat év gyönyörű, énékes- próbáló szerepekkel telt el. Magyarság a Hild-udvarban Örökségünk. Ez volt a címe a Baranya Megyei KISZÖV Pannónia Táncegyüttese műso­rának, amit az Europa Can­tat idején éjszakai előadások keretében négy alkalommal megtekinthetett az érdeklődő közönség a Hild-udvarban. A belváros kellős közepén, az e'lefántos tömb határolta kis területen az együttes táncosai, valamint két fiatalember, Sí­pos László és Güth János gondoskodott estéről estére a szemet gyönyörködtető, de egyben mélyen elgondolkod­tató produkcióról. A magyar etnikumok táncaival és magyar költők verseivel léptek a né­hány négyzetméternyi, Magyar- országot mintázó, nemzeti szí­nű szalaggal kerített színpad­ra. A néhány pár, illetve egy. egy táncos megjelenítésében is maradandó élményt nyújtot­tak a gyimesi, székelyföldi, mezőségi, kalotaszegi, szatmá­ri, kun és horvát táncok. Ne­héz lenne eldönteni, hogy a versek kapcsolódtak-e a tán­cokihoz, vagy fordítva, az min­denesetre tény, hogy egymást erősítve, egységet alkotva bontakoztatták ki fokozatosan az est mondanivalóját: melyek azok a területek, ahol most „Hidegen fújnak a szelek . . Idegennek és magyarnak egyaránt élményt nyújtottak a Hild-udvari estek. A városban járó turisták, az Europa Can­tat résztvevői a szemléletesen színpadra vitt magyar nép­tánckinccsel ismerkedhettek meg, akik pedig a verseket is értették, annak lehettek tanúi, hogy a két művész és az ama. lőr együttes tagjai a maguk eszközeivel hogyan állnak ki egy ügy mellett. Az est létre­hozói minden eladott jegy árából 10 forintot a Romániá­ból áttelepültek javára aján­lottak fel. K. E. Michaela szerepében a Carmenból Michaela a ,,Carmen"-ből, az Éj Királynője a „Varázsfuvolá- ból" (kezemben a német kri­tika, amely nem fukarkodik a legnagyobb jelzőkből sem), Norina a Don Pasquafe-böl, és a többi, mind-mind opera­énekesi álom. És a „könnyebb" műfaj! Csillogó szemmel mesél az NDK-ban oly népszerű nyári szobadtéri előadásokról, a pri­madonnaszerepekről a Csár­dáskirálynőben, a Marico gróf­nőben, és legemlékezetesebb szerepéről, a „Lengyel vér"- ben. Arra kér, feltétlen írjam meg, mindent édesanyjának köszönhet. Ö indította el a pá­lyán, az ő hite segítette át sok mindenen — és most őmi­atta, édesanyja betegsége mi­att jött vissza Pécsre. A vál­tás sokkal nagyobb volt, mint hitte. Egy éve jött haza, az­óta próbálja megkeresni a helyét. Újra elővette irodalmi műsorait, és újakat is készí­tett. Élő irodalomórákkal járta a pécsi és baranyai iskolákat, Adyról, József Attiláról, az elő­adásokon sajátosan ötvözve az éneket, a zenét és költésze­tet. Ajánlja magát előadóes­tekkel, operett-összeállítások­kal, az önmenedzselés nehéz, olykor minden megalázó fel­adataival együtt. De máshogy nem tud megélni, létezni. Kör­bejárja az iskolákat, művelő­dési intézményeket, olykor eredménnyel, olykor eredmény nélkül. Ez nem igazán neki való szerep, önálló estje is van, német nyelven, nem kell senkinek. A nyár a legnehe­zebb, holt szezon. Faggatom arról, mi lesz most, hogy kép­zeli az életét tovább. Fájdal­mason mosolyog: „Most mond­ja meg, mit csináljak? Vere­kedjek? Nem, nem nekem való." Ismert a próféta és a ha­zája közötti kapcsolatról szóló mondás. A pécsi Nevelési Köz­pontban, amikor egy szál gi­tárkísérettel operettdalokot énekelt magyarul, fülében biz­tosan ott zúgott a rudolstadti taps, a német „hogyvolt”. Ez élteti szakmai, emberi hitét. Meddig? Pozsgai Zsolt Az óvodából az általános iskolába frissiben érkezett Istvántól megkérdezte a ta­nító néni: miért esik télen hó és nem eső? István azt felelte: a tudósok szerint az eső a magasban, ahol hi­deg van, megfagy, ebből lesz a hó, aztán hozzátette: „de ha mesét mondunk, ak­kor a Télapó rázza a sza­kái lát”. Majdnem húsz éve ennek, azóta sem hallottam gyer­meki ésszel megfogalmazva a valóságnak ilyen frappáns megközelítését a tudomány és a művészet felől. Hallot­tam és olvastam viszont okos és szellemes felnőttek esz­mefuttatását a „két kultú­ráról", a humán és termé­szettudományos műveltség­ről, amely e viták szerint összebékíthető ugyan elvi­leg, meg az embernek szük­sége is lehet mindkettőre, gyakorlatilag azonban a ter­mészettudományos műveltség az, amely korszerűnek és hasznosnak nevezhető. Ma­gyarországon a műveltség hagyományosan humán jel­legű, s ez a világtól való lemaradásunknak egyik oka, mondták, hiszen századunk valójában az atomfizika, a biológia százada. S külön­ben is: sohasem az álmo­dozó költők vitték előre a világot, hanem a tudósok, mérnökök, ma meg különö­sen nem széplelkű irodal­márokra, zenészekre van szükség, hanem mérnökök­re, közgazdászokra, fiziku­sokra: ők a jelen és a jövő igazi hősei. A kultúra teljességére, az emberi lélek szépség utáni vágyára, a művészet maga­tartás- és életmintát adó szerepére, a „sokoldalúan művelt ember” dokumentu­mokban is megfogalmazott eszményképére hivatkozó írók, művészek, tanárok, pszichológusok, orvosok, szo­ciológusok - aggódó hang­ja azonban beleveszett a technokraták „korszerűsítést" követelő kórusába. Az ok­tatásügy pedig a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején belement ebbe az utcába. Nőtt a matema­tika órák száma és csökkent a magyar irodalomé; volt idő, amikor nem kellett érettségizni történelemből; a zenei és képzőművészeti ne­velés iskolai lehetőségei a minimálisra csökkentek; a pedagógusképző intézetek­ben nem volt kizáró ok a beszédhiba, a helyesírni tu­dós hiánya és a botfülűség. Az eredmény ismert: általá­nos kulturálatlanság, maga­tartásproblémákkal és identitászavarokkal küszködő fiatalok tömegei - akiket persze, nem csupán a hu­mán órák nevelő hatását le­becsülő iskola, és társa­dalmi gyakorlat segített hoz­zá ezekhez a zavarokhoz, de az is. S mit nyertünk a másik oldalon? Legkiválóbb fiatal­jaink a nemzetközi élvonal­ban vannak a természettu­dományos tárgyakból — a nagy átlag pedig a négy alapművelet meg a folya­matos, értő olvasás gond­jaival küszködik. És nyertünk egy magas szinten megfo­galmazott irányelvet is: előbb a gazdaságot kell rendbe tenni, aztán ráérünk foglalkozni a kultúrával. Mindez arról jutott eszem­be, hogy olvasom: a Műve­lődési Minisztérium változtat a humán- és természettudo­mányos tantárgyak arányán. A világért sem kívánom, hogy például a zene a fizi­ka rovására nyerjen teret. Olyan iskola — és olyan tár­sadalmi gondolkodás — lét­rejöttét kívánom, amely egy­forma fontosnak tartja a mű­veltség e két területét, egy­szerre tudja szemlélni a va­lóságot a tudomány és a művészet mint a megisme­rés két útja-módja szerint. A családnak, az iskolának és a társadalomnak egya­ránt tennivalója és lehető­sége van ebben az ügyben. A példabeli István apja Író, az anyja matematikus. Ter­mészetesen nőtt föl ebben a közegben. De ez nem lett volna elég, ha nincs olyan iskolája, amelynek szelleme tradicionálisan magasszintü képzést tart fontosnak a ma­tematikában, fizikában, iro­dalomban és nyelvekben. István egyébként kutató fizikus, pendlizik szovjet és amerikai intézetek között. Szabadidejében — amatőr­ként — jazzt játszik. Kívá­nok Magyarországnak minél több ilyen Istvánt. Gárdonyi Tamás Hépőfhyő előtt M A nemzetiségi adások tíz éve Tíz évvel ezelőtt kezdődött meg a Magyar Televízió Pécsi Körzeti és Nemzetiségi Stúdió­jában a nemzetiségi adás. Unser Bildschirm címmel né­met nyelvű és Nos ekran cí­men a horváitszerb műsort kezdték. Ezzel teljessé vált ha­zánkban a nemzetiségiek szá­mára nyújtott tömegtájékozta­tás, vagyis a sajtó, a rádió mellé belépett a harmadik hírközlő eszköz is, a televízió. Az esemény minden szempont­ból figyelemre méltó, tízéves jubileuma napjaink nemzetközi légkörében politikai jelentősé­gű. Azazhogy lehetett volna politizálni az elkészült jubi­leumi műsorral, ha azt nem az elveszett férjről szóló angol sorozat záróadósának idejére teszik, vagyis nézhetetlen idő­pontra. Mert a Pécsi Televízió készí­tett egy 60 perces dokumen­tumműsort arról, szerintük ho­gyan lehetett tíz éven át nemzetiségi televíziózást csi­nálni. Erről beszélgettek a műsorok készítői, Balázs Mi­hály, Gerner Éva, Reil József és Stangl Márta kollégájukkal, Gombár Jánossal. Mind a né­gyen nemzetiségi vagy a nem­zetiséghez valamilyen módon kötődő fiatal diplomásokként kezdték Ízlelgetni a televízió­zást, majd fedezték fel általa a nemzetiségek lakta Magyar- országot. Értelmiségi fejlődé­sükben törvényszerű lehet, hogy munkájukkal párhuzamo­san erősödött fel felelősség- érzetük, e'kötelezettségük a közösségek iránt, amelyekről és amelyekhez szóltak. És, mint elmondták, erősödött a toleranciájuk, melynek elvégre is a tudás, a dolgok ismerete az alapja. Feltételezem, hogy az elmúlt tíz esztendő hasonló felismerésekre vezetett továb­bi nemzetiségi fiatalokat - és tulajdonképpen a film is erről szólt. Megjegyezzük, hogy magyar nyelven hangzott el minden, mert a műsor a többségi nem­zetet akarta informálni a nem csupán dololó-táncoló színes fo! klómé mzetiségről. Láttuk, hallottuk a Vujicsics- együttes, a Solymári Asszony­kórus egy-egy betétét, kisripor- tot Dechant Antal mécsekná- dasdi származású fiatal képző­művésszel, a világihírű Geiger György trombitamüvésszel. A film legbeszédesebb pillana­tai? Például Rockov Angéla története, aki tízvafahány év­vel ezelőtt egy horvát népdalt énekel el az Állami Balettin­tézet felvételijén. És ezért me­leghangú dicséretet kap a vizsgabizottság elnökétől — Petrovics Emiltől. Emlékezetes az, hogy Zorán, „a Zorán" egy Radovan Fila- kovity nevű magyarországi köl­tő versét zenésíti meg, és dala Vujicsics Tihamér befejezetlen szimfóniájáról szól. Legplasztikusabban persze a két földi, a két iráemiber, a somberéki Kalász Márton költő és a mohácsi Predrag Stepa- novic író fogalmazta meg az est fő gondolatait a költő, műfordító Csordás Gábor kér­déseire. Elég-e a nemzetiségi közeg ahhoz, hogy valaki je­lentős íróvá váljék? Választás szerint lett-e magyar költő Ka­lász és szerb író Stepanovic? Erőt ad vagy hátráltat-e a nemzetiségi származás? Érde­kes, gondolatébresztő beszél­getésüket ki kéne bontani, folytotni kellene . . . G. O.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom