Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)

1988-01-23 / 22. szám

certben

lakja

»ka.

fán szemmel:

!l

mmire.

I fára,

D,

jatag,

szontalan élek,

egy cicának, fikámat.

kedik,

geit.

meghagyom:

m.

kergetem,

!. velem,

cor,

»rombol,

larát,

ogni magát.

éd

lé

ágyba egyaránt

I a mé

ik

■nedbe

smembe

násra

»somra való >a

Szuperkoncert

Ránky Dezső zongoraestje a Liszt teremben

Ha egyfajta bensőséges kapcsolat előadóművész és hallgatósága között egy-egy koncerten megteremtődik — ez hosszú időre meghatározó és emlékezetes marad. Ilyen élménynek, zenei csodának lehettek részesei azok a zeneszerető, hangversenylátogató pécsiek, akik meghallgatták Ránky Dezső zongoraestjét január 18-án a Liszt Teremben.

Az est figyelmes rendezői jó előre gondoltak a nagy érdeklődésre, a hangversenydo- bcgóra is állítottak körbe széksorokat, de elővigyázatosságuk sajnos, fölöslegesnek bizonyult. A zenei hagyományaira is nagyon büszke dél-dunántúli nagyvárosban ezen a hétfői estén nem akadt annyi zenerajongó, hogy teljesen megtöltsék a széksorokat.

A fictal pianista Beethoventől Bartókig vezette hallgatóságát. Műsorösszeállítása és annak átgondolt fölépítése szerencsés volt. Nemes egyszerűség, művészi alázat jellemezte az első szómként elhangzott Beethoven: Esz-dúr (Op. 27.) szonáta című művének előadását. A művész varázslatos egyénisége, poéti- kus, intim hangja ragadta meg a hallgatót a két Mozart- mű, a c-moll fantázia és a c- moll szonáta előadásával. Nem elsősorban technikai tudása és virtuóz játékit? hanem az a képessége nyűgözte le hallgatóit, hogy a műből — és csakis a műből —, kiindulván szinte eszköztelenül tárja elénk mindazt a gazdagságot, amit Mozart a partitúrában megálmodott.

Ez a minden külső hatástól mentes, végtelenül egyszerű, bensőséges előadásmód avatja Ránky Dezsőt Mozart zongoradarabjainak egyik leghitelesebb megszólaltatójává. Liszt Ferenc: Balcsillagzat,

Bölcsődal, Félálomban, Gyászgondola — ez utóbbi Wagner halála hírére született -, című művei az idősödő zeneszerző alkotásai. Rokon hangvételük miatt kerültek az esten egy csokorba. Megragadó előadásmódjuk észrevétlenül vezettek át bennünket Bartók: Szabadban című ciklusának előadásához.

Bartók számos más művében — így ebben a sorozatban is —, az ember belső világának képét vetíti ki. Ránky — a magyar zongoraművész-nemzedék legjobb hagyományainak méltó folytatójaként —, e gondolatból kiindulva, egyéni fölfogasban, magával ragadó előadásban nyűgözte le hallgatóságát.

Az emlékezetes hangverseny záróakkordjaként - a lelkes közönség szűnni nem akaró tapsvihara közepette —, Beethoven: Pastorale szonáta című művének III. tételét szólaltatta meg ráadásként, méltó jutalmaként az élményt adó estének.

Törtely Zsuzsa

H. ßarakonyi Klára kiállítása

Nincs szilárdabb menedék az ember számára, mint önmaga, nincs szilárdabb alap, mint önnön integritása. E némiképp patetikus gondolatok ötlöttek föl bennem Barakonyi Klára kiállításán. Az olajképek, temperák és ceruzarajzok olyan személyiségről tanúskodnak, amely elsősorban önmagából táplálkozik, önmagában kap megerősítést és folytonos inspirációt.

Ceruzarajzai szűrrealisztiku- sak, legújabb olajképei nem- kevésbé, mégsem hiszem, hogy valamiféle irányzat követéséről lenne szó, Barakonyi Klára újra és újra önmagát fedezte fel, ehhez választja ki a megfelelő témát és az eszközöket. Ez a bonyolult művelet sok körültekintést és figyelmet igényel. Talán ezért van az, hogy az 1984-es két rajzsorozat a kiállítás legszínvonalasabb része, talán azért, mert a grafika műfaja közelebb áll az alkotóhoz, a rajzok sokkal oldottabbak, sokkal szabadabb fontáziáról tanúskodnak, mint az olajképek.

A „Háború ellen" című sorozat hatásosan társított, pontosan megjelenített részleteivel hiteles képet ad a szorongástól és a kiszolgáltatottságról, amelyet a földön felhalmozódott feszültség és fegyverarzenál kelt. Egy másik ciklus, amely az élet fordulóihoz kapcsolódik, nem kevesebb szorongásról tanúskodik, mintha az élet folytonossága lenne

veszélyben. E korábbi rajzok és a legújabb munkák közé ékelődik az a temperasorozat, amely különleges technikával készült egyedi lapokból áll. Ezek közös jellegzetessége a pasztellszínű, finoman szemcsés, nagy homogén felületek harmóniája. Bár nem szándékosan, tematikailag is közel állnak egymáshoz: vissza-visz- szatérő témájuk a „Tűnő idő", a „Lebegő idő", „Időtlenség", oz emlékek és álmok világa. A lapok kompozíciója egymásba épülő, egymásra vetített geometrikus szerkezetekkel idézi fel a múlandóság kimerevített pillanatait.

A legutolsó, 1987-ben készült képek tematikája kevésbé metafizikus: a geometrikus formák által kijelölt térben feltűnik egy álarcos figura, mint a személyes mondanivaló hordozója. Az egynemű olajfelületek azonban nem bonyolódnak termékeny párbeszédbe ezzel a rejtőzködő és meghatározhatatlan alakkal, így a címek többet árulnak el az al- kctói szándékról, mint maguk a művek.

Kovács Orsolya

w

Eremcsere-közvetítés

Szent Eligius portréja Pécsett

A főcímből egy kötőjel hiányában jelenik meg időközönként a fenti című kiadvány, amely a pécsi és a baranyai éremgyűjtőknek nyújt tájékoztatást. Ahogy az Ízléses számokat olvasgatjuk, kiderül, hogy az alkalmi lapszámok nemcsak éremcsere-közvetítés- sel foglalkoznak, hanem zománcozott, eozinmázas jelvényekkel, fém-rendjelekkel stb.

Ha az eddig készített érmeket, műtárgyakat gondoson átnézzük, szemléletes képet kaphatunk Pécs város intézményeinek életéről, iskoláink történetéről, ének-zeneművészetünkről, a bányászatról, a sportról, az orvostudomány jelentős személyiségeiről; de helyt kapnak a városélet mindennapjai és a jelesebb események is.

Az érmeket többségükben nem művészek készítették, ezért magukon viselik az időszerűség adta követelményeket, esetlegességeket.

Az éremcsere-közvetitési tájékoztatáson kívül, érdekes

cikkek keltik fel a tagok figyelmét. Hágen Józsel cikke ismerteti Pécs 1945-ös szük- ségpénzterveit, dr. Sülé Tamás pedig, a Steinmetz Endre jutaloméremről és Borsos Miklós életművének pécsi vonatkozásairól — főleg Janus Pannonius érmeiről —, közöl tudósítást. A legutóbbi számban Rayman János Szent Eligiusról, a pénzverők, és a numizmotikusok patrónusáról írt cikket. Erről az 1400 évvel ezelőtt élt, francia származású, szentéletű kézművesről tervezett emlékérmet Török János, a Zsolnay Gyár művésze. A Szegedi Éremverő Műhely által készített díszes érem egyik oldalán Szent Eligius, a hajdani aranyműves portréja látható lópatkoló kovácsként, PÉCS—1987 körirattal, a hátoldalon pedig a megyecímer szerepel BARANYAI ÉREMGYÜJTÖK körirattal.

A nagy szakszerűséget tükröző tájékoztatókat Eszék y

Ofíó szerkeszti.

T. I.

ie akarták húzni a csőbe, hogy külföldi kapcsolatok, szóval,

' ügynök, szóval, hogy ennek az Atya nevű hapinok a zsoldjá- áll, na, persze, mert a haverok meg elkezdték terjeszteni, hogy óvó a King, ő a King meg izé, hát haverok voltak, mi van jn, ezt dumálták, és kész! — tizenketten voltak, tizenkét kra- 3ŐI állt az együttese, azokkal járt, azok mindenütt hirdették, ly micsoda tök jó csávó, úgyhogy állatira gyanús lett a jardnak, olt egy bazi nagy vacsora, ott ültek mind, az egész együttes, ettek volna egy kicsit dizsizni, de a csávó le volt törve, mert te, hogy valaki beköpi a haverok közül, mért kell beköpni, ti sem tudta, de neki volt egy spurija, hogy így lesz, meg is idta nekik, azok meg tagadták, mind majrézott, hogy talán gondol a főnök, szóval a King, de az nem árulta el, hogy ki tök nyugi volt, és ilyet szólt: jól van, haver, ha köpni akarsz, köpj, te tudod, a sztori nem állhat meg. Hát nem is állt meg. a keveset ettek, csak egy kis kenyeret, meg bort ittak, de már «ezdődött a horror, mert a csávó, szegény hapsikám azt mond- hogy majd a testét fogják enni, a vérét fogják inni, és jobb, tőle tudják, hogy ezt kell nekik majd tenni, hogy emlékezzenek Persze csak nézte mind, és ivott, amikor felemelte az izét, a át vagy mit, úgy csinált, mintha máris vért inna, a saját vérét, képzelheted! szóval ciki volt! Aztán az volt, hogy vacsora i kimentek egy kertbe, egy hegyre, késő este, ott kempingeztek ók alatt, csakhogy ö nem tudott szunyálni, ott szlalomozott

köztük, mert tudta, hogy lesi a jard. Hogy kommandósokat küld rájuk a jard. Jöttek is. Es ráadásul tényleg az egyik haver árulta el! Lesmárolta az a mocsok, így jelezte a jardnak, szóval a kommandósoknak, hogy kit kell elcsípni. Na, rócsaptak, könnygáz meg gumibot, amit akarsz, onnantól aztán elkezdték puhítani, szadizni, faggatták, hoyg miféle külföldi szervezettel van kapcsolata, igaz-e, hogy ő a King, meg ki az az Atya, köpje csak be szépen, kik akarják itt a balhét, mért nem tetszik a rendszer, meg minden. Szóval, tök szar volt, de ő csak tűrte, nézte őket, azt marhára bírtam, ahogy csak úgy nézte őket, szóval még ő sajnálkozott. Szegény csávó! Az biztos, hogy én nem hagytam volna magam, jó, hogy meg volt kötözve a csuklója, de akkor is, mit tudom én, haraptam volna, vagy szembeköpöm azt a sok szar szadizót, megmondtam volna, hogy kivel szórakozzanak, de az csak állt ott, tisztára nyomi volt, mintha élvezte volna a szenvedést, hiába szadiz- ták a kommandósok, pedig tök rászálltak, tettek a fejére egy töviskoronát, az arca csupa vér lett, ostorral verték, szeges korbácscsal, majdnem eldobtam magam, közelről mutatták a sebeket, bazi közel hozta a kamera, kifordult a hús, színesben, képzelheted! de a csávó meg se mukkant, ez aztán nagy égés volt a jardnak. És az is nagy égés volt a sok rohadt szadizójának, hogy nem köpte be az országot, nem köpte be az Atyát, tökre keményen viselkedett, erre aztán elhatározták, hogy kinyírják. Annyira begurultak, meg már annyira benne voltak a szadizásban. Marhára szadi módon nyírták ki. Keresztre feszítették, átverték a kezét meg a lábát, de frankón! És élve, Persze csak film, de akkor is, mutatta a kamera közelről, recsegett a csont, az ízület, meztelenül volt szegény hapikám, a fején az a töviskorona, a keze-lába ötszögeivel na, és amikor már fenn volt a kereszten, egy marhára állatiszadi militer még át is döfte az oldalát, hogy onnan is dőljön a vér! Én még ilyen szadi videót nem láttam! Két másik hapi is volt a szomszédos két keresztfán, de azok csak statisztáltak, szóval nem voltak sztárok, csak olyan ko-sztárok, de ez! hát ez, szegény!... Nem mondom, a kemény sztoriért járunk videózni a haverhoz, hogy ilyet lássunk, nem lávsztorikat, na, néha azok is kellenek, azok is jók, ha van bennük egy kis sexi-szadi, de az az igazi, menő kazetta, ahol kinyírják a csávót, hát ezt kinyírták! A végén persze, van egy h-apiend, az mindig kell, hogy el lehessen adni a sztorit szériában, a végén az van, hogy feltámad a csávó, lézertechnika, semmi más, szóval olyan sci-fi jelenet, száll fel a csávó a kozmoszba, csak úgy semmi rakéta, nuku Challanger, nuku Szojuz, de az már nem érdekes, addig izgi, amíg a kommandósok szadizzák. Marhára szadizós horror. Nem volt szinkronizálva, mert a haver papája hozta be kintről, a szöveget nem értettük, de a képek tök jók voltak. Nem tudom, látunk e még a havernál ilyet?

szombat

HÉTVÉGE

0