Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)

1988-03-02 / 61. szám

Az NB ll-es liga kérése: maradjon az egycsoportos bajnokság Az MLSZ elnökségénsk tavalyi döntése szsrint idén ősztől az NB l-es labdarúgó bajnokságban az eddigi egy csoport (20 csapat) he­lyett kettő lesz (16—16 csapat), összesen 32 együttessel. A verseny­kiírás már el is készült, de az ér­dekelt klubok többsége ezzel nem ért egyet. Ez csendült ki azon az NB ll-es ligaülésen, amelyet ked­den a Bp. Volán Czabán Samu té­ren lévő székházában tartottak meg. A szenvedélyes hangú felszólalá­sokat követően a húsz egyesület képviselői közül 16-an úgy sza­vaztak, hogy az eg'csoportos baj­nokság fenntartását kérik az MLS7- től. Ezzel kapcsolatban írásban ké­rik, hogy vizsgálják felül és vál­toztassák meg a tavalyi MLSZ-elnök- séqi döntést. Stiegler Káro'y, az NB ll-es li­ga elnöke, a Szolnok ügyvezelő el­nöke emlékeztetett arra. hoay az átszervezésről az MLSZ sohasem kérte ki a maqyar labdarúgás má­sodik vonalának véleményét. A ta­valy decemberi orszáqos labda­rúgó értekezleten a liga jelezte felszólalási igényét, erre azonban — furcsa módon — nem került sor. Az NB ll-es egyesületek mű­ködésével kaDCS^'otban új. hoav a csaoa'ok csak 12 labdarúaát fog­lalkoztathatnak SDortszerződéssel. A keret többi taq:a — nyo'c játé­kos — csak amatőr státusban spor­tolhat. n^m kar> munkaidőkedvez- méryt. Stiegler Károly szerint a ne­hezedő gazdasági feltételek között az amatőrök e'helvezkedése iqen nqv nehézségekbe ütközik. A liga elnökének véleménye az, hogy az NB II. mezőnyének 32 csapatra való kibővítése jelentős színvonalcsökke­nést eredményez. és nem jelent kedvező utánpótlást, hátországot az NB l-nek. A múltban is igen gya­kori volt a bajnoki kiírás megvál­toztatása, de a tapasztalatok oIod- ián azok sohasem vezettek az NB II. játékszínvonalónak emelkedésé­hez. Bodai Ferenc, a liga elnökhe­lyettese, a Komlói Bányász labda- rúaó szakosztályának elnöke a kö­vetkező tényeket sorakoztatta fel: az NB ll-es együttesek közül 17 -szavazott az átszervezés ellen 1987. márciusban. Ennek ellenére a ta­valy májusban összehívott értekez­leten az ő véleményüket nem vet­ték figyelembe, illetve olyan lég­körben folytak le ezek a megbe­szélések, hoay ellenvéleményüket ki sem fejthették. Javasolta: maradjon az egycsoportos NB ll-es bajnok­ság, sót a színvonalemelkedés ér­dekében a húsz helyett a jövőben csak 16 együttes játsszon a bajnoki pontokért. Török Péter, az MLSZ főtitkára nem értett egyet azzal, hogy napi egy edzéssel nem lehet jó munkát végezni, szerinte tehát az úgyne­vezett amatőrökkel is lehet minő­ségi edzésmunkát teljesíteni. ígé­retet tett, hogy az NB ll-es liga kérését az MLSZ elnöksége elé terjeszti. Végül szavazásra került sor. Tizen­hat klub képviselője omellett volt, hogy szükségtelen a kétcsoportos NB II. bevezetése, s közülük hat úgy véli: inkább célszerű lenne az NB ll-ben részt vevő csapatok számának a csökkentése. Jegyelővétel A PMSC labdarúgó szakosztálya értesíti szurkolóit, hogy hazai lab« darúgó-mérkőzéseire a belépőjegye­ket minden alkalommal 3 munka­nappal a mérkőzés előtt a követ­kező helyeken lehet megvásárolni: PMSC labdarúgó pálya (Szamuely T. u. 2.), Konzum Aruház, Mecsek Aruház, Rózsa cukrászda. Ugyan­ezeken a helyeken vásárolhatók meg o gépkocsi tárgynyeremény sorsje­gyek a március 19.-i PMSC—FTC mérkőzésre. Szabad pályák, szabad küzdőterek Diáksport Pécsváradon kedvezőek a tapasztalatok Itt lesz a megye hatodik diáksport egyesülete? — Szép az iskolánk, de azért van két hibája — mond­ja Császár János, a pécsvá- radi általános iskola testne­velő tanára. — Az egyik, hogy nagyon szűkek a folyosók, a másik pedig az, hogy nincs udvara, ahol a gyerekek a szüneteket mozgással tölthet­nék. Ez az egyik oka. például annak, hogy minél előbb sze­retnénk bevezetni a minden­napos testnevelést. Jó úton vannak, hiszen már ' jelenleg is lehetőség adódik minden tanuló számára eh­hez. Igaz, a tanrend csak heti három órát szón a testneve­lésórákra, de a DSK-foglalko- zások szervesen kapcsolódnak a tanórai követelményekhez. Arról nem is beszélve, hogy délutánonként és szombat, va­sárnap egészen más mozgás­formákat is gyakorolhatnak a diáksportkör munkájában részt venni kívánók.- Egyik szemünk sir, a má­sik nevet, ha a hétvégi fog­lalkozásokról esik szó - foly­tatja Császár tanár úr. — örü­lünk, hiszen a hét utolsó két napján tényleg a hasznos ki- kapcsolódást segíti a tested­zés, bánkódunk viszont, mert nem minden tanulónk része sülhet ennek örömeiből. Mint mondja, a pécsváradi általános iskolában nyolc köz­ség kisdiákjai tanulnak, s a hét társközségből bejárók a rossz közlekedési lehetőségek miatt nemigen tudnak részt venni a DSK hétvégi foglalko­zásain. Ök sokszor hét köz­ben is kénytelenek a tanítás befejezésekor hazautazni, így mozgásigényüket általában csak otthon tudják kielégíteni. Pécsváradon viszont szerve­zett keretek között, felügyelet mellett sportolhatnak a DSK tagjai. Az iskola 700 fős lét­számának úgy ötven százalé­ka tagja a tavaly ősszel ala­kult sportkörnek, ami reményt ad arra is, hogy rövid időn belül a magasabb szervezeti formában, a megalakítandó ---------------------------- » ----------------------------­di áksport egyesületben tény­kedhetnek.- A tanács és a helyi vál­lalatok nagyon nagy segítsé­get adtak már eddig is, nem is beszélve arról, hogy az iskolai vezetés átadta a diák- sportkörnek létesítményeit és sportfelszereléseit. Mára mára szervezési gondok is megszű­nőben vannak, egyre jobban sikerül programjainkat egyez­tetni az úttörőszervezettel és a szakkörökkel. Ha így hala­dunk, nemsokára nálunk ala­kulhat meg a megye hatodik diásport egyesülete - tervez­get a testnevelő. Az iskolában egyébként öt sportcsoport működik. Az asz­talteniszezők, a labdarúgók, az atléták, a kézilabdázók és a turisztikai foglalkozások résztvevői nemcsak a diák­olimpián, hanem a Hidas- Mecseiknádasd-Hosszúhetény- Pécsvárad általános iskolái között kiírt versenyeken is el­indulnak ez évben. Hogy mi­lyen eredménnyel, még a jövő titka, de nem kell túlságosan nagy tehetség ahhoz, hogy megjósolhassuk: a pécsváradi diákoknak nem kell majd szé­gyenkezniük. P. Zs. A Játsszál velünk iskolai sportvetélkedő újabb fordulóját Pé­csett, a Belvárosi Általános Iskolában rendezték. Képünkön a házigazdák csapata készül az egyik váltásra Tapaszti János testnevelő tanár vezetésével. Váltás a mohácsi Röviden Cselgáncs. Országos ifjúsági és női rangsor versenyt rendeztek Bu­dapesten. A nőknél a debreceni színekben versenyző, de a Nagy Lajos Gimnáziumban tanuló Par- rag Katalin első, a fiúknál Máté József (PV5K) harmadik helyezést ért el. Asztalitenisz. A Nevelési Központ­ban városi serdülő seregszemlét rendeztek. A győztesek: Hoffmann Noémi (ANK), Szederkényi Tímea (ANK), Bolikó Balázs (Jurisics), Túri Ákos (Tiborc u.). Az egyete­mi tornacsarnokban 26 csapat rész­vételével rendezték meg a megyei középiskolás szabadidős versenyt, ennek eredményei a következők: Lányok: 1. Komarov, 2. Kun B. I.. 3. Kun B. II. Fiúk: 1. Nagy L., 2. Szentlőrinci Mg., 3. Kisfaludy és Széchenyi. Ökölvívás. A Budapesten meg­rendezett Énekes János országos ifjúsági versenyen a PVSK öklözőr közül súlycsoportjában Vargha és Papp első, Mecseki pedig harma­dik lett. Kispályás labdarúgás. Március 15- ig lehet jelentkezni a Vörös Me­teor 1988. évi bajnokságára a KPVDSZ szakszervezet megyei bi­zottságán. (Szalai A. u. 11., III. 312.) Sakk. Pedagógusok megyei baj­noksága: 1. Gépipari, 2. Műszaki Főiskola, 3. Mohács. Egyéniben: 1. Pelikán István (Gépipari), 2. Nagy Imre (Széchenyi), 3. Mausz Antal (Mais). Úszásoktatás. A Hullámfürdőben úszásoktatást indít a PMSC már­cius 15-től. Érdeklődni és jelent­kezni ugyanitt lehet, vagy a 15-157- es telefonszámon. Grundbirkózás. Meghívásos ver­senyt rendeztek szombaton négy csapat részvételével Bükkösdön. A mozsgóiak két. a pécsi Ágoston téri iskolások három, a bükkösdiek pedig négy első helyet szereztek. A szentlászlóiak közül senki nem tudott nyerni. Torna. A megyei diákolimpián a lány ,A" kategóriában a TÁSI vég­zett az élen. A további helyezések a hétfői lapunkban közöltekkel egyezők. Sakk Komlói Bányász—„64 SK” 9,5—4,5. OB II., férfiak. Komlói győztesek: Koszorús, Ivón Z., Halász, Sáscfi, Molnár J., Pol­gár, König. Döntetlent értek el: Grünwald, Györke, Borbély, Csuka, Molnár Z. Felhívás A TF Továbbképző Intézete felvé­telt hirdet az 1988—90. évi sport­szervezőképző és edzőképző tanfo­lyamra. Jelentkezési lapok és tá­jékoztatók mindkét tanfolyamra a MISO-ban kaphatók (Pécs, Megye u. 21.). Kitöltött jelentkezési lapo­kat április 11-ig kell leadni o MISO-ban, minden munkanap 8^-16 óráig. A sportág kiszélesítése, az utánpótlás erősítése volt a célja tavaly a megye egyet­len evezős szakosztályát működ­tető Mohácsi TE sportkörnek. A fiatalok rendszeres foglal­koztatásaként ott voltak a mohácsi evezősök a Dunavar- sányban, Csepelen, Velencén és a Szegeden rendezett or­szágos versenyeken, és szép sikereket értek el a mohácsi Duna Kupán (a hazaiak nyer­ték a pontversenyt), valamint az Eszéken rendezett páros viadalon is. Amint az a szak­osztálygyűlésen dr. Szkladányi László beszámolójából kide­rült, továbbra is hathatós tá­mogatást nyújt a szakosztály­nak a megyei és városi Ifjú­sági és Sporthivatal, Mohács Város Tanácsa, valamint a helyi üzemek közül az öntöde, a Révhajózási Vállalat és nem utolsósorban a Dunavöl- gye Termelőszövetkezet, vala­mint a Kelet-baranyai Vízgaz­dálkodási Vállalat. Sokat se­gítenek a sportolókon a sport­aktívák is, így Kónya Tibqr, Szende Béla, Szirer János, Litter Péter, Boda Vendel, Csorbái Ferenc és Kéméndi József. Mindez együtt az újjá­alakult szakosztályvezetéssel megfelelő alapot biztosít a munka javításához. A beszámoló elmondta, hogy — akárcsak hosszú évek óta — most is távoztak a szakosz­tályból tehetségek. Az ifjúsági válogatott Balázs Gabriella- Szegedre, míg a fiúknál Prijatelj János a Budapesti Honvédhoz igazolt. Különleges évnek számít a szakosztály életében az idei. Az egyesület most ünnepli megalakulásának TOO. évfor­dulóját. Ennek megfelelően ál­lították össze az evezősök versenynaptárukat is. A ha­gyományos Duna Kupa nem­zetközi versenyt július 16—17- én rendezik. Március 12-én evezöstalálkozót tartanak, amit összekapcsolnak majd a régi versenyek sportolóiról készült képek kiállításával. Augusztus 20-án — akárcsak tavaly — megtartják a vízifelvonulást. Ugyancsak szerepel a prog­ramban az immár harmadik alkalommal kiírt mohácsi ál­talános iskolások Duna-kapu versenye. AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA R Í Ifll’ |nfl Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁÜNG JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. / | I'llSzerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf.: 134 ______________ Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Ké szült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,-forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Háztűznéző (es­te 7 óra). Illyés bérlet. Stúdiószínház: A bűvös szekrény (este f8 óra). FILM Petőfi: Feltámad a Vadnyugat (n5, n7, n9). Kossuth: Végső visszaszámlálás (10, if2, 2. 4). Hótreál (6. 8). Kossuth t'.lub: Nősül a kapitány (5). Park: Feltámad a Vadnyugat (Í4, f6, f8). Komló, Zrínyi: A Nílus gyöngye (4, 6, 8). Komló, Zrínyi, kamara: Az én kis falum (f5). Mohács: Én a vízilovakkal vagyok (6, 8). A Pókasszony csókja (8). Vajszló: Víz és szappan (5). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.05: Műsor- ismertetés. 8.15: Mai programok. 8.20: Gazdasági magazin. 8.50: Kis magyar néprajz. 8.55: Zenekari muzsika. 9.39: Beszélni nehéz. 9.51 : Új zenei felvételek gyerekek­nek. 10,05: Elvesztett otthonunk. Ri­port. 10.36: Kórusmuzsika. 10.51: Operettrészletek. 11.20: Nóták. 11.54: Reklám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Műsorismertetés. 14.10: A citrusfa levelei. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika. 15.30: Zenei fo­galom. 16.05: MR 10—14. 17.00: Olvastam valahol. 17.20: Madrigá- •lok. 17.30: Balázs Klári, Korda György és az Expressz együttes fel­vételeiből. 18.02: Könyvszemle. 18.12: Reklám. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Könyvújdonságok. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti maga­zin. 19.16: A seregben. Rádiójáték. 20.39: Népdalest. 21.20: Változatok a történelemre. 22.20: Tíz perc kül­politika. 22.30: Az Állami Orosz Énekkar Csajkovszki j-kórusokat éne­kel. 22.45: Szűrővizsgálatok számító­géppel. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Zenés dél­előtt. Közben. 10.45: Láttuk, hal­lottuk. 11.24: Világújság. 12.00: Hírek. 12.10: Voith Ági és Bodrogi Gyula énekel. 12.25: Útikalauz üdü­lőknek. 12.30: Postabontás. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Tea hármasban. 15.05: Diákíoci. 15.15: Pihenőidő. Közben: 16.58: Műsorismertetés. 17.30: ötödik sebesséa. 18.29: Rek­lám. 18.30: Fiatal előadók műso­rából. 19.05: Jákó Vera összes nó­tafelvétele a Rádióban. 19.33: Ope­rettfelvételek. 19.50: Komjáthy György műsora. 20.50: Hévízről az Andaman tengerig. 2Í.05: Közkí­vánatra. 22.40: Barangolás régi hanglemezek között. 23.20: A dzsessz története. 24.00: Virágénskek. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.05: Muzsikáló reggel. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.08: Időszaki kiállí­tások. 8.13: Kamarazene. 8.55: Tamássy Zdenkó zenés játékaiból. 10.30: Pillanatkép. 10.35: Szimfo­nikus zene. 11.34: Operafelvételek. 12.10: Romantikus kamaramuzsika. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Ki­csoda ön? 13.25: Bepillantás Lajtha László népzenefeldolgozó műhelyébe. 13.55: Haydn: C-dúr szimfónia. 14.23: Slágerről sláger­re. 15.03: Fúvós nyitányok. 15.20: Operatörténeti érdekességek. Köz­ben: 17.02: Versek. 17.12: Az ope­raközvetítés folytatása. 18.30: Az MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 19.03: Műsorismertetés. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Kapcsol­juk a Pesti Vigadót. 20.20: Szo­borpark Pápán. 20.40: A hangver­senyközvetítés folytatása. 21.25: Ope­raáriák. 21.40: Zenekari muzsika. 22.35: Fejezetek az elektroakuszti­kus zene történetéből. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Informá­ciók Dél-Dunántúlról. 17.30: Hétköz­ben. 18 órakor hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi mű­sor. 19.00: Nemzetiségeink zené­jéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. Hírek. Kívánsághangverseny. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGVAR TELEVÍZIÓ 8.53: Műsorismertetés. 8.55: Té­vétorna nyugdíjasoknak. 9.00: Kép­újság. 9.05: A színész és a vál­tozó viláq. Tőkés Anna. 10.15: Chs- val postás eszményi palotája. Té­véfilm. 11.10: Képújsáa. 17.08: Mű­sorismertetés. 17.10: Hírek. 17.15: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 17.20: Kézenfogva. Érdekvédelmi műsor. 17.30: Sorstársak. 17.50: Halló, hallói Angol filmsorozat. 18.25: Álljunk meg eqy szóra! 18.35: Reklám. 18.45: Tévétorna. 18.50: Cim-cim. Irodalmi reitvénymű- sor gyerekeknek. 19.10: Esti me­se. 19.25: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Rózsás Hu­bert. Csehszlovák bűnügyi komédia. 21.15: Van öt perce? 21.20: Uno­káink sem foqják látni. 22.00: Az Ahmad Jamal Quartet a ,,Pori Jazz 1997" fesztiválon. 22.35: Hír­adó 3. MÁSODIK MŰSOR 17.33: Műsorismertetés. 17.35: Kép- úisáq. 17.40: Hírek német nyelven. 17.45: Elágazások. Holland bclett- film. 18.00: Dél-al'öldi mozaik. 19.00: Én. az apa. NDK tévéfilm. 20.00: Képújság. 20.05: Reklám. 20.10: Bayern München—Real Mad­rid. Bajnokcsapotok Európa Knpá- ia labdarúac-mérkőzés A szünet­ben: Kb. 20.55: Híradó 2. 22.05: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 14.55: Művelődési adás. 15.15: Adás tanulóknak. 15.30: Mi a film? 16.00: Jó napotl 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.40: Legendák — sorozat gyere­keknek. 18.10: Művelődési adás. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: iRajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Idő­járás. 20.00: Sportszerda: Labda­rúgó Európa Kupák — Bayern—Real közvetítés. 22.30: Tv-napló. 22.50: Riport. 23.20: Éjjel is, nappal is. 1.20: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 15.30: Éjjel is, nappal is. 17.30: Zágrábi körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Tudományos fórum. 21.30: Hírek. 21.35: Művé­szeti est. PMSC—Építők Atlétika PMSC-Épitökre változott a PMSC atlétikai szakosztályának neve. A piros-fekete atléták ezentúl ezt a nevet használják a versenyeken. MNK eredmények A február" 28-án lejátszott találkozók eredményei: P. Gáz­mű—Boly 0-4, Dunafalva—Mo­hács 0-3, Sásd-Mázaszászvár 0-3, Üjpetre—Siklós 0-1, Bere- mend—PVSK 0-1, Felsőszent- márton—Sellye 0-4, Kishárságy — PBTC 0-7. Jól szerepeltek a Tricotex Kupa országos fedettpályás bajnokságon a baranyai ver­senyzők. A komlóiak közül az 5 kilométeres férfi gyaloglás­ban Kirszt 2., Szép 7. lett. A nőknél 3 km-en Alföldi hatodik helyezést ért el. A PMSC spor-. tolói közül Szabó Tamás 3000 méteres síkfutásban az 5. he­lyen végzett, míg a „Ki a leg . . .” meghívásos viadalon a komlói Ekler Mónika 800 mé­teren 2., a PMSC-s Magyar Ferenc pedig első lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom