Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)

1988-03-02 / 61. szám

Punomon napló 1988. máiciws 2., szerda 6 Információk Adóügyről kistermelőknek A TIT Baranya megyei szervezete, a Baranya Megyei Tanács szerve­zésében a mezőgazdasági kister­meléssel kapcsolatos adóügyi kér­désekről tart ingyenes tanácsadás­sal egybekötött előadást dr. Sas­vári László, az APEH Baranya Me­gyei Igazgatóság igazgatóhelyette­se március 4-én 15 órakor Pécsett, a TIT Bartók Klubjában. Közlemények Elmarad a mára, március 2-ára 14.30 órára hirdetett ,,A mikroszi- mulációs rendszer és felhasználási lehetőségei" című előadás Pécsett, a Doktor Sándor utca 53/A-ban, a KSH Baranya Megyei Igazgatóság tanácstermében. Az előadó, dr. Juhász Jánosné megbetegedett. A pécsi Nevelési Központbon mű­ködő Nyugdíjas telefonszolgálat szombat—vasárnap kivételével, na­ponta 17—19 óra között várja a panaszosokat, személyesen is a művelődési ház földszintjén. Hat szakember nyújt útbaigazítást jogi, erkölcsi, családnevelési, egészség- ügyi kérdésekben. Vállalnak munka­közvetítést és idősekhez családláto­gatást szerveznek. Telefonon a 41-907-es számon is be lehet jelen­teni az igényt. 11 személyes Latvia mikrobuszát bérbe adja közületeknek és magán- személyeknek a Pécsváradi Fülep Lajos Művelődési Központ. A Magyar Autó Klub Baranya megyei szervezetének pécsi műszaki állomása március 5-én és 12-én, szombati napokon 8—12 óráig ked­vezményes közlekedésbiztonsági vizsgálatot és soron kívüli zárt­technológiás műszaki vizsgát végez klubtagok részére. Jelentkezés a 12-738-as telefonszámon. Közérdekű Bűnmegelőzési Tanácsadó Szolgá­lat, Pécs, Németh L. u. 16. Tele­fon: 41-563. ügyfélszolgálatot tart: szerdán 17—19 óráig. Áramszünet lesz március 2-án, 3-án és 4-én, naponta 8—15 óráig Pécsújhegyen, a Bor u., Koksz u., Arasz u. által határolt területen. Rendezvények Aktivaülés és ételbemutató lesz március 2-án 14 órakor Pécsett, a Baranya megyei KISZOV székházá­ban. Dr. Bleyer Erzsébet tart tá­jékoztatót az egészségmegőrzés és -fejlesztés Baranya megyei program­járól. Március 3-án 14 órakor Pécsett, a JPTE Közgazdasági Kar 8-as elő­adótermében, a 48-as téren a ,,Bér­reform koncepciója és feltételei" címmel Németh Tibor, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal Munka­ügyi Kutató Intézetének a munka­társa tart előadást. Március 4-én a pécsi Tünde Di­vatházban a Meruker divatbemu­tatót tart a nagyközönségnek és az Artex Grand Prix birkózó világ- bajnokság résztvevőinek. A leg­újabb tavaszi modelleket mutatják be, amelyek meg is vásárolhatók a helyszínen. Horváth Olivér pécsi festőművész kiállítását nyitották meg hétfőn délután a bátaszéki művelődési házban, ahol a művész tárlatveze­tést és előadást tartott. Kertbarátok és kistenyésztők klub­ja szaktanácsadást tart a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottságának székházában, Pécs, Geister Eta u. 16. szám, március 3-án, csütörtökön 17 órai kezdettel. A program cí­me: Nyúlbetegségek és azok gyógy­kezelése. Előadó: Révész Kálmán. Március 3-án 14.30 órakor dr. Várnai Ferenc megyei szaktanács- adó Zenével hajnaltól hajnalig cím­mel tart előadást a Pécsváradi Mű­velődési Központban. A pécsi IH-ban március 3-án 17 órakor a Galériában megnyílik a Művészeti Szakközépiskola textil szakosztályának kiállítása, amely április 4-ikéig lesz látható. A meg­nyitón közreműködik Bakler Norbert és Kustos Zita Kocsár: Urgaresca című művének előadásával. Megnyi­tót mond Tasnádiné Rónaky Edit igazgató. A pécsi Ságvári Endre Művelő­dési Házban március 3-án 15.30 órakor számitógépes programmal egybekötött tanácsadó szolgálat lesz. Téma a vállalkozások jövedelem­adója. Tízéves a Komlói Városi Művelő­dési Központ díszítőművészeti szak­köre, amelynek a jubileumi kiállí­tása március 3-án 17 órakor nyílik a Május 1. Művelődési Házban. Megnyitja Begovácz Rózsa, a JPM néprajzi osztályának a vezetője. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szi­getvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebészeti, kórhá­zi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyerme­kek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napo­kon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyó­gyászat). III. kerület: I. sz. Bel­gyógyászati Klinika. Sebészet, bal­eseti sebészet: Megyei Kórház. Égé­si sérülések: Honvéd Kórház. Ko­ponya- és agysérülések: Idegsebé­szet. Pécs város és a csatolt köz­ségek ideg- és elmebetegei részé­re: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemé­szeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága ré­szére egy helyen, a Lánc utcai ren­delőintézet földszinti ügyeleti helyi­ségeiben minden este 7 órától más­nap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságá­nak minden éjszaka este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbete­gek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelőben orvosi ellátást biztosítunk. A kertvárosi hívásokat to­vábbra is a Lánc utcai rendelőinté­zetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben — gyermekek ré­szére is. Gyermeklakosság részére: a Gyer­mekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok utca felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmen­tesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. * Nyugdíjas telefonszolgálat szom­bat, vasárnap kivételével minden­nap 17—19 óráig hívható a 41-907-es számon. Ifjúsági telefonszolgálat telefon­száma: 24-550. Hívható: 17—21 óráig. BABABÜTOR VÁLASZTÉKÁBÓL AJÁNLJUK: Szuper kombi gyerekágy 6690 Ft, faragott gyerekágy 2980 Ft, Melinda gyerekágy 1880 Ft, Kati pelenkázós gyerekágy 2790 Ft, három funkciós etetőszék 2660 Ft. fából készült járóka 937 Ft-ért vásárolható! A BABAHÁZ AJÁNLATA AZ ON VÁLASZTÉKA! KERESSE FEL BABAHAZUNK A JÓKAI TÉREN, JJNT IS VÁRJUK! ■N SOS Gyümölcstermesztés korszerűen Uj szilvafajták Stanley, Tulen gras, Bluefre Stanley: Már nálunk sem egészen újnak számít, augusz­tus végén, szeptember elején érik, a gyümölcs már jóval az érés előtt színesedik. Teljes érésig a fán kell hagyni, el­lenkezőleg íze — amely amúgy is jellegtelen — gyenge lesz. Gyümölcse nagy, kissé meg­nyúlt, tojás alakú, de kicsit nyakas. (Kicsit részaránytalan is.) Héja éretten sötétkék, szinte fekete. A termés húsa zóldessárga, alig savas. Gyak­ran előfordul, hogy ikresedik. Igazi jó piaci fajta, mert szem­re tetszetős. Virágai öntermé- kenyülők, korán termőre for­dul, rendszeresen terem és so­kat. Vírusra toleráns. Tulen gras: a régi olasz kék fajta helyébe ajánlható, régi román fajta, amely elein­te erősen növekszik, majd erélye csökken. Bőtermő, de hajlamos a szakaszos termés­re. Tűri a szárazságot, ágai könnyen törnek. Augusztus második felében érik, termé­se méretben kisebb az elő­zőekben már ismertetett faj­táknál, de a Beszterceinél azért nagyobb. Ize kellemes, jó minőségű, héja sötétkék, hamvas. Egyike a legjobb Ízű szilváknak, aszalásra is alkal­mas. Virága hímsteril, porzó­fajtával kell ültetni, jól ter­mékenyíti a Besztercei, egye­sek szerint a Stanley és a Bluefre is. Fagynak kitett hely­re ne ültessük, mert kérge ilyen helyen károsodik. Bluelre: hazánkban terme­lése erősen terjedőben van, melyre igen nagy gyümölcsé­vel szolgált rá elsősorban. Termése augusztus végén érik, gyümölcse igen nagy — 60 g/db —, enyhén megnyúlt, mu­tatós. A héja sötétkék, majd­nem azt lehet róla mondani, hogy feketés, hamvas. Húsá­nak színe sárgászöld, kemény, magvavóló és jó tulajdonsá­gait fokozza még, hogy íz­letes. Fája középerős növeke­dési erélyű, koronája kiter­jedt, roppant termékeny faj­ta. Virágai öntermékenyek. Az USA-ban állították elő a Stanley President keresztezé­séből. A fajta sok jó tulaj­donságával feltétlen megér­demli a kiskerttulajdonosok fi­gyelmét, telepítési szándék esetén figyelmükbe ajánlom. Buzássy Lajos Növényvédelem Ríigyfakadás előtt a gyümölcsfák A gyümölcsfák rügypattanás, rügyfakadás, sőt a melegebb védett területeken virágzás előtt vannak. A lemosó permetezések a rügypattanás időszakában még károsodás nélkül végezhetők. A közölt rajzokon az elsőn ez az állapot látható. A második rajz a rügyfakadás, a harmadik pedig a virág bimbós állapo­tát, illetve a virágzást szem­lélteti. A hűvösebb területeken a hét végén az Ágról és a Ne- vikén még használható. A közölt rajzok alapján min­denki saját maga döntse el, hogy milyen fejlődési állapot­ban vannak a fák vagy a szőlő. Ha gyors felmelegedés lesz március első felében, a szerves gombaölő szerek és rovarölő szerek használatát kell előtér­be helyezni. Dr. Frank József A magyar szőlészet nagymestere 150 éve, 1838. február 22- én született Ádámfölde köz­ségben Mathiász János (el­hunyt 1921-ben Kecskeméten). A magyar szőlészet nagymes­terének alkotásai, a kereszte­zés útján létrehozott új szőlő­fajták kiváló tulajdonságaik­kal nemzetközi hírnevet sze­reztek és elterjedtek világszer­te. Úttörő jelentőségű volt Mathiász csaknem hatévtize­des munkássáqa a növényne­mesítés újfajta felfogásá­ban is. Hivatásszerűen 1866-ban kezdett foglalkozni a szőlé­szettel, amikor a Kassa mel­letti Rozália hegyen kétholdas szőlőiskolát telepített, és ott összegyűjtötte a világ külön­böző tájairól beszerzett fajtá­kat. A külföldi szőlővesszőket Mathiász eavrészt aranyműves apósa révén szerezte, aki fe­leséget is Angliából hozott magának; másrészt világjáró barátjától, Munkátsy József építész és műkedvelő ker­tésztől. Az első nemzetközi elisme­rést 1873-ban aratta: a bécsi világkiállításon száz különbö­ző fajta szőlőtőkéből álló (cse­repekbe ültetett) gyűjteményé­vel első díjat nyert. Tizennégy esztendő múlva, 1887-ben mu­tatta be a nyilvánosságnak keresztező munkássága első, méltónak ítélt eredményét, az Ezeréves Magyarország emlé­ke nevű új csemegeszőlőfaj­tát. Az ezt követő három év­tized alatt 180 olyan új szőlő­fajtát hozott létre, amelyet to- vábbszaporításra érdemesnek talált, és nevekkel is ellátott. Ehhez az eredményhez olyan gazdag válogatási és össze­hasonlítási lehetőségre volt szüksége, hogy — a kortársak feljegyzése szerint — összesen mintegy 3500 új szőlőfajtát termelt ki. (Az utókor 1300 új szőlőfajtáját tartja számon.) Mathiász János leghíresebb csemegeszőlőfajtái: az Erzsé­bet királyné emléke, a Cegléd szépe, a Kecskemét virága, a Mathiász Jánosné muskotály, amely nálunk augusztus 20-ra beérő, igen bőven termő, nagy­szemű, nagyfürtű, borostyán­sárga csemegeszőlő. Főképpen ezek a fajták arattak világra­szóló sikereket a szentpéter­vári nemzetközi kiállítástól kezdve a bordeaux-i, a ham­burgi, a brüsszeli versenyeken át a párizsi világkiállításig — mindenünnen elhozva alkotó­juknak a nagydíjat. Apja gazdatiszt volt a Bor­nemissza család Sáros megyei birtokán. Mathiász János szü­lei kívánságára papnak ké­Mathiász János Szárazságtűrő szamócafajta Rival Sajnálatos módon ha­zánkban a szamóca fajta- választék még mindig nem közelíti meg a hozzánk ha­sonló adottságokkal ren­delkező országok fajtavá­lasztékát. Az államilag elismert fajták közül a nagyüzemi és kiskerti termesztésben csak 6—8 terjedt el ki- sebb-nagyobb mértékben. A termesztés súlypontja ezen belül is 2—3 fajtára összpontosul. A fajtaválasztékot gaz­dagíthatja a Cambridge Rival (továbbiakban Rival), amely államilag szaporí­tásra engedélyezett — de még nem eléggé közis­mert. Hozzánk Angliából az 1970-es évek elején került be ez a fajta, melynek gyorsabb és nagyobb mér­tékű termesztésbe vonása tulajdonságai alapján in­dokolt, üzemünk tapaszta­latai szerint. A Rival közepes érés idejű, a legnagyobb ver­senytársánál, a Gorellánál — 3—5 nappal később érik. — Több év mérési eredményei alapján, egy­ségnyi területen többet te­rem a Gorellánál. Bokra kisebb, levelei fényes zöl­dek, viaszosak, valószínű­leg ez a magyarázata jobb szárazságtűrő-képes­ségének. Rossz vízgazdál­kodású talaion, kedvezőt­len csapadék és öntözési körülmények között gyü­mölcse később aprósodik, mint az eddig termesztés­ben levő egyéb faitáknál ezt tapasztaltuk. Világos­piros termése kemény húsú, a szállítást jól tűri, fényét rövidebb tárolás alatt sem veszíti el. Egységes színeződése miatt a vevők előnyben részesítik a piacon. Lédús gyümölcse kellemesen édes-savanykás ízű. Ezt a fajtát azért ajánl­juk azon nagyüzemek és kistermelők figyelmébe — akik kedvezőtlen vízgaz­dálkodási talajon, bizony­talan öntözési feltételek mellett termelnek — mert így is nagyobb biztonság­gal ad elfogadható ered­ményt, mint a többi faita. Fontos azonban leszögez­ni, hogy hazánk területén öntözés nélkül a szamóca biztonságosan nem ter­meszthető jó eredménnyel. A fajta gyors elszaporítá- sához a dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövet­kezet nagy mennyiségű szaporítóanyag előállítá­sával iáruI hozzá. Bagoly László ág.-vez. szült, de egy év múlva elhagy­ta a papneveldét, és jogász lett Kassán. A jogakadémia el­végzése után 1860-ban előbb Abaúj vármegyénél írnokosko- dott, majd a főispán titkára­ként dolgozott a közigazga­tásban, aztán otthagyta a fé­nyes karrier lehetőségét, és tudós szőlőművelöként meg­fogta a dolog végét, akár vesszőültetésről, akár a szőlő- virág mesterséges beporzásá­ról volt szó. Előbb Mádon, majd 1881- ben Szőlőskén telepedett le, elvállalta gróf Andrássy tokaj- hegyaljai birtokának igazga­tását. De mivel az 1880-as évek második felében a fi- loxéra egyre nagyobb károkat okozott, Mathiász elfogadta Katona Zsigmond ajánlatát és 1890-ben szőlőültetvényét átte­lepítette Kecskemétre, a húsz­holdas, úgynevezett Katona­telepre. A futóhomokon a ko­rábbiaknál nagyobb eredmé­nyeket ért el a borszőlő neme­sítésében is, s nemzetközi hír­nevet szerzett alföldi homoki csemegeboraival.

Next

/
Oldalképek
Tartalom