Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)

1988-07-18 / 198. szám

Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy fe­leségem, drága édesanyám, MÓRÓ JANOSNÉ, Mink Pepi, mohácsi lakos, július 10-én csen­desen elhunyt. Búcsúztatása ham­vaszt ás után történik. A gyá­szoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy JÓZSA GYULA MAV-nyugdijos, július 9-én, 75 éves korában elhunyt. Végakarata sze­rint, o szentlörinci temetőben, családi körben július 12-én örök nyugalomra helyeztük. Mély fájdalommal tudatom, hogy férjem, GYURKÓ JANOS István-oknai dolgozó, életének 33. évében gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt. Temetése homvasztás után, miskolci szent- péterí kapui köztometöbe.s lesz. Gyászoló özvegye. MÉV. V. sz. Bányaüzem vezető­sége mély megrendüléssel tudatja, hogy, KISS JÓZSEF lakatos csoportvezető, tragikus kö­rülmények között elhunyt. Temetése július 20-án, 15.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Emlé­két kegyelettel megőrizzük. MEV V. sz. Bányaüzem vezetősége és dolgozói. A Mecseki Szénbányák Villamos Üzemének dolgozói fájdalommal tudatják, hogy PALFALVI ISTVÁN lakotos, szakszervezeti főbizalmi, munkatársunk július 9-én elhunyt. Mamvasztás előtti búcsúztatása jú­lius 19-én, 16 órakor lesz a kom­lói temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett édesapánk, nogyapánk, déd­19. PÓTH HENRIK Kaposvár, Laborfalvi Róza sz. alatti lakos, életének 74. évé­ben elhunyt. Temetése 19M. jú­lius 19-én, kedden fél 3 órakor lesz a keleti temetőben. A gyá­szoló csalód. Fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS FERENCNÉ o komlói Kórház-Rendelőintézet egység dolgozója elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatása július 19-én. 14 órakor lesz a komlói te­metőben. Emlékét kegyelettel meg­őrizzük. A kórház vezetősége és dolgozói. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. KÁBÁI ANTAL (volt vokányi tokos), drága férjem. felejthetetlen apánk, nagyapánk, dédapánk, tü­relemmel viselt betegség utón, csendesen elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása július 22-én, fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. KOMLAI GYÓZÖNÉ. hosszú betegség után, hirtelen el­hunyt. Temetéséről homvasztás után történik intézkedés. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, leányom, testvérem, és kedves ro­konunk, GLATZ ISTVANNÉ, Ronta Rozália, Bőrgyári dolgozó, 37 éves koiábon gyógyíthatatlan betegségben el­hunyt. Drága halottunkat utolsó útjára, július 20-án, fél 1 órakor kisérjük o pécsi központi temető­ben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudotjuk, mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen férjem, édes­apám, fiam, testvérem és roko­nunk, KISS JÓZSEF szerető szive és dolgos keze, 42 éves korában július 11-én, megpi­hent. Utolsó útjára július 20-án, fél 4 órakor kisérjük a pécsi köz­ponti temetőben. A gyászoló csa Iád. Szomorú szívvel tudatjuk roko­nainkkal és ismerőseinkkel, hogy drága jó férjem, édesapánk, opó- sunk, nagyapánk, dédnagyapánk, NAGY LŐRINC volt véméndi lakos, 87 étos korá­ban, hosszú, türelemmel viselt szenvedés után, csendben elhunyt. Temetése július 20-án, 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola tantestülete mély megrendüléssel tudatja, hogy BARROIS BÉLA. oki több évtizedig volt az iskola tanára, elhunyt. A mindenki által tisztelt és szeretett kartárstól jú­lius 20-án, 12 órakor veszünk vég­ső búcsút. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Köszönet Hálás szivvel mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik felejthetet­len halottunkat, PAULICS JÓZSEFNÉT utolsó útjára elkísérték, koszorúk, és virágok küldésével fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Ezúton is köszönjük minden ked­ves rokonnak, és ismerősnek, okik drága momikánk, REGÖS JANOSNÉ temetésén részvétükkel, virágokkal és együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalód. Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen halottun­kat, BERKI PÁLT utolsó útjára elkísérték, koszorúk­kal, virágokkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön köszöne- tünket fejezzük ki a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, isme­rősöknek és munkatársaknak. A gyászoló Lauly család. Köszönetét mondunk minden ked­ves rokonnak, barátnak, szomszé­doknak, hozzátartozóknak, munka.- társainak, ismerősöknek, akik fe­lejthetetlen halottunk, DIÁK JANOS temetésén részt vettek, koszorúk, virágok, táviratok küldésével fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szivvel mondunk köszöne­tét mindazoknak a kedves roko­noknak, ismerősöknek, barátoknak, akik szeretett édesanyánk, OZV. LAFFERTON JANOSNÉ temetésén részt vettek, koszorúk­kal, virágokkal, részvéttáviratokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazok­nak a kedves rokonoknak, isme­rősöknek, akik szeretett halottunk, FEKETE JÓZSEF temetésén részt vettek, koszorúk­kal, virágokkal fájdalmunkat eny­hítették. A gyászoló család. Hálás szivvel mondunk köszöne­tét mindazoknak a kedves" roko­noknak és ismerősöknek, akik sze­retett halottunk, BAN JANOS temetésén részt vettek. A gyászoló család. ZSOLNAY PORCELÁNGYÁR munkatársakat keres villanyszerelő, gázszerelő, lakatos, tetőfedő, asztalos, bádogos szakmá­ban, valamint férfi és női munkaerőt betanított munkára. Jelentkezés a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán, Pécs, Zsolnay V. u. 69. Telefon: 25-266/155 mellék. Dolgozókat felvesznek A DUNÁNTÚLI Regionális Vízmű­vek Pécsi Üzemigazgatósága mohá­csi, vagy pécsi telephelyre keres belső ellenőri beosztásba munkatár­sat. Középfokú közgazdasági vég­zettséggel, plusz mérlegképes köny­velői képesítéssel rendelkezők je­lentkezését várjuk. Fizetés: meg­egyezés szerint. Jelentkezni lehet: személyesen Uszögpusztán a munka­ügyi előadónál, telefonon a 10-897- es számon. (2662) A PÉCSI Nemzeti Színház felvé­telt hirdet villanyszerelő és díszítő sm. munkakörökbe. Jelentkezés: 1988. aug. 22-től a színház munkaügyi osztályán. (2773) RELUXA megrendeléshez üzletkö­tőket felveszek. Érdeklődni: Pécs, Frankel Leó u. 29. fszt. 2. (28023) BARANYATERV felvesz épületgé­pész üzemmérnököt, tervező-szerkesz­tői munkakörbe gyakorlattal. Je­lentkezés: Pécs, Zrínyi u. 11. Sze­mélyzeti vezetőnél. (2963) A DÉL-DUNÁNTÚLI Vízügyi Igaz­gatóság Gépüzeme Pécs, kedvező feltételekkel kezdő, esetleg kevés gyakorlattal rendelkező közgazdászt keres felvételre. Jelentkezés: a munkaügyi ügyintézőnél személyesen vagy telefonon: a 13-066-os telefo­non. (2729) TELEPHELYÜNKRE felveszünk mű­vezető mellé technikust, szakirányú iskolai végzettséggel, lehet kezdő is. Bérezés megegyezés szerint. Je­lentkezés helye: OMF telephely, Pécs. Légszeszgyár úti telephely. J Telefon: 14-388. (124102) ^ A BEFEJEZŐ Uzemigazgatósáq Sze­re lő^E lóg yártó Üzeme cimfestöt fel­vesz. Jelentkezés: Kislaki János üzemvezetőnél. Cim: Nagy Lajos u. 2. Tsz.: 10-444/132 mellék. (2726) LAKAS-INGAUAN Engels u. 44/A sz. alatti, szoba-konyhás családi ház garázzsal, hosszabb időre kiadó, vagy eladó. Érdeklőd­ni: szombaton, a hely­színen, 9—14-ig. Dombóvárhoz közel, Nagyhajmáson családi ház, gazdasági épüle­tekkel, szőlővel, szán­tóval, gyümölcsössel, 320 ezerért eladó. Nagyhajmás, Fő u. 23. Pellérdi zártkertben 40C négyszögöl szőlő, gyümölcsös, konyhákért épülettel, pincével el­adó. Út, villany van. Irányár: 18C 000. Érdek­lődni: 14-406. Varga. Eladó 800 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, a Nagy Megye-dűlőben, vagy elcserélhető nya­ralóra. Megegyezéssel, hétvégi hely vagy gaz­dálkodásra alkalmas. Érdeklődni: 26-563 te­lefonon, 20 óra után. Szoba-konyhás családi ház melléképületekkel, 180 00C Ft-érl eladó. Pécs. Pipacs u. 8/A. Családi ház 370 négy­szögöl területen eladó. Pécs, Nagypostavölgy 103. Lakást beszámí­tok. Családi ház sürgősen eladó. Gyöngy u. 15. Érdeklődni lehet: min­dennap. Bogosné. Eladó mohácsi, 2,5 szo­bás szövetkezeti lakás 600 000 Ft OTP. Ér­deklődni: Mohács. Fel­szabadulás lakótelep 28/B, II. em. 7. Borai. Eladó 2 szobás, udvari családi ház. Pécs. Mi- hály u. I5f1. Simon. Albérletbe k iadó más­fél szobás, összkomfor­tos üres lakás, igé­nyesnek. augusztus 1- től hosszabb időre. Ér­deklődni: Pécs, Saro- hin t. útja 96., I. em. 6., esti órákban. Elcserélném 3 szobás, 62 m'-’-es, komfortos lakásomat 1 szoba- konyhás, komfortos, és 1 db 2 szobás, komfor­tos lakásra. Érdeklőd­ni: Pécs. Korvin Ottó út 9. 3/3. Kertes, kétszintes csa­ládi ház Meszesen el­adó. Tel.: 15-420. Pécs, Kocsis István u. 11. sz. 3 szobás, IV. emeleti, szövetkezeti lakás ga­rázzsal eladó. Budai N. A. utcában. Érdek­lődni: 16-886, hétköz­nap 17 óra után. 54 m-’-es, pécsi. Gyön­gyös utcái, II. emeleti öröklakás eladó. Szep­temberi költözés. Tel.: 72/22-576, este. Füzes-dűlő 4. sz. alatt családi ház eladó. Nagy, tehermentes, másfél szobásért is cserélhető. Szab óék. FELVÉTELRE keresünk kőműves, ács és nagy gyakorlattal rendelkező asztalos szakmunkásokat valamint segédmunkásokat kőműves mellé. Bérezés megegyezés szerint. Jelent­kezés helye: Országos Műemléki Felügyelőség Kirendeltsége, Pécs, István tér 15. Telefon: 15-088. (124101) » fiflflfl BRl”88 ra^\ HRRKRÍIVba EZ ÚTON HlVJA MEG ÖNT IS HOTEL NAPSUGÁR 1988.JÚLIUS 23.-án 19h - töl 04^-ig • SZÉPSÉGVERSENY • DIVATBEMUTATÓ •ZENÉS,TÁNCOS MŰSOR •SOK MEGLEPETÉS • TOMBOLA Jegyek válthatók: Harkányban a HOTEL NAPSUGÁRBAN, és Pécsett az , E.LEFÁNT étterem ruhatárában. Külön bejáratú, össz­komfortos albérleti szo­bába dolgozó nő mel­lé, nő személyében társat keresek. Pécs, Vas Gereben u. 41. 3 szobás, nagy erké- lyes, 69 m'-’-es tanácsi lakásunkat elcserélnénk 1 db 1 1/2 szobás ta­nácsira. Cím: László Tamás, Pécs, Haidú Gy. u. 25. sz., VII. em. 21. 16 óra után. Különálló szoba, kony­ha bútorozva, két sze­mélynek kiadó. Rudas L. u. 4. Fridrikéknél. Eladó sürgősen, lakó­házzá is átminősíthető, félkész állapotban lévő üdülő a Nagyszkokó úton. Érdeklődni: te­lefonon 16 óra után, 30-351. Belvárosi, ratú, 4 öröklakás 18-692. 16 es kettő bejá- fél szobás eladó. Tel.: óra után. HOTEL NAPSUGÁR 300 négyszögöl szőlő pincével jes felszereléssel eladó. Érdeklődni: lemüle utca 64., dennap. lugas- s tel­egv-T't Fü­min­Elodó uránvárosi, 2 szobás, 54 m-’-es, nagy- erkélyes lakás. Érdek­lődni: Pécs, Alpáry Gyula u. 6., II. 24. Elcserélnénk 2 szobás tanácsi és 2 szobás OTP összkomfortos la­kásunkat pécsi, ker­tes családi házra. ,,l. és II. emelet" jeligé­re a Hunyadi úti hir­detőbe. Eladó Bálicsban 310 négyszögöl, szép pa­norámás üdülőterület faházzal, építési lehe­tőséggel, buszközeiben. Villany van. Kocsival is megközelíthető. Ér­deklődni: 26-467 tele­fonon építési telek szép kör- nyezelben, viszonylag olcsón eladó. Telefon: 21-469. Ugyanitt építő- onyog is. _______________ M ozsgó, Batthyány u. 24. számú, 2 szobás, fürdőszobás ház beteg­ség miatt sürgősen el­adó. Tésenfán 15. sz. alatti ház sürgősen eladó. Gazdálkodásra is al­kalmas. Érdeklődni a szomszédban. Orfü központjában el­adó egy 6x8 m-es gaz­dasági épület 200 négyszögöl közművesí­tett telekkel. «hétvégi vagy családi háznak átalakítható. ..Szép környezet" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Bisse, Pető'i t*. 14. sz. alad eladó 2,5 szobás ház, nyári konyha, gazdasági épületekkel nagy kerttel. Érdeklőd ni: egész nap. Kolozsvár utcai taná­csi garázst cserélnék Mecsek nyékire. Aruház Bánki kör­30-666. 56 m'-’-es. kás eladó környékén, vés OTP" OTP-örökla- a Barbakán ,,Kp -f ke- jeligére Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó Szava, Kossuth u. 75. családi ház, 4 szoba, főzőfülke, össz­komfortos, sok gazda­sági épület, hizlaldá­val, verandás nyári­konyha, 1 és fél hold föld. 300 négyszögöl szőlő, présház felsze­reléssel. Pécs—harkányi út mellett. Cím: Szava, Kossuth u. 75. Csoládi ház, valamint 500 négyszögöl és 1060 • légyszöqöl zártke t eladó Fgerágon. Érdek­lődni: Egerág, Pozsony u. 44. Nagyné, 3 óra után. Albérletközvetités, Pécs Teréz u. 5. Telefon: 22-845, munkanapokon 9—17 óráig. Albérletközvetités, Pécs, Bartók B. u. 21. Te­lefon: 23-104, 10—18 óráig. Komlón, 19 m- alap- területű üzlet eladó Érdeklődni: 30-403 te­lefonon. Uránváros központjá­ban 47 m-es, teher­mentes szövetkezeti lakás készpénzért el­adó. Pécs. Kállai E. tér 3.. VIII/32. Tele­fon: 31-261. Kaposvárhoz IQ km-re, Hetesen 2 szobás cso­ládi ház 800 négyszö­göles telekkel eladó. Vezetékes víz. földgáz van. Irányár: 350 ezer forint. Érdeklődni: Komló, Dobó I. u. 4. Szabó József. Mohácsi szőlőhegyen, II. Lajos-szobornál, üdü lőövezetben ház, 250 négyszögöl szántóval eladó. Villany, víz van. Érdeklődni: Mo­hács. Kazinczy u. 38. Elcserélném kis cso­ládi házamat 46—50 m-es, szövetkezeti, vagy tanácsi lakásra, megegyezéssel. (Pécs, Siklós, Szekszárd, Ka­posvár.) Érdeklődni: Romsics Gergelyné, Bu­dapest XV!., őrmester u. 6. 1163. vagy Kom­ló. Arany J. u. 9. Sza- pu­Komlón 1.5 szobás la­kás eladó. Cím: Kos­suth L u. 36. X/29. Melinda utcai eladó. Telefon: gorazs 26-056. 200 n-öl gyümölcsös eladó út mellett. Ér­deklődni: Jedlik Ányos u. 1/D, II. 9., vagy telefonon: 24-015. Kiadó központi fűtéses, bútorozott, 2 szoba, fürdőszoba, előszoba 2—3 diáknak vagy fia­tal dolgozónak. Pécs, Móra Ferenc u. 28. Pécsváradon, a Dom­boy-tóhoz közel. a sí­felvonó mellett 1600 négyszögöl szőlő és szántó megosztva is eladó. Érdeklődni : Fó­noiné. Pécsvárad, suth tér 9. Kos­Tölgyfa köz 2. alatt 230 n-öl területtel hét­végi ház eladó, vagy kisebb családi házra cserélném. Plesz Gá­bor, Pécs. Ajtós i D. 6/B. Telefon, 20-077 este: Építési telek eladó. Lrdeklődni: . Pécs, vas u. 17. Ham­Másfél—kettöszobás szövetkezeti vagy OTP lakást keresek. A Ta­nárképző és Szliven környékén, kp. fizetek. ..Első—második eme­let" 243256 jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó parkettás, 2 szo­ba-konyha, fürdőszoba, kamra. WC. szuterén, garázs. melléképületes házrész Vasas ll-n. ,,Megegyezünk 243202" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Felsövámház u. 34. sz. alatt épülő társas­házban üzlethelyiség­rész átadó. ,.Jókai u. 243180" jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Szigetváron, Rózsa Fe­renc u. 26. szám alatt családi ház eladó. Érdeklődni lehet: szom­bat, vasárnap a hely­színem _________________ E ladó Szabolcsiadban kétszoba-konyha. mel­lékhelyiség. Érdeklőd­ni lehet: szombat, va­sárnap, Szabadság- harc u. 39. sz. ötvös. Kertvárosi 3 szobás, központi fűtéses, gará- zsos családi ház nagy kerttel, beköltözhetően eladó. Pécs, Keszűi u. 21. Nevelési Központnál lévő, 3 szobás tanácsi lakásomat 2 szobás tanácsira cserélném. Telefon: 41-864, 13 árától 18 óráig. Kák icson családi ház eladó, Petőfi Sándor u. 3. Fábián Sándor­Villányban, Ságvári u. 18. sz. alatt, új ál­lapotban lévő. kétszin­tes családi ház eladó •készpénzért. Ugyanitt 550 n-öl öreg szőlő présházzal eladó. Elcserélném 2,5 szobás, tehermentes lakásomat 2 db 1,5 vagy 2 szo­básra, értékegyeztetés­sel. Eszék u. 37., I. 6. 1.5 szobás, 40 m-'-es. alig használt lakótele­pi lakás sürgősen el­adó. 550 000 Ft kp OTP-átvállalás. ,.Au­gusztusi költözés 243230" jeligére a Sal­lai utcoi hirdetőbe. Elcserélném 2,5 szobás OTP-lakásomat Pécshez közeli családi házra. Érdeklődni: Pécs. Ju­risics M. u. 22. I. em. 2. 16 óra után. Dunaszekcsö gyen 200 n-öl Várhe- terüle- ten, teraszos faházom, teljes sport- és hor­gászfelszereléssel el­adó. Ár megegyezés szerint. ,,Panorámás 243290" jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Hertelendi nyaraló el­adó. Érdeklődni: Pel- lérd, József Attila u. 6. szóm. Hegedűs Lu­kács. Bel városban 74 m'-'-es, felújításra szoruló lakó­ház eladó 336 mJ-es udvarral. Érdeklődni: Várady Antal u. 18. szám alatt. Keresztiék­nél. Szebényben családi ház eladó, gazdasági épületekkel. Felszaba­dulás u. 19. Érdeklőd­ni: Pécs, Török István u. 10. Személyesen 16 óra után, vagy levél­ben, Klárics György, Pécs, 7628. ______________ E ladó ikerh óz építésé­re 350 n-öl panorámás telek. Nagyon szép gyümölcsös. lakható házzal. Pécs, Holló­dűlő 1. Eladó Alsó-Gyükés, buszmegállóhoz öt percre, 250 n-öl szőlő és gyümölcsös, lakható épülettel, víz, villany van. Érdeklődni: dél­után, Kablár Károly, Pécs, Fejér Lipól u. 7. (Szőlőskerttel szem­ben.) Eladnám vagy elcse­rélném kétszoba-kony­ha több mellékhe­lyiségből álló házrésze­met 2 szoba-összkom­fortos lakásra, Szliven környéke előnyben. Ér­deklődni: Horváth, Pécs, Ditz-malom u. 500 W-os énekszerelés eladó. Kehi Ottó, Ro- monya, Jókai u. 2. Kereskedők, figyelem! Gyermek, kamasz és bakfis divatárumat be­szerzési áron átad­nám. ,.Divatáru" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ E ladó 2 tekercs (20 négyzetméteres) sima kátránypapír, methla- hi (cement) lap 10x10 cm, szürke, 44 db, piros 52 db, pipere­polc (fehér), használt csempe (fehér, 300 db), nagy tál, zomán- cos baba fürdőkád, olajos műanyag töltő­kanna, 10 l-es. Érdek­lődni lehet:' Pécs, dr. Doktor S. u. 21., fszt. 3 __sz________________ l irjiluilt tjiüniHS liliom MM Bimm WUII UMTOS ítaOínfK utl. Elcserélném 1.5 szobás házfelügyelői lokásom hasonló vagy 1 szobás főbérletire. Cím: Mün- nich F. u. 20/B, föld­szint. 7 emeletesben 61 m - es lakásunkat elcserél­nénk egy szoba-kony­hás, összkomfortosra és egy garzonra. Külön- bözetet térítünk. Tele­fon: 22-829. ADÁSVÉTEL Elodó 4 személyes, elő- teres hálófülkés camp:na sátor, nagy- képernyős színes tv, régi hanglemezg^űjte- mény, 8C basszusos tangóharmónika. Érdek lódni: Pécs. Körösi Cs S u. 5/A. II. em. 1'A. Tel.: 32-309, hét­köznap 17 óra után. MPHIIII 80 fi téli .DÍIHDN ráOOlli mmm 35, pics Eladó építőanyag! 700 db cserép, 2 db ge­renda, szigetelő papír, nagy hordó bitumen, Versenygyöztes elődök­től származó, fekete cocker spaniel köly kök eladók. Tel.: 18-219. Eladó 1 db IFA bil­ié ncs, HK 5-ös, bille­nős kocsival, friss műszaki, új fülke. 7000 km-es motor, új gu­mik. 1 db MTZ 80-as ra szerelt PÉNZ típusú osztrák rakodógép, 12 m körben, 8 m ma­gasságig dolgozik, va­gonrakásra kiválóan alkalmas. Ésdeklődni: Csepregi, Mágocs. Elodó szalagfűrész, be­tonkeverő, barkácsgép, parkettacsiszoló. szi­vattyúk, avalutenqe- lyek, gyalugép, állvá­nyos fúró, fűnyíró, prizmamotoros fűrész és kézi szerszámok. Pécs, Csend u. 14. kéllángos használt, fürdőkád, olajkályha, ház u. 20. gáztűzhely, nagyméretű tusolótálca, Pécs, Hat- 18 óra után. Férfi ballonkabát, amerikai ingek, aljak, evőeszközök, férfi öl­töny, sötét, női ruhák, fekete és mintás, 100 éves porcelántálak, NSZK kempingágy, gyö­nyörű, eladó. Czink Gyuláné, Pécs, Petőfi u. 35 . fszt. 11 Skoda 120 L, KM-es rendszámú gépkocsi ötvenezer kilométerrel eladó. Érdeklődni le­het: Komló, Április 4. u. 6. (Dr. Rácz Sán­dor). Telefon: 84-431, 17 óra után, 81-193, napközben. Agy. konyhaszekrény, ruhásszekrény, nádfüg­göny eladó. Telefon: 29-193. ___________________ T N-es Trabant 60 ezer km-rel, extrákkal el­adó. Telefon: 72/30-228 Személygépkocsi után­futó eladó. Telefon: 30-544. Eladó 10x20x40 cm-es válaszfallap és 8 hó­napos, anqol szetter szuka, sürgősen. Pécs, Hajnalka u. 32. .Különféle meretu aj­tók, ablakok, zsaluk és redőnyök eladók. Mehring, Siklós, Sza­badság u. 36. 50 l-es villanybojler, alia használt eladó. Érdeklődni: Pécs. 7627, Bártfa u. 8. Skoda Mik ro bontva eladó. Érdeklődni: Bánki D. u. 9/B. fszt. 1. sz. Érvényes műszaki vizs­gával 1200-as enyhén karambolos Zsiguli el­adó. Érdeklődni: Pécs — Homoktető 2. Dobi­ék _______________________ J ótállásos Dyram vi­deomagnó eladó. Ér­deklődni 17 óra után, Sarohin t. útja 112., fszt. 2. 24-es lenes gáro, eladó Multikár bil- felújítvo, vizs- haláleset miatt Birján, Kossuth L. u. 45.________________ 4 12-es Moszkvics jó ál­lapotban, 7 hó műsza­kival, egyben vagy al­katrészenként eladó. Bicsérd, Alkotmány u. 10. sz. Fregoli, panelfúrás, szögbelövés megren­delésre: lakberende­zési tárgyak felsze­relése. Tel.: 28-094. Roczkó. Kisteher 30-788. Építőanyag, árufuvarozás, költöztetés vasárnap is. Gyors vízumintézés. — Pécs, Teréz u. 5. Te­lefon: 22-845. Munka­napokon 9—17 óráig. SZÜRKE HOMOK, FOLD. SÓDER, TÖRMELÉK. Telefon: 19-647. Szőnyegek, bútorkár­pitok speciális gépi tisztítása nyugati vegy­szerekkel. Garancia! Tel.: 34-821. KÖLTÖZTETÉS, 22-857. BÚTOR-. ZONGORA-, PANCÉLSZEKRÉNY- SZALLITAS. Vízumok gyors intézé­se. Bartók Béla u.21. 10—18 óráig. Telefon: 23-104. HOMOK. FOLD KÖ. SÓDER 14-184 Varrógép és háztartá­si gép helyszíni javí­tása. Telefonügyelet: 14.30—15.30-ig. 17-760. Tv-javitás helyszínen. Tel.: 17-757, Németh. Festés, mázolás, tapétá­zás árkedvezménnyel. Telefon: 25-706. Korona Tehertajd Társkeresés, valamint eltartási szerződések közvetítése, Pécs, Cent­rum Áruház, huszonne­gyedikén, csütörtökön kilenctől tizenkilencig, a LEVÉLPRESSZ orszá­gos közvetítőiroda or­szágjárásának újabb ál­lomásán. Azonnal címe­ket adunk! LEVÉL­PRESSZ. — Információ, 110-246 33-316 /AASTYAX I FIX,BILLENCB,DARUS, | GÉPI FOi-PtVUJNKA Beépített szekrények ké­szítését vállalom. Tele- lefon: 26-056. 1 - 10 t ITEHERTAXI O B I I 59 - 399 FiX. BILLENŐS DARUS Lakóház építésére, fel­újítására építési vál­lalkozó szabad kapaci­tást ajánl, közületeknek is Telefon 18-946 PANNÓNIA TEHERSZÁLLÍTÁS m------------- 1-10 t-ig F IX .BILLENŐPLATÓS ÉS DARUS GÉPKOCSIKKAL @14-184 — Ötödik osztályos fiam korrepetálására orosz­tanárt keresek. Telefon: 35-534 CB 31cs. AM 1-10 tonnáig 26-555 Garázst bérelnék hosz- szabb időre a 39-es dandár út környékén. Telefon : 26-981. nirtll.lilirffii iiggiei UíISlBIHf MT !«*- m:IS-72/?B 113 Most nyugdíjazott nő munkát vállalna, sza­natórium, üdülő, vagy magánszemélynél bár­hol. ,.Szállás szüksé­ges” jeligére o Hunya­di úti hirdetőbe. Nyugdíjas házaspár csa­ládi házába sürgősen keres gondozásra fiatal vagy középkorú, egye­dül álló nőt, Szigetvár közelében, rövid idő elteltével eltartási szer­ződéssel. Helyben és közelben több munka- lehetőség van. Kétújfa- lu, József Attila u. 23. Gyesen lévő kismama 4 órai délelőtti elfog­laltsággal munkát vál­lal. ,,Kertváros 496" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. 1 tonnás tehergépkocsi­val munkát vállalnék. ,.Terepes" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Hatfejes géppel fonal- orsózást vállalok, kötő­dének. ..Pontos mun­ka" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe._______ KISÉPTERV GMK: 1989. évre vállalja társasház. családi hóz kivitelezé­sét, tervezéstől kulcs­átadásig. FILM 4). (f4. Petőfi: Rövidzárlat (f4, f6, f8) Kossuth: Rövidzárlat (10, 12, 2. Doktor Zsivago (6) Kossuth Videó: Kettős gázlók 161 Park: Doktor Zsivago (f4, 7) Park Kert: Vágyra járók (9), Ságvá­ri: Szívfájdalom (4, 6), Nevelési Központ: Az istenek a fejükre es­tek (4, 6, 8), Ifjúsági Ház: A Halálosztó (6, 8), Jószerencsét: Piedone Afrikában (f6). Komló: K. u. K. szökevények (4, n7, f9), Kom­ló Videó: A nagy párbaj (5), Mo­hács: Aladdin (6, 81, Mohács Kert: Elvis Presley (9), Szigetvár: A ki­csi kocsi Monte Carlóba meay (6, 81, Siklós: Asterix és Cézár aján­déka (61. A bosszú színe (81, Be- remend: Szorításban (f8), Duna­szekcsö: Harmadik típusú találkozás (8), Harkány: Az elveszett friqyláda fosztogatói (7), Máqocs: Betty Blue (f 81, Pécsvárad: Úqy érezte, sza­badon él (181, Sásd: Diplomás örömlány (f7\, Sellye: Más, mint a többi (71, Szentlörinc: Ritz fürdőhöz (81, Villány: Fantasztikus labirintus (f 81 MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8 20: A hét közben. 11.00: zeneműve. 9.00: A víg özvegy. Nap­Ope­rettrészletek. 11.31: A Pickwick Klub. Regény folytatásokban. 13.00: Klasz- szikusok délidőben. 14.10: Kortár­sunk: Szakonyi Károly. 14.30: Nó­ták. 15.00: Veszélyben. 15.30: Beethoven: I. szimfónia. 16.05: Han­goló. 17.00: Eco-mix. 17.30: Film­slágerek. 19.05: Nyílt szín. 19.35: Balázs Ferenc és Benkő László szintetizátor felvételeiből. 20.00: Köz­érdekű maqánüqyek. 21.00: Népszerű szimfonikus művek. 21.30: Magyarok Világszövetsége. 22.00: Hírvilág. 22.30: Késő éjjel a Watling Street- en. Hangjáték. 23.41 : Operafelvéte­lek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Gyermekeknek. 8.05: Ki ko- Don? 8.25: Kisiskolások műsoro. 9.05: Operetthármosok. 9.35: Rival­dafényben. 11.10: Térkép és útra- való. 13.05: Gyermekeknek. 13.05: A kincses sziget. Reaény. 13.33: Szív. Regény. 14.00: Kettőtől ötiq . . . 17.05: Tóborrock. 17.30: ötödik se­besség. 18.30: Garázs. 19.05: Tánc­házi muzsika. 19.30: Sportvilág. 20.05- Zeneközeiben 21 05: pnnrfovú a Jókai Klubban. 22.00: Csákányi Eszter találkozása Edith Piaffal. 23.10: Noktürn. BARTÓK RÁDIÓ 9.06 Kamarazene. 10.00: Zenekari muzsika. 11.23: Az Éder vonósné­gyes felvételeiből. 12.10: Opera­részletek. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Zenekari muzsika. 15.30: Ze­nei Tükör. 16.15: Kilátó. 17.00: Ho- rusitzky Zoltán születésének 85. év­fordulójára. 17.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 18.30: Szimfonikus táncok. 19.05: A hét zeneműve. 19.35: Haydn: D-dúr vonósnégyes. 20.00: A Philadelphiai Szimfonikus Zenekar játszik. 21.00: Dzsessz. 21.30: A fő­szerepben: Carlo Bergonzi. 22.53: Magyar zeneszerzők. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Informá­ciók Dél-dunántúlról. 17.30: Műsor- ismertetés, könnyűzene. 18.30: Szerb- horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ. MAGYAR TELEVÍZIÓ MÁSODIK MŰSOR 14.55—23.05: Mandela koncert. Közben: 20.00: Körzeti tévéstúdiók: Budapest, Pécs, Szeged. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Műsorismertetés. 9.00: A csodálatos szoba — adás gyerekek­nek. 9.15: Elrejtett kincs — adás gyerekeknek. 9.30: Művelődési adás. 10.00: Nyári délelőtt. 12.00: Hírek. 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hí­rek. 16.50: Plusz műsor. 18.30: Raiz*ilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajz­film. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-nap- ló. 19.50: 5port. 19.53: Időjárás. 20.00: Dráma. 21.10: A tudomány és mi. 21.55: Tv-napló. 22.20: Plusz műsor. 00.20: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 16.30: Maqyar nyelvű tv-napló. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-na^Jö. 20.00: Külpolitika. 20.45: Hírek. 20.55: Megáradt vizek — filmsoro­zat. 21.55: Dokumentumadós. 22.25: Költészet. 22.55: Kis koncert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom