Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)
1988-03-28 / 87. szám
Dunántúli napló 1988. március 28., hétfő Pedagógusok megyei ifjúsági parlamentje (Folytatás az 1. oldalról) mennyien ismerhetjük: alacsony fizetés, ebből is következően — elsősorban a kisebb településéken - a képesítés nélküliek növekvő száma. Korábbi hibás döntések eredményeként jelentős túlóraszám vállalására való kötelezettségek. Másrészről nem kellően koordinált alternatív tantervek, és a gyerekszemek csillogása, ahogy a tanárra néznek. Elnőiesedés és régi-mai tanáregyéniségek tisztelete. Mégis volt valami alapvetően új ezen a szombati megyei pedagógus ifjúsági parlamenten. Nemcsak Fischer Jánosnak, a megyei tanács művelődési osztályvezetője önkritikus, elemző szóbeli kiegészítésére, majd az osztály munkatársainak jelentős többletmunkát okozó ígéreteire gondolok. Inkább azt említeném, ahogy a fiatal pedagógusok törődnek saját dolgaikkal. A felszólalások túlnyomó többségéből alapos felkészültség, a jogszabályok pontos és naprakész ismerete, az együttműködési lehetőségek felajánlása „sütött”. Még azokról a felszólalásokról is ezt kell mondanunk, amelyek helyi, konkrét iskolai, óvodai problémákat láttak érdemesnek felvetni a parlamenten, és azokról is, amelyek országos gondok megoldásában kérték a megyei vezetés segítségét. És itt volt az egyik paradoxona a szombati — és valamennyi — ifjúsáqi parlamentnek: a helyi szinten megoldható dolgok nem feltétlen valók a tágabb közösség elé, és mivel a közbeeső szintek (városi, megyei) szerepe a jelenlegi oktatási törvény szerint módosulóban van, országos szinten pedig jóval kevesebb a pénz, mint a jóakarat, legfeljebb tapasztalatcserének, abban viszont rendkívül értékesnek ismerhetjük el a pedagógus parlamentet. Ebben a szellemben szólt hozzá a rendkívül sokféle kérdéskört felvető tanácskozás 'munkájához Kiss Gvörg y, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának osztályvezetője is. A jelenlévő küldöttek végül a kiegészítésekkel együtt elfogadták a megyei tanács 'beszámolóját, és a többi dokumentumot. Majd kilenc küldöttet választottak a júniusi orszáqos pedagógus ifjúsági parlamentre. Bozsik László Milyen szocializmust építsünk? Véget ért a KISZ Pécs Városi Bizottságának küldöttgyűlése A KISZ Központi Bizottsága szombaton ülést tartott, s ezen az ülésen is szó volt többek között arról, hogy a jelenlegi időszakban különös jelentősége van annak, hogy a KISZ mit mond és hogyan érvel, milyen leendői vannak. Szombaton azonban nemcsak a KISZ KB-ban tanácskoztak, hanem Pécsett is, mégpedig egy egyhetes komoly munkát fejeztek be: a JPTE aulájában plenáris üléssel ért véget a KISZ Pécs Városi Bizottságának rendkívüli küldött- gyűlése, melynek témáját jelzi a tanácskozás címe: „Milyen szocializmust építsünk?" A plenáris ülésen dr. Jádi Tamás, a KISZ Pécs Városi Bizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket, majd a szekcióvezetők számoltak be az elmúlt héten végzett munkáról. Nyolc szekcióban folyt a munka, s minden szekcióvezető elmondhatta, azt, hogy a vita tartalmas, konstruktív, helyenként szenvedélyes volt. A városvezetéssel, irányítással, intézményrendszerrel foglalkozó szekcióban a tanácsról, a tanácskozási központokról, a város életét érintő döntések meghozatalának módjáról, s nagymértékben ezek nyilvánosságáról esett a legtöbb szó. A gazdaság, gazdaságpolitika szekcióban három fő kérdés köré csoportosult a vita: az illúziómentes gazdaságpolitika, a munkaerőhelyzet és a környezetvédelem. Állásfoglalásukba bekerült az a vélemény is, hogy semmiképpen nem támogatják a nyugdíjkorhatár fölemelését. A lakáshelyzettel foglalkozó küldöttek a lépcsőzetes lakáshoz jutásban látják a lehetőséget, s fontosnak tartják egy jövedelemtől függő lakbérrendszer kidolgozását. Az infrastruktúrával kapcsolatos vélemények kialakításánál elhangzott, hogy támogatják a történelmi belváros megóvását, de elhangzott az is, hogy a betegbiztosítás rendszerét a fiatalok véleménye szerint teljesen új alapokra kell helyezni. A közoktatás szekcióban többek között az intézményi fejlesztések elégtelenségéről, a vállalatok és a szakmunkás- képzők közötti érdekeltségi rendszer hiányosságairól, s az oktatás területén meglévő anyagi korlátokról tanácskoztak. A hatodik szekció a felsőoktatással, tudományos élettel foglalkozott, s itt elsősorban az értelmiség társadalmi szerepének újragondolását igényelték, hiszen ez nagy segítséget jelenthetne a társadalmi problémák megoldásában. A közművelődéssel foglalkozó szekció fontosnak látta a közművelődés társadalmasítását, s végül a szabadidővel, sporttal foglalkozók elsősorban a diáksportról, a turisztikáról, a felnőttek szabadidős sporttevékenységéről, illetve ezek továbbfejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak. Valamennyi szekció megfogalmazta javaslatait, azt, hogy mindezen területeken mit tehet a KISZ. S minthogy itt most csak címszavakkal tudunk utalni a felmerült témákra, megemlítjük, hogy az állásfoglalás rövidített változatát a közeljövőben lapunk le- közli. A rendkívüli küldöttgyűlés munkájához hozzászólt Szentirányi József, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának első titkára, Komlódi Józselné, Pécs Város Tanácsának elnök- helyettese, dr. Horváth Csaba, a Szakszervezetek Pécs Városi Bizottságának titkára, dr. Fodor László, a KISZ Baranya Megyei Bizottságának első titkára és Komor Gábor, a KISZ KB munkatársa. Valamennyien elismerően szóltak a rendkívüli küldöttgyűlés munkájáról, az ifjúság komoly, a jövőt jobbító szándékáról, a nyilvánosság akarásáról. Cselik Lászlónak, a KISZ Pécs Városi Bizottsága első titkárának zárszava után — melyben hangsúlyozta, hogy a küldöttgyűlés csak akkor éri el célját, ha a munka igazán ezután indul el - került sor a szavazásra. D. Cs. Kommunista műszak a szénbányáknál 8640 tonnával j a nyugdíjasokért Mintegy 10600 nyugdíjas él a Mecseki Szénbányák foglalkoztatási körzetéhez tartozó településeken. Csaknem 50 százalékuknak nagyon szerény összeget kézbesít havonként a postás. Még a nyugdíjak az elmúlt három év alatt mindössze 6-8 százalékkal emelkedtek, reálértékük ennek a többszörösével csökkent. így napjainkra a bányász nyugdíjasok közül is sokan a létminimum határán tengődnek. Ezeknek az idős embereknek a sorsa egyetlen aktív bányász számára sem lehet közömbös. Március 26-án valamennyi bányász részt vállalt a nyugdíjasokat segítő rendkívüli műszakból. Judt István üzemvezető elmondta: 177 munkás közül 99-en a szénfalon dolgoztak a délelőtti műszakban, a többiek kisegítőként végezték munkájukat. Terveik szerint 400-450 tonna szenet küldtek napszintre. Vasas Bányaüzem Petőfi-aknáján Deres Endre üzemvezető arról tájékoztatott, hogy a résztvevő 259 fő 1500 tonna szén kitermelését vállalta, az adminisztratív dolgozók az irattárat rendezték, míg számosán a külszínt csinosították. A Komló Bányaüzem Zobók- bányáján Papp István diszpécsertől megtudtuk, hogy az úgynevezett lapos területen 385 földalatti és 170 külszíni munkás szorgoskodott. Bétán a meredek területen 198 földalatti és 94 külszíni munkás 1600 tonna szén kibónyászá- sára vállalkozott. Szászváron Wäger József üzemvezető informált, hogy 120 fizikai munkás 550 tonna szenet küldött napszintre, míg 68-an a külszínen dolgoztak. A föld alatti munkások vasárnap folytatták a munkát és kétnapi termelésüket, összesen 650 tonnára tervezték. Wäger József elmondta, hogy a Békeaknán a nem fizikai munkások betonozást végeztek. Kovács László központi diszpécser vasárnap délután elmondta, a kommunista szombat három műszakjában a föld alatt 2608 magyar, 337 lengyel bányász, a külszínen 1383, a kiszolgáló üzemekben 2331 fő dolgozott és a tervezett 8500 tonna szén helyett 8640 tonna szenet termeltek. Napi munkabérüket a már említett célokra ajánlották fel. Nagy István Felejthetetlenül komoly móköaas Befejeződött az Osztály-harc vetélkedő A nyertesek: Zrínyi 3/B, Pollack 4/B Már-már arra gondolok, hogy nincs olyan jól szervezett rendezvény, ami ne lehetne sikeres, mondjuk a középiskolások körében. Igen nehezen tudja elképzelni például a hangulatot az a kívülálló, aki nem volt ott szombat délután a pécsi Sportcsarnokban. Osztály-harc volt itt, a szó 1988-as értelmében. A megyei KISZ-bizottság kezdeményezésére novemberben 114 középiskolai osztály jelentkezett a vetélkedőre. A szombati döntőig négy blokkban gyűjthet- tek előpontokat. Megdolgoztak, hiszen sportügyekben, „gondolkodunk, tehát vagyunk" címmel szakmai témákban, „sok kicsi sokra megy" elnevezéssel könyvárusítással és üvegbetétek árainak gyűjtésével, Diák címszóval a tömegkommunikációs eszközökben való szerepléssel volt dolguk. No és nekünk is, jegyzem meg, mert a Dunántúli Naplót is többször felkérsék — egyébként ötletesebbnél, ötletesebb kívánalmakkal - arra, hogy népszerűsítsen bizonyos osztályokat. A szombati egész napos fináléba a legjobb 20 osztály került. Délelőtt játékos sport- versenyeken gyűjthettek Csipi- két. Óriástörpe valutát, amivel aztán licitálhattak délutáni mókás játékokra. Arra gondolok, mennyi ötlet, mennyi harag félelem és „ez igen” születhetett ezekben a napokban. Erről tanúskodik a sportcsarnokbeli záróvetélkedő is. Hétszáz diák lelkes tombolása semmihez sem mérhető, és ha a tanárokon, a jelenlévő fődrukkereken is megjelennek az izzadságcseppek, vagy ha ők is csak annyit tudnak mondani: igazatok van... — nem is kell mást hozzátenni. Egekbe emeltem az Osztályharc vetélkedőt, mert úgy érzem, ilyen összejövetelekre is szükség van. A tanórákon kívül, hogy jobban megismerhessük azt, aki nyökög csupán egy-egy felelet alkalmából, vagy akiről le lehet fogadni, hogy mindig fújja az anyagot. Végül is a monstre összecsapás végén stílszerűen holtverseny alakult ki. Gondban is voltak a szervezők, hogyan osszák el két csapatnak az egyetlen „Év osztálya” feliratú zászlót. Pénzfeldobás következett, a vesztes hamarosan hasonló zászlóhoz juthat. Bölcs döntés volt, csakúgy mint az Osztály-harc vetélkedő megszervezése. A végeredmény: a legjobb húszból holtversenyben első a pécsi Zrínyi . Szakközépiskola 3/B és a pécsi Pollack Szak- középiskola 4/B osztálya. Harmadik a pécsi Janus szakközépiskola 3'E osztálya, egyetlen ponttal lemaradva. (Valamennyiük jutalma háromnapos Virslievés sei némi nehezítésbalatoni nyaralás.) 4-5. holtversenyben a siklósi Táncsics Gimnázium 3/A és a komlói Steinmetz Szakközépiskola 3/D osztálya. Bozsik L. Zöldár a Dunán (Folytatás az 1. oldalról) sóg érdekében a következő ötéves tervben szerepel, hogy hatvan centiméterrel megemelik a mellvédet. Itt Mohácsnál a tetőzés jövő szerdára várható. A szokásosnál korábban érkezett zöldár oka, hogy idén március első felében az átlagosnál hidegebb volt az idő, több csapadék hullott, nagy mennyiségű hó halmozódott föl az Alpokban, Bajorországban és Ausztria területén. A hónap második felében azonban megenyhült az idő, s emellett újabb, nagyobb mennyiségű csapadék hullott. Elmentünk még a városon már kívül eső, 3-as számú gátőrházhoz, amit azonban zárva találtunk. Igaz, nincs még készültség, tapasztalt mohácsiak szerint a tegnapi helyzet még egyáltalán nem volt veszélyes. Fölkapaszkodva a gátra, látszott, hogy a város déli határánál lévő zátonyt már elöntötte a víz, az ártéri fák már víz alatt álltak. A gáton nézelődve és sétálgatva a véletlen jóvoltából összetalálkoztunk az előző gátőrrel, ő is a vizet figyelte. Húsz évig volt gátőr, így hát alapos ismeretek birtokában mondhatta: ez még nem komoly, majd akkor, ha még egy métert, vagy netán többet is emelkedik a vízszint.. . Dücsö Csilla-f SZÍNHÁZI világnap. Vasárnap a világ valamennyi színházában felolvasták Peter Brook üzenetét a színházi világnap . alkalmából. A Pécsi Nemzeti Színház mindkét tegnapi előadásán Moravetz Levente tolmácsolta az üzenetet.-ó- HANOI: Vietnam szombaton külügyminisztériumi jegyzékben tiltakozott amiatt, hogy Kína a napokban elutasította a Spratly-szigetek körül kialakult konfliktus tárgyalásos rendezését. A jegyzék átnyújtásakor a vietnami külügyminiszter első helyettese ismételten követelte, hogy a kínai hadihajók - Peking március 17-edikei ígéretének megfelelően — ne akadályozzák a 14-edikei összecsapásban megsérült vietnami hajók mentését, az eltűnt tengerészek felkutatását és a Spratly- szigetek ellátását biztosító vietnami hajók közlekedését.-f TEHERÁN, BAGDAD: Iráni iszlám gárdisták két rakétát lőttek ki vasárnap reggel Bagdadra. Az iraki Forradalmi Parancsnokság Tanácsa és a kormányzó Iraki Baath Párt közös közleményben szögezte le szombaton, hogy az ország vezetésének leitett szándéka bevetni minden rendelkezésére álló eszközt az Irán elleni háborúban.-<j>- MOSZKVA: A vasárnapi központi szovjet lapok helyszíni tudósításaiból egyértelműen kiderül, hogy Jerevánban, Bakuban és a többi térségbeli városban nyugalom volt, bár szombatra az úgynevezett „Ka- rabah-bizottsáa" megmozdulásokat tervezett. A Komszomolsz- kaja Pravda szombaton és vasárnap megjelent kétrészes cikkében emlékeztetett arra, hogy a karabahi lakosság már két esztendeje ír leveleket az illetékeseknek, gyűjt aláírásokat, követeli a felgyülemlett társadalmi, szociális, gazdasági és más problémák megoldását. Az első, igaz kis létszámú tüntetésre 1987 októberében került sor az autonóm területen.-<?- RÓMA: ötvenöt éves korában vasárnap meghalt Re- nato Salvatori neves olasz színész, aki egyebek között olyan rendezőkkel filmezett, mint Luchino Visconti és Dino Risi. Hosszú betegség vetett véget életének. A leghíresebb filmek, amelyekben kitűnt alakításával: az 1960-as ,,Rocco és fivérei" és az 1969-es „Z., avagy egy politikai gyilkosság anatómiája."-f WASHINGTON: Visszatér a Közel-Keletre George Shultz amerikai külügyminiszter, hogy folytassa az amerikai béketerv elfogadására irányuló erőfeszítéseit. Shultz április 3. és 8. között Izraelbe, Jordániába. Egyiptomba, Szíriába és Szaúd-Arábiába látogat. 0 2DY I mm* múl 9 2: 3,6; 6,1 és 8,6m3-es tételben HOMOK FUVAROZÁST VÁLLALUNK a vasasi elágazással szemben lévő HOMOKBÁNYÁBÓL. ANYAGÁR FELRAKÁSSAL 72-ft/m3*AFA A homok saját fuvareszközzel is elszállítható! MEGRENDELÉS: a PANNON VOLÁN fuvarvállaló irodáiban és a helyszínen. FELVILÁGOSÍTÁS A 13-908-as TELEFONON