Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)
1988-03-19 / 78. szám
Cilleiekről, Hunyadiakról A pécsi és a ljubljanai televízió közös műsora Kacsóh Pongrác örökértékű daljátéka Harmath Albert és Dankó Klára Kálmándy Ferenc felvétele Á Dános vitéz Pécs színpadán Két, egymással szembenálló közép-európai főúri család, a Cilleiek és a Hunyadiak története, a Ciliéi Ulrik, majd Hunyadi László halálával beteljesülő ellentét olyan téma, amely nemcsak bennünket, magyarokat érint. Feldolgozó, sa dédelgetett terve a pécsi és a ljubljanai televízió-stúdiónak, azaz az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója, valamint a Ljubljanai Rádió és Televízió együttműködő kollektíváinak. Mindkét fél a közös témákat keresi ugyanis: nemcsak a mai, több országot, világrészt átfogó gazdaság, kereskedelem vagy turizmus, hanem a történelem és a kultúra dolgában is. Annak tudatában, mint Németh László emlegette volt, ha más nyelven nőttünk is fel, ugyanazon kultúrából táplálkoztunk mi, közép-európai népek. Először a klasszikus magyarszlovén témát a mindkét nép emlékezetében elevenen élő Mátyás király alakját, a legendákat és a tényeket vitték közös filmre, dr. Jósfay György és lanez Lombergar forgató- könyvéből, rendezésében. Ebből szinte kínálkozott a két másik téma: Kapisztrán János, a nándorfehérvári diadal eszmei vezetőjének történelmi portréja, valamint o Ci11eiek— Hunyadiak párharcának televíziós feldolgozása. Nos, az utóbbira került sor hamarabb. Ljubljanában mór megvolt a bemutató - igen kedvező visszhanggal —, nálunk a múlt szombaton sugározta a televízió a közö,s műsort: Kalemegdáni gondolatok Cilleiekről, Hunyadiakról címmel. Jósfay és Lombergar forgatókönyvéből, Jósfay rendezésében. Színes történelmi képeskönyv tárult fel a néző előtt: a fő színhely Kalemegdan, a mai Belgrád, az egykori Nándor- .fehérvár töröknevű vára. Itt aratta világraszóló győzelmét Hunyadi János, és állította meg 70 évre a törököt nemzetközi seregével — majdH itt végzett a család riválisával, Ciliéi Ulrikkal a fiú, Hunyadi László — akit később Budán, a Dísztér piacán fejeztek le. A véres események szemtanúja, az ifjú Hunyadi Mátyás idővel Európa egyik legnagyobb uralkodója lesz - Ulrikkal azonban kihal a Ciliéi -ház, és a szlovén nép elveszti potenciális nemzeti uralkodóját. E tragédiára a magyarnak sem kell sokáig várnia ... A film . és annak történész szakértője, Sza- kály Ferenc azonban másra tanít: felhívja a figyelmet arra, hogy a közelgő török veszély árnyékában a Cilleiek, Hunyadiak, Garók, Frangepánok, Brankovicsok, Jagellók és Podjebrádok dinasztiái itt virágoztak, gyarapodtak Közép- Európa földjén. Összeházasodtak és csatároztak egymással, és noha különböző nyelveket beszéltek (bár szerintem valamennyien tudtak minimum kettőt), kulturális nyelvük ugyanaz volt. A közös közép-európai gyökér, amit aztán oly buzgón szaggattak szét, és nem is kevés sikerrel törökök és főként Habsburgok, akik e népekre telepedtek. Lehetne folytatni e gondolatokat, melyek egyként elindulnak, akár Budán, akár a Kalemegdánon, akár a Wawelben, akár a Hradzsin- ban néz szét ma Közép-Euró- pa gyermeke. Egymás megismerésére és főként a tények megismerésére figyelmeztet ez a pécsi-ljubljanai közös film is, nem fölöslegesen, mivel a múltbéli előítéletek ma sem tűntek el mindenütt ezekről a tájakról. Végső tanulsága e filmnek — persze a mai ember következtetésével —, hogy ezeknek, az országrészeket, sőt trónokat birtokló nagycsaládoknak ösz- sze kellett volna fogniuk a török ellen, és akkor talán másképp alakul Közép-Európa története. De nem így esett . . A téma e dokumentumfilm előtt is felmerült a magyar televízióban, Vörösmarty: Czillei és a Hunyadiak című nemes veretű szép drámáját Félix László vitte színre, kiváló szereplőgárdával, ám a feladatát épp hogy csak betöltő díszlet-, kosztüm- és kelléktárral. Anyagi nehézségeket sejtek a snassz díszletek mögött. Féli* rendezése, Sinkovits Imre, Hegedűs D. Géza, Hirtling István, Mácsay Pál jelenléte, játéka mégis kiemelte a darabot a nem játszott, poros klasz- szikusnak nevezett múlt századi színművek sorából, az operákéból is. Miért, hogy nálunk alig játszanak ezekből? - Más országokban nem így van. G. O. „Tüzesen süt le a nyári nap súgóra / Az ég tetejéről a juhászbojtárra ..." — E sorokkal kezdte Petőfi Sándor elbeszélő költeményét, megteremtve benne a népmese világából életre hívott Kukorica Jancsit. Alakja oly ismertté vált, hogy a század elején egy fiatal szövegíró, Bakonyi Károly, úgy vélte: zenésithető téma rejlik a mese színes egyszerűségében, Jancsi személyében pedig rátalált az igazi magyar zenés játék hősére. A Király Színház igazgatója, Beöthy László, jó érzékkel elfogadta az ötletet, hogy Petőfi elbeszélő költeménye, szolgáljon egy daljáték alapjául. Már csak a megfelelő zeneszerző hiányzott. Véletlen folytán Bakonyi, Huszka Jenő társaságában meghallgatta a Málnai-féle leánynevelő intézet növendékeinek előadásában o Csipkerózsika című daljátékot, melynek zenéjét, tanáruk, Kacsóh Pongrác írta. A muzsika hallatára Bakonyi úgy érezte, hogy ez az ismeretlen tanár az, aki Petőfi- üdeségű dallamokat tud kom- ponáini, méltót Petőfihez. Kacsóh, akkor 30 éves volt és a Vili. kerületi állami főgimnáziumban tanított fizikát, számtant. Eddig főleg fizikai témájú értekezéseket írt, ugyanakkor szenvedélyesen foglalkoztatta az iskolai énektanítás kérdése is. A János vitéz megzenésítését mámoros örömmel vállalta. A dalszövegekben Hel- tai Jenő, a franciás könnyedségé költő, a legtisztább magyar lírával szólaltatta meg azt c János vitézt, aki Petőfi képzeletében született. Csakhamar elérkezett a bemutató napja: 1904. november 18. Érdekes egybeesés folytán, ez a nap a magyar közéletnek is neve zetes napja. Ekkor csapott össze a Parlamentben az Ellenzék és a Kormánypárt, melynek a kitört botrány és lárma közepette sikerült elfogadtatnia a házszabály-szigorítást és a Házat feloszlatnia. Ez volt a híres „zsebkendőszavazás", november 18-án este, ugyanabban az órában, amikor a Király Színházban a János vitéz bemutató előadásán felgördült a függöny, és Konti József karmester intésére felcsendült a nyitány. A siker óriási volt (a címszerepet Fedák Sári alakította!), és tartós. Műsorára tűzte 1931-ben az Operaház is, Ferencsik János vezényletével és Palló Imrével a címszerepben (aki Jánost állított János, Háry János mellé), bizonyítva, hagy a János vitéz azok közé a darabok közé tartozik, amelyeknek szinte esztétikai minőségüktől független, érzelmi értékük van a nemzet számára, s ez oz érték olyan patinát ad nekik, ami méltóvá teszi őket az operaházi bemutatóra. Az operai rangra emelt János vitéz (Karinthy Ferenc átdolgozásában és Kenessey Jenő újrahangszerelésében) került színre Pécsett operai- és operetténekesek összefogása révén két — azonos színvonalat ígérő —, szereposztásban. Mi ezúttal a márc. 11-i premierről írjuk le gondolatainkat azzal, hogy a másik szereposztásról sem feledkezünk el. Az operai színvonalat Breitner Tamás zenei irányítása garantálja a Pécsi Szimfonikus Zenekar érzékenyen alkalmazkodó közreműködésével, Kacsóh dallamainak sallangoktól mentes, tiszta szépségű megszólaltatására törekedve. Éry-Kovócs András rendezése is a zenét helyezte középpontba, ugyanakkor nagy gondot fordított a színpadi látványra is: Lendületesen szilaj tempót sikerült megteremtenie Szlávik Istvánnak (m. v.), a kamaraszinpad szűkösebb viszonyaihoz jól alkalmazkodó, egyszerűségükben is atmoszférát teremtő díszletei között — mór az I. felvonásban a huszárok táncos, tapsot kiváltó nemzeti lobogós vonulásával. Már itt kitűnt, milyen jól mozog a kimunkált énekes kultúrájú kórus (karigazgató: Károly Róbert), és vesz részt a játékban a Pécsi Balett tagjaival együtt (koreográfus: Tóth Sándor). A rendezés mértéktartóan elkerülte a II. felvonás harsányabb színekre csábítását, ugyanakkor a János vitézt búcsúztató francia udvarhölgyekkel festői szépségű tablót sikerült megkomponálnia. Ehhez Csik György (m. v.), színpompás jelmezei is hozzájárultak. Az akkuszti- kailag, valamint titokzatos köddel és fényhatásokkal is feldúsított III. felvonás Tündérországa, a szétnyíló virágkehelybő! kilépő lluska és az elszálló gonosz mostoha látványa, ugyancsak nélkülözhetetlen részesévé vált a sikeres színházi estének. Kacsóh Pongrác napjainkig elevenen ható, érzelmeket, lelkesedést, örömet ébresztő, vagy könnyeket fakasztó melódiái, valamint a színpadi mese költői gazdagságával, igazságával, Petőfitől kapott színeivel, ezen az estén is elbűvölte, macával ragadta a közönséget. Olyan alakításoknak tapsolhatott, mint-Harmath Albert (m. v.), daliás János vitéze, Bukszór Márta fölényes muzikalitással megrajzolt lluskája, Vághelyi Gábor rokonszenves, bársonyoshangú Bagója, Faludy László bölcs mértéktartású, és mégis derűs francia királya, Dankó Klára biztonságos ének- tudást árasztó francia királyleánya, Tamás Endre kifejező erejű strázsamestere. Talán szokatlannak hatott Unger Pálma I. felvonásbeli, gonosz mostoha-alakításával: a hagyományostól eltérően, inkább tűzről pattant, népviseletes menyecskének tűnt, csak a III. felvonásban alakult át hétrét görnyedő, vén banyává. Németh János, Pálfai Péter, Tóth József, Szabó Csaba járult még hozzá a János vitéz pécsi előadásához, mely a szomorúra hangolt fináléban visszatér a Tündérországból a realitások világába: lluskának a faluja szélén domboruló sírhantjához, elvetve Jancsi és lluska boldog egymásra találást. Ahogyan azt Bakonyi Károly eredeti szövegkönyve és Petőfi Sándor utolsó verssorai tartalmazzák: „A tündérnemzetség gyönyörű körében / S kedves lluskája szerető ölében / Mai napig János vitéz őkegyelme / Szép Tündérországnak boldog fejedelme." Dr. Nádor Tamás „Hol vagy, István király?” Sokunkban él még bizo. nyára a televíziónak azon műsora, amely egy csontokkal teli termet mutatott, s arról tudósított, hogy a korábbi — nem tudom, hogyan minősíthető — beavatkozások miatt ebben a csontrengetegben kell sejtenünk első királyaink - köztük Szent István csontjait is . . . 1985 tavaszán jártunk ekkor. Egy éve működött már a királysír-bizottság. Nemrég Pécsett, az Akadémiai Bizottság székházó- bon kaptunk tájékoztatástarról, hol tart ma e földi maradványok antropológiai, embertani kutatása. Aki tájékoztatott, dr. Nemeskéry János antropológus, e szakmai csoport vezetője. 50 esztendővel ezelőtt, 23 éves fiatalemberként ott volt, amikor 1938-ban a székesfehérvári bazilikából kiemelték az ott nyugvó földi maradványokat, mojd miután úgy tetszett, hogy vizsgálatuk nem ad konkrét eredményt, sebtében visszatemettették az egészet - és az ország megülte István király halálának 900. évfordulóját. Államunk a honfoglalás 1995-ben esedékes 1100. évfordulóján Srékesfehérváron mauzóleumot kíván emelni a magyar királyok földi maradványai fölé. Ennek előkészületeképpen 1984-ben újra kibontották az egykori, székes- fehérvári bazilika sírjait. IIHelyzetkép a magyar királysírokról Ne tápláljunk vérmes reményeket! letve megkezdték az 1838., 1848. (Batthyány Lajos mi-' niszterelnök rendelte el a kutatást), 1862. és 1938. évi bolygatások, kutatások után kiemelt és teljesen összekevert földi maradványok vizsgálatát. Dr. Nemeskéry János, akinek fél évszázad alatt is megőrződtek 1938. évi jegyzetei, munkatársaival, dr. Éry Kinga, dr. Marcsik Antónia és dr. Szalay Ferenc antropológusokkal a Magyar Nemzeti Múzeum épületében vizsgálja a 66 000 csontot, illetve töredéket, 380—420 egyént sejtve e halmazban.- Szent Istvántól Mátyásig? — bújkál bennem a gondolat. Mielőtt nekibúsulnánk királyaink szétszórt csontjai, továbbá nemzeti múltunk és a balsors felett, hadd emlékeztessem a nyájas olvasót, hogy Szent István király székesfehérvári bazilikájának falai még 1739-ben is 8—10 méter magasan álltak, és az altemplomban ekkoriban még miséket tarthattak . . . Vagyis — mint 150 év múlva Jókon —, még visszaépíthető Ez a római szarkofágból átalakított kökoporsó Szent Istváné lehetett. A székesfehérvári kőtárban őrzik. lett volna a bazilika. Ám. a barokk kornak tudvalevő, kevés érzéke volt a korábbi idők művészetéhez — és Szent István bazilikájának maradványait beleépítették az akkor készülő püspöki palotába. Ehhez képest kell el- boronganunk azon, hogy mi történt a magyar koronázótemplommal és benne az Árpád-házi és vegyesházi királyok földi maradványaival. Félő, hogy ezt sem foghatjuk törökre, tatárra, labancra .. . István király 1016-ban építtette meg a magyar királyok koronázási és temetkezési helyéül Székesfehérváron a bazilikát, melyből mára egy romkert maradt. Az volt a szándéka, hogy a templom méltó legyen Magyarország tekintélyéhez és jövőjéhez. A méretekről és az ott felhalmozott gazdagságból például az Isztambulban, . az Aia Szófiában ma is őrzött 25 kilogrammos arany gyertyatartó sejtet valamit. Elsőként a trónörökös Imre herceget temették ide, majd éppen 950 esztendeje Szent Istvánt, összesen 15 magyar királyt, így például Könyves Kálmánt, Vak Bélát, Szent Lászlót, Károly Róbertét, Nagy Lajost, Mátyás királyt és legvégül a Mohácson meghalt II. Lajost, továbbá ideiglenesen Szapolyai Jánost. Öt azonban nem illette meg ez a hely, ezért átvitték Gyulafehérvárra. Valamint királynék, hercegek, a királyi csalódhoz tartozó személyek, egyházi méltóságok lettek idetemetve. A bazilika többször leégett, többször újjáépítették, bővítették. Nemeskéry professzor figyelmeztet, hogy a török számára a kincstár volt az érdekes — a felszabadító Lotharingiai Károly seregei azonban már a sírkamrákat is felnyitották. Mégis, 1848- ban (miközben Jelasics seregei közelednek a Balaton mentén) előkerül a legértékesebb lelet: III. Béla és felesége, Antiochiai Anna érintetlen márványkoporsói. Mind- kettejüket a Mátyás:temp- lomban helyezték el később. A legnagyobb felfordulás 1862—82 között keletkezett, amikor Henszlmann Imre, a magyar művészettörténet tekintélyes alakja feltárta, kutatta a sírokat, és sokszor önkényesen „azonosította" a megtalált földi maradványokat. A csontok neme, életkora, személye felől székesfehérvári orvosokkal konzultált . . . Nemeskéri professzor ma óva int mindenféle vérmes reménytől. Volt ugyanis fő rum, amely azt ígérte, hogy a tudomány mai eszközeivel eljuthatunk egyes uralkodóink személyazonosságának megállapításához. — Lehet, ha én nem volnék itt, már „ismernék” a csontok személyazonosságát — mondja hamis mosollyal az idős professzor. — Felelősséggel annyit mondhatok, hogy valószínűleg 20—25 egyénre tudjuk leszűkíteni a vizsgált anyagot. Személyazonosítást nyugodt lelkiismerettel senki sem ígérhet, azt viszont igen, hogy pontos dokumentációt adunk át az utánunk jövőknek, hogy 40—50 év múlva, új tudományos eszközökkel majd legyen mód tovább lépni. Ezekben a napokban egyébként négy személy csontvázát sikerült elkülöníteni kitűnő fiatal kollégámmal, Szálai Ferenccel, aki Pécsett végzett az Orvostudományi Egyetemen. Kutatásainkban Tigyi professzor is részt vesz; a debreceni Atomkutató Intézet a nyomelemvizsgálatokat végzi. Toxikológiailag igazságügyi orvosszakértők nézik meg a csontokat, hiszen Mátyás királynál és I. Bélánál fennáll a mérgezés gyanúja. Antropológus munkaközösségünk összesen 10 különböző vizsgálat után állapítja mea a csontok életkorát, nemét. Leafe'tűnőb'bek persze az erőszakos sérülések, így például két vakítás nyoma, az eszköz nyoma is, amely után az áldozat tovább élt és érett férfikorban halt meg . . . vagy a négy, fegyver által bevert koponya ... De többet nem mondhatok. Gállos Orsolya E HÉTVÉGE ■1988. március 19., szombat
