Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)
1988-08-17 / 228. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Hat helyett 31 fröccsöntő termel Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Iványi Pál látogatása Pécsett •• Ülést tartott a megyei párt-végrehajtóbizottság Iványi Pál (balról a harmadik) a megyei párt vb tegnapi ülésén Napirenden a közhangulat alakulása a megyében Tegnap ülést tartott az MSZMP Baranya Megyei Végrehajtó Bizottsága, melynek rr unkájában részt vett Iványi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Fővárosi Tanács elnöke. A testület az első napirend keretében időszerű politikai kérdéseket vitatott meg. Dr. Dányi Pál, megyei első titkár bevezetője után a megye lakossága közhangulata alakulásának tapasztalatait elemezték. Horváth Laior megyei tanácselnök, Szentirányi József, a Pécsi Városi Pártbizottság első titkára, Mischl Róbert, a Bázis Építőipari Vállalat vezérigazgatója, Gaszler József, a sombereki tsz elnöke, a végrehajó bizottság tagjai és Medvetzky Antal, az SZMT vezető titkára fejtette ki véleményét. Valamennyien utaltak arra, hogy a megye lakossága közhangulata alakulására többek között kedvező hatást gyakorolt Grósz Károly Egyesült Államokban tett látogatásának országos és megyei visszhangja, a megyében elért kiváló • búzatermelési eredmények, a fellendülő idegenforgalom, az Europa Cantat magas színvonalú megrendezése és programja, az ezt megelőző városszépítési munkálatok, az élelmiszerellátás kielégítő kínálata. Ugyanakkor a politikai információ felhívja a figyelmet néhány olyan jelenségre, melyek a közhangulatra kedvezőtlenül hatnak. A felszólalóik ezek között említették, hogy a pártértekezlet után az emberek határozottabb cselekvést várnak a gazdasági tevékenység színvonalának javításában, a tervezett kibontakozásban, elsősorban a központi irányítástól, de a megyében is. Kedvezőtlen hatást vált ki a fogyasztói árak emelkedése, a forint leértékelése, a személyi jövedelmadó, az utóbbi hetek aszályos időjárásának várható kedvezőtlen következménye, néhány társadalmi réteg, különösen a nagy- családosok, a nyugdíjasok, o fiotalók életkörülményeinek nehezedése, a pályakezdés gondjai, a családalapítók lakáshoz jutása. A testület tagjai arra hívták fel a figyelmet, hogy mindezeket a politikai munkában figyelembe kell venni, a lehetséges helyi intézkedéseket biztosítani, a központi irányító szervek felé javaslatokat tenni. Iványi Pál felszólalásában elismerőleg nyilatkozott a végrehajtó bizottság murtkamódszeréről, arról az elhatározásáról, hogy az elfogadott munkaprogramon kívül aktuális, időszerű politikai kérdésék megvitatását tűzi napirendre, azáklból levonva a megfelelő következtetéseket, feladatokat jelöl meg a testület további munkájára. Kapcsolódva a vitához kifejtette azt a nézetét, hogy a politikai munkában számolni kell azzal, hogy a közhangulatot kedvezőtlenül befolyásoló tendenciák hatását hosszú ideig tudomásul kell venni. Kétségtelen, hogy a gazdaságban rövid idő alatt érzékelhető kedvező változásokat nem lehet elérni. A tényékét figyelembe kell venni, de a politikai munkában nem szabad kapkodni, türelemre, következetességre van szükség. Hozzászólásában néhány aktuális politikai kérdésről, a központi vezetés terveiről és elképzeléseiről adott tájékoztatást. A végrehajtó bizottság tudomásul vette Krasznai Antalnak, a HNF megyei titkárának tájékoztatóját az augusztus 20-i megyei ünnepségék, megemlékezésék előkészületeiről, javaslatokat fogadott el a 130 köbméter rönkfát dolgoznak fel naponta a MEFAG hosszúhetényi fűrészüzemében. Parkettát, különféle fűrészárukat, vasúti talpfát, gerendát, disz- és szegölécet gyártanak évente 150 millió forint értékben. A hazai forgalmazáson túl 50 millió forint értékben szállítanak svéd, NSZK és olasz piacra. Képünkön a parkettagyártó gépsor egy részlete látható. Rroksza László felvétele A Plastex Műanyag és Textilipari Szövetkezet műanyag üzemét 1981-ben költöztette le Pécs-Málomba, a reménypusztai termelőszövetkezettől megvásárolt péterpusztai javító- műhelybe. A kapacitások bővülését legkézzelfoghatóbban az jelzi, hogy míg 1981-ben hat fröccsöntő géppel kezdték meg itt a munkát, addig most 31 — köztük számos nagy teljesítményű — masina ontja a hőre lágyuló műanyagból készült végtermékeket. Hogy mit gyártanak a péterpusztai műanyagosok, felsorolni is hosszú lenne. Többek között háztartási cikkek és műanyag tömegcikkek egész sora kapja itt meg végleges formáját az NDK gyártmányú KuASI fröccsöntőgépeken. A Malév számára fedélzeti felszolgáló eszközöket szállítanak, s számos háztartásban találkozhatunk mosdó- és mosogató szifoncsaládjaikkal. — Nem véletlen ez a látványos fejlesztés Péterpusztán — magyarázza Somogyi László, a szövetkezet főmérnöke. — Fejlesztési politikánkban már évekkel ezelőtt a műanyag termékek gyártásának kapacitásbővítését tűztük ki célul. Érdekes módon azonban a Plastexnél idén sem léptek a beruházások fékjére. Az 1981- től múlt év végéig kivitelezett beruházások több mint 50 millió forintos értéke ebben az évben újabb 15,6 millió forinttal egészül ki. Ebből csaknem 12 millió forintot gépi fejlesztésekre fordítanak. — Természetesen az 1988- as nehezedő gazdálkodási körülmények hatását mi is meg- éreztük — teszi hozzá a főmérnök. Gondokat okozott az alapanyag-ellátás kiegyensúlyozatlansága, mely szállításaink időbeni teljesítését tette gyakran kérdésessé. Egyre inkább meg kell küzdenünk a megrendelésekért is. Míg régebben elég volt a telefon mellett ülni, s várni vevőink megrendeléseit, most sok konkurenssel kell versenyeznünk. Hisz a termelőszövetkezetek jelentős hányada is műanyag üzemek beindítása mellett döntött az utóbbi években. Mindezek ellenére megtorpanásról szó sincs a Plastex műanyagüzemében. A munkások három műszakban dolgoznak, s ha lenne még szabad munkaerő a környéken, szívesen bővítenék létszámukat. Most 220-an találnak itt megélhetést, s ha az újabb épületfelújítások, összeépítések megvalósulnak, ez a szám jelentősen emelkedhet. Különösen, ha jelenlegi kísérleteik eredményeképpen a külpiacokon is sikerül megvetni a lábukat. Balog N. államtitkár tárgyalásai megyei pártbizottság személyi megújításának módjára*, a megyei pártbizottság mellett működő tanácsadó testületek létrehozására. Mitzki Ervin * A végrehajtó bizottság ülését követően Iványi Pál részt vett azon a tájékoztatón, ome- lyet dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkára tartott a vendég tiszteletére, megyénk társadalmi, gazdasági, politikai viszonyairól. A tájékoztatón részt vettek még Deák László, a (Folytatás a 2. oldalon) Horn Gyula külügyminiszté- riumi államtitkár meghívására augusztus 14—16. között hivatalos látogatást tett hazánkban Hamada Takudzsioro japán külügyi parlamenti államtitkár. Az államtitkárt fogadta Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, ál- lamminiszter, Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes, s találkozott Békési László pénzügyminiszter-helyettessel. A japán politikus tájékozódott hazánk belső helyzetéről, gazdasági és politikai reformtörekvéseiről. Horn Gyula és Hamada Takudzsioro a hivatalos tárgyalásokon a kölcsönös érdeklődésre számottartó nemzetközi kérdések mellett részletesen áttekintette a kétoldalú kapcsolatok helyzetét, azök sokoldalú fejlesztésének lehetőségeit. Megállapították, hogy a magyar-japán kapcsolatok az elmúlt években — különösen kereskedelmi és pénzügyi területen — jól fejlődték. Ugyanakkor további kölcsönös erőfeszítések szükségesek a lehetőségek teljesebb kihasználására. A tartalomból: Egy félbeszakadtkarrier (3. oldal) Krist-álybarlang Beremenden (5. oldal) Házháji (6. oldal) 1 apán Weis Lászlóné az idén átadott üzemrészben új KuASI fröccsöntő gépen állít elő műanyag termékeket. Folyamatos beruházások a Plastexnél Idén több mint 15 millió forintos fejlesztés Dunántúlt napló XLV. évfolyam, 228. szám 1988. augusztus 17., szerda Ara: 1,80 Ft