Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)

1988-05-07 / 126. szám

Jugoszláviával ik, szlovének szagban tetésén. Joó Rudolf, a magyar rt vezetője akkor a következő- ondta el; - Átlátogatunk is- iz anyanemzet területén élő ki­éghez, mi tehát a Dráva-szög- s Szlavóniában élő magyarok- ^ hazánkban élő horvátok jó- étszórtabban élnek; Pest me- n, Tökölön, Burgenlandban, horvátul Gradiscsében, a Mu- Dráva mellett, valamint Bara- alvaiban. Zágrábi kollégáink lágy és szétszórt területen fog- olgozni. Itt élő horvát és szerb ógusok lesznek a segítségük- i pedig a horvátországi ma­pedagógusok segítségét kér- ■dindkét fél részéről támogat- lennünket a nemzetiségi szö- ek, segít a Baranya Megyei s nemzetiségi bizottsága, inkát 1989-re fejezzük be, >en való közzététele 1990-re ó. ilyen _kérdésekre számíthatnak anyai horvát családok, akiket isnek Baranyában a kérdő- I? orvát kollégánk kérdései igen súllyal a nemzetiségi tudatra nak. Azt kutatják, mennyiben meg horvát mivoltukat. Ben- az érdekel, hol foglalnak a magyarok a társadalmi ré- désben, milyen rangú a lakó- , hogyan hat nemzetiségi lé- a modernizálódás. Kutatjuk milyen hatást gyakorol a ki- :gre az iskola, a tömegkom- ició. Mennyire aktiv a nem- I a politikai, társadalmi, val- tézményekben. Egy nemzetkö- ce alapján összehasonlítjuk a sebbség jogi helyzetét. Vizs- nyelvi állapotát, nemzetiségi t. nélkül kérjük az adatokat. >i kollégáinkkal nem akarunk ni a puszta helyzetrögzítés- mai történelmi pillanatba és ;közi helyzetbe szeretnénk be­li a kutatás eredményeit. Gállos Orsolya >t hozott forgalomba a pécsi ban és kiállítóhelyeken kapha­Európa egyik leghíresebb uyegmuvégiével Üvegparádé volt Pécsett A címerben a szőlősgazda neve A múlt századvég nyugodt, ráérős hangulata keveredett a mai kor modern frissességével a múlt vasárnap, a pécsi Vá­rostörténeti és Munkásmozgal­mi Múzeum udvarán megtar­tott üvegvásóron. A pécsi Ja­nus Pannonius Múzeum által szervezett programon Cseh­szlovákiából érkezett művé­szeket is fogadtak. Hazai és külföldi gyűjtők, magánkereskedők állították ki üvegtárgyaikat, amelyek leg­többjét a századfordulón ké­szítették. Köves Imre pécsi gyűjtő például múlt század­végi sörösüvegeket és szá­zad eleji alföldi korsót kínált. Egy idősebb férfi teljesen egy­szerű, kék és sárga pohara­kat mutatott, mondván, hogy értékük felbecsülhetetlen, mert ezekben égtek a gyertyák, amikor Ferenc József Pécsett járt... Hollós Róbert Buda­pestről jött, ritka mívű boros üvegei - amelyek címerében még a hajdani szőlősgazda neve is szerepel -, nem el­adók. Azt mondja, két-három- ezer üvegje van otthon, és ezeket mind guberálta! Tu­czainé Kertész Judit a saját padlásukról szedte össze a közel 70 éves, furcsa, hosszú­kás formájú szódás üvegeket. Az egyiken felírás: Pap Ágos­ton szikvízgyára. A múlt mel­lett a jelen: a pécsi Forma- tervezett Áruk Boltja és üveg­tervező iparművészek kínálták kecses, könnyű kézzel hajlított dísztárgyaikat. A vásározók mellett két gravírozó mester véste, csiszolta üvegpoharak­ra, vázákra a kért szöveget, ábrát. Az üvegvásár más érdekes­ségeket is tartogatott. A Novy Bor-bál érkezett üvegtervező iparművészek élőben mutatták :be az üvegfújás nehéz mes­terségét. Köztük volt Jiri Su- hájek, az európai hírű mester is. A művelethez szükséges üveghutát és hűtőkemencét legenyés János pécsi iparmű­vész készítette el. A progra­mot videóvetítés, üvegművé­szeti bemutató és múzeumi tárlatvezetés egészítette ki a nagy számú érdeklődő örö­mére. Ú. Zs. GALAMBOSI LÁSZLÓ Anyámnak Téged énekellek világgá dalollak gyolcs-meleg szavakkal magamhoz karollak Oltalmad kapuját sarkáig kitártam bűneim kimostad jóságod kútjában Gyümölcstelen sorsot nen\ tápláltál bennem éjfekete zászlót nem bontott a kedvem Sírodig megmaradsz tudom ami voltál kínokat áldozó viharölő-oltár Árnyékos kupola csöndjén nap virága fagytól-védö köntös örök suhogása Téged énekellek világgá dalollak gyolcs-meleg szavakkal magamhoz karollak nként ne­volt, akár an ott vir- lova, Gyé- edt a ház, zz udvaron >a egy szá­llóba. Volt s, egy mo- - a gye- ! regénye- macskákat ií, sőt a lá­/opa fiai ' ácsok, a in dolgoz- elkezdett ha nem a neg, hogy leröpítette alig volt az ijedt- m történt. I óta em- r nem kö- legalább m érzett, iyha föld­ég a ve­rést is megkockáztatta azért, hogy a félig száradt, csúszós sáron végigkor­csolyázhasson. Az ajtó mögött tízlite­res kék kannákban őrizték az ivóvi­zet. Egy cseppet se lehetett ki- és melléönteni, mint ahogy a leesett morzsákért is kénytelen volt az asztal alá mászni. Nagyapa csizmahúzó szerkezetét is kipróbálta, sikerült is össze-vissza nyúzni több cipőjét. Az az isteni forgószék, amin szédülésig pöröghetett az ember! A petróleum- lámpa kibelezése sem volt kutya, nem is úszta meg verés nélkül. Nagyapa a dagasztóteknő babaházzá alakítá­sát se fogadta' kitörő örömmel. — Rossz ízű lesz a zsemléd, a ke­nyered, ha bepiszkítod a teknyőt - fenyegetőzött. Esték a tanyán? A jó langyos ke­mencéhez odadöntötték a hátukat, és nagyapa mesélt. Mindig ugyanazt. Dédapa elment a háborúba. Nem jött vissza. Bukovinában halt meg. Bukovina? Micsoda gyilkos hely! Miért esett el? Ki lőtte le? Mi az, hogy első világháború? Kik az áldo­zatok, a hősök? Dédapa katonaládája viszont ha­zajött. Egy bajtórsa hozta a tanyára. Nagyapa óriási becsben tartotta, sen­ki nem nyúlhatott hozzá. Az ágya mellett állt, időnként megsimogatta: — Úgy vigyázzatok, ez a mi csa­ládi ereklyénk. Engem megmentett a fronttól. Nektek is szerencsét hozott. Igaz, békében mi érhetett volna ben­neteket! Dédapa faragta diófából, szép mint egy csataló. Ez az ő üze­nete, a mi örökségünk. Tekintsétek ezt a ládát a fejfájának, maga ké­szítette párnás, hatalmas kezével. Aztán következett volna az alvás, ha nem támadnak a bolhák. Ecet a bőrre, így védekeztek. Meg DDT-vel beszórták az ágy alját. Aztán fél­álomban folytatódott a mese. Buko­vinai táj. Dédapa kezében puska, a ruhája rongyos, a haja csapzott. Nyög, nehezen veszi a levegőt, ösz- szerogy, lelőtték. Vérzik az arca, a lá­dájára mutogat. Abban van a kincs. Köd boritja be. Nagyapa észrevétlenül elaludt. Örökre. Körülötte nagy volt a ribillió, az asszonyok rikoltoztak, jojveszékel- tek. Aztán elvitte egy nagy fekete ko­csi. Nincs több nyár,, nincs tanya, nincs semmi ... A temetésen azt mondták a rossz nyelvek, hogy már szaga volt. Utálkozás fogta el. Hamarosan a rokonok eladták a tanyát, a holmikat felosztották egy­más között. Az apja csak a ládát kérte. Kiröhögték, de megkapta. Az ütött-kopott fatákolmány most a he­tedik emeleti másfél szobás lakás egyik sarkában áll. Nem szabad sen­kinek hozzányúlni. Egyszer azért bele- kuccsantott. Levelek, nagyapa utolsó buszjegye, gyászjelentés, amit a tanya faláról szedtek le. lindult a dűlőúton befelé. A fe­kete föld sáros, a lábán több kiló nehezék képződött. Körös­körül szántás. Eltűnt a tanya, a gyü­mölcsös, a méhes, a málnás, nincs dédapa, nagyapa . . . Már csak a var­jak hiányoztak! Feketék, húsosak. Ká- rogásuk kíséretében kitámolygott az útra. Nekidőlt a Mávaut-csőváznak. Valaki fékezett mellette: — Rosszul van? Cserbenhagyták? Kifosztották? Rándított egyet a vállán. Még egy ideig bámulta a szántást, majd be­ült a kocsiba és továbbindult. Azt a ládát valahogy meg kellene szereznie az apjától ... Jelenlét a világirodalomban Papp Árpád szerzői estjéről Kaposvárott „A választás szabadsága a műfordítói alázattal párosul” Lélektől lélekig sugárzó meghitt szerzői esten köszön­tötték nemrég Kaposvárott, a Megyei Könyvtár előadóter­mében Papp Árpád költőt, műfordítót, a XX. századi új­görög és olasz irodalom ki­váló ismerőjét. Papp Árpád egy éve múlt 50 éves. Tervezett alkotói estje késett egy esztendőt, mivel a város kiadásában most készült el „Ezer arc egy álarc mögött" címmel a költő 14 ország nemzeti költészeté­ből merített reprezentatív mű- fordítóskötete. Így lett a szü­letésnapi köszöntő e- könyv bemutatása is ezen áz estén, Pogány Judit és Jordán Ta­más színművészek bensősé­ges tolmácsolásában. Ami első benyomásként megragadott: a tömött szék­sorok zsúfoltsága. Pályatár­sak, barátok sokasága jött el osztozni mindannyionk örömében, feltöltekezve az elhangzó versek, műfordítá­sok emberközeli szépségével, a köszöntő szavak baráti me­legével. S ez a másik, ami számomra nagyon emlékeze­tes marad: dr. Szíjártó István irodalomtörténész, az Eötvös Kollégium igazgatója és Rigó Béla, a Magvető Kiadó szer­kesztője rövid méltatásának közvetlen, szubjektív hang­vétele egy régi — és közösen vállalt alkotó törekvésekben gyökerező — barátság jegyé­ben. E kurta (de épp ele­gendő) percekben azért mindketten megfogalmaz­tak egy-egy nagyon fontos értékítéletet a pódiumon sze­rénykedő ünnepekről; poézi- se lényegéről, illetve ki nem jelölt —, meg nem hágott?, el nem foglalt? - helyéről a költészetben, legalábbis itt­hon. Papp Árpád ugyanis külö­nös ember. Költőként is. „Mássága” van . . . S pálya­íve is ekképpen alakult. Első versei 1955-ben jelentek meg. Műfordítónak pedig kíváncsi­ságból szegődött. („Hogyan alakult a görögség újkori sor­sa, hogyan látják magukat ők?” — akiknek ősei történe­tileg is a legtöbbet nyújtot­ták az európai kultúra szá­mára —, mondta egyszer.) Kardos László szemináriu­mán és egy közvetítő nyelv, a francia segítségével tanul­ta meg a görögség mai nyel­vét fiatalon a magyar-latin szakos és olaszt is tanító gimnáziumi tanár. S közben, szép csöndben ismert nevű fordítója lett főképp ó- és új­görög, ciprusi és- olasz ver­seknek, regényeknek, drá­máknak. Kapcsolatai és tanulmány- útjai is eszerint alakultak. El­ső kötete, a Metszéspontok . magánkiadásban, majd „hi­vatalosan" 1976-ban jelent meg — amikor már jó né­hány országban régóta euró­pai rangú, jelentős költöcfék tartották. Itthon meg píl945 utáni irodalmunkat áttekintő összefoglalásokból, antoló­giákból rendre kimarad . . . Főmunkatórsa ellenben a Vi­lágirodalmi Lexikonnak; jó száz versét közölték eddig egy sor külföldi antológiában s számos lapban, folyóirat­ban. Ahogyan munkásságát is egyebek közt angol, bol­gár, görög, német, lengyel és olasz nyelven elemezték már eleddig. Több költeményét az egyik legnagyobb modern görög lírikus, Jannisz Ritszosz fordította újgörögre. Papp Árpád nevéhez fűző­dik egyébként prózai fordítá­sai között Mirivilisz Élet a sir- ban s Kazantszakisz Zorbász a görög c. regényének átül­tetése is. „Papp Árpád világirodalmi jelenség —, mondta az esten egyik méltatója. - Századok múlva is jelenteni log vala­mit, ami ma alkot. Nem lény­csóva, saját versei ma sem bizonyos, hogy egészkötet­nyit kitehnének. Papp Árpád másképp alkot, de amit ír, az világirodalom . . ." Hasonló megállapításokra jutott munkásságának több külhoni elemzője is, megérez- ve verseiből költészete lénye­gét, amely Metszéspontok- poémájából (egyebek közt bolgár, francia, görög, mál­tai és olasz nyelvre lefordít­va is) jól kitetszik, s amelyre dr. Szíjártó is utalt: „Égy em­ber, aki mindig, minden gesz­tusával szeretetet kinál; mi­közben fontos dolgokra hivja lel a ligyelmünket . . . Költe­ményei bizalmat, hitet sugá­roznak, amikor világszerte el­értéktelenednek a szavak, és üressé válnak olyanok, mint Kenyér, Szabadság . . ." Egy régi interjú emléke ötlik föl bennem. Az, amikor a műfordító mit? kérdéséről vallattam, s ő válaszában a dialektikus folyamatot irta körül, amikor, illetve amely­ben „a választás szabadsága a mülorditói alázattal páro­sul." Most, . harminc-egynéhóny éve után is ars poeticája lé­nyege változatlan. A fordítós mindig is többet jelentett számára, mint „gúzsba kötve táncolni” . . . Mint kedvesen elfogódott záró szavaiban említette: a fordítás — értel­mezni a másikat; mindazt, ami sorsából adódik . . . Hallottam és gondoltam mindezt szerzői estjén, Ka­posvárott, ahol nemcsak élni lehet, mint Párizsban vagy bárhol, de kitekinteni is a vi­lágba, a világ irodalmába, ahol számon tartják Papp Árpádot. Ilyeténképp, lehet, talán egyszer itthon is . . . Wallinger Endre nbat uÉTUPnr a neivcuc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom