Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)

1988-01-31 / 30. szám

Házi borverseny a villányi szakiskolában Aki oktatja, értsen is hozzá Ha a boráról becsmérlően nyilatkoznak, a szőlősgazda hajlamos karót ragadni. De ha a borát szakértő zsűri bírálja el, akkor még a lepontozást is képes elviselni a magára va­lamit is adó gazda, nem dúl- fúl, hanem megszívleli a jó­tanácsokat. A péntek esti házi borverseny a Villányi Mező- gazdasági Szakmunkásképző Intézet kollégiumában még egy tanulsággal is szolgált: aki tanítja a borászatot, az az el­mélet mellett a gyakorlatban is jeleskedjék. S a tantestület testnevelést, matematikát, gép­tant és a szőlészettől távol ál­ló más tantárgyakat oktatók is bizonyíották: ha ugyan nem tanítják, de hajdanán megta­nulták és értenek is a borászat­hoz. Szégyen is lenne rájuk nézve, ha a villányi történelmi borvidéken nem így tennék . . . Vagy 25 szakoktató és tanár nevezte be a rangos háziver­senyre borait, a két 5 fős zsűri­nek a 24 vörös és a 11 fehér bor értékelése nem kis munkát adott. Amiben hagyományos a bírálat, az a szakértelem (az iskolát patronáló bázisüzemek, a környékbeli szőlővel és bor­ral foglalkozó tsz-ek, szakcso­portok és a Pannonvin hozzá­értői), az elmaradhatatlan gyertyafény, sajt, alma, kifli, mandula és a bírálólap. Ami­ben akár országosnak is tekint­hető ez a minősítés: a vég­eredményt a School-Computer írja ki a tv-képernyőre, illetve papírra az egyéni és csopor­tos bírálatok után. Az „ellenzsűri", azaz a be- nevezők sem tétlenkednek ez­alatt, ők is minősítenek. A fő­rendező, Solti László szakokta­tó irányításával folyik itt min­den — közmegelégedésre. A hivatalos pontozóknak szorít a 2 vörös és az egy fehér borral benevező Kvassay Béla szak­oktató, Felhoffer Károly neve­lőtanár, aki 2 vörös borral, Radnai Gyula igazgató, aki Burgundival, Sági Károly gép- karbantartó, aki száraz Opor- tóval, és Molnár István gé­pészmérnök, géptantanár, aki ugyancsak Oportóval nevezett... A háziverseny abszolút baj­noka Polgárné Kaulics Kata­lin, kertészmérnök lett, aki aranyérmet kapottá 87-es Mer­lot, a Kékfrankos és a Hársle­velű borára, és ezüstérmet a 86-os Sillerjére. Aranyat ka­pott még Kvassay Béla (Ó-Kék­frankos), Littván József (Ezüst­fürtű) és Tompos Kálmán (Riz­lingszilváni). A győztes szerény nyilatkozata: „A férjem a pin­cemesterem, övé a dicsőség." M. L. Az európai együttműködés folyóirata Pannonia-est Pécsett Magyar származású, oszt­rák író, Sebestyén György szerkeszti Ausztriában, a Pannónia című folyóiratot, amely alcímében az európai együttélés orgánumának ne­vezi magát. Ezt a lapot mu­tatta be csütörtökön este Sebestyén György Pécsett, a Művészetek Házában, a ház, valamint a pécsi Pannónia Könyvek vendégeként. Sebestyén György bemu­tatkozásul nemcsak lapját hozta magával. Ott volt az Európa Könyvkiadó gondozá­sában most megjelent kisre­génye (Aibinó), s szó volt a Gondolat Kiadónál korábban megjelent esszékötetéről (A lét háza). Sok évvel ezelőtt, 1949-ben a pécsi Dunántúl című folyóirat is közölte írá­sát. Könyveit ma német nyel­ven írja, 1956 óta él Auszt­riában, magyar nyelven azonban ma is érzékletesen, színesen beszél. írói munkássága mellett a szülőföldhöz, Magyarország­hoz és a tágabb szellemi hazához való kapcsot jelen­ti a Pannónia című folyóirat. Tizenöt éve jelent meg elő­ször, évente négy száma ké­szül, 12 000 példányban, német nyelven. Hazánkba 3000 példány kerül, Pécsett, a Jókai téri Pannónia Köny­vesboltban találhat rá az ér­deklődő. — Úgy éreztem - mondta lapjáról Sebestyén György —, a tulajdon sorsomból, kö­zép-európai mivoltomból kell életprogramot csinálnom, így született meg a Pannó­nia, e térség íróinak folyóira­ta. Az előítéleteket akarjuk lerombolni egyszerűen azzal, hogy bemutatjuk az itt szü­letett műalkotásokat. Magyarországgal tíz évre tekint vissza a kapcsolatuk. Nálunk a Lapkiadó Vállalat terjeszti a Pannóniát, és a Budapester Rundschau végzi a fordíttatást, fizeti a hono­ráriumokat. Észak-Olaszor- szágból Trieszt és Gorizia, aztán Jugoszláviából a hor- vát, a szlovén, a szerb írók csatlakoztak először prog­ramjukhoz. Jelentkeztek ná­luk a szovjet írók, s ők ven­dégül látták a kirgiz Ajtma- tovot és az orosz Zaligint. A mostani találkozó a pé­csi kapcsolattal gazdagítja majd Sebestyén György lap­ját, amely sok magyar szer­zőt publikált eddig is: idén baranyai számot készítenek, s ezentúl rendszeresen hir­detni fogják a pécsi Pannó­nia Könyvek kiadványait is. Gállos Orsolya Szervezettebb ellenőrzés (Folytatás az I. oldalról.) pókban szinte ehetetlen étele­ket tálalnak fel, mert így pró­bálnak a konyha vezetői egyen­súlyba jutni. A gazdasági rendészet kép­viselője hozzászólásában el­mondta, hogy bűncselekményt követ el, aki a vásárlók meg­károsítására rendezkedik be — súlycsonkításra, normánál ke­vesebb élelmiszer felhasználá­sára, stb. Éppen ezért kérik a társadalmi ellenőrök segítsé­gét, hogy alapos vizsgálatokat végezzenek. A feltárt hiányos­ságok lehetőséget adnak arra, hogy a valóban vétkes embe­reket, akár a vezetőket bün­tessék meg. A rossz minőségű termékek előállítása és forgal­mazása- szintén bűncselekmény­nek számít. Éopen ezért a rossz mércéért nemcsak a bolt vezetője, de a gyártó és a forgalmazó is felelős. Azon­ban igaz az is, hogy több esetben is előfordul, hogy az üzletben lereszelték a hitelesí­tett mérce tetejét. A Baranya Megyei Tanács kereskedelmi osztály kereske­delmi felügyelőségének munka­társai rendszeresen tartják a kapcsolatot a társadalmi ellen­őrökkel. Továbbképzést szervez­nek részükre, irányítják mun­kájukat. A terveik szerint eb­ben az évben megkezdik a szakosított képzést, így a kezdő társadalmi ellenőröknek is ke­vesebb gondot okoz majd egy- egy vizsgálat önálló elvégzése. Sz. K. A PÉCSI KÖZÚTI ÉPÍTŐ VÁLLALAT FELAJÁNLJA: • UDS-113-as nagy teljesítményű kotrókapacitását. Igény esetén kisebb teljesitményű földmunka gépekkel is rendelkezésre állunk. Tisztelt Ügyfél megrendelése alapján „Bérbeadás is lehetséges". ÉRDEKLŐDNI: a gépészeti osztályon, Pécs, Magtár u. 4. szám alatt. Telefon: 10-184 VDIU-uilägHeradö VODKATOLVAJOK Gdanskban ismeretlen tette­sek az éjszaka leple alatt te­herautóval elloptak 6500 üveg vodkát egy élelmiszerüzletből. A rendőrség a járművet meg­találta, de a rakományt nem. A betörök — ha nem buknak le — kétszeresen is jó fogást csináltak, mert a hírek szerint hamarosan 40 százalékkal megdrágul a vodka Lengyel- országban. LOTTÓBOTRÁNY JUGOSZLÁVIÁBAN Műhiba kavart óriási vihart az e heti lottósorsoláson, Ju­goszláviában. Az első szám kihúzásakor ugyanis nyolc go­lyó még nem került be a szerencsekerékbe. Amikor ezt az ellenőrző bizottság elnöke észrevette, belökte a hiányzó gömböket a többi közé, majd a húzás folytatódott. A sorso­lást érvényesnek hirdették ki, két órával később azonban a televízió híradójában bejelen­tették, hogy érvénytelenítik és megismétlik a húzást. Ekkor újra kihúzták a hét nyerő és az egy pótszámot. A mit sem sej­tő első nyertesek eközben szó­rakozóhelyeken és másutt te­kintélyes összegeket költöttek. Feltehető, hogy a hoppon ma­radottak a közeljövőben pert indítanak az ügy kapcsán. o Sok év óta várják a rock­zene rajongói, hogy újra összeálljon a Rolling Stones. Nos, nemrégiben látott nap­világot a hir, hogy Mick Jagger, az együttes énekese és vezetője megint összehoz­ta a „Gördülő Köveket” és idén már — valószínűleg történetében utolsó — világ­turnéjára készül az együt­tes. Keith Richards és Ron­nie Wood gitárosok egy próba szünetében álltak (ültek) a fotósok elé. (Melody Maker—DN-fotó) ÚJ ZSIRADÉK AZ USA-BAN Alacsony a kalóríatartalma. nem tartalmaz koleszterint, de magas a proteintartalma an­nak a mesterséges zsiradék­nak, amelyet az USA-ban hoznak forgalomba egy év múlva. Egyelőre csak néhány készítményben, például a fagy­laltban használják fel. A for­galmazó Nutrasweet vállalat szerint a főként tej és tojás- fehérje felhasználásával készü­lő zsíradékanyag használata egy adag fagylalt kalóriatar- talmót 282-ről 130 kalóriára csökkenti. PORNÓFILM A MESEKAZETTAN Felháborodottan tiltakozott egy floridai asszony, amiért a hároméves lánya részére vásá­rolt videókazettán a Csipkeró­zsika meséjét egy háromperces pornójelenet követte. A hir hallatára" a Marantz cég leál­lította kétezer kazettájának ki­szállítását, s bevonta a bol­tokból a sorozat mór kintiévá darabjait. A cég arra hivatko­zik, hogy valószínűleg a fel­vételt készítő vállalatnál tör­tént hiba. A kazetták erede­tileg ugyanis pornófilmeket tartalmaztak, s az új felvételt készítők ezt vagy nem tud­ták, vagy elfelejtették, ezért nem törölték le teljesen a ko­rábbi anyagot. 57 FELESÉG, 228 ÉLETTÁRS Az iráni jegyespár éppen örök hűséget akart fogadni egymásnak, amikor rendőrök jelentek meg, s máris csattant a bilincs a vőlegény csukló­ján. A hoppon maradt ara csak akkor vigasztalódott vala­melyest, amikor megtudta, ő lett volna választottja 57. felesége. A szélhámos rövi­desen beismerte, hogy nyolc különböző születési bizonyít­vány segítségével már 56 al­kalommal kötött házasságot, s törvényes feleségein kívül 228 élettársa van. Az „iráni kakas" kb. 200 ezer dollárt csalt ki feleségeitől, és egyik féltékeny felesége jelentette fel. A nagy nyugat-európai di­vatházak sorra mutatják be idei tavaszi-nyári modelljei­ket. A képen: egy modell a Dror-kollekcióból, Párizsból. (Telefoto: AP—MTI—KS—DN) o 30 EZER FONTÉRT A VILÁGŰRBE A brit utazási piac legújabb slágere egy föld körüli út a világűrben. Az útra 30 ezer fontért lehet vállalkozni, és — bár az űrturizmus korszaka csak 1994-ben kezdődik — máris több mint 200-an fizet­ték be a 2000 font előleget. A nyolcórányi társasutazás résztvevői a floridai Cape Ca- naveralbóí indulnak majd. MAGYAROK NÜRNBERGBEN Fából és fémből készült já­tékokat és gyermekbútorokat, valamint plüss- textil- és frot­tírfigurákat kínálnak a február 4-én nyíló nürnbergi nemzet­közi játékvásáron a magyar kiállítók. Itt mutatkozik be Bognár József feltaláló új jó- tékcsoládja, a Soft World és Sziklai Péter mérnök katama­ránja is. Kristályok ereje Van, aki meditációhoz hasz­nálja. Van, aki párnája alá te­szi, hogy jobban tudjon aludni. Van, aki a zsebében vagy a nyakában hordja, hogy jobban tudja figyelmét összpontosítani munka közben. Vannak kuruzs- lók, akik betegek gyógyításá­ra használják, szenvedjenek akár fejfájástól, szklerózistól vagy AIDS-től. Vannak olyanok is, akik beleszórják a kristályo­kat a Hudson vagy a Harlem folyóba, főleg az ENSZ üveg­palotája előtt, miközben gon­dolataikat a békére és a sze- retetre összpontosítják. A kvarckristályok, ametisztek, topázok és egyéb ásványok - az amerikaiak szerint — jót tesznek testnek-léleknek, mert mágikus erejük van. Már az ókorban ismerték a kristályok erejét, mondja az egyik legnépszerűbb kristály­kuruzsló, Katrina Raphaell. A volt ápolónő meditáció közben kapott „első kézből” informá­ciókat arról, hogy miként lehet felhasználni az ásványokban rejlő fény erejét. Ezekről az „információkról" hamarjában két könyvet is irt, majd létre­hozta a „kristály-akadémiát", ahol kezdők és haladók potom 500 dollárért egyhetes tanfolya­mokon vehetnek részt. A leg­több hallgató New York i vagy Los Angeles-i, mert ebben a két városban vannak az embe­rek a legjobban kitéve a stressznek. De van olyan „gu­ru" is, aki mindössze 45 dollá­rért, egynapos tanfolyamon, elárulja a titkot. Mi ez a titok? A kristályból mindenekelőtt ki kell üríteni a felhalmozódott energiákat. En­nek legegyszerűbb módja, ha alaposan megmossuk az óce­ánban, majd 24 óráig a sza­bad ég alatt tartjuk, hogy a Nap és a Hold tisztító sugarai kellőképp átjárják. Ha azon­ban erre nincs idő, egyszerű­en megtörölgetjük egy hangle- meztisztitó kendővel. Ezután kö­vetkezik az „újraprogramozás". Tenyerünkbe tartva, ráfújunk a kristályra, és elsuttogjuk felet­te kívánságunkat. A kristálymánia az Egyesült Államokban olyannyira elter­jedt, hogy immár nemcsak hi­székeny gyerekek, hanem ko­moly üzletemberek is játsza­doznak kristályokkal. Nem mindegy persze, hogy mihez milyen kristály varázserejét hív­ják segítségül. A legáltaláno­sabb hatásúnak a színtelen kvarcot tartják, mert az „meg­sokszorozza és elraktározza az energiákat". A lila ametiszt nyugtató hatású. A rózsaszín kvarc pedig abban segít, hogy az ember megismerje, elfogad­ja és szeresse önmagát. A keleti part lakóinak ked­venc itala manapság a kristály- tonic (Gem and Tonic). A kok­télt bárki elkészítheti, receptje pofon egyszerű: végy egy kris­tályt, dobd bele egy pohár ginbe. Várd meg, amíg a kő áldásos hatású vibrációi átjár­ják az italt, aztán hajtsd fel. A New York-iak szerint cso­dával határos módon megszün­teti az idegfeszültséget. Csak az nem világos, hogy a gin vagy a kristály. Göbölyös N. László

Next

/
Oldalképek
Tartalom