Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)

1988-02-28 / 58. szám

MAI MŰSOR Február 27-én megindult a kompjárat a Balatonon Szántód és Tihany között. Már az első nap több mint másfélszáz gépkocsit szállítottak át a két part között. Fotó: Kálmándy Ferenc- »----------------— --------- ­Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon Hírszerkesztő: HÁMORI ANDREA Elkezdődtek a Ki Hit Tud? selejtezői Százharminc produkcióval neveztek Baranyában az idei Ki Mit Tud?-ra. Legtöbben a könnyűzenei kategóriában kí­vánják kipróbálni tehetségüket. A nagy nyilvánosság előtt, a televízióban is látható döntő­ket selejtezők előzik meg. Baranyában is több selejte­zőt tartanak, az elsőt tegnap rendezték Szigetváron, ahol nyolc műsorszám szerepelt a zsűri előtt. Ezek után Komlón és Mohácson szintén ,,vegyes” műsorokat értékelnek, Pécsett pedig kategóriánként szakosított programokon szerepelnek a Ki Mit Tud?-ra jelentkezők. A baranyai döntőt áprilisban rendezik, míg több, újabb vá­logató után a televízió július közepétől közvetíti a döntőket. Reméljük, minél több baranyai résztvevővel. Időnként csökken a felhőzet, va- sárnap már nem valószínű sxámot- tevő csapadék. A nyugati megyék* ben erős, helyenként viharos észa­ki szél a késő esti órákban már jelentősen mérséklődik. Másutt ál­talában mérsékelt szél várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let többnyire mínusz 3 és plusz 2 fok között, de a havas területe­ken minusz 5 fok körül, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között lesz. * Szombat reggeli vízállások: ör- tilos 60 cm, apadó, vizhö 1,2 fok; Barcs 10 cm, változatlan, vizhö 3,0 fok; Drávaszabolcs 113 cm, áradó, vizhö 3,8 fok; Mohács 316 cm, apadó, vizhö 3,6 fok. (Folytatás az 1. oldalról) Pécsre. Balaton-parton 60 hó­munkás állt készenlétben a sí­nek gyors tisztítására. A DÉ- DÁSZ gyárvárosi transzformá­torát is megtépázta a hóvihar: fél hattól fél nyolcig ezért mintegy 900 fogyasztó áram nélkül maradt, üzemzavar volt a Váci M. utca és a Veress P. utcákban is, szombaton dél­előtt pedig Kozármislenyben. A postai légvezetékek közül a Csurgó—Gyékényes vonalon történt szakadás. Beáztak a Marcali—Kaposvár közti vona­lak, így a két város telefo­nos összeköttetése egy időre megszakadt. Tegnap estére azonban szinte mindenhol helyre állt a rend. Az utakat nagyrészt letakarították, illet­ve magától leolvadt a hó, s o hóesés egyedül Zala me­gyében volt tartós. A hőmérséklet tegnap dél­után már az 5 fokot is elérte. A meteorológiai intézet sze­rint szórványos esőn, záporon kívül a napokban komolyabb csapadék csak a nyugati or­szágrészben, illetve a hegyek­ben várható. Szerencsére a lakosság is megnyugodott, s a pénteki hóvihar okozta kel­lemetlenségek helyett a pé­csiek pl. többet foglalkoztak az Uránvárosban sok helyen indokolatlanul égő lámpates­tekkel és a Kertvárosban ki­lónként 600 forintos áron kap­ható paradicsommal . . . Q Üj oktatóterem. A nagy- kanizsai autóklub telepén közel egymillió forintos ráfordítással új, 80 főt befogadó oktatóter­met építettek, amelyhez közel 100 000 forint értékű társadal­mi munkát vgeztek a klub dol­gozói. O Járdafelújítás. Megkezdő­dött Nagykanizsán, az Ady Endre utca Lenin úttól a so­rompóig terjedő szakaszának felújítása. A közel kétmillió fo­rint értékű munka — ha az időjárás nem zavarja — ápri­lis végére fejeződik be. O Történelmi vetélkedő. Nagykanizsán, a város török uralom alóli felszabadulásának közelgő 300. évfordulójára nagyszabású vetélkedőt ren­deztek középiskolás csapatok részvételével. A 20 csapatos mezőnyben az első és második helyet a Dr. Mező Ferenc, míg a 3. helyet Landler Gimnázium 3—3 fős csapata szerezte meg. Szombaton délelőtt még úgy tűnt, végre megjött a Mecsek­be is a siidény. A budafai sí­pálya előtt Hoffmann György, a Komlói Tenisz és Siklub el­nöke bizakodóan újságolta: vannak már a pályán! Mi pe­dig hordjuk ki a cuccokat, hogy a délutáni vendégeknek már kölcsönözhessünk is. Ha­marosan meg is jelent egy kisteherautó szánkókkal meg­rakva. A felvonó még nem műkö­dött, a harminc-negyven lel­kes síző gyalog araszolgatott fel az l-es pálya mentén. A fákról nagy cseppekben hul­lott az olvadó hó, a parko­lókban sáros pocsolyákat ke­rülgettünk. Szóval úgy tűnt, a tél éppen csak beköszönt, de máris menni készül. A Misina-tetőn a déli órák­ban plusz 2 fok volt és ol­vadt. Délelőtt mintegy har­mincon síeltek — felvonó nél­kül. A tányéros felvonót a vé­kony hóréteg miatt nem le­hetett indítani. A kapcsos fel­vonót pedig a sűrű köd miatt nem indították el. Az országos hójelentés csak­nem mindenütt 40 centiméte­res hótakaróról tudósit. Mi pedig izgulunk, kitart-e hol­napig az egyre vékonyodó ha­vunk . . . Ha nem, akkor el­mondhatjuk, az idei mecseki síidény egy szombati napra esett... Hámori Andrea Kurucz Pál Murányi László O Szent Jupát. Fa Nándor lesz a vendége március 2-án a kaposvári Latinca Sándor Mű­velődési Háznak. A magyar „világutazó” négy videófilmet fog bemutatni a Szent Jupát útjáról, 2 órától az általános iskolások, 4 órától a középisko­lások, 6 és 8 órakor pedig a felnőttek tehetik fel kérdései­ket Fa Nándornak. A műsorok házigazdája Oltványi Tamás, a Magyarország munkatársa lesz. Vendégül látják még Szitnyai Jenőt, a Magyar Rádió munka­társát. O Új szakmintobolt Dombó­váron. A Szekszárdi Húsipari Vállalat új szakbolt nyitását tervezi május elejére. A mint­egy 3—4 millió forintos költ­séggel kialakított — 200—300 négyzetméteres bolthelyiség beruházója és kivitelezője a Szekszárdi Húsipari Vállalat. Az új szakmintabolt Dombóvár és közvetlen környékét fogja el­látni jó minőségű húsárukkal. O ötvenedik házassági év­fordulóját ünnepelte tegnap Pécsett, Kincses Tódé és Götli Katalin. 1938. február 26-án kötöttek házasságot Pécsett, amelyet népes családi körben erősítettek meg az ötvenedik évforduló alkalmából, öt gyer­mekük, hat unokájuk és egy dédunokájuk köszöntötte őket. O Kokas Ignác festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás március 4-én 11 órakor Szek- szárdon, a Művészetek Házá­ban. A megnyitón bevezetőt és köszöntőt mond Vajda György művelődési miniszterhelyettes. A tárlatot május 31-ig tekint­hetik meg az érdeklődők O Faluház Bakon. Makovecz Imre tervei alapján kezdték el építeni tavaly a baki faluhá­zat. A kiterített lepke alapraj­zú építmény elkészülte után kulturális központ, házasság- kötő terem és klubhelyiségként üzemel majd. O Üzembővités. A Lenti Épületasztalos, Faipari Vállalat tavaly kezdte el üzemének bő­vítését. A jövő évben elkészülő rekonstrukció jelentősége, hogy az új gépekkel kedvezőbb kö­rülmények között több és jobb minőségű faipari terméket tud­nak gyártani hazai és külföldi piacra egyaránt. • Mit? Hol? Olcsóbban! A Centrum hétfő keretében feb­ruár 29-én 20 százalékkal olcsóbb a pécsi áruház rövidáru osztályán a Baby soft, Myrtyl, Linda és doberon fonal. Fészek Áruházban reklámáron kapható: vietnami váza, virágtartó, nyakláncok, karkötők, zománcozott szovjet edények 2 litertől 40 lite­resig és üvegtégla sárga, zöld színben 57,80 Ft helyett 20.10 Ft-ért. Domus Áruházban NDK velúr 40 százalékkal olcsóbban kapható. Mecsek Aruház. Divatáru osztály: női és férfi kötött áruk 30 száza­lék engedménnyel kaphatók, amíg a készlet tart. Cipő osztály: 23— 30- as méretig gyermekcsizmák 30 szá­zalék árengedménnyel. A Konzum Aruház kedvező kíná­lata: kínai kakaó (500 grammos) 150 Ft helyett 95 Ft-ért, Tátra sű­rített tej 25 Ft helyett 12,50/doboz. Egyes édességek és konzervek 30— 50 százalékos engedménnyel, höálló tálalóedények 30 százalékkal ol­csóbban vásárolhatók. Virágláda, gyorsmelegitő engedményesen vásá­rolható. Konfekció vásár az I. eme­leten nagy árengedménnyel. Termelőszövetkezetünk bérbeadásra meghirdeti baromfi-, sertés- és szarvasmarha-tartásra, valamint raktározásra alkalmas 800—1000 m2-es zárt gazdasági épületeit Érdeklődni lehet: Magyar—Bolgár Testvériség Mgtsz központi irodájánál, Siklós, Felszabadulás u. 57. személyesen, vagy telefonon: 72/80-406, vagy Siklós 95. Kiadta mérgét a tél? C Vitadélután a Kossuth térről. Hétfőn délután 5 órai kezdettel vitaülést rendez a Pécsi Városszépítő és Városvé­dő Egyesület a Baranya Me­gyei Levéltár Rét u. 9. sz. épü­letében, a Kossuth tér rende­zéséről. Az átalakítás terveit Gömöry János városi főépítész ismerteti, s Dénesy Ödön Ybl - díjas építész véleményezi. • önkéntes rendőrök A Pécsi Városi Rendőrkapi­tányság szervezésében az út­török köszöntőjével kezdődött, pénteken késő délután az Eszék étteremben, az önkéntes rendőrök éves munkát értékelő, a következő év feladatait meg­határozó tanácskozása. Az ünnepélyértekezlet részeként 110-en 30 -tál 5 éves szolgá­lat után iáró kitüntetéseket, hatan kapitányságvezetői jutal­mat, tizenöten Kiváló és Ér­demes Társadalmi Munkáért kitüntető jelvényt, és tizenket- ten hat vállalat és mezőgaz­dasági termelőszövetkezet ve­zetőitől dicséretet és jutalmat vettek át munkájuk elismerése­ként. A tanácskozáson 25-en tettek önkéntes rendőri fogadalmat. • O Számitógépes telefon- kapcsolat. A Tungsram Rt. nagykanizsai fényforrási gyár és a budapesti központ között azonnali összekötettést létesí­tettek a kifejlesztett nagykoni- zsoi számítástechnikai rend­szerrel. Az összeköttetést a ki­épített speciális telefonvonalon biztosítják, és így a kanizsai programozók által betáplált adatokat a pesti központ tárol­ja, ahonnan gyorsan lehívha­tók a szükséges adatok. O Az általános forgalmi adó és a reklámköltségek cím­mel tartott előadást tegnap a KPVDSZ Művelődési Központ­ban a baranyai reklámszakem­bereknek Köteles Margit, a Pénzügyminisztérium osztály­vezető-helyettese. A hosszan tartó eszmecsere alatt egyéni problémákra, kérdésekre is vá­laszt adott az osztályvezető­helyettes. O Befejezték a tervezést. A Szekszárdi Húsipari Vállalat mór 80 százalékban lekötötte az 1988-as import- és export­szerződéseit. A tavalyi évet a vállalat több mint 200 millió forintos nyereséggel zárta. Legjelentősebb exportcikkei a fagyasztotthús, amit a Szovjet­unióba, valamint a darabos és fóliás sonka, mely árukat az USA-ba szállítanak. Belföldön Tolna megyén kívül Budapest­tel és Dunaújvárossal bonyo­lítják le a legnagyobb forgal­mat. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház Háztűznézö (este 7 órakor). Bemutató bérlet. Bóbita Bábszínház: Maugli (dél­előtt 10 órakor). FILM Petőfi: Végső visszoszámlálás (2. f 4, 16. f8). Kossuth: Az erdő kapitánya (10). A kicsi kocsi legújabb kalandjai (12, 2, 4). Végső visszaszámlálás 07. Í9). Kossuth Klub, Videómozi: Kegyet­len utca (3, 5, 7). Park: Feltámad a Vadnyugat (14, f6, f8) Ságvári: Szerepcsere (4, 6). Ne­velési Központ: 48 óra (3. 5, 7). Ifjúsági Ház: Egy nő, vagy kettő (3). Viz és szappan (5) Komló, Zrínyi: A Nílus gyöngye (4, 6, 8). Komló, Zrinyi, Videómozi: öldök­lés San Franciscóban (f5). Mo­hács: Éljen D’Artagnan! (4). A Pókasszony csókja (6, 8). Sziget­vár: Asztal öt személyre (6. 8). Siklós: S zerelem második vérig (5. 7). Boly: Kobra (5). Dunaszekcsö: Lovardin felügyelő (5). Harkány: Biztos halál (7). Mágocs: Leszá­molás Hongkongban (f5). Máza- szászvár: Tex és a Mélység Ura (6) Pécsvárad: Yesterday (3). Sásd: Pat Garrett és Billy, a Kö­lyök (5). Szentlörinc: Lidérces órák (5). Téboly (7). TELEVÍZIÓ MAGVAR TELEVÍZIÓ 8.03: Műsorismertetés. 8 05: Té­vétorna gyerekeknek. 8.10: Kerek világ. Óvodások műsora. 8.25: Miki és Donald Amerikai rajzfilmsoro­zat. 8.45: A nagyeszű sündisznócs­ka. Bábfilmsorozat. 9.15: Képújság. 9.20: Benji. Amerikai filmsorozat. 9.45: Idesüss! 10.10: Orrom krumpli, hajam kóc. 1C.20: Mitiök. 11.05: Matiné. Vosárnap» magazin 12.15: Hírek 13.47: Műsorismerte tés. 13.50: Képújsóa. 13.55: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. 14.00: Gregory Peck-sorozat: Római vaká­ció. Amerikai film. 15.50: Betűrek­lóm. 15.55 Öreg betyár. Hollay Bertolan műsora. 16.20: A világ metrói. 17.15: Delta 17.40: Rek­lám. 17.45: Nézzük eqyütt — Rod- vónyi Ervin iróvol. 18.15: Reklám. 18.20: Családi torna. 18.25: Mesé­ről mesére. Francia rajzfilm. 18.55: Reklám. 19.00: A HÉT 20.00: Hír­odó. 20.10: Légy szép. és tartsd a szád! Froncio bűnügyi film. 21.45: Gondolkodó. 22.30: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Szá­zadunk Végjáték o Duna mentén. 10.20: Tévéegyetem. 14.58: Műsor- ismertetés. 15.00: Képújság. 15.05: A téli olimpiáról jelentjük. 16.20: Tükörkép. 17.50: Képújsáq. 17.55: Telesport. 21.10: Váltó. Gazdasági világverseny. 21.55: Telesport. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 9.00: Barázdák — falumúsor, utá­na gyermekműsor mogyar nyelven. 10.20: Hírek. 10.30: Vosárnop dél­előtt gyermekeknek. 12.00: Mező­gazdasági adás. 13.00: Családi ma­gazin. 14.30: Művelődési adós. 14.00: Szív — filmsorozat. 14.50: Hangversenytermekből. 15.35: Do­kumentummozaik 17.10: Ezüst álom — angol játékfilm. 18.55: óz va­rázslója — rajzfilmsorozat. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Trieszt via Skopje — drámasorozat. 21.00: Émile Zola élete — francia játékfilm. 22.30: Tv-napló. 22.50: Éjjel is, nappal is. 0.50: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 8 55: Hírek 9.00: Ma a hol­napért. 12.00: Cigány nyelvű adás. 12.15: Népszerű-tudományos film. 13.55: Jugoszláv labdarúgó-bajnok­ság: Priestina—Velez. 15.45: Téli olimpiai játékok. 16.20: Korcsolyá­zás (nők) — szabadon. 17.55: Jég­korong. 20.40: Stúdió. 20.45: Tá­jékoztató adás 21.00: Bob. négyes. 21.50: Stúdió. 21.55: Jégkorong.

Next

/
Oldalképek
Tartalom