Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)

1988-05-01 / 120. szám

Május l-jei koszonto Csikós Pál ünnepi rádió- és televízió­beszéde Köszöntőm önöket szép ün­nepünk, május elseje előesté­jén. Meghitt, derűs ünnep ez, a dolgozó emberek tavaszkö­szöntője. Bensőséges, csalá­dias, telve érzelmekkel és gon­dolatokkal. Tartalmas, mert a munka ünnepe, a szolidaritá- | sé, az internacionalizmusé. Ezért gondolunk most tiszte­lettel a mába érő tegnapok­ra, a jövőt hordozó múltra. Visszagondolunk a XIX. szá­zad utolsó évtizedeire, és fel­idézzük magunkban az 1886- os chicagói munkástüntetést, az akkori rendőrsortűzet, s a II. Internacionálé 1889-ben ho­zott határozatát, amely május [ elsejét a munkásszolidaritás ünnepévé nyilvánította. Egyetemes, világméretű ün­nepet köszöntünk, a világ va­lamennyi dolgozójának sereg­szemléjét, amely a munkához való jogot, a tisztességesen végzett munka kötelességét, a segítés, az összefogás eszmé­jét jelképezi. A közös törekvések minden ország sajátos, időszerű tenni­valóiban öltenek testet. így válik nemzetivé, minden or­szág dolgozóinak saját ünne­pévé május elseje egyetemes­sége, így lesz az egyéni szán­dék közös akarattá, a szétfor- gácsoltsóg összetartozássá, tu­datos összefogássá. Az ünnep tartalma a törté­nelem diktálta körülmények és feladatok szerint módosult és változik hazánkban is. A fel- szabadulás óta eltelt 43 esz­tendőben minden május else­jének megvolt a maga idő­szerű mondanivalója és sajá­tos atmoszférája. Idei ünne­pünk hangulatát árnyékolja, hogy megszaporodtak problé­máink, felerősödtek a feszült­ségek. A gondterhelt idők különö­sen indokolják, hogy kitart­sunk reformeszméink, törekvé­seink mellett, még akkor is, ha a reformfolyamatok ered­ményeit csak később érezhet­jük. Arra van szükség, hogy gyorsabb mozgásba hozzunk minden fizikai és szellemi al­kotó erőt, kibontakoztassunk minden képességet, hiszen tár­sadalmi, gazdasági feladatain­kat csak úgy tudjuk teljesíte­ni, ha erkölcsi és szellemi energiáinkat is meghatványoz­zuk: morális értékeink megőr­zésével és újrateremtésével, a cselekvés meggyőző, magával ragadó erejével. Kedves hallgatóim előtt is­mert, hogy a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottsága május közepére or­szágos értekezletet hivott ösz- sze. Az állásfoglalás terveze­tének vitája egyértelműen bi­zonyítja, hogy közösen kutatjuk feladataink megoldásának le­hetőségeit, hogy cselekvésre készek mindazok, akik szere­tik hazánkat, becsülik szocia­lista társadalmunkat. Pénteken este a fiatal mű­vésztanárok hangversenyével kezdődött meg a szakmai nap a Művészeti Szakközépiskolá­ban, majd szombaton délelőtt az iskola rézfúvósötösének tér­zenéjével folytatódott. Ha'- madszor hirdették meg az is­kola alapító tanára, egyik lét­rehozója emlékére a Bizse Já­nos képzőművészeti pályázatot, melyre a diákok 300 alkotást nyújtottak be. Igen sok volt a figyelemre méltó munka, ezek­ből tegnap délelőtt kiállítást nyitott meg Mezei József, Pécs város tanácsa művelődési osz­tályvezetője. Az első díjat Streicher András, a másodikat Benes Anita, a harmadikat megosztva Szigetvári Krisztina és Fendrik Péter nyerte el a Bizse-plakettel egyetemben. A zene költészete - a költészet zenéje címmel zenei, irodalmi műsort adtak a diákok. Dél­után a táncművészeti szak ta­nulói mutatkoztak be. Koncer­tezett az iskola Big Bondje, s végül táncházzal zárult a ne­gyedik alkalommal megrende­zett, a növendékek tudásából ízelítőt adó művészeti nap. McDonald's-nél Budapesten (Folytatás az 1. 1oldalról) zott a tucatnyi pénztárgépnél, a mögöttük sorakozó piros­sapkás és csokornyakkendős, rózsaszínblúzos, sötétkék far- mernadrágos nagylétszámú if­jú kiszolgálószemélyzeten és a mögöttük csillogó rozsda- mentes konyhatechnikán, vár­ván az élményt. A hamburger élményét. Ami nem is maradt el. Óvatosságból a szimpla hamburgerre vetemedtem csu­pán, s egy zacskó sült krumpli­ra. Meg is bántam! Mert a piros műanyagtálcá­ra, melyen az ételalátét a bábolnai nyomdában nyomta­tott ízléses ételprospektus volt, a McDonald's-féliratos papír­ba csomagoltan alacsony, lágy, meleg valami lapult, ami — beleharapván — kellemesen omlott el o számban. ízletes volt. Asztalszomszédaim, bu­dapesti kollégák is jóízűen majszolták a Big Mac nevű háromszintes csemegét, miköz­ben nem fukarkodtak a rosszmójuskodástól, miszerint nem lesz ez mindig ilyen . . . Én inkább hiszek azonban Burgert Róbertnek, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát ve­zérigazgatójának és Báling Ot­tónak, a McDonald's magyar- országi „helytartójának", va­gyis a születő hálózat vezető­jének — korábbi információk birtokában. Hogy ti. a McDo­nald’s igen szigorú minőségi előírások szerint üzemelteti a világüzletet. Ray A. Kroc 1955. április 15-én nyitotta meg az Illinois állambeli Des Plaines- ben az első McDorrald's-t, s •ma 49 országban 10 000-nél több étterem kínálja azonos minőségben a hagyományos választékot: hamburgereket, hasábburgonyát, turmixot e né­gyes alapelv szellemében: ki­emelkedő minőség, gyors és urvarias kiszolgálás, tiszta, kellemes környezet, reális ár. Mindezek közvetlenül érzé­kelhetők a szó igaz értelmé­ben ragyogó — a sok csillo­gó-fényesre polírozott sárga­réz teszi (istenem, mennyit kell majd simogatni, hogy mindig ragyogjon!) — étteremben. A minőséget az imént bizony­gattam, a gyors és udvarias kiszolgálás, valamint a tiszta­ság felől sem lehet kétségünk — mindezek a működés alap- feltételei, s ha ezeket nem tartja be a Bábolna—Mc’Do- nald’s Gyorskiszolgáló Étterem Kft (ez a cég pontos neve), az amerikai fél megvonja a bizalmat, s a nevet. Az árak pedig? Nos kénytelen va­gyok néhányat közölni, mivel aligha képzelhető el, hogy a Kft a DN-ben hirdessen (ta­lán majd 6—7 év múlva, ha az öt éven belül nyitandó öt pes­ti étterem tapasztalatai alapján vidékre is kinyújtja a kezét a McDonald’s és esetleg Pé­csett is nyit éttermet). A Big Mc 43 forintba kerül, a „szimpla” hamburger '25-be, a nagy adag hasábburgonya is annyiba, a kávé 12-be . . . Na kérem, ez az ami McDo- nald’s-éknál nem tudta belopni magát a szívembe: nagy po­hár híg amerikai kávé, nem pedig a híresen erős hazai presszókávé. Hát az biztos: ez nem okoz szívdobogást! Az étterem élelmiszeralap­anyagait McDonald’s-minőség- ben hazai cégek szállítják, a két legfontosabbat, a húspo­gácsát és a zsemlét Bábolna külön e célra létesített üze­meiben gyártják. A szállítók sorában ott van a Baranya Megyei Tejipari Vállalat: az ő sajtszeletei kerülnek a ham­burgerekbe. Hársfai István Pályázati felhívás! A MOHÁCSI FAROSTLEMEZGYÁR PÁLYÁZATOT HIRDET FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI OSZTÁLYVEZETŐI munkakör betöltésér«. Az alkalmaztatás 5 évre szól. A munkakör 1988. május 16-től betölthető. FELADAT: a vállalat fejlesztési és beruházási munkáinak szervezése, irányítás«) és vezetése. BÉREZÉS: megegyezés és a vállalat kollektív szerződése szerint. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: felsőfokú (főiskola, egyetem) műszaki végzettség, 4 év szakmai gyakorlat. A pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletrajzát, eddigi szakmai tevékenységét, jelenlegi munkahelyének és munkakörének ismertetését, havi alapbérét és jöve­delmét, valamint fizetési igényét. A pályázatot a megjelenéstől számított 15 napon belül küldjék el a vállalat személyzeti és oktatási osztályára. HATÁRIDŐ: 1988. május 10. CÍM: -Mohácsi Farostlemezgyár, Mohács, Pf.: 29. 7701. Felvilágosítást a 10-922/194-es telefonon, SZABÓ ISTVÁN ad. A pályázatokat bizottság bírálja el. A döntésről 30 napon belül értesítjük a pályázókat. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. A Pannon Volán Siklósi Üzemigazgatósága FELVESZ: „D” vizsgával rendelkező autóbusz-gépkocsivezetőket, „E" vizsgával rendelkező tehergépjármű-vezetőket. Dolgozóinknak és családtagjaiknak ingyenes, illetve kedvezményes utazást biztosítanak. JELENTKEZNI LEHET: Siklós, Széchenyi u. 68., munkaügy. Telefon: Siklós, 176/21 mellék. I VDN-világhíradó „Magyarország Európában” Fellbachi tudósítás A kongresszusi központjáról és borvidékéről híres Fellbach baden-württembergi város és környéke lakosságának nagy érdeklődése kísérte a „Ma­gyarország Európában" elne­vezésű rendezvénysorozat be­fejező részét, a szakszeminá­riumokat is. Kiel, aki 1986. október 15- én Richard von Weizsäcker nyugatnémet államfő jelenlé­tében - Piti Zoltán pécsi ta­nácselnökkel aláírta a testvér- városi kapcsolatokat szentesí­tő okmányt, hivatalosan beje­lentette: az NSZK kormánya kész 750 000 márkával hozzá­járulni a pécsi Nikolaus Le- nau-ház átalakításának, -épí­tésének költségeihez. Szüksé­ges azonban az is, hogy kü­lönböző egyéb nyugatnémet szervezetek közadakozásából is összegyűljön még ugyanennyi, tehát újabb 750 000 márka is. A kilátások kecsegtetők. A kiváló magyarországi né­met költőről elnevezett Niko­laus Lenau-ház létesítésének céljaira — mint annak idején jelentettük - a Magyarországi Németek Demokratikus Szövet­ségének védnökségével meg­alakult Nikolaus Lenau Kul­turális Egyesületnek Pécs vá­ros bocsátott rendelkezésére a belvárosban egy régi, felújí­tásra szoruló történelmi épüle­tet. Kiel szabaddemokrata párti (FDP) főpolgármester volt az, aki Fellbachban létrehozta a Nikolaus Lenau-ház építését támogató nyugatnémet közös­séget, amely a költségek elő­teremtésére hivatott. A közös­ség bankszámlát nyitott és a sajtó útján pénzbeni hozzájá­rulásra szólította fel az NSZK- beli érdeklődőket. Az FDP-politikus most hang­súlyozta az MTI tudósítójának: szeretnénk, ha a Lenau-ház nem egyszerűen csak a ma­gyarországi németség művelő­dési tevékenységének, o né­met nyelv ápolásának előmoz­dítására szolgálno, hanem mindenekelőtt németek és ma­gyarok találkozóhelye lenne, így egyfajta közvetítő hivatást is teljesítene — mondotta. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára április 29-én a moszk­vai Kremlben fogadta Piment, a Moszkva és egész Oroszország pátriárkáját, valamint az orosz pravoszláv egyház szinodusá- nak tagjait. MTI-telefotó BEFEJEZŐDÖTT A SZTRÁJK Szombaton délután a Stalo- wa Wola-i acélműben befeje­ződött a pénteken kezdődött részleges sztrájk. Mint a PAP lengyel hírügynökség jelentet­te, a sztrájk résztvevői elhagy­ták az üzem területét, a tilta­kozó akció befejeződött. A sztrájkolókkal — tekintettel az akció törvénytelen, illegális jellegére, lévén Stalowa Wola hadiüzem, ahol tilos a sztrájk __ az üzem vezetősége nem f olytatott tárgyalásokat. Meg­beszéléseket csak az üzemben működő legális szakszervezet képviselőivel kezdtek. Paul McCartney LEMEZALBUMA A SZOVJETUNIÓBAN Lemezalbumot ad ki a Szov­jetunióban Paul McCartney, a Melodija Vállalattal kötött szerződés alapján. A Beatles zenekar volt tag­jának a múlt év szeptemberé­ben támadt az az ötlete, hogy 13 klasszikus rockszámból álló albumot készítsen a Szovjet­unióban. Az énekes-zeneszerző elmondta a TASZSZ tudósító­jának, hogy „régi idők han­gulatát" akarta felidézni és olyan technikai körülmények között kívánt lemezt készíteni, mint pályájának kezdetén. Bo­nyolult elektronikus berendezé­sek nélküli stúdiót keresett hat társával és az itt játszott szá­mokat vette föl az új lemez­re, amelyet októbertől fognak értékesíteni a szovjet piacon mérsékelt áron. Mint mondta, a lemezt ajándéknak szánja a Beatles zenéjéért rajongó szovjet közönségnek. JAPÁN MINISZTERELNÖK OLASZORSZÁGBAN Szombaton Rómába érkezett Takesita japán miniszterelnök, aki e látogatásával megkezd­te a három nyugat-európai or­szágot (Itáliát, Nagy-Britan- niát és az NSZK-t) érintő kör­útját. A japán vendég érke­zése után rögtön rövid meg­beszélést folytatott Giulio Andreotti külügyminiszterrel, majd II. János Pál pápával tanácskozott a Vatikánban. TŰZ KAIRÓBAN Tűz ütött ki szombaton az egyiptomi állami rádió és te­levízió központi épületében. A toronyházból a több száz al­kalmazottat kimentették, de so­kan sokkot kaptak, vagy füst­mérgezést szenvedtek, és kór­házba kerültek hosszabb-rövi- debb kezelésre. A műsorszórás mintegy fél órán át szünetelt. A tűz minden bizonnyal rövid­zárlat következménye, s az egyik transzformátorteremben pattant ki. A károk nem je­lentősek. TELJHATALMAT KAP A LENGYEL KORMÁNY A lengyel kormány javasla­tára a lengyel parlament el­nöksége május 11-re összehív­ta a szejmet. Itt dönteni fog­nak arról, hogy különleges teljhatalommal ruházzák fel a kormányt az árak és a bérek rohamos növekedésének, az infláció felgyorsulásának meg­fékezésére, a gazdasági egyen­súly helyreállításának meg­gyorsítására, a gazdasági re­form 2. szakaszának követke­zetes megvalósítására. 2 vasárnapi > Kiállítás nyílt a Bizse János képzőművészeti verseny díjnyertes alkotásaiból 300 alkotás a Bizse János pályázatra II Művészeti Szakközépiskola napján

Next

/
Oldalképek
Tartalom