Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)

1988-05-29 / 148. szám

csak különleges engedéllyel Gyakorlaton a légideszant egység Katonai ejtőernyősök kö Pécsi légideszanfos az első ugrásáról Orfűi tó-show Nagy Bandóval Nagy Bandó András, a kivá­ló humorista imádja Orfűt és környékét, ahol üdülőháza is van. Nyaranta ide vonul el, hogy hódoljon szenvedélyének, a horgászatnak. Eközben azon­ban nemcsak magára gondol, szeretné megpezsdíteni a tavak környékén a kulturális és sport­életet. Most is tele van tervek­kel, melyeknek megvalósításá­hoz természetesen számít az orfűi tanács és a baranyai vál­lalatok támogatására is. — Júniusban és júliusban néhány alkalommal szeretnénk a Pécsi-tó szigeten, az Eldora­do bár szomszédságában levő színpadon humoristák szerepel­tetésével, jómagam házigazda­ságával kabaréesteket szervez­ni. Remélhetően addigra hely­reállítják a színpadot, rendbe hozzák a bejáró hidat, s a sziget normális kivilágitást kap — mondja Nagy Bandó And­rás. — Július 30-tól aztán in­dulhat a kilencnapos tó-show, mely sok-sok művésznek, együt­tesnek ad majd szereplési le­hetőséget, az Orfűn pihenők­nek és az odalátogatóknak pe­dig jó szórakozást. A gyerekek sem unatkozhatnának, hiszen gyermekműsorokra is gondol­tunk. A felléptetni kívánt művészek és együttesek névsora színes, változatos, lesz ének, zene, hu­mor, bábjáték, country-muzsika, fellépnek bűvészek, népitánc­együttesek, kórusok. Emellett sportversenyek megrendezésére is sor kerül, így az SZMT Ku­pa úszóversenyre, a hagyomá­nyos triatlonra, lábtenisz-ver- senyre. Természetesen nem ma- rddhat ki a kispáylás labdarú­gás sem, újra kiírják a bajnok­ságot. — örülnénk, ha benevezné­nek a pécsi színészek és újság­írók is, vagy a PMSC öregfiúi, esetleg egy-egy vállalat válo­gatottja — hívott tetemre min­ket is Nagy Bandó András, aki maga is remekelni szokott a be­tonon vagy a zöld gyepen. A bajnokságot augusztus 6—7-én szeretnék lebonyolítani. Még annyit, a tó-show ren­dezésére megalakul az Orfűi Baráti Kör, melynek bárki tagja fehet, aki tenni szeretne vala­mit az üdülőhely továbbfejlesz­téséért. Folyószámlát is nyitnak, melyre köszönettel vennék a vállalatok befizetését. M. Z. Ugorjak vagy ne ugorjak? Ez a kérdés a felderítő de- szant század katonái körében fel sem vetődhet. Ha kiképző ugrásra viszi őket o merev­szárnyú repülőgép vagy a he­likopter, akkor 99,9 százalék, hogy nem a géppel térnek vissza a földre! Ugrani kell! még akkor is, ha történetese0 első ugrókról van szó, ha jön a majré, a félsz az eddig so­ha át nem élt mozgásformá­tól, a zuhanástól. No nem ugróként, de abban az élményben lehetett részem fél éven keresztül, hogy sor­katonai szolgálatomat ejtőer­nyős katonák körében töltsem el egy dunántúli laktanyában. Leolvashattam a 18—20 éves fiúk arcáról az első ugrások okozta feszült várakozást, majd ugyanezekről az arcokról a megkönnyebbülés, a büszke­ség, a „mikor ugorhatunk már újra" türelmetlenség jeleit. Most, hogy meglátogattam őket, mintha kicserélték volna a tavaly augusztusban vonult újoncokat. Teltebbek lettek a vállak, a karok, markánsab­bak az arcok, határozottabbak a mozdulatok. Civilben eszter­gályosok, állatgondozók, bá­nyászok, kőművesek, segéd­munkások, szakácsok, netán szellemi foglalkozásúak, itt egy különleges alakulat tag­jai. Közöttük baranyai legénye­ket is szép számmal találunk. Túl vannak már negyedszáz ugráson. Hogy mégse felejt­sék ez az elsőt, én inkább ar­ról kérdezek. Mindezek előtt azonban le kell szögeznem a békés hétköznapokhoz szokott olvasónak, hogy a fenti ala­kulatnál a minden részletre ki­terjedő elméleti és gyakorlati felkészítés, valamint az ugró­táborokban tapasztalható, a katonásnál is katonásabb fe­gyelem eredményeképpen hosz- szú évekre visszamenően nem volt egyetlen rendkívüli ese­mény (baleset) sem. Már amennyiben nem tekinthető rendkívülinek az, hogy egy ugró a célkereszt helyett egy attól kétszáz méterre lévő fc koronájára érkezett. De erről már beszéljen a pécsi társak — Rácz János, Paul Zoltán, Csegezi Ferenc honvédek kö­rében Német Zoltán deszan- tos, akit az eset után többen csak „fanyűvőnek" neveztek. — Az első ugrás nekem az első repülést is jelentette, hisz civilben még nem ültem légi­járművön. A magasság nem zavart, hisz — bár talán ne­hezen összehasonlítható a két dolog, de — szobafestő-mázo­lóként gyakran dolgozom há­romméteres létra tetején. Csak akkor ijedtem meg, amikor a sorban előttem lévő kiugrott o gépből. Aztán becsuktam a szemem, szorítottam a heve­dert, majd valami felfoghatat­lan csönd következett. Valami örökkévalósági érzés fogott el. Bár ebben éppen az az el­lentmondás, hogy hamar vé­ge szakadt. Még pedig szá­momra igen különös módon, mert egy erdősáv legmaga­sabb fájára ereszkedtem le. Az élmény hatására, azt hi­szem, elfelejtettem az ernyő tudatos irányításával foglal­kozni, így távolodhattam el jócskán a célkereszttől. Min­denesetre, ha rendkívüli le­szállópályára is, de jól sike­rült a landolásom, nem esett semmi bajom. Tudtam, hogy lent cukkolni fognak a have­rok — emlékezett vissza né­hány hónap távlatából az esetre —, de hát, hogy egy újonc ejtőernyős a fán is biztonságosan landoljon, az nem semmi.- Bevonuláskor alitj néhány önként jelentkező van — ösz- szegzi több éves tapasztala­tait a főhadnagyi rangban lévő századparancsnok. — Az­tán jön a meggyőzés és az „öreg" ejtőernyős katonák él­ménybeszámolói, melyek kö­vetkeztében szép számú csa­pat jelenik meg szigorú orvo­si vizsgálatra. Itt általában harminc százalék morzsolódik le, aztán a rendkívül kemény földi kiképzés során még egy­két katona. A főhadnagy szemmel lát­hatóan büszkén mesél a most már rendre célkereszt közelé­ben földet érő „fiairól”, no és az ejtőernyős kiképzésben részt vevő tisztekről, tiszthe­lyettesekről, akiknek többsége már több száz alkalommal hagyta el a levegőben egyet­len biztos pontot jelentő gép fedélzetét. — A közös tevékenység, amely mindig magában hord­ja a veszélyhelyzetet, igen jó közösségformáló erő. Olyan emberi kapcsolatokat, barát­ságokat alakít ki, amelyek to­vább élnek a civil életben is. Kép és szöveg: Balog N. „...én nem egyeztem bele a közösülésbe” Nők elleni erőszak Elszaporodtak az utóbbi idő­ben Pécsett a nők elleni erő­szakos cselekmények. Termé­szetesen ezek többségében a férfiak a „ludasak”, de akad arra is példa, amikor a höl­gyek szinte felkínálják magu­kat . . . A 39 éves asszony délután bevásárolni indult, útja azon­ban elkanyarodott különböző italkimérések felé. Este tíz órá­ra már elég rendesen „beka­pott', olyannyira, hogy a pé­csi Kossuth Lajos utca járdá­ján ücsörögve próbálta kihe­verni az alkohol viharos tá­madásait. Ebben a helyzetben akadt rá Sztojka Ferenc pécsi lakos, aki mint amolyan jótét lélek, „segíteni” akat\. az el­árvult asszonyságnak. Azt már nem tudni, hogy mikor jutott eszébe, hogy itt az alkalom egy „jó kis” testi kapcsolat létesítésére, de vallomása sze­rint ajánlatot tett a nőnek, aki ezt egyetértőleg nyugtáz­ta. (Az asszony ezt cáfolja, mondván „én nem egyeztem bele a közösülésbe, én nem vagyok kurva”.) Ami tény, az ittas nőt a később érkező ro­konával, Kővári Tibor pécsi la­kossal, a Kossuth Lajos utca— Márton utca sarkán levő épít­kezés területére támogatták, vonszolták - Sztojka is köze­pesen alkoholos állapotban volt —, s ott Sztojka erőszakos­kodott, kigombolta a nadrág­ját, rángatta a nő ruháit. Az ital hatása alatt az asszony nem tudott komoly ellenállást kifejteni, de lévén, hogy Sztoj­ka sem volt éppen józan, vá­gyait nem tudta kielégíteni. Végsősoron az erőszakos kö­zösülés nem jött létre, a hely­színre érkező rendőrjárőr — akit az utcán sétálók értesí­tettek — időben érkezett, a tett elkövetését megakadályozta. Az előzetes letartóztatásban levő Sztojka Ferenc erőszakos nemi közösülés kísérletével alaposan gyanúsítható, a nyo­mozás folytatódik. * — összevesztem a férjemmel és elhatároztam, hogy öngyil­kos leszek — mondta a rend­őrségi kihallgatás során a fiatalasszony. Hogy komolyan gondolta-e vagy sem, ezt ma már nehéz eldönteni, minden­esetre bevett húsz nyugtatót és erre még vodkát is ivott. Nekiindult a városnak, felke­reste egyik rokonát, majd este a pécsi vasútállomáson fel­szállt az egyik Mecsekre in­duló autóbuszra.- Azzal a céllal indultam föl, hogy a tévétoronyba me­gyek. Láttam, hogy később fel­száll egy férfi, aki nagyon né­zett. A Mecseken a buszról le­lépve mellélépett az a bizo­nyos férfi, elkapta a nő kezét és berángatta az erdőbe. Az asszony vallomása szerint nem tudott kiabálni, mert a férfi befogta a száját. Kétségtelen tény, hogy a nyugtatok is ja­vában „dolgoztak” a nőben, mert ami ezután következett, enélkül aligha történhetett meg. A férfi az erdőben oda­vágta a fiatalasszonyt a föld­höz, letépte róla a ruhát, le­szaggatta a harisnyanadrág­ját, az alsóneműjét, és meg­erőszakolta : az asszony sze­rint egymás után kétszer, majd miután végzett, elódalgott a helyszínről. A nő nem sokkal később feljelentést tett a rend­őrségen, az ismeretlen tettes után folyik a nyomozás. R. N. Kiváló címet nyert a Kalocsa környéki Agráripari Egyesülés Ismét elnyerte a Kiváló gaz­dasági társulás címet a fű- szerpaprika termeltetése' és feldolgozása révén világszerte ismertté vált Kalocsa környéki Agráripari Egyesülés. A kitün­tetést Marjai József miniszter­elnök-helyettes, kereskedelmi miniszter az alkalomból ren­dezett ünnepségen, szomba­ton adta át. A mezőgazdasági termelés, feldolgozás és értékesítés in­tegrálására 1977-ben alakult agráripari egyesülés 16 tag­gazdaságának irányítása mel­lett viszonylag gyorsan kihe­verte a fűszerpaprika túlter­melése miatt keletkezett csak­nem 300 millió forintos vesz­teséget. Tavaly már 131 millió forintos nyereséget értek el. A KAGE évi 1,5 milliárd forintot meghaladó árbevételéből mintegy nyolcmillió dollárnyi a tőkés export. A nemrégiben megszerzett önálló exportjogával élve kis kiszerelésű fűszerpaprikával, valamint gyógynövény-készít­ményekkel szándékozik újabb piacokat szerezni a tőkés or­szágokban. Vasárnapi szakácstanács... Rácponty és egyéb halak a Potykában... Barátom sóhajtotta egy­szer: „Hol vannak már a jó öreg, olajos-padlós, sörszagú kiskocsmák...?!” Nem a nosztalgia mondatta vele, hanem inkább — kissé iro­nikus hangon — maga a valóság, miszerint a túlzottan „öreg” kocsmák padlózatát már rég felszedték, bútorzatát kicserélték, és funkciója is megváltozott: kocsma helyett vendéglővé, étteremmé avan­zsált. A pellérdi „Potyka” persze (talán) soha sem volt kocsma, mindig is jó kis vendéglő volt, de hogy az év elején három hónap után is­mét megnyílt, alig ismer rá az ember. Nem is csoda, a Pé­csi ÁFÉSZ jó kétmilliót köl­tött az átalakításra és fel­újításra. Pölöte József üzlet­vezető mondja, hogy a kony­hát is bővítették, új hűtő- és főzőberendezést kapott, még -külön hűtőkamrát, külön hú- solót, zöldelőkészítőt, illetve halelőkészítőt, tekintettel ar­ra, hogy a Potyka fő profilja a hal. És még valami: vad­húsból készült ételek szere­pelnek a III. osztályú étla­pon, mint például őzpörkölt, iszarvaspörkölt, vaddisznó­pörkölt, de van birkahúsból készült étel, sőt borjúpapri­kás is. Mindezek ára 42—63 forint, mondhatni olcsó a mai árakhoz viszonyítva. A vadhúsoknak eme választékos jelenlétét csak Kecskeméten láttam az új és gyönyörű Húsáruházban és ezt pécsi­ek, irigyelhetjük is az alföl­diektől ... A hal fatányéros háromféle halból, rántott pontyból, il­letve paprikás lisztbe forga­tott, sűrűn beirdalt keszegből és busából áll. A busát érdemes bedörzsölni fokhagy­mával, amely különlegesen jó ízt kölcsönöz a halnak. A keszegre elhelyezhetünk egy-egy szelet citromot is, és az egészet tartármártással, sült burgonyával tálaljuk. A hal fatányérost csupán azért említem, mert a halai között ott van a busa. Ezt a busát nem nagyon kedveltük, a vá­sárló legföljebb akkor fanya­lodott rá, ha más hal már nem volt a boltban. De mint tudjuk, az egyik alföldi kór­ház orvosai — a tévé is be­mutatta — rájöttek, hogy a busa fogyasztása rendkívül egészséges, sőt kísérletkép­pen szív- és érrendszeri be­tegségben szenvedők részére napi 40 deka — jól és vál­tozatosan elkészített — busát írtak elő és a több hetes kú­ra utáni vizsgálat kitűnő eredményt jelzett. A „mellő­zött" busa pályája tehát föl­felé ível ... A Potyka étlap­ján ezért is kapott rangos helyet. . . A vendéglő szakácsai — Biró László és Buzsáki Dezső- né — nemcsak párját ritkí­tó jó halászlével lepik meg a vendégeket, hanem néha az ízletes rácponttyal is, amely­nek elkészítését ajánlják most a háziasszonyoknak. Jó más­fél kilós pontyot megtisztítunk, majd filézzük: a gerincnél lefejtjük a húst és nagyobb darabokra szeleteljük, fel- használás előtt egyikét órával besózzuk, állni hagyjuk. Egy kilogramm burgonyát kari­kára vágunk. Felkarikázunk még 2—3 szem zöldpaprikát, ugyanannyi paradicsomot és vöröshagymát is. Vékony sze­letekre vágunk mintegy 15— 20 deka füstölt szalonnát. Egy tűzálló tálat — vagy tepsit — kizsírozugk és réte­gekben elhelyezzük a szalon­nát, burgonyát, haldarabokát, továbbá a paprikát, paradi­csomot és hagymát, majd ismételjük a sorrendet úgy, hogy a tetéjére újra burgo­nya kerüljön. (A burgonyát csak enyhén sózzuk.) Sütőben sütjük, s amikor a burgonya megpuhult —, a hal is meg­sül közben — 2 deci tejfölt kevés vízzel hígítunk, piros­paprikát keverünk bele, majd ráöntjük a burgonya tetejére. Még 10—15 percig sütjük. Kitűnő egytálétel. A ponty fe­jét és a hústól megszabadí­tott halcsontot és gerincet is felhasználhatjuk: halászlé­kocka és víz, só, pirospaprika hozzáadásával — kevés hagymával ízesítve — halle­vest készíthetünk belőle. R. F. vasárnapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom