Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-21 / 201. szám
1988. július 21., csütörtök Punomon napló 5 Érdekvédelmet akarnak a kistermelők Tegnap reggel Pécsre, a Zöldérthez indították el a paradicsomszállítmányt. Fotó: Läufer László I Egyetértési, kifogásolási, vétő- és sztrájkjog Megalakult a TUDOSZ Önálló tagszervezetként működik A kislétszámú tudományos intézményeket szinte lehetetlen helyzetbe hozta az az intézkedés, hogy erősen csökkentették anyagi erőforrásaikat, az elmúlt két év alatt tíz százalékkal. Ez — okkal — nagy elégedetlenséget váltott ki, hiszen emiatt vagy létszámvagy bércsökkentésre kényszerültek. Az akadémiai intézme^ nyéknél dolgozók körében jogos igényként merült föl a hatékonyabb érdekvédelem kérdése. Olyan szakszervezeti formát akartak, amelynek keretében sajátos érdekeiket jobban tudják képviselni. A közelmúltban két új szak- szervezet is alakult, májusban a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, amelyik független a Közalkalmazottak Szakszervezetétől, s ezt követően június 10-én megalakult a TUDOSZ, a Tudományos Dolgozók Szakszervezete, amely a Közalkalmazottak Szakszervezetén belül önálló tagszervezetként működik. — A Közalkalmazottak Szak- szervezetének kétszázhatvanezer tagja van, ezen belül úgy tízezerre tehető a tudományos dolgozók létszáma - mondta Hrubi László, az MTA Dunántúli Regionális Kutatási Központjának szakszervezeti bizottsági titkára. — Célszerűnek láttuk olyan formáció létrehozását, amely — önállósága mellett - megőrzi tömegbázisát is, de ugyanakkor sokkal eredményesebben tudja képviselni a sájátos érdekeket is. Több variáció jött szóba, ezek közül kettő valósult meg, az egyik a miénk, a TUDOSZ, a má^ik a teljesen önálló szak- szervezetként működő TDDSZ. A TUDOSZ munkamódszerében döntően az alulról jövő kezdeményezéseket veszi figyelembe, olyan döntéseket nem fognak hozni, amelyek az alsóbb szervezetekre kötelező érvényűek lennének. A TUDOSZ olyan önálló tagszervezet, amely része lenne a Köz- alkalmazottak Szakszervezetén belül a jövőben esetleg kialakuló szövetségnek. Tulajdonképpen azt szeretnék, ha a későbbiekben a Közalkalmazottak Szakszervezete szövetségi alapon működne, de hát ez még nagyon sok mindentől függ, így elsősnban attól, hogy az ide tartozó többi szakma hogyan képzeli el szakszervezetének jövőjét.- Nálunk a megalakuláskor nem volt tagmegújítás, automatikusan átvettük a tagságot, de csak azok lehetnek a TUDOSZ tagjai, akik továbbra is a Közalkalmazottak Szak- szervezetén belül maradnak. Az bennünket nem zavar, ha valaki ezzel párhuzamosan a TDDSZ-nek is tagja, de amint a Közalkalmazottak Szakszervezetéből kilép, a TUDOSZ- nak már nem lehet tagja, csak a TDDSZ-nek. A két küldöttgyűlés közötti időszakban a TUDOSZ irányító testületé a titkárok tanácsa, ez körülbelül negyven fő. Baranya megyéből ennek az önálló tagszervezetnek csak az RKK a tagja, ez az intézetben dolgozó nyolcvankilenc embert érinti. Közülük negyvenen Pécsett dolgoznak, a többiek másutt. A Tudományos Dolgozók Szakszervezetéhez csatlakozott intézmények közel kilencven százaléka akadémiai intézet — pécsi, budapesti, debreceni, szegedi, tihanyi, veszprémi —, a többi intézményben is kutatómunka folyik - ilyen például a Magyar Állami Földtani Intézet —„ de ők nem az MTA-hoz tartoznak.. A TUDOSZ szervezeti és működési szabályzatában tagjainak élet- és munkakörülményeit érintő munkáltatói döntésekkel kapcsolatban a következő négy jogot rögzítette: az egyetértési, a kifogásolási, a vétó- és sztrájkjogot. Ez tehát a TUDOSZ, a TDDSZ-ről, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szak- szervezetéről részletesebben a következő héten írunk. D. Cs. Paradicsomháború Diósviszlón A fogyasztók is védtelenek Ki vágja zsebre a hasznot? Diósviszlón lázonganak a paradicsomtermelők. A hétfői szállítás után valóságos palotaforradalom tört ki, olyan alacsony árat kaptak a portékáért. Törő Lajos szakcsoportelnök kétségbeesetten telefonált /a szerkesztőségbe, menjünk ki, s a szerdai szállításkor nézzük meg, milyen minőséget adnak ők át a Zöldértnek, s találunk-e benne 30 százalék másodosztályút. Hétfőn ugyanis egy mázsa paradicsomból 30 kilót másod- osztályú áron fizetett ki a vállalat, kilónként három forintjával. Alku nincs, ha nem tetszik, vigyék ahová akarják. Tegnap reggel éppen rakták a teherautót, mikor kiérkeztünk. Bencze Jánosáé óvodai dolgozó 13 mázsát hozott, de olyan szuper árut, ami a legigényesebb bécsi piacon is elmenne.- Egész este törülgettük a gyerekeimmel, hogy még egy folt se legyen rajtuk. Az első osztályúért is keveset adnak, 6 forintot, de hogy leminősítsék 3 forintra. „Fél évi keserves munkánk van benne, 80 mázsára szerződtünk a Siklósi Áfésszel, de az áfész nem szerződött a Zöldérttel. Szedés előtt küldött akadályközlést az áfész, hogy nem biztos a piac. Télen szóltak volna, hogy mást termeljünk, akkor nem ölök bele 20 000 forintot. Drágább lett a fólia,- most már 6000 forint egy tekercs, három deka paradicsommaaért 2000 forintot fizettem. Fűtöttünk, tápkockáztunk, hatszor permeteztünk a drága vegyszerrel. A magunk munkáját nem is számítjuk. Ha így megy, jó, ha harmincezret beveszek, vagyis négy ember tízezer forintért dolgozott fél éven át." Pál József nyugdíjas 30 mázsára szerződött. Azt mondja: A városi fogyasztók a termelőt szidják, pedig nem mi vágjuk zsebre a hasznot. Amit tőlünk 6 forintért vagy 3 forintért átvesznek, azt Pécsett a boltokban 16—20—25 forintért adják, ami felháborító. Mi fél évig kínlódunk vele, a kereskedő csak két-, maximum három napot, a nagy haszon mégis az övé. Három kiló primőr paradicsomot kell adni egy korsó sör áráért. Elmegy az ember kedve a termeléstől. — Az a baj — mondja Törő Lajos szakcsoportelnök —, hogy sem a fogyasztó, sem a termelő érdekét nem védi senki. Még a kormány sem, hisz Baranyába is három vagon „zöld talpú” albán paradicsomot hoztak be és 20 forintért akcióztak vele akkor, amikor tőlünk 7 forintért vették át kilóját. A kistermelők teljesen ki vannak szolgáltatva, hisz még érdekvédelmi szervezetük sincs. Váncsa Jenő, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a legutóbbi Tv 66-on — amire én is felutaztam - arra biztatott bennünket 4s, és a bortermelőket is, hozzunk létre regionális kistermelői érdekképviseleti szövetséget, hisz a termékek 30—40 százalékát mi állítjuk elő. A szövetség időben ellátna minket piaci információkkal, sérelem esetén fellépne az érdekünkben. Ha ötezer tudományos dolgozónak lehet, akkor 300 000 mezőgazdasági — áruellátó - kistermelőnek miért ne lehetne saját érdekképviselete? A hazai termelést agyoncsapó importot is meg tudnánk akadályozni. Most megkezdjük a kilincselést a népfrontnál, a tanácsnál, a tsz-szövetségnél. Gazdát keresünk, aki felvállalná a szervezést. Lépni keTI, még mielőtt a termelők végleg leállnak és fel nem lép az áruhiány. — Rné — Országos játék augusztus 20-ra A KISZ KB legutóbbi ülésén döntött a közelgő István király évforduló mozgalmi megünnepléséről. A tervek szerint ennek formája történelmi—politikoi játék lesz, résztvevői pedig táborozó közép- iskolás diákok. Az augusztus 19— 20-án zojló országos játék gerincét az államolaprtás, az államiság, az alkotmány gondolatköre teremti meg. Az egy-egy évszázadhoz kötődő részfeladatok felölelik a XI. századtól napjainkig a társadalmi fejlődés fontosabb állomásait. A szervezők szeretnének minél több állami, politikai vezetőt, tanácstagot bevonni az országos játékba, hogy a diákok tájékozódhassanak a képviseleti szervek működéséről, a döntéshozatal mechanizmusáról. A győztes csapatok részt vesznek a televízió augusztus 20-i műsorában, s emellett értékes jutalmakban — többek között külföldi utazásban — részesülnek. Megnyílt a Kórház téri hűsbolt Széles választék, rugalmas nyitva tartás Két év után — öt hónapos késéssel — ismét megnyílt Pécsett a Kórház téri húsbolt. 1986-ban a belvárosi rekonstrukció egyik láncszemeként kezdték el a Kolumbia cukrászdával szemközti épülettömb felújítását. Az éleímiszer- és zöldségbolt már elkészült, a szomszédos dohánybolt hétfőn nyit, a tejivó augusztus elején, a húsbolt viszont már tegnap óta várja a vásárlókat. A műmárvány padló, ízléses fadíszítésű belső berendezés közel egymillió forintjába került az üzemeltető Baranya Megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalatnak. A felújítva átadott üzlet — kivitelező a Bonyhádi Komplex Kisszövetkezet — nagyobb rakodótérrel, kulturált szociális blokkal is bővült. Az eladótérben három hűtőpultban különféle húsok, felvágottak, házias ízesítésű készítmények sorakoznak. Emellett helyi fogyasztásra grillcsirkét, hurkát, kolbászt és üdítőket kínálnak. A reprezentatív, központi helyen lévő üzlettől legalább havi 2—2,5 millió forintos bevételt várnak a vállalat vezetői. Ennek érdekében széles választékot kívánnak biztosítani. Ezért naponta többször (három—négy alkalommal) kapnak friss árut, elsősorban a Baranya Megyei Húsipari Vállalattól, a Kaposvári Húskombináttól és a Bö- hönyei Állami Gazdaságtól, házias készítményeket pedig a Szekszárdi Húsipari Vállalattól. A tegnap megnyílt üzlet nyitvatartási ideje, rugalmasan alkalmazkodik a húsfogyasztás eddig kialakult gyakorlatához. Mivel hétfőnként kevesebben vásárolnak húsféleségeket, ezen a napon 6—14 óráig, keddtől péntekig 6—19 óráig, szombaton pedig 6—14 óráig várják a vásárlókat. Vegyesvállalatok is Kamara-tagok lehetnek Külföldi érdekeltségű, magyarországi székhelyű vállalkozások is tagjai lőhetnek a Magyar Gazdasági Kamarának — erről döntött a Kamara ügyvezetősége. A külföldön működő kamarák számos országban ellátják a vegyesvállalatok érdekképviseletét is, így több, nem hazánkban működő magygr érdekeltségű vállalkozás tagja küföldi kamarának. Az MGK ügyvezetősége is indokoltnak látja, hogy a külföldi tőkével működő vállalatok is tagjai legyenek a Magyar Gazdasági Kamarának. A döntés nyomán a vegyesvállalatok minden más kamarai taggal azonos feltételek szerint vehetnek részt a Kamara munkájában. Bekapcsolódhatnak bármely kamaraif testület tevékenységébe, indítványokat és javaslatokat terjeszthetnek elő, és képviselőiket szavazati jog illeti meg. Egyenrangú tagként nemcsak szavazati joguk lesz, hanem választhatók is lesznek, és így részt vehetnek a Kamara vezetésében is. Ezzel a Kamara tovább kívánja javítani a külföldi működő tőke bevonásának magyarországi feltételeit, hatékonyabb érdekképviseletet biztosítva a vegyesvállalatoknak. MHSZ barátsági tábor Nemzetközi barátságtábort rendez július 22. és augusztus 2. között az MHSZ bolgár testvérszervezete Razgrádban. A táborban egyéb versenyszámok mellett szerepel akadály- verseny, párbajlövészet, 1000 és 3000 méteres terepfutás, hadifegyver-lőgyákorlat. A barátság táborban a Magyar Néphadsereg tíz középiskolai honvédkollégiumának 35 tanulója vesz részt. Száz ember fizetés nélkül Április óta legalább száz dolgozó nem kapja meg a havi fizetését Pécsett, a Baranya Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat rekonstrukciós építkezésén. Nem az ÁHV a felelős a történtekért. A tíz kisiparos és gmk- közösség munkásai számára a havi bért a fővárosi Agrocoor szövetkezeti egyesülésnek, valamint az ugyancsak fővárosi Generál Coop szakcsoportnak kell biztosítania. Ök a kivitelezések szervezői. Az érintett személyek szinte valamennyien baranyaiak. Ez az egyetlen munkalehetőségük, bíztak a biztonságos munkalehetőségben. Panaszukat 15-000 rovatunknak Majorosi Károly és Selyem,. József né közvetítette, akik több fórumot is felkérestek és nem kaptak kielégítő tanácsot. Utoljára azt a megoldást ajánlották nekik, hogy forduljanak bíróságihoz és peres úton próbáljanak igazságot nyerni. De az hosszú időbe telne. Mint megtudtuk, az Agrocoor biztosította a bérek összegét a kivitelező munkásokat összefogó General Coopnak, tehát vétlennek érzi magát. Míg a „generálosok” majdnem, hogy az ellenkezőjét állítják. Mindkét fél hivatkozik arra is, miként is sértették meg a pénzügyi elszámolási fegyelmet, hogy az alvállalkozók nem tartották a határidőt, nem épp jó minőséget produkáltak stb. Ezekben a napokban fel is mondtak nékik. Nem tudtuk meg a telefonbeszélgetések után, hogy melyik kivitelezés- szervező mennyire is nehéz gazdasági . helyzetbe került, de hogy nagy a bajuk, azt érezni lehetett a válaszolók hangneme, stílusa alapján. Úgy tűnik, hozzá kell szokni ahhoz, hogy csődbe mennek kisebb,' gyors válialkozású cégek is, aminek kellemetlenek az emberi vonatkozásai. Csak épp ezeket kellene enyhíteni, ha már megszüntetni nem is lőhet. Száz ember most az utcára került munka és anyagi támogatás nélkül. Gyorsabban kellene az átmeneti megsegítésüket megszervezni! Cs. J.