Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)
1988-03-04 / 64. szám
Labdarugó IMS I Ugye, milyen sivár igy nétök és játékosok nélkül az újmecsekaljai pálya? Ma délután már más képet mutat majd. Proksza László felvétele Tavaszi idénynyitó Újmecsekalján A megerősödött Békéscsaba a PMSC ellenfele Könyvajánlót Baranya megye testnevelés- és sporttörténete Kézilabda Egy félidő már van! Borsodi Bányász-PMSC 21-18 (12-8) NB I. női mérkőzés. Pécs Városi Sportcsarnok, 700 néző. V.: Ambrusné, Pusztainé. PMSC: Hang — Ancil, Gergely 1. Tóth 7, Dézsi, Dolmány 1. Szabó 6. Cserék: Takaró (kapus), Kruzsics, Gere- g.uly, Sutyor, Szonyi 3. Edző: Sudár Ferenc. Bocsiné átlövésével indult a góltermés, Tóth azonban rendre válaszolt a válogatott balkezes lövő találataira, igy, amikor a 12. percben Gergely is betalált, kezdődhetett elölről az előnyszerzés. A 17. perctől egymást követően háromszor jutottak büntetőhöz a hazaiak, s mivel Szabó nem hibázott, a 18. percben átvették a vezetést a pécsiek. A 22. percben 7-7-nél a túl nagy vehemenciával játszó Gergelyt kiállították, s mivel visszatértekor Szabó került a sorsára, elhúzott a Bányász. A hazaiak ziccereket hibáztak, és közben többször is eladták a labdát, a rutinos borsodiak éltek a lehetőséggel és négygólos előnyt harcoltak ki a szünetig. A második játékrészt ismét góllal kezdő vendégek találatára ezúttal Szabó válaszolt, s mivel az időközben lecserélt jobb oldalban Szanyi kétszer is betalált, két gólra megközelítette ellenfelét a PMSC. Ezúttal is emberelőnyből jutottak lélegzetvételhez a vendégek, mert az egyéves szünet utón pályára lépett Kruzsicz szabálytalankodott. Emberhátrányból nem bírta a lépéstartást a Pécs, így a 44. percben már ismét négyre nőtt a vendégek előnye. Tóth szoros emberfogással kísérte Bocsinét, aminek meglett az eredménye: ugyanis az 58. percben felzárkózott két aólra a piros-fekete gárda. A nagy akarás azonban ismét hibákra kénv- szerítette Tóthékat, így a kimaradt ziccerekkel ismét három gólra növelte előnyét a Bányász. Nehezen találták el a kaput a iátékidő első 10 percében a hazaiak, s ennek, valamint a négyperces emberhátránynak eredményeként elhúztak a vendégek. Szünet utón kevesebb hibával és jó taktikával már a PMSC nyerte a félidőt, egyelőre azonban ez még kevés volt a pontszerzéshez. A hazaiaknál Hang végig nagyszerűen védett, Tóth hibái ellenére is a csapat mozgatóiának bizonyult, mellette Szabó diJ csérhető még a büntetők értékesítéséért. A vendégek legeredményesebb iátékosai: Bocsiné 10, valamint Enginé és Feketéné 3—3 góllal voltak. November 22-én játszottál utoljára mérkőzést a labdarúgó NB l-ben, akkor ért véget oz őszi idény. A tavaszi most kezdődik a hét' végén. A szezon első fordulójában mély lesz a talaj minden pályán, de hát a kellemes januári klíma után senki sem gondolhatta komolyan, hogy puskaporszáraz játékterek várják a csapotokat a rajton. Úgy hozta a tavaszi sorsolás - omi ugyanaz, mint az őszi, csak a pályaválasztói jog cserélődött fel -, hogy a legelején pestiek nem játszanak egymás ellen, hanem vidékiekhez mennek, vagy azokat fogadják. A műsor: Siófok —Tatabánya, Debrecen—FTC, Honvéd—Vác, PMSC—Békéscsaba, Rába ETO-Kaposvór, Vasas-Haladás (mind szombaton), ZTE-Ú. Dózsa, MTK-VM -Videoton (mindkettő vasárnap). Böngésztem a Foci című lapban megjelent számítógépes jóslatot: eszerint a Honvéd lesz a bajnok a Tatabánya és az MTK előtt, a Debrecen és a Kaposvár a két kieső, a PMSC pedig a 8. helyen köt majd ki, a Békéscsaba, a szombati ellenfele pedig a 13.-on.- Sok minden miatt tisztelem a számítógépeket, de azért nem ülök lel minden jóslatuknak. Akkor, amikor a csapatunk második lett, előtte őzt ígérték a gépek, hogy a kiesőjelöltek között leszünk. Szerencsére nem igy történt. Hát igy vagyok én ezzel az előrejelzéssel - mondotta tegnap Garami József, a PMSC vezető edzője.- Nagyon fontos a jó raji, ezt átérzik a játékosaink is. Szeretnénk nyerni a Békéscsaba ellen. Figyelmeztető viszont, hogy a kupában kitünően szerepeltek. Új játékosokat igazoltak a télen, a fiatalítás jót tett nekik. Szekeres, a csabaiak villámembere különösen veszélyes, ezért rá külön oda kell Ügyelnünk. Változás a totóban A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint az 1988. március 5-i és 6-i, 10. fogadási hét totószelvényéről a 12., Bielefeld—Düsseldorf Bundesliga II. osztályú találkozót törölték. Ehelyett a 15., Bp. Honvéd—Váci Izzó NB l-es összecsapás számit fömérközésnek. A Békéscsaba valószínű ösz- szeállítása: Gulyás - Szenti, Ottlakán, Fabulya, Csanálosi - Kerepeczky, Csaló, Fodor, Adorján — Csernus, Szekeres. A PMSC várhatóan igy áll fel: Bodnár - Kónya, Torna, Hámori, Brezniczky dr. - Megyeri, Túri, Lutz, Lőrincz - Nagy, Lovász. Ez az összeállítás azonban még változhat, mert Kónya kisebb sérüléssel bajlódik, akkor, ha nem játszhat, Bérczy lesz a jobbhátvéd. LÖrincz játéka is kérdéses: taktikai megfontolásokból vagy ő vagy Udvardi kap helyet a o kezdő 11-ben. Március 14-én Lőrincz két mérkőzésből álló finnországi próbajátékra utazik. A külföldre szerződését a szakosztályvezetőség elévülhetetlen érdemeire való tekintettel engedi meg neki még akkor is, ha ezzel a csapat áldozatot vállal, mert Lőrincz például nem játszhat két hét múlva a Fradi ellen emiatt. Mától több változás lesz Nincs könnyű helyzetben a abdarúgó NB II. tavaszi rajtja előtt a Komlói Bányász csapata. A vasárnapi nyitófordulóban annak a Szolnoknak lesznek a vendégei, amely gárda az MNK-ban a Pécsi MSC és a Bp. Építők kiverésével az alacsonyabb osztályúak közül a Volánnal együtt kiharcolta a legjobb 8 közé jutást.- A sikerek újabb sikert szülhetnek — véli Rónai István, a komlóiak edzője, de rögtön hozzáteszi —: a csapatom számára rendkívüli fontossággal bír az első négy találkozó, sorrendben a Szolnok, majd otthon a Dunaújváros, idegenben a Salgótarján és isméi hazai pályán a Diósgyőri VTK elleni összecsapás. Gyorson eldőlhet, képesek lesznek-e Gallaiék olyan rojtra, amivel tovább szövögethetik a merész álmokat, vagy meg kell elégedniük az eredetileg megfogalmazott célkitűzésekkel. Nehezíti a dolgukat, hogy bár a felkészülés során jó körülmények és feltételek mellett végezhették el a tervezetteket, több olyan játékos van, oki Újmecsekalján, ami a közönséget érinti. Az egyik: a 14 éven aluliak fényképes úttörő- igazolvány, a 70 éven felüliek pedig személyi igazolvány felmutatásával ingyen mehetnek be az NB l-es mérkőzésekre a déli 2-es számú kapunál (a tornacsarnoknál). A diák- és a katonajegy megszűnt. Ezentúl elővételben jegyet mindig a Mecsek Áruházban, a Rózsa cukrászdában és a Déryné utcai PMSC-székházban lehet vásárolni. Bérleteket ugyancsak elővételben oz újmecsekaljai pályán árusítják, de sohasem a hazai találkozók napján. Horváth László Innen folytatják: 1. Bp. Honvéd 15 9 3 3 24-14 21 2. Rába ETO 15 • 4 3 24-15 20 3. Ű. Dózsa 15 7 3 3 29-13 19 4. Totabánya 15 3 7 3 32-17 17 5. PMSC 15 4 3 4 18-14 17 6. Haladás 13 3 7 3 21-18 17 7. MTK-VM 15 7 2 6 28-29 16 1. Vasas 15 5 3 3 22-23 15 9. Váci Izzó 13 4 4 3 16-13 14 10. Far*ncváros 13 4 6 3 20-20 14 11. Zalaegerszeg 13 3 4 4 13-19 14 12. Siófok 13 3 3 7 18-21 13 13. DMVSC 13 4 3 6 18-25 13 14. Békéscsaba 13 3 6 6 12-26 12 13. Videoton 13 2 7 6 16-20 11 16. Kaposvár 13 2 3 10 14-36 7 sérülés, betegség miatt több hetet volt kénytelen kihagyni. A legfájdalmasabb veszteség a gólkirályjelölt Réli tartós sérülése. A csatár a ZTE ellen már játszott 20 percet, de a héten ismét kímélő edzésekre kényszerült, és ráadásul Vukman bokája is kifordult a hét közben, igy minden bizonnyal a Tábit - Miklós, Schulteisz, Gallai, Andreidesz- Takács, Uhrik, Dárdai, Jurin- Hüber, Varga kezdő tizenegy próbálja megállítani a szolnokiak sikerszériáját. G. G. 1 nnen folytatják : 1. Veszprém 19 11 3 5 25-14 25 2. Ózd 19 8 8 3 27-17 24 3. Szolnok 19 9 4 6 30-26 22 4. Diósgyőr 19 10 2 7 28-28 22 5. Szeged 19 8 5 6 30-17 21 6. Dunaújváros 19 9 3 7 30-21 21 7. Komló 19 8 5 6 30-24 21 8. Nyíregyháza 19 9 3 7 30-28 21 9. Kecskemét 19 9 2 8 30-28 20 10 Csepel 19 9 2 8 28-26 20 11. Bp. Volán 19 8 3 8 29-30 19 12. Eger 19 6 7 6 28-32 19 13. Salgótarján 19 6 6 7 24-22 18 14. Nagykanizsa 19 7 4 8 21-26 18 15. Ajka 19 4 9 6 17-19 17 16. Metripond 19 6 5 8 27-30 17 17. III. kér. TTVE 19 3 10 6 20-27 16 18. Kanzicbarcika 19 4 7 8 14-20 15 19. Gonz-MAVAG 19 5 2 12 18-33 12 20. Szekszárd 19 4 4 11 15-33 12 Különleges és az országban egyedülálló kiadvány jelent meg az elmúlt hetekben. A Baranya Monográfia Sorozat legújabb tagja, mely megyénk testnevelés és sporttörténetét dolgozza fel. Nem új a felismerés: egy téma országos feldolgozásához elengedhetetlen feltétel a különböző régiók pontos feltérképezése. Nos, a Baranya megyei szakemberek munkájukkal ehhez adták meg a kezdő lökést, s most már a többi megyén lenne a sor, hogy maguk is elkészítsék a saját kiadványukat. Bár a szerkesztő bizottság elnöke nem fogalmaz ilyen sarkosan, de előszavában utalást tesz arra: a magyar testnevelés- és sporttörténet telies értékű feltárását szeretnék elindítani kiadványukkal. A végső cél távoli, mindenesetre tiszteletre méltó. Mint ahoay tiszteletre méltó or a lelkesedés és az az aprólékos munka is. amit a kötet szerzőinek el kellett végezniük. A becslések szerint a forrásanyaoot feldolgozva, mintegy másfél ezer oldal állt össze, melynek csupán egyharmadát választhatták ki közlésre — elsősorban terjedelmi okok miott. Ez azonban nem jelenthette tények, események kihagyását, inkább szelektálniuk és rövidíteniük kellett az anyagon. Nyugodtan mondhatjuk, sikerrel tették. Sikerrel, hisz monográfiájuk olvasmónvossóaa mellett rendkívül sok adatot is tartalmaz. Az 1867-től 1945-ig terjedő időszak a most meaielent elfő kötetben került feldolgozásra, mig a felszabadulás utáni események a tervek szerint egy éven belül követik ezt a második részben. Az első kötet •tehát 78 évet fog át. Szó MÁRCIUS J., SZOMBAT Labdarúgás. NB I.: PMSC-Békés- csoba, Üjmecsekalja, 14.30. Tartalékbajnokság: PMSC—Békéscsaba, Kovácstetep, 12.30. NB 111.: Táncsics SE—Siklós, Kaposvár. 14.30. MÁV NTE—Boly, Nagykanizsa. 14.30. MNK: P. Hunor—P. Zsolnay, Porcelángyár-pálya, 10.00. Röplabda. NB II., nők: MTEKincsesbánya, Mohács, 11,00. NB II., férfiak: Steinmetz SE—PEAC, Eszék u., 11.00. Asztalitenisz. NB I. nők: Postás SE —P. Spartacus, Budapest, 11.00. NB II.. férfiak: Komlói B.—Nagykanizsai üveggyár. Komló, városi sportcsarnok, 11.00. Teke. P. Gázmű—Csorna, NB II.. férfiak, Építök-csarnok, 14.00. PBTC— Csorna. NB II., nők. Bőrgyár-pálya. 10.0C. Kosárlabda. NB I., férfiak: PVSK —Szolnok, Pécs, városi sportcsarnok, 16.30. Birkózás. Artex Kupa nemzetközi verseny, Nevelési Központ, 9.00. Vízilabda. Osztályozó az OB II/A- ba jutásért: PMSC—Bánki Donát Főiskola, Kecskemét. 13.30. esik benne a sport fejlődésétől megyei, városi és körzeti viszonylatban is. A sportáganként részletes ismertetésre helyhiány miatt nem kerülhetett sor, de azért az asztali- tenisztől a vízilabdáig minden sportág helyt kapott a közel száz oldalas ismertetőrészben. Nagy előnye a kiadványnak, hogy részleteket közöl korabeli újságok cikkeiből, melyek ugyan minden esetben a sporttal kapcsolatos eseményekről szólnak, de képet adnak a XIX. század második felétől a If. világháborúig terjedő' társadalmi mozgásról, fejlődésről is. Megtudhatjuk például, hogy az első pécsi sportcsarnok felépítése 17. ezer forintba került, s azt is, hogy egy társaság 1881-ben gyalog tette meg az utat Pécstől Bala- tonfüredig és vissza, mintegy a turisztikai mozgalom úttörőiként. Persze nemcsak a megye- székhely sportélete bővelkedett érdekes eseményekben. A többi település sportjának alakulására is figyelmet fordítottak a szerzők, gz első kiadás utolsó fejezete Mohácstól Szentlőrincig mutatja be az eseményeket. A kötetet végiglapozva igazat adhatunk az előszóban írottaknak: „Történeti hitelesség és olvasmányosság! Ez volt a monográfia szerkesztő bizottságának a kiadvánnyal szemben támasztott alapvető követelménye. Ennek igyekezett megfelelni olyan megyei testnevelés- és sporttörténeti munka közreadásával, amely megfelel a történeti feldolgozással szemben támasztott szigorú szakmai követelményeknek, ugyanokkor élvezetes olvasmányul szolaál minden érdeklődő számára.” MÁRCIUS 6., VASARNAP Labdarúgás. NB II.: SzolnokKomló, Szolnok, 14.30. NB III.: Paksi SE—Sellye, Paks, 14.30. Bonyhád- PBTC, Bonyhád, 14.30. Mohács-Má- zaszászvár, Mohács, 14.30. Marcali -PVSK, Marcali, 14.30. MNK: Bicsérd —Szentlőrinc, Hetvehely—Komlói Carbon, Bükkösd-P Postás, Szajk— PEAC, Lippó-Villány, Sátorhely- Steinmetz SE. Károlymajor—Kémes (mindenütt az elöl állók a pályaválasztók, a kezdési időpont mindenhol: 14.00). Kézilabda. NB I., férfiak: PMSC— Békéscsaba, Pécs, városi sportcsarnok. 11.0C. Birkózás. Artex Kupa nemzetközi verseny, Nevelési Központ. Pécs, 9 00. Kosárlabda. NB I., nők, rájátszás: BSF-PVSK, Budapest, 16.00. NB. I., férfiak: Ganz-MAVAG-PVSK, Budapest, 11.00. K. L. AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Röplabda. NB II., nők: Pécsi VM- Fatabánya, öz u., 11.00. Sok függ a szolnoki bem utatkozástól P. Zs. A hétvége sportműsora