Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)
1988-03-03 / 62. szám
e Dunántúli napló 1988. március 3., csütörtök Információk Rendezvények A pécsi Apáczai Nevelési Központ Moebius sci-fi klubjának e heti — pénteken este 6 órakor kezdődő — összejövetelén Nemes Ernő tart vetített képes előadást a sci-fi képzőművészetről. Bibliai tájak címmel Mott János vetített képes előadást tart Pécsett, a Nevelők Házában március 5-én 15.30 órakor az Eszperantó klub szervezésében. A kísérő vetítés magyar nyelvű. A pécsi IH-ban március 5-én 9—13 óra között csecsemő- és gyermekruha csereberebörzét szerveznek, amelyre bárki elhozhatja régi, használt, vagy épp új eladandó ruháit. Eközben az IH vállalja a gyermek- megőrzést, játszóházat, videóprogramot is rendez. A börzét havonta egyszer tartják ezentúl. Jótékonysági gálaműsort rendez az Egyesített Egészségügyi Intézmények március 6-án 17 órától a pécsi sportcsarnokban. A műsorban a Pécsi Nemzeti Színház művészei, valamint amatőr együttesek lépnek fel. A rendezvény bevételének felét a rákalapítvány számlájára fizetik be, míg a másik részét egészségnevelési programok szervezésére fordítják. A Bolyi Művelődési Házban március 4-én 19 órakor Waszlavik László („Gazember”), a Beatrice együttes tagja találkozik a fiatalokkal, aki videővetitéses élménybeszámolót tort. Nőnapi rendezvényt tartanak Pécsett, a POTE aulájában, a Szigeti út 12-ben március 5-én 20 órától. A hallgatók a nyitótáncra bécsi ke- ringövel készültek. Fellép a mohácsi Asterix együttes. Több programot is kínál a pécsi Vasutas Művelődési Ház. Március 4-én és 5-én a művelődési intézményben zár a tánciskola és a Koszorúcska című műsoruk 18 órakor kezdődik. 5-én 9—12.30 óra között az intézmény Suli Spuri címmel játékos sportvetélkedőt tart a pécsi sportcsarnokban. 6-án 18 órától Blues klub lesz a művelődési házban, zenél a Bormester Blues Band. Tizedik alkalommal rendezik meg Nemeskén a körzeti asszony—lánytalálkozót március 4-én 19 órától a helyi művelődési házban. A rendezvény közéleti fórum is egyben. A Kisdobszai Színjátszókor március 5-én 19 órakor a helyi faluházban bemutatja Csepreghy Ferenc: Piros bugyelláris című három- felvonásos színművét. Március 4»én 18.30 órakor a pécsi Nevelők Házában a Mecsek Fotóklub szervez rendezvényt, amelyen Tillai Ernő diavetitéses útibeszámolót tart Hollandiáról és Belgiumról. Az Értelmiségi Fiatalok Tanácsának História klubjában tart előadást dr. Ecsedy István régész. Téma: Eredetmitoszok a Kárpát-medencében (őstörténeti modellek, modern ideológiák). A rendezvény március 3-án a Szalai kollégiumban (Rákóczi út 52.) 18 óra 30 perckor kezdődik. Közlemények Busszal színházlátogatást tervez a pécsi Nevelési Központ művelődési házának szervezési csoportja. B. Paszternák: Doktor Zsivágó című alkotásának szinpodi változatát tekintik meg Szikora János rendezésében a Szolnoki Szigligeti Színházban március 8-án. Érdeklődés: Varga Editnél, a szervezési csoport vezetőjénél. Telefon: 41-233/44. Autóbuszos látogatást szervez az Országházba április 24-én a Magyar Autó Klub Baranya mzgyei Szervezete. Érdeklődni lehet a 12-738-as telefonon, vagy személyesen a Hengermalom utca 3-ban. Vasárnap Pécsett, a Hal téri buszmegállóban szemüveget találtak tokkal együtt. Átvehető a 15-000 rovatunknál. A Pécsi Nemzeti Színház közli, hogy a kiadottól eltérően március 6-án 19 órakor a Háztűznéző című előadást a Somlay Artur bérletben, mig március 9-én 19 órakor a Gróf Clerambard cimű vígjátékot az Uray Tivadar bérletben mutatják be. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyászat). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elme- Klinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr- gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságának minden éjszaka este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbetegek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelőben orvosi ellátást biztosítunk. A kertvárosi hívásokat továbbra is a Lánc utcai rendelőintézetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok utca felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. * Nyugdíjas telefonszolgálat szombat, vasárnap kivételével mindennap 17—19 óráig hívható a 41-907-es számon. •9c Ifjúsági telefonszolgálat telefonszáma: 24-550. Hívható: 17—21 óráig. * összevont körzeti orvosi RENDELÉS: 1988. március 3-án összevont körzeti orvosi rendelés lesz az alábbi helyeken 13 órától 19 óráig: Felnőttek részére: Lánc utca. Rendelőintézet, fszt 4. — Telefon: 14- 455/82. Korvin Ottó u. 23. Telefon: 11-169. Munkácsy M. u. Rendelőintézet, II. em. 224. Telefon: 13-833/55. Krisztina téri orvosi rendelő. Telefon: 14-133. Dr. Veress E. u. Rendelőintézet. Telefon: 15- 833. A délelőtti rendelések a szokásos helyeken és időben lesznek megtartva. d I Tünde nőnapi ajándéka! MÁRCIUS 4—8-IG A TÜNDÉBEN VÁSÁROLT ÁRUFÉLESÉGEK DÍSZDOBOZOS CSOMAGOLÁSÁT AJÁNDÉKKÉNT SZOLGÁLTATJUK! ÁRUAJÁNLATUNK: Hélia készítmények, parfümök, dezodorok, lakkok, piperetáskák, alkalmi retikülök, sporttáskák, kendők, kalapok, valamint desszertek, kávék, teák díszdobozban, csokoládék, töltött ostyák. Egyedi selyemruhák és blúzok divatszinekben, kötött ruhák fazonokban, 3/4-es nappa bőrkabátok színekben, és farmercsizmák, mokasszinok, körömcipők és papucsok divatos választékával állunk vásárlóink rendelkezésére! AZ AJÁNDÉK MINDIG KEDVES FIGYELMESSÉG! DÍSZDOBOZBAN ELEGÁNSÁN, A TÜNDÉBEN VÁSÁROLTAM! Vi TÜNDE szerkesztőség postájából TÁJÉKOZTATÓ: Változások a társadalombiztosítási jogszabályokban Ismertetésünket a járulékfizetés módosulásaival folytatjuk. Az a biztosított, aki egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonyban áll, mindegyik jogviszonyából származó bérjellegű juttatása után nyug- dijjárulékot köteles fizetni, ha munkaideje egyik jogviszonyában sem éri el az adott munkakörre megállapított törvényes munkaidőt. Nem kell nyugdíjjórulékot fizetni a másodállásból származó kereset, az elhelyezkedési támogatás és a keresetkiegészítés után. Jövedelmére tekintet nélkül havi 400 forint járulékot köteles fizetni az a kisiparos, magánkereskedő, aki életkora, csökkent munkaképessége miatt adómentes. Abban az esetben, ha a kisiparos, magánkereskedő gazdasági munkaközösségnek vagy ipari szakcsoportnak is tagja, a járulék összegének megállapításánál a két tevékenységből származó adóköteles jövedelmét kell figyelembe venni. Az 56/1987. (XI. 6.) MT rendelet 33. § (6) bekezdésében előírtak szerint a helyi ipar- fejlesztési, kereskedelemfejlesztési, kommunális, műemlékvédelmi célok megvalósításában való közreműködés alapján az 1987. évben adóalapot csökkentő kedvezményben részesülő kisiparos, magánkereskedő a kedvezmény levonása nélküli évi adóköteles jövedelme ösz- szegének megfelelő összegű járulékot köteles fizetni. A gazdasági munkaközösség és az ipari szakcsoport a tagok - tárgyévet közvetlenül megelőző évben elért - jövedelme után köteles társadalombiztosítási járulékot megállapítani és a társadalombiztosítási igazgatósághoz befizetni (átutalni). A társadalombiztosítási járulék havi összege, ha az évi adóköteles jövedelem a) a 30 000 forintot nem haladja meg, 400 forint, b) a 30 001-36 000 forint, 900 forint, c) a 36 000 forintot meghaladja - legfeljebb azonban 240 000 forint — negyven százalékának egy naptári hónapra jutó összege. A gazdasági munkaközösség, ipari szakcsoport, kisiparos, magánkereskedő tagjára, a kisiparosokra, magánkereskedőkre vonatkozó szabályt kell alkalmazni. A két tevékenységből származó adóköteles jövedelmét együttesen kell figyelembe venni. A gazdasági munkaközösség, az ipari szakcsoport köteles a kiegészítő tevékenységet folytató tagjának — a baleseti járulékot fizető kisiparos, magánkereskedő kivételével - kiosztott személyi jövedelme tíz százalékát társadalombiztosítási járulék címén az illetékes társadalombiztosítási igazgatósághoz befizetni. Társadalombiztosítási járulékot a Tagság megszűnését követően kiosztott személyi jövedelem után is fizetni kell. (Folytatása következik) S. A. Egy vödör - tíz gombóc Fiatal pár lép a fagylaltpulthoz, a lány mond valamit a pincérnőnek — egykorúak lehetnek — közben a polcra mutat. — De húsz forint lesz — hallom a nő hangját, miközben leveszi a kis fehér műanyagvödröt. — Tizenhét volt, most húsz forint. Legyenek szívesek befizetni a pénztárnál. A pénztárosnő, miután beütötte a vödör árát, megkérdezi hány gombócot kérnek. — Négyet — válaszol a fiú. A hölgy ujjai megállnak a billentyűkön. — De hát óbba a vödörbe legalább tizennyolc gombóc fér — mondja. Nem adhatok! Tíz gombóc alatt semmiképpen! Ez az utasítás. A múltkor mór kaptam ilyenért. Odaszól a pult mögött álló lánynak is, tudnia kéne, ezt nem lehet, adjon kisebb tálba. A fiú láthatólag nem érti a helyzetet, talán itt tanuló külföldi diák, a barátnőjét faggatja angolul. __ Abba — mutat aztán újra a vödörre — mi kifizetjük. — Nem lehet, értsék meg — ismételgeti a hölgy a pénztárgép mögött. Legalább tíz gombóc — mutatja. A konfliktus lassacskán „kinövi magát”, és gordiuszi csomóként, ott feszül közöttük a levegőben. Az emberek velünk együtt érdeklődéssel szemlélik a jelenetet. Az üzlet meghiúsult és a fiatal pár becsukja maga mögött az ajtót. Másodpercek telhetnek csak el, amikor nagy lendülettel, de már egyedül visszajön a fiú és a pénztárhoz siet. A hölgy megkapaszkodik a székben. — Oké, oké! Tíz gombóc. Én fizetem — mondja tört magyarsággal — de csak négyet viszek. Megkapia a blokkot, aztán a lánynak magyarázza a pult mögött, hogy ő igazából csak négy gombócban érdekelt. A kiszolgálónő láthatólag nem nagyon érti, négy gombóc után úgy veszi ki kezéből a vödröt. Történt mindez a pécsi Mecsek cukrászdában, február 20-án, délután. K. L. önzetlen megtaláló Elvesztettem a legfontosabb okmányaimat, de pár nap múlva egy ismeretlen megtaláló visszajuttatta valamennyit. Hálásan gondolok az önzetlen segítőre, akinek a nevét és a címét sem tudtam meg. Tóth János, Pellérd, Arany J. u. 16. Szökőnapok A pécs-málomi Alsó utcában már elkészült a közművesítés, csak a munka nyomait kell eltüntetni Fotó: Szundi György Csillagászati árak a gépkocsipiacon Február 22-én megjelent újságcikkel kapcsolatban — amelyet a pécsi autóvásárról írtak — volna egy pár észrevételem : A cikkben szereplő autóárak országosan is hasonlóan magasak, holott a személygépkocsi ára nem szabadáras. Az Országos Anyag- és Árhivatal a személygépkocsi árát maximálta, így a kiírt árak mind kimerítik az árdrágítás fogalmát. A 175 000 forintos Lada Szamara 300—400 ezer forintos ára kimagaslóan nagy, s hogy, hogy nem, ezzel mintha senki sem foglalkozna. A tisztességtelen haszonszerzés ezen formája úgy látszik* törvényesített. Három éven belüli személy- gépkocsit szabadpiacon értékesíteni nem lehet, tehát a vásárban szabálytalanul árusítják az ilyen autókat! Molnár Károly Pécs, Málomi u. 3. A Dunántúli Napló 1988. február 24-i számában a 4-ik oldalon egy kedves kis írás jelent meg a „Szökőnapok” címmel. Az eredeti mondat az újságban így olvasható: „A rómaiaknál egyébként egy hónap 23 napos volt." Ez helyesen: a rómaiaknál egyébként egy szökőhónap 22—23 napos volt. Szökőhónapról lévén szó, az összetett szó első tagja „megszökött’. A rómaiak régebben holdhónapokban számolták az évet. Egy év leforgása alatt 11—12 nap hiány mutatkozott, „eny- nyien megszöktek”! — Ezért kellett minden második évben 22, illetve 23 napot kitévő időtartamot beilleszteni a naptárukba február 23-a, és 24-e közé. A ie. 5. században Numa Pompilius (a második király) az addigra 10 hónapos évet 12 hónaposra módosította úgy, január és február is a hónapok közé került. Majd ie. 46- ban Julius Caesar újból megreformálta a naptárt. Ezek után már csak egy nap hiány mutatkozott minden negyedik évben. De ezt az egy napot is rendszeresen február 24-én pótolták. Minthogy a mi naptárunk elődje a 21—30 napos római naptár, ezzel együtt a február 24-iki szökőnap jelölését is átvettük tőlük. A holdhónapokban való számolásnál azért jelentkezik a 11—12 napos hiány, mert a Hold (kerekítve) nem 30 nap alatt kerüli meg a Földet, hanem csak 29 nap alatt. így jött össze évente 11—12 „szökőnap". Ha a Hold 30,5 nap alatt kerülné meg a "Tőidet, akkor jönne ki az év naoiai- nak a száma 365-nek. (30,5x 12 == 366). Véqh Attila Pécs, Rét u. 45. Miért nem kooperál az adóhivatal és az üzlet? Tavaly szeptember közepén kezdtük el az építkezést, amelyet az építőanyag-hiány miatt sajnos nem tudtuk olyan tempóban folytatni, mint szerettük volna. Januártól viszont a nagyon megemelkedett építőanyag-árak után járó ÁFÁ-t apránként — ahogy a törvény is megengedi — szeretnénk visszakapni, hogy újra tudjuk használni ezeket az összegeket. Sajnos azonban ez nem olyan egyszerű, mert igaz, hogy működik a visszaadó de bürokratikus, idegőrlő módon. Most az egész visszaadót a pécsi Rákóczi út 56-ban intézik, de ezért előbb a Móricz Zs. utcába kell elmenni a nyomtatványért. Mi lenne, ha ugyanott árulnák ezeket a nyomtatványokat? Aztán otthon kitöltjük, kiszámolgatjuk a különböző összegeket, majd szépen visz- szavisszük a Rákóczi útra, ahoi mindezt ugyancsak visszaadják, mert ahogy átnézték, „rájöttek", hogy a „kedves ügyfél” által hozott számlákat az üzletekben rosszul állították ki, mert nincs rajta ITJ-szám és az ördög tudja még mi nem. Rajta van viszont az adó hivatkozási szama, az adó - AFA - százaléka, a vásárolt áru’ odóval növelt összege, a vásárló neve, lakcíme — természetesen, aki egyben az építkező is. Mindez nem elég, mert hiányzik róla az ITJ és még nem tudom mi. Mindegy, mert ebből a számlából — mint kiderült - mi is ki tudtuk számolni, hogy mennyit kellene visszakapnunk, de sajnos, ezért előbb újra végig kell járni az üzleteket, ahol vásároltunk. A legbosszantóbb az, hogy nem csak Pécsett vásároltunk, hanem Mohácson is. Még szerencse, hogy Baján ugyanazon a napon nem kaptunk semmit. Nos minderre én úgy érzem, nem kötelezhetnek bennünket, mivel vétlenek vagyunk a rossz munkavégzésért, és az végképp nem vigasztal, hogy ezeket az üzleteket ezer és tízezer forintokra is megbüntetik - majd! Es a mi kárunkat ki fizeti meg? Az adóhivatal, vagy a vétkes üzlet? Magyar Gyúláné, Pécs, József A. u. 47/C.