Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)
1988-04-16 / 105. szám
n Harmadik Színház bemutatója J Berze Nagy János baranyai népmesegyiijtése Berze Nagy lános folklórkutató háromkötetes nagy munkájának, az 1940-ben megjelent Baranyai magyar néphagyományok II. kötetének, a népmesegyűjteménynek második, változatlan kiadása jelent meg ez év elején, a Baranya Megyei Tanács művelődési osztálya kiadásában, a Baranya megyei tanácsok, üzemek, vállalatok anyagi támogatásával. A kutató fia, ifj. dr. Berze Nagy János, végzi hosszú idő óta a hagyaték gondozásának, publikálásának munkáját. Berze Nagy ' János folklórkutató gyűjtései többségükben ugyanis halála után, illetve az 1945. utáni időszakban kerültek a nyilvánosság elé. Hadd emlékeztessünk arra, hogy Berze Nagy a budapesti tudományegyetem 1905. évi befejezése után Erdély különböző területein a tanfelügyelőségek munkatársa, majd vezetője. Pécsre 1924-ben kerül, és lesz a város vezető tanfelügyelője. E tevékenységét kíséri végig élete folyamán a néprajzi gyűjtőmunka. 1933-ra sikerül meggyőznie Baranya vármegye vezetőit, pontosabban Fischer Béla alispánt, a baranyai magyarság szellemi néprajzának összegyűjtése, kiadatása szükségességéről. A megye Berze Nagy Jánost bízza meg a gyűjtése szervezésével, és ő elsősorban tanítók bevonásával munkához lát: 1940-re háromkötetes, 1850 oldalas gyűjteményt tesznek le az asztalra Baranyai magyar néphagyományok címmel. Benedek Marcell például így üdvözli a kiadványt: „Baranya vármegye példát adott arra, mit kell tenni rrfthden magyar vármegyének”. Gunda Béla a „ . .. mindmáig legnagyobb néphagyomány gyűjteményünknek" nevezi a munkát. Más szakemberek a tájnyelv felmutatását és hiteles rögzítését emelik ki a munka erényeként. A most napvilágot látott népmesekötet Fülöp Lajos szerkesztésében, 500 oldalon adja közre 40 baranyai magyar falu 274 népmeséjét, mondáját, hiedelmét, legendáját — táj- nyelven, stilizálás nélkül rögzítve, az adatközlő, a gyűjtés körülményeinek feltüntetésével, különböző mutatókkal, bevezetőkkel - értékes forrásanyagot adva újra a szaktudománynak. G. O. fi Pécsi fikaééinisi Bizottság pályázatai A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága kétévenként hirdeti meg”tudományos pályázatát, amelyre Baranyából, Somogybái, Tolnából és Zala megyéből várják a fiatal és a tudományos munkában kezdő vagy nem főállásban tudományos munkát folytató, de tudományos fokozatot nem vállaló kutatók tanulmányait. Fontos, hogy a pályázó ne töltse be 40. életévét. A feltételek között szerepel továbbá, hogy a tanulmánynak az irodalomban közöl- tekhez és az eddigi gyakorlathoz képest — új tudományos eredményeket is kell tartalmaznia. A pályázat terjedelme legfeljebb 100 gépelt oldal, bár a nagy mennyiségű tudományos anyaggyűjtést igénylő társadalomtudományi munkánknál ez a mennyiség 200 oldalig terjedhet. Minden alkalommal közzétesznek a szakbizottságok és a megyei tanácsok is pályotétefeket, de más területről is elfogadnak tanulmányokat. Az 1988—89-es évekre szóló pályázati kiírás már megjelent egy füzetben, amely részletesen tartalmazza a pályatételeket és a feltételeket. A pályázatokat 1988., illetve 1989. szeptember elsejéig lehet benyújtani a Pécsi Akadémiai Bizottsághoz. A beérkezett munkákat felkért bírálók és az érintett szakbizottságok véleménye alapján értékelik. A pályázati kiíráshoz és további felvilágosításhoz is Pécsett, a PAB székházában lehet jutni. B. A. Dunakanyar Mindenkinek megvan a maga kisebb-nagyobb drámája. Karinthy Ferenc Dunakanyar c. kétszemélyes játékának kiugró, s immár jó két évtizede újra és újra megújuló sikerének pontosan ez lehet a titka. Amiről itt .szó esik, ezen az esti órán, a Pécsi Nemzeti Színház szobaszínházi előadásán, az mindannyiunkkal megtörténhetett. Vagy de jó lenne . . . Ezért rezonálunk rá azonosuló érzelmekkel; ezért járta be a darab, a fél világot színpadon, tévében egyaránt. Ezért tud „újat" mondani két évtizede már jócskán, ma hatványozottan elidegenedett világunkban, az egymásra és önmagunkra találás halvány sugarával. Egy műútmenti kis presszóba, nem sokkal zárás előtt, egy bőrdzsekis úriember „esik be” egy kávéra. ,-,Missz”-es hangulatában szívesen fölcsípné a formás, vonzó kávéfőzőnőt, röpke kalandra vágyik. Gyors visszautasítását követő beszélgetésük során azonban, szinte észrevétlenül mindketten beavatják "a másikat sorsuk titkaiba, amelyeket szinte kizárólag egyetlen érzés, a magány érzése és rejtett fájdalma motivál. Eszmecseréjük egyre intímebb hangvételűvé válik. S ebben a darab kivételes értéke -: hajlékony, szellemes szócsatájuk, az olykor lemeztelenítő barchoba-játék villódzása közepette, hol az egyikük, hol a másikuk kezében a gondolatok fonala. Beavatnak az életükbe, miközben a gyakorta fanyar-keserű humorú szellemi-pszichikai parádriposztok nyomán kiderül, hogy nem is olyan közömbösek egymásnak. Két nagyon magányos ember kéznyujtása ez a darab. Talán egymásba simulnak, talán csak érintik egymás ujja hegyét... Az előadás, illetve a darab, ezzel a nyitva hagyott gondolattal zárul. Esélyt hagyva bennünka harmónia potenciális létezésére. Hátha ... A két szereplő mindvégig ez/ á lappangó, mögöttes érzést hangsúlyozva játssza el Karinthy darabját. Füsti Molnár Éva kedves, halk, finom, és intellektuális nőalakot teremt. Első pillanatától minden rezzenetében otthon van ebben a szerepben. Sipos László nehezen talál magára. Csaknem a darab feléig csupán pillanatokra éli is ezt az egyébként jól kitalált, mackósan-darabosan, egy technokrata-álca mögé rejtőző, társtalan embert. Az, amit hallunk tőle, azonban jó ideig csak szövegfelmondásként hat. Nagyjából a „2. menet" tájékán, amikor ösztönösen belelát a nő sorsába, sikeresen rátalál a fölépített férfialakra. Szövege „belülről jön”, harmonikus részeként a kedves, hangulatos játéknak. Labancz Borbála okosan, intelligensen rejti el rendezői munkásságát a szituációk és a dialógusok mögé. S alighanem ezzel válik teljessé, igazán maivá (is) a Dunakanyar - anno ’88 ... W. E. Képünkön Pilinces József, Sipos László és Inhóf László Tóth László felvétele Spiró György: Csirkelej Harmadik Színház: kulturális mindennapjaink egyre szűkülő anyagi lehetőségei feletti ke- sergéseink közben jól esik leírni, hogy Pécsett különösebb csinnadratta nélkül, csendes munkával új, tényleges harmadik színház van kiteljesedőben. Ez öröm a városnak, hisz az évadban látható bemutatók száma nőtt (köztudott, a PNSZ a tervezetthez képest vissza kellett, hogy lépjen műsortervében), jó a színészeknek — több játéklehetőség, új feladatok — és jó a magyar színházi életnek: felgyorsíthatja a kortárs dráma körforgását. Spiró Györgyöt az asztalfióknak írott drámák után a PNSZ avatta" színpadi szerzővé. A Nyúlok Margitja még csak ígéret volt, az elmúlt éveket azonban két átütő siker fémjelzi: az Imposztor és a Csirkefej. Mindkét darab színpadi megvalósulásának inspirálója - bevallottan - korunk egy-egy kiemelkedő színészegyénisége, Major Tamás és Gobbi Hilda volt. Ez visz- szatükröződik az „abszolút fő- szerep"-re épülő művek dramaturgiájában is. A Csirkelej tragikumát a néző számára talán nem is annyira a drámai történés, a „sztori” hordozza, mint inkább a véglény élet szociográfikus hűségű színpadra tétele, és a jobb híján nyelvnek nevezett közlési forma. Száz éve, hogy Obü papa szájából először hangzott előz anyagcsere végtermék színházi forradalmat teremtő köznyelvi formája, és Spiró színpadán most döbbenten ébredünk .rá, hogy a Srác közlésre használt szókészlete a néhány tucatot is alig éri el, s ennek is nagy hányada a drasztikum- nak is csak elszürkült skáláján mozgó töltelékszó. A hozzá képest Shakespeare-i ékesszólású Vénasszony ciklikusan ismétlődő töredék mondatai, szósaló- tái a nyelvi leépülés másik végállapotát tárják elénk: az elmagányosodás, a bezártság imamalmáét. A reménytelen kezdet, és a kilátástalan vég. E köré fűződnek fel egy elkoszosodott belső udvar rezervátumában a társadalom perifériájára sodródott életek. A szeretet torzulásának vagyunk tanúi. Az egyetlen tiszta érzésről, a fiú apa' iránti vonzalmáról kiderül, hogy kizsarolt szeretet, és a manipulálás végül a Vénasszony ellen forduló gyilkos agresszivitásba torkoll. Itt csak vesztesek vannak. A párhuzamosan futó sorsoknak érezhetően még a végtelenben való találkozás reménye sem adatik meg, Spiró nem ítél, csak bemutat. Ami megmozgat bennünket, az az, hogy ez a belső udvar mindannyiunknak ismerős. Werner József játékterében Vincze János hiteles atmoszférát teremtett. A vállalkozás sikere azonban nem maradékta. lan. Ez részben ritmikai problémák rovására írható (jelenetekre esik szét a darab), részben a nem kellő pontosságú hatáselemzésére (a komikum, tragikum, tragikomikum kényes egyensúlya nem egyszer felbillen). Bódis Irén epizódalakításaiban számos karaktert formált meg emlékezetesen. Most azonban Spiró nyelvezete idegen maradt számára. Ezzel sajnos maga a figura is elveszett, színpadi játék és szöveg elvált egymástól. Nagy kár, mert Görög Lászlóban ideális partnert találhatott volna. Kölykös szélsőségessége, dinamizmusa, neuraszténiája szinte a naturalizmusig hiteles. Ujváry Zoltán Tanárként furcsa ellenpontot fogalmazott meg. A magáramara- dottság, kiúttalanság értelmiségi apoteózisát. Az erőszak légkörét hiába próbálja kívül- rekeszteni a csak résnyire nyitott ajtóval, mégis itt és ebből él - magának. Uhrik Dóra Nő-je pszichológiai tanulmány. A szexuális kiszolgáltatottság - elmagányosodás, egzisztenciateremtési kényszer, birtoklási —, menekülési vágy eíe- gyéből nő ki az alkoholista, neurotikus személyiség, annak teljes gesztus- és mozgás- rendszerével. Rebbenései, pózai mind egy-egy történetet mesélnek el. Sipos László Apa figurája ezúttal nem volt egyenletes. Remekül megfor-, mólt jelenetek mellett ritmus- váltásai többször mesterkéltnek, indokolatlannak hatottak. Az Anya íráilag eléggé elnagyolt szerepét Krasznói Klára formálta meg. Az előadás nagy érdeme, hogy bebizonyította, kellő felkészültségű amatőr (vagy talán helyesebben: nem diplomás) színészek a profikkal együtt egységes előadást tudnak létrehozni. Bevallom, e téren rossz tapasztalataim alapján fenntartásaim voltak. Elsősorban Szebeni János és Pilinces József, de Inhóf László, Muschberger Ágnes, Csizmadia Gabriella és Fekecs Beáta teljesítménye is bebizonyította. hogv az ilyen típusú sikeres produkció nem csak a kaposváriak oriviléqiuma. Az előadások közönséasike- re a Harmadik Színház létét és műsorpolitikáját is iaazolni látszik: Pécs, mint diákváros igényli a ma drámáiéval való gyakoribb találkozást. Szilárd István (A Pannónia-könyvek két új kötetéről) E Karay Ilona száz éve rejtőzködő verseire Weöres Sándor figyelt fel a Három veréb hat szemmel című antológia anyagának gyűjtése során, s három költeményt már a magyar irodalom elfelejtett értékeit bemutató nevezetes könyvének megjelenése előtt, 1975- ben megismertetett a Jelenkor olvasóival. S most, egy rendkívül ízléses kötetben, melyet ■ Molnár Tamás tervezett. Tüskés Tibor áltál sajtó alá rendezve, kérbe vehetjük a teljes hagyatékot hasonmás kiadásban és mai átírásban. Egy önéletrajz, egy búcsúlevél és egy iskolai irka, benne tizennyolc vers — ennyi maradt rárfk ettől a megrerrdí- tően tehetséges csodagyerektől. Pécsett nevelkedett egy _ zaklatott légkörű családban, reménytelenül szerelmes volt valakibe, s alig tizennégy évesen öngyilkos lett. Ezek a tények. A versek azonban arról vallanak, hogy valójában nem az otthontalanság és a viszonzatlan sóvárgás pusztította el, hanem, mint Kármán József Fanniját, a „forró érzelemnek apadhatatlan árja", mely szükségképpen szétzúzta felkészületlen szívét. Sorsát ebben a sorban írta meg: „Nagy a boldogság, gyenge a kebel.” Költészetének kulcsszava a „szív", ám érzelmes- sége meghökkentően eredeti képekbe ömlik, s szinte mindvégig az elsötétülő lélek és a hálál képzeteivel társul. Hihetetlenül gyorsan érlelődött: szecessziós rajza hamar határozott kontúrt kap, s a szentimentális közhelyek mögött egy vergődő lélek mélységeire látni. Keményen formált utolsó verseiben már olyan tá- völról pillant az életre, ahonnét nincs visszaút. 1881-ben már halott volt. - Reviczki Gyulának csak két év múlva jelent meg első kötete. A Kara y Ilona hagyatéka című könyv a költőnő szövegein kívül tartalmazza a felfedezők, Weöres Sándor és Károlyi Amy tanulmányát. A hagyaték sorsáról Tüskés Tibor jegyzete ad tömör tájékoztatást. A Pannónia-könyvek másik nemrégiben megjelent kötete, a Szántó Tibor és a Dunántúl, a pécsi születésű, s a város irodalmi életéhez kötődő szerzőnek, a ,/második” Dunántúl című folyóirat szerkesztőjének állít méltó emléket, aki ebben az évben lenne hatvanéves. A kiadvány első részében nemzedéktársak, Csorba Győző, Galsai Pongrác, Pákolitz István és Vidor Miklós emlékeznek Szántó Tiborra. írásaik annak az írónak az arcvonásait idézik, aki így fogalmazta meg törekvéseinek lényegét: „Engem a világból leginkább a megmásít- hatatlannak a megmásítása érdekel.” Ezt a felfogást igazolja a kötetben olvasható két Szántó Tibor-mű, a Húsz lány és két felnőtt című novella és az „Amelyről nem adott hirt egyetlen betű sem" című visz- szaemlékezés. Az előbbit olvasva, mely a szerző talán legértékesebb kötetének, a Be- zieres-i lehetetlenségek-nek egyik emlékezetes írása, az ironikus fölény és oz együttérzés biztos egyensúlya által hitelesített korrajz jelent maradandó élményt. Az utóbbi arra a folyamatra mutat rá, mely a Dunántúlt a kor valódi kérdéseihez és igazi értékeihez vezette, s közben remek portrét vázol fel Fóbián Istvánról, a tudós tanárról. A szerkesztő értékelését támasztja alá a Tüskés Tibor által összeállított, s a könyv terjedelmének felét kitevő repertórium, mely felöeli a Dunántúl húsz számának teljes anyagát. Mivel, mint ismeretes, László Lajos megírta már a Sorsunk történetét, s a Jelenkor első tíz évének feldolgozása is megtörtént, jelen repertórium a pécsi irodalmi élet 1948 és 1958 közti, kevésbé ismert szakaszának feltárását segíti elő. Az összesített tartalomjegyzékek elemző típusának megfelöen a folyóirat minden egyes számát külön leírja, s ezzel láthatóvá teszi azokat a tartalmi és szemléletbeli változásokat, melyek a Dunántúlt irodalom- történeti szempontból is jelentős lappá tették. A Pannónia-könyvek két új kiadványa, híven a sorozat szelleméhez, Pécshez kötődő, de nemcsak helyi érdekű értékeket elevenít fel. Mégsem csupán a hagyomány élővé tételét szolqálja, hiszen a valódi értékek túlnőnek korukon, s a mindenkori jelen részévé válhatnak. Ahogy Karay Ilona irta: „Hogy némi világot vessek a jelenre, szükség a múltra is tekintenem." Dr. Nagy Imre (/OY A HÉTVÉGE 1988. április 16., szombat
