Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-16 / 15. szám
PG ny ké p6S kŐ n y V. Az elmúlt év októberének végén nyílt és egész novemberben látható volt a Pécsi Galériában „A pécsi fotográfia története, ill. a Mecseki Fotóklub 30 éve" című jubileumi fotókiállítás. A kiállítással egy időben került a boltokba a Mecseki Fotóklub Fényképeskönyv című, a pécsi fotóművészetet bemutató könyve. A fotóművészet nem a Mecseki Fotóklubbal' kezdődött Pécsen, a fényképezéssel kapcsolatos első írásos emlék még 1852-ből származik a városból. A két részre tagolt Fényképeskönyv első felében a kezdettől 1948-ig elevenedik meg az olvasó előtt a fiatal művészeti ág története, az úttörőktől a kialakuló nagy fényképész dinasztiákon át az egyesületi formába szerveződő fotósokig bemutatja a korszak a témával kapcsolatos személyiségeit. Az első csaknem 100 év történetét 6. Horváth Csilla muzeológus írja le a könyvbén, az időszakot illusztráló fotók a Pécsi Várostörténeti és Munkásmozgalmi Múzeum féltett kincsei közé tartoznak. Az elődök tevékenységét méltóképpen folytató Mecseki Fotóklub történetének első harminc évét mutatjat be a Fényképeskönyv második része. Itt Havasi János újságíró szólaltatja meg a csoport tagjait, szakemberek régebbi és friss nyilatkozataival minősíti, tevékenységüket. így körvonalazódnak a kezdeti évek, az első kiállítás, a klub közművelődési tevékenysége, nemzetközi kapcsolatai, a jövő perspektívái. Valószinűleg e második rész képes illusztrálása sem okozott nagy gondot a könyv összeállítóinak, hiszen a klub harminc évi termése állt rendelkezésükre. Megjelenésével a Fényképeskönyv több funkciót is betölt. Egyrészről a szakmai közönség érdeklődésére tart számot, mint forrásanyag, másrészről érdekes olvasnivalójával, színes képanyagával mindenki számára tartogat újdonságot. K. E. Szívhalál(ok). Az európai rangsor legvégén kullogó, és még mindig, egyre romló halálozási arányszámaink, közöttük is a finn rokonoktól átvett vezető helyünk a szívinfarktus gyakoriságában egyre inkább sorskérdésünkké válik. Az idő előtti halálozás miatt kiesett nemzeti jövedelem már 1982-ben azonos volt a Mecseki Szénbányák teljes fizikai állománya által az évben megtermelt értékkel — olvashatjuk a megdöbbentő adatot. És halálozási viszonyaink azóta is csak tovább romlottak . . . László Lajos Szivhalál(ok) című könyvében a publicista, a literátus ember felelősségével és eszközeivel indul a minden eddiginél pusztitóbb „járvány" gyökereinek felfedésére. Az orvostudomány a maga „egzakt" eszközeivel már eljutott odáig, tudjuk: a betegség baktériumát vagy vírusát górcső sosem fogja kimutatni, mert nincs. Oltásban, csodaszérumban reménykedni hiú ábránd. Az ok—okok bennünk, szűkebb és tágabb környezetünk, életútunk, kapcsolataink, egyéni és társadalmi sorsunk sűrűn összefonódó hálójában rejlenek. Ez az a mezsgye, merre az orvos csak mutatni tud, de igazi feltárása szociografikus feladat. Feladat — írom és vallom, hisz a szerzőnek az angina pectoris riadtságával lüktető, torokbamarkolóan fájdalmas oknyomozó riportjai, portréi tanulsága egybehangzó: a ,,rém“-ben gyakran még akkor sem hiszünk, amikor már bekopogott az ajtón. Szinte felkínáljuk magunkat. És felkíná- I lünk másokat... A szívhalál elleni küzdelemben az orvosi rendelő csak az .utolsó előtti lépcső — sugallja László Lajos könyve. Tükröt tart elénk, tankönyvet, s ne szégyeljünk tanulni élni úgy, hogy a „rémet" elkerüljük. Hihetünk a szerzőnek. A tanú bizonyosságával vall. Sz. I. Kinyitom az időt. Ezüstös boritót díszít Rátkay Endre festménye. Látjuk Afrodité menyegzőjét. Kék mennyboit előterében, fekete lepeltől félig takartan báj és tündöklés dobogtatja meg szivünket. Fölötte, a könyv homlokán a cím: Ki- I nyitom az időt. Az antológia-cím Endrödi Szabó Ernő bú- zamező-hullámzá.sú, szerelemtől-szivárványosodó, máglyalo- bogású költeményéből való tükörsugárzás. Kárpáti Kamii kilenc költő és két prózaíró műveiből szer- I készlett kötetet, melyet a szerzőkről tömörített bevezetői, a költészet kikerülhetetlenségéről vallott gondolatai emel- | nek ünnepi magasba, s amelyet a Pesterzsébeti Múzeum j adott ki a Múzeumi füzetek sorában. Az alkotók többsége már bizonyította tehetségét, köteteikkel fényesítették az iro- j dalom asztalát, nevük folyóiratainkban' is gyakorta föl lel he- j ,ÖGyönyörű, egyelemesség-bűvöletű, száguldó, lassuló ze- ■ néjű, állócsillag-mértékű lírájával Veress Miklós maradandót épít. Zalán Tibor' tengertajtékzású mondandóit, madár- i szárny-suhongósú érzelmeit, szellőcirogatású emberségét Iá- j tomásokkal, szó-drágakövekkel áttetszővé varázsoló fiataljaink legtehetségesebb sorát gyarapítja. Csillag Tibor i anyja halálából fakadó fájdalmát anyaimádattá magaszto- sítja; gyertyalángolás pirosságával koszorúzza sírba zuhant , szülője boldogtalanságát, töprengésre szólító emlékét, ! Gyolcstisztaságú szeretettel csüng az Életadón. Bókkon Gá- j bor roppant-izomzctú költemény-teremtményei virágba j szökkentik, lankadatlanságra serkentik figyelmünket. Petröczi Éva hajlékbélelő, családot féltő, fehérparázsú akarása, Árva Bethlen Kata „Pillangó-nagyasszony"-ságát vigyázó érettsége bizonyosság az egyre számottevőbb kiteljesedésre. Zsombok Tímár György lélek-hajnalhasadóssal, alkony- ba-bukó igézetekkel kísérti a lehetetlent. Morvay László számtalan húron fölzengő versei önálló könyvben való megjelentetésbe méltók. G. L. ü HB,e©si Sziitnfonílcus Zenekar Hangversenye A karmester Horst Förster, a szólisták Vass Ágnes és Gyermán István voltak Nagy várakozás előzte meg a Pécsi Szimfonikus Zenekar január 11-i hangversenyét, amelyet a POTE aulájábanj rendeztek. Az együttes élén ez alkalommal a Pécs NDK-belif testvérvárosából, Schwerinből jött vendégkarmester, Horst Förster állott. Mozart: A varázsfuvola-nyi- tány című darabjával indította műsorát a zenekar. Horstj Förster dirigálása rendkívül precíz és pontos, de időnként túlzottan is aprólékos volt. Ez a minden részletre kiterjedő, irányítás a nyitány előadásá-í ban nem hozta igazán felszínre azokat a belső gondolatokat, apró finomságokat, miniatűr hangulatokat, ame-l iyek a mozarti muzsika sava- borsát jelentik. Maradandó zenei élményt jelentett viszont az Esz-dún sinfonia concertante (K. 364. című alkotás megszólaltatása, amely ugyancsak Mozart műve. Ehhez a zenei élményhez nem kis mértékben járult hozzá — á zenekar mellett — ai két szólista:, hegpdűn Vass Ágnes, brácsán Gyermán István. A hallgató figyelmét önkéntelenül is a két szólista kötötte le, máv csak azért is, mert a szólóhangszerek zenei szövegét, egymáshoz való kapcsolódását szoros egység! jellemzi. Vass Ágnes előadása önfeledten muzikális,' csillogó virtuozitású, magával ragadó volt. Gyermán István tartalmas, igényes, mélységeket föltáró, helyenként talán túlsáv gosan is visszafogott, ugyanakkor sziporkázóan szellemes! játéka elhomályosította azt a néhány, első tételbeli aI kai - mat, amikor kisebb belépési pontatlanságai voltak. Kettejük játékában, önfeledt együtt muzsikálásában is kiemelkedett az első és a második tételt záró kádencia ösz- szecsiszolt, egymás rezdülésére érzékeny megszólaltatása., Ebben jó partnernek bizonyult a közreműködő zenekar. A koncert második részében Brahms: IV. (e-moll) szimfónia (Op. 98.) című művét) adta elő a kibővített együttes. Brahmsnak ezt a szimfóy niáját annak idején az „elé-l gikus" jelzővel illették. A szerző itt már következetesen lemond a virtuóz hang- szerelésről, a külsőséges hanghatásokról. Arányos, telt zenekari hangzást hallottunk a mű előadásakor, amelyben a Pécsi Szimfonikus Zenekar Horst Förster vezetésével tűi datosan fölépített, meggyőző előadásban tolmácsolta a daJ rabot, maradandó zenei él-, ményt nyújtva a termet megtöltő szép számú és lelkes közönségnek. Törtely Zsuzsa Bak Imre kiállításaaPécsi Galériában Bak Imre: Ivek (1984). Formák költészete Bak Imre azok közé tartozik, akik a magyar neoavant- garde klasszikusai közül hosz- szabb ideje külföldön is képviselik mai képzőművészetünket. Pécshez erős szálak kötik, nemcsak azért, mert a Pécsi Galéria kiállításainak rendszeresen visszatérő szereplője, hanem azért is, mert a 60-as, 70-es évek fordulóján Pécs az elsők közt vállalkozott az akkor még botránykőnek számító neoavantgarde művész bemutatására és műveinek gyűjtésére. A pécsi kiállítóslá- togatók tehát nyomon követhették munkásságának fázisait, egészen a legutolsó, posztgeometrikus, eklektikus korszakáig. Bak Imre stílusát a hatvanas évek második felétől kezdve — amikor elméleti tanulmányok és a kortárs nyugateurópai művészet megismerése nyomán kialakította — a szilárd geometrikus konstrukciók jellemezték. Ezektől a hetvenes évek első felében, a konceptuális, elméleti modelleket kidolgozó periódusában sem szakadt el. „Bennem mindig erős volt a vágy a külső és belső szervezettség, a rend iránt" — vallja, és tagadhatatlan, hogy személyiségének ez a konstruktív jellege óvta meg attól, hogy a tudatosan keresett külső hatások nyomán nem vált epigonná. Művészi programja akár egy mérnöké: „A művészetet kutatásnak, felfedezés nek tartom. Nem lehet, hogy egy tudós ne vegyen tudomást arról, amit a világban az ugyanazon témával foglalkozó más tudósok felfedeztek. Ez érvényes a művészetre is. A dolgok a levegőben vannak. Lehet, hogy Japánban már rég felfedeztek olyasmit, amivel én csak most kezdek foglalkozni. Mindig a legfrissebb művészeti koncepciót tartom érvényesnek a magam számára. Ezek a koncepciók olyan világképi törvényszerűségeket tartalmaznak, mint a régieknél a látványszemlélet, a perspektíva vagy később az impresszionizmus és a kubiz- mus. A művészet kollektiv produktum. A legfontosabb persze, hogy a meglévő kötöttségeket tágítani, egy éniteni tudjuk." Bak erőssége nem csupán analitikus gondolkodásában, stílusának sokrétűségében rejlik, hanem etikai magatartásában is. A művészet értékköz- vetítő-megerősítő funkciója hagyományosan, olykor szinte aránytalanul felerősödik Kelet- Európában. Ez a társadalmi igény különösen felerősödik a változások időszakaiban. Így volt ez a hatvanas években, az első reformhullám idején, és így van ez ma is, amikor a meghirdetett reformoknál sokkal erősebbek a társadalomban spontánul zajló változások. Nem pusztán stiláris kérdés, hogy Bak Imre posztgeometrikus eklektikáiéban kísérletet tesz a klasszikus magyar avant- garde, az általa már korábban feldolgozott tradicionális népi kultúra elemeinek szintézisére, úgy, hogy mindezt egy egyetemes szellemi áramlat — a posztmodern eklektika — részeként értelmezni. Kovács Orsolya Az elöljáró sűrűn az órájára pillantott s kérte a hozzá-: szólókat, öt percnél tovább senki se beszéljen, össze is kapták magukat a szajki elöljáróság tagjai, nem lépték túl a megadott időt. Nem úgy, mint egy hónappal azelőtt, amikor még este tízkor is a babarci tanácshoz fűződő kapcsolatukról vitatkoztak. A szerveződő művelődési egyesület ügyét -, amely e sorok jegyzőjét az esemény színhelyére vonzotta — végül is nem lehet a végtelenségig tárgyal- gatni. Különösen akkor nem; ha tulajdonképpen nincs is miről vitatkozni. Mind a ta-i nácselnök, mind a vb-titkár biztosította az elöljáróságot, hogy a közös községi tanács helyesli a közművelődési egyesület megalakulását Szajkón és Babarcon is. Az ügy végül is csatát nyert — csata nélkül. Minek hát szót vesztegetni rá? — kérdezhetné az olvasó. Természetesen a tanulságok miatt. Mert ha nyílt összecsapásra nem is került sor, a szajki egyesület megalakulása nem volt diadalmenet. Miköz-', ben a november 5-i kormány-, szóvivői tájékoztatón (nyilvánvalóan a kormányzati álláspontot képviselve), Bányász Rezső sajnálatosnak nevezte, hogy „a pótolhatatlan tevé-j kenységet kifejtő közművelődéi sí, kulturális jellegű együttesekből csak száznegyvenet tartanak nyilván", nem kevés! helyi tanácsi és mozgalmi ap-1 parátusban szúrós szemmel Üj kulturális egyesületek Nehéz szülés lesz? néznek a spontán szerveződő társaságokra, egyletekre. Szajkón egy aerobictanfo- lyammal kezdődött, népdal-, énekléssel folytatódott, s ma már azt tervezik, hogy színdarabokat fognak bemutatni, szajki szereplőkkel, szajki közönségnek. Babarcon a tánc- együttes az egyesület élesztője. Itt még kissé hátrább tart a szerveződés, noha közelebb vannak a „tűzhöz”, a tanácshoz, amely — saját fülünkkel hallottuk — támogatja az egyesület létrejöttét. Csak azt kérte az elnök, vonják be tevékenységébe az egész falut, ne zárkózzanak el a már kialakult intézményekkel való együttműködéstől. E bátorításként felfogható nyilatkozat után kissé fenyegetőbbnek tetszett a vb-titkár „útravalója": — Felhívom a figyelmüket, hogy csak jogilag leszabályozott dolgokkal foglalkozhatnak, működésük nem lehet ellentétes az Alkotmánnyal! És előre is messzemenően óvom az egyesületet attól, hogy Vallási kérdésekbe merüljenek el . . . Ez utóbbin azóta rs töprengek. Vajon mire célzott a tiU kár? Hogy ne énekeljenekl pünkösdi és húsvéti népszokásokhoz kapcsolódó dalokaf? Hogy ne legyen templomba járó tagja az egyesületnek? Hogy a szajki tsz-elnök mellett kár volt a plébános urat is felkérni tiszteletbeli tagnak? Nem érthette a párttitkór sem, mert csöndesen megje-1 gyezte: — Ami a Magyar Népköz- társaságban vallási kérdésekben elfogadott, azt tudomásul kell venni. Akik az egyesületek állami felügyeletére hivatottak, tudják, hogy mire kell figyelni. Talán nem volt szerencsés, hogy az egyesület egyik képviselője mindjárt anyagi igénynyel hozakodott elő, ha lehet, ne kelljen terembért fizetniük a kultúrházért. Mondhatnánk) az egyesületi szabadság és függetlenség anyagi függet-; lenséggel jár együtt. Teremt-I sék elő maguk a működésük feltételeit, ahogy ez világszerte szokás! Csakhogy Szajkón ez a kép-, let sem ennyiie tiszta. Még híre-hamva sem volt az egyesületnek, de a tanács már terembérre tartott igényt az' aerobicfoglalkozósok után. (A sportegyesület tagjai viszont_ ingyen pingpongozhattak a művelődési házban). S vajon ok nélkül hivatkoznak-e az egyesület tagjai arra, hogy az ő társadalmi munkájuk is benne van a kultúrház felújításában? Miért fizessenek terembért a saját verejtékükkel kicsinosított művelődési otthon használatáért? Végül az sem elhanyagolható érveik sorában, hogy az új egyesület terheket vesz le tanács válláról azzal, hogy megszervezi a művelődési életet olyan településen, ahová évek óta nem sikerült; népművelőt szerezni, (vagy ahonnan elmenekült a népművelő). Amikor tehát az a kérdés merül fel, egyesülni vagy nem, egyesülni, a kornak megfelelő válasz csak egy lehet: ha a közakarat óhajtja — igen. Nem a tanács ellen — hiszen a tanácsot is hovatovább a közakarat választja meg -, hanem mellette, önálló partnerként, a kölcsönös előnyöket egymásnak fölkínálva. Jogi keretek között, de ezeket nem korlátnak, hanem útjelzőnek tekintve. Havasi János
