Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)

1988-07-30 / 210. szám

:ó parton

>n gyönyörű lánytest. I Afroelité z ókori nyárból.

' aranyszínét szűz Napja adja. z ősz, a halál, ír, győztes aranykor, íz aranyszabály: ak mindszenti esők, mindent a hó: íz elmúlhatatlan. étből való.

3LY

in, tolókocsira tesz: tbe kötött sovány babát, hogy a kór benned neszez n kúszik szerveiden át.

(szel tehetetlen, szemlehunyva lak közt magad is fehéren —

)don a védtelenség súlya: m a csöndbe egészen.

önmagad másolata lennél, a homályba ragadva, iá messze, magasan kerengnél lidból kiszakadva.

dagad az éj s a holdja:

Imit tapogató kezed — ár, szótlan sekrestyés kioltja n sorra a mécseseket.

Isz! Kibukkansz megint: a tárgyakon ed megáll már, elhagyja a köd — a testedből kivágott fájdalom I, ráng az orvos ujjai között.

ZLÓ

:es

ötöttem magam >k

inös . . .

t is mindent ugyanúgy ... általán éltem-e? irezni fogom

y csupán úgymond kívűl- hallani

m magától értetődő kópiását

rámnyit valaki

óvatlanul elvágja a kötelet?

SA

hím ez a város

már éjszakai fények écs most sziporkázik rei betontömbök

ok örve s míg párában

a mély pihegés nemzetiszinlel minta s ki napszámba mosogat hegő melle pénzes krapekra pedőt gyűr néha felsikolt

a reggel

s mint egy jóképű hím ez a város nagától s újra visszavonz

enei múltjából

Dalcsarnok a Majláth téren

Régi dalosünnepek a Mecsek alján

Az Europa Cantat napjaiban érdekes eltűnődni azon, vajon a ,.zenevárosnak" titulált Pécs, adott-e már korábban is Helyet ilyen nagyszabású, sok kórust idevonzó találkozónak?

A Fünfkirchner Zeitung '1886. augusztusi számainak tanúsága szerint, a Pécsi Dalárda 25 éves jubileuma alkalmából országos dalosünnepet rendeztek. Erre az ország minden részéből, mintegy 1200 dalos érkezett. A dalosverseny augusztus 12-én kezdődött, másnap a szabadon választott darabokkal folytatódott. 14-én, az esti hangversenyen csaknem 1000 dalos énekelt, Hubay Jenő, országos karnagy vezetésével. Augusztus 15-én díszhangversenyen ünnepelték a jubiláló Pécsi Dalárdát. Ebből az alkalomból Emléklapok jelentek meg, naponta beszámolva a nogy jelentőségű rendezvény programjáról. eseményeiről. Hat szám jelent meg. Az országos dalünnep rendező bizottsága megbízásából Várady Ferenc, Feiler Mihály és Lenkei Lajos szerkesztette, nyomtatta a Ramazetter-féle könyvnyomdában Koller Lipót. Az Emléklapok aug. 11-én megjelent első száma arról tudósított, hogy Zichy Géza, a félkarú zongoraművész és zeneszerző is részt vesz a dalünnepen.

„Nemcsak az általa szerzett férfinégyest dirigálja, hanem a vasárnapi, jubileumi hangversenyen is gyönyörködtetni fogja a közönséget elragadó zongorajátékával." A díszhangversenyen ugyancsak fellépő Hubay Jenő hegedűművésznek azt írta levelében, hogy 12-én, este érkezik, és magával hozza remek, berlini gyártmányú zongoráját.

A hangversenyek céljára az akkori Majláth (ma Kossuth), téren, hatalmas dalcsarnokot építettek. „Két teljes hónapig dolgoztak rajta — olvashatjuk az Emléklapok 1. számában-. Széles- följáró vezet be a csarnok hajójába, ahonnan kétoldalt lépcsőkön . juthatni az első és második emeleti páholyokba. A földszint három hajóra oszlik, s a padsorok egész légiója terpeszkedik széjjel, szép habfehér szövettel felöltöztetve. Állóhelyek nincsenek, s az ülőhelyek beosztása szerint, 2000 ember fér el a földszinten és a páholyokban. Szemközt, a nagy dolpad bilincseli le a figyelmet . . . Ezer dalár számára készült, elöl nagy vörös függöny választja el a nézőtértől ... A nagy dolcsarnokot hét villamoslámpa világítja meg, melyeket a Ganz és társa cég szívességből engedett át. Kettő a dalpadon, öt pedig a néPinczehelyi Sándor: A proletariátus fegyvere. (A Velencei Bien- nálé anyagából.)

zőtéren van elhelyezve, melyek mindegyike 3000 gyertyafénynek felel meg. Ezenkívül be van vezetve a légszeszvilágítás is, mely szükség esetére vétetnék igénybe." Erre bizony sor került! A 6. szám részletesen beszámolt arról, hogy a villanyvilágítás csaknem teljesen felmondta a szolgálatot a vasárnap esti díszhangversenyen, úgyhogy később a gázlángokat fel is kellett gyújtani. „A körülmény oka abban keresendő, hogy valaki a villanytermelőket, hajtó gőzgép szivattyúját rossz akaratból kinyitotta, ezáltal a kazán megtelt hideg vízzel, s bár ez azonnal ész- revétetett, segíteni nem lehetett, mert a tettes a csavarkulcsot is ellopta!”

Még egy disszonáns akkordot jegyzett fel a krónikás: a dalverseny „juryjének" ítéletével a sátoraljaújhelyi és a kecskeméti dalegylet nem értett egyet, „ezért az ezüst érmet visszautasították, bejelentve, hogy kilépnek az országos szövetkeztből”.

ötven évvel később, 1936. május utolsó napjaiban, ugyoncsak impozáns méretű dalosünnepet rendezett Pécsett a Munkásegyletek Szövetsége. Május 30-án, különvonat- tol 45 dalárda, mintegy 2500 dalosa érkezett a városba. Zenekarral az élen, lampionos sorokban vonultak fel a Széchenyi térre. Két díszhangversenyt rendeztek a Nemzeti Színházban, valamint egy nagyszabású, összkarokból álló műsort, a PEAC Tüzér utcai sporttelepén. A kórusok műsora igen színvonalas volt. A kórusirodalom klasszikusai mellett, már felcsendültek Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Ránky György alkotásai is. . Elgondolkoztatóak a dalosünnepre megjelenet „Tájékoztató” bátor szavai: „Zűrös, zavaros

ma a világ képe. A népek milliói borzongva gondolnak a jövőre, amely e pillanatban bizony-bizony nem sok jóval kecsegtet... Egyedül az öntudatos munkásság figyeli lehiggadt elmével e borzalmas történelmi színjátékot. Idegeit fegyelmezve, rendületlenül hirdeti: csak béke, munka és szabadság mentheti meg az emberiséget a pusztulástól. És van abban valami lélekemelő, amikor a világ ez őrült hangzavarában a magyar munkásság higgadtan és derűs lélekkel, lantjára támaszkodva, zenében és dalban hirdeti a fönti igazságot. Hogy megértik-e? Hogy meghallják-e? Hinni kell ebben .. ."

Dr. Nádor Tamás

erek..

irauur története

madia Grafikai Stúdióban

ikgrafi- 3 utal- iszatér- 3Z a létező Opel minél a gyár m má- adatra, :es raj- utódja, rangon a kép- gy a Ä képiamikor l^.olatot Pk kell Pgynak. 1% ba- psek a

■' 1 07

■. leg,

hogy ez a fajta, az ilyen minőségű munka konvertibilis akkor is, ha idő- igényessége miatt már-már költséges hobbinak érzi az ember. Én azonban mindig szerettem a babra munkákat. Szerettem kitalálni a hazai rossz technikai adottságok közepette a legjobb megoldást, és ez a mi körülményeink között valóban izgalmas folyamat szökött lenni. Saját magamnak kellett megtalálnom ezeket a tapasztalatokat, nem kis fáradtsággal, de vigaszomra szolgál, hogy nem jöhetnek olyan mostoha körülmények, hogy ne tudjak elfogadható színvonalú grafikát, szitanyomait előállítani. Olyan munkák születnek így — de hát ez nemcsak a magyar grafikusokra jellemző -, melyeknél minden primitív, a végeredményt kivéve.

Csizmadia Lászlót ma elsősorban igényes alkalmazott grafikáiról ismerik: ő készítette például a bársonyba kötött fellbachi oklevelet, vagy most az Europa Cantat három, franciamagyar nyelvű diplomáját — a bársony

kiválasztását, a könyvkötést, az oklevelek megtervezését és megrajzolását is beleértve. Olyan oklevelekét, amelyek Pécs várost képviselik valahol a művelt világban. Korábban, a hetvenes évek végén a Fiatal Képzőművészek Stúdiójával vett részt igen sok kiállításon pályázat útján, szerte a világban, Törökországtól Finnországig, Svájctól az NSZK-ig.

— 1981-ben léptem vissza ezektől a pályázatoktól, igen sok, vissza nem térülő költséggel járt a részvétel, meg kellett élni, s a tanítás mellett, egyre többet foglalkoztam alkalmazott grafikával. Éveken át például a Pécsi Galéria plakátjainak nyomtatásával. Pár éve szabadúszó lettem, megalakítottam a Csizmadia Grafikai Stúdiót, amely egyszemélyes műhely. Ez az ideálom. Nemcsak elfogadom, hanem szeretem is a teljesen hétköznapi feladatokat. Nekem az a régi asztalosmester az eszményképem, akinek az intarziás padlóira ma papucsban szabad csak rálépnünk. Ha úgy adódik, az olyan rabszolgamunkát is szívesen elvégzem, mint 5000 darab

tetőcserép perspektivikus rajza a Le- nau-házon, és mosolygok azon, ha va. laki azt mondja, ez nem művészet.

G. O.

szombat

„Kerekedik arra kedvem...’*

Az ötödik magyar Kalevala-fordítás

Három esztendővel ezelőtt, 1985-ben, amikor a százötven éves Kalevalát ünnepeltük, összeszámlálták a finn népi eposz különböző nyelveken napvilágot látott fordításait. Nem csekély meglepetést keltett az eredmény: a német mellett, magyar nyelvre fordították le legtöbbször! Nem számítva a különböző szemel- vényes, részletfordításokat, évszázadnyi idő alatt négy teljes kalevala-adaptáció szólalt meg a mi nyelvünkön.

1871-ben Barna Ferdinánd tollából jelent meg ez első magyar Kalevala. Barna jeles könyvtári szakember, a finnugor népcsalád néprajzának, történetének kutatója volt, de költőként, műfordítóként távolról sem élvonalbeli. Finn nyelvtudása is hiányos lévén, igénybe kellett vennie az eposz német fordítását is. Barna fordítása szinte alig vert visszhangot. Pedig egy költészeti- leg értékes magyar Kalevala, talán még a finnugor kérdésben tamáskodó Arany János érdeklődését is felkelthette volna ...

1908-ban — mintegy két évtizedes, áldozatos tevékenység eredményeként —, a máig legismertebb, legnépszerűbb magyar Kalevala került az olvasók kezébe: Vikór Béla fordítása. Ö egy csodálatosan szép, a szó legnemesebb értelmében vett, manipulált népnyelvet 'hozott létre, Arany János-i ízekkel, de talán kissé túlékesítette az eredetileg esztétikus, egyszerűségű alkotást. Csengő rimelésű, ősi nyolcassá formálta a Kalevala nyolcszótagú, rím télén, qondolatritmusokban, olliteráciákban tobzódó sorait. Mindezek ellenére Vikár fordítása, közel hét évtizedig nemzedékek hosszú sorát vezette el a Kalevala csodálatos rengetegeibe. A Vikár fordította Kalevala-sorok ihlették Kodály Zoltánt finn da'llam-motívumok- ra épülő kórurművek megalkotására. (Veinemöjnen muzsikál, Kalevala-biciniumok.)

Szinte képtelenségnek tűnt, hogy valaki Vikár Béla utóm a Kalevala újabb lefordítására merészkedjék. Pedig ez történt 1972-ben. A szerencsétlen sorsú, fiatal erdélyi tanár, Nagy Kálmán, már egyetemista korában fordítqatott az eposzból, mely előbb a bukaresti (Kriterion kiadónál, majd 1975- ben Budapesten, a Magyar Helikonnál ielent meg. Fogadtatása általában elismerő volt. Nagy Kálmán sorai sötétebb tónusúak, talán dísztelenebbek, mint Vikáréi, de szűveqhűség tekintetében pontosabbak, közelebb állnak a köznapi ma- gyor nyelvhez.

Alig múlt el néhány esztendő, s 1976-ban jelentkezett a negyedik magyar Kalevala, Helsinkiben, a világszerte elismert, kiváló fotóművész, Rácz István munkájának gyümölcseként. A Kalevala világát érzékeltető szebbnél szebb néprajzi fényképekkel illusztrálva. E vonatkozásban messze felülmúlta az addig meg ielent finn kiadásokat is. Rácz István megtalálta az arany középutat, sorai színesek, tájszavakkal tarkítottak, ugyanakkor kézzel- és ésszel foghatóan, az eredeti textúrához hűen vonják be az olvasót az eposz atmoszférájába. Rácz István fordítása még egy újdonsággal szolgál. Öt idézem: „A gondolatritmus lényege, hogy két egymást követő, nyolcszó- tagos sorban, a második sor némi változtatással, esetleg kiegészítéssel, megismétli az elsőben elmondottakat. A régebbi Kaleva'la-kiadásokbon ezeket az összetartozó sorokat egymás alá szedték, az újabbak azonban egymás mellé helyezik, egyetlen kettős sorrá

olvasztva őket. . . Fordításom- | ban én is ezt a közlési formát követtem, mivel így az eposz textúrája még érdekesebbnek, szövevényesebbnek hat, s a verselés játékossága még inkább érvényesül .. .”

Illusztrációként álljon itt az eposz kezdő szakasza a második, harmadik és negyedik magyar fordításból.

Vikár:

Mostan kedvem kerekedik,

Elmém azon töprenkedik,

Hogy im dalro kéne kelni,

Ideje volna énekelni.

Nagy:

Mind csak azon gondolkodom, egyre azon elmélkedem: kedvem támadt énekelni, jó szívvel beszédbe fogni.

Rácz:

Ihol kedvem kerekedett, eszembe gondolat gerjedt: én elmennék énekelni, szép szavakat sorba szedni.

És íme, itt az ötödik magyar I Kalevala! Nemrég o müncheni Nemzedékek kiadónál hagyta el a nyomdát a Stockholmban élő, magyar nyelvtanár, Szén- | te Imre, alkalmasint formabontónak mondható fordítása. Folyamatos „prózába” írta át a Kalevalát, mintha mese, vagy regény lenne. Szente elmondottal, hogy tanári gyakorlatában is alkalmazza ezt a módszert: sokszorosított lapokon,

folyamatos szövegként ad egy- egy verset tanítványai kezébe, így tanulják meg egyrészt rit- mizálás nélkül olvasni, másrészt „füllel" kiérezni belőle a verset, utólag bejelölve a sor- és strófahatárodat. Szerinte a sorhatároknál sokkal fontosabbak az Elias Lönnrot óltól alkalmazott bekezdések, a gondolati egységek. Ezeket tehát megtartotta, utánuk írva a számozást. így kezdődik a Kalevala Szénié Imre tolmácsolásában :

„ Kerekedik arra kedvem, mind azt forgatom fejemben, hogy már dalra kéne kelni, ideje volna énekelni."

Szente textusa is bővelkedik alliterációdban, gondolatritmusokban. Vasi származását sem tagadhatja le. Fordítását mértékletesen fűszerezi tájszavak- kal, arhaizáló kifejezésekkel. Középúton jár Vi'kár Béla és Nagy Kálmán, ill. Rácz István nyelvhasználata között.

Szente maga is elismeri, hogy nyelvileg egy kicsit felemás lett az ő Kalevaláin. Ám az eredeti eposz nyelve sem egységes: 'különböző korokban és különböző tájakon születtek egyes részletei. A pécsi származású, ugyancsak Svéd-- országban élő Szelényi Lajos, művészi címlapjával díszített új Kalevala előszavát így zárja a fordító:

,,Amolyan népi Kalevalát akartam írni, kicsit leszállítva arról az eposzi magaslatról, ahová Lönnrot igyekezete és hosszú évtizedek csodáló tisztelete emelte. A Kalevala népkönyv jellegét szerettem volna inkább kidomborítani, a népköltők mesélőkedvét és humorát érvényre juttatni, ami - és ez a csodálatos benne -, olyan jól meglér a fenségessel, a naiv bájjal és az égi széppel. Mindez együtt zeng a Kalevala polilóniájában, akárcsak Homérosz nagy eposzaiban." Ivasivka Mátyás

HÉTVÉGEQ