Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-10 / 160 szám
2 Dunántúli napló 1988. június 10., péntek Áramszolgáltatási centenárium Felmentés, kinevezés A TECHNOVÁ tudományos szakvásárt június 8. és 10. között rendezték meg Grazban, ahol 350 cég mutatta be technikai újdonságait. A Magyar Gazdasági Kamara szervezésében több magyar vállalat kínálta műszaki-tudományos fejlesztésének eredményeit. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem geodéziai és bányamértani tanszéke a vonal-digitalizálójával jelentkezett. MTI-fotó: Balaton József MTI-telefotó---------------------------------- * --------------------,------------Magyar felszólalások az ENSZ közgyűlésén (Folytatás az 1. oldalról) nácskozás alkotó légköre és egyértelműen pozitív társadalmi visszhangja alapján joggal állíthatjuk, hogy nemcsak a párttagság, hanem a magyar nép döntő többsége is a Szocializmus mellett foglalt állást. Élni és alkotni akar. Jövőjét szocialista keretek között tartja biztosítottnak. Ennek a rendszernek a hatékonyabb, korszerűbb működésében látja megmaradásának és fejlődésének legfőbb garanciáját. A szocializmus ügye Magyarországon 10 millió emberre tartozik. Kötelességünk élni ezzel a bizalommal. Keresnünk kell állhatatosan minden olyan lehetőséget, eszközt, anyagi és erkölcsi erőforrást, ami hozzásegíti népünket önbizalma erősödéséhez, nagy nemzeti vállalkozása sikeréhez. Ebben nélkülözhetetlen szerepe van annak, hogy megbecsüljük nemzeti múltunkat, tanuljunk szocialista építésünk tapasztalataiból, közkinccsé tegyük elődeink áldozatos erőfeszítéseit, kimagasló teljesítményeit. A pórtértekezlet kimondta: „a gazdaságban legfontosabb feladatunk a Központi Bizottság 1987. július 2-án elfogadott kibontakozási, valamint a Minisztertanács stabilizációs munkaprogramjának végrehajtása”. Mindezek tükrében a villa- mosenergia-ipar feladatai is feszesebbek lettek. Amíg korábban az ország fejlettségének jelentős mérőszámaként tekintettük az egy főre jutó energiafogyasztást, ma már ez a mutató helytelen irányba orientálhat bennünket. A világgazdaság legfejlettebb régióiban ugyanis időközben olyan tendenciák erősödtek fel, amelyek egyenesen az energiával való takarékosságot tették meg a gazdasági fejlettség egyik fő mércéjévé. Ebben az összefüggésben is figyelmeztető, hogy a fejlett ipari országok termelésének energiaigényessége a magyarénak mindössze fele, kétharmada. Miközben az összenergia felét, a villamos energia közel egy- harmadát behozatalból elégítjük ki. A kormány a munkaprogramban azt vállalta, hogy kiemelt figyelmet fordít az ipari termelés anyag- és energia- igényességének csökkentésére. Az ország energiaforrásainak és -fogyasztásának egyensúlya a jövőben is elsőrendű célunk. Az energiaigényesség csökkenését szolgálja az energiagazdálkodási program következetes végrehajtása, az energiaigényes termelés visz- szaszorítása, a fajlagos energiafelhasználás mérséklése. Azzal a ténnyel sem büszkélkedhetünk, hogy 1985-ben az ezer tudósra és mérnökre Befejező szakaszukhoz érkeztek a Szovjetunióban a XIX. országos pártértekezlet előkészületei: országszerte lezárult a küldöttek megválasztása, s élénk társadalmi érdeklődés mellett folyik a tanácskozás alapdokumentumának, az SZKP Központi Bizottsága téziseinek megvitatása — tájékoztatta a sajtó képviselőit csütörtökön Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A nagykövet beszámolt arról, hogy az előkészületeket kísérő viták kritikusak voltak, a megnyilvánulások gyakran igen éles hangnemben fogalmazódtak meg. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a vezetés a társadalmi polémia alapkövetelményének azt tartja, hogy a kifejtett nézetek a szocializmus törvényes keretein belül maradjanak; a viták nem vezethetnek az egység megbontásához, a társadalom erőinek megoszjutó szabadalmi kérelmek száma a fejlett tőkés országokban a hazainak négy-ötszörösét érte el. A licencek továbbfejlesztése iparunkban viszonylag szűk körű, bár ez lenne a hasznosítás leghatékonyabb módja. Jelentősek az anyag- és készletgazdálkodás tartalékai. Bőven van tennivalónk az ipari termékek minősége tekintetében. Az iparvállalatoknál 1986- ban kimutatott, minőséghiányok miatti kár tízmilUárd forint volt, s ennek közel fele olyan selejtkár, amelynek nagyobb része a vállalat saját hibájából, a technológiai és munkafegyelem be nem tartásából adódott. Évek óta folyamatosan emelkednek az ipar- vállalatoknál elszámolt garanciális költségek, a minőségi kötbérek és a kártérítések. Sok a tartalékunk az ütemesebb termelés és termékkibocsátás tekintetében, valamint a nemzetközi együttműködés, kooperáció területén. Embert próbáló, emberhez méltó feladataink megoldásában nem vagyunk egyedül. Soha nem tapasztalt nemzetközi érdeklődés és segítő szándék kíséri vállalkozásunk sikerét. A legutóbbi világesemények valamennyiünk nagy örömére azt mutatják, hogy meg lesz munkánkhoz a legfontosabb feltétel, mert a világbéke fennmarad. Annak bizonyságául, hogy milyen nagy jelentősége van mindennapos munkákban is a józan, realista bizakodásnak, hadd idézzem befejezésül Kádár János elvtársnak Bonnban, 1982-ben, tehát a kelet-nyugati viszony zord időszakában elhangzott szavait: „Mély meggyőződésem, hogy az emberiség számára, Európa népeinek számára nincs más út, mint a helsinki szellem folytatása és a világ más részeire való kiterjesztése. Talán most hihetetlennek tűnik, de én meggyőződéssel vallom, hogy erre az útra mindnyájan vissza fogunk térni, még azok is, akik ezt ma kritikus szemmel nézik vagy vitatják. A józan emberi ész szerint nincs más járható út.” A legutóbbi moszkvai találkozó meggyőzően bizonyította ennek az optimizmusnak a megalapozottságát. A centenárium alkalmából megköszönöm helytállásukat, szívből gratulálok eredményeikhez, kedves mindannyiuknak további sikereket és jó egészséget kívánok — fejezte be ünnepi beszédét Grósz Károly. Ezt követően Hatvani György, a tröszt vezérigazgatója méltatta a villamosenergia-szol- gáltatás egy évszázados fejlődését. Ezután Grósz Károly átadta a Minisztertanács Jubileumi oklevelét Hatvani György vezér- igazgatónak. fásához. A különféle téves nézetekkel szemben ugyanakkor mindenekelőtt a meggyőzés, a nyílt politikai vita eszközeivel kívánják felvenni a harcot. A sajtó képviselőinek kérdéseire válaszolva a nagykövet részletesen szólt arról is, miként választották meg a pártértekezlet csaknem 5 ezer küldöttét. A kiválasztás legfontosabb újdonsága volt, hogy a delegátusokat — az SZKP történetében először — a dolgozók, a párttagok és a pártonkívüliek széles körű részvételével, élénk társadalmi viták közepette választották ki. Az „alulról jövő" kezdeményezések alapján, nyílt fórumokon összeállított jelölőlisták nyomán azután a pártbizottságok'titkos szavazáson választották meg küldötteiket. Ezt az újfajta választási mechanizmust a soron következő párt- kongresszus főpróbájának is tartják a Szovjetunióban — közölte Borisz Sztukalin.-f WASHINGTON: Az Egyesült Államok arra akarja rávenni NATO-szövetségeseit, hogy csak politikai feltételek mellett nyújtsanak kölcsönöket, hiteleket a szocialista országoknak. Ezt George Shultz külügyminiszter terjeszti az atlanti sziivetség tagállamai elé a NATO madridi tanácskozásán. Az amerikai követelésről a The New York Times adott hirt csütörtökön. A lap kormány- tisztviselőkre hivatkozva azt ir. ja, hogy a javaslatot várhatóan „elentmondásos fogadtatásban" részesítik.-G- MOSZKVA: Eduard Se- vardnadze szovjet külügyminiszter üzenetet intézett az ENSZ főtitkárához. Ebben felhívta Pérez de Cuellar figyelmét arra, a veszélyre, hogy Pakisztán magatartása meghiúsíthatja a genfi megállapodásokat, hiábavalóvá teheti az afganisztáni probléma rendezéséért eddig tett erőfeszítéseket. A pakisztáni fél az első naptól fogva durván megsérti a genfi megállapodásokat. Ennek már eddig is számos cáfolhatatlan bizonyítékát tárta fel a szovjet kormány - írta a világszervezet első számú tisztségviselőjének Eduard Sevardnadze. Radzsiv Gandhi életrajza Radzsiv Gandhi 1944-ben született Bombay-ban. Szülei Lakhnau-ból Delhibe költöztek, ahol édesapja, Firoze Gandhi parlamenti képviselő lett. Radzsiv Gandhi gyermekkorát nagyapja, iDzsaváharlál Nehru házában töltötte. Tanulmányait Dehradun városban végezte. Ezután a Cambridge-i Trinity College-ben, majd a londoni Imperial College-ben tanult, ahol elvégezte a gépészmérnöki szakot. Angliából visszatérve tagja lett a delhi repülős klubnak, majd megszerezte a polgári pilóta jogosítványt és az Indian Airlines légi- társaságnál helyezkedett el, mint pilóta, majd mint oktató. 1980-ban Uttar Prades állambeli Ameti választási körzetben képviselő lett. Később, mint az Indiai Nemzeti Kongresszus (I) párt egyik főtitkára, sokat tett a párt korszerűsítéséért és aktivitásának növeléséért. Indira Gandhi 1984. október 31- én történt meggyilkolása után miniszterelnöknek nevezték ki. Ezt követően általános választásokat irt ki, amelyen India történetének legnagyobb parlamenti többségét szerezte meg. Radzsiv Gandhi a miniszterelnöki és az Indiai Nemzeti Kongresszus (I) párt elnöki tiszte mellett személyesen irányítja a Külügyminisztériumot, a Tervbizottságot, a Tudományos és Technológiai Minisztériumot, az Űrkutatási Ügyek Minisztériumát. Radzsiv Gandhi 1968-ban Delhiben kötött házasságot az olasz származású Sonia Mainóval, akivel Cambridge-i tanulmányai alatt ismerkedett meg. Házasságukból két gyermek született. Radzsiv Gandhi, India miniszterelnöke nyitotta meg csütörtökön a felszólalók sorát az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakán. Az indiai kormányfő, a Hatok csoportjának egyik vezetője rámutatott: ez emberiség válaszúihoz érkezett, s az egyik út a kollektív öngyilkossághoz vezethet, ha továbbra is a nukleáris fegyverekre akarják alapozni a világbarr az egyensúly fenntartását. A közgyűlési ülésszakkal párhuzamosan folytatta csütörtökön tanácskozását az a bizottság, amelyben a nem kormányszintű szervezetek képviselői terjesztették elő állás- foglalásukat a leszerelés kérdéseiről. A bizottság két nap alatt több mint harminc nemzetközi és nemzeti szervezet képviselőit hallgatta meg. Csütörtökön szólalt fel Cserveny Vilmos, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkára és Laukó Károly, az Országos Béketanács elnökségének tagja.---------------------------------- *-f NEW YORK: A tervezettnél jóval hosszabb, csaknem kétórás megbeszélést lolytatott csütörtökön az ENSZ-szákházá- ban Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter Jichak Samir izraeli miniszterelnökkel. Samir a megbeszélés után „ba. rátságosnak és igen komoly hangvételűnek" minősítette rövid nyilatkozatában a megbeA DÍVSZ főtitkára sürgette, hogy a közgyűlés vigye tovább azt a lendületet, amelyet a közepes hatótávolságú nukleáris eszközökről megkötött szerződés adhat a nemzetközi életben. Javasolta, hogy a közgyűlés rendkívüli ülésszaka egyebek között támogassa a nukleáris fegyverék teljes eltiltását. Cservény Vilmos elmondotta: a DfVSZ széles körű nemzetközi akciót kezdeményezett a nukleáris fegyverek eltiltásának követelésére. Laukó Károly, az Országos Béketanács elnökségének tagja hangsúlyozta, „azt szeretnénk, ha Magyarország Európában az első országok között lenne, amelyek területéről, a megfelelő nemzetközi megállapodások alapján, kivonják a külföldi csapatokat, megakadályozzák bármely nukleáris, vagy v^gyi fegyver jövőbeni telepítését.” szélést. Mint elmondotta, számos kérdést vitattak meg, ezek között a közel-keleti helyzetet, a két ország kapcsolatainak problémáját. Az izraeli kormányfő lelvetette a szovjet zsidók kivándorlásának kérdését. Szó volt a leszerelés, a fegyverzet csökkentése időszerű témáiról is. A Minisztertanács dr. timár Mátyást, a Magyar Nemzeti Bank elnökét e tisztségéből 65 éves korára való tekintettel, - saját kérésére, érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonulása miatt — 1988. június 15-i hatállyal felmentet, te, egyidejűleg Bartha Ferencet, a Magyar Nemzeti Bank elnökévé kinevezte. Dr. Tímár Mátyást a Minisztertanács elnöke a kormány tanácsadójának kérte fel. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Tímár Mátyás államtitkárt 1988. június 15-i hatállyal e tisztsége alól felmentette, egyidejűleg több évtizedes kiemelkedő munkássága elismeréseként nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta, A kitüntetést dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyet, tes elnöke adta ót. Jelen volt Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, kereskedelmi miniszter és Kovács Imre, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Bartha Ferencet kereskedelmi minisztériumi államtitkári tisztségéből 1988. június 15-i hatállyal felmentette, egyidejűleg mint a Magyar Nemzeti Bank elnökét államtitkárrá kinevezte. A budapesti párt-végrehajtóbizottság ülése A budapesti párt-végrehajtóbizottság június 8-i ülésén döntött arról, hogy június végére összehívja a Budapesti Pártbizottság ülését. Mintahogyan arról a pártáktívát korábban már tájékoztatták, Havasi Ferenc, a pártbizottság első titkára tisztségéből való felmentését és nyugdíjazását kérte. A pártbizottság dönt majd kérése elfogadásáról, és a jelölés előkészítésére a vb bizottságot küldött ki. Az erről szóló közleményt a Budapesti Pártbizottság lapja, az Esti Hírlap közölte.-®- BEJRUT: Izraeli katonák és a velük szövetséges dél-libanoni milicisták szerdán Izrael határától 22 kilométernyire északra megtámadtak kát falut. A milicia szóvivője szerint a két település a Hezbollah nevű Irán-barát szervezet erősségének számít. Az izraeliek harckocsikat, páncélozott csapatszállító járműveket és helikoptereket vetettek be, s állítólag négy gerillát megöltek. Előkészületek a szovjet pórtértekezletre Állami ingatlan Eladó Orfű „C” szektor 41. sz. alatti üdülőingatlan, Pécsi-tó partján. Kikiáltási ár: 420 000 Ft. Az értékesítés licitálással történik. Érdeklődni: INKOZ Iroda Pécs, Timár u. 2. Telefon: 27-055/60 mell. CE 30 sz ! 1988. június 13-án alek uísszatéríté! V Női és bakfis nyári ruha 350—3500 Ft-ig V Női és bakfis blúz 220—1500 Ft-ig Amíg a készlet tartl k\W PÉCSI Centrum Áruház AZ ORMÁNSÁG MGTSZ, SELLYE 1988. június 17. napján árverést tart Az árverés tárgya: Sellye, Bőhm-tanya, gazdasági épület. Az épület lebontási értékben kerül eladásra. Kikiáltási érték: 38 400 Ft. Az épület bármikor megtekinthető. Az érdeklődők az árverés napján a termelő- szövetkezet irodahelyiségében jelenjenek meg. Cím: Sellye, Dózsa Gy. u. 22. Felvilágosítás személyesen a tsz irodájában, vagy telefonon, Sellye 69, bármikor kapható.