Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-16 / 196. szám
Tanuljunk vállalkozni! Közösségi célok megvalósítása a bevételekből 'Emlékszem, annak idején micsoda megdöbbenést keltett sokakban — jómagámban is - a gmk-k, majd a vgm'k-k létrejötte. Generációk nőtték fel úgy, hogy a vállalkozást valamiféle szemfényvesztésnek, múltat idéző kórnak, csökevénynek tartották. 1987-ben megyénkben 25 KISZ-szervezet több mint hat és fél millió forint bevételhez jutott munkavállalásai, vállalkozásai révén. A munkavállalások alapvető célja: a politikai, mozgalmi munka anyagi alapjának megteremtése egy olyan munkaforma révén, amely lehetővé teszi a résztvevők munkájának anyagi elismerését is. E munkaformában 1986 óta dolgoznak a jogi személyiséggel bíró munkahelyi és tanintézeti KISZ bizottságok. A KISZ KB Intéző Bi- zotsága 1986. május 8-i állásfoglalása a Pénzügyminisztériummal egyetértésben meghatározta a KISZ által szervezhető szerződéses közösségi munkavállalás irányelveit. Szükséges volt ez azért is, mert a hagyományos társadalmi munkaakciók vonzereje és lehetősége csökkent a többletkeresetet biztosító új vállalkozási formákkal szemben, s ugyanakkor mozgalmi feladataink megvalósításához elengedhetetlen a közösségi célú bevételi források növelése. E vállalkozási forma lehetővé tette, hogy KISZ szervezeteink saját munkájukkal teremtsék elő mozgalmi munkájuk pénzügyi fedezetét, hiszen ma realitás nélküli s nem is ildomos a támogatások növelését várni. Mennyire más magatartásra ösztönöz is ez, mint a költségvetési támogatós! Mennyivel értékesebb így: gazdálkodni annak jogán, aki megdolgozott érte! Az elmúlt évben vállalkozó KISZ-szervezeteink mintegy hárommillió forintot fordítottak az így nyert bevételeikből közösségi célok megvalósítására, s közel ■három és fél millió forintot fizettek ki tagjaiknak személyi jövedelemként. A munkát szervező, végző KISZ-bizottság dönt a közösségi célról, s a munkavégzés ellenértékeként befolyó összeg közösségi célra fordítandó részarányának mértékéről (mely minimum 40 százalék kell hogy legyen). A közösségi célra elkülönített részt — ami eredményátadásnak minősül — vállalkozói adófizetés-kötelezettség nem terheli. A kapott ellenérték közösségi célú felajánláson felüli része az állami költségvetést megillető adók levonása után kifizetésre kerülhet a munkában résztvevőknek, akik dönthetnek az így rendelkezésre álló összeg elosztásáról a végzett munka arányában. A közösségi munkavállalás adózás szempontjából idén is előnyt élvez. A megrendelő vállalat, intézmény vezetésének megvan a gazdasági érdeke az együttműködésben, hiszen ez a legolcsóbb vállalkozás. (Mivel ez esetben nem kell fizetni a gmk-k utáni „büntetőadót”.) Ugyanekkor éppen ez jelenti a legnagyobb veszélyt is, hiszen ez arra ösztönözheti a gazdasági vezetőt - ahol a KlSZ-tit- kárt meg lehet győzni —, hogy ebben a formában próbálják a pénzeket „átmosni”, mentesíteni az adózás alól. Ennek elkerülése és a megváltozott adózási jogszabályok az eddiginél nagyobb felelősséget rónak a szerződéses közösségi munkavállalást végző KISZ- szervezetek titkáraira, gazdasági felelőseire. A vállalkozás nem célja, csupán politikai eszköze a KISZ-nek. A vállalkozásokból származó bevételek segíthetik az ifjúsági mozgalom megújulását, szervezeteink talpraállását. Az utóbb idők jelentős taglétszám- csökkenése sem a vállalkozó KISZ-szervezeteknél következett be, sőt némelyiknél még nőtt is a tagok száma. Szálka sokak szemében még ma is a vállalkozás, de egyre többen valljuk, hogy célja, eredménye, minősíti azt, hogy léte a szocializmusképünkkel összeegyeztethető. Ma már azt is hangoztatjuk, hogy mene dzsertípusú vezetőkre, vállalkozói kedvvel, készséggel rendelkező emberekre van szükségünk népgazdaságunk minden szintjén. E készségek kialakítására, fejleszté sére is alkalmat kínál, mozgásteret biztosít nekünk, fiataloknak a iszerződéses közösségi munkavállalás. A lehetőség adott, hogy tanuljunk vállalkozni. Galambos Gábor KISZ Baranya Megyei Bizottsága Célja: az ifjúságvédelem A pécsi Hunyadi út 54-ben lévő tanácsadó iroda Népfrontos vita után egyesület Furcsa, s egyben nagyon jó érzés volt végigülni az Ifjúságért Egyesület alapító közgyűlését. Tudom, peresztrojka ide vagy oda, nemigen szók- i r v • r r . r j r i 'l tunk mamég örvendezni az InfOmiaCIOS ßS tOnOCSOOO SZOlgOlOt effajta gyűléseken. A mintegy háromtucatnyi alapító olyan feltűnő alapossággal kerülte a formalizmust, hogy még az is dorgálást kapott, aki szigorúbban próbált ragaszkodni az ilyenkor szokásos ügyrendhez. Szerencsére ehhez partner volt a levezető elnök is, Sükösd Ferenc, aki jogásztól szokatlan nagyvonalúsággal és kellő kedélyességgel lendítette át a közgyűlést a kényesebb pontokon. Jó volt ott ülni, mert mindenki magát adta, jóllehet egymástól jócskán különböző felfogású és világnézetű emberek találkoztak össze az Ifjúsági Ház klubjában. A közös cél egyirányba fésülte az egyébként szerteágazó gondolatokat. Az egyesület ugyanis nagyon meg akart alakulni. Kudarcnak éreztük volna, ha dol- gavégezetlenül távozunk, bár volt erre irányuló javaslat is. (Mondván: az alapszabály tervezete nem alkalmas a megvitatásra.) A többség azonban arra szavazott, hogy a részlet- kérdések tisztázása várhat, a fontos az, hogy induljon a munka. Ahogy a vita, úgy a jelölés és a szavazás is tartogatott meglepetéseket. Katolikus pap szólalt fel a megyei KISZ-titkár jelölése érdekében, és kévésén múlt, hogy az ifjúságvédelemben jeleskedő rendőr őrnagy nem került egy „csapatba” a karitatív mozgalomban ugyancsak nagy érdemeket szerzett református lelkésznővel. (Minek titkoljam, szavazatommal ezt a „frigyet" kívántam elősegíteni!) Mint hírül adtuk, a közgyűlés Adóm Antal jogászprofesz- szort, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnökét választatta meg elnöknek. Az ő kompromisszumos készsége, nagy társadalmi tapasztalata és szakmai tudása nyilvánvalóan hasznára válik az új egyesületnek. De hát mivégre egy újabb ifjúságvédő szervezet? — teheti föl a kérdést az olvasó. Nem elég az iskola, a mozgalom, a rendőrség, a GYIVI és a családgondozó hálózat? Miért kell külön egyesületet létrehozni apparátussal, információs és tanácsadó szolgálattal? Ha belemennénk ebbe a vitába, oda lyukadnánk ki, ahová a környezetvédő mozgalmak, a városszépítők ellen berzenkedők, akik a feladaton tán még igen, azon a csöpp kis hatalmon azonban semmiképpen sem osztozkodnának. Az Ifjúságért Egyesület nem akar hatóságosdit játszani. Dolgozni akar. Ezért döntött úgy, hogy nem köti időhöz és „szertartásrendhez” a munka- csoportokat, s az adminisztrációból is a legkevesebbet vezeti. A lényeg az, hogy az információs és tanácsadó szolgálat mielőbb berendezkedjék új székhelyén, Pécsett, a Hunyadi út 54-ben, s újabb hírek szerint a Déryné u. 1- ben is. A lényeg az, hogy a bázisszervek teljesítsék vállalt kötelezettségeiket, hogy az egyesület égisze alatt mindenki támogatást kapjon, aki a hátrányos helyzetű, vagy éppen a kiemelkedően tehetséges fiatalokért tenni akar. A vezetőségben erre garanciát látok. Elnök: Adóm Antal, alelnök Csordás Gábor; a Jelenkor főszerkesztője, a szolgálat vezetője Párás Béla korábban népművelő. Vezetőségi tagok: Derdák Tibor szociológus, erdősmecs'kei tanár; Erdős Eszter hidasi református lelkész; Kosztits István az Országos Cigánytanács titkára; Parádi József pécsi orvos-pszichiáter. Számos érdemes ember — aki jelölve volt — nem fért be a leszűkített vezetőségbe. Bizonyára nem szegi kedvüket, hiszen az egyesületi pálya nyitott előttük a nemes célú munkára, meg aztán munkahelyükön amúgy is az élvonalban vannak. A nyár végén remélhetőleg már konkrét eredményekről számolhatunk be. H. J. „Te, figyelj! Adnál nekem is egy cigit? Gyufám van ... Kösz. . . Leülök ide, jó? Te melyik vonatot várod? Na, akkor együtt utazunk. De nem zavarlak, ugye? ... Tudod ... Ej, ittam egy kicsit, otthon anyáméknál. Nézd, mit össze nem pakolt az öreglány! A fiamat néztem meg. Frankó kölyök, hároméves. Úgy bömbölt, amikor eljöttem, mert szeret engem az a gyerek!... Állandóan csak rajtam lógott, még a kocsmába is jött velem, nem lehetett otthon hagyni . . . Másfél éve váltam el az anyjától, pedig akkor is majdnem megbolondultam azért a ... Aztán a gyereket most az öreganyja neveli, mi a fenét csinálnék én vele?! A kezem? összevarrták. Belevágtam vele az ablaküvegbe. Vérzett, mint a szakra- mentum, aztán én úgy utálom a vért!... Nem is akartam orvoshoz menni, de erővel elvittek ... Az apóm ... De amikor jobban lettem, meg is kapta érte a magáét! Most is. hogy otthon voltam, egyszer csak elkezd löködni, taszigál- ni, hogy miért iszok? Mintha ő sose ivott volna! Belevágtam jött a gyerek, szóval minden frankó volt. Aztán bevittek a szanatóriumba, mert . . . mindegy. Hát annyira hiányzott varom a nőt, aztán van, hogy megverem, de nem tudom, miért, elhiszed? ... A legutolsó nőm 47 éves volt, én meg Sínek és vakvágányok az ágyba, aztán adtam neki rendesen, de még kaphat is! Eleget vert gyerekkoromba . . . A vén trotty, még az lökdös engem! Te, figyelj, jön a vonat! Na, add ide a táskádat, majd én viszem. Látod, én mindig úriember vagyok a nőkkel, nem bántom én őket sose, ha nem muszáj!... Na, ide tegyük le magunkat! Te, én a feleségeimet is nagyon szerettem, elhiszed? Jó, nem házasodtunk össze, de azért csak a feleségem volt, nem?... Aztán elzavartam . . . Pedig megvolt mindenünk. Lakást kaptam. nekem ez a nő, hogy egyik délután megléptem. Vettem bort, viszem haza, hát nem rajta kapom egy férfival?! Az ipse meg éppen az én borotvámmal húzza le a képéről a szőrt! Hát én azt az embert nem bántottam, de amit a feleségem kapott, azt nem teszi egyhamar zsebre, elhiszed? . . . Aztán elzavartam ... Nincs szerencsém nekem a nőkkel azóta sem... Pedig úriember vagyok velük. Te, én megfőzök, bort viszek nekik, mindent megcsinálok, aztán mégse jó! Van, hogy két hét után elzaharminc vagyok, de ez nem számít. Azt nem bántottam, mégis elment. És tudod, kivel van most együtt? A bátyámmal ... Néha már azon gondolkodom, hogy mi a francnak élek én, minek?!... Egyszer felmásztam az aknatoronyba, hogy na, most leugrok. Hű, kiabált ám mindenki, hogy menjek le! Aztán röhögtem egyet, és mondtam, hogy tudjátok mit, egy sörért leme- gyék. Adnak sört, hogyne adnának! Aztán lejöttem, és tudod, mi volt? Jól megvertek ... Többet le se mehettem a bányába, azóta csak a külszínen dolgozhatok. A rosseb ebbe az életbe! Tudod, most mit csinálok? Anyám azt mondta, tegyem a kaját a hűtőbe. Teszi a franc, minek menjek haza az üres lakásba? Leadom azt is, a rossebnek se kell, visszamegyek a szállóra, ott legalább nem vagyok egyedül!... Te, tudod mit? Gyere el velem a Panorámába, arra hívlak meg, amire akarod . . . Most mi van, rühellsz?!... Ne félj, ismernek ott engem, ha felmérgesítenek, olyan rendet szoktam csinálni, hogy csak na!... Nem, téged nem vernélek meg, mert te nő vagy, meg különben is rendes voltál ... Már meg is érkeztünk? Hű, észre se vettem ... Te, figyelj, tényleg nem akarsz eljönni a Panorámába? . . . Oké, oké, de akkor még szívjunk el egy cigit, jó? De most én kínállak... Persze, hogy van, egy teljes paklival, csak már dumálni akartam valakivel, elhiszed? ..." Molnár Valéria Lakásért járadék, járadékért lakás Ha öreg lennék, nem lenne senkim, de lenne valamim, mondjuk egy háromszobás lakásom, biztos belevágnék. Ha fiatalként kérdeznek - mint ahogy az vagyok — nagyon meggondolnám a dolgot. „Lakásért járadék - járadék lakásért” szlogennel hirdet akciót az MHB Ingatlanforgalmazási Leányvállalat. A minap kézhez kaptam Hancz László főosztályvezető körlevelét. Nos, a részletes ismertetéstől ezúttal eltekinthetünk, legyen elég annyi, hogy a leányvállalat így kíván segítséget nyújtani a fiataloknak a lakáshoz jutásban. Két héttel ezelőtt hallottam egy rádióműsort, melyben a cég valamelyik embere főleg a dolog humanitását«csetelte. Azt mondta, ezáltal megszüntethető az az áldatlan állapot, mely az eddig általános, kétoldalú eltartási szerződések velejárója volt. Szerinte a szerződést kötő fiatalok alig vár ták, hogy az eladóként be jegyzett idős minél előbb tel jesítse kötelezettségét, egysze rűbben szólva elpatkoljon. Bi zonyára volt ilyen is. Meg kel azonban jegyeznem, akiknek valóban létkérdés a lakás, azok úgy kötik az „üzletet", hogy azonnal oda is költözhessenek, fedél legyen a fejük felett. S érdekes módon még sehol nem kevertek mérget az eladó teájába. Én legalábbis nem hallottam ilyen történeteket. Akinek nem volt sürgős, volt hol laknia, az meg miért kívánta volna felebarátja halálát? No, persze tudom, jócskán leegyszerűsítem az ügyet, dehót logikusan gondolkodva csak erre a következtetésre juthattam. De azt is hozzáteszem: bizony a logika néha csődöt vall. Főleg lakásügyben. Ez persze nem az én gondom, sokkal inkább a magyar államé . . . A leányvállalat ajánlata szerint, ha befizetek 200 000 forintot, egy-; ha 280 000-et, két-; ha 360 000-et, három- szobás ingatlanhoz jutok. Maximum tíz év alatt. Emellett persze havi törlesztéssel is terhelve vagyok: 600 000, 720 000 és 840 000 forint lefizetéséig. Egyedülállóként ha van is elég pénzem előlegre, a részletfizetést nemigen bírnám, hisz a 9. évben már 7000 forintot kéne postára adnom. Ha családom van és rendelkezem 280 000 forinttal, a különböző kedvezmények miatt inkább az OTP-hez fordulok. Licitre kapok lakást 10 évnél hamarabb is. Vidékiként csak így gondolhatom. A főváros persze más, hisz ott 40 000 forintos négyzetméterenkénti árról is hallani. A leányvállalat kezdeményezésének így hát a budapestiek örülhetnek csupán. De mi lesz a vidéki fiatalokkal? Nem a bankosoktól kérdezem, nem az ő reszortjuk a szo- ciólpoliti'ka. De élni itt is kell valahol. Pauska Zsolt Rovatszerkesztő: Havasi János 1988. július 16., szombat
