Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-20 / 139. szám
1988. május 20., péntek Dunántúli napló 3 Nyolcadikosok a pályaválasztásról Az Alkotmány Utcai Gyakorló Iskola Vili. C. osztályos tanulói a pályaválasztással kapcsolatos kérdésekre válaszolnak Fotó: Szundi György Mi leszek, ha nagy leszek? Nem először csináltunk ehhez hasonló felmérést, hol nyolcadikosok, hol negyedikes gimnazisták körében, azzal a céllal, hogy valamilyen képet kapjunk a végzős diákok terveiről, arról, hogy az érdeklődés vagy csupán az anyagi érdekek vezetik őket pálya- választásukban, jelenlegi elképzeléseikben. Ebben az évben az Alkotmány utcai 1. sz. Gyakorló Iskola 8. c. osztályában jártunk, ott tettük föl kérdéseinket, hogy ki hová jelentkezett, miért éppen oda, és mi szeretne lenni. * Nehéz dolog tizennégy évesen eldönteni, hogy az ember a későbbiekben mivel szeretne foglalkozni, hogy a távoli jövőben mi legyen az a tevékenység, ami majd kitölti a mindennapokat —, tulajdonképpen szinte lehetetlen is ebben az életkorban ilyen felelős döntést hozni. Elképzelések, vácjyak persze lehetnek, s vannak is, de ezek a későbbiek során változhatnak, módosulhatnak. S ez így is van rendjén. Az azonban feltétlenül tanulsággal szolgál, hogy hogyan gondolkodnak a tizennégy éves gyerekek. Ebben az osztályban harminchármon tanulnak, tizenhét lány és tizenhat fiú. Olyan egy sincs közöttük, aki ne tanulna tovább. Hárman jelentkeztek szakmunkásképzőbe, öten szakközépiskolába és huszonötén gimnáziumba. S a pécsi gimnáziumok között toronymagasan vezet a Leőwey Gimnázium, ahová tizennégyen szeretnének csak ebből az egy osztályból bekerülni, többségük haladó német vagy német nemzetiségi tagozatra. A jelentkezést, a pályaválasztást nyomon követhetően, - és magától értetődően —, erősen orientálja, hogy a tanulók érdeklődésén túl melyik tantárgyak a legnépszerűbbek, illetve melyik tárgyakat tanítják a legjobban, mi iránt sikerült felkelteni az érdeklődést, mihez kaptak a gyerekek kedvet. Ebben az osztályban minden kétséget kizáróan népszerűségben a német nyelv vezet. Van, aki német tanárnő szeretne lenni, vagy német nyelvű óvodában óvónő, vagy tolmács, idegenvezető. Népszerűségben azután a kémia, matematika, biológia következik. S hogy milyen foglalkozásokat képzeltek el maguknak? Többen tanárok, óvónők, néhányon mérnökök vagy orvosok szeretnének lenni, azután szerepel a tervekben a jogász, a szakács, a bútorasztalos, az író, a filmrendező, az idegen- vezető, a genetikus, a biológus, a vegyész, a keramikus, a szállodaigazgató, az újságíró, a növénynemesítő — és szerepel a válaszokban soksok helyesírási hiba is, amelyek remélhetőleg, az eljövendő években szépen eltűnnek majd. Érdemes néhány válaszból idézni is, mert ezek a kedves és őszinte sorok önmagukért beszélnek, abban a stílusban és azon a nyelven, ahogy egy tizennégy éves papírra veti gondolatait. „Német nyelvtudásomat tovább szeretném bővíteni. És szeretnék egy nyelvvizsgát is letenni. Idegenvezető szeretnék lenni. Mert szeretek az emberekkel foglalkozni, és úgy érzem, ebben a szakmában lesz rá lehetőség." „Még nem tudom, mi szeretnék lenni, de ha később sem jut az eszembe semmi, akkor idegenvezető leszek." „Még nem tudom, mi szeretnék lenni. Eddigi elképzelésem, hogy egyszer majd virágboltot nyitok." „Most pillanatnyilag szociológus vagy mi a neve, az szeretnék lenni, vagy gyógyszerész, vagy védőnő. Hát így állok. Fogalmam sincs, mi leszek, majd kialakul. Az a bajom, hogy semmi nem érdekel.” „Most pillanatnyilag óvónő akarok lenni és eddig is az akartam. Ez a szilárd elhatározásom. Nem hinném, hogy később más lesz a véleményem." „Hat éve tanulok németül, a versenyeken viszonylag jól szerepeltem, és az általam választott munka elengedhetetlen követelménye a nyelv. Szállodaigazgató szeretnék lenni.” „Szakács szeretnék lenni, azért, mert szeretek főzni és egy kicsit szeretem a hasam is. Szakács szakmában jó eredményeket szeretnék elérni, és úgy érzem, ez menni is fog." „Még nem tudom. Még van rá két évem, hogy eldöntsem. Talán író.” „Még nem tudom pontosan, de valami természettel kapcsolatos foglalkozást szeretnék választani. Ezért választottam a gimnáziumot, mert így kapok négy év haladékot, hogy jobban megfontoljam a választást." „Még nem tudom, milyen, de művész . . . nem szeretem a kötöttséget, és mivel a művészetben azt csinálsz, ami neked tetszik, ezt választottam." íme, néhány példa. Van köztük komoly, van komolykodó, naiv, fellegekben járó —, de úgy érzem, mindegyik őszinte. S amíg az őszinteséggel számolhatunk, addig talán nincs baj. Dr Cs. I Hármas diáksiker 1 Geodétajelöltek O, azok a bérek! Véleménycsere a szakszervezetben * t Szakszervezeti információs jelentésben olvasom (nem szó szerint, de az értelme ez): mégis csak felháborító, hogy amikor a dolgozók bére alig emelkedik, az egyik áfész elnökének 16 ezerről 20 ezer forintra emelték föl a fizetését. A pécsi Komarov Gimnázium és Szakközépiskola negyedikes geodéta osztályából az idei országos szakmai tanulmányi verseny döntőjében 3 tanuló is a legjobb 8 között végzett: Mester Gyula 2., Dobos Szabolcs 5., Lovász György 7. helyezést ért el. A székesfehérvári döntőn a pécsi, szombathelyi, pesti, békéscsabai és miskolci selejtezőkön legjobb eredményeket elérő tanulókat hívták meg, összesen 25-öt. Itt két részből álló összetett feladatsort kaptak a versenyzők. A feladat első része elméleti és számítási, a második része teszt jellegű volt. A maximálisan elérhető 100 pont alapján rangsorolták aztán a résztvevőket, s így alakult ki a végső sorrend. Mester Gyula, aki a második helyezést érte el, maga is meglepődött a sikeren. — Igaz — mondta szerényen —, hogy aki versenyen elindul, az bízik a jó szereplésben, de hogy ilyen sikert érhetek el, arra magam sem gondoltam. S ami a legérdekesebb, s talán egyedülálló dolog, hogy Gyula a más tantárgyakban elért gyenge tanulmányi eredményei miatt .semmiféle felső- oktatási intézménybe nem jelentkezett. A mostani 2. helyezés azonban lehetővé teszi számára, hogy bármely egyetemre, főiskolára felvételi vizsga nélkül bekerüljön. — Most, hogy így alakultak a dolgok, osztályfőnököm segítségével jelentkeztem a Soproni Erdészeti és Faipari Egyletem Földmérő üzemmérnöki Karára. Távolabbi terveiről egyszerűen csak igy beszélt: — Geodéta akarök lenni. Az ötödik helyezett Dobos Szabolcs, aki a legbőbeszédűbb hármójuk közül, „csak" felvételi pontszámát növelte ezzel a sikerrel. — A Miskolci Nehézipari Egyetemre jelentkeztem, s ennek elvégzése után a MÉV-nél szeretnék elhelyezkedni, mint mérnök. A versenyre való felkészülésről mondja, hogy egyikük sem járt külön tanárhoz, omit az iskolában Kovács tanár úr óráin tanultak meg, abból próbáltak profitálni. Lovász György, oki a döntőn 18 vetélytórsát utasította maga mögé, eredetileg nem is a Ko- marovba jelentkezett. — Nem bántam meg, hogy a sors ide vezényelt, mindig szívesen fogok visszaemlékezni az itt eltöltött négy esztendőre. Ami a továbbtanulási szándékomat illeti, én is Miskolra jelentkeztem, ha ez nem sikerülne, a Budapesti Kossuth Lojas Repülőgépszerelő Szakközépiskolában szeretném folytatni tanulmányaimat. A diákok sikerének kovácsa, Kovács László matematika-fizi. ka szakos tanár, 1963-ban az első kinevezett oktatója volt az iskolának. Azt vallja: elsősorban nem a versenyekre készíti fel tanítványait, hanem az a célja, hogy az elkövetkező években állják meg helyüket az életben, s tudjanak beilleszkedni a hasznos termelőmunkába. Azóta kiderült, lapunkban is megjelent, hogy a sásdi áfész- ről volt szó. De nem hagy nyugodni a kétely: érdemes volt-e kipellengérezni ezt az egyetlen szövetkezetét, amikor —, mint Simon József megyei szakszervezeti titkártól hallom — távolról sem példa nélküli az eset. Horváth Erzsébet és Kovács Endre politikai munkatársakkal együtt négyesben próbáljuk meg kideríteni a vezetői béremelések fölött érzett népharag okát. Az első ok természetesen az életszínvonal kedvezőtlen alakulása. A magyar társadalom 1978 óta mást sem tesz, mint összébb húzza a nadrágszíjat. Egyes — nem jelentéktelen létszámú rétegek —, már új lyukakat is fúrtak, miközben egy felső százezer a rezet aranyra cserélte ki az övén. Az embereket módfelett idegesíti, ha annak a vállalatnak, szövetkezetnek a vezetője, amelyik az ő munkájuk révén gyarapodik, tízszer— húszszor nagyobb prémiumot vesz föl, mint a beosztott mérnök, munkás vagy tisztviselő. Tehát elsősorban nem az alapbérrel van gond - mondják a szakszervezetben —, hiszen a dolgozók általában elfogadják a hármas szorzót, vagyis hogy a felső vezetők fizetése háromszorosa az övéknek. Belátják, hogy a felelősségvállalást, a vezetni tudást (ha valóban az), meg kell fizetni. De a jutalmazási rendszerben kiáltóak az ellentmondások. Nem ritka, hogy év végén az igazgató ötven—százezer forint prémiumot vesz föl, a rangsorban hátrább állók viszont két—háromezret. Ezt szaknyelven úgy fogalmazzák meg, ha a nyereségrészesedésről van szó -, hogy „az egy főre eső növekmény erősen különbözik a beosztott és a vezető között". Sajnos a jelenlegi bérezési és premizálási rendszer már önmagában szüli az ellentmondásokat. A prémiumra jogosultak körében a vállalati feladat teljesítése több tízezer forintos jutalomhoz vezet, s ha a tervet túlteljesítik, ez az összeg számottevően növekszik. „Lent", a szalagnál vagy az eladópultnál az eredményesség alig-alig érezhető. Különösen 1988-ban, amikor központi féket iktattak a bérszabályozásba: az átlagos „bérszint- növekedés" (mikor fogyunk ki ezekből a szörnyszavakból), nem lehet több 2-3 százaléknál. Ami persze nem azt jelenti, hogy Kis Pista nem kaphat akár tízszázalékos béremelést, de akkor valaki elől elveszi a pénzt. Rendkívül nagy a vállalati tanácsok és a küldöttgyűlések felelőssége. Sajnos, ma még egyáltalán nem kizárt a tanács egyes .tagjainak szolga- lelkűsége, a szövetkezeti küldöttek nagyvonalúsága. „A ki- bicnek semmi sem drága." A helyezkedő tanácstag úgy gondolkodik, béremelést javaslok a főnőknek, úgysem meri senki leszavazni. Aztán előbb-utóbb nekem is csurran- csöppen valami. Nem áll nagy dilemma előtt a részközgyűlésen a szövetkezeti küldött sem, hiszen ő nem ott kapja a fizetését, nem az ő bőrére megy a játék. Bérreformról kezdenek hírek csordogálni, bár a szak- szervezet -, legalábbis megyei szinten —, még semmilyen konkrét dokumentumot nem látott, igy csak arról tudunk beszélgetni, milyen ne legyen az új bérezési rend. Ne fogja vissza a teljesítményt; ne akarjon mindent Budapestről meghatározni; ne húzzon rubrikákat oda, ahová nem szabad; ne kényszerítse rá az embereket az inuk szakadtáig végzett külső munka- vállalásra; ne tépázza tovább a főmunkaidő rangját. A kormányzatnak, az inflációtól való félelme jogos. De látni kell. hoay az a pénz, az a „vásárlóerő", amelytől félnek, most is ott van a piacon, csak éppen nem az első, hanem a második és harmadik gazdaságból, a korrupció kloaka maximáiból. Remélhetőleg nemcsak az otthonokban nézték Margaret Thatcher minapi nyilatkozatát. „Ami jó a családnak, jó Nagy- Britanniának. Hagyni kell az embereket dolgozni, hadd keressenek, amennyit bírnak." Ilyen egyszerű volna? Havasi János Tóth Tamás A képen balról jobbra Mester Gyula, Lovász György, Dobos Szabolcs és Kovács László tanár állnak r Folyóiratszemle Az értelmiség és a párt viszonyáról A Kritika májusi száma közli Matkó István újságíró beszélgetését dr. Dányi Pállal, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkárával az értelmiség és a pórt viszonyának néhány kérdéséről, a megyei tapasztalatok alapján. . A beszélgetést kérő újságíró elsőként azt kutatta, hogy az interjút váflaló szívesen és hogyan vállalkozik nyilatkozatadásra? A válaszból kiderül, hogy a megyei párt- bizottság első titkára nem szívesség kérdésének tekinti a megnyilatkozást, hanem a politikai munka részének, a politikai funkció kötelességének. „A nyilvánosság — állapítja meg — fokozza e tevékenység hatását, ám kétségtelen tény, hogy oki véleményt alkot és hirdet, az abban a pillanatban kontroll alá kerül." Érdekes párbeszéd bontakozik ki az interjúban a párt szerepe mai megítéléséről. A nyilatkozó véleménye szerint az MSZMP már nemcsak munkáspárt, hanem össznépi jellegű párt. De azt is hangsúlyozza egy helyütt: „ ... ha az MSZMP össznépi párttá akar válni a mai társadalmi viszonyokat, struktúránkat, feladatainkat tekintve, akkor az eddigieknél szélesebb skálán, nagyobb tolarenciá- val kell tudnia integrálni a különböző érdekeket”. A pártnak sok olyan tagja van, aki nem munkás, ebben az értelemben nincs választóvonal; ai értelmiség nincs kirekesztve a pártból. Az első titkár azt hangsúlyozza: az izgalmas kérdés az, hogy a munkás vagy az értelmiségi mit tart a párt működéséről, s az hogyan viszonyul a társadalmi kérdésekhez. Ezzel kapcsolatos a megyei párt- bizottságnak az az állásfoglalása, melyet Dányi Pál kifejt a beszélgetés kapcsán: a pártépítő munka alapelvének tekintik, hogy minden alkalmas embert föl kell venni, aki jelentkezik, az összetétel arányaival szemben nincs kikötés. Ugyanakkor megállapítja, hogy az ifjúság köréből, az értelmiségből kevesebb a párttag, mint ami ebben a társadalmi korosztályban vagy ezeken a szakmai területeken kívánatos lenne a politikai érvényesíthetőségéhez. A beszélgetés több más olyan kérdésre is kitér, me-' lyek a párt és az értelmiség viszonya alakulása szempontjából a megyében sajátosan jelentkeznek. Többek között szó van a március 4-én, a megyében elindított mozgalomról: „Tudásunkkal Baranyáért", melyet az MTESZ, a Közgazdasági Társaság, az egyesületek, szervezetek és az MSZMP együttes programjaként hirdettek meg, bízva abban, hogy azt az értelmiség, de azon túl még szélesebb körök is magukévá tesznek. Foglalkoznak az ún. „megyei politika” kialakításának értelmezésével, melyet az első titkár úgy minősít, hogy: ........ez a kerete a politizálásnak, s határát ném a pártbizottság tagjai jelölik, hanem a megyéé, s ez egyformán nyitott az értelmiség es a munkás előtt." M. E.
