Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)
1988-03-04 / 63. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLV. évfolyam, 63. szám 1988. március 4., péntek Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja A tartalomból: A digitális doktár (3. oldal) Üdülési bank Pécsett (3. oldal) Termésfokozó FITO-HORM (5. oldal) Megkezdődtek a „Ki mit tud?" válogatók (5. oldal) A megyei képviselőcsoport ülése II közúti közlekedési törvénytervezetet vitatták meg Március 16-án terjeszti az országgyűlés elé a közlekedési miniszter a közúti közlekedésről szóló törvénytervezetet. Az országgyűlési képviselők baranyai csoportja tegnapi ülésén e törvényjavaslatot vitatta meg Pécsett, a Pannon Volán központjában. A tanácskozás első részében Fűzi Árpád, a Pannon Volán igazgatója és Fényes József, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője tájékoztatást adott a két nagy közlekedési vállalat tevékenységéről, majd dr. Horváth Árpád, a Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője szólt a törvénytervezetről. Mint elmondta, az ország- gyűlés elé kerülő anyag több mint két éve folyó előkészítő, szabályozó és egyeztető munka eredménye, tükrözi azokat az alapvető elvi és szakmai szempontokat. melyek az egyeztetések során kialakultak. A törvényjavaslat átfogja az egész közúti közlekedést, annak valamennyi lényeges elemét: meghatározza a közúti közlekedés jogi szabályozásának elveit, felhatalmazásokat ad a Minisztertanácsnak,'illetve a miniszternek a részletes szabályozásra, megállapítja azokat a részletszabályokat, amelyek az állampolgárok széles körét, legalapvetőbb jogait és érdekeit érintik, A főosztályvezető kiemelte, hogy e tervezet az elfogadása után fog kiteljesedni, hisz azután kezdheti a tárca a rendeletek elkészítését, például a KRESZ módosítását. Lehetőség lesz egyebek közt a hatósági és gazdálkodási feladatok elkülönítésére, a közlekedés biztonságának és a közlekedésre való nevelés kérdéseinek részletes kimunkálására, a szakember- és járművezető-képzés színvonalának emelésére. (Megemlítette, hogy például azok a járművezetők, akik rendszeresen szabálysértést követnek el, utóképzésre lesznek kötelezhetők.) A törvényjavaslat a közúti közlekedés ellenőrzését is teljes körűvé teszi: e szervezeti rend a tervezet megalkotásáig kialakult. De hangsúlyt kívántak biztosítani a közutak folyamatos karban tartásának, védelmének, vala mint a járművek üzemeltetés és működési feltételeinek. Dr Horváth Árpád végezetül hang súlyozta, hogy a törvény meg alkotása alkalmat ad arra is hogy a közúti közlekedésre vo natkozó, jelenleg hatályos ősz szes jogszabályt felülvizsgálják áttekintsék, s a szükségeshez képest módosítsák, ezeket világossá és könnyen áttekinthetővé tegyék. A képviselők hozzászólásai során jónak ítélték, hogy a tervezet a mozgáskorlátozottakkal is foglalkozik, rendelkezik az utak létesítésének és korszerűsítésének kérdéseiről, a közlekedés biztonságának növeléséről. Elhangzott, hogy amit a törvényjavaslatban felvállal a Közlekedési Minisztérium, ehhez nincsenek meg jelenleg maradéktalanul a lehetőségek, hisz a fejlesztési, működési feltételeket csak fokozatosan lehet megteremteni. Roszprim Nándor Grósz Károly fogadta az Észak-atlanti Közgyűlés küldöttségét Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke csütörtökön a Parlamentben fogadta az Észak-atlanti Közgyűlés küldöttségét, amely az országgyűlés vendégeként hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes, kötetlen megbeszélésen a Minisztertanács elnöke a küldöttség látogatását úgy értékelte, mint az aktív párbeszédre irányuló kölcsönös szándék kifejeződését. Ton Frinking, az Északatlanti Közgyűlés elnöke, a küldöttség vezetője a magyarországi látogatás tapasztalatait összegezve megállapította: megérett a helyzet a kapcsolatok fejlesztésére. A nap folyamán a kül- ; döttség tagjai kötetlen beszélgetést folytattak Pozs- gay Imrével, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárával és a HNF elnökségének több tagjával. Az eszmecserén a vendégek megismerkedtek a népfrontmozgalom tevékenységével, s véleményt cseréltek a magyar társadalmi és politikai élet időszerű kérdéseiről. Kölcsönösen kifejezték kívánságukat a HNF, illetve az Észak-atlanti Közgyűlés közötti kontaktusok fenntartására. A delegáció egy csoportját fogadta Pocsék József altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke. Az Észak-atlanti Közgyűlés küldöttsége csütörtökön befejezte hivatalos magyarországi látogatásának programját. Befejeződött NATO-csúcs a brüsszeli Brüsszelben befejeződött a NATO-országok állam- és kormányfőinek csúcsértekezlete. A képen: csoportkép a résztvevőkről. (TELEFOTO: AP — MTI — KS — DN) „Védelem elrettentés, párbeszéd" Thatcher nagyon elégedett „Védelem, elrettentés, pór- beszéd” — a Thatcher brit miniszterelnök által alkalmazott formula foglalja össze azoknak a dokumentumoknak a lényegét, amelyeket az Északatlanti Szövetség fogadott el csütörtökön véget ért kétnapos brüsszeli csúcsértekezletén. A NATO-országok vezetői megerősítették a katonai készenlét, az „elrettentést" célzó nyugateurópai nukleáris erők fenntartásának szükségességét, s ezen az alapon nyilvánították ki készségüket arra, hogy jobb kapcsolatokat tartsanak fenn a Szovejtunióval és Kelet-Euró- pa országaival. A nyugati javaslatok, miután a „jelentős szovjet katonai fölény" NATO-téziséből indulnak ki, az aszimmetrikus csökkenMegállapodás Centben A szovjet csapatok 9 hónap alatt távoznak Afganisztánból A genfi közvetett afganisztáni—pakisztáni tárgyalásokon megállapodás született arról, hogy a szovjet csapatok kilenc hónap alatt távoznak Afganisztánból. A kabuli vezetés hajlandó elkötelezni magát egy olyan koalíciós kormány létrehozása mellett, amely elősegíti a nemzeti megbékélést, és megfelel minden afgánnak, így a fegyveres ellenzéknek is. A pakisztáni külügyminiszter a péntek délelőtti újabb megbeszélések után hazautazik, hogy kormányával konzultáljon. Erről számolt be két tárgyalási forduló után az újságíróknak csütörtökön Genf- ben Abdul Vakil afgán külügyminiszter. A szovjet katonák 50 százaléka a genfi megállapodás aláírását követő három hónapban, a másik fele további hat hónap alatt távozik Afganisztánból — jelentette be Abdul Vakil. Az afgán küldöttség vezetője közölte, hogy Nurani pakisztáni külügyi óllamminiszter a péntek délelőtti megbeszélés után hazautazik konzultálni. A szovjet csapatok távozása és a kormány megalakulása közti időben pedig Afganisztán képes megvédeni integritását, biztonságát, ha a belügyekbe való. külső beavatkozás megszűnik — mutatott rá Abdul Vakil. A Pécsi Közúti Épitö Vállalat vásárolt egy nyugatnémet gyártmányú Minimacher tipusú aszfaltújrahasznosító berendezést, amelyet egy IFA gépjármű vontat. Segítségével a használt aszfaltot friss bitumen hozzáadásával újra feldolgozzák és kiterítik az úttestre. Jelentős az anyag- és költségmegtakarítás. Lehetővé vált, hogy téli időszakban is kátyúzhassanak. (Fotó: Proksza László) tés szükségességét hirdetik. Ez azt jelenti, hogy a Varsói Szerződésnek, illetve a Szovjetuniónak sokkal nagyobb arányban kellene leszerelnie hagyományos erőit, -illetve harcászati atomfegyvereit, mint a NATO-nak, illetve az Egyesült Államoknak. A csütörtökön köz. zétett zárónyilatkozatban leszögezték, hogy az Egyesült Államok hagyományos és nukleáris erőinek jelenléte Európában az elrettentést biztosítja, ezért ezeket az erőket a jövőben is fenn fogják tartani. Hasonlóképpen az egyre egységesebb (Nyugat-) Európa létfontosságú az amerikai biztonságra nézve — hangsúlyozták. A dokumentumban állást foglaltak a biztonság és a stabilitás alacsonyabb szinten való megőrzése mellett. Hozzáfűzték azonban, hogy a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket hagyományos és nukleáris erőik hatékonyságának fenntartására. Ugyanakkor a dokumentum, ban leszögezték, hogy a NATO országai jobb és stabilabb kapcsolatokra törekednek a Szovjetunióval és a kelet-európai országokkal. A nyilatkozat szerzői szerint bátorító jelek érkeznek a Szovjetunió és egyes szövetségesei politikájának változásáról, ezek a jelek nagyobb bel- és külpolitikai nyíltságot érzékeltetnek. A záróközleményben a NATO-erő- feszítések eredményeként méltatták a decemberi washingtoni szovjet-amerikai rakétamegállapodást és mintaszerűnek nevezték annyiban is, hogy az aszimmetrikus csökkentéseket irt elő a két félnek. A záróközleményben síkraszálltak a helsinki folyamat folytatódásáért, kiemelve az emberi jogok kérdését. Leszögezték, hogy nagy jelentőségű lenne a szovjet csapatok kivonása Afganisztánból. * Mindenki mindennel nagyon elégedett, vagyis senki sem (Folytatás a 2. oldalon)