Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)
1988-02-16 / 46. szám
Téli olimpia, Calgary Nykänen esélyeshez méltóan győzött Az olimpia első kimondottan papírforma-győzelme síugrásban a finn Matti Nykänen nevéhez fűződik. A 24 éves sportoló teljessé tette olimpiai aranygyűjteményét, a négy évvel ezelőtt a 90 m-es sáncon aratott győzelme után most a 70 méteresen is a legjobbnak bizonyult. Síugrás, 70 m-es sánc, olimpiai bajnok: 1. Matti Nykänen (Finnország) 229.1 pont (89.5, 89.5 m), 2. Pavel Ploc (Csehszlovákia) 212.1 (84.5, 87), 3. Jiri Malec (Csehszlovákia) 211.6 (88, 85.5). Kanada megizzadt, Finnország elbukott a jégkorongtornán Az oimpiai jégkorongtorna A-csoportjának két utolsó vasárnapi mérkőzésén nehéz dolguk volt az esélyeseknek. Már Kanada is csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudta legyőzni Lengyelországot, s Finnország még szerencsétlenebbül járt, kikapott a gyengének tartott Svájctól. Amikor a kanadai Mark Habscheid az 5. percben vezetéshez juttatta csapatát Lengyelország ellen, sokan gólesőre számítottak. Hogy ez nem így történt, az a lengyelek nagyszerű kapusának, Gabriel Samolejnek tulajdonítható, aki a jelentések szerint 28 esetben védett bravúrosan. Mindvégig nagy volt a kanadai fölény, de baj volt a helyzetkihasználással. Kanada—Lengyelország 1-0 (1-0, 0-0, 0-0) Saddledome, 17 ezer néző. Gólütő: Hab- scheid (4:22 p.) Svájc 92 másodperc alatt döntésre vitte a dolgot a jóval esélyesebb Finnország ellen. Hat perc 19 mp elteltével Peter Jaks talált Jukka Lammi hálójába, majd másfél perccel később Jakob Kölliker növelte az előnyt. A második harmad nem hozott gólt, a harmadikban, alig három perc elteltével szépítettek a finnek. Óriási nyomás nehezedett a svájci kapura, de az északiak nem bírtak Bucher kapussal. Hiába volt 33-15 a kapura küldött lövések aránya, a finnek javára, a svájciak megszerezték a két pontot. Svájc—Finnország 2-1 (2-0, 0-0, 0-1). Saddledome, 7 ezer néző. Gólütők: Jaks (6:19 p), Kölliker (7:50), illetve Mikko- Icinen (43:41). Az A-csoport 1. Svédország 2. Kanada 3. Svájc 4. Finnország 5. Lengyelország 6. Franciaország állása: 1 1-------------13-2 2 1 1--------1-0 2 1 1--------2-12 1--------1 1-2 0 1--------1 0-1 0 1-------------------1 2-13 0 V ilágbajnok, olimpiai bajnok a sorrend A műkorcsolya versenyeket a párosok rövidprogramja nyitotta hétfőn hajnalban — európai idő szerint — a cal- garyi Saddledome jégcsarnokban. A gyakorlatok bemutatása utón a legutóbbi két év világbajnoka, a szovjet Gor- gyejeva, Grinykov pár vezet, az olimpia bajnoki címet védő Valova, Vasziljev duó előtt. A két szovjet párt két amerikai Mey szenzációs A calgaryi téli olimpia első világcsúcsa az NDK-beli gyorskorcsolyázó Jens-Uwe Mey nevéhez fűződik, aki közép-európai idő szerint hajnali 1 óra 19 perckor az 500 méteres távon 36.45 másodperccel kerek egy tized másodpercet javított az amerikai Nick Thometz által tavaly március 19. óta tartott 36.55 mp- es világrekordon. A 27 éves berlini testnevelési főiskolai hallgató két legyet ütött egy- csapásra, mert nagyszerű futásával nemcsak a világcsúcsot hódította el, hanem az olimpiai aranyérmet is. A legnagyobb esélyesnek kettős követi, majd egy kanadai és egy szovjet egység zárja a legjobb hat mezőnyét. Az állás a rövidprogram után: 1. Jekatyerina Gorgye- jeva, Szergej Grinykov (Szovjetunió) 0.4 pont, 2. Jelenő Valova, Uleg Vasziljev (Szovjetunió) 0.8, 3. Jill Watson, Peter Oppegard (Egyesült Államok) 1.2. duplázása tartott amerikai Dan Jansen tragikus körülmények között esett ki a versenyből. Hét órával a rajt előtt értesült ugyanis arról, hogy nővére, aki egy éve szenvedett fehérvérűségben, meghalt. A családi gyász ellenére Jansen nagy lelkierővel elindult, de — érthetően — nem tudott kellőképpen összpontositani, az egyik kanyarban bukott, s a futam feladására kényszerült. Gyorskorcsolya, férfi 500 m, olimpiai bajnok: Jans-Uwe Mey (NDK) 36.45 mp, új világcsúcs, 2. Jan Ykema (Hollandia) 36.76, 3. Akira Kuroi- va (Japán) 36.77. Újabb NDK és szovjet aranyérem Újabb NDK-beli és szovjet aranyérem született Calgary- ban, a téli olimpián. A férfi együléses szánkóversenyt az NDK-beli Jens Müller nyerte, megelőzve a nyugatnémet Georg Hacklt és a szovjet Ivan Harcsenkót. A férfi 30 km-es sífutást a szovjet Alekszej Prokurorov nyerte, honfitársa, Vlagyimir Szmirnov és a norvég Vegard Ulvang előtt. A sHesikSás aranya Zurbriggené A hétfői versenynap harmadik döntőjében, a férfi lesiklásban kettős svájci siker született. Az aranyérmet Pirmin Zurbriggen szerezte meg, az ezüst Peter Müllernek jutott, míg a bronzérmet a francia Franck Piccard nyerte. A jubileumi ünnepség résztvevőinek egyik csoportja, háttérben a Magyarok az olimpiákon cimü kiállítás részlete. Kóródi Gábor felvétele A PMSC jubileumi ünnepsége Tizenöt éve, 1973. február 16-án alakult meg öt pécsi sportegyesület fúziójából a Pécsi Munkás Sport Club. Ebből az alkalomból jubileumi ünnepélyre került sor tegnap Pécsett, a BÉV szálló színház- termében. Dr. Calabár Tibor társadalmi elnök köszöntője után Sági Sándor ügyvezető elnök tájékoztatója következett. Ö a PMSC 15 év alatt megtett útjáról is beszélt. Egyebek közt ítról, hogy 1977 óta kiemelt sportegyesület a PMSC, amelynek ma 12 szakosztálya van, ezekben 1200-an sportolnak. Elmondta: indokolt volt annak idején létrehozni ezt a klubot, amelynek eddig legnagyobb sikerét Lénárt István súlyemelő érte el azzal, hogy 1978-ban világbajnoki címet nyert. A PMSC jelenleg 60 sportolót ad különböző válogatottakba. Szó esett az egyesület elkövetkezendő feladatairól, majd Sági Sándor köszönetét mondott mindazoknak, akik a 15 év alatt öregbítették a PMSC hírnevét. Az ünnepség következő részében köszöntötték az egyesülettel egyidős, fiatal PMSC-s sportolókat, a klub volt vezetőit, egykori pécsi olimpikonokat (Lippai Antalt, Tolnai Mártát, Lépőid Endrét. Horváth Leona edzőt, dr. Dunai Jánost, Solymosi Egont, Lovász Lázárt, Honfi Róbertét, és az 1978-as világbajnokot, Lénárt Istvánt. Valamennviüket meg is ajándékozták. Elismerésben részesült két egykori labdarúgó, Kontód János és Katzirz Béla is. Ezután Lockmayer György, az ÁISH főosztályvezetője tájékoztatta a hallgatóságot a magyar sportolók szöuli olimpiai felkészüléséről, és megnyitotta a Magyarok az olimpiákon című fotókiállítást. A jubileumi ünnepségen — amely dr. Galabár Tibor zárszavával ért véget — részt vett dr. Sasvári László, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának osztályvezetője is. Eredmények röviden CSELGÁNCS Baján, rangsorversenyen a véméndiek közül súlycsoportjában Szabó Andrea első lett. Ezen a versenyen indultak a Mohácsi TE dzsudósai is, a lányoknál Stang, Csermák, Czim- mer az 1„ Kiss a 3. helyen végzett, a fiúknál Tavaszi a 2. helyet szerezte meg. PVSK atlétái. A lányoknál Dér 800 m-en, Lacovics 1500-on, Harci 3000-en lett 3. Harci 1500-on még egy 5. helyezést is szerzett. A fiú 800-on: 6. Po- vázsay. Totónyeremények KOSÁRLABDA A férfi NB I. B-csoportjának állása: 1. SAÉV 2. Dombóvár 3. Dunai Kőolaj 4. PVSK 3. Kecskemét 6. Szolnok 7. Táncsics SE 6. Atomerőmű 9. Sopron IX). Ganx-MAVAG 12 9 3 1185-1086 21 12 8 4 1192-1124 20 12 7 5 1077-1079 19 12 7 5 1187-1159 19 12 6 6 1106-1068 18 12 6 6 1004-1098 18 12 5 7 1188-1208 17 12 5 7 1020-1044 17 12 4 8 1050-1144 16 12 3 9 1001-1100 15 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 7. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 8 806 026 forint; 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 5 283 616 forint; 12 találatos szelvény 57 darab, nyereményük egyenként 123 593 forint; 11 találatos szelvény 824 darab, nyereményük egyenként 8550 forint; 10 találatos szelvény 6935 darab, nyereményük egyenként 1524 forint. ATLÉTIKA Országos fedettpályás ifjúsági bajnokság, Budapest. Három bronzérmet szereztek a Mai sportműsor Labdarúgás. VDN Kupa: Paksi SE —Szekszárd, Paks, 14.00. Baranya legjobb sportolói, ’87 Ma, kedden 17 órakor tartjuk a szerkesztőségünk tanácstermében a Baranya legjobb sportolói '87 pályázatunk ünnepélyes eredményhirdetéséi, amelyre a kategóriánként első három helyen végzett sportolók és edzőik, sportköri elnökeik, továbbá Baranya és Pécs sportvezetői hivatalosak. A díjkiosztóról felvételt készít a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója és egy későbbi Ponnon Krónikában részleteket sugároz róla. i MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Pécsi Nemzeti Színház: Gróf Cle- rambard (este 7 óra). Móricz bérlet. Stúdiószinház: Tangó (este f7 óra). Harmadik színház: Szépség és Szörnyeteg (délután 3 óra). FILM Petőfi: Harc Rómáért (4). Leopárdkommandó (f8). Kossuth: Tiszta Amerika (10, 12, 6. 8). Tin Tin és a Cápák (2, 4). Park: A Jedi visszatér (f4). Mono Lisa (6, 8). Nevelési Központ: A másik ember (5). Komló, Zrínyi: A szél harcosai (4). Kobra (6, 8). Mohács: Száguldó falka (6). Búcsúzás (8). Szigetvár: Trükkös halál (6, 8). Siklós: Ránts fegyvert! (7). Máza- szászvár: Két választás Magyarországon (6). Villány: Fizetéstől fizetésig (7). RÁDIÓ tetés. 13.05: A székesegyház Jus- tinas Marcinkevicius drámai költeménye. 14.45: Két balettszvit. 15.25: Zenei tükör. 16.00: Versek. 16.10: Operarészletek. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Beethoven: Hegedű—zongora szonáták. 18.30: Az MR szerbharvát nyelvű nemzetiségi műsora. 19.03: Műsorismertetés. 19.05: Az MR német nyelvű nemzetiségi műsoro. 19.35: Szimfonikus zene. 21.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Hangverseny Lajtha László halálának 25. évfordulója alkalmából. Kb. 22.40: Néptáncmuzsika. 22.52: Mikrofonók avagy fonákja nélkül színe sincsen semminek. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Az ügyeletek jelentették. Előzetes a nap eseményeiből. 17.30: Dél-dunántúli magazin. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Mai programok. 8.20: Társalgó. 9.44: Bogár István—Fodor Ákos: órák és árak. 9.53: Lottósorsolás. 10.05: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. 10.25: Éneklő Ifjúság. 10.42: Lemezmúzeum. 11.33: A. Dumas: Húsz év múlva. — XX. rész. 11.54: Reklám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Rólunk van szó! 12.45: Világhírlap. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Műsorismertetés. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmeló- diák. 15.00: Arcképek a bolgár irodalomból. 15.17: Két vonósszerenád. 15.50: Filmzene. 16.05: Nyitni- kék postája. 17.00: Tér — idő. 17.30: Beszélni nehéz. 17.42: Reklám. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Könyvújdonságok. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti magazin. 19.15: ítéletidő. Száraz György drámája. 20.53: Nótaest. 21.30: Civilek. Szenté László riportja. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Iskolapéldák. 22.40: Operaest. 23.30: Mozart: A- dúr klarinétötös. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.05: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: A Cseh Filharmonikus Zenekar játszik. 12.30: Népdalok. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Színe — java. Válogatás az elmúlt három évtized műsoraiból. 15.05: Kapcsoljuk a 22- es stúdiót. Járdányi Gergely nagybőgőn játszik. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Kamasz-panasz. 18.30: Talp- alávaló. 19.05: Csak fiataloknak! Komjáthy György műsora. 20.00: Teljesítmények nyomában. 20.30: Amerikai filmdalok a 40-es, 50-es évekből. 21.05: Utazás varázslattal. Novella. 21.29: Régi magyar dalok és táncok. 22.00: Nyitás. Szergej Ba- tyuskov műsora. 23.20: A könnyűzene legszebb melódiái. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.05: Muzsi-káló reggel. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Időszaki kiállítások. 8.13: Rossini: A selyem- létra. Egyfelvonásos opera. 9.30: Zenekari muzsika. 10.30: Diákfélóra. Lapozgatás régi magyar matematika könyvekben. 10.50: Aki beszélt az állatok nyelvén. 11.00: Kórusainknak ajánljuk! 11.27: Mag- delena Blahusiáková operaáriákat énekel. 12.00: Höndel-művek. 12.36: Fúvós nyitányok. 13.03: Műsorismer8.08: Műsorismertetés. 8.10: Tévétorna nyugdíjasoknak. 8.15: Tévétéka. Az energia. — 111/1. rész. 8.40: A római birodalom. Történelem 5. osztályosoknak. 9.05: Viva la musica. Farsang. 9.15: Képújság. 9.20: Delta. Tudományos híradó. 9.50: Telelottó. 10.00: Három év. Szovjet tévéfilm. 11.05: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak. 11.15: Képújság. 16.28: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 16.35: Három nap tévéműsora. 16.40: A rövidfilmstúdiók műhelyéből. Dokumentumfilm Stúdió. 1. Erdőn innen és túl. 2. Zöld utat a zöldnek. 17.10: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat — ism. 17.55: Kalendárium 1988. 18.25: Reklám. 18.35: Tévétorno. 18.40: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadlúdakkal. NSZK rajzfilmsorozat. 19.05: Esti mese. 19.25: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat. — XII/7. rész: A felelősség kérdése. 20.50: Stúdió ‘88. A Televízió kulturális hetilapja. 21.35: Kockázat. A Gorkij Stúdió dokumentumfilmje. 22.40: Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 17.03: Műsorismertetés. 17.05: Képújság. 17.10: Hírek román nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora. 17.15: Dél-alföldi magazin. A szegedi körzeti stúdió műsora. 18.15: A téli olimpiáról jelentjük. Műlesiklás, jégkorong, szánkó. Közvetítés Calgaryból. Közben: Kb. 21.00: Híradó 2. 21.15: Betűreklám. 22.50: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 15.00: A századok forgatagában. Krapina — művelődési adás. 15.30: A Kozara nemzeti park — művelődési adós. 16.00: Jó napot! 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.15: Krónika. 17.30: Adás gyermekeknek. 18.00: Művelődési adás. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk — vetélkedő. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Lottóhúzós. 20.05: A gazdag nő — filmsorozat. 21.05: Kontakt magazin. 22.25: Tv-napló. 22.25: Éjjel is, nappal is. 0.55: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 15.30: Éjjel is, nappal is — ismétlés. 17.30: Zágrábi körkép. 18.00: Téli olimpiai játékok. Szemle — közvetítés Calgaryból. 18.30: Tudományos beszélgetések. 19.00: Műsorkiegészítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komolyzenei adás. 20.45: Hírek. 20.50: Szórakoztató kedd. 22.00: Téli olimpiai játékok. Szemle — közvetítés Calgaryból. 22.30: Adás a kultúra köréből. unantült iGDtö AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Flunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (FIELÍR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a FIELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007.