Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-25 / 175 szám
Amit a gyógyszerekről tudnak, s amit tudnunk kell Patikusok Utazás világútlevéllel Elenite. Finn és francia tőke segitségével épült modern üdülőtelep. Hajóút a Fekete tengeren Potikusok. A régi név még ma is tartja magát, bár egyre kevesebben hívják így a gyógyszerészeket. Az emberek tisztelik őket és bíznak bennük, hiszen az orvosok után ők azok, akiktől a gyógyulást remélik, a bajokra, fájdalmakra ők adnak gyógyírt. Mi csak azt látjuk, hogy a leadott orvosi vényre kiadják a gyári készítményeket, vagy a gyógyszertári laboratóriumban elkészítik azt. Pedig emö- gött sok-sok munka, tanulás van. Nemrég jelent meg p hír: országos fiatal gyógyszerészek szakmai vetélkedőjén a Baranya megyeiek több díjat elhoztak, s ez nem az első eset, hogy ezeken a vetélkedőkön az élvonalban végeznek. Milyen szakmai képzettséggel, felkészültséggel kell rendelkezni ma a gyógyszerészeknek? Erről dr. Földvári Klárával, a Baranya Megyei Gyógyszertári Központ szakfelügyelőjével beszélgettünk.- Elsőként azt kérdezném, mi a gyógyszerész szakfelügyelő leiadata? — Tulajdonképpen a gyógyszertárak szakmai felügyeletét látja el. Minden megyében működik gyógyszertári központ, ez felelős a megye gyógyszer- ellátásáért. Baranya megyében 57 gyógyszertár működik a megyei központ irányítása alatt. Ugyanakkor a központok felelősek a szakmai színvonal biztosításáért is.- Ez utóbbira mi módon van lehetőség? Vannak-e a gyógyszerészeknél - az orvosokhoz hasonlóan —, tudományos fokozatok, s ha igen, ezek milyenek? — A gyógyszerészi hivatás gyakorlása állandó és folyamatos önképzést és továbbképzést igényel. Valamennyi gyógyszerész számára ötévenként továbbképző tanfolyam elvégzése kötelező, amely lehetőséget ad a pályával kapcsolatos új ismeretek megszerzésére. Ezen kívül az elhelyezkedéstől és a gyógyszerész érdeklődési körétől függően, az Orvostovábbképző Egyetem keretében 12 féle szakterületen van mód szakgyógyszerészi képesítés megszerzésére. Például gyógyszerteohnológia, kémiai, biológiai, mikrobiológiai gyógyszerellenőrzés, gyógyszerhatás- tan, toxikológiai, gyógynövény- ismeret, stb., tárgykörökből az előírt tanfolyamok elvégzése után tehet a gyógyszerész szakvizsgát, s ezzel az adott tárgyból szakgyógyszerészi képesítést szerez. A szakképesítés megszerzésének azonban előfeltétele, hogy a szakvizsga letétele előtt kötelező, négy-öt év gyakorlat, az adott szakterületen. Aki ennél elmélyültebben kíván foglalkozni egy bizonyos témával, a külön kutatómunka elismeréséül lehetőség van egyetemi doktori cím és más tudományos fokozatok elnyerésére is. Baranya megye 182 gyógyszerészének 68,7 százaléka szakgyógyszerész, és 15-en az egyetemi doktori cím birtokosai. *- Ezek szerint a megye gyógyszerészeinek - bár kevesen dolgoznak tudományos intézetekben —, van lehetőségük a tudományos kutatásban részt venni? — A Gyógyszertári Központnak az oktató és fejlesztési tevékenysége mellett, nagy jelentőségű a tudományos kutató munkájai is. A Baranya Megyei Gyógyszertári Központban folyó kutatómunkának az eredményei olyan szabadalmaztatott termékek mint pl.: a korpa- tabletta, a Mecsek nevű gyógy- tea-család, és a kifejlesztés alatt álló, fehérje és fokhagyma i tartalmú készítmények.- Ma már rendkívül sokféle medicina kerül lorgalombo és egyre több az új gyógyszer. A gyógyszerésznek pedig ismernie kell valamennyit. Hogyan tudják ezt követni? — Mint említettem, mindenkinek kötelező résztvenni a továbbképzéseken, és legalább ilyen fontos az állandó önképzés. Épp ezért munkánk számára nélkülözhetetlen az ún. belső információs rendszer. Ez nagyobb létszámú gyógyszer- tárakban, gyógyszertáron belül, de a gyógyszertárak között, valamint a központi irányítás között működik. Valóban a gyógyszerkincsben és az ahhoz való hozzáférhetőségben gyakori a változás. Új gyógyszer jelenik meg, vagy a hatáserősség változik, vagy _ megszűnik valamely okból a gyógyszer előállítása, vagy nem várt mellékhatásra derül fény. Megváltozhat egészségügyi, vagy tórsadalmi- gO'zdasógi okok miatt a gyógyszer rendelhetősége, kiadható- sóga, mennyisége és még sokáig lehetne sorolni azokat az okokat, amelyek szükségessé teszik, hogy az információs rendszer révén naprakész ismeretanyaggal rendelkezzünk. — A gyógyszerészek a birtokukban lévő ismeretanyag révén, jelentős információs szolgálatot látnak el. Ez az információs tevékenység két fő irányban folyik. Elsőként említeném meg a betegek és a gyógyszert igénylők számára a kiadással egyidőben adott tájékoztatást. Ez vonatkozik a gyógyszernél az adagolás mértékére, annak napszakhoz, étkezéshez történő igazodására, az adagolás előrelátható időtartamára, az együtt nem fo- a''osztható élelmiszerekre, szeszesital fogyasztására, a veszélyes munkahelyen történő munkavégzésre, a gépkocsivezetésre, stb. Sajnálatos, hogy ezt a sokrétű tájékoztatást csaík kevesen igénylik. Gyakran hallani „én már régóta jól ismerem a gyógyszert, ’ nincs szükségem a tanácsra". Sajnos, nincs lehetőség a beteg vizsgáztatásárai, vajon valóban helyesen ismeri-e a gyógyszerét. — Pedig a beteg számára kellemetlen következményekkel járhat a helytelen gyógyszerszedés. Hiszen kevésbé ismertek a gyógyszerek együttes használatának veszélyei. Ezt az orvos a gyógyszerrendelésnél figyelembe veszi, de ha valaki orvosi rendelés nélkül szed gyógyszereket, az azok közötti kölcsönhatása veszélyes hatásnövekedéséhez, vagy hatástalanságához vezethet. A terhesek, szoptató anyák számára vásárolt gyógyszerek esetében a magzat, illetve a kisbaba van kitéve veszélynek. A gyógyszerkölcsönhatások kialakulásának elkerülésére tanácsoljuk a gyógyszervásárlásnál, hogy a terhességet, vagy o szoptatást jelezzék, továbbá akik rendszeresen, vagy alkalomszerűen szednek gyógyszereket, ezt is közöljék a gyógyszerészekkel. — Másik, igen jelentős infor-' mációs terület, a gyógyszert rendelő orvos tájékoztatása. Jelen vagyunk az orvosok szakmai megbeszélésein, értekezletein, ezen kívül orvos-gyógyszerész találkozókat szervezünk, gyógyszerismertetés céljából, ami az orvos-gyógyszerész közötti szakmai kapcsolat elmélyítését szolgálja. Ne felejtsük: a gyógyszerész szakmai ismereteiben a gyógyszer központi helyet foglal el, ismeretei középpontjában áll. Ugyanennek az ismeretanyagnak számos részével hiba lenne az orvost terhelni. — A gyógyszerészek szakmai tudása olyan értéket képvisel, amelyet önállóan, vagy az orvosok partnereként kamatoztatnak nap, mint nap a betegek javára. Sarok Zsuzsa Nem tehetek róla, de elfogult vagyok. Számomra a tenger tele van csodákkal, csábító hivogatással. Képes vagyok órákig ülni a parton, és csak nézem, nézem az óriási vizet. Biztos igaza van Leiter Vaszi- levnek, a Bolgár Idegenforgalmi Társulat budapesti igazgatójának, aki itt Burgasz közelében született és azt állítja: a Fekete-tenger a legjobb tenger a világon!- Az ásványi sók teljes választéka megtalálható a vízben - bizonygatja, majd hozzáteszi: mindez élénkítő hatással van a szervezetre. — Bulgáriában az orvosok ezért tanácsolják, hogy közvetlen a tengeri fürdőzés után ne tusoljunk. A bőrre jó hatással vannak a rárakódott hatóanyagok, kár ezeket rögtön lemosni. Hiába a rábeszélés, a fürdőzés helyett magam részéről inkább a hajókázást vállalom. Még az sem rettent vissza, hogy reggel óta egyre csak erősödik a szél, a goromba hullámok mind jobban csapkodják a partot. A nap már magasan jár, mire o neszebóri kikötőbe megérkezik a csöpp kis halászhajó. Mindig mosolygós idegenvezetőnk, llian Todorovszki intésére megnyílik a parthoz vezető kétszárnyas kapu. Átlépdelünk néhány ottfelejtett halbűzös ládán, és egymást segítve, biztatva felkászálódunk a vészesen imbolygó tengeri alkalmatosságra. Pont annyi hely van, hogy a gyávábbakkal megfogyatkozott csoport elfér a fedélzeten. Méteres hullámokon bukdácsolva a nyílt tenger felé tartunk. Dimitar Makszimov, a Csernomorec kapitánya,- aki már több, mint három évtizede járja hajójával a tengert, nyilván jót mulat rajtunk. A szárazföldi élethez szokott kis csoport tagjai, valószínűleg az első öt perc után megbánták, hogy vállalkoztak erre oz útra. Ki titokban, ki nyíltan, de lenyeli a tengeri betegség elleni gyógyszert. A Fekete-tenger egyre ellenségesebbnek tűnik. A szél minduntalan arcunkba vágja a sós vizet. A hullámok fel-felka- paszkodnak a fedélzetre. Húszperces út után, mégis azt tapasztaljuk, hogy nem vagyunk egyedül. Előbb egy piros ha- lószcsónak, majd egy szárnyas- hajó húz el a közelünkben. Mire Elenite kikötőjébe érünk, kész a leltár: láttuk a parti őrség motorosát, egy görög luxushajót és legalább tíz-tizenöt kisebb-nagyobb halászcsónakot. A hullámok miatt, csak harmadszori kísérletre sikerül kikötnünk. Szinte menekülünk a hajóról. Elenite az egyik legszebb bulgáriai üdülőtelep. Nagyrészt finnek építették. A házak a kavicsos part mentán helyezkednek el, teljesen eltakarják a hegy oldalát. A lépcsőzetese?! egymás fölé épült lakosztályok ablakai c tengerre néznek. Van itt minden: bevásárlóközpont, posta és hangulatos bolgár étterem. Nem véletlen tehát, hogy magyar turistákkal is találkoztunk. Ferenci Demeter A gyógyszervizsgáló laboratórium Fotó: Cseri László M inden családban rendszeresen visszatérő beszédtéma: mi a halaszthatatlan kiadás, mire futja c pénzből. A fiatáloknál így is felvetődik a kérdés: miből veszünk lakást, s ha megvan, hogyan élünk meg? Pécsett a legtöbb új lakást, a Ivov-kertváros—malomi részén adták át. A Malomvölgyi úton négyemeletes, a „Rózsadombon" öt- és tizenegyszintes házak váltják egymást. Fiatalok laknak bennük, egy-két gyerekes családok . . . * D. Ernőné diszpécser. Energikus, rokonszenves asszony. Kétszobás, negyedik emeleti lakásban lakik férjével és egy gyermekével. Első munkahelyén dolgozik, már tizenhat éve. Programozóként kezdte, később megszerezte a női szabó szak- munkósbizonyítványt is, szakoktató lett, majd gyesre ment. — 1978-ban született meg at kisfiúnk, akkor áz anyósomnál laktunk. 1980-ban visszahívtak dolgozni. Megnyílt az új gyár, új beosztást kínáltak. A pénzre is szükségünk volt, mert a férjem épp katonáskodott. Tíz évet vártunk arra, hogy lakást kapjunk. Először tanácsit igényeltünk, azt átirattuk szövetkezetire. Megszűnt ez a forma, a jövedelmünk is magasabb lett, .OTP-re változtatták. A QHÉTVÉGE beugrónk 170 000 forint volt. A vállalattól 30 000 forintot kaptunk, ezen kívül felvettünk 90 000 forint vissza nem térítendő támogatást. A tanácstól igényeltünk kedvezményes kölcsönt is, amit csak három év múlva kezdtünk el törleszteni. Nagyon sok a kiadásuk. Az OTP átutalási számlára 6000-et adnak fel és még kettőezret külön csekken. A tízéves fiúk menzájai ötszáz forint. A fizetésből szinte semmi nem marad a megélhetésre. Férje kiváltotta az iparengedélyt, másodállásban otthon is dolgozik, így havonta 1—2000 forintot tud pluszban megkeresni. Ez lesz az első év, hogy nem tudnak elmenni nyaralni. A nagyszo- bában még nincs bútor. A férj készített egy franciaágyat, az áll benne. Szeretnének színes tv-t és ülőgarnitúrát venni, de ez csak távlati terv. A szüleik pénzzel nem tudnak segíteni nekik, apósa és édesapja szinte egyidőben halt meg. Az édesanyja azzal támogatja őket, hogy a kertjében mindent megtermel a háztartáshoz. M. Lajosné varrónő, három- gyermekes családanya. Az apósával élnek együtt családi házban. A Kertvárosban készpénzért vásároltak egy másfél szobás lakást, a szüleitől örökölt pénzen. — A férjem művezető, ketten csaknem 12 000 forintot keresünk — sorolja. — Ebből élünk hatan a nagypapával együtt. A jövedelmünket a másfél szobás lakás kiadásával egészítjük ki. Diósviszlón a konyhakertben és a ház körül megtermelik n szükséges zöldségféléket. Min mondja, nem fél a munkától, hisz húszéves volt, amikor meghalt az anyósa, és ő gondozta az apósát és a nagypapát. Aztán jöttek a gyerekek. A legnagyobb most tizenhárom éves, a legkisebb hat. A névés születésnapokra, nagyobb ünnepekre ruhát, cipőt kapnak ajándékba. Egy farmer 1400 forint és egy pár cipő a tízévesnek is több, mint hétszáz. A ruhák legnagyobb részét saját- kezűleg varrja, még dzsekit is csinál nekik. A három gyereknek egy kerékpárja van. NyaMiire futja? ralni egy hétre tudnak elmenni a vállalat orfűi üdülőjébe, de . az is hatezer forintba kerül. * R. Péter technológus. A feleségével egy helyen dolgozik. Nemrég kaptak egy hóromszo- bás lakást. Két kicsi gyerekük van. — Egyik albérletből a másik- iba költöztünk, az elmúlt években hétszer csomagoltunk. Amikor a vállalathoz kerültünk, kaptunk egy másfél szobás szövetkezeti lakást. Az újhoz is adtak támogatást. Ezen kívül a két gyerek utón megkaptuk a szociálpolitikai különbözetet, és felvettünk 50 000 forint bankkölcsönt. A törlesztésük nagyon magas. A beugrót még összeszedték, de utána is meg kell élni. Az átutalási betétre befizetnek több, mint hétezer forintot, a feleség gyedét és a férj fizetésének egy részét. Négyen élnek a megmaradt pénzből és a férj mellékállásából. — Hosszú időn át nem lehet napi tizennégy órát dolgozni. Évek ótai nem fekszem le éjjel egy óránál előbb. A szakmai fejlődésemhez az egyetlen lehetőség a mellékállásom, ahol gyártmányfejlesztéssel foglalkozom. Az életünkben az egyetlen luxus, hogy van autónk. De enélkül még ennyi időnk sem lenne, mint így. Nyaralásra, utazásra egyelőre nem telik. Szeretnék a gyerekeimmel is néha együtt lenni. A szüleim kertjét művelem, ez is lehetőség a kikapcsolódósra. * P. Zoltánék egy garzonlakós- ban élnek. A férj géplakatos, a feleség gyeden van, összjövedelmük 10 000 forint. A kiadásaik így alakulnak: a vállalt előtakarékosság 1200 Ft, a lakásrezsi 2500 - Ft, az átutalási számlára befizetnek 3500 forintot. Hónap elején minden szükségeset megvesznek, a többiből élnek. — Sok elmegy o kisgyerekre is — mondja a férj — szinte hetente kell venni megkötős nadrágokat, liberót kéthavonta vásárolunk, és csak akkor használjuk, ha elmegyünk valahova. Felvettük az „Ifjú házasok kölcsönét” is, havonta- 1300 forint a törlesztés, három évig. Másképp azonban nem tudtuk bebútorozni a lakást. Hét végéken a szüléinknél ebédelünk. Ők így tudtiak nekünk segíteni. Túlmunkát nem szívesen vállalok, mert szeretek együtt lenni a családommal, de nem tudom, meddig tartható ez így. Kétszobás OTP-lakást igényeltünk. Ennél nagyobbat a mai árak mellett nem tudunk kifizetni. * M. Zoltánné alig hagyta el a húsz évet, de már túl van az első nagy csalódáson, válófélben van. A másfél szobás lakásban ő maradt a négyéves kislánnyal. A szobákban szék, ágy, asztal, a szekrénysort ma' gával vitte a férj. — A lakást az ércbányától kaptuk. Nekem kell visszafizetnem a 102 000 forintos kölcsönt, de egyelőre nem tudom, hogyan. Lehet, hogy a felét egyösszegben kéri a bánya, a többit meg 2500 forintos törlesztő-részletekben . havonta. Nem tudom, akkor hogyan élünk meg. Varrónő vagyok, 3800 forintot viszek haza fizetéskor. Gyerektartást is kapok, egyelőre 1400 forintot, de a férjem otthagyta a bányát, nem tudom mennyi lesz ezután. A családi pótlék 1200 forint. A szüleim nem tudnak segíteni, ők is most vettek lakást a „Rózsadombon”. Hatan vagyunk testvérek. A vállalatnál megígérték, hogy kapok egy varrógépet, és akkor otthon is dolgozhatok. így legalább lesz min megvarrni egy-egy ruhát magamnak és a gyereknek .'is. Próbáltam a tanácson is segélyt kérni, de onnét egyik helyről a másikra küldözgettek, pénzt nem kaptam. Havonta 4000 forintot fizetek be az OTP-be. A szüléimhez járunk hét végén ebédelni, hétközben vacsorázni ... , Szalai Kornélia 1988. június 25„ szombat