Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-11 / 130. szám
1988. május 11., szerda Dunántúli napló 3 ífJUMS SC ÍC®i3ECJrtt* Olvasásórán az elsősök között... Fotó: Läufer László Találkozás Kiss tanítónővel Két vendégkoreográfus Pécsett Amerikai balettest a Kamaraszínházban Napfényben fürdő kis osztályterem a harkányi iskolában. Huszonnégy elsősé, akiknek ősztől Kiss Józsefné a tanítónője. Hogyan lesz vajon otthonossá egy ilyen terem? - vetődik fel önkéntelenül is a kér. dés, amikor belépek. Innen indul a beszélgetésünk, hogy aztán végigkanyarodjon egy tanítói életpályán. — Mindig azt szerettem volna, hogy elsőseim egy szép tanterembe lépjenek szeptember elsején — ez nem szokott sikerülni, mert általában fehérre meszelt, kopár falak várják őket. Ezért össze szoktam hívni a szülőket, és együtt megbeszéljük a díszítést — olyan rég tanítok Harkányban, hogy sokan vannak köztük a tanítványaim. Sok mindent meg tudunk így beszélni, a nevelési kérdésekben is elfogadják a véleményemet. - így . együtt alakul ki tehát egy tanterem képe. Kicsit bénne van a tanító egyénisége, benne van népművészeti tárgyak révén a imáit, a környék, a program, Lovószné, amely szerint olvasni tanulunk, s amit nagyon eredményesnek tartok. Vagy van itt egy önarcképsor. A gyerekek csinálták. Elteszem a képeket, és nyolcadikban ismét megnézzük őket. . . Találkozónk, noha szakmai természetű kívánt volna lenni, egybeesett egy születésnappal — az ötvenedikkel. — Éppen tegnap írtam levelet haza, Szombathelyre, édesanyámnak — könnyesedik el Kiss Józsefné szeme. - Megköszöntem a jókívánságokat, s azt írtam, minden szép volt eddig, a munkám, a csaláHallgatom a rádióban a gyárigazgató magabiztos, szinte lelkes hangú nyilatkozatát arról, hogy a szabászatból elküldte a szakmunkásokat, és betanított munkásokat alkalmazott helyettük. „Gyárunk érdeke most a takarékoskodást kívánja meg", fűzte hozzá magyarázatul: a betanított munkásoknak ugyanis alacsonyabb a bérük. Gondolom, a gallérnak és a kabátujjnak mindegy, milyen iskolai végzettségű ember fogja az ollót, ha a méret egyébként pontos. Valami mégis nagyon zavar engem ebben az okfejtésben, A rövid távú gondolkodás, az érdek fogalmának napi és helyi érdekké való leszűkítése. Még sohasem hallottam ennyire nyílt, majdhogynem dicsekvően előadott példát arra, ami a vezércikkek, pártdokumentumok, tudósok és gazdasági vezetők előadásában így hangzik: ,,/eérdunk élete, és nem is kívánok mást magamnak, csak hogy mindig tudjak segíteni azoknak, akik a szoknyámba kapaszkodnak, akik a segítségemet kérik .. . Kitűnő tanítónak ismerik. Többször felkínálták neki, de sohasem vállalt szakfelügyelői, sem más vezetői szerepet. Három évtizeden át megmaradt tanítónak. Az oktatásügy közkatonájának. Lehet, hogy ez tartotta meg fiatalnak, fiatalosnak. A gyerekek állandó jelenléte és a munka - mert mind a kettő konzervál. Mint ahogy a tisztességgel elvégzett munka tudata is. — Hogyan kezdődött? Kik szerettették meg önnel a pályát?- A tanítóim. Nagyon rokonszenves egyéniségek voltak. Ma is emlékszem rájuk. És mindig érdekeltek a gyerekek. Tanítani akartam, vezetni, segíteni őket - ezzel telt az idő azóta, hogy 1956 tavaszán Kőszegen képesítőztem. A távoli Pécs, Baranya vonzott, ahol korábban sohasem jártam. IMozsgó volt az első helyem, Lengyeltóti János bácsi az első igazgatóm. Jó kezdőhely, jó műhely volt Mozsgó. És a férjemmel is ott ismerkedtünk össze. Kiss Józsefné azt mondja, nagyon sokszor álmodik a gyerekekkel. Ott vannak minden percében. Különösen az első osztályosok szeptembertől decemberig. Nem múlik a gond: sikerül-e őket időre megtanítani írni, olvasni? tékelődött a tudás" vagy: „csökkent a tanulás presztízse". Hát hogyne csökkent volna. Nem arról a 16 ezer középiskolai tanárról beszélek, aki nem tanári munkakörben dolgozik, s nem azokról a pályakezdő orvosokról, akik közül (mint egy jogász mondta a rádióban) az adóhivatal mindazokat felelősségre vonhatná, akik öt éven belül saját lakást vásároltak, hisz ez öt-hatezer forintos fizetésükből abszolút lehetetlen. Nem. Azokra a munkásokra gondolok, akik szakmunkásképzőt végeztek, s most rájönnek, hogy nem volt érdemes annyi fáradságot belefektetni a tanulásba, hiszen Józsefné- Annak a tanítványomnak örülök a legjobban, aki elsőként tanul meg időben olvasni a testvérei közül. Az iskola- kezdésre bűn nem odafigyelni. Szinte minden itt dől el. Van, aki úgy jön iskolába, mintha itt a legszebb álmai teljesülnének. És nekem minden napra gondoskodnom kell valami kisebbfajta csodáról. Van, aki itt és most tanul meg köszönni. Van, aki nem tudja, hogy neki is alkalmazkodni kell a többiekhez ..- Nagyon más ma a kisdiák, a család, az iskola, mint harminc éve?- Harminc éve Mozsgón minden más volt. Otthon voltak az édesanyák, nem ingáztak a gyerekek — tegnap az egyik kis tanítványom elaludt a buszon, és Pécsett ébredt fel a faluja helyett... Annak idején nem volt ennyi magányos gyetek. Ma zaklatottabb a sorsuk. Jobban magukra vannak hagyva, mert kevesebb idő jut rájuk. Próbálunk ezen segíteni: a szülők valóban kérik a tanácsainkat. Vagy a szülők akadémiáját említeném, amit csak édesapáknak ren. deztünk az apaszerepről, az apa feladatairól . . . Akikről szó van, ezalatt lent hancúroznak a napsütötte udvaron. Majd csapzottan berobognak a holmijukért, hogy folytassák a délutáni „műszakot" a napköziben. Még egy utolsó jótanács, egy útra- bocsátó dicséret a tanító nénitől, egy kérés másnapra . .. Délután két óra, mikor Kiss Józsefné aznapra elköszön elsőseitől. a csak általános iskolát vagy még azt sem végzett liatal felnőttek ugyanúgy találnak munkát: esetleg éppen a szakmunkásokét. És persze, nem érdemes felnőttként beülni az iskolapadba, ha a gazdaság nem kívánja ezt meg: az ÁBMH adatai szerint a szakirányú felnőttoktatásban részt vevők száma egy év alatt 40 százalékkal/Csökkent. Példabeli gyárigazgatónknak nem kellett messzire mennie a mintáért. Mert miközben egy ország ipari termelése és tudományos teljesítménye között bizonyítható összefüggés van, a hazai tudományos intézetek a kormányzati döntés ellenére Szkrjabin, Ravel, Sztravinszkij, Poulenc és Bartók egy-egy művére koreografált balettmű szerepel közönség előtt először május 13-án este a Pécsi Balett új műsorán, Amerikai balettest összefoglaló címmel. Stílusban egységes vonás fogja össze a műveket: mozgásanyaguk a klasszikus táncra épül, tehát a klasszikus nyelvezet uralkodó bennük. Azzal a különbséggel, hogy nem a romantikus orosz hagyományok stílusát láthatjuk, hanem annak egy könnyed, sajátos „amerikaizált” változatát, amelynek a Pécsi Balett saját karakterét jelentő modern táncához nincs köze. S ez a másik jellegzetes vonása ennek a premiernek. Műfajilag: szimfonikus balettekről van szó, ahol két darab, a Tűzmadár és a Concerto két zongorára és zenekarra koreográfiája követi a Sztravinszkij-, illetve Bartók-zene dramaturgiáját. A másik három balettdarabra ez, a klasszikus zenemű jellegéből adódóan, nem jellemző. A balettest műsora a Ven- dégalkotók-sorozat jegyében két külföldi művész meghívásával formálódott. Az est jellegét Stevan Grebel amerikai jugoszláv művész négy műve határozza meg. A próbák közben alkalmam volt szót váltani vele is - magyarul. Stevan Grebel Újvidéken született és járt magyar iskolába is. Az állami balettiskolát Belgrádban végezte el 1956-ban; innen tanulmányútra a Szovjetunióba, onnan Párizsba, majd az USA-ba került. Évekig Washingtonban, a National Balettnél táncolt, majd Alabama államba, a Birminghami Egyetem színház-tánc fakultásához szerződött, ahol 18 éve tanít. — Decemberben hazajöttem édesanyámat meglátogatni Növi Sadra — meséli. — Az ottani színházban találkoztam össze Zsikoval, vagyis Novkov nem kapták meg az alapkutatásokhoz szükséges pénzt. (Bár talán ebben most lesz valami változás.) Az oktatásügy vezetőit azzal vigasztalják a pénzügyi szakemberek, hogy a visszafogás kisebb mértékben érintette ezt a Tárcát, mint a többit, pedig iskoláink alapvető működési gondokkal küszködnek. S ezen közben a „japán csodát", meg Tajvan és Szingapúr gazdasági sikereinek titkait kutatjuk, felzárkózásról, konvertálható tudásról beszélünk, nem véve tudomást arról, hogy a gyengén képzett szakmunkások ezrei és a megfelelő korosztály 30 százalékát kitevő nyolc általánost vagy azt sem végzettek tömege önmagában is akadálya egy nagyarányú korszerűsítésnek. Az említett szakmunkások lecserélése - pénzügyi okokból — csak igazolja azt a régóta erősödő értékrendet, Zivojinnal, aki már itt dolgozott Pécsen. Elhívott, nézzem meg az együttest. Eljöttem, s Tóth Sándor felkért, készítsek néhány koreográfiát a Pécsi Balettnek következő műsorukhoz, amelyben kollégám is szerepel egy művel . . . — Koreográfiái mindig valamilyen zenére készülnek? — Sokszor igen, de van, hogy ellenkezőleg. Például itt a Bartók-műnél: ez esetben az „idea" jött előbb, nem a zene, amikor Simon Gray a Broad- way-en is nagy sikerrel játszott darabját (Buttly) láttam. Ez volt hatással rám, amikor kezdtem magamban építgetni a koreográfiát. Azután Bartók zenéjét tudtam leginkább elképzelni hozzá .. . Novkov Zivojin második éve az együttes balettmestereként működik Pécsett. Táncosként már befejezte pályafutását az Újvidéki Szerb Nemzeti Színházban. A Tűzmadár régi álmaként valósul meg a Pécsi Balett előadásában. Vele is magyarul beszélgettem: — Szerb vagyok — mondta —, Zentán születtem, szüleim pedig Deszken, illetve Szőregen. 1958-tól táncoltam az újvidéki színházban, karaktertáncosként. Stevannal véletlenül találkoztunk a színházban, előtte nem ismertem. így hívtam el Pécsre, elmesélve, hogy a Tűz- madárt már elképzeltem ennek az együttesnek. Nagyon inspirativ zene ez a szvit, gyors képek, témák váltakoznak benne; igaz, sokat tömörítünk az eredeti librettón, pl. a Tűzmadár és a Hercegnő alakjának ösz- szevonásával . . . A szólókat, főszerepeket Ba- ráth Ildikó, Váradi M. István, Nübl Tamara, Lencsés Károly, Szűcs Ágnes, Gombosi László, Tiringer Magdolna, Pásztor Sándor, továbbá Éliás Zsuzsanna, Lovas Pál; Sólymos Pál, Pa- ronai Magdolna — Körmendy László, Zarnóczai Gizella és Hajzer Gábor táncolják. amelyben mindennek egyedüli mércéje a pénz. És ez nemcsak gazdasági kérdés, hanem már-már morális értékrend: értékes ember az, akinek pénze van, értékes ismeret az, amit azonnal és lehetőleg sok pénzre lehet váltani. Távolabbra is gondolkodni, nem pénzt, hanem tudást befektetni nem kifizetődő. Az ember történelme alatt megtanult alkalmazkodni: alkalmazkodik hót azokhoz a körülményekhez, amelyek között él. Érdekei mentén csendben és gyorsan berendezkedik a túlélésre: például nem tanul, ha nem érdemes, nem használja fel a tudását, ha az a praktikus. Csakhogy kérdés: egyetlen érdek van-e, a gazdasági — vagy emberi, társadalmi, nemzeti érdek is? És lehet-e napi túlélésre berendezkedett emberekkel jövőt építeni? Képernyő Közeledik a hatvanadik évforduló, amit méltóképpen kell megünnepelnünk. Ennek a történelmi időpontnak és korszaknak megkülönböztetett szerepet kell kapnia a tömegtájékoztatásban. Az ünnepség- sorozat előkészítésének legmegfelelőbb és legbegyakorol- tabb módja a történelmi visz- szatekintés a megtett útra és egy sorozat elindítása a televízióban. A sorozatnak természetesen nem kell a múltból mindent bemutatnia, avatott hozzáértők kiválogatják számunkra a legkedvesebb emlékeket. Jövőre lesz hatvan éve annak, hogy egy huszonnyolc centiméteres aranyozott bronzszob. rocska formájában megszületett a filmtörténet leghíresebb jutalma: az Oscar-díj. Bizonyára e jeles dátumot is szem előtt tartva fogott bele a Magyar Televízió újabb sorozatába, melyben a filmtörténetnek e díjjal jutalmazott filmjeiből válogat. A rendszertelen időközönként és . rendszertele.n időrendben vetített filmekben csak egy a közös, az Oscar- díj. De, hogy a mintegy tízféle szakmai díjból melyik, az a sorozat összeállítóinak szempontjából mellékes. Itt azért jó lett volna egy egységes szempont: például a legjobb vágású filmekre vagy színésznőkre építeni a sorozatot. Mert így nagyon vegyes a kép, ami méltatlan a közelgő évfordulóhoz és a program koncepciójához. Ez utóbbi bizonyára abból indult ki, hogy ami díjazott, az értékes, s iha értékes, akkor vonzza az érdeklődést. A múlt héten vetített Marty azonban erősen kikezdte ezt az amúgy is ingatag elképzelést. A díjakba vetett hit persze nehezen inog meg, hiszen a díj kiemel, tájékozódni segít, s azt a látszatot kelti, hogy az elismerés a napi összefüggések és érdekek helyett egyetemes távlatokat ad. Gondoljunk el az Oscar-dí- jas filmek mintájára egy másik sorozatot. Csak a névsor elejéről válogatva: Ágnon, Alei- xandre, Björnson, Buck, Car- ducci, Deledda, Echegaray stb. Ez a sorozat a Nobel-dí- jas írók sorozata volna. Azonban ha e nevek netán nem ismertek, az valójában nem az olvasó hibája. Ez az utókor értékítélete. S ez az értékítélet nem a véletlen műve. Mint ahogy az sem, hogy mely Oscar-díjas filmek tűntek el a feledés homályában. S ha már egyszer eltűntek, talán nem kellene - évforduló ide, évforduló oda — válogatás nélkül a néző elé ömle,szteni őket. Vagy pedig nem csupán anyagi szempontból - az olcsóság alapján - válogatva közülük, mert ez a feltétel egy másfajta nívót ugyan biztosít ezeknek a filmeknek, de ez éppen nem a díjazás gesztusához kapcsolódik. Hogy ki a legjobb, azt sosem a díjak döntik el. Hiszen a díj mindig a jelen érdekeivel és ízlésvilágával áll összefüggésben. S ha az utókor — jelen esetben a miénk - ezt felülbírálja, többnyire neki van igaza. Díjak persze legyenek, minél többféle. Csak ne keltsük róluk azt a látszatot, hogy bennük abszolút értékek mutatkoznak meg. Ezért tartom el hi - bázottnak az Oscar-díjas filmek sorozatát. Mert a sorozatba beválogatott filmek között számos olyan is van, amelyiknek csak annyi köze van a díjhoz, mint az elnevezéséhez: Őszi. M. P. W. E. Képünkön balról: Lencsés Károly, Sólymos Pál és Zarnóczay Gi G. O. zella, a Balett ’88-ban rdek
