Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)

1988-02-20 / 50. szám

Az önjelölt mert engedélyezni szoktuk az Levél fekszik előttem. Merí­tett fényes papírra, írógéppel írták: „Szeretettel meghívom Mo- gyarbólyba, hogy betekintést nyerjen a község kulturális és közművelődési életébe, tekintse meg ezen intézmények állapo­tát. Szeretném, ha tanúja lenne egy lőhivatású népművelői státusz kiharcolásának." Hát lehet ilyen meghívás­nak ellenállni? Amikor ráadá­sul egy névrokon és „kolléga" a levélíró: Havasi István, „DN. tud. tiszt. díj. népm."? Harmíncötéves, bajúszos fia­talember fogad. A szolgálati lakásban kellemes meleg van. Könyvek mindenfelé és egy íróasztal.- Miről van szó tulajdonkép­pen? Válaszként egy köteg leve­let kapok a kezembe. Nézem a leqfölsőt, a tanácsnak író­dott : „Kérem a szakigazgatási szerv vezetőjét, hogy a magyar- bólyi körzeti művelődési ház tiszteletdíjas igazgatói szerző­dést a lehetőségeknek megfe­lelően a helyi kulturális és közművelődési igények mara­déktalan kielégítése érdeké­ben főhivatásúvá javasolni o végrehajtó bizottság leié, illetve o felettes művelődési szervektől erre az engedélyt megkérni szí­veskedjék." Még mindig nem értem. Mi érdeke fűződik Havasi István­nak, a Beremendi Cementmü vezérlőkezelőjének ahhoz, hogy Mogyarbólyban főhivatású nép­művelőt nevezzenek ki?- Mert én szeretném elvál­lalni . . .- Mindenáron kevesebbet akar keresni?- A fizetésem nem lenne ke­vesebb. Én 4500 forintra gon­doltam, ennyi jön össze Bere- menden is, három műszakban. Akkor hát miért? Talán a soron következő levél magyará­zatot ad. A helyi KISZ-szervezet tagjai írták alá, számszerint huszonheten. Kérik, a tanács bízza meg Havasi Istvánt, mi­vel azt várják tőle, hogy föl­lendítse a község kulturális életét. A vb-titkár válasza az ön­jelöltnek és a KlSZ-szervezet- nek is elutasító. Havasi István nem nyugszik, újabb leveleket ír. Ajánlja ma­gát a siklósi művelődési osztá­lyon, a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatalánál és a Műve­lődési Minisztériumban is. In­nen teszik át ügyét a megyei művelődési osztályra. Személye­sen száll ki a faluba az osz­tály személyzeti csoportvezetője, a Megyei Művelődési Központ igazgatója és a Tanácsi Hivatal tisztviselője. Kiszállnak, mert a levél elment, a gépezet bein­dult. A művelődési ház vezetőjé­nek kinevezése egyébként helyi hatáskörbe tartozik. Még csak nem is a tanács, hanem a szakigazgatási szerv feladata. A megyénél engedélyeztetni csupán akkor kell, ha képesítés nélküli népművelőt kívánnak alkalmazni. Havasi Istvánnak népműve­lői képesítése nincs. Van vi­szont szakközépiskolai érettsé­gije, rendőrtiszthelyettesi bizo­nyítványa, középfokú marxista- leninista képzettsége, újságíró stúdió elvégzését tanúsító okle­vele, egységes községi szak­vizsgája. Dolgozott pénzügyőr­ként, rendőrként, gazdasági előadóként is, mielőtt jelenlegi állásában elhelyezkedett. — Igen, itt voltak a felsőbb szervektől, de mi akkor sem tudunk mást mondani: Havasi Istvánnak nincs megfelelő ké­pesítése, ezért nem kívánjuk népművelőként alkalmazni. Itt, omióta világ a világ, mindig tiszteletdíjas volt a művelődé­si ház vezetője. Most Havasi­nét bíztuk meg ezzel a feladat­tal, és ő érti is a dolgát. Pe­dagógus. A férje viszont nem érti meg, hogy hiába levelez — mondja Elek Antal tanács­elnök. — Ha a fiotalok, illetve a község lakói annyira ragasz­kodnak Havasi István szemé­lyéhez, megvan a lehetőségük arra, hogy közművelődési egye­sületet alapítsanak, s abban vezető szereppel bízzák meg a fiatalembert. - Ez dr. Végh ló- zselné, megyei közművelődési csoportvezető véleménye, s egyben tanácsa is. — Egyéb­ként a képesítés hiánya ön­magában még nem akadály, alkalmazást olyan feltétellel, hogy az illető iratkozzon be a főiskolára, vagy vegyen részt a középfokú népművelő-kép­zésben. Kétségtelenül fura história. 1987 végén, amikor a szakkép­zettek közül is sokan inkább elhagyták a süllyedő hajót, egy fiatalember mindenáron a kultúra robotosa akar lenni. Egy biztos: Magyarbóly nem látná kárát egy főhivatású népművelőnek. A kultúrház egyes szektorai igencsak esen­dő állapotban vannak. A klub­szobába például — már bocsá­nat a szóért —, jobbérzésű ember kedvenc háziállatait sem szívesen zárná be. A falak do­hosak, a minimális bútorzat Körösi-Csoma tibeti zarándok­újának egyes helyszíneit idézi. (Pedig a fiatalok nemrég már alakítottak rajta.) Köztudott, hogy Magyarbóly kevésbé tehetős falu, hogy ke­vés az aktív kereső. De tény­leg akkora a szegénység, hogy ha kitörik a pingpongszoba ablaka, napokig tárva-nyitva kell állnia az épületnek? és az volna a megoldás, hogy a kulcsot bevonják a klubvezető­től? Bizony elkéne egy gazda. Egy igazi. Aligha fölülről kell várni a csodát. Onnan már bi­zonyosan nem jön. A tanács­nak mint hivatalnak sem lesz elég pénze a középületek min­degyikét rendben tartani. A községnek, a közösségnek kell okosan összefognia, hogy az elkövetkező szűk esztendőkben is jusson-maradjon valami a művelődés ügyére. A levélíró emberekre pedig nem árt néha odafigyelni. Még ha gyakran furcsának tűnik is, amit írnak. Havasi János ni se lehet a válogatást; a Himnusz, a Szózat jeles ünne­peken és vasárnaponként zár­hatná a műsorokat. Vizsga 1950 tavaszán a paksi ren­dőrkapitányság elrendelte a csónak-jártassági vizsgát. He­lyes és kívánatos volt ez a rendelkezés, hiszen aki ladik­ba ül, annak kisujjában le­gyen a biztonságos vízi közle­kedés tudománya. Az elméleti egzáment a rá­zósabb gyakorlati ténykedés követte, ami nem kismiska do­log, különösen, ha a Süveges­rév vízsodrással elegyes limá- nyóban kell egyszál kormány- lopáttcl elkommandérozni a csónakot. A két- vagy többevezős vízi clkalmatossógok jártassági vizsgája más alkalommal zaj­lott, a még erősebb sodrású hajdoni malom-soron és a hajójárásban. J. Palcsi szép, humánus föl­adatot kapott a vizsgáztató rendőr tizedestől. A ladik elé vagy három méterre bedobott deszkadarab egy fiktív fuldok­lót személyesített meg: Paksi­nak ki kellett mentenie a már- mór elmerülőt. Lökdöste is a deszkát derekason: alá-alányúlt az „evedző”-vel, közelítgette keresztben, srégen, oldalaslag, hegy- és völgymenetben; kiló- dítotto a mentőövet is, de hi­ába, a „fuldoklónak” nem aka- ródzott kivergődni az árból: az evezőlopótról rendre lecsúszott, a mentőövből kibucskózott a deszkodorab. Palcsi megmérgesedett, jól elkerítette egy „az anyád . . ."- dal kezdődő csúf káromkodás­sal, és dühében jókorát ráhú­zott kormánylapátjával a deszkára. Vagyis kupánvágta a fuldoklót. És még ő csodálkozott leg­jobban, hogy pótvizsgára uta­sították vízijártasságból. Helyfoglalás Balatonfenyvesen fölszállok a pécsi vonatra. Meglehetősen zsúfolt az éppen utamba eső nem dohányzó kupé, de azért akad még ülőhely. Azaz akad­na, mert egyiken szatyor van. a másikon könyvek hevernek, a harmadikon füzetek. A ne­gyedik ülésen ifjú hölgy ücsö­rög, elmerülten olvas. Nem ne­héz kitalálni: főiskolás, vizsgá­ra készül. Szabad hely iránti tudakozódásomra azt vála­szolja: nincs, a három hely foglalt. Gondoltam, bizonyára kinn a folyosón tartózkodik a három utas, hisz a kocsinak ez a fele nem dohányzó. A leendő tonárnéni fölvilágosított, hogy utastársai Fonyódon szállnak föl, ő biztosítja a helyüket, együtt utaznak Pécsre. Nem vagyok jártas az ilyen előzetes helyfoglalási ügyekben, de valahogy nem értettem, hogy is van ez; én tehát áll­dogálni fogok Pécsig, mert ezekre az üres ülőhelyekre az a három főiskolás van delegál­va, ki majd utánam fog föl­szállni. ÉpDen bele akartam kapni a fura helyzet tisztázásába, mikor egy nagyon kedves is­merősöm kedélyesen fölszólí­tott, hogy csoportosítanám ma­gamat ót a köv., ugyancsak nem dohányzó kupéba, ahol bőven van ülőhely, méghozzá fcglalatlan. Az új tanyán elmondtam is­merősömnek a hölgy helyfog­Meliorisz Béla Hidegszik C 7 JA. nekben oldva Antal Frigyes műtörténészi életművéről mai szemmel Sokan gondolják, hogy mű­vészettörténetről beszélni ma, amikor annyi köznapi gond környékez bennünket, vala­miféle luxusráadás az igazán lényegbevágó dolgokra. Pe­dig nem így van: a művészet az a kivételes közlésforma, melyben az „igazán lényegbe­vágó dolgok" élettartama a „mindennapi" fölébe nőhet, bizonyítani tudta, hogy a közösségi alkotás — mert al­kotásról csak a társadolom közegében szólhatunk — apró és jelentéktelen mennyiségei, a közművészet, kisművészetek tárgyai oldják ki magukból a nagy teljesítményeket, és hogy a zseni csak egy szem a láncban, előzményei és kor­szakalkotó következései van­nak, melyek akár függetlenek is lehetnek a „géniusztól" magától. Antal Frigyes, több mint száz éve született marxis­ta művészettörténész életműve is bizonyíték erre. Antal Frigyes alakja, sze­mélyisége nehezen idézhető fel. Tudjuk róla, hogy érzé­keny, talán szentimentális, ér­zelmei által irányított ember volt, aki a drámai helyzeteket az irodalomban is drámának fogta fel. Tudjuk, hogy kivé­teles érzékkel választotta meg szakmai és emberi példaké­peit magának. Ma már vilá­gosan látható, hogy művei megkerülhetetlenek. Az igozi művészettörténetet írta. Azt a históriát, melyben a műalko­tás szerteágazó, bonyolult fo­lyamatok eredője. És ebben a folyamatban az egyén élet- története, hite, szkepszise vagy lalását. Azt mondta: ilyen nincs, legföljebb abban az esetben lehet szó a foglalás­ról, ha a fölszállandók vasúti jegyeit bemutatja a foglaló. A fonyódi tovóbbindulás után visszadülöngéltem a fog­lalás főiskoláshoz, akivel szem­ben a foglalt ülőhelyen — igaz, hogy csak félfenékkel —, ült egy velem egyívású férfiú Ahá, gondoltam, ez a nyugdi- jasforma bácsika lenne a fo­nyódi fölszálló, a lány főiskolai társa? Egyáltalán nem volt az, de itt szállt föl Fonyódon; ki­derült, hogy ő is dohogott a lány akarnoksága miatt, vi­szont bátrabb volt nálam: nem tágított. — Tehát a kisassszony nem­csak jogtalanságot mívelt a foglalással, hanem hazudott is! — fordultam a leányzóhoz - szép kis előjáték ez, mond­hatom, jóféle készülődés a pályára! Comenius kései utódjába annyi önérzet sem szorult, hogy legalább a látszatért til­takozzék érdesen kioktató meg­állapításom ellen. odaadása éppoly jelentős té­nyező, mint a kor története, á kor hite, a mecénások vagyo­ni státusza, vagy éppen a művész tökéletes mellékessé­gének ténye. Olvashatjuk munkáit, ha a romantika vagy klasszicizmus kérdéseibe ütközünk, akkor is, ha a korai kereszténység kul­túrájának viszonyai izgatnak, és akkor is, ha a múlt század pszichózisoktól zaklatott, tragi­kusan személyiségközpontú jelképteremtőiről szeretnénk többet tudni. De vannak sza­vai Pablo Picassoról és a népművészetről is. Antal Frigyes 1887-ben szü­letett Budapesten és 1954- ben halt meg Londonban. A magyar századelő eszmei sok­félesége edzette, o válaszúto­kat érzékelte és ezeknek megfelelően alakította életét. A bécsi egyetemen kezdte művészettörténeti tanulmánya­it, az akkor már világhírű „bécsi iskolo" mestereinek hatására figyelt fel a műal­kotások hátterében működő összefüggésekre. Már első, komolyabb írásában, doktori értekezésében vitatkozik a műalkotást zárt univerzumnak minősítő felfogással. Művészettörténeti módszerei­nek megformálásához a londo­ni Warburg Intézet nyújtott nagy segítséget. A firenzei re­neszánsz gazdasági és szellemi viszonyainak háttéradatait vizs­gálva — mint Aby Warburg —, Antal Frigyes is eljutott a vá­rosköztársaság polgórmecénó- sainak mentalitásához, a szel­lemi közeghez, melyben létre jöhetett a világ egyik legtelje­sebb reprezentációja, a quatt­rocento művészete. Módszerei­nek ismeretében azt is mond­hatnánk, hogy vonzódott a marxizmushoz. Több volt ez azonban, mint vonzalom. Élte a politikát is. Tagja lett a Tanácsköztát- saság előtti időszak egyik leg­nagyszerűbb szellemi vállalko­zásának, a Vasárnapi körnek, egyik szervezője a Szellemtu­dományok Szabad Iskolájának. Ebben a közegben — mór mint múzeumi tisztviselőnek —, a szociológia és történelmi ma­terializmus alakitották elsősor­ban a kultúraszemléletét. Az „új erkölcsiséggel", és „spiri­tuális idealizmussal" egybekelt, új utakat kereső fiatal magyar értelmiség számára a Vasár­napi kör és az iskola voltak a nyilvánosság első próbái. Ma már bizonyosnak látszik, hogy e vállalkozások fontosságát jobbadán az a lény adta, hogy résztvevői szinte valamennyien Európa valamelyik országában hírnevet szereztek maguknak. Mannheim Károly, Fülep Lajos. Hauser Arnold, Lukács György, Fogarasi Béla voltak a leg­ismertebb tagjai. Antal Frigyes 1917-ben „Cé­zanne és az utána következő festészet' címmel hirdette meg szemináriumát, melyben a modern kultúra mély válságá­nak és a válság megoldásá­nak vázlatát adta. Előadását egy időben tartotta Hauser Ar- nolddal, aki a „Kant utáni esz­tétika kérdéseiről" beszélt. 1919-ben a pestig egyetemen - melynek mindketten előadói lettek —, Antal a „Modern fes­tészet: népművészet" címmel hirdette meg előadásait, amíg Mannheim kultúrfilozófiai, Fü­lep Lajos pedig Dante-elcadá- sokat tartottak. Számukra egy­szerre politikai és egyszerre morális tett volt résztvenni a Tanácsköztársaság feladatai­nak megoldásában. Bukása után nem maradhattak az or­szágban. Fülep kivételével va­lamennyien emigráltak. Bécsben telepedett le, majd Berlinbe költözött, szerkesztette az egyik legmagasabb színvo­nalú európai művészetkritikai- forráskritikai folyóiratot. A hitleri hatalomátvétel után Lon­donban folytatta munkáját. 1932. és 38. között írta a „nagy művet", melyben a fi­renzei festészet társadalmi és politikai hátterét rajzolta meg, azokat az összefüggéseket, me­lyek a művészetet - hol lazán, hol szorosan -, a kor társa­dalmi valóságához kötik. A kö­tethez irt bevezetőben mondja: „Arra törekedtem, hogy felfed­jem, miként gondolkodnak a különféle társadalmi csopor­tok emberei a számukra fon­tos dolgokról. Ehhez kiinduló­pontul a társadalomtudományok más ágainok eredményeit is igyekeztem felhasználni." Első­sorban a tartalmi, lényegi kér­déseket állította vizsgálatainak középpontiába, formai, eszté­tikai oldalról ezért számos kri­tika érte. Az esztétikai minő­séget valóban másodlagosnak kezelte Antal, a tökéletesség „legmagasabb szintje" helyett oz összetett és átmenetet ké­pező műalkotások, a rossz és közönséqes, a tömeges kuta­tása jelentette számára a mű­vészettörténeti problémák gaz­dag tárházát. Az a folyamat, melynek során az egyenlőtlen minősének, szellemi és formai megoldások mennyisége minő­séget „izzad ki" magából, a folyamat, melynek organikus és történeti eredője a „nagy mű,,. Mely aztán összefoglal, igazol, elmossa az előtte lévők jelen­tőségét és utat szab az elkö­vetkezőknek. Antal Frigyes a modern szemléletű művészettörténetirás egyik legnagyobb alakja. . Ezt fejezi ki a sok vita, kritikai reflexió is, melyeket művei ki­váltottak. Az ő fejtegetései bi­zonykodnak arról, hogy milyen kikerülhetetlen feladat a kuta­tás mai helyzetében a tudás számára megfoghatóvá tenni azt, ami a történésekben hi­telesített tény és művészi érzé­kenységben visszaderengő „va­lóság". Aknai Tamás t 1988. február 20., szombat HÉTVÉGE Q / valahol kék szilvák aszalódnak s hányódsz mint a vízen maradt csónak hányattatol hát mint ama másik rongyolódik a szív a fog vásik szerelmeskedsz és cimborálsz borral ámulsz mint a szárazra dobott hal nagyon kellene most a míves szó s nyüszítesz a szép ki sem mondható leejtett kulcs szétszórt gyufaszálak talán ennyi marad csak utánad pedig mi mindenért folyt a nyálad de tudtad jól tartani a szádat hidegszik már az idő mint régen és csak rágódsz minden semmiségen hűvös üveglapok karcolódnak nyugtalan leszel ha hozzád szólnak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom