Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-04 / 123. szám
Vilég proletárjai, egyesüljetek! A tartalomból: Az év lakóháza '87 (2. oldal) Demokrácia és érhékhiszheleh (3. oldal) A tervek szerint júniusban nyit a Palatínus vendégfogadó (5. oldal) Földben a napraforgó és a burgonya Befejezés előtt a vetés Baranya megyében Vegyszeres növényvédelem a kétújfolui termelőszövetkezet földjén Néhány helyen a vizes talaj hátráltatja a munkát A kora tavasszal elvetett növények — borsó, zab, tavaszi árpa és cukorrépa - megye- szerte kikeltek, szépen fejlődnek, az idei évet. megalapozó, legnagyobb területen termelt növények vetése pedig a finiséhez érkezett. A másfél héttel ezelőtti zord, havas idő után a múlt héten nagy lendületet vett vetési munkálatokat Baranya megyében az április 29-én hullott csapadék ismét hátráltatta valamelyest. Míg a korábbi évek május első napjaira már valamennyi mag a földbe került, most, ha nem is számottevő, de némi elmaradás tapasztalható. Ezért több mezőgazdasági naqyüzemben a gépek és kezelőik a táblákon töltötték a munka ünnepét.- A megye területén valamennyi mezőgazdasági nagyüzem végzett a napraforgó vetésével és a burgonyaültetéssel, de elmondhatjuk azt is, hogy a szója vetése is befejezés előtt áll. Bár Mohács és Komló térségéből már több üzem. jelezte, hogy a takarmánykukorica vetőmagvai maradéktalanul a földbe kerültek, mintegy 15—16 000 hektár terület ebből is vetésre vár még. Kedvező időjárás esetén számításaink szerint május 8-a után csupán a mélyfekvésű, vizes, nehezen száradó táblákra kell kimenni a vetőgépeknek, valamint néhány helyen siló- és hibridkukorica-vetéssel találkozhatunk - kaptuk a felvilágosítást Lukács Gyulától, a Baranya Megyei Tanács mező- gazdasági osztályának csoport- vezetőjétől. Tehát míg néhány üzemnek már a különböző gGbC.TC?p^ kártevői és gombabetegségei elleni védekezés ad jelentős munkát, Szentlőrinc, Szigetvár környékén, valamint a Dráva mentén a vizes talajjal küszködnek a gazdaságok. Gorge- nyi Imréné, a szentlőrinci Úttörő Termelőszövetkezet központi agronómusa így számolt be a munkákról és a hátráltató tényezőkről: — A zab, a cukorrépa és a napraforgó vetésével már korábban elkészültünk, és nemsokára ugyanezt a szójára is elmondhatjuk. Sajnos a kukorica és silókukorica terén igen jelentős az elmaradásunk, hiszen a tervezett 2127 hektárral szemben még csak 990-et vetettünk el. A talaj nedvessége főként Sumony térségében hátrálfatja munkánkat. Jó idő esetén a szójával három, a kukoricával pedig hat-hét nap múlva végezhetünk. Tegnap a kukoricát négy, a szóját pedig két gép vetette a szentlőrinci határban, nyomukban gép gyomirtó gép rótta a kilorrpétereket. Az idei tavaszi szeszélyes időjárás nemcsak a mezőgazdasági munkákat hátráltatta, több alkalommol a különböző növényi kultúrákat is megkárosította. Március végétől április végéig négy alkalommal jeleztek jégverést a megyéből az Állami Biztosító Pécsi Igazgatósága mezőgazdasági csoportjának. A kártékony csapa, dék Pécs, Vajszló, Dencsháza, Egyházasharaszti, Véménd, Bagód, Baksa, Siklós, Kémes, Drávasztára és Szentlőrinc térségét érte. Az áprilisi fagyok a kora ta. vaszi vetések mellett a gyümölcsösöket sújtották. A megyéből mozaikszerűen különböző fokú fagykárokat jelentettek eddig o gazdálkodók. Ezek szerint a kajszi károsodott leginkább, míg a szilvafák ellenállóbbaknak bizonyultok. Termőhelytől és fajtától függően a szőlőt 10 és 90 szaiclc!: hörötti rügykár érte. A veszteség pontos felmérését valamennyi esetben csak 3—4 hét múlva lehet megkezdeni, amikor a növények fejlettsége jobban elősegíti azt. Találkozások a megyei pártbizottságon Dr. Fodor László köszönti a megjelent országgyűlési képviselőket Országgyűlési képviselők az ifjúságpolitikáról Látogatás a megyei első titkárnál, eszmecsere a KISZ képviselőivel Grósz Károly HagyBritanniába látogat Grósz Károly, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke Margaret Thatcher kormányfő meghívására május 4-én, szerdán hivatalos látogatásra Nagy-Britannia és Észak-lrország Egyesült Királyságba utazik. Belga szakmai nap Pécsett Budapest után ma Pécsett folytatódnak a belga szakmai napok, melynek házigazdája a Magyar Kereskedelmi Kamara déldunántúli bizottsága. Ez alkalomból — már tegnap este - Albert Lienard tartományi miniszter vezetésével népes klüdöttség érkezett városunkba, nevezetesen a Vallon Regionális Minisztérium munkatársai, egyetemi tanárok, vállalati vezetők, újságírók, továbbá velük van Maurice Vaisiere, a Belga Királyság budapesti nagykövete. A rendezvényre a Pécsi Városi Tanács nagytermében kerül sor, ahol előadások hangzanak el a vallon kis- és közép- vállalatok szerepéről, a génsebészetről az állattenyésztésben és a növény- termesztésben; ismertetik a belga kék-fehér szarvasmarhatenyésztési eljárást, élelmiszeripari technológiákat, továbbá bemutatkoznak a vallon cégek, s délutántól mód nyílik a vállalati kapcsolatok felvételére, üzleti tárgyalásokra. Egész napos programot szervezett a baranyai országgyűlési képviselők számára kedden a HNF megyei bizottsága. A képviselőcsoport tagjai Krasz- nai Antal megyei népfronttitkár társaságában a megyei pártbizottság székházába látogattak el, ahol délelőtt dr. Dányi Pál első titkárral folytattak eszmecserét az ország- gyűlési munka tapasztalatairól. Délután pedig a KISZ megyei bizottságának vendégei voltak, ahol dr. Fodor László első titkár és Paiger István titkár tájékoztatta őket a szervezet ifjúságpolitikai törekvéseiről. A közel háromórás eszmecsere végén nem udvariasságból mondták egymásnak a résztvevők, hogy találkozásuk hasznos volt. Tudtak egymásnak újat mondani, noha valamennyien több éve foglalkoznak az ifjúságot (is) érintő szociálpolitikai kérdésekkel. Fodor László igen önkritikusan sorolta fel azokat az okokat, amelyek a KISZ-szel szemben is megnyilvánuló bizalmi válsághoz vezettek: a formalizmust, az apparátus hivatal- nokoskodó allűrjeit, a felkészületlenséget. Ezzel kapcsolatban dr. Nagy József képviselő megjegyezte: úgy érzi, a KISZ nem elég „offenzív”,, visszavonulni látszik. S példaként az egyetemi ifjúság május 1-jei távolmaradását hozta fel. Fodor László részben elismerve a kritika jogosságát, azzal érvelt, hogy a tömegdemonstrációk szervezésén túl a KISZ igazi feladata most az ifjúság alapvető gondjainak megoldásán fáradozni. Ilyenek: a rossz lakáshelyzet, a teljesítménynek meg nem felelő bérezés, az oktatás támogatásában jelentkező maradványszemlélet, a tudás, a tanulás értékvesztése, a fiatalabb korosztályokat a nyugdíjkorhatár tervezett fölemelésével is fenyegető munkanélküliség. Paiger István a KISZ lakás- politikai koncepcióját ismertette, amely élénk érdeklődést keltett a képviselők körében. Annál is inkább, mert - mint ismeretes -, a kormány szintén készül a parlament elé állni egy lakáspolitikai tervezettel. Ám amíg a KISZ kinyomtatva (Folytatás a 2. oldalon) A szegedi egyelem folyóirata Pécseit Harmadkor Tegnop a Művészetek Házában tartották meg a szegedi József Attila Tudományegyetem folyóiratának, a Harmadkornak az estjét. Heten jöttek el a lop munkatársai közül, huszonévesek, sőt a huszonötön innen, s olvasák fel írásaikat, verset és esszét elsősorban: Balog József, Darvasi László, Soly- mosi Bálint, Szántó István, Szilasi László, Takács József, valamint a fiatal pécsi költő, Bagossy László. A Harmadkor ugyanis nemcsak szűkén vett szegedi vagy egyetemi lap. A köréje gyűlt fiataioK Cl ?rszáP 'különböző pontjain találnak alkotótársakat, és nyújtanak számukra publikálási lehetőséget. A JATE Közművelődési Titkárság irodalmi-kritikai ki. adványa 1984-ben jelent meg első ízben, most a nyolcadik számot vehetjük kezünkbe — kapható a Művészetek Házában is. A tegnap este hallott írások mindegyike magán hordozta a tehetség fényét. Aktuális volt a szó művészi, szellemi értelmében. Ha a nyolc szám tartalomjegyzékét átfutjuk, a legújabb irodalmi jelenségekről vagy az éppen aktualitást nyert korábbiakról írott esszék, tanulmányok tűnnek szemünkbe. Igen fontos szerepet kap a lapban a műfordítás is, mely a tajeKCISdá?' teremti meg az irodalom, az esztétika, a filozófia területei felé. G. O. A lap munkatársai felolvasást tartanak muveim-d. Kaszás E.