Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)
1988-03-26 / 85. szám
Az NB l-ért játszhat a Pécsi Postás férficsapata Készülnek a postás kosarasok, hogy esetleg megpályázzák az NB l et Heti jegyzetünk Zöld asztalnál Hiába csűrjük, csavarjuk, a zöld asztploknál már nem vagyunk a régiek. Azon ugyan akár vitatkozhatunk is, hogy mi hangzik szebben, a negye"- dik helyezés, vagy a bronzérmes hely? A lényeggn nem so- kdt változtat, aki -ugyanis olvas lapokat, az tudja, hogy a magyar férfi asztalitenisz-válogatott csapat a harmadik helyért folyó mérkőzésen alulmaradt a Szovjetunió csapatával szemben. Igaz, a bronzérem kijár így is, és azt is kár volna elvitatni a fiatal csapattól, hogy ez szép eredmény. Az ő részükről szép. A magyar asztalitenisz egésze részéről, különösen, ha a női csapat hatodik helyezését sem felejtjük, legfeljebb mérsékelt teljesítményként értékelhetjük. No igen. Ilyen az élet. Mások is megtanultak pingpongozni. — Mondhatjuk bölcsen. Igaz ezzel szemben az az állítás is, hogy mi viszont sokat felejtettünk. Ha nem így lenne, még mindig világklasszisokból állíthatná össze a mindenkori szövetségi kapitány a csapatát, ma is lennének Barnához, Soóshoz, Sidóhoz, Ber- czikhez, Klampárhoz és Jónyer- hez hasonló világklasszisaink. De hát ma hozzájuk hasonlóak nincsenek. A mai Klam- pór sem az a Klampár, aki volt, Bátorfi Csilla nagy reménység, de a reményeket még valóra kell váltania. Az idei EB-én úgy látszik nem remegő lábbal lépnek vele szemben sem az asztalhoz az ellenfelek. Hová lettek a klasszisok? Hová lett a nagy csapat? Nyugalomba vonultak. Ez természetes. A baj az csupán, hogy mögöttük, a mai eredményekből csakis ez olvasható ki, nem növekedett fel egy hasonló tudású és elszánt nemzeAmire szinte senki sem gondolt: az NB l-be jutásért játszhat a Pécsi Postás férfi kosárlabda-csapata. Csoportjukban az Alba Regia Építők mögött a második helyen végeztek az NB ll-ben a postások, ezzel jogot nyertek arra, hogy a MEAFC-cal, o Nagykőrössel, a TFSE-vel, a Hódmezővásárhellyel és az AR Építőkkel együtt megküzdjenek a felsőbb osztályba kerülésért.- Körmérkőzés lesz oda-visz- sza alapon, de nekünk az AR Építőkkel nem kell megmérkőznünk, mert az ellenük .. elszenvedett két. vereséget vlsz- szük magunkkal — mondja Rabb József, az együttes játékosedzője, aki csapatkapitány is. - Ebből a hatosból kerül ki a három feljutó. A nyolc mérkőzésből ötöt kellene megnyernünk ahhoz, hogy az NB •l-be kerüljünk. Erre 10 százalék esélyünk • von. A sorsolásunk mindenesetre nem rossz,, hiszen az utolsó két hazai találkozónkon az általam leggyengébbnek ítélt két csapat ellen lépünk pályára. Nem tinédzsercsapat a P Postás. Rabb József 40 éves, Vojtek, Darázs, Harczi szintén 30-on felüliek. Rajtuk kívül Solti, Szakács, Tálján, Homo- ties, Priger, Tejes és a három ifjúsági: Sashegyi, Jani és Zalai jutott szóhoz. (Az NB ll- ben az a szabály, hogy mindig pályán kell lenni egy utánpót- lóskorúnak.)- Pálvölgyi csapata, a Siófok nagyon fel akart kerülni, ők is megnyerték az első hat mérkőzésüket az ősszel, akárcsak mi. Akkor már sejteni lehetett, hogy az AR Építők mögött ez a két gárda viaskodik majd a második helyért. A sorsdöntő találkozón aztán legyőztük a siófokiakat, ezzel el is dőlt kettőnk között a harc. Dehogy hittük volna, hogy ilyen jól szerepelünk! A rutinunkkal, a távoli dobásainkkal, a pozíciójátékunkkal vertük meg a többi együttest. Bár vajmi kevés az esélyünk az NB l-re, a bóziscégünk, a Posta vállalná a legmagasabb osztályt, biztosítaná a feltételeket. Még annyit a postások teljesítményéhez, hogy a második helyet heti 4 órás edzéssel vívták ki. Anélkül, hogy megbántanánk őket, ez minősíti az NB ll-t... A Postás a Komarov Gimnáziumban játszotta az NB ll-es mérkőzéseit, itt is fogadja az ellenfeleket a rájátszásban. (Ebben a teremben csak 200 néző fér el, és ha netán az NB l-be jutnának, akkor már nem mérkőzhetnének itt, mivel az NB l-re csak olyan csarnokokat hitelesítenek, ahová minimum 600 néző befér.) Április 9-én Pécsett kezdi meg a rájátszást a Postás a Nagykőrös ellen, és június 4-én a MEAFC ellen ugyancsak pályaválasztóként fejezi be. A NB I. nők, rájátszás az 1-4. helyért. Budapest, 300 néző. V.: Gergely, Szabó IV. PVSK: Pott (—), Hollós (12), Pongrácz legjobb helyzetben a Hódmezővásárhely -és az AR Építők van, 2-2 győzelemmel indul nak. Egyet-egyet visz magával a Nagykőrös és a TFSE, a MEAFC-nak és a P. Postásnak csak két-két veresége van - indulásként. Persze, ettől függetlenül még semmi sincs lefutva. A pécsiek képesek kellemes meglepetésekre. Gondoljunk csak arra: sejtette volna valaki is, hogy az NB ll-ben a második helyen végeznek, és az NB l-be jutásért mérkőzhetnek? Ha valaki erre mert volna fogadni, most komoly pénzek üthetnék a markát.. . H. L. (2), Horváth (11), Balázs (11). Cs.: Kiefer (4), Veres (4), Ábrahám I. (5), Harmata (5), Szakács (-). Edző: Varga Ferenc. Harmadik mérkőzés lesz MTK-VM-PVSK 79-54(45-27) Labdorügö I1IB II. javítani a közepes hazai mérlegen dék. Talán azért ném, meri Jónyerék fénykorában úgy tűnt, hogy a magyar asztalitenisz fényét semmi el nem homó- lyosíthatja, képes mindig megújulni és felvenni a versenyt a céltudatosan élre törő ázsiaiakkal is. Csakhogy közben az asztalitenisz mintha kiment volna itthon a divatból. Eltűntek a pingpongasztalok a kultúrtermekből, az üdülőkből, a munkahelyek ilyen-olyan termeiből. Ezzel persze nem az élvonal gyengült, de tömegek vesztek el a számára. A megmaradt fellegvárakban, például Tolnán, a belső bajok jelei mutatkoztak éppen az utóbbi időben, ami a további leépülés veszélyét rejti magában. A szuper liga fiaskója után most az Európa Bajnokságon bronzérmet szerzett férficsapat teljesítményével tulajdonképpen elégedettek lehetünk, de a sikersportág jelzőt egy ideig még aligha vehetjük elő az asztalitenisszel kapcsolatban.-KA bravúros salgótarjáni győzelemmel a hatos élboly mögött ismét az első számú üldöző pozíciójába került a labdarúgó NB II. táblázatán a Komló. Az elmúlt heti játékosértekezleten arról beszéltek az érdekeltek, nem kell sem előre, sem hátra tekintgetni a tabellán, a jelenlegi pozícióban felesleges számolgatni, a feladat az, hogy minden meccsen tudása legjavát nyújtsa a társaság, s a pályára lépőket maximális győzni akarás jellemezze. Ennek jegyében készülődtek a Diósgyőri VTK elleni vasárnapi összecsapásra. Nem lesz könnyű a két pont itthon tartása a jó erőkből álló, taktikusan játszó, az NB l-gyel kacérkodó gépgyáriakkal szemben, de tudják a fiúk, csak győzelmekkel lehet megnyerni a közönség kegyeit, s bizony illene már az idei bajnokság meglehetősen közepes hazai mérlegén javítani. A vendégek elég rapszodikusan szerepelnek idegenben, nagy gólkülönbségű vereségek mellett két legutóbbi meccsüket megnyerték. A Salgótarjánban kiállított Uhrik kéthetes eltiltást kapott, s a megsérült kapus, Tábit sem lehet ott a kezdőcsapatban. Így ebben a bajnokságban első ízben lesz kezdőember a kapuban Fullér. Rónai István edző még nem döntött a végleges összeállítást illetően. Fullér mellett biztosan pályára lép Miklós, Schulteisz, Gallai, Jurin, Dárdai, Takács, Réti és Varga, a fennmaradó két helyre pedig Hammer, Andreidesz és Hohmann pályázik. G. G. Már az első félidőben eldőlt a találkozó sorsa, amikor a sérült Sztojkovics nélkül kiálló vasutasokat az MTK-VM agresszív védekezése, gyors’támadásszövése, sok mozgásos játéka meglepte. A szünet utánra már csak az a kérdés maradt, hogy hány ponttal győznek a kék-fehérek. A bronzéremért a mindent eldöntő harmadik mérkőzésre vasárnap kerül sor, 16.00-kor a városi sportcsarnokban, Pécsett. Bálint fl-e Bálint László technikai igazgató kijelölte a Brüsszelében a belgák ellen ma este pályára lépő magyar labdarúgóválogatottat. így állunk fel: Disztl P. - Farkas, Pintér, Balog, Sass - Kozma, Gyimesi, Bognár, Fitos - Kiprich, Vin- cze. Jelentős kihagyás után került vissza a legjobbak közé Kozma István és Pintér Attila, s kerülhet vissza Varga István is. Kozma 1986 szeptemberében Norvégia, Pintér 1986 októberében, Hollandia ellen, Varga pedig 1987 júliusában az NDK-val vívott mérkőzésen volt utoljára válogatott játékos. AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Dunántúli napló Hükorcsolya-vb A Budapest Sportcsarnokban pénteken először a női rövidprogramot bonyolították le. Az amerikai Debi Thomas szerepelt a legjobban, feljött az iskolagyakorlatok után komoly előnnyel vezető NDK-beli Wittre. A rövidprogram legnagyobb közönségsikerét a szenzációsan ugró japán lto aratta, aki az előírt elemekre öt pontozótól 5,8-at, az előadásra pedig egyszer még 5,9-et is kapott. A női verseny állása az iskolagyakorlatok és- a rövid- program után: 1. Witt (NDK- beli) 1,4 hp, 2. Thomas (amerikai) 2,2, 3. Manley (kanadai) 2,8, 4. Leistner (nyugatnémet) 5,0, 5. Kadavy (amerikai) 6,8, 6. Trenary (amerikai) 6,8, ... 12. Téglássy (magyar) 12,6. • (Lapzártakor a férfi szabadkof- csolyázás még nem ért véget.) Kézilabda VÁÉV Bramac-PMSC23-21 (15-10) (Munkatársunk telefonjelentése.) NB l-es férfimérkőzés. Veszprém, 1200 néző. V.: Bergmann, Sziklai. PMSC: Tóth - Kovács I. (3), Horváth (5), Kakas (3), Füzesi (8), Hang, Kunos (1). Cserék: . Gerdesics (kapus), Kovács J. (1), Ková- csevi'cs. Edző: Koleszár.György, Harmat Tamás. Két figyelmetlenség a pécsieknél, Kunos és Horváth hibázik, és a hazai két szélső Tóth kapujába talál. Füzesi az 5. percben még szépített, de utána Putics két bombagóljával elhúzott a VÁÉV. A pécsieknél Füzesi tartotta a frontot, mert előbb átlövésbőj, majd büntetőből is betalál, mivel Horváth is feliratkozott a góllövők közé, 6-4-re feljöttek a vendégek. Gerdesics elmélázott a kapuban, és a balkezes Farkas nagy góllal növelte ismét 3-ra a veszprémiek előnyét. Ezt követően Horváth és Füzesi válaszoltak a hazaiak góljaira, mivel a 21. percben előbb Füzesit, majd később Kakast is kiküldték, előnyhöz jutott a Veszprém, és így sikerült öt góllal elhúzni a pécsiektől. Szünet utón Kakas is beszállt a góllövők közé, kapaszkodtak a vendégek. Sajnálatoson a 44. percben Füzesi 7 méterest hibázott, aztán ismét növelni tudták előnyüket a veszprémiek. A 48. percben Kovács I. betalált szélről, s mivel Tóthnak is sikerült egy büntetőt belőnie, az 50. percben 19-17-re feljött a PMSC. Sajnos, ismét rövidzárlat következett a piros-feketéknél. Előbb Kovács I. hagyott ki ziccert, majd Kunos ment bele védőjébe, s mivel Füzesi is eladta a labdát, Putics ismét 4-re tudta növelni a gólkülönbséget. Az idei bajnokságban eddig hazai pályán félelmetes eredményeket produkáló veszprémiek hiányosan álltak fél á találkozóra. Áment, Brenner és Gyurka hiányát nagyon megérezték a volt bajnokcsapat tagjai, ugyanis ha a Pécs nem követ el többször alapvető hibát, már az első félidőben megszoríthatták volna Pardiékat. A második félidőben átvette az irányítást a PMSC, és ha kicsit több szerencséje van, elvihet- ték volna az egy pontot Veszprémtől. A kapuban oz első félidőben egyik pécsi portás sem találkozott a labdával, szünet után Tóth feljavult teljesítménye szinkronban volt a Kakas, Füzesi, Horváth trió produkciójával. Amennyiben képesek lettek volna a szélsők is jobb játékra, mindkét pont elérhető közelségbe került volna. A hazaiak legeredményesebb játékosai: Huszti (7), Putics (6) voltak. Kapu László * Vasas-PMSC 31-16 (16-6). NB I. nők, Budapest. PMSC: Hang - Sutyor (1), Szanyi, Tóth E. (5), Dézsi, Dolrrfány, Szabó E. (7). Csere: Takaró (kapus), Kruzsics, Mészáros, Ancil (2), Gereguly (I) . Edző: Sudár Ferenc. Végig nagy fölényben játszott a Vasas, a pécsiek teljesen megadták magukat. A Vasas legjobb dobói: Barna (II) , Nyári (6), Győr (5), Bé- nyei (3). A hétvége sportműsora MÁRCIUS 26., SZOMBAT. Labdarúgás. NB III.: Paksi Atom —Mázaszászvár, Paks. 15.00. Megyebajnokság: PEAC—Újpetre, Zsolnay- pálya, 11.00. P. Postás—Sásd, Postás-pálya, 10.30. P. Gázmű—P. Kinizsi, Gázmű-pálya, 10.30. P. Zsolnay — Vasasi B.. Zsolnay-pálya, 15.C0. Asztalitenisz. NB I. nők: P. Spartacus— Sabaria, Anikó u., 11.00. Röplabda. NB. II. férfiak: Steinmetz SE—Győri KTMF, Eszék u., 11.00. Kézilabda. KIOSZ Kupa nemzetközi női torna, szentlőrinci sport- csarnok, 7.30. Böhler György férfi emléktorna, Boly, 9.00. Atlétika. Megyei mezeifutó-bajnok- ság, pogányi repülőtér, 9.00. MÁRCIUS 27., VASÁRNAP. Labdarúgás. NB II.: Komlói Bányász—DVTK, Komló, 16.00. NB III.: Paksi SE—PVSK, Paks, 15.00. Boly— Dombóvári VMSE, Boly, 15.00. PBTC — Marcali, Bőrgyár-pálya, 15.00. Csurgó—Mohács, Csurgó, 15.00. Siklós—MÁV NTE, Siklós. 15.00. Sellye — Bonyhód, Sellye, 15.00. Megyebajnokság : Somberek—Steinmetz SE, Somberek, 15.00. Szentlőrinc—Szigetvár, Szentlőrinc, 15.00. Villány— Harkány, Villány, 15.00. Beremend —Geresdlak, Beremend, 15.00. Röplabda. NB II. nők: Pécsi VM —Ajka, öz u.. 11.00. NB II. férfiak: PEAC—Szombathelyi TK, POTE- csarnok, 13.00. Szabadidős sport. Olimpiai napok tavaszi túrája, rajt: istenkúti általános iskola, 7.00—8.30. Kézilabda. KIOSZ Kupa nemzetközi női torna, szentlőrinci sport- csarnok, 8.CD. Motocross. Országos II. o. verseny, Csertető, 13.00. Tájfutás. Csb. 1. forduló, Fehér- kút, 10.00. Kosárlabda. NB I. nők, rájátszás az 1 — 4. helyért: PVSK—MTK-VM. városi sportcsarnok, 16.00. A Pécsi Bőrgyár felvesz _ katonaviselt fiatal gép észtechnikust, vagy végzett műszaki főiskolást szerkesztő*rajzolói munkakörbe, _ bádogos szakmunkást, _ hegesztő-csőszerelő szakmunkást, — esztergályost,- érettségizett vagy vegyipari szakközépiskolát végzett vegyszeradagolót, — gyors- és gépírót, — betanított kertészt, — nyugdijas öltözőőrt. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 52. V*. -A PÉCSI »Orgyap