Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)
1988-03-16 / 75. szám
1988. március 18., szerda Dunántúli napló 3 Itt mindig gondoltak a fiatalokra Uj helyiséggel bővült a lánycsóki könyvtár Fotó: Proksza László Közművelődésiegészségügyi előadássorozat cigányoknak A pécsi, ezen belül is főként a meszesi cigányság közművelődési és egészség- ügyi felvilágosítása érdekében előadássorozatot szervezett a Baranya Megyei és a Pécs Városi Cigánytanács, a TIT Pécs Városi Szervezete, a Vöröskereszt Pécs Városi Szervezete, a HNF Pécs Városi Bizottsága, valamint a Pécs Városi Tanács. Május végéig kéthetente lesznek a rendezvények a Meszesi Általános Iskola ebédlőiében, hétfőnként hat órától. Az előadássorozatot március 14-én Gyalog Istvánná, a HNF Pécs Város Cigánytanácsának az elnöke nyitotta meg, az első előadást Szabó Nándor, a városi tanács elnökhelyettese tartotta ,,A cigánylakossóg helyzete Pécsett” .címmel. A későbbiekben előadásokat tartanak többek között dr. Mokoviczki Gyula orvos, Lörincz Sándor plébános, dr. Várnagy Elemér egyetemi docens, dr Bodnár Imre egyetemi tanár, Tóth Józselné óvónő, Kovács Józsel cigánykóltő. Az előadók foglalkoznak például a betegségekkel, azok megelőzésével, a csalód szerepével, a bűnözés alakulásával, a gyermekek képességeivel, a hátrányos helyzettel. Könyvtárat avattak n Lánycsókon A lánycsóki gazdakör építette 1925-ben magának azt az' épületet, amelyben március 11-én felavatták az új iskolai és községi könyvtárat. Megtudom, a lánycsókiakkal beszélgetve, hogy ez az épület a falu tehetős parasztgazdáinak a büszkesége volt a húszas évek közepén — mire a rákövetkező években a helyi értelmiség és iparosság felépítette a „konkurens" intézményt, a Népházat. Nincs miért visszasírni a húszas éveket, akkor is jött a válság, de azért egy kis irigység megmozdult bennem annak hallatán, hogyan ,,ki- vagyiskodtak” valamikor a lónycsókiak: nos, kultúrházak építésével. Most e két, építészetileg is értékes ház új birtokba vétele van napirenden: több mindennel ugyanis megbirkóztak időközben a 2916 lelkes falu lakói. Auth Péter, a tanácselnök, aki rövidesen nyugdíjba készül, szívesen tekint vissza ezekre a munkákra. — Lánycsák fekvése kedvező, Mohács idelótszik. Nálunk mindig volt eladó olcsó telek, valamennyi közművesitve, a járda ma is csak két utcában hiányzik ezért lett ez vonzó lakhely még a mohácsiak számára is. Az elmúlt másfél évtizedben 250 új ház épült, fiatalok építkeztek, telepedtek le nálunk. Az 1976-os demográfiai csúcs idején 76 gyermek született Lánycsókon, több mint Boly nagyközségben. E fiatal faluban tehát mindig gondolni kellett a legifjabbakra: nálunk mindig volt bölcsőde. A 2 óvodai csoportunkat 5-re kellett bővíteni. Az iskolában 16 lett a tanulócsoportok száma, meg kellett duplázni a tantermeink számát. A hetvenes évek elején meq kellett építeni az új iskolaszárnyat . . . Auth Péter itt egy kis kitérőt tesz. Azt mondja, szinte észrevétlenül építették meg ezt a szárnyat, ugyanis saját erőből készült minden. Sose voltak túltámogatva, sok minden mást is maguk teremtettek elő. — Van olyan hely, ahol ha elindulna mindaz, ami idegen pénzekből épült fel, bizony alig maradna valami helyben. Hát a lánycsóki intézmények nem ilyenek — az új óvoda kivételével, ami 1983/84-ben a megyei tanács, a helyi tsz és sok más segítségével született meg. Aztán a napközis csoportokat kellett egyről ötre gyarapítani, a 80 adagos étkezdét meg 300 adagosra. — Mennyiségi adatok ezek — mondja az elnök meg sem várva a közbeszólást, kérdést —, mert noha megszülettek a szükséges intézmények, ugyanakkor leromlott az állaguk. Most a meglévőt próbáljuk javítani. Terveink vannak az újabb iskolofélújításra, de vajon sikerül-e ezekben az években? A volt gazdaköri hóz, ahol mindezek elhangzanak, is ennek a megtartó, felújító programnak a része Az elnök úgy fogalmaz, 2 3 éves kínlódás eredménye. Elkészült a húszas évek hazai építészetét -méltón idéző Népház helyreállítási terve is, mert az mára szomorú állapotba került. Pedig ott a falu nagyterme, ott a tornapálya, előtte kis park. Helybeliek, idegenek is várakozással néznek az épület sorsa elé. Ám a szennyvízhálózat megépítése is napirenden van. Azaz e két feladat vetélkedik az elsőbbségért s a falunak mindkettőre szüksége van. A most megnyílt 12 000 kötetes könyvtár az iskolát, köz- művelődést egybefogó általános művelődési központé — az iskolásoké és a felnőtteké együttesen. Két hónap alatt 370 olvasó iratkozott be, a 376-os létszámú iskola tanulóinak jó része mindenesetre. — Lánycsókon sem több a pénz, mint másutt, viszont több a szándék mondta a könyvtár megnyitásakor dr. Román Lászlóné, a Baranya Megyei Könyvtár igazgatója. A helyi tanács, a tsz (félmillió forinttal), az iskola, Baranya Megye Tanácsa és a Megyei Könyvtár adta össze 40—50 000 forintonként a szükséges pénzt erre az intézményre. A gyermeksarok ülőkéi a Mohácsi Székgyárban készültek, a mohácsi pártbizottság adott berendezési tárgyakat. Ma így kell, mert csak így lehet ezt megvalósítani. A megszépülő új könyvtárak ma falun és városon is vissza akarják hódítani a sajnálatos módon elveszített felnőtt lakosságot. Az eltelt 40 év alatt sokféle célt szolgált az egykori gazdakör, amely most újra a lónycsókiak művelődését szolgálja. Együtt az 1984-ben kialakított tantermekkel, új óvodai csoportokkal. Azzal, hogy a 376 lánycsóki, kisnyárádi gyerek csak délelőtt jár iskolába, arra, hogy ebben a szerelmes nevű szép baranyai községben mindig gondoltak a családokra, a fiatalokra és a gyermekekre. Lónycsókon, ahol 1945 előtt a lakosság háromnegyed részét a németség alkotta, s a többit magyarok, horvótok, szerbek. A németek aránya azután 33 százalékra csökkent, a Felvidékről, a Viharsarokból és máshonnan jöttek magyar csalódok. Ha húsz évvel ezelőtt még voltak is súrlódások a falu sokfelől összeverődött, a történelemtől látogatott népei között, ez mára elmúlt. Az óvodának mind az öt csoportjában tanítják a németet, s a gyerekek 42 százaléka tanulja azt az iskolában — és nemcsak a német, a sváb családok gyermekei. Gállos Orsolya nagybőgő ritkán játszik dallamot Beszélgetés Nagy Péter zenekari szólamvezetővel A Pécsi Szimfonikus Zenekar önnállásának eddigi leghosz- szabb turnéján szerepel Nyu- got-Európában, a hazai zenei élet, a színházi zenés szolgálat azonban nem szünetelhet. Az itthon maradt zenekari muzsikusokra így sok feladat hóiul. Miközben Nagy Péterrel, a zenekar nagybőgő szólamának vezetőjével fölidézzük zenei pályájának eddigi állomásait, óhatatlanul a zenekarra kanyarodik a beszélgetés. — 1961-től megszakítás nélkül vagyok tagja az együttes nek. Iskolás éveimben hegedűt tanultam, s az építőipari technikumba jártam. Érettségi után kezdtem nagybőgőzni. Hatévi hangszertanulás utón - zenei múlttal és hegedűs „háttérrel” diplomáztam a nagybőgő tanszakon, Bohr László és Búza János növendékeként. — Ügy tudom, a zenekari munka mellett tani! is. — Igen. Számomra a tanítás igen fontos. Jelenleg a zeneiskolától a szakközépiskolán át egészen a főiskolás korosztályokig vonnak tanítványaim. Ezt a lehetőséget ideálisnak törtöm, mert a komplex zenei nevelés így valósul meg nézetem szerint leginkább a tanítás folyamatában. — Tanárként mire a legbüszkébb? — ’Mindenekelőtt arra, hoqy eddig közel 80 tanítványom volt. Ez a szám talán kevésnek tűnik, de ha arra gondol, Hogy nagybőgősből közel sincs annyira szükség, mint más vonósból . . . Növendékeim közül kb. tizen diplomáztak, : aktívan muzsikálnak az ország különböző zenekaraiban. A Pécsi Szimfonikus Zenekar jelenlegi nagybőgősei valameny- nyien a tanítványaim voltak.- Milyen érzés ebben a nélkülözhetetlen háttérben muzsikálni, melyben a ügyelem inkább a hegedűsökre vagy adott esetben a szólistákra összpontosul? — Való igaz, hogy a nagybőgőszólam ritkán játszik dallamot. Bár vannak olyan nagy müvek, ahol e hangszer Is fontos dallami szerepet kap. Gondolok például Mahler I. szimfóniájára vagy Beethoven IX. szimfóniájának zárótételére... Az együttesben a mély hangok hallatszanak legjobban, üressé, alaptalanná válo nagybőgők na a hangzás nélkül.- Eddigi művészi pályáján számos karmesterrel játszott, ön kivel dolgozott szívesen? — Oscar Dánon vagy Kirill Kondraschin nevét említeném elsősorban. Ök fokozott figyelmet fordítanak a mélyvonósokra. Ügy vélem, az igazán jó karmester a nagybőgőszólamot is „gondozza”. De mondhatnám Lamberto Gar- dellit, Erdélyi Miklóst vagy Ligeti Andrást is. Nemcsak személy szerint én, de azt hiszem a teljes zenekar is szívesen dolgozik velük. Nagy Péter művészi munkájáért 1979-ben a „Szocialista Kultúráért" kitüntetést kapta, s mindmáig a zenekar megbecsült tagja, szólamvezetője, hangszerének elismert tanára. Törtely Zsuzsa Jeney István különös találkozásai Fotókiállítással mutatkozott be hétfőn a Művészetek Háza tetőtéri galériájában Jeney István, a Pécsi Nemzeti Színház színész-rendezője. Tagja a Fotóművészek Szövetségének. Nemegyszer találkoztam vele úgy, hogy fényképezőgép lógott a nyakában, s ő fotózott, kedves mosollyal, türelmesen. Láttam nagy érzékenységgel összegyűjtött régi tárgyait, fotóit is, melyekből „szerepelt” is néhány — például a Bella előadásán. Barnás tónusú, a paszpartu aranymetszésébe helyezett 10x15-ös képeit nézve úgy vélem, nemcsak a szépség az, amit Jeney fotósként keres, noha a szép ott van sok-sok képén. Mert szépek fáradt levelei, melyeket oly sokszor megtalál, és szépek a cicák és szépek a lányok, akiket levesz. Meg szépek a régi sírfeliratok meg KaFotóművészként a színész, a rendező zinczy Ferenc kőbe vésett neve a golyóütötte grániton, amit a távoli Amerikában is kiállítottak. A szépen, az idillen túl az érdekes, a különös találkozásai ezek a képek: a fadarabot. kocsiként húzó kisfiú a végtelenbe vesző sáros alföldi úton, a koldusasszony a harsogó plakátok előtt, Petőfi lombok közé vesző egri szobra, két szétesett bicikli találkozása. — Rendező tesz itt egymás mellé dolgokat, vár ki pillanatot. — Nem azzal függenek ösz- sze ezek a képek, hogy rendezek — mondja kérdésemre Jeney István —, hanem inkább a rendezői munkámmal van kapcsolatban, hogy fényképezek. A próbára is úgy érkezem, hogy készen áll bennem minden, minek hol kell lennie, hogyan kell megtörténnie. Ezeken a képeken annyi van, amennyi a negatívon négy év termései, egy-keftő Pécsett készült, most kerülnek először közönség elé. — A színházban milyen munka várja? — Anyagi okokból sajnos lekerült a műsorról egyetlen idei rendezésem, amire több mint egy éve készülök, egy magyarországi ősbemutató, a század első harmadában élt brassói írónő, Nagy Karola rendkívül érdekes darabja. Március van, a szerződéseket ősszel kötik, s én bizonytalan vagyok atekintetben, hol és hogyon folytathatom majd a munkámat . . . G. O. A hétfői rondos adás Rendkívüli időpontot választott a Magyar Televízió arra, hoqy az eddigi hétfői rendkívüli adásokat a hétfői rendes adásokkal váltsa fel. 1988. február 29-én (ami rendes esetben négyévenként csak egyszer van) kezdődtek meg a hétfői rendes adások. Ez a jelképesnek is tekinthető időpont mégis csak megőriz valamit a rendkivüliség többletéből; és joggal érezheti úgy a néző, hogy itt egy új korszak kezdetéről van szó Mást már könnyebb lesz meglepni a nézőt egy újabb magyar kiképzett űrhajós fellövésének hírével, nem kell már három héten keresztül rendkívüli odásnapot tartani ahhoz, hogy az adást megszakítva lehessen óriási meglepetést szerezni a lakosságnak: magyar az űrben. Ma az embereket egyébként is jobban meglepi az, ha valamilyen beígért dolog nem következik be, mint ha valamilyen be nem ígért dolog bekövetkezik. Hárem hét elteltével úgy tűnik számomra, hogy a hétfői pécsi körzeti adások olyannyira rendesek, hogy nekem már hiányzik belőlük valami csipét- nyi rendkivüliség. Ez utóbbin nem azokat a kis színes híreknek nevezett micsodákat értem, amelyekben a műsor amúgy is dúskál. A keszthelyi öbölben úszkáló hattyúk vagy a nőnapi körkérdésre adott válaszok nem információk. Amikor diákként az egyetemi lop szerkesztője ilyen színes híreket kért tőlem, azt gondoltam, nem a sajtó feladata, hogy szórakoztasson. A törölt szárnyú gólyamadár meg a gyufaszálakból felépített tévétorony nem lehetnek annyira érdekesek, mint eay helyi közösség érdekkonfliktusai, egy város vagy egy megye életében lezajló társadalmi-politikai folyamatok. Ahhoz, persze, hogy mindezek a tömegtájékoztatásban megjelenhessenek, társadalmi nyilvánosságra van szükség. Arra, hogy a kialakuló érdekek ott fejeződhessenek ki, ahol keletkeztek, és ne párnázott ajtók mögötti egyeztetésekben oltódjék ki érdek és indulat. A saitónak nem a végeredményt kell bemutatnia, hanem a folyamatot, ahogyan a különböző nézetekből kialakul egy új minőség. A mai élet az elmúlt évtizedekben megszokotthoz képest — kétséatelenül bizonyos fokig rendkívüli. Az első három hétfői rendes adás láttán az a benyomásom, mintha a körzeti műsor nem erről az életről szólna, hanem valamilyen konzervvalósáqról, ami egy korábbi társadalmi és tájékoztatási állapotot tükröz. Noha helyi jellege folytán az adás nekem (is) szól, valójában nem érzem érintettnek magam. Nekem az nem érdekes, ha a szomszédot a tévében is láthatom, nemcsak a lépcsőházban. Ahhoz, hogy a helyi néző, akinek az adás készül, érintettnek érezze magát, az kell, hogy a műsor valóban róla, az ő érdekeiről, az ő ügyeiről, az ő életviszonyairól szóljon. Ccak ebben az esetben maradhat versenv- kéoes egy körzeti adás a műholdról sugárzott mű'Tokkal, amelyek a közeli iövöben — az eddiaiekhez képest — rendkívüli helyzetet foqnak te- íremteni a maavar tévé és benne a körzeti adások számára. A tömeqkultúra uniformizált termékeit rönk zúdító műsoráradatban a hétfői körzeti programok csak úoy maradhatnak versenyben, ha a hely (és a kor) szegemének megfelelően a reaionális nvil- vánossóq közvetítőivé és képviselőivé válnak. M. P.
