Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-11 / 161 szám
1988. június 11., szombat Dunántúli napló 13 JÚNIUS 11-, SZOMBAT Nap kél (.47 Hold kél 2.24 I Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából I BARNABÁS nevű kedves olvasóinkat nyugszik 20.41 órakor nyugszik 17.57 órakor — Pártaktivát tart a pécsi III. sz. lakóterületi pártvezetöség június 13-án, hétfőn délután 3 órakor a Tüzér utcai mozgalmi házban. Itt tájékoztató hangzik el az országos pártértekezletről, a tanácsi munka ciklus félidős értékeléséről és az 1989. évi feladatokról.- Jégkirálynő néven szeszmentes, kerthelyiséges cukrászda nyílt június 10-én a Harkányi Művelődési Házban.- A Vállalat Kiváló Gyára kitüntetést kapta meg június 10-én a Baranya—Tolna Megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat mohácsi téglagyára tavalyi, sikeres termelő munkájáért.- Hazaérkezett bulgáriai turnéjáról a Pécsi Vasutas Koncert-Fúvószenekar. A 65 fős együttes Tolbuhin városban adott műsort Neumayer Károly karnagy vezényletével. lfakácios programok Hétfőtől péntekig remek szabadidős programokon, vehetnek részt egész nap az érdeklődő fiatalok Pécsett, a Melinda utcai szabadidőparkban. Hétfőn 10 órától aerobicbemutató, fogszépségverseny, Csizmadia Sándor dalénekes műsora, ügyességi játékok és különböző érdekes ismeretterjesztő előadások lesznek este hatig. Közben 17 órától nevezni lehet a Szeretem, mert . . . elnevezésű pályázatra, amelyet péntekig kell leadni. A vaká- ciós program valamennyi részét díjazzák is a meghirdető szervek. A továbbiakban valamennyi napon 10-től 18 óráig tartanak a programok, amelyeket az első naphoz hasonlóan ügyességi játékok, bűvészprodukció, divatbemutató, vetélkedők és más szórakoztató rendezvények színesítenek. Várható időjárás az ország területére szombat estig. Szombaton gyakran lesz erősen felhős az ég, és főként északon és keleten várható többfelé zápor, zivatar. Az általában mérsékelt nyugati, észak- nyugati szél szombaton megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17; a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 23 és 28 fok között alakul. Péntek reggeli vízállások; Örtilos: 174 cm, apadó, vizhö: 15,8 fok. Drá- vaszabolcs: 344 cm, áradó, vizhő; 16,5 tok. Mohács: 530 cm, áradó, vizhő: 17,6 fok. Árendás József grafikusművész alkotásaiból, főleg film- és színházi plakátjaiból nyílott kiállítás tegnap délután Pécsett, a Kisgalériában. A tárlatot Fábián László író nyitotta meg, az érdeklődök július 24-ig tekinthetik meg.------------------------------------------------------------------ * ------------------------------------------------------------------45 éve ballagtak... Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 23. heti lottó játékhéten egy darab 5 találatos szelvényt találtak, nyereménye 6 795 440 forint. A 4 találatosokra egyenként 357 655 forintot, a 3 találatosokra egyenként 2334 forintot, a 2 találatosokra egyenként 67 forintot fizetnek. A nyeremények egyeztetése folyamatban van, a közölt adatok nem véglegesek. ♦ — Útlezárások. Június 11-én rendezik a Fut a Hunor kocogónapot 9—9.30 között a Sörház utca-Ágoston tér-Ady Endre utca-Engels utca-Va- dász utca útvonalán, s ezért félszélességben lezárják az utat. Bensőséges ünnepség keretében tartották meg 45 éves érettségi találkozójukat az 1941-ben beindult pécsi Felsőipariskola nappali tagozatának tanulói. A háborús helyzet miatt 1943 decemberében befejeződött tanévvel a pécsi ipariskolai intézet megalakulásától a 32. évét töltötte be, és mint felsőipariskola, első ízben bocsátotta végzett növendékeit a magyar ipari életbe. A végzett tanulók legnagyobb része hadiüzemekben helyezkedett el. A 40-40 fős gépészeti és villamosipari tagozaton végzett hallgatók — mint eddig is minden 5 évben — ezúttal is szép számban jöttek össze a mai Zipernowsky Károly szak- középiskolában. Eljöttek Budapestről, Győrből, Diósgyőrből, de volt itt diák az NSZK-ból, Svájcból és az Egyesült Államokból, Denverből is. Délelőtt a tanári szobában beszámoltak egymásnak jelenlegi élet- körülményeikről, majd megtekintették az egykori és időközben jelentősen korszerűsödött műhelyrészeket és -egységeket. Egykori tanáraik — Zádor József, Medovárszky László, Balogh József, Szilas Károly és Ács Károly felkeresése utón a temetőben megkoszorúzták egykori igazgatójuk, Schindler Aurél, valamint akkori tanáruk, Lőrincz József sírját. 14 órakor közös ebéden vettek részt a Minaret-étteremben, melynek befejezése után még jó néhány óráig kitűnő hangulatban maradtak együtt az creg diákok, visszaidézve az iskolával összefüggő szép emlékeket. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 10—12 és 14-16 óráig a 15-000 telefonszámon Hírszerkesztő: KASZÁS ENDRE Szerkesztőségi ügyeletes: 16—19 óráig a 10-053-as telefonszámon NAGY ISTVÁN CB-rádió hivójelünk: „Napló—I." 16—19 óráig a 25-ös csatornán. Információk Egészségügyi szolgalat SZOMBAT-VASÁRNAP .kórházi felvételes ugyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. SZOMBAT Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (III. sz. Belgyógyászat). III. ikerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gé- geklinika. SZOMBATON NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Széchenyi tér 2. 10/1. - sz. gyógyszertár 8—13 óráig; Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszer- tár 8—13 óráig; Pécs, Bajcsy-Zsi- linszky u. 23. 10/14. sz. gyógyszer- tár 7—18 óráig; Pécs-Kertváros, Krisztina tér 10. 10/7. sz. gyógyszertár 7—12 óráig. VASÁRNAP Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (III. sz. Belgyógyászat). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: II. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. VASÁRNAP NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár 7—13 óráig, utána zárt ajtók mellett ügyeletet tart; Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, zárt ajtók mellett egész nap ügyeletet tart. SZOMBAT—VASÁRNAPI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Az Egyesített Eü. Intézmények az alábbiak szerint biztosítja a körzeti orvosi ellátást szombat és vasárnapi napokon a sürgős orvosi ellátásra szoruló betegek részére. Pécs város, valamint Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községei ügyeleti ellátását is végzi szombaton reggel 7 órától hétfőn reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti körzeti orvosi ügyeleti helyiségeiben. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet szombaton reggel *7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Pécs város gyermeklakossága részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Gyermek- klinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől). Telefon: 10-938. A berendelt betegek ellátása 8—12 óráig történik ugyanitt. A városkörnyéki községekben és Egerágon lakó gyermeklakosság (0—14 éves korig) részére az ellátást o Megyei Gyermekkórház (Pécs, Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 13-144. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. * Egyedülállók társkereső szolgálata 17—20 óráig. Telefon: 41-907. ♦ Közérdekű Áramszünet lesz folyó hó 14—17- ig, naponta 7—15.20 óráig a Mária dűlő, Szőlész dűlő, Cincér dűlő, Dongó dűlő, Szúnyog dűlő által határolt területen. Az 508-as sz. „Tarr Imre” Szakmunkások Szakközépiskolája levelező tagozatára a beiratkozás 1988. június 23-án és 24-én 9—12-ig és 14—17-ig lesz az iskolában. A Pécsi Távfűtő Vállalat értesíti t. fogyasztóit, hogy 1988. április 16—28-ig a fűtött napok száma 8 nap volt. Ennek pótfűtési diját 1988. június hónapban számlázzuk a június havi melegvizdijjal együtt. A díjbeszedőknek fizető fogyasztók június hónapban fizetik a számlát, az OTP-átutalási betétszámlával rendelkező fogyasztók számlái pedig a júliusi OTP-kivonaton kerülnek terhelésre. A DDGáz Baranya megyei Üzemigazgatósága értesíti tisztelt fogyasztóit, hogy június 14-én 8—12 óráig a Tiborc utcában — a Gyümölcs utcától nyugatra eső területen — a gázszolgáltatást szünetelteti. Értesítjük a lakosságot, hogy az elmúlt évek alapanyagár- és költségnövekedésével összhangban az Országos Anyag- és Árhivatal engedélye alapján a lakossági cipő- jc vitás-szolgái tatás dijai 1988. július 1-jétöl megemelkednek. Kérjük a lakosság szíves megértését. A Pécsi Orvostudományi Egyetem tudományos ülést rendez 1988. június 13-án délután 4 órakor a Központi Épület III. sz. tantermében. Tárgy: Göcze Péter, Csaba Imre, Than Gábor, Szabó Dénes, Verecz- key Gábor, Török Attila, Zámbó Katalin (POTE Szülészeti Klinika) : Mi okozza a hyperthyreosist tro- phoblast tumoros betegekben? (10 perc). — Hrabovszky Tamás (POTE Bőrgyógyászati Klinika) : A Bőrgyógyászati Klinika 25 éves' derma- tochirurgiai tevékenysége (20 perc). — Szabó István, Csaba Imre, See- feld J., Deichsel E. (POTE Szülészeti Klinika) : Antenatalisan adott Ambroxol hatása az újszülöttkori respirációs distressz szindróma gyakoriságára (15 perc). — Weisenbach János, Mayer Anikó, Ács Péter (POTE Gyermekklinika) : Van-e cardiomegaliája a hypoglykaemiás újszülötteknek? (10 perc). — Hock András, Appelschoffer Sarolta, Jainsch Michael (POTE Gyermek- klinika, EEI Pécs) : Új lehetőség a széklettartási elégtelenség kezelésében gyermekkorban: biofeedbackmódszer (10 perc). ♦ Repülőgépes permetezés. Az Új Élet iMgtsz, Pécs-Reménypuszta értesíti a méhészeket és vadásztársaságokat, hogy a pogányi, kökényi határbon június 11-től június 15-ig repülőgépes permetezést hajt végre lisztharmat ellen. Felhasználósra kerülő szerek Fendona, Bayleton. Holnap a VDN-ben Siófoktól Keszthelyig Újra a Balatonnál a VDN! Megkétszerezhető lenne a hajósűrűség Kikötoprogram • Ha gyanús a villanyszámla Kamat egyelőre csak késésre Baranyai topless-körkép Áruházak réme Belépés csak különleges engedéllyel A főposto trezorja Mérlegen a PMSC és a Siófok Közlemények A Pannon Volán értesíti a t. utazóközönséget, hogy 1988. június 13- tól az orfű—magyarhertelendi összekötő úton menetrendszerinti autó- buszjáratokat közlekedtet az alábbiak szerint: 1. A Pécsről 7.30 és 16.00 órakor Orfűre induló (kempingen át) járatok hétfőtől péntekig munkanapokon Magyarhertelend, fürdőig közlekednek 8.27, illetve 16.57 óra érkezéssel. Visszaindulás Magyarher- telendröl 8.30 és 17.00 óra, Orfű— kempingen át a Pécsre érkezés 9.27 és 17.57 óra. 2. A Komlóról 8.00 órakor Ma- gyarhertelendre induló járat szabadás munkaszüneti napokon Orfűig meghosszabbításra kerül, a kempinget 8.45 órakor érinti és a tó keleti oldalán tovább haladva Magyarhertelend fürdő érintésével Komlóra 9.33 órakor érkezik. A Magyarhertelendről 18.00 órakor Komlóra induló járat szabadás munkaszüneti napokon úgy módosul, hogy Magyarhertelendről 17.35 órakor indul Orfűre, a tó keleti oldalán át a kempinget 17.51 órakor, Magyarhertelend fürdőt 18.07 órakor érinti, és Komlóra 18.36 órakor érkezik. A fenti járatok szeptember 11-ig közlekednek. Értesíti továbbá, hogy 1988. június 13-án üzemkezdettől a tanítási szünet végéig munkanapokon a menetrendi tájékoztató füzetben, valamint a megállóhelyi utastájékoztató táblákon korábban már meghirdetett nyári menetrend szerint indítja a törzsvonalakon közlekedő pécsi helyi járatú autóbuszait. A korábbiakban külön meg nem hirdetett, alábbi nyári menetrend szerint közlekedik fenti időszakban a 27-es és a 60-as járat is. 27-es járatok: Újmecsekaljáról indulnak 4.45—16.45 óráig 15 percenként; 17.05—20.45 óráig 20 percenként; 21.00—22.00 óráig 15 percenként; továbbá 22.10, 22.30 és 23.15 órakor. Dózsa György útról indulnak: 4.50, 5.00 órakor; 5.10—17.10 óráig 15 percenként; 17.30—21.10 óráig 20 percenként; 21.25—22.25 óráig 15 percenként; továbbá 22.35, 23.05 és 23.40 órakor. 60-as járatok: Nevelési Központból indulnak: 4.45, 4.55 órakor; 5.00— 5.40 óráig 5.55—8.40 óráig 9.00— 14.00 óráig 14.15— 17.15 óráig 18.15— 20.15 óráig 10 15 20 15 60 percenként; percenként; percenként; percenként; percenként; továbbá 21.25, 21.50 és 22.15 órakor. Budai állomásról indulnak: 5.05 —5.55 óráig 10 percenként; 6.10— 7.55 óráig 15 percenként; 8.15— 13.35 óráig 20 percenként; 13.50— 17.20 óráig 15 percenként; 17.50— 19.50 óráig 60 percenként; továbbá 21.00, 21.50 és 22.25 órakor. Hétfőtől új nyári nyitva tartás szerint üzemel a pécsi Nevelési Központ kondicionáló terme a sportkombinátban. Nyitva tartás 16—22 óráig. ♦ Rendezvények Kisállatvásárt, állatszépségversenyt tartanak június 11—12-én Pécsett, az újmecsekaljai közlekedési parkban. Hobbi- és háziállatát bár. ki bemutathatja 9—19 óráig. Vadászkutya-munkavizsga lesz vizslák részére június 11-én reggel nyolctól a majsi halastavaknál, a halászháznál. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, apósunk, nagypapánk, ID. KUTI FERENC, a MÁV nyugdíjasa, csendesen elhunyt. Temetése június 13-án délután 6 órakor lesz a pécsváradi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk kedves rokonainkkal, ismerőseinkkel, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk, OZV. KERESZTÚRI JANOSNÉ 84 éves korában elhunyt. Temetése június 13-án délután 4 órakor lesz a hosszúhetényi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, testvérem, sógorom, nagypapánk, DARABANT MIKLÓS 62 éves korában rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Temetése 13-án 16 órakor lesz a nagypalli temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, drága édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk, SZERZŐ ZOLTÁN. okorvölgyi lakos június 9-én hosszú betegség után elhunyt. Temetése június 13-án lesz a hetvehelyi temetőben 15 órakor. A gyászoló család. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy 1988. JÚNIUS 20-ÁN NYÍLIK MEG ÚJ, KORSZERŰ FIÓKUNK MOHÁCSON, a Jókai M. u. 1. szám alatt, ahol változatlan nyitva tartási időben, kulturált környezetben, udvarias ügyintézéssel állunk rendelkezésükre. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a régi fiókhelyiségből történő ÁTKÖLTÖZÉS MIATT JÚNIUS 16-ÁN ÉS 17-ÉN A FIÓK ZÁRVA TART, melyért szives megértésüket kérjük. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁGA