Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-07 / 126. szám
> % mpiüüii GREENWICH (CONNECTICUT ÁLLAM): Ivan Lendl, a világ elsőszámú teniszezője oert indított a ProServ menedzsercég, illetve az ügynökség több vezetője — név szerint Donald Dell elnök, Jerry Solomon ügyvezető elnök és Alonzo Monk, a cég egyik alkalmazottja — ellen. Lendl csalással és szerződésszegéssel vádolja őket, s 25 millió dolláros kártérítést követel. Ismeretes, hogy Lendl érdekeinek képviseletét hét éven át a ProServ látta el, mígnem tavaly decemberben a teniszező szakított velük. — A ProServ nem az érdekeimnek megfelelően képviselt engem — mondta Lendl. — Emiatt sérelem ért, személyes és szakmai szempontból, sőt a sajtóban is. Itt az ideje, hogy a világ értesüljön a ProServ vétkeiről. Lendl egyébként alighogy otthagyta a ProServet, létrehozta saját menedzsercégét, a Spectrum Sportsot, amelynek egyelőre ő az egyetlen ügyfele .. . LISSZABON: Egy bolognai kávékereskedelemmel foglalkozó cég egy kiló aranyat ajánlott fel minden egyes Benfica góllövőnek, a máius 25-i labdarúgó BEK-döntő előtt. A bajnokok fináléiában a portugál együttes, a holland PSV Eind- hovennel küzd. A szóban forgó cég reklámcélokból cselekedett így, hiszen forgalmának legnagyobb részét Portugáliában bonyolítja le. BELŐ HORIZONTE: A Liber- tadores Kupát nyert labdarúgó- csapatok úgynevezett Szuper Kupájának döntője, első 90 perc: Cruzeiro (brazil)—Argentinos Juniors (araentín), 1-0 (0-0). Gólszerző: Ramon (77. p.). A visszaváaót május 18-ón játsszák le Buenos Airesben. BARCELONA: Bernd Schuster, az FC Barcelona nyugatnémet labdarúgója nem kíván többé a katalán csapatban iátszani. Ezt közölte az edzővel, Luis Aragones-szel is. Hírek szerint Schuster a Real Madridba tart. HOUSTON: A négyszeres olimpiai és ötszörös világbajnok amerikai atléta, Carl Lewis bejelentette, hogy 1989. július 1-jén, azaz 28. születésnapján befejezi sportpályafutását.- Ha idén, s jövőre legjobb formámat tudom nyújtani, akkor nem lesz már semmilyen hajtóerő, ami a további „onkínzásra” serkentene — magyarázta döntését a színes bőrű atléta. LONDON: Érdemes lesz a brit atlétáknak idén a jó eredményekért, pontosabban a világcsúcsokért küzdenie. A Brit Atlétikai Szövetség határozata szerint ugyanis az" a sportoló, aki hazai pályán rekordot dönt meg, 25 000 fontos pénzdíjat vehet majd fel. Megerősített védelemmel a bajnekesélyes ellen Kispesten visszatér egy év után Palaczki Minden mérkőzés szombaton lesz a labdarúgó NB l-ben most a hét végén. Tavasszal tizedszer lépnek pályára a csapatok. A párosítás: ZTE- FTC (11.00-kor, a tv is közvetíti), Ú. Dózsa-Kaposvár, Siófok-Haladás, Debrecen- Rába-ETO, Tatabánya—Békéscsaba, MTK-VM-Vasas, Videoton—Vác, Honvéd-PMSC. Nagyon megviselte a PMSC- jótékosokat a Debrecen elleni, hazai 0-3. Olyannyira, hogy többen idegi fáradtságra panaszkodnak, nehezen heverik ki a legutóbbi vereséget.- Idegileg kellett „feljavítanom" a társaságot, erre ráment a hét — panaszkodott Garami József. - Komoly, nagy ütés volt, amit a Debrecen ellen kaptunk, ilyenre nem volt példa azóta, amióta a PMSC-nél három esztendeje vezető edző vagyok. Váratlanul érte a csapatot az is, ahogy a közönség reagált a fiaskóra. Már azt hittük, hogy végleg egymásra talált a csapat és a közönség, de a szombati nézőtéri füttyszó és a gúnyolódás nem ezt bizonyította. Pedig hajtottak a fiúk, csakhogy rosszul játszottak. Hiába, tartalékoson csak eny- nyire voltak képesek. Hetek óta televagyunk sérültekkel, azok sem edzenek rendesen hétközben, akiknek szombatonként játszaniuk kell. Egyszerűen nem tudják kipihenni magukat, úgy szerepelnek, hogy még maródiak. S mivel a helyzet előreláthatólag nem változik a bajnokság hátralévő idejében, minden mindegy alapon, de nem felelőtlenül játszunk a visszaiévő találkozókon. Ilyen előzmények után elképzelhető, hogy milyen lelki- állapotban utazott Kispestre, a listavezetőhöz a PMSC. Mindenesetre a piros-feketék megerősítették a védelmüket, úgy kezdenek, hogy a középhátvéd Hámorit két beállás, Braun és Brezniczky dr. segíti. Kónya és Palaczki lesz a két szélsőhátvéd. Elöl most Nagy és Márton próbálkozik. A PMSC így áll fel: Bodnár - Hámori — Kónya, Braun, Brezniczky dr, Palaczki - Megyeri, Túri, Bérczy - Nagy, Márton, Ebből is kiderül, hogy Palaczki ismét visszakerül az együttesbe. Utoljára csaknem egy évvel ezelőtt játszott az NB l-ben. A külső bokaszalagszakadása miatt hónapokat hagyott ki. Ahogy mondja, február óta nem érzi a sérülését, ám mivel nehezen lendült játékba, csak most számít rá Garami József. Múlt szom------------------------- v --------------------B odnárnak minden bizonnyal nagy szerep jut Kispesten boton már azt lehetett hinni, hogy beveti a szakvezető, de Palaczki kiadós melegítés után maradt a kispadon. A Honvéd biztosan vissza akar vágni az őszi 0-3-ért, alighanem támadni fog már az első perctől. Nehéz 90 perc vár a pécsiekre... H. L. Ezúttal az ellenfél az esélyesebb Háromszor egymás után utazott úgy idegenbeli mérkőzésre a Komlói Bányász, hogy komoly esélye volt a pontszerzésre. A Nagykanizsa, az Ajka és az Építők ellen sem sikerült a minimális terv, mindhárom- szor vereséggel tértek haza. A vasárnap következő budapesti megméretésen, a Volán otthonában nem nyomja az esélyesség terhe a Bányászt. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a 11. helyen álló csapat eleve feltartott kézzel indulna a harcba. Rónai István edző optimista a pontszerzést illetően, reméli, hogy a Kecskemét elleni hazai siker visz- szaadta a játékosok már-már meginogni látszó hitét. Ahhoz azonban, hogy ne romoljon tovább az idegenbeli statisztika, a Kecskemét elleni második félidőt kellene megismételniük a kék-fehéreknek. Biztosra vehető azonban, hogy ezúttal a védőjáték lesz a meghatározó, a Volán diktálja majd a tempót, s várható, hogy a komlói támadók ritkábban jutnak el az ellenfél kapujáig. Ez a hét sem telt el gondtalanul a Bányász házatóján, Vukmann, Gallai és Uhrik bajlódott kisebb-nogyobb sérüléssel, de remélhetően a hét végére mindhárman harcképesek lesznek. Rónai István még nem döntött az összeállításról, az biztos, hogy több hetes szünet után visszakerül a kapuba Tóbit. Jurin is felépült, valószínűleg Gallai mellett ő lesz a másik beállás. Hogy a Bányász nem mond le a gólszerzés lehetőségéről, jelzi, hogy ezúttal is három csatárral próbálkoznak majd. G. G. Két Mészáros Ferenc a válogatott keretben Hickersberger kazettát adott Bálintnak Jövő kedden 18 órakor a Népstadionban Dánia ellen játszik barátságos mérkőzést Magyarország labdarúgó-válogatottja. Erre a 90 percre Bálint László technikai igazgató pénteken jelölte ki keretét. Két Mészáros Ferenc is szerepel a 19 játékos között. A csatár Mészáros, akit belga klubja, a Lokeren nem adott ki az ezen a héten, szerdán Izlanddal vívott mérkőzésre. A másik a 38 esztendős Mészáros Ferenc, a kapus, aki utoljára 1982. június 22-én, a spanyblországi vb-döntőben védte a magyar kaput a Belgium ellen 1-1-es összecsapáson, Elchében. — A világbajnoki selejtezők előtt minden olyan labdarúgót kipróbálok, aki segíthet céljaink megvalósításában - indokolta a veterán, 28-szoros válogatott kapus meghívását Bálint László. A magyar válogatott keret hétfőn 10 órakor találkozik az MLSZ-ben. Ezután orvosi vizsgálat következik, majd egy átmozgató edzésen vesznek részt a labdarúgók a TF-pályán. Innen a Rudas-fürdőbe vezet az útjuk, az ottani gyúrást követően pedig Lovasberénybe utaznak. Hétfőn délután edzés lesz a csákvóri sporttelepen. A dánok elleni keret: kapusok: Disztl Péter, Andrusch Jó. zsef, Mészáros Ferenc (Setu- bal), mezőnyjátékosok: Pintér Attila, Balog Tibor, RótH Antal, Garaba Imre, Fitos József, Kozma István, Sallai Sándor, Sass János, Keller József, Bognár György, Varga István, Dé- tári Lajos, Kiprich József, Esterházy Márton, Mészáros Ferenc (Lokeren), Vincze István. — Osztrák szakvezető kollégám, Josef Hickersberger volt olyan szíves, és elhozta Budapestre az osztrák-dán barátságos mérkőzés (1-0) videófelvételét. Egyszersmind elmondta: csak nagy szerencsével győzték le a bécsi mérkőzésen a dán legénységet — mondta Bálint László. fi hétvégé sportműsora Május 7., szombat Kézilabda. HUNOR-Herend, NB II. nők. kesztyűgyári-pálya, 11.30., Komló—TFSE, NB l/B. ffi., Komló, 16.30. Atlétika. Megyei serdülő csb.. Tüzér utca, 15.00. Lobdarúgás. Bp. Honvéd-PMSC Kispest. 19.00. N3 III.: MÁV NTE- Mohócs, Nagykanizsa, 17.00. H. Táncsics—Paksi A., Kaposvár, 17.00. Megyebajnokság: Steinmetz SE—Va- sasi B.. Postás-pálya, 17.00. Kosárlabda. MEAFC-P. Postás (osztályozó az NB l-be jutásért), férfiak, Miskolc, 10.00. Felszabadulási Kupa. nők: PVSK-BKV Előre. 9.30., Szekszárd—PVSK 16.30,. Szek- szárd. Szabadidősport: Tenisz Misina Kupa, Műjégpálya, 8.00. Röplabda. MTE—Ganz-Villany, NB 11., nők. Mohács, 9.00. Steinmetz— Kővágőörs, NB II., férfiak, Eszék u.. 11.00. Május 8., vasárnop Olimpiai napok. Kerékpártúra. 508. SZKI., Kertváros, 8.00. Labdarúgás. Volán—Komló. NB II., Czabán Samu tér, 17.00. NB III.: Paksi SE-PBTC, Csurgó-Bóly. Siklós—Mázaszászvár, Sellye—PVSK, D. Vasas—DVMSE, Bonyhád—Marcali. (Elöl a pályaválasztók, valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik.) Megyébe jr.okság: Villány—Gázmű, Sásd —Kinizsi. Harkány-Postás, Bere- mend—P. Zsolnay, Szentlőrinc—PEAC, ,» Szigetvár-Geresdlak, Somberek-Új* 'petre. (Elöl a pályaválasztók, valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik.) Asztalitenisz. Utánpótlás seregiszemle. Egyetemi tornacsarnok, 8.30. Kosárkibda. Felszabadulási Kupa, nők. PVSK—Ganz-MAVAG, Szekszára1, 9.00, AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,-forint, negyedévre 129,-forint, egy évre 516,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Dunántúli napló a gimnáziumi testnevelés tagozat Még válogatott sportolók is kaphatnak hármast testnevelésből Abszurdnak tűnik, pedig igaz: a Komarovban vannak válogatott sportolók, akik testnevelésből meg kell hogy elégedjenek a 3-as vagy 4-es osztályzattal. — Főleg a lányokkal vagyunk gondban - mondja Gáspár Gábor testnevelő. — ök hamarabb érnek mint a fiúk, így a sportban is előbb érnek el sikereket. A testnevelés tagozaton viszont nemcsak egy sportág követelményeinek kell megfelelni, a kosarasnak a tornát ugyanúgy teljesítenie kell, mint az atlétikához tartozó súlylökést. Baranyában három gimnáziumban van testnevelés tagozat. Komlón, Mohácson és Pécsett az utóbbi egy-két évig nem volt gond, a pécsi Koma- rovbon viszont egyre inkább előtérbe kerülnek a problémák. — A tantervi követelmények olyan magasak, hogy azok, akik a sportra tettek fel mindent, nem tudják teljesíteni a megnövekedett tanulmányi elvárásokat — halljuk a testnevelő tanártól. — Országos tapasztalat, hogy a fiúk éppen ezért inkább a szakközépiskolákba kérik felvételüket, a gimnáziumi testnevelés tagozatokat így főleg a lányokért tartjuk fenn. A Komarovba az utóbbi időben egyre kevesebb olyan, sportoló jelentkezik, aki igazi tehetségnek számít. A fiúknál ez inkább szembetűnő, főleg mert az eddigi legerősebb vonal, a lobdarúgás mostanában mintha bojkottálná a testnevelés tagozatot. Régebben olyan focisták fémjelezték a Komaro- vot, mint Megyeri, Lovász vagy Bérczy, a jelenlegi legjobbak viszont a szakközépiskolákban keresik boldogulásukat. Tulajdonképpen igazuk van, hisz ott a tantervi követelmények alacsonyabbak, mint a testnevelés tagozatos gimnáziumban, emellett szakmát is adnak. — Valamennyi testnevelőnknek az a véleménye, hogy változtatnunk kell - így Gáspár tanár úr. - A jelenlegi rendszernek csupán egy előnye van, mégpedig, hogy a szakirányú továbbtanuláshoz szinte behozhatatlan előnyt ad. Az innen a Tanárképzőre vagy Testnevelési Főiskolára jelentkezők nyolcvan százaléka sikerrel teljesíti a felvételi követelményeket. Ez viszont egy osztályból legfeljebb csak hétnyolc tanulót jelent. Fő gondunk, hogy mi lesz a többiekkel? Mint Gáspár Gábor mondja, a Komarov ennek ellenére az ország legjobb három tagozatos gimnáziumaként van számon tartva. De ahhoz, hogy ez így is maradjon, szükséges tovább lépnünk. — A fővárosban van már néhány olyan gimnázium, ahol sportosztályokat működtetnek. Mi is ez irányban kell hogy továbblépjünk. Az ideális az lenne, ha a testnevelés tagozatosokat felmentenék a készség tantárgyak — például ének és rajz - művelése alól, s emellett csak a sportágukra kellene koncentrálniuk a gimnáziumi alaptanterv melleti. Ez persze csak a leendő élsportolóknak jelentene megváltást. Azok, akikről időközben kiderül, hogy nem tudnak megfelelően fejlődni, hoppon maradnának, hisz sportágukban ugyan megfelelő képzettséggel rendelkeznének, a tantervi követelményeknek viszont nem tudnának igazán megfelelni. A Komarovban természetesen erre a lehetőségre is van javaslat. — Az ilyen tanulóknak lehetővé kellene tenni, hogy harmadik osztályban fakultációs képzésben vegyenek részt, így az előttük lévő két év alatt lehetőségük lenne a felzárkózásra és a sikeres felvételire. A Komarovban egyelőre még nincs napirenden a testnevelés tagozat rekonstrukciója. Már- csak azért sem lehet, mert az iskola igazgatóváltás előtt áll, s a jelenlegi vezető érthetően nem akar utódja dolgába beleszólni. Nem szeretné, ha az ő döntése alapján kéne az utána következőnek kialakítania az iskola arculatát. így inkább elhalasztja a dolgot. Ez a döntés azonban május végén megtörténik, s valószínű, hogy az 1988/89-es tanévben már a fent írtak lesznek érvényesek. Pauska Zsolt Kosárlabda NB I. férfi mérkőzés, rájátszás: Paksi Atomerőmű SE—PVSK 102-99 (62-42). Paks, 200 néző. V.: Major, Nagy. Atomerőmű SE: Tárnái (28), Juhász (7), Bu- zási (4), Morgen (32), Szaff- nauer (23). Csere: Nagy (2), Antóni (2), Kovács (4). Edző: Simon Károly. PVSK: Szamosi (2), Kövecses (13), Varasdi (15), Rab (21), Peredi (29). Csere: Ottó (4), Richter (13). Ilesik (2). Edző: Czéh László. Gyenge színvonalú mérkőzésen nyert a Duna-parti csapat. A következő mérkőzés Pécsett lesz. Jók: Morgen, Tárnái, ill. Peredi, Rab. BÚTORHÁZBAN (Pécs, Szalai A. u. 15.) Telefon: 15-970 Ne feledje! Csak 6 napig a MODUL BÚTORHÁZBAN I Használt bútor felvásárlási akciót indítunk MÁJUS 9—14-IG. Modern — jó állapotban lévő szekrénysorokért, kárpitozott garnitúrákért és egyedi kiegészítő darabokért KÉSZPÉNZ FIZETÉST biztosítunk. Kérésére otthonába szakképzett becsüst küldünk.