Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-24 / 23. szám
Mit mondanak a szemtanuk? Harc az iszaptóval Kósza hírek, rémtörténetek nyomában Kósza hírek, rémtörténetek: mindez a szilveszter éjszaka eltűnt 21 éves — újév napján ünnepelhette volna 21. születésnapját — Eszenyi Imréről. Szeretném, ha most olvasóinkkal együtt végigkísérnénk — az utolsó szemtanúk vallomásai alapján — Eszenyi Imre útját, s a felkutatásában részt vevő rendőrök, katonák 29 napos küzdelmét, a pellérdi iszaptóval. 1987, december 31-én délután egy jókedvű társaság — hatan, köztük Eszenyi Imre és két barátnője — szilveszterezni indult a pellérdi szőlőhegyre. Gépkocsival érkeztek a présházhoz, ahol csatlakoztak az ott szórakozó tizenegy, fiatal fiúhoz és lányhoz. Eszenyi Imre itt rövid ideig tartózkodott. Egyik barátnője, 6. B. riem érezte jól magát, s ő felajánlotta neki, hogy lekíséri a pellérdi faluba, a buszmegállóhoz. Az utolsó szemtanúk B. B., a barátnő: — Nyolc órakor indultunk el Imrével. Amikor a társaságtól elköszöntünk, ő megígérte az ottmaradt másik barátnőjének, hogy rövidesen visszatér. Útközben találkoztunk egy 30— 40 év körüli ittas férfival — ő volt N. J., s mint később kiderül, később vele látták Eszenyi Imrét —, aki borral kínálta Imrét. Ezután találkoztunk egy nagyobb társasággal, köszöntöttük egymást, majd néhány percre betértünk Imre keresztanyjához, ott elfogyasztottunk 1—1 deci bort. Itt 20.50—21.05-ig tartózkodott Eszenyi Imre és barátnője, majd elindultak a buszmegálló felé. — Amikor elköszöntem tőle, jókedvű volt — mondta B. B. — Megbeszéltük, hogy a születésnapi bulin találkozunk, majd felszálltam a Pécsre induló buszra. A buszsofőr: — A Vajszlóról Pécs felé induló utolsó járattal — nagy köd miatt — késve, 21.40-kor érkeztem Pellérdre. A megállóban hárman várakoztak, egy hosszúhajú lány, s vele egy magas, szőkésbarna, nyária- san öltözött fiú, valamint tőlük távolabb még egy fiú. Ketten felszálltak a buszra, de a szőke fiú ottmaradt. Eszenyi Imre visszafelé az úton 21.40 és 22 óra között ismét találkozott N. J.-vel, az ittas férfival, akinek vallomása szerint: — Azelőtt nem ismertem Eszenyi Imrét! Az időt beszélgetéssel töltöttük és ittunk. 22.00—22.30-iq többen látták őket eqyütt. D, család: — Tíz óra volt, amikor bekopogtatott hozzánk az öcsém, N. J., — mondta D.- né. — A lakásban én és a férjem, valamint egy ismerős házaspár tartózkodott. Az öcsémet kísérő fiatal fiú boldog új évet kívánt. Ittas lehetett, mert a kézfogásnál ingadozott. Rövid ideig voltak nálunk, majd elköszöntek. Amikor kikísértük őket, a fiú rosszul lépett, de megkapaszkodott az ajtóba, igy nem esett el. Egy másik házaspár a Szabadság utcából: — Fél tizenegy volt. Ugatott a kutya, s kinéztünk az ablakon. N. J, a kapu előtt beszélgetett egy fiatalemberrel. N. J. kezében üveg volt. Ez a házaspár látta utoljára Eszenyi Imrét! Innen már csak társa, N. J. útját követhetjük. D. l.-ék, a kápolna mellett lakó család: — Fél tizenkettőkor jött hozzánk N. J. új évet köszönteni, egyedül! Hozott egy üveg bort, s körülbelül 20 percet beszélgettünk, majd átment az ugyanebben az épületben lakó K. Gy.-ékhez N. J.-t utoljára 0.15 perckor látta az utcán a fent említett család, akik minden kutyaugatásra kinéztek az ablakon. A présházban szilveszterező társaság: — Visszavártuk Imrét! Az ottmaradt barátnő G. G.: — Megígérte, hogy visszajön.- Később azt hittük, hogy B. B.-t elkísérte Pécsre. öngyilkosság? — kizárt, ez Eszenyi Imre családja, a barátai, s barátnői egyöntetű véleménye. * Eszenyi Imre húga, Eszenyi Zsuzsanna január 2-án este 10 órakor jelentette be a rendőrségen bátyja eltűnését. Eszenyi Zsuzsanna: — Január 1-jén nem jött haza a bátyám, de mi azt gondoltuk, hogy a rokonoknál, illetve barátainál maradt. Másnap eljött hozzánk Imre barátnője, B. B. hogy segít készülődni a születésnapi bulira, amelyre a bátyám több barátját is meghívta. Ekkor kezdtük keresni Imrét, de senki sem tudott róla. A nyomok a tóba vezetnek Január 2-án, este 11 órakor ideiglenes kutatócsoport alakult önkéntes és szolgálatot teljesítő rendőrökből, akik Eszenyi Imre barátaival végigjárták a fiú feltételezett haladási útját, a buszmegállótól a présházig. Átkutatták az út mentén a szántóföldeket, a szőlőket. Hajnali 3 óráig dolgoztak. Január 4-én reggel 45 fős csapat — rendőrök, katonák — kutatóláncban ismét átfésülték a területet, s eljutottak a falutól alig egy kilométerre lévő, az uránbánya tulajdonában lévő zagytóhoz. S itt fedezték fel a tóba vezető lábnyomokat. Fejes Károly százados, bűnügyi technikus, nyomszakértő: — A lóbnyomcsapás a tó közelében lévő füves, gazos talajról indult, majd a homokréteg fedte iszapos talajon haladt tovább. Két-három méter után észleltük az első csúszási nyomokat — a talajon a könyök, a térd, és a ruha szövetmintázatának nyoma —, majd 5—8 méteren át ingadozás, kilengés nélkül haladt. A tó közelében, ahol puhább a talaj egyre több a baloldali csúszásnyom, majd egy helyen ékszerű alakban húzódik a tó, a nyomoknak vége. Itt csak a lábbeli körvonalai látszanak, mert előtte egy-két nappal még víz borította azt a néhány métert. A lábnyomok 41—42-es méretű, simatalpú cipőtől származnak. Ezt a méretet viselte Eszenyi Imre is. A nyomok egyetlen személytől származnak, kizárt, hogy valaki a hátán cipelt volna egy másik embert, du- lakodási nyomok nincsenek, s kifelé vezető nyomok sem. Csónakmotorral kavarták az iszapot Január 5-én, az MHSZ könnyűbúvárai csónakkal közelítették meg a partot, s ekkor fedezték fel, hogy a lábnyomok mintegy 50 méteres szakaszon, a tóban is folytatódnak, majd egy ponton félkörívben visszafordulnak a part felé, s aztán vége. Csónakmotorral próbálták felkavarni az iszapot. A kutatásba bekapcsolódtak a tűzoltók is, akik többször végigcsáklyazták a területet. Január 6-tól Sax István főhadnagy vezetésével, a pécsi rendőrkapitányság Akció alosztálya irányította a kutatást. Felvették a kapcsolatot az i MN bajai műszaki alakulatával, s 8-án reggel Kubovics Attila főtörzsőrmester vezetésével munkába álltak a műszaki búvárok is. Több napon át, mintegy 40 négyzetméteres területen sűrített levegővel verték fel a 30—40 centis víz alatt lévő iszapot. Január 12-én a Vízügyi Igazgatóság szakemberei ultrahangos műszerekkel vizsgálták az iszapot, s ekkor derült ki, hogy mintegy 8 méteres mélységben 1 —1,5 méteren- i ként lágy és megkérgesedett iszaprétegek váltják egymást. Feltételezés, hogy a kemény iszaprétegeken keresztül nem tud a felszínre jönni az esetlegesen ott lévő holttest. Ezután horgonnyal próbálták felszakitani az iszapot. A parton lévő katonai teherautóra csörlőt szereltek, s ezzel húzatták a horgonyt, amely- lyel többször is átszántották az iszapot. A több napos erőfeszítés sikertelen volt, s ekkor született a döntés: felrobbantják az iszaptavat! Január 20-a, délelőtt. Felkészült a MÉV IV-es bányaüzem robbantási csoportja. A tó körül, a kétszáz méteres védőövezet vonalát katonák őrzik. Háromnegyed tizenegy. Sárgásbarna, habos, iszaplapok törnek a magasba! Hosszú percek telnek el, amíg elsimul a tó tükre, s csak egy iszaptömb úszik a felszínen. Délután még kétszer, majd másnap négyszer robbantották fel a negyven négyzetméteres területet. Egyelőre eredmény nincs! Eszenyi Imre vagy más, egyelőre még nem tudni, hogy ki veszett a tóba. Egy biztos, hogy valaki bement, s többé nem jött ki! * Amint felfelé kapaszkodók a töltésen, még egyszer visszapillantok a nekem már félelmetes tóra, amely sűrű ködbe burkolózott azon a szilveszter 1 éjszakán. Végigfutom gondolatban az utat, amely a présházakhoz vezet. Aki a tóhoz tévedt, csak egyetlen dűlővel kanyarodott be előbb! Elgondolkozva nézem a tó- 1 hoz vezető úton, a napsütésben megcsillanó táblát: Idegeneknek belépni szigorúan tilos! — ennyi. Marton Gyöngyi Fotó: Proksza László rr Érdekes eselről tudásit az ötlet című lap idei második száma. Egy szerződés kétféle értelmezése miatt anyagi vita támadt a Magyar Média és a budapesti Közgazdasági Egyetem Universitas szakcsoportja között. Egy tervezett kiadvány megjelentetése érdekében arra vállalkoztak az egyetemisták, hogy felkeresik a közel húszezer budapesti kisiparost. A cikk idézi a vállalkozói szerződés néhány mondatát, többek között az alábbit is: ,,A megrendelő a Budapesti lakossági szolgátatások című kiadványban majdan szereplő kisiparosok felkeresésével, azok adatainak felvételével és — kellő megdolgozás után — az 500 forintos részvételi dij beszedésével bízza meg a vállalkozót". Ez igen, ez aztán egyenes beszéd! Meg kell dolgoztatni azokat a maszekokat, és kész! Utána már csak be kell szedni tőlük a pénzt, és örüljenek, hogyha ép bőrrel megúszták a dolgot. Persze az igazi az lenne, ha az alkalmazandó módszerekről is ejtene néhány szót a szerződés, mivel úgy tűnik, hogy az egyetemisták egyelőre nem voltak elég erélyesek, hiszen csak az iparosok 15 százalékát sikerült megdolgozniuk. Maletics L. Vasárnapi szakácstanács... Stifolder „Györkő- Ludézer” módra, csakis haveri alapon... Az csak természetes, hogy dr. Györkő Antalt — mint hajdani kitűnő futballistát - ismerik a pécsiek. Évekig játszott a Dózsában, mint jobbszélső, még akkoriban, amikor a csapat hazai mérkőzésein 14—18 ezer ember lelkesedett a lelátón. A szintén jónevű CÉVAC kölyökcsapatában kezdte a focit „hivatalosan”, aztán a Dózsa ificsapatába került, később néhány évig a PEAC-ban rúgta a labdát, majd visszakerült immár a Pécsi Dózsa NB l-es játékosai közé. Legmaradandóbb élménye mi volt? — Az egyik: a Jogtudományi Egyetemen megkaptam a diplomát, a másik a focihoz fűződik: 1964-ben bekerültem az olimpiai válogatottba és a Népstadionban 4-0-ra legyőztük a svédeket egy olimpiai selejtezőn. Györkő Tóni most az Ércbánya IV-es üzemének jogásza, de betölt még néhány társadalmi tisztséget is az üzemben. Ám a „diplomás focistának" van egy - nem sokak által ismert — szenvedélye: „Én meg a barátom, Ludézer Sanyi készítjük a legjobb kolbászt és a stifoldert... Ezt komolyan mondom ám!” Olyan meggyőzően mondja, hogy akár hirdetni is lehetne: „Györkő—Lu- dézer-féle stifolder a legjobb a világon ... ”- ... Persze kizárólag csak haveri alapon, haveroknak! — mondja elkomolyodva. _ Egy- egy téli szezonban legalább tizenöt alkalommal hívnak meg bennünket a rokonok meg barátok, hogy saját receptjeink szerint töltsünk nekik kolbászt. Nem böllérkedésről van szó, Györkőék csak vásárolt húsból állítják össze a töltelékárut, amint ez manapság városon divat is. „Az a lényeg, hogy a fűszerek összetételétől és mennyiségétől semmiképpen sem térjen el az ember... Ezt már akkor megtanultam, amikor hét-nyolcéves koromban segédkeztem apám mellett disznóöléskor, akár otthon, akár a rokonoknál . . . !” Nézzük a kolbász-, illetve sti- folderreceptet: 20 kiló hasa- alja szalonna, 15 kiló lapocka, 5 kiló pauflecht. A ledarált töltelék minden kilójához szigorúan két és fél deka pirospaprika, lehetőleg sükkös- di vagy szegedi paprika, aztán kettő deka só, 5 gramm őrölt bors. Fokhagyma már tetszés szerint adagolható, családja válogatja. A megtisztított fokhagymát egyébként már előtte nap vízben áztatják — kevés vízben! — és fel- használás előtt fokhagymanyomón átpréselik. A hagyma illóolaja jobban kioldódik. A fokhagyma rostos anyaga is belekerül a kolbászba, a sti - folderbe csak a leve. A stifol- derbe lehet több erős paprikát is keverni, szintén ízlés szerint. — S ezzel kész? — Még nem. Ugyanis - mondjuk negyven kiló stifol- dertöltelékhez — keverünk 3—4 deka porcukrot, kevés őrölt köményt, hozzáreszelünk egy kis szerecsendiót és keverünk bele egy deci rumot. A szesztől és az említett fűszerektől a stifoldernek különleges za- mata lesz, a kevéske cukor pedig megőrzi hosszú hónapok múltán is a paprika élénk piros színét. Krómozott, kínosan tiszta töltőberendezéssel dolgoznak. A gondos, alapos keverés után a töltés már gyorsan megy. — Ezután már csak a sütés van hátra vacsorára, meg néhány liter bor és persze az elmaradhatatlan ulti a házigazdákkal. R. F.
