Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)

1988-05-22 / 141. szám

írek árnyékában” nység esztendei íkvö ;sen jpe­a ele­nek, nyu­re­sza­esz­gal­1950 kéz. -én, ke- ;zer- jnyv ida- 3 d i k irosi jlal- fel mé­gje­Pja. ki­ídor 947­a gyei t év a 3écs iltú- tá- i itt Memoár a pécsi koalíciós időkről nem pusztított, azonnal meg­kezdődött az élet. Gazdasági ügyintézőim segítették o pa­rasztokat, gépeket, állatokat cseréltek, vásároltak, mezőgaz­dasági cikkeket szereztek a pa­rasztoknak. Mi pedig iskolákat szerveztünk.- Baranyában nagyon erős volt akkor a Kisgazdapárt. ..- A pártharcok ellenére segí­tettük egymást. A Parasztpárt Népfőiskoláját például úgy tudtam megindítani, hogy Ko­vács Bélának, a Kisgazdapárt országos főtitkárának kérésére Keserű János alispán utalt ki nekünk 1000 forintot.- Mr volt a Parasztpárt vonz­ereje?- Az, hogy radikális, mű­velt parasztemberek és a ma­gyar szellemi élet kiválóságai együtt dolgoztak a pártban vagy támogattak bennünket. Veres Péter, Darvas József, Jó- csik Lajos a párt ismert alak­jai voltak. De a Pécsi Paraszt Egyetemen, a Pécsi Népfőisko­lán, a Szabadegyetemen Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Fülöp Lajos, Abay Gyula, Kereki György, Szentógothay János ad­tak elő például. A „nagy em­berek árnyékában1' a pécsi közélet fiataljai és tekintélyei is részt vettek a munkában: Vór- konyi Nándor, Bárdosi Németh János, Hunyady József, Csorba Győző, Fábián István, Zsikó Gyula, Martyn Ferenc és má­sok. Ismeretes, hogy Kodály Zol­tán abban az időben Pécsett éft, Apponyi téri lakásomban barátként lakott velem Kodoló- nyi János - ha író vagy politi­kus Pécsre jött, találkozni akart velük. Zilahy Lajos is gyakran megfordult itt. Viták, álmok, ter­vek születtek a kávéházi asz- : tolóknál és a párthelyiségek- be-n.- Mit jelent ez a cím: A re­ménység esztendei? — Mi, akkor egy romba dőlt ország újjáépítésére szövetkez­tünk, és számos programot fo­galmaztunk meg, amely szerint a jövőt reméltük kialakítani. Ügy vélem, a mai reformgon­dolkodás számára is nyújthat­nának számos ötletet az akkori koncepciók például a település- fejlesztésről, az iskolarendszer­ről, a közigazgatás reformjáról. A történelem — mint tudjuk — később más fordulatot vett; er­ről az időről mór más memoá­rok szólnak. G. T. Politológusból Budapesttől Ottawáig Beszélgetés Sárkány Istvánnal A Janus Pannonius Tudo­mányegyetem Tanárképző Ka­rának vendégoktatója május­ban Sárkány István profesz- szor, az ottawai Carleton Egye­tem tanára. Ebből az alkalom­ból részleteket közlünk Kab- debó Lóránt irodalomtörté­nésznek a vendéggel készí­tett hosszabb interjújából. — Sárkány István professzor­ral a Művelődési Minisztérium Maros utcai vendégházában találkoztam. A Petőfi Irodalmi Múzeum számára készítettem vele vázlatos pályaképet. A szokásos — magyar diákból amerikai professzor —, karrier- történettől nagyon is különbö­ző történet kerekedett ki élet­pályáját . hallgatva. A diák ugyanis - Sárkány luárd né­ven -, a Vigilia fiatal kritiku­sa volt, aki párizsi diákéveiben jutott el a keresztényszocializ­mus kritikai elemzéséhez, maid fokozatosan balra tartott poli­tikai fejlődése. Itthoni emlékei az induló újholdasokhoz kötik, tudományos eredményei az irodalomtudomány rangos kül­földi szakemberét mutatják, aki épp most a Helikon aka­démiai folyóirat kanadai külön- számát szerkeszti. Beszélgeté­sünk az itthoni évekből indul. — 1943-ba‘n kerültem az egyetemre, mint magyar-fran­cia szakos és tanárképzős. Tu­lajdonképpen mindig az iroda­lom, mint elsődleges tevékeny­ség, tehát nem annyira mint pedagógiai tárgy érdekelt, de apámnak az volt a feltétele,, hogy tanár is legyek, így egye­zett bele, hogy ne vegyészmér­nök legyek, aminek eredetileg szánt engem, és a Műegyetem helyett (ahova már felvettek, de én azt nem fogadtam el), a Bölcsészkarra iratkozzam be. Horváth Jánoshoz jártam, azon­kívül tanárom volt .Keresztury Dezső akkor is, amikor minisz­ter lett, ő stilisztikát tanított. Még a magyar szakon tanárom volt Pais Dezső és Pais Károly a tanárképzőben. Hallgattam Szalai Sándort, a szociológust, és Lukács Györgyöt is, ővele ma is foglalkozom, többek kö­zött ezért is vagyok most Ma­gyarországon. Francia szakon Eckhardt Sándor volt a taná­rom és Gabriel Asztrik, azon­kívül azok a franciák, akik egy­mást követték az egyetemen . . . — Hogyan kerültél a Vigíliá­hoz? és operaénekesből iroda lomtudós és író- Apám ismerte Juhász Vil­mos történetírót, és mondta neki, mennyire lelkes irodalmár vagyok. Ehhez hozzá kell ten­nem, hogy 1943-ban az orszá­gos középiskolai tanulmányi verseny egyik laureatusa vol­tam magyar irodalomból. Ju­hász bemutatta írásaimat Sík Sándornak — így kerültem oda. írtam Rónay György francia antológiájáról, ez igen tetszett Sík Sándornak. Később Mán- dyval, Végh Györggyel jártam a szerkesztőségi összejövetelek­re. . . Aztán kapcsolatba kerül­tem az Újholddal is, Nemes Nagy Ágnessel és Lengyel Ba­lázzsal. Ők is megkértek, írjak nekik akár kritikát, akár novel­lát. Erre csak őzért nem kerül­hetett sor, mert ez már 1947- ben volt, és akkor én külföld­re mentem.- Miért mentél el? — 1946-ban novellámmal, amelyet Szent Gellértről írtam, nyertem egy díjat — fiatal írók­nak kiírt katolikus irodalmi pá­lyázaton. És itt következik egy kényes dolog: ezt a díjat ne­kem Mindszenty — akinek kü­lönben politikai stílusával és eszméivel soha nem értettem egyet —, sajátkezűleg adta át a Gellért-hegyen, hatvanezer ember jelenlétében. Szóval ez is olyan dolog volt, ami miatt '47-ben jobb volt elmenni... Az évben beiratkoztam a pá­rizsi egyetem politikatudomá­nyi szakára. Én abban az illú­zióban éltem — nem voltam még emigráns! —, hogy poli­tikai tudással felszerelve tudok visszajönni. Nem gondoltam, a számomra nehéz helyzet el­lenére sem, hogy ez végleges marad . .. — Párizsban, az egyetemi re­zidenciák egyikében, ahol lak­tam, egy híres görög zongora- művész meghallott énekelni, magamat kísértem, Donizettit énekeltem. Persze, előzőleg Bu­dapesten a Zeneakadémiára is jártam, mint zongora „magán­növendék", csaknem el is vé­geztem ... Párizsban fölvettek a Conservatoire-ba is, párhu­zamosan végeztem a kettőt: a politikatudománnyal végezve visszatértem az énekléshez és az irodalomhoz. — Operaénekesi karriered? — Nyugat-Európában több operaházban énekeltem, Svéd­országban Sztravinszkij Oedi­pus Rexének nemzeti bemuta­tóján én énekeltem a címsze­repet. Don Jósét sokszor éne­keltem. De mégsem lett belő­le a végén semmi. Én vagyok a hibás. Az első és legfőbb ok az volt, hogy amikor már ti­zennegyedszer énekeltem a Don Jósét, akkor úgy éreztem, hogy Merimée hiányzik belőle, az irodalom, a librettót pedig unom. Úgyhogy aztán, teljesen visszamentem az irodalomhoz, és írtam egy doktori érteke­zést. A strassbourgi egyete­men védtem meg, Paul Mo­rand és az irodalmi kozmopo- litizmus kérdéséről szólt. Ké­sőbb szereztem még egy dok­torátust, Franciaországban úgy hívják, hogy „ Doctorat d’Etat”, ez a magyar nagydoktori cím­nek felel meg. összehasonlító irodalomtudományból írtam, Róbert Scarpit, az itthon is jól ismert szakember irányí­tásával. Címe: Forma, társa­dalmiság és információs folya­mat. A századeleji rövid fik- cionális próza példája. Novellá­kat, és más rövidprózát dolgoz- tom fel, nyolc nyelvből, kommuni­káció- és információelméleti nézőpontból. A századforduló a kedvenc korszakom. A leg­régebbi Csehov, a legújabb Gottfried Benn, köztük van Kipling, Wells, Kafka és Joyce a Dubliners-szel, Thomas Mann, Larbaud, Apollinaire és a magyar Csáth Géza. Képzettségem és diplomá­im, ilymódon teljesen franciák. 1965-ben meghívtak Kanadá­iba, 1969-től a Carleton Egye­temen tanítok Ottawában ... Közben meghívtak Franciaor­szágba, államelnöki kinevezést kaptam, mint vendégtanár az Université de Provencera.. A meghívást kétszer megújították, ezután vissza kellett mennem, mert a kanadai egyetem nem engedte meg, hogy tovább tá­vol legyek. Amerikaiasan szól­va körülbelül ryégyezer oldal­nyi anyagot írtam, ami ki van adva. Egy könyvemet magyarra is lefordították: Az irodalom- tudomány, mint társadalomtu­domány, a Kriterionnál (rész­letei előbb a Korunkban) je­lent meg.- De te Író is vagy.- Most jelent meg egy kis­regényem Québecben franciául, Stéphane Sanlerres írói néven, a kritika igen jól fogadta, ha nem is írt róla még eleget.- £ négy évtized alatt azonban magyarul is írtál.- Egy időben novellákat, Pá­rizsban, az Ahogy lehet című, először ifjúsági, később álta­lános irodalmi és kulturális folyóiratban. Ezen kívül írtam tanulmányokat a Látóhatár­ban, azután annak Az Egész Látóhatár című változatában, és novellákat — ezek egy kis részét hazahozták és itt ki­adták. Álnéven jelentek meg mind.- Mik voltak az álneveid?- Több is volt: Komáromi István, a másik Erasmus István, azután István Ferenc. Sose ír­tam magyarul a saját neve­men 1965-ig külföldön. Elég sok minden jelent meg. Őszintén szólva abból, ami tanulmányom, esszém magya­rul 1965. előtt megjelent, an­nak nagy részét ma elég rossz­nak tartom, úgy érzem, iga­zán csak franciául tudok ta­nulmányt írni. Amit novellát írtam, azok között azt hiszem van olyan, ami sikerült. De hát ez az én nézetem. Kabdebó Lóránt k, Azonban mi történik: a vörös szőnyeggel kígyózó csigalép­o- cső legfelső fokán megjelenik Apponyi szikár alakja fekete re- A dingotban, cilindere még magasabbnak mutatja. Lefelé, menet rú közben húzza fel fehér kesztyűjét. S belép Henry ezredes lak­osztályába. Nyomóban gróf Teleki Pál, gróf Csáky Imre, gróf- valósággal elképedtek a hatalmas memorandum láttán. Tud­tunkra adták, hogy a békekonferencia még ima (tehát beadvá­nyunkba bele sem tekintve) délután négykor fogadja a magyar békedelegációt. De csak a főmegbízottakat. Négy előtt néhány perccel Apponyi Albert, Teleki Pál, Bethlen István, Lers Vilmos, Popovics Sándor, Csáky Imre, gróf Somssich Tibor, Praznovszky Iván, Hegedűs Lóránt, Csáky István szállnak gépkocsikba. A ceremónia a Quai d'Orsay-n, Pichon külügyminiszter szo­bájában zajlott le. A résztvevők heveny benyomásai: aránylag kis szoba. Az ajtóval szemben egymaga ül íróasztalánál Cle- menceau. Tőle jobbra és balra két asrtalsor harminc—negyven emberrel, az asztalokon iratok s ernyős lámpák fénye. Számta­lan ellenségeink valamennyi képviselője. Clemenceau bálványszerű ültéből meglepő udvariassággal szólal .meg, hangjából csők megnyilatkozása közben villan elő bizonyos >malícia. — Messieurs le delegués de l'État hongrois! Nous sommes saisis ... El vagyunk ragadtatva attól az ötlettől, hogy Apponyi úr Magyarország és a magyar kormány helyzetét előttünk vázol­ni akarja. A békekonferencia egyhangúlag elhatározta, hogy Apponyinak erre alkalmat ad, „ő le condition, conformement aux précédents, que cet exposé ne sera suivi d'aucune disgus- sino” (azzal a föltétellel, hogy a precedenseknek megfelelően ezt az expozét semmiféle vita nem fogja követni). — Gróf Apponyi úrnak meg fog felelni holnap, mondjuk, délután fél három? — Kérem — felelt Apponyi csöpp meghajlással. Clemenceau azután Lloyd George-hoz fordult: — önöknek, uraim, megfelel az óra? Mindenki bólintott. — Ha mindenkinek megfelel, akkor rendben van! Uraim, megállapodtunk abban, hogy holnap fél háromkor újra összejö­vünk, és ezek után, ugyebár, a mai ülést bezárhatom. A békefeltételek iratcsomóját Dutaska, a békekonferencia főtitkára Clemenceau felszólítására átadta Apponyinak. Ő nyom­ban továbbadta Praznovszkynak, ő meg Csáky István kezébe nyomta a 'békediktátum anyagát. Amikor a Cháteau de Madridban kibontottuk a kapott tér­képeket, valamennyien elszörnyedtünk. Apponyinak teljesen át kellett dolgoznia előre elkészített beszédét. Január 16-án, noha az Apponyival megjelenő főmegbízottak számát, tekintettel a miniszteri tanácsterem szűkösségére, hatra csökkentették le, nekem mint másodgyorsírónak sikerült maga­mat beszusza'kolni a Quai d'Orsay-ra. Apponyi beszéde iránt szerfölött nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az elnök mögötti három titkári széken legalább nyolcszor cserélődtek a „titkárok”. Tehát mintegy 24 francia diplomata hallgatott bele Apponyi beszédébe. Clemenceauval szemben, közvetlenül az ajtó előtt állítottak fel Apponyi számára egy asztalkát s egy karosszéket. A nagyhatalmak képviselőin kívül nincsen más jelen. Meg­lep, s kellemesen, hogy Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia küldöttségeit is távol tartották. A magyarok így ültek le: Apponyitól balra Teleki, jobbra Popovics, háta mögött Bethlen, Lers, Praznovszky és Somssich. Clemenceau keze eléri Lord Curson asztalát. Apponyi leül, elhelyezi asztalán sárga, irattáská'ját, nyuga­lommal kirakja irományait, kiemeli zsebóráját, orrára illeszti szemüvegét, C'lecenceau fehér kesztyűs kezével egyet-egyet bil­lentyűz, de egyéb türelmetlenséget nem mutat, s végre meg­szólal. — Méltóztassék - Apponyi felemelkedik. - Kérem, ha úgy tetszik, méltóztassék ülve maradni. Ismeri az öregség súlyát, négy évvel idősebb a 73 éves magyarnál. — Engedjék meg, hogy állva maradjak, így jobban szeretem.- Méltóztassék - bólint udvariasan a francia elnök. És Apponyi beszélni kezd, franciául: — nem azért jöttünk ide, hogy elsírjuk a magunk szerencsétlenségét. Hiszen azt meg sem értenék. Nem is az a célom, hogy a magyarság érdekéről beszéljek. Azzal itt nem sokat törődnek. Hanem beszélni akarok Európa érdekeiről, arról, hogy oz a béke, amelyet Magyaror­szág tönkretételével terveznek, egész Európának állandó vesze­delme lesz. Néhány mondat után történetfilozófiai magasságokba len­dül a szónoklat. Egy körmondat pihenő magasában megszólal Clemenceau:- Talán megengedi, hogy azt, amit eddig elmondott, most angolul tolmácsolják I- Bocsánatot kérek, de jobban szeretném, esetleges félre­értések elkerülése végett is, ha ezt a tolmácsolást magam vé­gezhetném el! — Tessék - feleli kissé kelletlenül Clemenceau. És Apponyi az eddigieket megismétli angolul, anglicizmu- sokkal, angolosan. S bár Apponyi, tudjuk, azt tervezte, hogy előbb franciául, majd angolul terjeszti elő mondanivalóját, most a váratlan igény szerint felszabadulva, váltogatva adja elő. Ha­tása olyan erős, hogy még így sem veszít lendületéből. Különösen Clemenceau figyel egy gyakorlott vívómester fi­gyelmével. ás Párizsban ízaknai csaták című regényből — sr­e­:r­ít, ;t. a. z­ií­e­én íl­d­o­jtt in )i­;z­al ra y­e­it! Csáky István és 'Praznovszky Iván. Bethlen Istvánt nem sikerült sétájából előteremteni. Lers Vilmos éppencsak beéri, futtában, az ajtócsukódást. Az egész eljárást pofoncsapásnak éreztük valamennyien. A találkozás alig két percig tartott. Először az angol, s az olasz, majd Matsui, a japán követ távozik merev képpel. Utolsónak Combon lép ki az ajtón, orcán még ott a fagyos szenvtelenség, amellyel a magyar urak iránt viseltetett, de amikor az őt kocsijáig kísérő Henryhaz fordul, csupa báj és kedvesség, kétszer is kezet fog az ezredessel. Mi történt bent? Combon tudatta, hogy a magyar delegáció megbízólevelét rendben ^találták, majd rideg szertartásossággal átnyújtotta a maguk megbízólevelét. Az esti étkezés után Apponyi ezt mondta a megalázó láto­gatásról :- Az ilyesmit én nem veszem észre. Nem akarom észreven­ni. Ha észrevenném, egyszerűen fel kellene ál'lnom és eltávoz­nom innen. Ehhez azonban nincs jogom, mert én itt a nemzetet képviselem. És én azt hiszem: kötelességünk, hogy személy sze­rint eltűrjünk minden bántalmat, minden megaláztatást. Csak a nemzet presztízsét ne érje csorba. Másnap Csáky Istvánra várt a feladat, hogy a magyar kül­döttség iratanyagát (egy autót megtöltött) a francia külügymi­nisztériumba mint illetékes helyre eljuttassa. Ott — mondja Csáky

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom