Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-25 / 205. szám
'Elöl a nyugatnémet Andreas, mögötte a svéd Elggrem. Képünk az Enduro EB cross-szakaszán, Cserkúton készült. Fotó: Läufer László Befülledt bőrruhák, kifulladt motorosok Az első futam ufón jócskán megfogyal’kozoi’f a mezőny Befejeződött a Mecsek Kupa modellező verseny Mohai István magyar rekorddal nyert A szombati 186-ról 148-ra apadt a rajtolók száma az Enduro EB-futam vasárnapi, befejező versenynapján. No nem mintha a Mecsek sűrűjében rekedt volna a hiányzó 38 versenyző, az ok ennél sokkal prózaibb: volt, aki sérülés, volt, aki géphiba, s akadt olyan is, aki időtúllépés miatt volt kénytelen idő előtt befejezni a versenyt. S lehet, hogy ők jártak jobban . . . Merthogy ami vasárnap volt, az minden, csak nem a sportolásnak kedvező idő. Igaz, szombaton sem kellett vacogniuk a versenyzőknek, tegnap viszont akadt motoros, aki jobbnak látta két ellenőrzőpont közt megmártózni az orfűi tóban, még az időhátrányt is vállalva ezzel. Harmincöt fokos hőségben, bőrruhában végigmotorozni 260 kilométert .. . Nem kis teljesítmény.- Nagyon elfáradtunk, de megérte végighajtani a két napot - hallottuk a célban Nádor Attilától, a Honvéd en- durósától. - Tegnap huszadik voltam, remélem ma az összesítéskor előrébb végzek. A 15. helytől lelteié már EB-pont jár. A magyarok közül nem ő, hanem a Rapid versenyzője, Zsemberi Barnabás szerepelt a legjobban. A négyütemű, 350 köbcentiméteres kategóriában induló fiú szombaton kilencedik helyezésével 18-ra növelte EB-pontjainak számát, ami Vasárnap este Tajti József arról tájékoztatta az MTI sportszerkesztőségét, hogy a 22 tagú új labdarúgó-válogatott keret a jövő héten kedden, 20 órakor találkozik a Hotel Olimpiában. Az újonnan kinevezett szövetségi kapitány, Mezey György szerdán, csütörtökön és pénteken a Népstadionban ellenőrzi jelöltjei formáját, azaz megkezdődik a felkészülés az október 19-i, Észak-írország elleni, a Népstadionban sorra kerülő vbselejtező előtt. Természetesen több más barátságos találkozót is játszik októberig a magyar labdarúgó-válogatott. Akiknek kedden este meg kell jelenniük a Hotel Olimpiában. Kapusok: Andrusch (Vasas), Diszti P. (Bp. Honvéd), Petry ^Videoton). azért is örvendetes, mivel magyar versenyző ez idáig még csak pontot sem tudott szerezni a kontinens bajnoki futamokon. A pécsi kétnapos verseny egyébként az EB utolsó előtti fordulója volt, jövő héten az NSZK-ban fejeződik be a sorozot. Már a vasárnapi Dunántúli Naplóban is írtunk arról, hogy az endurósok legnagyobb ellenfele a hőség volt Szombaton. Ez tegnap csak fokozódott. Szerencsére a rendezők a második futamra időkönnyítést adtak, két-három perccel kitolták egy kivételével valamennyi állomás szintidejét, ami indokolt is volt, hiszen az első napon akadt, aki órás késéssel ért a Szántó Kovács János útra. A vödör hideg víz a célban a társaktól persze szombaton és vasárnap is kijárt, amit ezúttal senki nem vett rossznéven, hisz a forró bőrruhákról percek alatt elpárolgott a 10 liternyi enyhet adó folyadék. Nádor Attila sem vártai meg míg teljesen befülled, a célban azonnal vetkőzni kezdett.- Érdekes módon, hiába volt nagyobb kánikula, mint tegnap, nekem ma jobban ment — mondta. — Szinte húzott magával a mezőny. Több EB- lutamon kellene indulnunk, s akkor jobbak lennének az eredményeink is. Hiába, rutin nélkül nem megy, azt pedig legalább harmincéves koráig Mezőnyjátékosok: Sallai (Bp. Honvéd), Kozma (Ú. Dózsa), Pintér (Ferencváros), Diszti L. (Bp. Honvéd), Mészöly (Vasas), Balog T. (Vasas), Sass (Bp. Honvéd), Keller (Ferencváros), Fitos (Bp. Honvéd), Kovács E. (0. Dózsa), Illés (Haladás VSE), Kiprich, Vin- cze I. .(mindkettő Tatabánya), Fischer (Ferencváros), Hajszán (Rába ETO), Katzenbach (MTKr VM), Gyimesi A. (Vác), Fodor h (Bp. Honvéd), Lehota (PMSC). A jövő heti előkészületi mérkőzések műsora: szerda: a BVSC ellen; csütörtök: a csehszlovák Dukla Banska Bystrica ellen; péntek: a Videoton ellen. Mind a három mérkőzésre a Népstadionban kerül sor 17 órától. meg kell, hogy szerezze az ember. Neki még van ideje, csak 26 éves, ami az enduróban nem kor. A Mecsek Kupán láttunk 45—50 évesnék kinéző versenyzőket is, tehát Nádor Attilának még léhet esélye orra, hogy megéri az enduro esetleges magyarországi diadalmenetét. — Sajnos tény, ma még nemigen törődnek nálunk ezzel a sportággal — hallottuk tőle. — Nincs pénz rá, nincsenek szponzorok, pedig nem kellene messzire menni, csak megnézni a csehszlovákokat. Náluk és az NDK-ban szinte nemzeti sport lett a terepmotorozásból. Igaz, ebbe belejátszik az is, hogy északi szomszédainknál és az NDK-ban vannak olyan motorgyárak (Jawa és MZ-Sim- son), melyeknek érdekük, hogy gyártmányaikat ilyen versenyeken is reklámozzák. De hogy Magyarország mikor tud felzárkózni enduro-vonalón, az csak a jövő titka. A pécsi rendezvény mindenesetre — néhány szervezési-rendezési hiba ellenére is - segíthet elindulni a felfelé vezető úton. A második napon 148 versenyző állt rajthoz, és 133-an érkeztek a célba. A 2. nap eredményei: 80 kcm (10 értékelhető): 1. Rossi (olasz, Ktm), 125 kcm (32): 1. Signorelli (olasz, Ktm), ... 21. Szabó G. (magyar, Jawa), 22. Radányi (magyar, Ktm), 250 kcm (62): 1. Weber (NDK-beli, MZ), ... 35. Nádor Attila (magyar, Jawa), . . . 55. PecSenka (magyar, Jawa), 500 kcm (40): 1. Jönsson (svéd, Husqvarna), ... 29. Nádor (magyar, Jawa), 350 kcm, négyütemű (13): 1. Charponnier (francia, Yamaha), ... 8. Zsemberi Barnabás (magyar, Yamaha), 9. Sasvári Sándor (magyar, Yamaha), 500 kcm, négyütemű (26): 1. Calvi (olasz, Husqvarna). A két nap összesített eredménye alapján az éllovasok: 80 kcm: Rossi (olasz, Ktm). 125 kcm: Passer (olasz, Husqvarna). 250 kcm: Wicksell (svéd, Ktm). 500 kcm: Jönsson (svéd, Husqva rna). 350 kcm, négyütemű: Bauer (nyugatnémet, Ktm). 500 kcm, négyütemű: Gus- tavsson (svéd, Husqvarna). TOTO 1. 1. FC KölnBayer Uerdingen 1*1 x 2. St. Pauli—Nürnberg 0>1 2 3. Stuttgarter Kickers— VfL Bochum 1-2 2 4. Bayern München— Eintracht Frankfurt 3-0 1 3. Hannover—Karlsruher SC 2-3 2 6. Werder Bremen— Homburger SV 2-1 1 7. B. Mönchengladbach— Kaiserslautern 4-1 1 5. Schalke 04—Düsseldorf 1-1 i 9. Blau-Weiss 90—Aachen 1-2 2 10. Offenbach—Aschoffenburg 2-2 x 11. Solingeen—Hertha BSC 1-2 2 12. FC Homburg— Fortuna Köln 2-0 1 13. Meppen—Braunschweig 0-0 x + 1 14. Mainz—Saarbrücken 1-1 x A világ sportja MERANO. Javában dúl a „háború" az FC Napoli argentin légiósa, Diego Maradona és az edző, Ottavio Bianchi között. Maradono szerint a nápolyi klubvezetésnek tudnia illenék, hogy Bianchi nem ért mesterségéhez, és az egész csapat ellene van. Bianchi Maradona sajtónak adott nyilatkozata miatt megsértődött, többek között kijelentette: — Maradona egyszerűen „Bianchinak" nevezett a sajtóban. Ezután megkövetelem tőle, hogy „Bianchi úrnak" szólítson az edzéseken, és mindenütt, ahol találkozunk — jelentette ki az edző. MEXIKÓVÁROS. A 200 méteres síkfutásban minden idők harmadik legjobb eredményét érte el Robson Caetano, a brazilok kiválósága. Célba érkezésekor 19.78 másodpercet mutatott az óra, ennél gyorsabban mindeddig csupán ketten: a világcsúcstartó olasz Pietro Mennea (19.72) és a négyszeres amerikai olimpiai bajnok, Carl Lewis (19.75) futották le e távot. A brazil sportoló 23 éves, és azt tartják róla, hogy Szöulban akár az aranyérmet is elorozhatja az ismétlésre készülő Lewis elől. SZÓFIA. A leány cselgán- csozók ifjúsági barátság versenyén Király Anita (61 kg, Eger) bronzérmet szerzett, ötödik helyen végzett Búzás Anita (72 kg, Bp. Spartacus) és Laukó , Hajnalka (nehézsúly, SZEOL). A 66 kilós Bóta (Eger) helyezetlenül zárt. Kovács Judit Budapest bajnok Vasárnap délután tíz szám döntőjével befejeződött az úszók Budapest bajnoksága. A nők között szép pécsi siker született, Kovács Judit, a Pécsi MSC úszója 100 méteres mellúszásban 1:15.16-os idővel bajnokságot nyert. Szombaton és vasárnap rendezték a pogányi repülőtéren az immár hagyományos Mecsek Kupa rádióirányítású modellező versenyt. Mint azt már a Vasárnapi Dunántúli Naplóban is közöltük, idén az eddigieknél a hétfőn Svédországban kezdődő kontinens- bajnokság miatt kisebb volt a mezőny, a magyar élgárda ugyan eljött Baranyába, az NSZK második vonalába tartozó versenyzőkön kívül azonban nekik nemigen akadt ve- télytársuk. Az első napi részeredmények után már szinte biztossá vált, hogy a Pécsi MHSZ—Ércbányász versenyzője, Mohai István a sebességi kategóriában — kitűnő formája következtében — nem tolói legyőzőre. így is lett, s mivel a Mecsek Kupa egyben (takarékos- sági okok miatt) az országos bajnokságot is jelentette, a pécsi sportoló idén is magyar bajnoknak mondhatja magát. Szombaton országos rekordot ért el 76,9 mp-es eredményével, amit vasárnap is igencsak megközelített (77,8), így a négyes döntőben sem adott ellenfeleinek esélyt a győzelemre. A műrepülő kategóriában is Vasárnap a döntőkkel befejeződött a 29. kézilabda Balaton Kupa. A tornán 8 női, és 12 férficsapat vett részt. A nőknél és a férfiaknál kör- mérkőzéses rendszerben, csoportokban játszottak a csapatok, majd az azonos helyezettek vívták a helyosztókat. Vasárnap a döntőkben a nőknél izgalmas, fordulatokban bővelkedő mérkőzésen a Ferencváros a lefújás előtt pár másodperccel szerezte meg a győzelmet, a Győri Richards ellen, a férfiaknál a Komló a második félidőben fordította a maga javára a mérkőzést a dunaföldváriakkal szemben. A franciaországi nemzetközi kerékpáros körverseny vasárnapi zárófutama úgy ért véget Párizs központjában, a diadalívnél, hogy semmi sem borította fel a várt végső sorrendet. A Tour de France győztese a férfiaknál Pedro Delgado lett, személyében 15 esztendős szünet után nyert ismét spanyol kerékpáros az összetettben. (1973-ban Oca- na volt az első, korábban a Tour de France 1903 óta íródó történetében csak egyszer, 1959-ben sikerült ez az ibériai ország képviselőjének, Davasárnap délelőtt rendezték o з. és 4. fordulót, itt a Mecsek Kupát a nyugatnémet Lippe- rer nyerte, a mögötte második helyen befutó Szabó (Lőrinci MHSZ) pedig a magyar bajnoki címmel vigasztalódhatott. A verseny után szovjet, francia és magyar modellezők tartottak bemutatót, mely alatt a nézők maketteket is vásárolhattak az MHSZ árusító sátrában. A Mecsek Kupa tiszteletdíjait Lovász József ezredes, a BM Határőrség kerületi parancsnoka adta át a győztes és helyezett versenyzőknek. Eredmények. Mecsek Kupa rádióirányítású nemzetközi modellező verseny, országos bajnokság. Mürepülö kategória: 1. Lipperer (NSZK), 2. Szabó (Lőrinci MHSZ — magyar bajnok), 3. Masznyik TMHSZ BKV) — az országos bajnokság 2. helyezettje, 4. Kota, (MHSZ Bp.) — az országos bajnokság bronzérmese. Sebességi kategória: 1. Mohai (MHSZ Ércbányász, Pécs) 76,9 mp, 2. Szabó J. (Tatabánya) 85 mp, 3. Ács (Debrecen) 89 mp. Ifjúsági verseny: 1. Siklósi и. isk., 2. Nevelési Központ, 3. Berek utca, 4. Borjádi isk. P. Zs. Nők: Ferencváros—Győri Richards 22-21 (10-14). V.: Gő- zsy, Rákóczi. L. d.: Heff (9). Riederné (7), ill. író (7), Csendes (6). Férfiak: Komló—Dunaföldvár 24-20 (10-13). V.: Gyúró, Rózsa. L. d.: Székelyhídi (8), ill Szauter (7), Veres (6). A komlói csapat a tornán valamennyi mérkőzését megnyerve lett első. A nők mezőnyében indult Pécsi Hunor csapata csoportjában 4. lett, a helyosztón pedig 22-11-re kapott ki a KÖFÉM gárdájától. hamontesnek.) Delgado július 14-én vette át a vezetést, és azt onnan már ki sem engedte kezéből. A nőknél ugyancsak a papírformának megfelelő végeredmény született: győzött — tavalyi sikerét megismételve — a hazaiak versenyzője, Jeannie Longo. A 29 éves grenoblei sportoló kezdettől az élen állt és mostani elsőségét úgy értékelte, hogy tavaly nehezebb volt, mert a rendezők több hegyi szakaszt iktattak be a programba. Pauska Zsolt AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENÓ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. PL: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÄBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hirlapkézbesftő postahivatalnál, a hiriapkézbesftőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hirlapelófizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Lengyel napok a ruházati szinten július .24—30 közötti A választékból: — női frottír alsó 97 Ft-ért, — gyermekpóló (fehér) 95 Ft-ért, — férfi fehér póló 210 Ft-ért, — sportzokni 85 és 89 Ft-ért, — csíkos zokni 73,50 Ft-ért, edzőcipő (bőr, műbőr) 720 Ft, 850 Ft, 1230 Ft-ért. Várjuk vásárlóinkat I. emeleti osztályainkon! akonzum SKÁLA COOP ÁRUHÁZBAN PÉCS. KOSSUTH TÉR Lehota a válogatott keretben Komlói siker a kézilabda- Balaton Kupán Zárás, meglepetések nélkül