Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)
1988-02-28 / 58. szám
A tizenegyesek döntöttek a Szolnok javára Tóth (középen, a háttal álló Hámori mellett), sok borsot tört a PMSC-védelem orra alá T. Katona László felvétele Labdarúgó MNK Szolnolc-PMSC 1-1 (1-0 1-1 1-1) (Munkatársunk telelonjelentése.) Szolnok, 1500 néző. V.: Szilágyi. Szolnok: Gyémánt — Varga I., Ágh, Szilágyi, Mészáros — Sugár, László, Katona — Tóth, Hegedűs (Vadicska, a 73. percben), Szabó (Bontovics a 18. percben). Edző: Szatmári János. PMSC: Bodnár Kónya, Torna, Hámori, Brez- niczky dr. — Megyeri (Márton, a 65. percben). Túri, Bérez/, Lutz (Lőrincz az 54. percben)- Lovász, Nagy. Edző: Garami József. Előbb Túri került helyzetbe, c 3. percben, de kihagyta, majd a 11. percben a Szolnok vezetést szerzett. A lesen álló Tóth elé pattant a labda, a védők leálltak, Tóth nem, és senkitől sem zavartatva az 5-ösről a kapu közepébe lőtt. (1-0). Németh partjelző zászlaja végig fenn volt, Szilágyi azonban felülbírálta. Bodnár hevesen méltatlankodott a partjelzőnél, a játékvezető rossz néven vette és sárga lappal büntette. A 19. percben László elől a pécsi kapus bátor kivetődéssel mentett. Megint Túrinak volt góllövési lehetősége a 32. percben, ám a 16-os vonaláról Gyémánt kezébe rúgta a labdát. A félidő hajrájában Brezniczky dr. húzta meg a baloldalt, 10 méteres, éles szögből leadott lövése azonban nem érte váratlanul Gyémántot. A szünet utáni első esemény: az 57. percben Nagy visszarántotta a kiugró Lászlót, sárga lapot kapott érte. Utána Bodnár fogta jól Tóth közeli bombáját. A 62. percben Tóth újfent lesről lőtt qólt, a partjelző ismét jelzett, Szilágyi most már nem „hurrogta le", fütyült és kifelé ítélt szabadrúgást. A 68. percben Brezniczky dr. a gólvonalról szabadított fel, miután László még Bodnárt is elfektette. A 73. percben egyenlített a PMSC. A Nagy felvágásáért megítélt baloldali Lőrincz-sza- badrúgást Bérczy az 5-ösöről a jobb felső sarokba fejelte. (1-1). A 86. percben László fejesét szinte mindenki már bent látta, a labda azonban Bodnár szerencséjére, elakadt a gólvonal előtt, a tócsában. Bérczy lábában volt a továbbjutás, de lefújás előtt az 5-ös környékén nem jutott lövéshez. Mivel a rendes játékidő nem hozott döntést, hosszabbítás következett. Ebben Márton, majd kétszer Nagy jutott ígéretes helyzethez, azonban nem találtak be, ezzel gól nélkül zajlott le a kétszer 15 perces hosszabbítás is. 11-es rúgások döntötték el a továbbjutás sorsát. Hiába értékesítette a büntetőket a PMSC-böl Nagy, Torna, Márton és Bérczy, Túri kihagyta, a szolnokiak pedig mind az öt 11-est belőtték, így a hazaiak jutottak tovább. Végig mezönyfölényben játszott a rendes játékidőben a salakos edzöpályán a PMSC, azonban a csapatból többen — elösorban Lutz és Megyeri —, keveset mutattak, ez rá is nyomta a bélyegét az együttes játékára. A baloldalra szinte alig ment labda. Látta a gondokat Garami edző is, le is cseréit két középpályást, és Lőrincz beállításával valamelyest fel is javult a piros—feketék játéka. A szünet után a levegőben lógott az egyenlítés, ez be is következett. Hiába fáradtak el, és estek vissza azonban a szolnokiak, megúszták újabb gól nélkül. Küzdelmes, kemény mérkőzés volt, amelyen nem került tovább az MNK o továbbjutást a büntetöpár- baj döntötte el. A PMSC azért nem került tovább az MNK következő fordulójába, mert kevés helyzetét nem tudta kihasználni, a mezönyfölé- nye pediq kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a győztes gólt megszerezze. A Szolnok lelkes, egyenrangú ellenfélnek bizonyult, rászolgált a szerencsés továbbjutásra. Jók: Tóth, Ágh, Varga I., ill. Bodnár, Bérczy, Torna. Horváth László További eredmények Vác—Oroszlány 0-0 — tizenegyesekkel 4-3. Oroszlány, 1200 néző, v.: Boy. A két csapat 120 percen keresztül nem volt képes gólra. Az I. osztályú Vác jobban bírta a büntetőrúgások idegi megterhelését. A labdarúgó MNK-ban vasárnap újabb 11 mérkőzést játszanak a legjobb 16 közé jutá sért. Vosas—Hajdúböszörményi Bocskai 5-0 (0-0). Hajdúböszörmény, 3000 néző, v.: Bognár. Gólszerzők: Boda (2), Szíjártó. Balogh, Bodnár. j Az első félidőben egyenrangú ellenfele volt a területi bajnokságban játszó hazai csapat a Vasasnak. A második játékrészben azonban a jobb erőnlétű NB l-es gárda biztoson győzött. Bp. Honvéd—Csepel 4-2 (1-0, 2-2, 3-2). Csepel, 2500 néző, v.: Lázin. Gólszerzők: Fitos (2), Fodor, Bo* donyi, illetve Birkás, Herbály. Az őszi bajnok a 90 perc során nem bírt NB Il-es ellenfelével, csak a hosszabbításban kerekedett felül. DMVSC—Celldömölk 2-1 (2-0). Ceildömölk, 700 néző. v.: Molnár. Gólszerzők: Benyó, Melis, illetve Sziffer. A hóesésben lejátszott mérkőzésen helyzetei alapján megérdemelten nyert a Debrecen. Téli olimpia, Calgary ÜJABB SZOVJET GYŐZELEM A szovjet jégkorongozók csattanós választ adtak mindazoknak, akik a világbajnoki cím elvesztése, a Kanada Kupán, majd az Izvesztyija-tornán elszenvedett kudarcok után leírták az együttest. Fetyiszov és társai tovább folytatva győzelmi sorozatukat, hatgólos, súlyos vereséget mértek az első helyen kiemelt svédekre, s ezzel ismét elhódították az olimpiai aranyérmet. Szovjetunió—Svédország 7-1 (4-1, 1-0, 2-0). Saddledome, 18 000 néző. V.: Banfield (kanadai). Kaura- lövések: Szovjetunió 11, 10, 8 — 29, Svédország 6, 4, 3 — 13. Az állás: 1. Szovjetunió 4 4 — — 24- 5 8 2. Finnország 4 2 1 1 16- 9 5 3. Svédország 4 1 2 1 12-14 4 4. Kanada 4 1 1 2 11-11 3 5. Csehszlovákia 4 1 — 3 9-16 2 6. NSZK 4 1 — 3 6-23 2 Az éremtáblázat: arany ezüst bronz Szovjetunió 10 9 7 NDK 8 7 4 Finnország 4 — 2 Svájc 3 5 4 Ausztria 3 4 2 Svédország 3 — 1 NSZK 2 3 2 Egyesült Állomok 2 1 2 Hollandia 1 2 2 Olaszország 1 — 2 Franciaország 1 — 1 Norvégia — 3 2 Jugoszlávia — 2 1 Kanada — 1 3 Csehszlovákia — 1 2 Japán — — 1 Mivel jövő héten elkezdődnek a labdarúgó bajnokságok tavaszi küzdelmei, a Vasárnapi Dunántúli Napló is folytatja hagyományos góltotó pályázatát. Tippelni csak a lapból kivágott szelvényen lehet, amit péntek délig kérünk eljuttatni szerkesztőségünkbe (7601 Pécs, Hunyadi út 11.). Fömérkőzés: PMSC—Békéscsaba Pótmérkőzés: Siófok—Tatabánya A pályázó neve: .............................. L akcíme: ............................. Mobil atlétikai GP Nagyszerű eredmények születtek New York-ban a Madison Square Gardenben rendezett fedettpályás viadalon, amely az Egyesült Államok téli bajnoksága, egyben az észak-amerikai Mobil GP-soro- zat 13., döntő állomása volt. A 22 szám közül több olyan volt, amelyben nemcsak amerikaiak, hanem külföldiek is rajthoz álltak. Így például a Szovjetunióból, Romániából, Kanadából, Írországból, Ja- maikából, Nigériából, Új-Zé- landról, Franciaországból és Svédországból is érkeztek sportolók. Az est fénypontja a női 55 méteres síkfutás volt, amelyben még a célfotó sem tudott különbséget tenni az egyszerre beérkező Gwen Torrence és Evelyn Ashford között. Ezzel Torrence megőrizte fedettpályás veretlenségi sorozatát, amely több mint két éve tart. Eközben negyvenszer nyert, hússzor döntőben. A fedettpólyás idényben első győzelmét aratta ezzel a holtversenyes sikerrel a 100 méteres síkfutás világcsúcstartónője, Evelyn Ashford. A világ leggyorsabb atlétanője a tavalyi római világbajnokságon sérülése miatt csak tv-kom- mentátorként lehetett ott, most viszont már teljesen egészséges.- Szeretném megvédeni olimpiai bajnoki címemet a 100 méteres távon - mondta Ashford. - A szabadtéri idényben csak erre a számra összpontosítok, 31 éves fejjel nem aprózhatom szét az erőmet. Nagy eredményt vártak a szakértők az 55 méteres gátfutásban Jackie Joyner-Kersee- től. A rendkívül sokoldalú atlétanő, a hétpróba és a távolugrás világbajnoka a döntőben a 4. és az 5. gáton botlott, így 7.57 mp-es gyenge idővel csak 5. lett. — Eredmények : Férfiak: 55 m: 1. Emmit King 6.06 mp. 55 m gát: 1. Greg Foster 6.93 mp. 400 m: 1. Antonia McKay 46.55 mp. 500 m: 1. Ken Lowry 1:02.60p. 1 mérföld: t. Markus O'Sullivan (ír) 3:59.05 p. 000 m: 1. Ray Brown 1:47.66 p. 3000 m: 1. Jim Spivey 7:52.91 p. 5 km, gyaloglás: 1. Guillaume Leblanc (kanadai) 10:53.25 p. Távol: 1. Larry Myricks 0,24 m. Hármas: 1. Ray Kimble 17,15 m. Rúd: 1. Rogyion Gataullin (szovjet) 5,64 m. Füles- golyó hajítás (16 kg) : 1. Walter Ciofani (francia) 23,11 m. Nők: 55 m: 1—2. Gwen Torrence és Evelyn Ashford 6.66—6.66 mp. 55 m, gát: 1. Judith Rocheleau (kanadai) 7.40 mp. ... 5. Joyner- Kersee 7.57 mp. 200 :m: 1. Grace Jockson (jamaikai) 23.07 mp. 400 m: 1. Oiane Dixon 52.51 mp. 000 m: 1. Mitica Junghiatu (román) 2:03.27 p. 3000 m: 1. Sabrina Domhoefer 9:03.59 p. Távol: 1. Sheila Echols 6,40 m. Magas: 1. Louise Ritter 193 cm. Kosárlabda NB I. Soproni SE-PVSK 106-103 (92-92, 45-41). Pécs, városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Farkas, Péter Gy. PVSK: Füzy (6), Marjanovics (28), Richter (6), Kövecses (8), Rab (30). Cs.: Ottó (5), Varasdi (10), Pe- redy (10). Edző: Czéh László. Jobban kezdett a PVSK, mint ellenfele, ennek ellenére az első félidőben csők négypontos előnyre tudtak szert tenni a vasutasok. A második játékrészben visszaesett a hazai gárda, s a soproniak kihasználták a lehetőséget, átvették a vezetést. Előnyük egészen az utolsó másodpercig kitartott, ekkor azonban Marjanovics a sírból hozta vissza a pécsieknek a lehetőséget, látványos triplával egyenlíteni tudott. A hosszabbítás elején négy ponttal elhúzott a PVSK - főleg Peredy harcosságának és szem- fülesséqének köszönhetően - az utolsó percben azonban fordult a kocka, magához tért a vendégcsapat, és végül győzelmet aratott. Kitűnt: Dobro- vics, Policz, ill. Marjanovics, Rab, Peredy. Atomerőmű SE-Dunai Kőolaj 106-94 (52-42). Férfiak, NB I. mérkőzés. Paks, 800 néző. V.: Budánovics, Várnai. Atomerőmű SE: Juhász (5), Buzási (9), TOT 1. Bayer Uerdingen— 1. FC Köln 1-1 i 2. Karlsruher SC— Hannover elmaradt 3. VfL BochumWerder Bremen 0-1 2 7. Fortuna KölnWattenscheid 1-2 2 8. Bayreuth—St. Pauli elmaradt 1-1 14. Aachen— Stuttgarter Kickers 1-0 1 A többi mérkőzést vasárnap játsszák. Mai sportműsor Jégkorong. Mecsek LSE—Novitox, OB II., műjégpálya, 13.00. Kosárlabda. P. Postás—Siófok, NB 11., férfiak, Komarov Gimn., 10.30. Országúti futás. Pécs—Harkány, verseny u. 2., 10.00. Kézilabda. D. Dózsa—PMSC, NB 1., férfiak, Debrecen, 16.30. Labdarúgás: Komló—2TE, MNKmérkőzés, Komló, 13.30. MNK-selej- tezők: P. Gázmű—Boly, Dunafalva —Mohács, Sásd—Mázaszászvár, Új- petre—Siklós, Beremend—PVSK, Fel- sószentmárton—Sellye, Kishárságy— PBTC. (Elöl a pályaválasztók, va- Jamennyi mérkőzés 14 órakor kezdődik.) Röplabda. Pécsi torna, városi sportcsarnok, 8.00. Nagy (11), Morgen (25), Szaffi (16), csere: Antóni (10), Tárnái (26), Kovács (4). Edző: Simon Károly. Dunai Kőolaj: Farkas (7), Jenei (17), Márton (23), Horváth (16), Kaszás (4). Csere: Donics (6), Baricza (4), Dani (11), Vajda (4). Edző: Szűcs Béla. Nagy akarás jellemezte a két csapat játékát, ami sok hibát vont maga után. Lelkes, jó játékkal megérdemelten nyert az Atomerőmű SE. Kitűnt: az egész paksi csapat, illetve Márton, Horváth. SÁÉV—Dombóvári VMSE 708- 104 (53-52). NB I. férfiak. Dombóvár, 1200 néző. V.: dr. Gencsev, Szamos. SÁÉV: Kos- tenczky (23), Stickel (13), Kovács (22), Borok (13), Pesta- lity (22). Csere: Maqyarfi (-), Varga (15). Edző: Jerzy Pro- íow. Dombóvár: Ács (28), Chudeusz (8), Miedzik (38), Kerényi (22), Lovász (2). Csere: Halmos (—), Czimbalek (2), Molnár (—), Jászberényi (4). Edző: ifjabb Szittya Imre. Küzdelmes mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya Megye« Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Előfizetési díj egy hónapra 11,- Ft negyedévre 33,— Ft félévre 66,— Ft egy évre 132,— Ft Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V., József nádor tér 1., — 1900 —. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HE! IR 215-96162 pénzforqalmi jelzőszámra. ISSN 0133-2007 Indexszám: 21 054