Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-31 / 211. szám
SBobäüir ♦♦ültilfwl iccszds „Nálam legfontosabb a szurkoló Sporfszakmai kérdésekbe nem szól bele 99 Még íróasztala sincs, igaz, nem is hiányzik neki. Nem aktatáskával, hanem telefon, számokkal telezsúfolt notesszel jár dolgozni. Meg minden nap egy papírfecnivel, amire az aznapi elinté- zendők vannak felírva. Láttam az egyik napi listáját, ha nem volt rajta 30 elintézni való felírva, akkor egy sem. És ez Így megy nap nap után Dobón'/ Lajosnál. Dohány 33 éves, július 1. óta dolgozik élete első munkahelyén, a PMSC-nél, ahol a labdarúgó-szakosztály szervezője. E tisztében a feladatai közé tartozik például ötletet adni pénzforrásokra (például szponzorokat keresni), a közönség minél jobb kiszolgálását megszervezni, a vállalatokkal kapcsolatokat teremteni.- Külön kértem, hogy sportszakmai kérdésekbe ne kelljen beleszólnom. A jelenlegi munkámban a sportot összeköthetem a közgazdász végzettségemmel. Azért a mostani teendőimnél többet is tudnék csinálni, de meg kell mindent tanulnom, v ezért kellett „alulról” kezde. nem. Ez a poszt pedig alkalmas arra, hogy kipróbáljam magam, mire is vagyok képes. Tizenöt évig volt egyfolytában NB l-es futballista. Amikor abbahagyta, Zalaegerszegről visszajött Pécsre. Pedig ott nagyon tartóztatták. Marasztalták játékosként, vezetőként. S bár jól érezte magát, mégis visszajött a PMSC-hez. Egyrészt azért, mert a családnak is így jobb, másrészt pedig oz ottani vezetési stílus nem tetszett neki. („Az íróasztal mellől nem lehet jól irányítani" — mondta erről.) Sajnálta otthagyni a ZTE-játékosokat. mivel összetartó, jó közösséget alkottak. Ugyanakkor viszont vonzotta az új feladat. Már csak azért is, mert szerelte a pécsi szakosztályi modellt az egész országban elismerik. Azok a PMSC-iabdarúgók, akikkel még együtt játszott, most egyelőre nem érzik, hogy őszinteségben meddig mehetnék el vele. Azt már tudják, hogy mint játékos, nála hol a határ, vezetőként azonban egyelőre tartják a távolságot. Mindenesetre — oldani a merevséget - sokszor együtt edz a piros-feketék keretével. Kell a kondi, a játék, mert augusztus 1 -jétől egy III. ligás osztrák együttesben, a Pinkafeldben rúgja a labdát. Ott Halmosi az edző, Dohánynak csak a hétvégi mérkőzésekre kell átruccannia a sógorokhoz.- Nálam a sorrend a kö. vetkező: először jön a szurkoló, aztán a játékos és utána a vezető. Ezt a többi vezetőnek tudomásul kell vennie. Nálunk a PMSC- ben a labdarúgó-szakosztálynál a különféle tisztségben levők mindegyike azért dolgozik, hogy a szurkolónak és a játékosnak ne legyen hiányérzete. Természetes ez a PMSC-nél, nem volt az a ZTE-nél. Hát többek között ezért is választottam a PMSC-t. Remélem, mindkét, ten jól jártunk egymással. . . Horváth László A labdarúgó NB III. újoncai Dunaföldvár A klub történetének legszebb lagdarúgósikerét érte el a Dunaföldvár Tímár Dezső edző irányításával: magabiztos teljesítménnyel, a dobogón végzett két rivájisát öt, illetve 10 pontos előnnyel megelőzve, aranyérmesként zárt a Tolna megyei bajnokságban. ról, Tilli pedig Harkáról a földváriaknál folytatja pályafutását. Elsődlegesen a bent- maradás kiharcolása fogalmazódott meg célkitűzésként. Szeretnék felgyorsítani a csapat játékát, ehhez adottak az irányító emberek, de szükség van az erőnlét javítására. A játékerőt tekintve igyekszenek megfelelni azoknak a szurkolói igényeknek, hogy középcsapattá válva sikerrel álljaAz NB III. egyik újonca, a Dunaföldvár A 6. fordulóban álltak a táblázat élére és a soron következő 24 mérkőzésen már egyetlen pillanatig sem engedték ki kezükből a listavezető pozíciót. Egyetlen vereségüket a hajrában szenvedték el a hazai pályán. A bajnoki cim kivívásában döntőnek bizonyult, hogy a riválisok elleni rangadókat sikerrel vették. A Tamásitól és a Kisdorogtól mind a négy pontot, az ezüstérmes Nagymó- nyoktól pedig 3-at vettek el. A Dráva-csoport tolnai újonca az NB Ill-ban is a megyebajnokságot nyert csapatjátékosaira alapoz. Med- veczki hiányzik, műtété miatt rá a rojtnál sem számíthatnak, Bánki augusztusban leszerel, és visszatér Óbudára, a III. kér. TTVE-hez. Az már eldőlt, hogy Martikán KalocsóA 32. hét totótippjeit Vidákovits Károly nyugdíjas, pécsi lakos, a Rákóczi úti totózó törzstagjo állította össze. 1. Bremen—Hannover. Tipp: t. 2. Augsburg—Aachen. Tipp: x, 2. 3. Heidelberg—Mannheim. Tipp: 1. 4. Bielefeld—Bochum. Tipp: x. 3. Ottfingen—VfB Stuttgart. Tipp: I, 2. 6. Bayer München—Blau-Weiss 90. Tipp: 1. nak helyt a magasabb osztályban is. F. L. Szigetvár Késhegyre menő harc végén, egy árva gólnak köszönhetően, a Szigetvár lett a baranyai megyebajnokság első helyezettje, s felkerült az NB lll-ba. Egy évig szerepelt csak egy osztállyal lejjebb. A szigetváriaknak a bennmaradás a céljuk. Ezt hangoztatja az új edző, Csaba Gábor is, aki korábban ed- zősködött már náluk. A kiesés meqúszása viszont nem lesz könnyű, hiszen öten abbahagyták a régiek közül. Visszavonult Vass, Szállási, Ré7. Erlangen—Leverkusen. Tipp: x. 8. Karlsruhe—Stuttgarter Kickers. Tipp: 1, z. 9. Dörnigheim—Bayreuth. Tipp: 1. 2. 10. Dürren 99—Offenbach. Tipp: 1. 11. Wolsburg—Frankfurt. Tipp: x, 2. 12. Salmrohr—Freiburg. Tipp: 1. 13. Emscher—Solingen. Tipp: x, 2.-f 1 14. Meppen—Uerdingen. Tipp: x. vész, Tóth és valószínűleg /vány/ is. (Utóbbi nem kezdte meg a felkészülést a csapattal, eltűnt. Sejtik csak, hogy nyaral.) Akik jöttek helyettük: korábban a megyei I—II. osztályban, különféle ifikben szerepelt futballisták, összesen nyolcán. — Kicserélődött a gárda, új csapatot kell épitenem — mondja Csaba Gábor. — A fiatalokkal megpróbáljuk a bennmaradást. Ez csak egységes játékkal, szervezett csapatmunkával, jó állóképességgel sikerülhet. Persze, igazolnunk kellene még egy-egy védőt, illetve csatárt ahhoz, hogy megnyugodhassak. Szerintem 32 ponttal bent lehet maradni, ebből 16-ot most ősszel kellene összegyűjtenünk. A Szigetvár a Dombóvári Vasassal odahaza kezd, maj_d még hatszor lesz pályaválasztó. Elsősorban ezeken a találkozókon lesz módja arra, hogy annyi pontot szedjen össze, amennyi kellene neki a gondtalan teleléshez. H. L. Boglárlelle Somogy megye bajnoka a Boglárlelle együttese lett. Méghozzá az utolsó pillanatban. A Tab kaparta ki számára a gesztenyét azzal, hogy az utolsó fordulóban legyőzte az addig élen álló Barcsot. A Boglárlelle ugyanakkor a saját pálya előnyét kihasználva, 1-0-ra nyert a Lengyeltóti ellen, ezzel felkerült az NB lll-ba. Egy csomó ismert játékös szerepelt a boglárlelleiekné!: Konrád, Virágh, Karasz, Máz- linger és Tieber. A bajnokság közben Tieber elment, Karasz és Koroknai megsérült, de még ezt is átvészelték. Hiába került a végén gyengébb formába Majzlinger, Virágh és Konrád, a többiek helyettük is „húztak". Tavasszal pályagondjaik is voltak, március-áprilisban a pályájuk sokszor került víz aló, ezért többször Fonyódli- geten játszottak. Az új bajnokságnak új edzővel vágnak neki. Mathesz Imrét Somodi László váltotta fel, a kispadon, aki a III. kér. TTVE-től érkezett. Új játékost egyelőre nem sikerült igazolniuk az újoncoknak, de nem is ment el tőlük senki. Ha jönne valaki, arra kemény munka vár, hiszen a Balaton-partiak napi két edzéssel és heti három előkészületi mérkőzéssel próbálják formába hozni magukat. A céljuk egyértelmű: bennmaradni. B. Zs. A SZENTLÁSZLÓI KÖZSÉGI KÖZÖS TANÁCS az 1/1987. (IV. 24.) MTTH számú rendelkezés alapján pályázatot hirdet vb-titkári állás betöltésére Pályázati feltétel: jogi végzettség, vagy államigazgatási főiskola. Államigazgatási gyakorlat szükséges. Szolgálati lakás megoldható. A pályázatot részletes önéletrajzzal a Szentlászlói Községi Közös Tanács elnökéhez lehet benyújtani, 7636 Szentlászló, Rákóczi u. 27. LELÁTÓ Mitől volt a jó hangulat? Még 47 nap és megnyitják Szöulban a nyári olimpiai játékokat. Most már természetes, hogy az olimpiával kapcsolatos hfrek megelőzik az egyebeket. Szóval felgyorsultak az események. Ezt csak fokozza, hogy a NOB fennállása óta sohasem volt ilyen rugalmas. Az utolsó pillanatig lesz lehetőség a változtatásokra, s ha netalán mégis meggondolná magát olyan ország, amely eddig még nem jelentkezett, bizonyára nem lenne akadálya annak, hogy bővüljön a létszám. Erről a szombati lapokban is olvashattak, a KNDK és Kuba keresi a lehetőséget. Igaz, ez elsősorban a politikán múlik. Itthon is egyre gyakrab- bak az olimpiai sajtótájékoztatók, hiszen van mit mondani a sportot kedvelők számára. Csütörtökön az ÁISH szóvivője a percre pontos forgatókönyvet ismertette. A napokban Szöulból hazatért sportvezetők átvették a magyar versenyzők szálláshelyét, egyeztették az edzések időpontját és már azt is tudjuk, hogy melyik teremben, és mikor tarthat foglalkozást például a férfi kézilabda-válogatott. A most kintjárt szakemberek szerint, a házigazdák alaposan felkészültek, s minden jel arra mutat, hogy egy újabb rekord dől meg, vagyis, ez lesz minden idők leglátványosabb olimpiája. A forgatókönyv, ahogy említettem, percre pontos, a rendezők csak azt tartják titokban, milyen lesz a megnyitó. Moszkvában, majd négy évvel később Los Angelesben is meglepetéssel rukkoltak elő a házigazdák, Szöul is erre készül. A titokzatosság ellenére az kiszivárgott, hogy a nyitóünnepség földön, vizen és levegőben is zajlik majd. Egyetlen gond van a szervezéssel kapcsolatban. Az indulásnál a rendezők kevesebb kísérőre szá nyitottak. A különböző világversenyeken eredményesen szereplő országok viszont azt vallják, hogy annyi kísérőnek kell lenni, ahány versenyzőt neveztek. Ezt a legutóbbi téli olimpia is igazolta. Ne gondoljon senki arra, hogy néhány sportvezető turistáskodni szeretne állami költségen. Ma már nagy eredményt csak az a sportoló érhet el, akinek minden feltételt biztosítanak. Ehhez pedig személyekre van szükség. Ügy tűnik, csak átmeneti gond ez a szervezők számára, és lesz elegendő szálláshely az újabban bejelentett kísérők számára is. * A mai nappal lezárult a hivatalos átigazolási időszak labdarúgásban. Ezúttal jóval csendesebb volt, mint korábban és ez az egyértelművé vált szerződéseknek köszönhető. Amiről pár évvel ezelőtt álmodoztunk, az most megvalósult. Ha lejár a játékos szerződése átigazolhat, érvényes szerződés esetén viszont csak akkor, ha a két klub megegyezik. Vezetők és labdarúgók is nehezen álltak ót erre a formára, de ma már nem fordul elő olyan, hogy arra biztatják a játékost, nyugodtan írja alá az átigazoló lapot, majd ők elintéznek mindent. A csendben zajló eseményeket, csak a tatabányai Vincze István külföldi szerződése kavarta fel. Pontosabban a szerződés formája, és az aláírás körülményei. Egyik kollégám Bécs- ben megtudta, hogy a szerződés aláírásakor igen jó hangulatban voltak a Tatabányai Bányász vezetői, és ezt a hangulatot állítólag a fogyasztott ital csak fokozta. Pletykálták azt is, nem törődtek azzal, mi van a szerződésben, csak jöjjön létre az üzlet, mert ebből nekik is hasznuk származik. Ez így volt, vagy sem, hamarosan kiderül. A Slágerbolt ajánlata! (Pécs, Szabadság u. 40.) — Nyári félkésztermékek egységcsomagban! A kiszabott anyagot csak össze kell varrnia, és olcsóbban bővíthető a család nyári ruhatára! A gyártható termékek szabásmintái, az 1/2 összeállítású rajzok és az alapanyagminták megtekinthetők, kiválasztás alapján a félkészcsomag megrendelhető, 3 nap alatt elkészül! — Lányka-, bakfis-, nyári kartonszoknyák, nadrágok, gyermekingek, női kartonruhák érkeztek. — Néhány egyedi konfekcionált termék is kapható, amig a készlet tart! vasárnapi