Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)

1988-07-26 / 206. szám

1988. július 26., kedd Dunántúli napló 5 1 "" '■ I Újból a tehóról Mi valósult meg a tehóból? (II.) Három éve fizetjük a sokat vitatott településfejlesztési hoz­zájárulást. A személyi jövedelemadó megjelenésével több tele­pülésen meg is szüntették. Pécsett elsősorban a peremkerületek tanácstagjai szavaztak fenntartása mellett, hiszen e hátrányos helyzetű területekre minimális fejlesztési pénz jut. Sorozatunk­ban a tanácskozási központok vezetői arról számolnak be, ho­gyan gazdálkodtak, mi valósult mg elképzeléseikből. A Rákóczi és a Doktor Sán­dor utcától délre, a Rózsa Fe­renc úti felüljárótól, a Me­gyeri úti felüljáróig terjed a 7-es tanácskozási központ te­rülete, a belváros külső köre.- A tanácsi pénzekkel ki­egészített lakossági befizetése­ket a tanácstagi alappal együtt utak és járdák javítá­sára fordítottuk, vázolta ter­veiket dr. Ambrus Lászlómé központvezető. — Különösen a Bőrgyár mellett húzódó Laskó utca és Kapács utca helyzete hátrányos. Bár a bőrgyári szagokat nem tudjuk meg­szüntetni, kompenzálásképpen fákat ültettünk és járdát épí­tettünk a Laskó utcában. El­készült egyebek között a Já­szai Mari út új burkolata és a Nagyvárad utca felújítása. Az idén tervbe vett munkák közül a Jókai út nyugati járdája már aszfaltszőnyeget kapott, és befejezték a Köz­társaság téri fűszerbolt előtt a csapadékvíz elvezető épí­tést is. Ezenkívül a Jókai téri iskolát segítették a tanácstagi alapból tízezer forinttal és hozzájárultak a pécsi gettó emléktáblájának felállításá­hoz is. — Jelenleg a Mártírok útján, a Szabadság út és Rét utca között, a járda szegélyköveit fektetik -le. A kivitelező úgy belelendült a munkába, hogy még a kapubejárók elé is magas kövek kerültek. Szól­tunk, így az autók nem tud­nak majd ki- és bejárni —, panaszkodott a központvezető. - Igaz, kicserélték, mégis bosszantó a hiba, hiszen a laikusnak is feltűnik, örülök, hogy a városgondnokság ré­széről olyan lelkiismeretes em­ber foglalkozik a tehós mun­. kák műszaki felügyeletével, mint Faragó AntaL Segítségé­vel sokkal gyorsabban men­nek a dolgok. Idén a legtöbb pénzt fel­emésztő munka a Tompa Mi­hály utcai járda építésének folytatása lenne, de a költsé­gek meghaladják a kétmillió forintot, ami alig kevesebb, mint a pillanatnyilag rendel­kezésre álló tefjes összeg, ezért csak a maradék pénzt fogják az utcára fordítani. Az egyik legellentmondáso­sabb központ a 11-es, a Szli- ven Áruház és a Kórház tér vonalától északra eső terület. A közművekkel» és szolgáltató egységekkel jól ellátott belvá­rosi részek mellett tanácsko­zási központhoz tartozik a pe­remterületnek számító Bólics is, ahol a legnagyobb gond az ivóvíz hiánya. — Terveinket úgy állítottuk össze, hogy minden tanácstagi körzet gyarapodjon valamivel. A Pacsirta, a Zsolt, a Tiborc és Bartók Béla utcában út épült. Bár az utóbbit rossz minősége miatt kétszer nem vettük ót. Ez az útjavítás az első tehós munkák egyike volt, s a kivitelezők nem érez­ték a minőség szükséges­ségét. A Zója utcában par­koló épült, a Bálicsi útra te­lefon került — ismertette ered­ményeiket a központvezető, dr. Horváth Erzsébet. — A kis- szkókói támfal megerősítésé­nek tervei elkészültek, a Haty- tyú és a Görbe-dűlő szenny­víztársulást 50-50 ezer forint­tal segítettük tanácstagi alapból. A Bálicsi úton régebben is tartalmazott nitrátot a fúrt kutak ivóvize, de a tavaly no­vemberi vizsgálatok nagyobb mértékű nitrátosodást mutattak ki. A víz így 'fogyasztásra már alkalmatlan, ezért megrendel­tek még egy darab négy köb­méteres víztartályt. (Az Erdész utcai boltnál idén már el­helyeztek egy ivóvíztárolót.) Remélik, belátható időn beiül a Bálicsi út burkolatának ja­vítására is sor kerül. *- A karbantartást és a parkjaink szépítését tűztük ki feladatul — mondta dr. Tóth Mária, a 12-es központ veze­tője, aki nincs nehéz hely­zetben, hiszen a Szigeti vá­rosrészben és Újmecsekalja keleti részén nincsenek nagy gondok. A központvezető szerint a lakók talán az öt nyilvános telefonfülkének örültek a leg­jobban. Az ivókút a Magyar Lajos utca kedves színfoltja lett. Tehós pénzből szépült meg a Kun Béla téri játszó­tér, és a Hal József úti is­kola kerítése. Sajnos, a kerí­tésre fordított költséget igen megnövelte az általános for­galmi adó, amely a tehós munkákat is sújtja. Ez évben az Építők útján tervezték egy autóbuszöböl ki­alakítását, de a Volán szak­emberei műszakilag már nem ítélik feltétlenül szükségesnek, ezért az autóbuszöbölre szánt pénzt a járdák felújítására fordíthatják. * Az előbbihez hasonló prog­ramot állítottak össze Újme­csekalja nyugati részét magá­ba foglaló 13-as központban is. A Hajnóczy utcai parkoló felújításának fontosságát a piac közelsége emeli ki. Par­koló épült a Körösi Csorna és a Tarr Imre utcában, s a kö­vetkezőt a hétemeletesek kö­zött alakítják ki. — A lakók elsősorban a te­lefonkészülékeket tartották fon­tosnak, ezért a tervezett négy helyett hatot állítottunk fel — értékelt Görcs Károly központ- vezető. - Tiszta lett á vasút város felőli oldalán található kiserdő is: ma pihenőhelyként várja a környékbelieket. Egy újkeletű problémára is felfigyeltek a tanácstagok. Újmecsekalja ugyanis kezd el­öregedni. Három körzetben készítettek felmérést, s kide­rült, közel 350-en vennék szí­vesen igénybe a szociális gondoskodás valamelyik for­máját. így tervbe vették egy napközi otthon kialakítását a voft Karikás Frigyes úti bölcső­de helyén, amely jelenleg egészségügyi raktár. P. E. Kívül is, belül is megszépült a könyvtárbusz Fotó: Läufer László Ismét van mozgókönyvtár Féléves szünet után, au­gusztus 1-jétől ismét üzemel Pécsett a mozgókönyvtár. A város és közvetlen környéke több száz olvasójának egyet­len könyvtárlehetőségét hóna­pokig a megszűnés veszélye fenyegette. A februári városi vb-ülés után úgy tűnt, a Pécsi Városi Könyvtár anyagi ráfordítás híján nem tudja felújítani a könyvtárbuszt. A Pannon Volán dolgozói értesültek erről, s mivel 1980- 'ban és a 70-es évek dere­kán is ők újították fel a bib- liobuszt, társadalmi munkában most is vállalták. Kilenc szo­cialista brigád 600 munka­órában javította ki a busz be­ázott tetejét, cserélte ki a megkopott karosszériát, s még egy kézmosót is felszerelt. A busz felújításához a Vá­rosi Könyvtár 55 ezer forin­tos anyagköltséggel járult hozzá. 'Megérte, hiszen azo­kon a területeken, ahol a moz­gókönyvtár megfordul, egyál­talán nincs és mostanában - nem is terveznek fiókkönyvtá­ri kölcsönzést. A mozgókönyv­tár 2500-as könyvállománya 10 kölcsönzőállomáson, több száz olvasót szolgál ki. Igaz, való­jában csak hétfőtől üzemel, de már tegnaptól járja az egyes helyszíneket, hogy a hosszú szünet után ismét tu­domást szerezzenek az olva­sók a könyvtárbusz működésé­ről. H. A. Pécsvárad újabb műemlékének sorsáról tárgyaltak Könyvtár az egykori városházán Egy történeti szempontból is értékes műemlék épület felada­tának kijelölése, valamint a nagyközségi könyvtár további sorsa szerepelt tegnap — más kérdések mellett - a Pécsvára- di Nagyközségi Közös Tanács vb-ülésén. 1986-ban vb-határo- zat született arról, hogy a könyvtár megfelelő fejlesztésé­re a megüresedő szakiskolai épület, a volt tanács-, illetve városháza emeleti része felelne meg. A Pollack Mihály Műsza­ki Főiskola Szilágyi Domokos vezetésével elkészítette az épü­let hasznosítási, illetve rekonst­rukciós tervét. Az épületből kivonulóban van az iskola, ugyanakkor rövide­sen megnyílik itt a pécsváradi születésű festőművész, Nemes Endre és fivére, Nemes Nágel Lajos könyvkiadó emlékszobá­ja, képekkel, könyvekkel, sze­mélyes dokumentumokkal. Az emeleten a Baranya Megyei Könyvtár javaslata szerint az új bibliotéka, az olvasótér, a gyermekkönyvtár, a fonotéka, továbbá a Pécsváradi Várbará­ti Kör helytörténeti gyűjtemé­nye nyerne elhelyezést. Java­Pécsett, a volt megyetanács épületének homlokzatán is megtalálhatók a Győrben ké­szített galambriasztók Fotó: Läufer László Galambríaszto Az Áldozat utcában, Győrött található a Galambriasztó gmk központja. A gazdasági munkaközösség nevének meg­felelő szerkezeteket gyárt. Olyanokat, amelyeknek a ga­lambok nem áldozatai, legfel­jebb szenvedői. Pontosabban... Vegyük például a pécsi Szé­chenyi teret és a Palatínus Szállót. A megyeszékhely fő­terén, a volt megyei tanács és az IBUSZ épülete von fel­szerelve eme elmés szerkezet­tel. Ennek kapcsán - eléggé el nem ítélhető módon - a tér galambjai a szemben lévő szállodát, cukrászdát, könyves­boltot és más kereskedelmi egységek környékét tisztelik le. Nagy is a felháborodás, nő­nek a kakahegyek és szaporo­dik a tér keleti részén ozok száma is, akik pillanatnyi bosszúságuk kapcsán hosszabb távon szerencsére számítanak. Hiába, nem minden cégnek van elég pénze arra, hogy ga­lambriasztót szereltessen üzleT teire. A Palatínus Szálló illetékesei elmondták, hogy több mint háromszázezer forintba került a galamboktól és mellékter­mékeiktől megkímélő berende­zés és felszerelése. Az Áldozat utcában nincs telefon. így levélben kértünk információt a győri gmk-tól. Arra voltunk kíváncsiak, ho­gyan is működik egyszerűnek látszó szerkezetük, és az iránt is tudakozódtunk, magánsze­mélyeknek is vállalják-e a ga­lambriasztó felszerelését. Idézet levelükből: A riasztó- rendszer saját tervezésű, ké­szítésű és gyártású tartóele­mek (szálmegvezető csavar) felhasználásával készül. A Kánikulai, „felhőtlen” pihe­nést nyújtó napok, kifogásta­lan ellátás és kényelem, a szomszédos IBUSZ-iroda jó­voltából pedig gazdag prog­ramajánlat várta azt a mint­egy 120 nyaralót, aki a múlt hét elején érkezett meg a Bázis Dél-dunántúli Építőipari Vállalat harkányi üdülőjébe. A cserékapcsolatok alapján ha­zánkban pihenni vágyó 'jugo­szláv, nyugatnémet és lengyel vendégek mellett Magyaror­szág majd minden tájáról ér­keztek ide. — A Budapesti Középület Vállalatnál dolgozom, s ott ajánlották nekem és családom­nak a harkányi üdülőt — mondta Papp György. — Há­romágyas szobákban helyeztek el minket a kiszolgálásban eddig semmi kifogást nem ta­láltam. Mód van arra is, hogy ha egész napos kirándulásra mennénk, élelmünket megkap­nánk előre csomagolva. Mivel az üdülő közel van a nagy strandhoz, nem kell sóikat sé­tálnunk ebben a kánikulában. Akinek viszont még ez is ne­hezére válik, az az udvaron található medencében szerez­het magának hűsítő pillanato­kat. Molnár Edina és Péter szü­leikkel Dunaújvárosból érkez­tek. — Sok korun'kbeli fiatal üdül itt szüleivel, Így mi sem unat­kozunk. Ma például diszkó szerepel az esti programunkon, de gyakran járunk moziba és koncertekre is. Idősebbek és fiatalabbak egyaránt elégedettek tehát. S hogy ez minek köszönhető? Elsősorban a 40 fős személy­zetnek, amely egész évben, télen-nyáron megbízható mun­kájával járul hozzá más embe­rek pihenéséhez. Tóth Tamás r í A Palatínus Szálloda homlok­zatára is szereltek galamb­riasztót riasztóhuzal wolframmal be­vont sárgarézből készül. A vé­dendő felületekre a megfelelő méretű és típusú tartóelemek kiválasztása és elhelyezése a legfontosabb. Fqlifülkében el­helyezett szobrok védelmére keretelemeket alkalmazunk. Karbantartást, energiafelhasz­nálást nem igényel, élettarta­ma 15-20 év. A gmk magán- személyeknek is forgalmazza, kizárólag saját kivitelezésben. Töhát egyszerű az egész: egy fémzsinórt megfelelő mó­don és erősséggel kifüggeszte­nek, ez a galambok szárnyá­nak suhogására olyan, embe­ri fül számára nem érzékelhe­tő hangot ad, amelytől a ga­lambok máshova szállnak és ött folytatják szükségleteik ki­elégítését. Bozsik L. solják, hogy a helytörténeti tár, továbbá a Nemes-Nágel- emlékszoba gazdag könyv­anyaga is hozzáférhető legyen a kutatók számára. Pécsvárad egyik legértéke­sebb újkori középülete nyerne így új hivatást a település központjában. Megnyitnák ere­deti bejáratát a szép lépcső­házzal. Az épület csúcsíves ablakaival, saroktornyaival, dí­szes kapujával az 1850-es években készült el. Építette Gianone Ágoston, a Székes- egyház Pollack-féle átépítésé­ben részt vevő, Pécsre települt svájci olasz család második generációjának tagja, aki pécsváradi polgár lett. A mezőváros polgárai város­házának szánták az épületet, majd mikor ugyanezekben az években megalakult a pécsvá­radi járás, annak is ez lett a központja. A járás megszűntével itt helyezték el a Mezőgazda- sági és Élelmiszeripari Szak­munkásképző Intézet iskoláját. Ez az utóbbi években új épü­letet kapott, s így napirendre került az épület új hasznosí­tása. G. O. Kisboltok alkonya Idős olvasónk levelét hozta a Dunántúli Napló szerkesztő­ségébe a postás. Azt írja, hogy környékükön sorra zárnak be a kisboltok. A pécsi Vak Bottyán u. 54. sz. alatt már fél éve megszűnt a fűszerüzlet és az Aradi vértanúk útján is zárva találja a húsboltot. Félő, hogy a folyamat nem áll meg. A levéllel a kezemben keres­tem meg Harmat Jánost, a Baranya Megyei Élelmiszerke­reskedelmi Vállalat kereskedel­mi igazgatóhelyettesét, akitől megtudtam, hogy a , probléma a cég számára legalább olyan súlyos, mint a vásárlók számá­ra. Baranyában a vállalat 300, Pécsett 180 üzletet üzemeltet. A helyiségek egy részét, közel százat magánszemélyektől bér­lik. Harmat János elmondta, hogy a megyében ebben az 'évben eddig kilenc üzlet szűnt 'meg, ebből öt volt olyan, amit a tulajdonos mondott föl: Sík lóson és Pécsett kettő-kettő Mohácson pedig egy élelmi szerbolt. Szigetváron egy hús bolt zárta be kapuit a beivé rosi területrendezés miatt Komlón pedig a Gorkij utca tejbolt üzemeltetője ’ közölte hogy nem tud belőle megélni A panaszos levél pécsi kel­tezése miatt elsősorban a me­gye fővárosával foglalkozunk. A tulajdonosok által fölmon­dott két helyiség: a Baranya u. 1. sz. alatti élelmiszerüzlet és a Somogyi u. 83. sz. alatti húsbolt. Kettőt a BÉK önként szüntetett meg. Az Aradi vér­tanúk útja sarkán lévő húsbolt működése hosszú idők óta veszteséges volt, havi forgalma már a 60-70 000 forintot sem érte el. A Vak Bottyán u. 54. sz. alatti fűszerüzlet is mint­egy 80 000 forintos havi for­galmat hozott, ami szintén na­gyon kevés. Ahhoz, hogy egy kisbolt nyereséges legyen, leg. alább 150 000 forintos havon­kénti forgalmat kell produkál­nia, a BÉK pedig nem enged­heti meg magának, hogy eny- nyire veszteséges üzleteket tartson fönn, főként a mostani szigorú gazdasági feltételek mellett. Ezért az év második felében további négy húsbolt zár be Pécsett: az Ungvár és Fenyő utcai, a Petőfi mozi melletti és az István-aknai. Ó, Zs. * Kánikulában Harkányban

Next

/
Oldalképek
Tartalom