Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)

1988-04-13 / 102. szám

1988. április 13., szerda Dunántúli napló 3 Csak egy mozi Hatvan film félévente Dicséretes müsorpolitika Többször hallottam, hogy emberek arról panaszkodnak, hogy a pécsi mozik műsora nem igazán változatos. Előfor­dul - mondják — hogy a há­rom „nagy" mozi egy héten keresztül ugyanazt a filmet játssza, a rétegérdeklödésre számot tartó filmet pedig a harmadik játéknapon már nem tudja megnézni az ember, mert érdeklődés hiányában akkor már egy nagyobb tömegeket vonzó filmet tűztek a műsorra. Akad azért olyan filmszínház is a városban, amelyik mind programja változatossága, mind pedig a rétegigények ki­elégítése szempontjából meg­különböztetett figyelmet érde­mel. A Huszárik Mozi a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán működik. 1982-ig ez a mozi is a váro­si hálózatba tartozott, perifé­rikus volta miatt azonban ak­kor a megszüntetésének gon­dolata is felmerült. Csak egy ötlet kellett, hogy ez a veszély elmúljon a mozi feje felől, és a KISZ, az egyetem és a Moziüzemi Vállalat közösen üzemeltesse tovább, öt év múlva pedig a mozi újabb lépést tett az önállósulás felé, 1987. január 1-jétől a teljes szervezeti különválással társa­dalmi mozivá szerveződött. Mindössze két kötelezettsége maradt a Moziüzemi Vállalat iránt; a műsorjelentés és a MOKÉP-filmek kölcsönzésé­nek elszámolása. A Huszárik Mozi szervezeti felépítése meglehetősen egye­di. Az üzemvezető Szilágyi László, a JPTE TK közművelő­dési titkára, rá hárulnak a mű­ködtetéssel kapcsolatos tech­nikai, adminisztratív, össze­hangoló feladatok. A vetítést egy nyugdíjas mozigépész, a Házi készítésű plakátok hirdetik a mozi programját jegyek árusítását és beszedé­sét pedig egymást váltva hat egyetemista diák végzi. Ha a filmszállítót is számoljuk, ak­kor is csak egy híján tízen vannak. A munkáltatói jogot az egyetemi KISZ-bizottság gyakorolja, amely egyben a pénzügyi felügyeletet is ellát­ja. Amennyiben a bevétel és a kiadás között negatív különb­ség jelentkezne, azt a bizott­ság kiegyenlíti. Ellenkező eset­ben, mint például a legutóbbi félév során is, a többletet a mozi fejlesztési céljaira vagy egyéb közművelődési célokra, kiállításokra, koncertekre for­dítják. A városi hálózatból ' történő kiválása után jelentősen meg­változott a mozi arculata. Nem is annyira küllemét, mint in­kább műsorpolitikáját tekintve. A mozi évről évre markánsabb, szellemileg műveltető, komoly ismeretanyagot hordozó, némi­leg az oktatáshoz is kapcsoló­dó programmal áll a közönsége elé. Évente 120 filmet vetíte­nek, öt év alatt - ennyi idő alatt végez egy egyetemista - hatszázat. Ha ennek csak egy töredékét is nézi meg egy-egy hallgató, már akkor is sokat tett a mozi az egyetem egyik céljának eléréséért, hogy az intézményt sokoldalú értelmisé­giek hagyják el. De nem el­hanyagolható a közösségte­remtő funkció sem, hiszen itt minden vetítési alkalommal minden kar minden diákja ta­lálkozhat egymással, ami nem jelenti azt, hogy középiskolá­sok, fiatal értelmiségiek ne lá­togatnák a mozit. Szerencsésen alakultak a filmszínház kapcsolatai is. 1982-ben még Fodor László volt a vezetője, aki korábban a Magyar Filmintézetnél dol­gozott. Az akkoriban a filmek megszerzésére használt sze­mélyes jó kapcsolatai a későb­biek során hivatalossá váltál« és öröklődtek. A filmek nagy részét a MOKÉP-től és a Ma­gyar Filmintézettől szállítják, és a velük való kapcsolat a mai napig annyira megerősö­dött, hogy a Huszárik Mozi minden filmet megkap, ami kiadható. Ilyen módon széles választék segíti egy-egy félév műsorának összeállítását. Az évek során kialakult gya­korlat szerint a műsorpolitikát három fő elv vezérli. A mozi lehetőleg sokrétűen igyekszik bemutatni a magyar filmművé­szetet, átfogó képet ad a kor­társ filmekből, valamint olyan filmtörténeti ritkaságokat is műsorára tűz, amelyek már régen nem láthatók más film­színházakban. E három irány­vonal szinte mindent felölel. Ezen belül aztán több téma­kör köré csoportosulnak a fil­mek. Egy-egy ciklus bemuta­tandó művei fűződhetnek ugyanazon rendezőhöz, egy központi gondolathoz, színé­szekhez, de az összeállítás ap­ropóját adhatja nemzeti tema­tika vagy műfaji hasonlóság is. így találkozhatnak a nézők Fellini, Godard, Bergman, An­tonioni, Wajda, Menzel stb. filmjeivel, megismerhetik a hu­mor, a zenés műfaj, a krimi és a western legjelesebb képvi­selőit, több film segítségével kalandozhatnak a szerelem szépségei és furcsaságai kö­zött, képet alkothatnak egyes történelmi korokról. A műsor összeállításánál a szervezők az üzletpolitikán kí­vül maximálisan figyelembe ve­szik a közönség igényeit is. Még a kezdetleges propa­ganda is kiváló látogatottsá­got biztosít a mozinak. Több­nyire zsúfolásig megtelik a 300 fős terem, de a szervezők ru­galmasságára jellemző az is, hogy ha szükséges, kétszer egy­más után is levetítik a filmet. A felsorolt számtalan pozi­tívum ellenére azért néhány gond is akad a Huszárik Mozi háza táján. A nézőket kényel­metlenül érinti a székek minő­sége, mert bizony nem a leg­felhőtlenebb kikapcsolódást je­lenti egy kétórás film végig- nézése. Lecserélésükre azon­ban pénzszűke miatt nincs re­mény a közeljövőben. Ugyan­csak technikai problémát okoz, hogy amennyiben a közönség részéről’ igény lenne rá — az épület bezárása miatt — nincs lehetőség a film utáni beszél­getésre. Ezt a gondját talán a közeli kollégium oldhatná meg a mozinak. A mozi hagyományaihoz hűen számos érdekességet tar­talmaz a közelmúltban elkez­dődött félév. A program Shakespeare-héttel kezdődött, majd február második felétől az ötvenes éveket bemutató alkotások, új kortárs filmek, valamint neves vendégrende­zőkkel megtűzdelt Tarkovszkij- és egy filmmúzeumi sorozat érdekes egyvelegét kínálta a mozi. A félév western-klasszi- kusok bemutatójával zárul. Ezen az ajánlaton túl a mo­zi ebben a terminusban sem szakít a korábbi hagyományok­kal, és amennyiben lehetőség nyílik rá, premier előtti vetíté­seket, rendezői találkozókat szervez, a perifériára szorult, rétegigényeket kielégítő kurióz filmek pedig továbbra is a Ha- tártörés-sorozát keretében kap­nak nyilvánosságot. A Huszárik szervezői tehát semmi különlegeset nem csi­nálnak, csak maximálisan igyekszenek kihasználni lehe­tőségeiket. Ez is „csak egy mo­zi". De jó mozi. Kaszás Endre Képernyő előtt Amióta a televízióban elkez­dődött a Vers — mindenkinek sorozat, szombatonként sok­kalta több néző találkozhat egy-egy költeménnyel, mint ahányon a verset olvassák. A kötetek, folyóiratok példány­száma, melyekben a mai iro­dalom megjelenik, néhány száztól néhány ezerig terjed. Ehhez képest a tévé szombat esti nézettsége több millióra tehető. De ez a számszerű nö­vekedés nem feltétlenül jelent minőségi változást. Hiszen — mint egy korábbi jegyzetem­ben utaltam rá — az ilyen „hézagpótló”, nagy műsorok kö­zötti kisprogramok gyakran szünetként funkcionálnak. A lényeg azonban az, hogy egy ilyen versműsor a költészettel való találkozásnak, ha a té­nyét nem is, de legalább a lehetőségét megteremti. Ennek a lehetőségteremtés­nek egy eddig példa nélkül ál­Versnap ló módjára vállalkozott a Ma­gyar Televízió, amikor április 11-én, A költészet napján, az első program teljes műsorát az irodalomnak, a lírának szen­telte. Mivel a jeles dátum, Jó­zsef Attila születésnapja ezút­tal hétfőre esett, a televíziót nem kötötték a kötelező erejű rendszeres programok. Ebből a szempontból azonban tünetér­tékűnek tartom, hogy erre a vállalkozásra egy hagyományo­san adásszüneti napon került sor. Mintegy öt órán keresz­tül különböző műfajú összeál­lítások mutatták be a magyar 4s az egyetemes líra költőóriá­sait, antológiák szerzőit, s a műveket, a költészetet. Ami e példaértékű vállalko­zásból elsősorban említést és elismerést érdemel, az a gesz­tus, mely — nézetem szerint — nem csupán a költészetet ille­ti, hanem szélesebb összefüg­géseket érint. Nagy Lászlót idézve: „e tévéazúrral bélelt világban" a kultúra általános leértékelődésének lehetünk ta­núi. Pontosabb azonban úgy fogalmazni, hogy nem a kul­túra értékelődik le, hanem az a szerep, amit életünkben be­tölt. E szerepvesztés egyik je­le az, hogy a művészetet mind többen nézik életpótléknak, aminek azt a szerepet szán­ják, hogy az élet nehézségei­vel szemben legyen könnyű, annak konfliktusaival ellentét­ben legyen harmonikus. A mű­vészet azonban, ha nem ha­zudni akar, hanem az igazat akarja kifejezni, akkor nem tehet mást, mint hogy a ne­hézségekről és a konfliktusok­ról beszél. Ehhez azonban fel­nőtt olvasókra, József Attila kifejezésével élve a „meglett ember"-e k közösségére van szükség, akik ezt a szembesí­tést nemcsak hogy elviselik, de el is várják a művészettől, az irodalomtól. Ma az ember semmilyen vi­szonylatában nem érezheti magát teljes embernek: hol munkaerő, hol ügyfél, hol adó­alany. Egy vers világának át­élésekor azonban megérezhet- jük, hogy mi is az az emberi teljesség, s hogy milyennek mutatkozik a világ és benne az egyén, ha nem egy-egy elide­genedett szerep nézőpontjából, hanem az egész felől látjuk és éljük át. Általános társa­dalmi helyzetünk és közérze­tünk is összefügg azzal, hogy a kultúra integráló nézőpontja helyett már évtizedek óta a gazdasági, a politikai szféra egyoldalú nézőpontja érvénye­sült. A művészet nem pátosz, nem ünnepi dísz, a költészet nem taktika, nem művészetpo­litikai feladat, nem irodalmi belügy. A költészet haszna annyi, hogy — önmagunk sza­badságára és korlátáira ébre­dő - emberek vagyunk általa. M. P. KI védje a mérnökök, kutatók érdekelt? (2.) Az MTESZ hivatása Az ágazati szakszervezetek elvesztették értelmiségi arcu­latukat, a legtöbb helyen fo­kozatosan megszűntek az egyes rétegek sajátos érde­keinek megfogalmazására képes szakmai szakosztályok. Társadalmi közéletünkből hiányoztak vagy háttérbe szorultak azok az érdekkép­viseleti szervek, amelyek idő­ben, erélyes fellépésükkel je­lezték, az illetékes fórumok és a nyilvánosság elé tárták volna a szellemi szféra foko­zatosan romló pozícióit. Minden jel arra mutat, hogy a finomabb érdekta­gozódást és az önszervező­dést mellőző, a csak felülről szervezett össztársadalom képe és igénye örökre a múltté. Már az ötvenes évek derekán, majd az 1968-as gazdaságirányítási rendszer bevezetésekor megjelenik az igény a különböző érdekérvé­nyesítések rekonstruálására. A hetvenes években világos­sá válik, hogy a társadalom erőit a nemzeti újratermelés­hez csak úay lehet felvonul­tatni, ha erősödik részvételük a termelési elosztási folyama­tokban. Egyenlő esélyeket Az érdekképviseleti szerve­zetrendszer rekonstrukciója azonban nem eredményezett egyenszilárdságú szerkezetet. Erősebbek voltak például az ipari munkásság, ipari nagy­üzemek, az energiaszektor és a nehézipar pozíciói, mint a már említett szellemi szféra, vagy az oktatás érdekérvé­nyesítési lehetőségei. Napjaink valósága adós mindenékelőtt a különböző szakmák, foglalkozások, kor- és munkajelleg-csoportok ér­dekeit önállóan hordozni ké­pes, egyenrangú, szimmetri­kus felépítésű, érdekképvise­leti intézményrendszer kiépí­tésével. Olyannal, amelyben a kutatók, a mérnökök, ok­tatók, vagy más keresztmet­szetben a tudomány, a mű­szaki fejlesztés, a felsőokta­tás érdekérvényesítési pozí­ciói nem rosszabbak a gaz­daság és társadalom más szereplőinek érdekérvényesí­tési képességeinél. Nyilvánvaló, hogy a tár­sadalmi önszerveződés kibon­takozása, a különböző réte­gek, csoportok egyenrangú autonóm, az érdekek kifeje­zésére és közvetítésére szol­gáló — nem formálisan mű­ködő — mechanizmusok és különböző szakmai raciona­litások, (műszaki, közgazda- sági, jogi, egészségügyi, kör­nyezetvédelmi, esztétikai, szervezeti stb.) figyelembe­vétele nélkül a gazdaság minőségi fejlődése nem in­dulhat meg. Hegújuló képviseleteket A modernizációt szorgal­mazó, az infrastruktúra, az életminőség és a tudás fon­tosságát felismerő társada­lomnak van igazán szüksége az öntevékenységre, önkor­mányzatokra, arra, hogy a munkások, parasztok, kuta­tók, mérnökök, közgazdászok, pedagógusok, orvosok, pénz­ügyi és más szakmák képvi­selői egyenrangú részesei le­gyenek a döntések előkészí­tésének, meghozatalának, végrehajtásának. Ez ered­ményezheti, hogy nem lesz­nek kirekesztett, másod­vagy harmadrangú szerep­lői a társadalomnak, és mint gondolkodó, cselekvő embe­rek elkötelezett részesei lesznek a gazdasági-társa­dalmi kibontakozásnak. Ilyen társadalmi felépítés és működés mellett a köz­ponti vagy helyi akarat nap, mint nap találkozhat a kü­lönböző közösségek érdekei­vel, és végbemehet a köl­csönös és állandó korrekció, önkorrekció, kétirányú moz­gás alakul ki a demokratikus közvetítő csatornákban. Mindezek után megkérdez­heti az olvasó, hogy mikép­pen ítélem meg a tudósok egyes csoportjainak önálló szakszervezet létrehozására irányuló törekvéseit, vagy éppen — munkahelyemhez közelebb maradva - a mér­nökszakszervezet újbóli talp- ráállítását. Ami a tudósok kezdeményezéseit illeti, arra egy rövidebb és hosszabb távra szóló válaszom van. Jelenleg annak van realitá­sa, hogy a történelmileg ki­alakult keretek között kell a tudomány képviselőinek is keresni a mainál jobb érdek­kifejezés lehetőségeit. Hoz­záteszem rögtön, hogy nem kizárólag és nem elsősorban a szakszervezet nyakába kell varrni a tudomány, az értel­miségi munka fontosságának deklarációkban és a való­ságban megnyilvánuló el­lentmondásait. Nyilván távlatilag nem le­het elzárkózni olyan jószán­dékú szakszerveíet-alapítási törekvésektől sem, amelyek túlmutatnak a mai ágazati kereteken. Ehhez persze szá­mos politikai, jogi és szer­vezeti kérdést kell még tisz­tázni. Ügy gondolom, hogy a szakszervezeti mozgalom egységét őrizve a szakszerve­zetnek magának kell ezeket a hiteles válaszokat, a valós igényekkel összhangban a jövőben megadni. Jogosítványok és garanciák Ami a mérnökszakszervezet dolgát illeti: megítélésem szerint haló poraiból ma már nem feltámasztható. A mérnökszakszervezet felosz­latásakor létrehozott MTESZ, a reálértelmiség közösségei­re támaszkodó érdekképvise­leti szervezet már ma is. Pozícióinak, a birtokba vehe­tő és alkalmazható érdekkép­viseleti eszközrendszernek ja­vításával olyan társadalmi szervezetté tehető . a jövő­ben, amely képes a formáló­dó, új intézményrendszerben önálló társadalmi szereplővé válni. Ehhez szükség van olyan egyenszilárdságú érdekképvi­seleti struktúrára — szakítva a hagyományos érdekképvi­seleti szereposztással — ahol a demokratikus érdekérvénye­sítési működésben az MTESZ a reálértelmiség önálló, az állami szervekkel nem ösz- szeolvadt független érdek- hordozójaként léphet feJ, megkapja ehhez a jogosít­ványokat, garanciákat. A műszaki fejlesztés, a re­álértelmiség érdekeinek jó képviseletére tulajdonkép­pen a tudás hasznosulása, a szellemi teljesítmények, a termelés minőségének javí­tása, tehát magának a gaz­dasági és társadalmi kibon­takozásnak érdekében van szükség. Dr. Henczi Lajos, az MTESZ főtitkárhelyettese Ojdonsagok, érdekességek

Next

/
Oldalképek
Tartalom