Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-16 / 135. szám
A Dunántúli napló 1988. május 16., hétfő MÁJUS ie., I ¥ HÉTFŐ 1 Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MÓZES nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.06 — nyugszik 20.15 órakor A Hold kél 4.49 — nyugszik 21.34 órakor L Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JANOS Ma délelőtt 9-11 óráig panaszügyekben fogad, telefonon hívható a 10-046-os telefonszámon NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi ügyeletes 16-19 óráig a 10-053-as telefonszámon REZES ZSUZSA CB-rádió hivójelünk: ,,Napló—I." 16—19 óráig a 25-ös csatornán. Hétfőtől ismét jelentkezik a Balaton rádió Hétfőn déle.lőtt 9 órakor a Petőfi rádió hullámhosszán újra jelentkezik és megkezdi idei rendszeres műsorát a Balaton rádió. A nyitó adás időtartama és helyszíne egyaránt rendhagyó lesz; a Napközben című műsor teljes három óráját a Balatonról - a Hévíz motoroshajó fedélzetéről, illetve két közvetítőkocsi segítségével a part menti településekről sugározzák. Az első műsor vendégei a voltaképpeni házigazdák lesznek. A három Balaton-parti megye -tanácsi vezetői, a Balatoni Intéző Bizottság, valamint a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium képviselői adnak tájékoztatót az üdülőövezettel kapcsolatos közérdekű tudnivalókról, az idei szezon előkészületeiről, a Balaton védelmében hozott intézkedések hatásairól, a további teendőkről. ■B» Hétfő estig gyakran lesz erősen felhős az ég. Ismétlődő zápor és zivatar is várhotó. Napközben megélénkül, zivatar idejére megerősödik a délkeleti szél. A hőmérséklet kora reggel 9 és 14, hétfőn délután 19 és 24 fok között valószinü. Vasárnap reggeli vízállások: Mohács 552 cm, őradó, vizhő 15,2 fok, Örtilos 138 cm, apadó, vizhő 13,6, Barcs 166 cm, apadó, vizhő 14,0, Drávaszabolcs 281 cm, apadó, vizhő 13,8 fok. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyászat). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Nem bányabaleset volt Elterjedt a hír, Hogy ismét valamilyen baleset történt az Ércbányászati 'Vállalatnál. Nos, valóban igaz, hogy szombaton reggel üzemi baleset volt, de nem • bányabaleset. Leszakadt eg/ kábel, aminek következtében három villanyszerelő szenvedett kisebb-nagyobb sérülést: Kotroczó Gézát és Kör- möndi Bélát a 400 ágyas klinikára szállították, de vasárnap már mindketten otthon voltak. A harmadik sérültet, Görög Imrét még most is megfigyelés alatt tartják az ideg- sebészeten. — Mától könyvbörze! Egyedi akciót, kedvezményes könyvvásárt indít az SZMT könyvtára, ahol 5 forinttól 40 forintig sokféle könyv lesz kapható féláron. Érdekessége az akciónak, hogy az árusításra bocsátott könyvek naponta mások. A börze helye az SZMT könyvtárának ruhatára, az Athinay u. 44. — ami a Tüzér utcai atlétikai pályával szemben található. — A könyvbörze mától május 28-ig tart. — Betörő Bili. Ma délután 14.50-kor minden érdeklődő megnézheti a Betörő Bili című történetet, amelyet a Clockwork Circus gyermekszínjátszó csoport angol vezetője tanított be. Stephen Harrison magyar- országi .tartózkodása alatt a pécsi Nevelési Központ gimnáziumában tanuló diákoknak tanította be a „Betörő Bill"-t, s a gyerekek ezt fogják ma elöodni a Jurisics úti Általános Iskola tanulóinak. . — Az angol költészet évszázadai. Kétrészes előadás kezdődik ma Pécsett, a Művészetek Házában. Az Angol költészet évszázadai címmel tort ma délután 5 órai kezdettel előadást Andy Rouse, a JPTE Tanárképző Kar angol tanszékének tanára. A második előadásra május 30-án kerül sor, ugyancsak 5 órakor. Aki mindkét alkalomra elmegy, az o középkortól napjainkig betekintést nyerhet az angol irodalom gyöngyszemeibe. Esküvő KUSTRA TÍMEA és VÉKONY TIBOR szeretettel értesítjük kedves rokonainkat, ismerőseinket, hogy június 18-án 18 órakor házosságot kötünk a sellyei tanács házasságkötő termében. ■z£ _ ................................................... ............._ J apán: A csőd fenyegette helybeli komphajó-társaság által üzembe helyezett, történelmi időket idéző dzsunka a túlsó partra indul a Honsu és Sikoku szigeteket összekötő, újonnan megnyitott Szeto Ohasi függőhíd mellett. (MTI Külföldi Képszerkesztőség) Bütykösből Tranzit A népies hangzású Bütykös helyett új nevet választott egy egyévtizedes múlttal rendelkező együttes; tagjai márciustól Tranzitként zenélnek. A háromtagú Tranzit elektronikus hangszerekkel szólaltatja meg a kortárs költők verseit. Az együttes — részben új felállásban — pénteken 19 órától ad koncertet a pécsi Doktor Sándor—Zsolnay Művelődési Központban. A Tranzit zenéje óvodáskorúnktól kezdve nyugdíjasokig szól, korosztályonként külön műsort állítottak össze. A Tranzit tagjai jó! ismertek Baranyában — Németh Ján'os, Marton Viktor és Simora László — és megyén, sőt országon kívül is. A pécsi közönség legutóbb a május 1-jei majálison találkozhatott a Tranzittal a Mecseki Kultúr- parkban, a Tettyén, a Sétatéren és a Balokány-ligetben. A PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ MŰSORA 1988. május 16. 2-es program, 20-tól 21-ig A TARTALOMBÓL: Még egyszer a pikkelysömörről. A pécsi feltaláló a magyar lehetőségekről és a tervekről. Hátrányos helyzetben? Eötvös- dijas pedagógus falun. 200 éves a pécsi zeneoktatás. Rangos zenei események Pécsett. Vendégünk a volt pécsi növendék, Jandó Jenő. Falun is leheti Az év lakóháza Hosszúhe- tényben. Egyetemi napok: Egyetemi boráti kör Pécsett. Kézművesség táborban és táboron kívül. Magyarlu- kafára újabb családok telepedtek. Gazdog program várja a néprajzi tábor résztvevőit. Főszerkesztő: Békés Sándor. Szerkesztő: Hárságyi Margit. Műsorvezető: Belénessy Csoba. Rendező: Litauszki János. Az adás ideje alatt hívható ügyeleti telefonszámunk: 24-504. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságának minden éjszako este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbetegek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelőben orvosi ellátást biztosítunk. A kertvárosi hívásokat továbbra is a Lánc utcai rendelőintézetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: o Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárót a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET-telefonszolgálot díjmentesen hivható a 12-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Nyugdíjas telefonszolgálat szombat, vasárnap kivételével mindennap 17—19 óráig hivható a 41-907- es számon. * Ifjúsági telefonszolgálat telefonszáma: 24-550. Hivható: 17-21 óráig. Segélytelefon. Minden hétfőn délután 6—8 óráig tart segítő és tanácsadó ügyeletet az Alkohol Ellenes Klub a 15-083-as telefonon. Egyedülállóak társkereső szolgálata 17—20 óráig. Telefon: 41-907. * A Hazafias Népfront ma, hétfőn 17—19 óra között tartjo az egészségügy'! jogi. pszichológiai, pedagógiai és kapcsolatteremtés témájában következő fogadóóráját. Helyszín a Geisler Eta utca 16. szám. A tanácsadás díjtalan. — Újabb program a Nagyothalló Klubban. A Jókai u. 9. sz. alatt minden hétfőn 5— 8-ig működő Nagyothalló Klub mai programja bizonyára ismét sok érdeklődőt vonz: ma videó-délután, valamint számitógépes tanfolyam lesz. Kocsiátvételi Mai névnap: Mózes Mai „Mózes" nevünk az egyik legrégibb és ma is használatban lévő neveink egyike. Első, mondabeli viselője az ószövetségi zsidók törvényhozója volt. Eredete mégis egyiptomi,- mert a szó gyökere a „mes", „mesu”, ami az egyiptomi nyelvjárásban „liú"-t jelent. A szóösszetétel Egyiptomban gyakori volt, mint például a „Tut- mozisz” név, amelynek „Tut Isten Ha" a jelentése. Állítólag az egyik fáraó leányától ered a név, aki a kis Mózest a Nilus- parti nádasban találta meg: ,,mo" vagy „mu" jelentése „víz" és arra utal, hogy a kisfiút . a vízből húzta ki. — Vidéki színházak vendég- szereplése Budapesten. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásával vasárnap megkezdődött a vidéki színházak bemutatkozása a fővárosban, a VII. országos színházi találkozó részeként. A nyíregyházi társulat Miroslav Krleza Galícia cimű, kétrészes drámáját adta elő a Thália Színházban. Hétfőn a Pesti Színházban a Pécsi Nemzeti Színház mutatja be Gogol Háztűznéző című „hihetetlen történetét”. Kedden a József Attila Színházban az' egri Gárdonyi Géza Színház művészei a „Figaro házasságát" adják elő. Közérdekű Áramszünet lesz május 16-án 9—11 óráig Pécsett oz Aknász u., Ko inját A. u., Február 24. u. által határolt területen. Áramszünet lesz május 17-én 7-16 óráig Pécs Bródy S. u., Krúdy Gy. u., Fosztóvölgy, Dobogó dűlő, And- rássy u., Hegedűs Mihály u., Kölcsey u., Pécsváradi u., Testvériség u., Turini u., Tolbuhin út keleti oldal által határolt területen. Áramszünet lesz május 16-án 7-16 óráig Péterpuszta területén. Áramszünet lesz május 17-én a Boltív közben és a Kossuth L. u. 8—12. sz. épületekben. A DÉDASZ Szigetvári üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy Pécs, Megye u.-Megye köz és József utcában 1988. május 16-tól kábel- fektetési munkát végez. A munkavégzés alatt az érintett utcákban forgalmirend-változás lesz, a kihelyezett táblákat vegyék figyelembe. Kérjük a lakosság megértését és türelmét. Rendezvények A kaktusz- és disznövénykedvelök pécsi szervezete ma 17 órai kezdettel a JPTE Tanárképző Kar botanikuskertjében szakköri foglalkozást tart. A progrom: üvegház-látogatás, beszámolók. Találkozás a kaktuszháznál. Kedden este 7 órakor a Művészetek Házában Aysegül Sarica török zongoraművésznő ad hangversenyt. A műsorbon Beethoven-, Brahms^, Debussy- és Kodály-művek szerepelnek. sorszámok Trabont Limousin Hycomot Budapest 547 Trabant Combi Hycomat Budapest 58 Trabant Limousin Special Budapest 13 224 Debrecen 10 958 Győr 10 584 Trabant Combi Budopest 3 881 Debrecen 3 284 Győr 2 491 Wartburg Standard Budapest 3 556 Debrecen 1 896 Győr 2 036 Wartburg Special Budapest 4 537 Debrecen 3 506 Győr 3 459 Wartburg Special tolótetős Budapest 12 299 Wartburg.Tourist Budapest 3 448 Debrecen 2 453 Győr 1 194 Skoda 105 S Budapest 12 099 Debrecen 9 033 Győr 9 «260 Skoda 120 L Budapest 27 951 Debrecen 15 860 ' Győr 18 910 Lada 1200 Budapest 47 647 Debrecen 34 171 Győr 16 860 Lada 1300 S Budapest 24 352 Debrecen 17 479 Győr 10 023 Lada Szamara Budapest 1 692 Debrecen 815 Győr 588 Lada 1500 Budapest 16 196 Debrecen 12 105 Győr 5 470 Lada Combi Budapest 1 025 Debrecen 69 Győr 781 Lada Niva 336 Polski Fiat 126 P Budapest 2 458 Debrecen 1 745 Győr 2 555 Dacia Limousin Budapest 16 033 Debrecen 12 099 Győr 9 487 Dacio Combi Budapest 3 243 Debrecen 3 257 Győr 2 359 Dacia TLX Budapest 4 613 Debrecen 4 093 Győr 2 646 Zastava Budapest 17 778 HÉTFŐ: Százhúsz éve született Halastón, s Újpesten esett a fehérterror áldozatául Somogyi Béla (1868-1920 pedagógus, szociálde zta újságíró, a szocir tanítómozgalom eg -lismert vezetője. KEDD: Százötven éve halt meg Charles-Maurice de Talleyrand (teljes nevén Talleyrand-Périgord) herceg (1754-1838), francia diplomata és politikus. SZERDA: Száztíz éve született Tóth Lajos (1878- 1919) nyomdász, a magyar munkásmozgalom mártírja. Tagja lett az 1919. március 10-én megalakult háromtagú megyei direktóriumnak. A mindig csak a kisemberek érdekét néző, elvhű munkásmozgalmi vezetőt a Magyar Tanácsköztársaság vérbefojtása- kor letartóztatták, majd Latinca Sándorral együtt Kaposvár határában meggyilkolták. CSÜTÖRTÖK: Kilencvenöt éve született Bajor Gizi (1893-1951), Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a magyar színművészet kiemelkedő alakja. Első nagy sikerét 1915-ben Gárdonyi Géza Annuská- jának címszerepében aratta. A 20-as évek végén mór az ország egyik legnagyobb, legünnepeltebb művésze volt. A második világháború éveiben 'bátran kiállt az üldözöttek mellett. Tragikus halálát követően (férje, dr. Germán Tibor orvosprofesszor, attól való indokolatlan félelmében, hogy feleségét agydaganat s így kínos halói fenyegeti, megzavarodott elmével megölte, maid utána öngyilkos lett) budai villájában emlékmúzeumot nyitottak meg. PÉNTEK: Száz éve halt meg Dell, Adami Rezső (1850-1888) . ügyvéd, a maga korában ismert jogi író, a budapesti egyetem magántanára. SZOMBAT: Háromszáz éve született Alexander Pope (1688-1744) angol költő. Rendkívül korán kezdett el írni, és hamar kora egyik legkiválóbb költőiéként tartották számon. VASÁRNAP: Százhetven- öt éve született Richard Wagner (1813-1883), • a XIX. századi zeneirodalom kimagasló alakja, d zene egyik legeredetibb és legnagyobb hatású mestere. Jelentősebb művei: Bolygó hollandi (1839-42), Tannhäuser (1845), Lohengrin (1847), Niebelung gyűrűL_ je (I860).