Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)

1988-01-19 / 18. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunait napló XLV. évfolyam, 16. szám 1988. január 19., kedd Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Téli határjárás Baranyában (5. oldal) * Ki kicsoda?- ötven éve (6. oldal) Lesz elegendő alapanyaguk az élelmiszer-feldolgozóknak (3. oldal) Sevardnadze Bonnban Fogadta az NSZK szövetségi elnöke - Állást foglaltak a politikai párbeszéd elmélyítése, a kapcsolatok továbbfejlesztése mellett Megkezdte bonni tárgyalásait Eduard Sevardnadze szovjet kül­ügyminiszter, aki képünkön tárgyalópartnerével, Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszterrel látható. (Telefoto: AP— MTI—KS—DN) A hivatalos látogatáson az NSZK-ban tartózkodó Eduard Sevardnadzét, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagját, kül­ügyminisztert hétfőn fogadta Richard von Weizsäcker, az NSZK szövetségi elnöke. Korábban a szovjet vendég és házigazdája, Hans-Dietrich Genscher hivatalos tárgyalásai­nak első fordulóján a felek ál­lást foglaltak a politikai pár­beszéd elmélyítése, a kapcso­latok továbbfejlesztése mellett. Sevardnadze újabb szovjet- unióbeli látogatásra hívta meg Genschert. A tárgyszerű és építő légkör­ben folytatott megbeszélése­ken, amelyeket megelőzött egy magánjellegű eszmecsere, Se­vardnadze kifejtette: a szovjet —nyugatnémet viszony kedvező alakulása nagymértékben be­folyásolhatja az európai lég­kört, a helsinki folyamatot. Genscher egyetértőén hangsú­lyozta: az NSZK-ban széles kö­rű támogatásra talál a kap­csolatoknak a moszkvai szer­ződés alapján való bővítése, valamint a bonni kabinetnek az a törekvése, hogy a Szov­jetunióval és minden más európai állammal együtt elő­mozdítsa egy európai béke- rendszer megalapozását. Szovjet részről egyúttal fel­vetették annak szükségességét, hogy eltávolítsák az útból a gazdasági érintkezést hátrálta­tó akadályokat, felszámolják például a szocialista országok­ba irányuló műszaki-technoló­giai kivitel korlátozására hi­vatott COCOM-megszorításo- kat. Ezzel összefüggésben elis­merően emlékeztettek az NSZK- beli politikai tényezőknek arra a kijelentésére, amelyek sze­rint Európa gazdasági és tech­nológiai megosztása nem szol­gálhatja egyetlenegy európai állam érdekeit sem. Sevardnadze később találko­zott a nyugatnémet ipari és ke­reskedelmi körök vezető tiszt­ségviselőivel, közöttük Otto Woill von Amerongennat. a „Német Gazdaság Keleti Bi­zottságának" elnökével. Eduard Sevardnadze és Hans-Dietrich Genscher hétfőn megtartott második tárgyalá­sán leszerelési és fegyverkor­látozási problémákat, valamint regionális kérdéseket vitattak meg. A regionális kérdésekről tár­gyalva kitértek a közép-ameri­kai béketervre, és foglalkoztak az Öböl menti háborúval. Se­vardnadze részletesen tájékoz­tatta vendéglátóját leg­utóbbi afganisztáni meg­beszéléseiről. Megerősítette kormányának azt a véle­ményét, hogy a szovjet kato­nai alakulatok kivonása eset­leg lehetővé válhat 12 hóna­pon belül. A szovjet külügyminiszter a nap folyamán találkozott még Franz losef Strauss bajor mi­niszterelnökkel, a Keresztény­szociális Unió (CSU) elnökével és Martin Bangemann gazda­sági miniszterrel, a Szabadde­mokrata Párt (FDP) elnökével is. Genscher este a bonni vi­gadóban, a Redoute-ban dísz­vacsorát adott vendége tiszte­letére. Ezen a többi között a további együttműködésben is a gazdasági cserét nevezte az együttműködés egyik fő tartó­oszlopának. Jelezte, hogy az NSZK — élve a (nyugat-)- Európai Közösségben (EK) az első félév során betöltött elnö­ki tisztségével — a Szovjet­unióval és a Varsói Szerződés más államaival való párbeszéd és együttműködés fejlesztésén kíván munkálkodni, és meg akarja gyorsítani a hivatalos kapcsolatok felvételét az EK és a KGST között. Sevardnadze válaszában új politikai időszámítás kezdeté­nek nevezte a szovjet—ame­rikai rakétaszerződés aláírásá­nak időpontját, s megismétel-! te: ehhez mások mellett az NSZK is tevőlegesen és idő­ben járult hozzá. Megállapí­totta: a mostani tárgyalások szilárd alapot teremtettek a kölcsönös jobb megértés szá­mára, s így remélni lehet: a partnerként való mind gyako­ribb közös fellépés jelentős mértékben előmozdítja a kap­csolatok fejlődését. A miniszter kedd délután felkeresi Helmut Kohl kancel­lárt, majd hazautazása előtt sajtóértekezletet tart. Szovjet űrhajósok kitüntetése Négy szovjet űrhajós ré­szesült hétfőn Moszkvá­ban magas állami kitün­tetésben. Jurij Romanyen- ko, a Szovjetunió kétszeres Hőse a Lenin-rendet, Alek- szandr Alekszandrov, Aiek- szandr Lavejkin és Anato- lij Levcsenko ugyancsak a Lenin-rendet és a Szovjet­unió Hőse címet jelképe­ző Arany Csillagot vette át a Kremlben Andrej Gromi- kótól, az SZKP KB PB tag­jától, a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének elnö­kétől. Romanyenko, Alek­szandrov és Levcsenko de­cember 29-én tért vissza a Földre a Mir űrállomás­ról a Szojuz TM-4 teher­űrhajón. Közülük Roma­nyenko 326 napot töltött a világűrben és ezzel meg­döntötte az űrben tartóz­kodás időtartamának világ­csúcsát. Tavaly februárban Alekszandr Lavejkin fedél­zeti mérnökkel a Szojuz TM—2 űrhajóval indult a Föld körüli pályán keringő Mir űrállomásra. Lavejkint 160 napos űrrepülés után Alekszandr Alekszandrov váltotta fel. December 14- én a Szojuz TM-4 fedél­zetén három űrhajós indult az űrállomásra. Vlagyimir Tyitov, Musza Manarov és Anatolij Levcsenko néhány napig együtt dolgozott a Mir kéttagú személyzetével, mojd Tyitov és Manarov felváltotta Romanyenkót és Alekszandrovot, akik Lev- csenkóval visszatértek a Földre. Andrej Gromiko a ma­gas kitüntetések átadása alkalmából rendezett ün­nepségen elismerő szavak­kal méltatta az űrhajósok helytállását, eredményes kutató munkáját. Hetvenmilliós beruházás — 150 ágyas épület Bővítik a siklósi szociális otthont A tervezett határidő előtt szeretnék befejezni a munkákat Százötven ágyas új épület­tel bővül a siklósi szociális otthon. Az 1990 végére elké­szülő létesítményben 100 ágy fejlesztést, 50 pedig a meg­lévő, rossz állagú, lebontandó épület ágyainak pótlását je­lenti. A 70 millió forintos be­ruházás építését tavaly kezd­te a Baranya Megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Válla­lat. A siklós-gyűdi szociális ott­honban elsősorban a város és. térségének idős embereit gon­dozzák, de a megye más te­lepüléseiről is vannak lakóik. A több épületből álló szociá­lis otthon volt kolostorrészét az elmúlt tervidőszakban kor­szerűsítették, ám a két régi parasztházzal már nem lehet mit kezdeni, le kell őket bon­tani. Az új épület kialakítását tehát egyrészt ezek állaga, másrészt a zsúfoltság, illetve az indokolja, hogy újabb je­lentkezők várnak felvételre. Az eredeti tervet — pénz­ügyi nehézségek miatt - szű­kítetten valósítják meg. Egy­szerűsítették az épület kölső és belső megjelenését, illetve nem épül fel az új konyha. Jelenleg arra sincs pénz, hogy a meglévőt korszerűsítsék. Bár még nem dőlt el véglegesen, hogy mi lesz a meglévő kony­ha sorsa, a körülmények mór most arra késztették a taná­csot, hogy a kórház konyhá­ján főzessenek az otthon és a napközi lakóinak, illetve a szociális étkeztetésben része­sülőknek, akik korábban a' Sport vendéglőből kapták az ebédet. A kórház 600 adagos konyhája gond nélkül ki tudja elégíteni az igényeket. Az ott­hon lakói részére a szociális otthon konyhájáról áthelyezett öt dolgozó főz. Az új épület kialakítása jó ütemben halad. Elképzelhető, hogy a tervezett határidő, 1990 december vége előtt el­készül. A kétszintes téglaépü­letben 2—3—4 ágyas szobák lesznek. A későbbiekben a te­tőtér beépítésévéi tovább bő­víthetik. T. É. Nobel-díjasok kollokviuma Párizsban Francois Mitterrand fran­cia elnök megnyitotta a világ Nobel-díjasainak kol­lokviumát Párizsban a I XXI. század felé közeledő világ problémáiról. Az Ely- sée palota nagy bankett­termében 16 ország 75 Nobel-díjas tudósa gyűlt I össze, hogy három napon át, zárt ajtók mögött elő­adásokkal, vitákkal cserél­jen eszmét korunk nagy problémáiról és javaslato­kat tegyen megoldásukra. Mitterrand célja az volt a Nobel-díjasok összehívá­sával, hogy közösen ke­ressenek választ a jövő század nagy „fenyegetései­re és ígéreteire”: a hábo­rú és béke, az emberi jo­gok, a tudomány, a kör­nyezetvédelem, a család és a demográfia kérdései­re. Havonta 1200—1500 gépkocsi fordul meg ai Autóklub Hengei malom utcai műszaki állomásán. A műhely fő profilja a zárt- rendszerű műszaki vizsgáztatás, de ezenkívül diagnosztikai vizsgálatokat és egyéb javításokat is végeznek. Fotó: Kóródi Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom