Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)

1988-06-18 / 168 szám

Nyitókoncert. Szentivánéj közeleg címmel adott hangversenyt a Pécsi Szimfonikus Zenekar a Nyári Színház nyitókoncertjén, Bolberitz Tamás vezényletével hétfőn este a POTE-aulában. A tudósító szá­mára megmagyarázhatatlan a közönség érdektelensége: ta­lán a hírverés hiányával magyarázható. De azok a zene­rajongók, akik a koncertet választották más program helyett, igazán nem csalódtak. A zenekar ugyanis olyan kedvvel és odaadással muzsikált, mintha zsúfolt nézőtér előtt játszott volna. A műsor nyitószáma, Weber hattyúdala, az Oberon — nyi­tány hiteles bemutatása megalapozta a koncert jó hangu­latát. Dvorak: Szláv táncok című műve tételről tételre, foko­zatosan lett egyre homogénebb, átütöbb hangzású. Farkas Ferenc: Klasszikus variációk soproni zenélőóra dallamokra a XIX. század elejéről című darabja ínyenceknek való muzsi­ka. A szerző jelenlétében, intenzív karmesteri vezényléssel — a ritmikailag bonyolult középrész zökkenőit leszámítva — összhatásában, egészében élvezetes előadást hallottunk. Shakespeare fölülmúlhatatlan szerelmi történetének, a Ró­meó és Júliának romantikus zenei irányzatú földolgozása — Csajkovszkij 'nyitányfantáziája — zárta a műsort. Az ízig - vérig romantikus, a hangulatokra érzékeny, szenvedélyes elő­adásmód és a szép, egységes zenekari hangzás tette em­lékezetessé a Pécsi Szimfonikus Zenekar nyár eleji hangver­senyét. „ T. Zs. Baranyai Művelődés, a negyven esz. » 1 ■ 1 ■■ ■ 1 ■ tendővel ezelőtti fordulat éve alapjaiban alakította át a magyar társa­dalmat - az iskolák rendszerét is. Az iskolák államosí­tásának négy évtizeddel ezelőtt lejátszódott eseményei köré csoportosuló cikkeket ad most közre a Baranyai Művelődés legújabb száma. A dokumentumokat tár­gyaló munkák közül kiemelkedik Bernics Ferenc átfo­gó tanulmánya, a Baranya megyei eseményekről. Szita László megyei dokumentumokat tesz közzé. Haracsi Miklós, a So- mogyhárságyi iskola történetét dolgozta fel egy nagyobb pályamunkában — ebből közlik most az államosításra vo­natkozó részletet. Kiss József a szemtanú visszaemlékezései­vel szerepel, Kerekes Imre a válogatott irodalomjegyzéket állította össze a témához. A korról, az eseményekről a dokumentumok árulják el a legtöbbet. Például a miniszter Ortutay Gyula nyilatkozata „Nagyobb jutalmat én annál nem kaphatok, mint kaptam, amikor a törvény megszavazása után kijöttem a parlament­ből: egy faluról jött felekezeti tanító mondta: reggeltől estig nem mozdult el onnan, hogy megölelhessen és az egész felekezeti tanítóság nevében kifejezhesse a magyar ^-kormány iránti hálóját, mert megvalósulhatott végre a vá­gyuk, felszabadult emberekké válhattak." G. O. Az iszlám művészettörténete. A szép vek gyűjtőinek figyelmébe ajánljuk ezt a könyvet, és azoknak, akik akarnak és tudnak 600 Ft-ot adni egy szép és érdekes köny. vért. Fehérvári Géza Londonban élő egyetemi tanár. Az iszlám művészet története című könyvéről van szó. — A téma iránt -mélyebben érdeklődők ismerik a szakirodalom vitáját: léte­zik-e egyáltalában külön i-szlám művészet, hiszen az isz­lámnak nincs szüksége rituális eszközökre, s vallási értelem­ben nincs iszlám művészet. Mások viszont — arabok, iráni­ak, törökök — maguknak követelik az iszlám művészetet. A vitát hagyjuk a szakemberekre, és lapozzuk fel Fehérvári professzor könyvét. Ha másért nem, hát azért, mert jól tud­juk, hogy a magyarság története már Lebédia idején érint­kezett arab és perzsa népek történetével, és nem szakadt meg ez a kapcsolat a honfoglalás után sem. És ott van a 150 éves török uralom Magyarországon a maga szép épí­tészeti emlékeivel (és például szőnyegeivel): nem véletlen tehát a magyar régészek, történészek érdeklődése az isz­lám kultúra iránt Körösi Csorna Sándortól Vámtréry Ármi­non át Goldziher Ignácig és Garmanus Gyuláig bezárólag. S még egy indok, amely az olvosára biztat: talán napja­ink történelmét is — a történelemnek azt a részét, amelyet az iszlám országok csinálnak — jobbn megértjük, ha meg­ismerjük azt a művészetet, kultúrát, amelyet ez a sokezer éves vallás és kultúra termelt ki magából. I. T. Utcanevek. Az utcanevek is a történelmi időkről vallanak, az utcanévváltozások még inkáb. Az ötvenes évek elején, a magyar történelem legna­gyobb arányú utcanévváltoztatási kampányának voltunk ta­núi; a történelmi igazságszolgáltatás jegyében egy letűnt társadalmi rendszernek még az utcanevekben megőrzött em­lékét is eltörölni, egy új társadalom intézményeinek, az át­értékelt történelem alakjait, eseményeit utcanevekkel meg"- örökíteni — ez volt a cél. A sok indokolt változtatás mellett azonban szomorú és nevetséges átkereszteléseknek is tanúi voltunk, mert a túlbuzgóság nem kegyelmezett a tradíciók­nak. Az idő újabb fordulata után a legfeltűnőbb, legjelké­pesebb nevek helyeit (Sztálin út, Rákosi Művek) mások let­tek, s lassan, csendben kicserélődtek azok a nevek is, amelyekhez nem fűződtek rossz emlékek, éppen csak nem illettek bele a környezetbe. Néhol azonban — hagyománytiszteletből vagy feledé- kenységből — megmaradtak régi nevek. Mezőtúron példá­ul — ahol egy ellenkező túlbúzgóság. jegyében a Dózsa György utcát nemrég keresztelték vissrb Csekonics utcává — „társadalmi vita” folyik arról, Sztálin út maradjon-e a Sztálin út. Egy rádióriportban többen kifejtették: nem jó a túl gyakori névváltoztatás, és a névadónak mégiscsak van­nak érdemei, például megnyerte a második világháborút. Zsdánov azonbon, akinek Pécsett van utcája, nem nyert meg háborút. Ez a szürke, jelentéktelen politikus azzal írta be magát a történelembe, hogy a dogmatikus kultúrpolitika megalapozójaként és vaskezű végrehajtójaként írók, festők, filmesek, muzsikusok egész generációját tette lehetetlenné. Történészek összeszámolták, hány művész fizikai megsemmi­sülése vagy végleges elhallgattatása írható a számlájára; a meg nem született művek és a megszületett, de a művészet­től távol álló és a napi politikának alárendelt „művek” száma nem álápítható meg. Zsadonv 1948-ban -meghalt, de még évekig élt és hatott a szelleme, amelyről egy iro­dalomtörténész nemrég azt mondta: ezt a kultúrpolitikai gyakorlatot idegengyűlölet, antiszemitizmus és értelmiség- ellenesség jellemezte. Úgy gondolom, ez nem az a hagyo­mány, amit — akár utcanév révén is — őriznünk kell. G. T. HÉTVÉGE Gádor Emil: Fellbach Balogh ]ános Puit’d amour Ha félek, ö tárt csodákat nyit, és testetlen boldogságot ad, és mindig visszahoz valamit; Ha mást nem, a bátorságomat. S ha nem elég, sírnom is enged; Ilyenkor csendben máshová néz. — Szerelem hulljon szerelemre. Önmagodért, csak önmagadért? S ha csak így győzhet benned a rend, ez a mindenség úgy dob majd el, — megérintve, de nyomtalanul, — ahogy bármelyik szép állatát; és csak a testek alázatát. — Puit'd amour, puit’d amour, puit’d amour. A 2. animációs filmszemle Kecskeméten Három kiemelkedő alkotás John Halas, a világhírű, ma. gyár származású animációs filmrendező, ki a 2. kecskemé­ti animációs filmszemle zsűri­elnöki tisztét is betöltötte, ugyancsak lelkes hangú elő­adást tartott a komputerani- móció lehetőségeiről, helyze­téről. Japánban, az Egyesült Államokban, s Angliában mór jelentős stúdiók léteznek, kik elsősorban reklámdarabok ké­szítéséből tartják fenn magu­kat. A komputeranimáció két­ségkívül a jövő útja, mégha ma inkább csak a lehetősége­ket is villantja fel. A június 8—11, között meg­tartott 2. kecskeméti animációs filmszemle (az első három év­vel ezelőtt volt, a harmadikra pedig három év múlva kerül sor) még nem a komputer je­gyében zajlott: a rajz-, báb-, gyurma-, stb. filmek hagyo­mányos módon állítódtak elő. S hogy egy sor kategóriában a zsűri nem talált díjazásra al­kalmas művet, az mégis inkább a szemlélet hagvományosságá- ból fakadt: az elmúlt három év animációs filmjeinek túlnyomó többségére a jól bevált sablo­nok ismételgetése volt a jel­lemző - még az amatőrfilmek kategóriájában is. A kecskeméti szemle egyik pozitív vonása, hogy azon mindenféle rendű és rangú al­kotó részt vehet: a Pannónia Film Vállalattól kezdve egy sor újonnan alakult kisvállalaton, kisszövetkezeten át a hobbiból filmrendezőkig. Míg három éve az amatőrök szinte robbantot­tak, most belesimultak a gene- rólérdektelenségbe — sajnos, a szigetvári Hanczik János is szerkesztetlen filmekkel jelent­kezett. Három film emelkedik ki a mezőnyből. Méltán lett fődí­jas Reisenbüchler Sándor Is­ten veled, kis sziget című film­je, mely a Klimov Búcsúzás cí­mű filmjét is ihlető Raszputyin- kisregény nyomán készült. Az eredeti történet: ki kell költöz­tetni a vízierőmű tározójába eső falucskát - kiszakítani em­bereket a szülőföldjükről, le­rombolni házaikat. De a „kör­nyezetvédő” mondandóján túl aktuálisabb tartalmat kapott a film a magyar kisebbségekre értelmezve; Reisenbüchler szürrealista balladájának ez az igazi dráma’ ága. A 3 percnél hosszabb egye­di filmek közül kettő is díjat kapott — a cannes-i siker után az Ab ovo Cakó Ferenc tői, s A szél Varga Csabától. A fesz. tiválprogromot kiegészítő nem­zeti bemutatókból is kiderült, hogy a homokanimáció koránt­sem ritka a világban, de Ca­kó többet tudott, semmint csak eljátszani azzal, hogy rajz és festés helyett homokból készít képeket - az emberi küzde­lembe vetett hite az, ami Can- nes-ban és Kecskeméten meg­hallgatásra talált. Az egykor pécsi Varga Csa­ba, ki a Szekrénymesékkel a sorozatok kategóriáját is el­nyerte, A szél-lei megint költé­szetet varázsolt a vászonra. Alkotótársai, a zeneszerző Me­lis László, és a grafikus Ban­ga Ferenc ugyancsak e fijmért kaptak különdíjat. A mindössze 17 rajzot felhasználó film az ismétlődésre épül — fokozato­san épül fel a részletekből, melyek mindig ugyanazt a cik­lust ismétlik. A sorozatok kategóriájában is osztozott a díjban Varga Csaba, itt Jankovics Marcell- lal és Kriskovics Zsuzsannával a Magyar Népmesék egyik epizódjáért. A tv-ben is méltán népszerű sorozat a kecskeméti rajzfilmstúdióhoz kötődik. A pécsi rajzfilmstúdiót gya­korlatilag egyetlen film képvi­selte: Kismányoky Károly Bau- haus-a. Kismányoky, ki három éve a Martyn című filmjével kategóriadíjas volt, most jog­gal érezhette magát csaló­dottan, hiszen a Bauhaus is elmélyült, alapos, s saját mű­vészi értékekkel rendelkező film — jellegzetességénél fog­va még az ismeretterjesztő ka­tegóriába is besorolható lett volna, ahol végül is a zsűri nem adott ki díjat. B. L. Népszavazással döntöttek a vargaiak Helyreállítják Sásdi Sándor szülőházát „Ha lehetne újrakezdeni, ak­kor ott Vargán, abban a vá­lyogházban szeretnék megszü­letni, amelynek gangján lépe­getni tanultam, ahol anyám tárta széjjel a karját: „ki fut az én váramba? . . így szól Sásdi Sándornak ez év már­ciusában szülőfalujába, Var­gára írott üzenete. Ennyi a hír: az író 90. szü­letésnapjára helyreállítják a szülőházát, s múzeumot ren­deznek be. Sásd és Varga köz­ség évtizedek óta híven ápol­ta Sásdi Sándornak és család­jának emlékét. Édesapja Var­ga község kocsmárosa volt, olakját ma is szeretettel, meg­becsüléssel emlegetik az otta­niak. Sírját a sásdi diákotthon növendékei keresték meg s ápolták a sásdi zsidótemető­ben, s mikor az író kereső le­véllel fordult a sásdiakhoz, azok egy gondozott sírhoz tudták elvezetni. Sásdi Sándor, irodalmunk jeles prózaírója, aki húsz esztendőn át a Pécsi1 Naplónál volt újságíró, 1988. szeptember 3-án tölti be életé­nek 90. esztendejét. Erre a je­les napra sokan készülnek Var­gán és Sásdon. A sásdi tanács megvásárolta az író nemrég megürült szülő­házát. A Mecseki Intézőbizott­Az egykori szülőház ma ság is hozzájárult a költségek­hez. Megveszik a szükséges anyagot, majd társadalmi mun­kában hozzák helyre, amit kell. A volt kocsmahelyiségben mu­tatnák be Sásdi Sándor köny­veit, cikkeit, fényképeit — mind­ezt a sásdiak rendelkezésére bocsátotta -, a többi helyiség közösségi célokat szolgálna. Kovács Sándorné tanácsel­nökkel kocsiba ülünk, s kime­gyünk Vargára. - Ez itt az én falum, Felsőegerszeg, — mutat­ja a robogó autóból —, itt éltem húsz évig. Erre is meg­fogyatkozott a nép, hanem Vargán ... ott sajnos, tíz évet késett a köves út. Sokan el­költöztek. Sok ház vár gaz­dára. Bárcsak jönnének, ven­nének itt házat, akár hét végé­re is. A régi kastélyt is lebon­tották tíz éve. A parkból csak / egy óriási tiszafa maradt, azt védetté nyilváníttattuk. Dombok, erdők, szántóföldek között szóródtak szét Varga falu házai. Mennyi zöld, meny­nyi élet! A fák közt a völgy­ben a régi urasági kápolna. Utca itt annyi van, ahány ház. Jobban mondva: köz. Az egyik partoldal felett, akácfák közül néz Ife ránk Sásdi Sándor szü­lőházának két ablakszeme. Az itteniek számontartották ezt a házat, s az író minden egyes könyvét. Marton János, az elöljáró vargai születésű. Édesapja játszótársa volt az írónak: — Mikor hatvanhárom­ban Pestre vetett a sors, fel­kerestem Sásdi Sándort. Ami­kor megpillantott, csak ennyit mondott: „Te vargai vagy, öcsém!" A legszebb regénye, a Nyolc hold, az biztosan Var­gáról szól, arról, mit jelentett a föld a régieknek, mit meg nem tettek érte . . . A vargaiak népszavazást tar­tottak arról, megvegyék-e a há­zat: - Sose gyűlt össze any- nyi ember Vargán, mint akkor — meséli Marton János. — 93 százalékuk mellette szavazott, örült mindenki, hogy ezzel is kicsit újjáéled a falu. Olyanok is ígértek munkát, akik, már rég elköltöztek. Hisz Sásdon szinte az egész Gárdonyi utca vargaiakból áll. Megyeri Tibornéval a könyv­tárban találkozunk. Ő állította össze az ajánló bibliográfiát, sok-sok adattal, szemelvény­nyel, egy kis olvasókönyvet Sásdi Sándor gazdag életmű­véből. A tanács lesz ennek is a kiadója. Szeretettel, gonddal készült ez a munka. Végül Sásdi Sándornál je­lentkeztünk, most telefonon, egy közeli interjú reményével. Hogyan fogadta vajon ezeket a híréket? - Hogyan fogad­tam? -Megkerestek, és én oda­adtam nekik mindent, amit kér­tek - válaszolja a vonal túlsó végén egy friss, határozott hang. A személyes találkozás ígéretével köszönök el az író­tól. Gállos Orsolya 1988. június 18., szombat \

Next

/
Oldalképek
Tartalom